A Netflix segít, hogy képben legyél!

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 2, 16:05-kor a(z) videó témába.

A PeakTV korszakában rengeteg sorozat érkezik. Próbálja az ember szinten tartani azt a párat is, amit néz, de olykor elúszunk az árral, akarom írni, a bőség zavara köszönt be. Nálam sűrűn előfordul, hogyha meg akadok egy-egy darálással, akkor az huzamosabb ideig úgy is marad. Élőpéldaként a What/If-et tudnám felhozni, ami nagyon megtetszett, ám valamiért az évad felénél abbamaradt, pedig kellene csekkolni, mert kíváncsi vagyok a végkimenetelére. Az Undercover is hasonló helyzetben van, holott szintén a nézősebb újoncok közé sorolnám. Mindig jön valami a helyére, a régebbiek – és itt csak egy-két hónapot értsetek! – háttérbe szorulnak.

A Netflix is tudja, hogy önmagában rengeteg dolgot szállít. Az előző évhez képest még inkább teltebbek a keddi, a szerdai, és a csütörtöki napjai is újdonság szempontból – ellenben 3-4 évvel ezelőtti felálláshoz képest, amikor csak péntekről beszélhettem legfőképpen. Változnak az idők, de szerencsére a nézői mellé áll összefoglaló videókkal. Az alábbi sorozatokhoz készített is recap-eket, hogy aki csak az új évadját csekkolná, az is képben legyen a fő történésekkel: a Dear White People, az Orange is the New Black, a 13 Reason Why?, a GLOW, a Stranger Things, az Ozark, a The Society, a La Casa De Papel (aka. Money Heist), a Lucifer és a Designated Survivor kapott ilyet.

A tovább mögötti közel 1 órányi anyag bármikor csekkolható, mivel áttöltöttük a biztonság kedvéért őket GuruTube-ra, így az eltávolítás veszélye nem áll fenn.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák a magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 30, 13:32-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Nem tudom, írtam-e anno, de Netflix adott magyar címet a fináléja előtt álló Orange is the New Black-nek, ami a Túlélni a női börtönt lett végülis.
  • Augusztus 20-án elérhetővé válik az HBO GO kínálatában a Könnyű, mint a pehely (Light As A Feather) 2. évadja. Egyelőre nincs információ arról, hogy a tévés premierjére mikor kerül sor, így magyar felirattal várjátok.
  • Augusztus 1-jén debütál az Isten bárányai (Lambs of God) című minisorozat, ami 4 részből áll. A szereplők között: Ann Dowd, Essie Davis, Jessica Barden, Sam Reid és Daniel Henshall. A történetében: három katolikus apáca – rendjük utolsó tagjai – áll, akik elszigetelt élik életüket, ám mindezt felkavarja egy nemkívánatos látogató. Az HBO ad majd otthont a tévés premierjének szeptember 3-tól, addig az HBO GO kínálatában keressétek.
  • Augusztus 5-én érkezik az HBO GO kínálatába a Pico da Neblina címre hallgató HBO Latin America által legyártatott sorozat. A készítők azzal a gondolattal játszanak el a történetében, hogy nem is annyira a távoli jövőben legalizálják Braziliában a marihuánát. Középpontjában: egy fiatal drogdíler, aki utcán szerzett tapasztalatát/kapcsolatait felhasználja törvényes kiadású üzletéhez. A tévés premierjéről egyelőre nincs infó, 8 résszel számoljunk.
  • Augusztus 12-én lesz az HBO GO és az HBO műsorán az Utódlás (Succession) 2. évados premierje. A friss részeket heti rendszerességgel szállítja a csatorna.
  • Augusztus 13-ra tűzte ki az HBO GO-s premierjét A mi fiaink (Out Boys) című minisorozatnak a streaming szolgáltató. A története: az Izrael és a Hamasz közötti háború kitöréséhez vezető eseményeken alapszik. A tévés premierje: szeptember 5-én lesz az HBO3 műsorán. 10 részt kapunk. Az HBO GO dupla premier utána szimplázva hozza a hetiben a részeket.
  • Augusztus 19-én debütál az HBO GO és az HBO műsorán: Az erényes Gemstonék (The Rigthteous Gemstones) 1. évadja, amit hetiben hoznak természetesen.
  • Augusztus 21-én rajtol az HBO GO kínálatában az Időbevándorlók (Beforeigners) 1. évadja, ami egy 6 részes sci-fi dráma lesz a norvégoktól. A sorozatban: különös jelenségekre figyelnek fel szerte a világon. Fényvillanásokat látnak az óceán fölött, majd ezt követően emberek tűnnek fel a múltból. A rejtélyes elődök három történelmi korból érkeznek: a kőkorszakból, a vikingek korából és a XIX. század végéről. Senki sem érti, hogyan lehetséges ez, és az utazók sem emlékeznek arra, mi történt. Néhány évvel később a viking korból származó nő a rendőrtiszt társával egy titokzatos gyilkossági ügyet próbál felderíteni Oslóban.
  • Augusztus 26-án lesz az HBO műsorán a téves premierje a Nagypályások (Ballers) 5. évadjának – amit az előzőekhez hasonlóan az HBO GO-n is lehet csekkolni ugyanezen naptól.
  • Szintén augusztus 26-án kapjuk meg, de csak az HBO GO által A viszony (The Affairs) 5. etapját felirattal. A tévés premierje későbbre tehető. A 12 részét heti rendszerességgel, felirattal szállítják majd.
  • Augusztus 13-án lesz a tévés premierje az HBO jóvoltából A legharsányabb hang (The Loudest Voice) című minisorozatnak, ami történetében: a Fox News hírtévé alapítója, Roger Ailes felemelkedését és bukását meséli el. Július 1-jétől hetiben, magyar felirattal már nézhető az HBO GO kínálatában.
  • Augusztus 3-án folytatódik a Siren a 2. évadjának második felével az HBO műsorán. Aki nem tud várni, az már július 27-től magyar felirattal csekkolhatja az HBO GO-ban. A szinkronért muszáj 1 hetet várnotok.
  • Szeptember 6-ra tűzte ki a tévés premierjét a Fehér hónak (Snowfall) az HBO, amit talán egy kicsit későinek lehet vélni, de legalább hozzák. – Egyébként július 11-e óta hozza a reszeit hetiben, felirattal az HBO GO.
  • Érdekességképp említenem meg, hogy az HBO GO hozza augusztus 1-jén a Viszkis című magyar filmet, aminek igaz megvolt a tévés premierje, de streaming szolgáltatásban talán még nem láthattuk – náluk legalábbis!
  • Az HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság a 16. CineFest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválon mutatkozik be a hazai közönségnek! A filmet rendezte Bársony Katalin, executive producerek Hanka Kastelicová és Závorszky Anna. A dokumentumfilm producerei: Kabán Benedek, Bársony Katalin, Szepesi Dávid és Sánta Elemér. Vágó: Tomas Ernst. Operatőr: Szepesi Dávid és Lovasi András.
  • Augusztus 3-án debütál a Csók a családnak (The Kids are Alright) 1. évadja a Comedy Central műsorán 8:55-ös kezdéssel, duplázva szombatonként és vasárnaponként. Eléggé elmeroggyant időpont, baszki!
  • A 24.hu meginterjúvolta Rév Marcellt, aki legutóbb az Euphoria című sorozatban ténykedett, mint operátőr.

