Julia Garner @ Net-A-Porter, 2020 márciusi száma

 
Beküldte: Kanyecc 2020 March 30, 18:38-kor a(z) cukorfalat témába.

Megviseli a magazinok életét a kialakult járványhelyzet, azonban megragadnám a lehetőséget, és népszerűsítenék néhány nyomtatott sajtót, hiszen nem állnak le, illetve olyan tartalmakkal kedveskednek olvasóiknak, mintha mi sem történt volna. Itt van pl.: a Net-a-porter, ami márciusi számában Julia Garnert ragadta ki a tömegből, nem véletlenül, hiszen a színésznő a Netflixre ekkor tért vissza az Ozark című sorozattal, melynek főszereplője. A szőke, kék szemű szépséget korábban a Bravo által adott Dirty John-ban vagy az FX-es The Americans-ben is láthatták a nézők, még sem ezekben szerette meg magának az első Emmy-díját, hanem a streaming szolgáltató produkciójában, ugyanis a legjobb mellékszereplőjének választották a 2019-es évben a dráma műfajában.

A Net-a-porter természetesen online is elérhetővé tette a vele készített cikkét, így nem szükséges a magazint megvásárolni. Ezt az alábbi linkre klikkelve olvashatjátok el, mi azonban fogtuk a kreált fotóikat és csokorba gyűjtöttük. Fogyasszátok egészséggel!

(A ‘tovább mögött’ megtekinthető a teljes galéria. Akik kíváncsiak, azok ne fogják vissza magukat.)

Tovább…

Kommentáld!

A Netflix segít, hogy képben legyél!

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 2, 16:05-kor a(z) videó témába.

A PeakTV korszakában rengeteg sorozat érkezik. Próbálja az ember szinten tartani azt a párat is, amit néz, de olykor elúszunk az árral, akarom írni, a bőség zavara köszönt be. Nálam sűrűn előfordul, hogyha meg akadok egy-egy darálással, akkor az huzamosabb ideig úgy is marad. Élőpéldaként a What/If-et tudnám felhozni, ami nagyon megtetszett, ám valamiért az évad felénél abbamaradt, pedig kellene csekkolni, mert kíváncsi vagyok a végkimenetelére. Az Undercover is hasonló helyzetben van, holott szintén a nézősebb újoncok közé sorolnám. Mindig jön valami a helyére, a régebbiek – és itt csak egy-két hónapot értsetek! – háttérbe szorulnak.

A Netflix is tudja, hogy önmagában rengeteg dolgot szállít. Az előző évhez képest még inkább teltebbek a keddi, a szerdai, és a csütörtöki napjai is újdonság szempontból – ellenben 3-4 évvel ezelőtti felálláshoz képest, amikor csak péntekről beszélhettem legfőképpen. Változnak az idők, de szerencsére a nézői mellé áll összefoglaló videókkal. Az alábbi sorozatokhoz készített is recap-eket, hogy aki csak az új évadját csekkolná, az is képben legyen a fő történésekkel: a Dear White People, az Orange is the New Black, a 13 Reason Why?, a GLOW, a Stranger Things, az Ozark, a The Society, a La Casa De Papel (aka. Money Heist), a Lucifer és a Designated Survivor kapott ilyet.