Kommentáld!

A Netflix júliusi premierjei

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 3, 8:39-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Netflix körkép: Május | Június | Július

Teljes körkép: Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július

Mióta premiernaptárakat készítek összegzés céljából elszörnyedem, hogy milyen gyorsan telik az idő. Nyilván egy fokkal rátesz minderre az a tény is, ha érkezik a következő héten egy olyan sorozat, aminek a premierjét jobban várom, mint bármi másét. Teljen már az idő! – mondom magamban, és a 4-5 hét hirtelenjében elreppen. Nagyjából ez történt júniusnál, ahol a Black Mirror mellett még számtalan hangzatos cím tér vissza. No, de ne velük foglalkozzak, hanem inkább a júliussal, a nyár középső hónapjával…

Aminek kétségtelenül a legnagyobb húzócíme a Stranger Things 3. évadjának visszatérése lesz. A Netflix emlékezetes napra ütemezte a premierjét, hiszen odakinn július 4-dike ünnepnap, azaz tényleg mindent megtesznek, hogy a felhasználóik csak ezt nézzék. Vélhetően minden eddigi rekordot meg fog dönteni, attól függetlenül, hogy a kritikusok olykor elmarasztalták bugyuta hibái miatt. A magyar részről az egyik fontos keresztkérdés, hogy holnap lesz-e magyar szinkronja, hiszen előzetes formájában már kaptunk ilyet, azaz gyártás alatt van vélhetően?!

Addig alapozásképpen jelezném, hogy mától elérhető a The Last Czars, ami egy dokusorozat. 6 epizódja feldolgozza az orosz Romanov-dinasztia bukását. Szintén a doku műfajt erősíti a Yummy Mommies 2. évadjának visszatérése, melyben várandós anyákra megy a hangsúly. Pénteken a verseny reality kedvelői kapnak egy érdekes koncepciót a Blown Away személyében, ami egy üvegfúvó szobrászkodással foglalkozó elképzelés lesz, főnyeremény 60 ezer dollár, ami nem kis pénz, illetve a mellé járó cím. Az Extreme Engagement-nél a résztvevő házaspárok egy éven át utaznak, hogy felfedezzék a különféle kultúrák házassági szokásait. Vajon mindez közelebb hozza őket egymáshoz vagy inkább eltávolítja? – kérdésre keresik a választ.

Jövő héten tér vissza 10. évadjával a Comedians in Cars Getting Coffee, melynek különlegessége, hogy vendégszereplőként feltűnik benne: Eddie Murphy, Seth Rogen, Ricky Gervais, Matthew Broderick, Jamie Foxx, Sebastian Maniscalco, Martin Short, Mario Joyner, Melissa Villaseñor, Bridget Everett és Barry Marder. 24 epizóddal tessék számolni, illetve Jerry Seinfeld műsorvezetésével. Egyébként tavaly is e hónapban hozták el. Folytatódik a Money Heist is a harmadik felvonással, amit a listában az eredeti címével, Lacasa de Papelként olvashattok. És aki átváltoztatós reality-re vágyik, azoknak ott lesz hónap közepén a Queer Eye, aminek 4-5. évadját nemrég rendelték be úgy, hogy közben a 3. van terítéken.

A hónap utolsó felét azért célszerű várni, mert jön az Another Life címre hallgató űrben játszódó sci-fi sorozat Katee Sackhoff főszereplésével, de mellette még ott van: A.J. Rivera, Alex Ozerov, Alexander Eling, Barbara Williams, Elizabeth Faith Ludlow, Jake Abel, JayR Tinaco, Jessica Camacho, Justin Chatwin, Lina Renna, Samuel Anderson, Selma Blair és Tyler Hoechlin. A forgatókönyvért Aaron Martin felelt. A történetében: egy űrhajó legénységére megy a fókusz, akik idegen eredetű ereklyék felkutatására hivatottak, csak éppen ez magával hordozza a veszély faktort is.

Nem lehet elmenni szó nélkül az Orange is the New Black utolsó évadja mellett sem. Lezárul egy korszak a Netflix életében. Akkoriban még mertek 7 évadban gondolkodni egy nívós sorozatnál – manapság már nem igazán. A cukrászos versenyreality kedvelők megkapják a Sugar Rush 2. évadját. Zárásképp pedig az ausztráloktól veszi át a streaming szolgáltató a The Letdown folytatását, ami egy kisgyermekes anyukára helyezi a fókuszt komédia fronton.

A Netflix júliusi menetrendje:

Július 3. (Szerda):
The Last Czars – 1. évad
Yummy Mummies2. évad

Július 4. (Csütörtök):
Stranger Things3. évad

Július 12. (Péntek):
Blown Away1. évad
Extreme Engagement1. évad

Július 19. (Péntek):
Comedians in Cars Getting Coffee 10. évad
La Casa De PapelPart III.
Queer Eye – 4. évad

Július 25. (Csütörtök):
Another Life1. évad
Workin’ Moms2. évad

Július 26. (Péntek):
Orange is the New Black7. évad
Sugar Rush2. évad

Július 31. (Szerda):
The Letdown 2. évad

A tovább mögött megtekinthetőek a filmes, a dokumentumfilmes és egyéb listái!

Tovább…

Kommentáld!

Plakátba zárva: Orange is the New Black – 7. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 28, 22:39-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

2016 februárjában a Netflix úgy döntött, hogy az Orange is the New Black-ből berendel még 3 évadot. Azóta eltelt 3 év. Nyakunkon a 7. évad, melynek különlegessége az utolsó lesz, tavaly október tájt hozta meg a csatorna vezetősége az ítéletet. Egy korszak zárul le. Mutatnám a hozzá készült plakátot.

Kommentáld!

Promóképek az Orange is the New Black 7. évadjához

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 26, 14:15-kor a(z) Promo témába.

Egy korszak zárul le a Netflix életében, hiszen egyik olyan sorozatuk búcsúzik, ami még a streaming szolgáltató felbukkanásának idejében startolt. Anno 2016 februárjában döntött úgy a platform vezetése, hogy további 3 évadot kér még a 4. etapjának premierje előtt lévő Orange is the New Black-ből, azaz 7-et biztosan kapunk. Azóta teltek az esztendők, a szezonon pedig pörögtek. Tavaly októberben jött egy újabb hír, miszerint a hetedik lesz az utolsó felvonása a sorozatnak, ami kapcsán már az se titok, hogy július 26-án érkezik. Azon a napon, amelyen a Hulu-ra a Veronica Mars 4. évadja és a Light as a Feather 2. évadja, illetve az Amazon-ra a The Boys. Mutatnék kedvcsinálóként néhány fotót a zárófelvonáshoz. Eléggé frissek, de hogy spoilert tartalmaznak-e azt passzolnám.