A tovább mögötti közel 1 órányi anyag bármikor csekkolható, mivel áttöltöttük a biztonság kedvéért őket GuruTube-ra, így az eltávolítás veszélye nem áll fenn.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 23, 12:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Jake Abel visszatér a Supernatural 15. és egyben utolsó évadjába – az azért nagy szó, mert Adam Milligan karakterével az 5. évad utolsó részeinél találkozhattunk, ami nem ma volt.
  • Szintén Supernatural-hez kapcsolódó hír, hogy Shoshannah Stern, Emily Swallow és Ruth Connell szintén jelen lesz a záró felvonásban, ahogy Jensen Ackles és Richard Speight Jr. is. Ezen kívül Matt Cohen az évad során epizódot fog rendezni – ugye a fiatal John Whinchestert formálja meg.
  • Markella Kavenagh csatlakozott az Amazon által berendelt The Lord of the Rings-tévésorozat ötletébe.
  • Shannon Doherty az évadnyitó Riverdale-ben tűnik fel, míg az etapban látható lesz: Kerr Smith, mint főszereplő, illetve Molly Ringwald, mint visszatérő.
  • A San Diego-i Comic Con-on a Star Trek panelnél elhangzott egy bejelentés, amiről még nem írtunk, miszerint érkezik újabb 6 epizód a Star Trek: Short Treks-hez. Azt már lehet tudni, hogy 3 epizód az Enterprise legénységére helyezi a fókuszt, akiket a Discovery 2. évadjában mutattak be, illetve azt is, hogy 1 epizódja Picard hattértörténetét ragadja meg, ami 15 évvel a sorozat előtt játszódik. A fennmaradó 2 rész története még kérdéses.
  • Lauren Schmidt Hissrich, a The Witcher showrunnerje az IGN-nek adott interjújában elárulta, hogy a sorozat alapját a könyv fogja meghatározni és nem a videójáték. Mindezt azzal indokolta, hogy ott történik meg a tökéletes alapok lefektetése. Ezen kívül elárulta azt is, hogy rajtuk nem fog múlni az se, hogy feldolgozzák az 5 regény történetét, így akár még saga-t is kaphatnak a rajongói.
  • Van néhány címünk: The Trials and Tribulations of Trying to Pee While DepressedEuphoria 1×07; School SpiritInto the Dark 1×11; Away GamesDivorce 3×05; RevelationsPose 2×08; What is Happening to America / Melba ToastClaws 3×08-09; New LifeMarvel’s Agents of SHIELD 6×12-13; DisruptionsGood Trouble 2×08; While the Song Remains the SameThe InBetween 1×08; Long Walk HomeSwamp Thing 1×08; JuliaAnimal Kingdom 4×11;
  • Oliver Jackson-Cohen csatlakozott főszereplőként a The Haunting of Bly Manor-be, azaz a sorozat második évadjába.
  • A Paramount Network berendelte a Sexy Beast című ötletet sorozatnak, amiből 10 részt kértek első körben. A forgatókönyvet Michael Caleo (The Sopranos) kezébe adták, míg a rendezésért Karyn Kusama lesz a felelős. Itthon Szexi dög címmel volt látható a 2000-es évek angol-spanyol krimije, mivel egy filmes ötlet átdolgozásáról van szó. A történet középpontjában: egy múltját maga mögé szorító gengszter áll, akit még rávesznek – akaratán kívül – egy utolsó melóra, egy bankrablásra.
  • Joel Stoffer, Karolina Wydra, Briana Venskus és Coy Stewart neve szerepel Christopher James Baker, Jan Uddin és Shainu Bala mellett a Marvel’s Agents of SHIELD 6. évadjának dupla évadzárójánál, amit augusztus 2-án szállít az ABC.
  • Augusztus 6-án megy el szünetre a Good Trouble a 2. évadjával, akarom írni a 2×08-cal.
  • Natalie Sharp visszatérőként tűnik fel a BH90210 1. évadjában.
  • Madison Thompson visszatérő szereplőként csatlakozott a Netflix-féle Ozark 3. évadjába.
  • Augusztus 30-án debütál a When Hope Calls a Hallmark Movie Now kínálatában. Az új epizódokat péntekenként szállítja a csatorna október 25-ig. Ez ugye a Hallmark saját streaming szolgáltatása, amit a When Calls the Hearth spinoffjával akar felfuttatni. A főszerepben Morgan Kohan (Lillian) és Jocelyn Hudon (Grace). Sztorijuk annyi, hogy a két nővér árvaként nőtt fel, ám más körülmények között. Az 1900-as évek elején, felnőttként nyitnak egy árvaházat egy kisvárosban, ami eléggé meghatározó lesz életükben.
  • Így néz ki a Hulu és a Veronica Mars közös logója.
  • Október 6-án kapjuk meg a The Walking Dead 10. évadjának nyitó részét, amit Greg Nicotero rendez, illetve Angela Kang ír. Ezen kívül már tudjuk azt is, hogy augusztus 11-én egy különkiadással tessék számolni.
  • Thomas Doherty csatlakozott a Legacies 2. évadjának szereplőgárdájához.
  • Mike McMahan (Rick & Morty) mellett a Star Trek: Lower Decks készítőgárdájában kap helyet: Alex Kurtzman, Heather Kadin, Tawny Newsome és Jack Quaid is.