(A tovább mögött folytatódik a galéria. Akit érdekel, az klikkeljen.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 24, 13:05-kor a(z) Hírek témába.

  • Június 3-án új évaddal tér vissza a Love Island a brit ITV2 műsorára.
  • Június 1-jén kerül adásba a The British Soap Awards 20 órai kezdéssel az ITV műsorán. – Ugye a szigetországnak ez a szappanoperákra/telenovellákra épülő éves elismerést osztogató gálája.
  • Immáron hivatalos a Star Trek legújabb spinoffjának címe, amit mostantól Star Trek: Picard-ként mélyítsük el a fejünkben.
  • Az ABC elkezdett tárgyalni a Whiskey Cavalier felélesztéséről. Ha a feleknek sikerül megállapodni, akkor a kaszáját törlik és bekérik a 2. etapját, ami valljuk be: meglépő húzás lenne, de a májusi ítéletek közül ezen újra akar rágódni, mert nem biztosak a kimenetelben.
  • Az HBO és a BBC koprodukciójában érkezett Gentleman Jack-nek berendelték a 2. évadját.
  • Van néhány címünk: Filleted to RestiZombie 5×07; Memento MoriThe 100 6×06; The Other ThingAgents of SHIELD 6×05; Bienvenidos a Nueva / Un Asunto de Family / Hospitalidad SureÑa / La MaldiciÓnQueen of the South 4×01-04; The Bazzle for HarryThe Spanish Princess 1×04; AngelaAnimal Kingdom 4×02;
  • Ivana Milicevic és Henry Ian Kusick vendégszereplője lesz a The 100 6×06-os részének – amit P.J. Pesce rendezhet.
  • Megvan a The L Word előzmény spinoff-jának a címe, ami a The L Word: Generation Q lett. Ugye a Showtime kínálatába érkezik ősszel. A gárdában helyet foglal: Marja-Lewis Ryan, Ilene Chaiken, Jennifer Beals, Katherine Moennig és Leisha Hailey. A pilotot egyébként Steph Green rendezi.
  • Kaliko Kauahi állandó szereplője lesz a Superstore 5. etapjában.
  • Július 26-án rajtol az Orange is the New Black 7. és egyben utolsó évadja a Netflix-en. – Ugyanezen a napon rajtol a Veronica Mars is a Hulu-n és a The Boys az Amazonon.
  • Lisa Kudrow és Greg Kinnear főszerepet vállalt az Amazon-ra érkező Good People komédia sorozatába, amiben még ott van, mint kreátor: Lee Daniels és Whitney Cummings. Középpontjában: három generációnyi nő áll, akik együtt dolgoznak ombudsman irodában.
  • Összességében 19.3 millióan látták a Game of Thrones sorozatzáró epizódját elősugárzásban az HBO-n, az HBO GO-n és az HBO NOW-n vasarnap hajnalban. Ezzel rekordot is állított be csatorna szinten. Az előző rész egyébként 18.4 millió embert ültetett le a tévék elé – persze a tévés és a streames nézők által.
  • A Hulu viheti képernyőre a Stephen King-féle The Eyes of the Dragon című fantasy regény feldolgozását, amit Seth Grahame-Smith írhat. További készítők között: David Katzenberg, Bill Haber, Roy Lee és Jon Berg. Idehaza A sárkány szeme címmel került megjelenésre. A tartalma ide klikkelve olvasható el.
  • Crisis on Infinite Earth címmel érkezhet az Arrowverse új tagja, melyben a The CW összes futó DC-univerzumos sorozata crossoverezik, azaz az újoncként érkező Batwoman is. A tervezet szerint 3 részt még idén decemberben kapnánk, míg a záró 2 epizódos felvonást csúsztatnák midseasonre.
  • Anno 2011-ben, amikor a Netflix partnerséget kötött a CW-vel nagydurranásnak számított; azonban most tavasszal nem újították meg a szerződést; azaz a sorozataik streaminges vetítéseiért mindenki harcba szállhat. 2016-ban egyébként megújították, érdekes hogy most elálltak mindettől. A CBS és a Warner Bros dönti majd el, hogy melyik csatorna/platform kapja az utósugárzási jogokat.
  • Tricia Helfer, Rochard Harmon, Nicole Munoz, Keeya King és Big Show feltűnik a Van Helsing 4. etapjának szereplői között. Előbbi alakítja majd Dracula-t.
  • Rosario Dawson vendégszereplőként tűnik fel a Jane the Virgin 5×10-es epizódjában – amit Joni Lefkowitz írásával, míg Gina Lamar rendezésével kapunk meg.
  • A Madam Secretary-nek berendelt 6. évadja lesz a sorozatzáró etap – ami 10 résszel érkezik az őszi műsorrendbe.
  • Sela Ward nem lesz jelen az FBI 2. etapjában.
  • A TBS berendelte a The Last O.G. 2. évadját.
  • Augusztus 12-én startol az USA Network legújabb dokusorozata, a Straight Up Steve Austin, ami a WWE Raw mögé kerül hétfő esténként. 7 félórás részt kértek belőle.
  • Az Archer: 1999 premierje után kapunk egy kísérőműsort After Archer Hours címmel, melynek Amber Nash és Lucky Yates lesz a házigazdája. A folytatásban még június 26-án és július 24-én érkezik hasonló.

Kommentáld!

A Színészek jelöltjei 2018-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2018 January 21, 10:38-kor a(z) díjátadók témába.

2018-as évi amerikai szakszervezeti listák: Írók | Producerek | Rendezők | Színészek | Vágók | Operatőrök | Látványtervezők | Hangmérnökök | Díszlettervezők + Közönség + AFI + Golden Globe 2018 – Producer’s Guild Awards

Tegnap este a producerek kihirdették a 2018-as évi díjazottaikat, azonban mielőtt még lehoznánk a nyertes listájukat, foglalkozzunk a színészekkel. Ők még tavaly decemberben hirdették ki, hogy kiket küldenének harcba a házon belüli elismerésekért.

Talán nem árulok elő nagy titkot azzal, ha felhívom a figyelmet arra, hogy a jelöltek túlnyomó többségét a stream szolgáltatók és kábeles csatornák bitorolják. Holott az évek múlásával eltűntek a határok, azonban országos tévén alig-alig tud olyan ötlet születni, ami méltóképp tudná képviseltetni magát a színészek körében. Azért akad ilyen, mivel a komédiáknál a Will & Grace, és a Black-ish próbálkozik meg a lehetetlennel, egy igen erős mezőnyben; míg a drámáknál a This is Us. Az NBC a részleg nyertese, ugyanis 3 jelöléssel indul neki, míg az ABC csak 2-vel – de a többiekhez képesti 0-tól való eltérés így is hangzatos.

Vajon a legjobb kaszkadőrcsapat címét 2018-ban kinek sikerül elnyernie? Itt tűnik fel egyedül a The Walking Dead, aminek legnagyobb kihívója kétségtelenül a Game of Thrones lesz.

A díjátadó jelöltgyűjtő nyertese a Netflix 19 jelöléssel. Számtalan sorozata tűnik fel mindegyik kategóriában. Második helyen az HBO képviseli magát 12-vel. A többiekről felesleges beszélni, mert 2-3-mal indulnak szembe – bár ugyanazzal az eséllyel. Van, ahol házon belüli harc fog zajlani, hiszen Jane Fonda és Lily Tomlin, vagy éppen Laura Dern, Nicole Kidman és Reese Witherspoon megy egymás ellen az adott kategóriában. Nyilván nagyobb eséllyel indul a sorozat és a csatorna a címért, de azért ez a fajta rivalizálás geciség.

A tovább mögött megtekinthető a jelöltek listája – a filmes szegmens a mozifilmmel foglalkozó felületeken keressétek.

Tovább…

Kommentáld!

2017 a Netflix jegyében

 
Beküldte: Kanyecc 2017 February 12, 11:13-kor a(z) Hírek témába.

Szerdán a Netflix bejelentette egy rakatnyi sorozatának a startját, vagy éppen visszatérését, amire 2017-ben lehet számítani. A lista hosszú, sőt ha azt vesszük alapul, hogy legalább 30 produkcióról van szó, akkor inkább az elképesztő szócskát használnám, hiszen annak idején talán senki se gondolta azt, hogy egy stream szolgáltatásokkal foglalkozó oldal ennyire ki tudja nőni a profilját.