  • Chris Keyser showrunner-i irányításával érkezik a The Society 2. évadja.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 17, 8:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Lizzie DeClement és David Patterson vendégszereplőként tűnik fel az Instinct 2×02-es részében – amit Alex Pilai rendezésével kapunk.
  • Ana Ortiz (Ugly Betty) főszerepet vállalt a Disney+ streaming szolgáltatóhoz érkező Love, Simon című sorozatba. Igen, volt belőle mozifilm is a közelmúltban. Alapjául Becky Albertalli könyve, a Leah on the Offbeat szolgálna. A főhőse: Simon legjobb barátja, Leah lesz. A készítők sorában: Elizabeth Berger, Isaac Aptaker és Marty Bowen.
  • Július 13-án debütál az Oxygen­-en az Injustice with Nancy Grace című sorozat.
  • Van néhány címünk: Noche de las Chicas / LA Muher en el Espejo / Amores PerrosQueen of the South 4×05-07; Happy Heckling / Twenty-Fine / In the MiddleGood Trouble 2×05-07; Self CareGrown-ish 2×16; The Outpost / The Last Mermaid / SacrificeSiren 2×13-15; SkidmarkFear the Walking Dead 5×04; SmokeshowGrand Hotel 1×02; Broken Record – Instinct 2×02; Command: Delete / From Russia with Drugs Elementary 7×06-07;
  • Rob Bartlett, Tim Guinee és Ian Kahn vendégszereplőként tűnik fel az Elementary 7×06-ban.
  • Jordan Gelber ismét látható lesz az Elementary-en. A 7×07-es részben jegyzik a nevét, korábban a 6×15-ben láthattuk. Az epizódot Michael Hekmat rendezésével kapjuk meg.
  • A CBS elkaszálta a The Red Line-t és a The Code című újoncát.
  • Abbey Lee érkezik Elizabeth Debicki helyére a Lovecraft Country címre hallgató HBO-s sorozatba, ahova még visszatérőként aláírt a napokban: Jamie Chung és Jordan Patrick Smith. Az alapjául Matt Ruff 2016-ps könyve szolgál, amit Micha Green (Underground) készít el. További készítők: Daniel Sackheim. Horrorsorozatnak ígérkező mű afroamerikai szemszögből mutatná be a történetet, amely az ’50-es ével Amerikájában zajlana, ahol egy 25 éves férfi apja felkutatására indul, csak éppen dolgát nehezíti a rasszizmus és egyéb rosszindulatú szellemek, amik jelen vannak. További szereplők: Aunjanue Ellis, Courtney B. Vance, Jonathan Majors, Michael K. Willaims és Wunmi Mosaku.
  • Július 2-án debütál a Tales 2. évadja a BET-en, amit eredetileg április 23-án hoztak volna, azonban valamiért lekerült a műsorról. Tudjátok, ez az a hio-hop antológia, melyben klasszikusokat dolgoznak fel.
  • Augusztus 5-én startol a Bachelor in Paradise következő évadja az ABC-n. A nyitó hetében csak hétfőn, majd azt követő héttől hétfőn és kedden szállítják belőle az új részeket kétórás kiadásokban, azaz befoglalja a 20-tól 22 órás sávot.
  • A Bravo nyáron forgatja a következő évadját a Project Runway-nek New York City-ben.
  • Az NBC szolgáltat otthont a Marcy’s Fourth of July című különkiadásnak, aminek műsorvezetője lesz: Derek Hough és Ciara. Rajtuk kívül még látni fogjuk Luke Bryan-t, Maren Morris-t és Brad Paisley-t.
  • Augusztus 6-án érkezik a Bravo műsorára a Flipping Exes címre hallgató házfelújítós doku-sorozat, melyben Nina Klemm és Michael LeSure veszi kezei közé a melót.
  • Az Orphan Black rajongóihoz szólnék, mivel Orphan Black: The Next Chapter címmel érkezik egy hangsorozat/audiosorozat, ami nyáron kerül leadásra és 10 résszel fog operálni. Részleteket nem nagyon tudni, csak annyit, hogy Tatjana Maslany sem hiányzik majd belőle.
  • A Universal Kids berendelte a Polly Pocket című ötletet, amiből egyből két évados kért.
  • A Marvel’s Daredevil biztosan nem fog szerepelni az Emmy-jelöljei között. Ennek oka itt olvasható, ami eléggé vicc kategóriás, de ebben ne folyunk bele.
  • Bővült az Ozark 3. évadjának szereplőgárdája, ahova Tom Pelphrey és Jessica Frances Dukes főszereplőként, míg Joseph Sikora és Felix Solis visszatérőként írt alá.
  • Alakul a molekula a The Dark Tower háza táján is. Most legutóbb az Amazon által berendelt projektbe Michael Rooker, Jerome Flynn és Joana Ribeiro csatlakozott főszereplőként, a korábbi nevek között pedig: Sam Strike és Jasper Pääkkönen. Forgatásának helyszínéül Horvátország fog szolgálni.
  • Megkezdődött a Westworld 3. évadjának forgatása, melyhez itt és itt nézhettek forgatásos kulissza fotókat.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2018 June 26, 16:16-kor a(z) Hírek témába.