Sokszor elhangzik, hogy a PeakTV korszakában élünk, amikor már akkora a kínálat, hogy szabályosan lekövethetetlen átlagos ember számára. Bőven lehet válogatni, és szerencsére olyanokból inkább, amiknek a megnézése tényleg nem időpazarlás. A Netflix immáron több mint 1000 órányi saját tartalommal büszkélkedhet, ami a tavalyi 600-hoz viszonyítva szép előrelépés. Csakhogy megfoghatóbban fogalmazzak, ha az összes sajátgyártású ötletüket meg akarnánk nézni, akkor nagyjából 42 napot őrölne fel a projekt az életünkből úgy, hogy 0-24-ben csak erre fókuszálnánk megszakításmentesen.

marvels-iron-fist-season-1--march-17

Először mutatnám a listát, felsorolásszerűen, hogy milyen sorozatok érkeznek nyár elejéig, aztán lentebb egyesekről kicsit részletesebben beszélnék. Szóval a kiadott menetrend jövő héttől kezdődően az alábbi:

Év eleji menetrend:

02.17.: Chef’s Table 3. évad
02.27.: Ultimate Beastmaster 1. évad
03.10.: Love 2. évad, Buddy Thunderstruck 1. évad
03.17.: Marvel’s Iron Fist 1. évad, Samurai Gourmet 1. évad
03.24.: Ingobernable 1. évad, Grace and Frankie 3. évad
03.31.: 13 Reasons Why 1. évad.
04.21.: Bill Nye Saves the World 1. évad
04.23.: #girlboss 1. évad
04.28.: Dear White People 1. évad
05.05.: Sense8 2. évad
05.12.: Anne 1. évad
05.30.: House of Cards 5. évad
06.09.: Orange is the New Black 5. évad.

Az Ultimate Beastmaster lesz a Netflix első verseny-realityje. A koncepció pofonegyszerű, 6 ország 108 versenyzője kerül megpróbálkoztatás elé egy kőkemény, főként fizikai akadálypályán. (Olyan lesz, mint a Játék határok nélkül, csak komolyabb kiadásban.) A show műsorvezető-párosa: Terry Crews és Charissa Thompson; további érdekesség, hogy Sylvester Stallone az egyik exec. producere a műsornak. 10 résszel számoljunk.

dear-white-people-season-1--april-28

Márciusban 3 nagyobb durranással számolhatunk. Az egyik a Marvel’s Iron Fist, amit talán mindenki a Marvel szócska miatt vár leginkább. Ez lesz a stream oldal negyedik Marvel-sorozata, melynek főszereplője Finn Jones lett. A showrunner-i pozícióban a Dexter utolsó évadjait szállító Scott Buck lett, szóval készítés terén jócskán bizakodhatunk. Kíváncsian várjuk. A másik az Ingobernable, a Netflix latin-amerikai részlegének második saját gyártású ötlete. 20 részt kértek belőle, Kate del Castillo kapta a főszerepet. A sztori: a mexikói elnök feleségéről szól. A harmadik pedig a 13 Reasons Why, avagy Selena Gomez alakításával érkező öngyilkosságra fókuszáló dráma, ami már az elején megvett minket mind előzeteseivel, mind plakátjaival.

Áprilisba lépve se unatkozhatunk. Számolhatunk a Bill Nye Saves the World-del, ami a talkshow világ megreformálását próbálja véghez vinni. A műsorvezető egyes témákat tudományos oldalról is próbál megközelíteni, ezáltal szint adva a koncepciónak. Michael Naidus lesz a showrunner-je a projektnek, Mike Drucker az írója, míg Phil Plait a tudományos oldalról való írója. Ne feledkezzünk el a #girlboss-ról se. Tudjátok, ennek a sztorija szól egy 27 éves nőről, aki guberálásból és Ebay-es üzletekből egy divatbirodalmat épített fel. A hónap utolsó napjaira is tartogat a Netflix újdonságot a Dear White People személyében. Az azonos című 2014-es film adta az alapját, melyben színesbőrű diákok próbálnak boldogulni egy Ivy League főiskolán, ahol főként fehérek vannak.

Májust és júniust inkább a visszatérők határozzák meg, hiszen érkezik a House of Cards, az Orange is the New Black és a Sense8 folytatása. Ezen felül bemutatkozik egy kosztümös dráma is, az Anne, aminek Amybeth McNulty lesz a főhőse. Lényegében ez lesz a CBS-Netflix-CBC új Anne sorozata, ahol még jelen lesz Geraldine James és R.H. Thomson.

wet-hot-american-summer-ten-years-later-season-1--2017

2017-es további premierek:

A végére kommentár nélkül bemásolnám azokat a premiereket, amikről egyelőre nincs premieridő információ. És a sort koránt sem szabad végesnek ítélni, mivel út közben csapódhatnak melléjük újdonságok.

Atypical 1. évad, Dark 1. évad, Disjounted 1. évad, Friends From College 1. évad, GLOW 1. évad, Gypsy 1. évad, Kiss Me First 1. évad, Lady Dynamite 2. évad, Las Chicas del Cable 1. évad, Master of None 2. évad, Mystery Science Theather 3000 11. évad, Queer Eye for the Straight Guy (reboot), Real Rob 2. évad, Stranger Things 2. évad, Watership Down 2. évad, Wet Hot American Summer: Ten Years Later 1. évad.

Kommentáld!

A Színészek szerint 2016-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2016 February 28, 18:36-kor a(z) díjátadók témába.

viola-davis-zoom-5ce97a36-9e78-4031-9448-a06382f57663

2016-os évi amerikai szakszervezeti listák: Írók | Producerek | Rendezők | Színészek | Vágók | Operatőrök | Látványtervezők | Hangmérnökök | Díszlettervezők + Közönség + AFI + Golden Globe

Március hajnalán belekezdünk a szakszervezeti díjátadók pótlásába. Napi kettővel is simán lehet számolni, mert mint láthatjátok a fentebbi listát, azért akadnak elmaradások bőven, amiket a meló és a lebetegedés eredményezett.

Kezdjük a sort a Színészek díjátadójával, a Screen Actors Guild Awards-szel, avagy a SAG Awards-szel rövidebb nevén. A jelöltek listájáról még decemberben írtunk. Már akkor is biztosak voltunk egy dologban, még pedig abban, hogy a „legjobb kaszkadőröknek” járó díjat a Game of Thrones viheti ismételten haza. Nem is történt másképp. Megkapták az elismerésüket, ha már más kategóriában nincs esélyük a túlzott fölény miatt. Immáron ötödik éve tartja magánál, kíváncsi leszek mikor kap méltó ellenfelet.

Az este meglepetését Idris Elba szállította, aki egyszerre két díjat vihetett haza. Az egyik tévés jelöléssel (Luther), a másik filmessel (Beasts of No Nation) zsákolta be. Ezzel történelmet is írt, hiszen Ő az egyetlen színész, aki egy díjátadó alatt két elismeréssel távozhatott. Ilyenre egyelőre még nem volt példa.

A végére pedig még egy olyan hír, ami a szívemhez közelebb áll, miszerint a Mad Max: Fury Road se távozott díj nélkül, hiszen a filmes szekcióban a kaszkadőr melóért őt díjazták. Részletek a tovább mögött.

Tovább…

Kommentáld!

A Netflix menetrendje 2016 első felére

 
Beküldte: Kanyecc 2016 January 22, 19:55-kor a(z) Hírek témába.

Bátran kijelenthetjük, hogy az országos tévéknek mostantól nem a kábeles adók kínálatától, hanem a stream oldalaktól kell félnie. Nem tudom, hogy megvolt-e az a cikk, melyben Alan Wurtzel, az NBC egyik feje komolytalan védekezésbe kezdett ellenük, miszerint a tévés sugárzásnak leáldozóban lenne, holott lassan tényleg ott járunk.

Itt jegyeznék meg egy roppant mód érdekes statisztikát. Szeptembertől decemberig a Symphony mérései adatai alapján érdekes számok születtek a 18-49 évesek körében. A mérés tulajdonképp (legalább) 35 napos intervallumot ölelt fel az adott sorozatoknál, melynek keretében epizódonként a célközönség körében a Marvel’s Jessica Jones végzett az első helyen 4.8 milliós átlaggal, amit a Master of None (Netflix) követett 3.9 millióval, majd a Narcos (Netflix) 3.2 millióval. Jelentősebben lemaradva a Man in the Hight Castle-é (Amazon) a következő helyezés 2.1 millióval, végül pedig az Orange is the New Black (Netflix) a sereghajtó 644 ezres átlaggal.

Wurtzel csak annyit tudott hozzátenni a fix tényekhez, hogy

That Netflix has a different business model. Their model is for you to write a check one a month. Some shows have a narrow audience, but they don’t care as long as there is enough people coming back next month.”

No, de nem is ezzel akartam a cikket kezdeni, csak belefutottam egy elmaradásba. A Netflix 2016-ban 6 milliárd dollárt fog költeni a tartalmi kínálatára. Ebben a sajátgyártásúak és a vásároltak is jelen vannak. Sőt, hogy ne csak a BoJack Horseman legyen nekik animációnak, pár hete tárgyalásokat kezdeményeztek Matt Groening-gel, a The Simpsons és Futurama készítőjével egy új animációs sorozat készítéséről. Ha szkript jónak tűnik, akkor egyből két évados berendelést kaphat a projekt, azaz hosszú időre le akarják kötni.

De előbb, hogy mégis milyen újdonságokat fognak szállítani, ahhoz mutatnék egy premier időpontos listát:

02.19. (Péntek): Love
02.26. (Péntek): Fuller House S1
03.04. (Péntek): House of Cards S4
03.11. (Péntek): Flaked S1
03.18. (Péntek): Daredevil S2
04.01. (Péntek): The Ranch S1
04.15. (Péntek): Unbreakable Kimmy Schmidt S2
05.06. (Péntek): Marseille S1, Grace & Frankie S2
06.17. (Péntek): Orange is the New Black S4
07.15. (Péntek): Stranger Things S1
08.12. (Kedd): The Get Down S1

Beszéljünk kicsit a közelgő újdonságokról.

Következő hónapban érkezik a Love, ami egyből két évados berendelést kapott. A szkriptért Judd Apatow, Lesley Arfin és Paul Rust lesz a felelős, akiktől első körben 10, majd 2017-ben még 12 részt kapunk. A középpontjában: egy szerelmes pár áll, illetve kapcsolatuk véresen komoly megmutatása. A főszerepet: Gillian Jacobs és Paul Rust kapta. Február végén megkapjuk a Fuller House-t, ami tulajdonképpen a Full House folytatásaként opciónál. Több régi szereplőt vissza tudtak hozni. A vendégek között emlegetik: John Stamos-t, Bob Sagetet, Dave Coulier-t, Lori Loughlin-t és Scott Weinger-t.

Szintén dupla évados berendeléssel büszkélkedhet a The Ranch, ami egy többkamerás komédia lesz Don Reo és Jim Patterson készítésével. További besegítők között: Ashton Kutcher és Danny Masterson foglal helyet. 20 epizódos bekérést felezve fogják elénk tárni. A történet: két testvérről szól, akik egy colorado-i ranch-en élnek. Egyikőjük egy rövid, félprofi focsi karriert követően tér haza, hogy a családi üzlettel kösse le magát. A szereplőgárdában: Ashton és Danny mellett Debra Winger, Elisha Cuthbeart, Kelli Goss és Sam Elliott.

Átlépve májusba műfajt válthatunk – mármint az újoncok körében, hiszen a Marseille már a kemény politikai dráma szekcióját erősíti. A sztori középpontjában: egy francia kikötőváros, ahol helyet kap a korrupció, a hatalom, a gazdagság. Lényegében mindezt egy negyed évszázada a polgármesteri székében lévő illetőn, valamint a lehetséges utódján keresztül követhetjük figyelemmel. 8 részét május 6-án kapjuk meg, melynek szereplői között: Benoît Magimel, Géraldine Pailhas, Gérard Depardieu, Gérard Meylan, Nadia Farès és Pascal Elso. Készítője: Dan Franck lesz, míg a rendezésért Floret-Emilio Siri a felelős.

Nyárba léve se maradunk újoncok nélkül. Előzőleg Mantauk címen futott ötletet már Stranger Things néven kell emlegetni. Szintén maradt a 8 részes berendelés, amit Matt és Ross Duffer által kapunk meg. További készítők: Dan Cohen, Karl Gajdusek és Shawn Leví. A szereplőgárdában: Winona Ryder (Show Me a Hero), David Harbour, Finn Wolfhard (The 100), Millie Brown (Once Upon A Time, NCIS), Gaten Matarazzo (The Blacklist), Caleb McLaughlin, Noah Schnapp, Natalia Dyer, Charlie Heaton és Matthew Modine (Weeds, Proof). Egy természetfeletti drámára készüljünk, melynek Montauk szolgál helyszínül. A ’80-as években játszódó ötlet bonyodalmát egy eltűnt kisfiú felkutatása adja, melynek keretében szigorúan titkos kormányzati kísérletek kerülnek felszínfölé, illetve egyéb természetfeletti, megmagyarázhatatlan jelenség.

Nyár végére hagyják ’70-es évek végén Dél-Bronxban játszódó hiphop drámát, amit egy nagyívű zenés produkcióként írnak körbe, melyet két fiatal new york-i szemszögéből ismerhetünk meg. Az első etap eseményei 1977-ben zajlanak. A szereplőgárda népes, szerepet kapott: Giancarlo Esposito, Herizen Guardiola, Jaden Smith, Jimmy Smits, Justice Smith, Mamoudou Athie, Shameik Moore, Skylan Brooks, Tremaine Brown Jr., Yahya Abdul-Mateen, Yolonda Ross és Zabryna Guevara. A rendezésért: Baz Luhrmann lesz a felelős, de besegít neki: Catherine Martin, Marney Hochman,· Paul Watters, Shawn Ryan, Stephen Adley Guirgis és Thomas Kelly. Eléggé ígéretes lesz.

Jelenpillanatban így állunk. Ha valami kimaradt, akkor másformában pótlásra kerül. Ti melyiket várjátok a leginkább az újoncok közül?

2 Hozzászólás
Következő oldal »

free web stats