  • Gloria Estefan vendégszereplője lesz a One Day at a Time 3. évadjában – ami egy Netflix sorozat.
  • Van néhány címünk: The Suitcase / The TimelineTrial & Error 2×01-02; Pas de Deus / The Black MandalaReverie 1×06-07; The ReckoningShades of Blue 3×06; SonsabitchesPreacher 3×02; Pink SlipPose 1×07; You’re Come a Long Way, BabyElementary 6×11; Taken – Take Two 1×03;
  • Július 19-én kezd bele az NBC a Trial & Error 2. évadjának premierjébe, amikor is duplázva hozza csütörtökönként 21 óra után a friss részeket. Azaz a 10 epizódját augusztus 23-ra letudjam, ami nem valami szimpatikus egy tett a jövőjét illetően.
  • Július 10-én debütál a The Outpost.
  • Tomer Kapon főszereplőként csatlakozott az Amazon-féle szuperhősös sorozatba, a The Boys-ba, melynek készítői között Eric Kripke, Evan Goldberg és Seth Rogen foglal helyet. További szereplők sorában: Karl Urban, Elisabeth Shue, Erin Moriarty, Antony Starr, Dominique McElligott, Jessie T. Usher, Chace Crawford, Nathan Mitchell, Laz Alonso, Jack Quaid és Karen Fukuhara. A 8 részes elképzelés középpontjában: egy CIA-s részleg van, akik arra szakosodtak, hogy kivonják a forgalomból azokat a szuperhősöket – mert olyan világban élünk, ahol akad bőven ilyen –, akik veszélyt jelentenek a közbiztonságra elteltségükből adódóan. Korábban a Cinemax-é volt a projekt, de ők passzolták, az Amazon vásárolta meg tavaly év végén, premierjét 2019-re ütemezi.
  • Sam Jaeger (Parenthood) is csatlakozott a Tell Me a Story című CBS All Access-es trillerbe.
  • Timothy V. Murphy és Lilly Englert vendégszereplőként tűnik fel a Quantico 3×10-es részében, amit Kenneth Fink rendezhet.
  • Wilmer Valdarrama visszatér az NCIS 16. évadjába, ami azért se egy nagyhír, mert a 15×24-es évadzáróban is jelen volt, azaz valószínűleg a cliffhanger feloldásában ő is részt vesz a 16×01-es epizód keretében. (Mellesleg Nick Torres, azaz karaktere már látható volt az NCIS: New Orleans 3×14-ben is, azaz crossovereztették.)
  • Courney Ford állandó szereplővé válik a Legends of Tomorrow 4. évadjában.
  • Végül beigazolódni látszik, hogy a Morgan Creek Entertainment Group berkeiben lévő filmekből tévésorozatok készülhetnek, ugyanis a Syfy-nál landolt a Nightbreed rebootjának elképzelése. A Deadline.com értesülései szerint a ’90-ben bemutatkozott film tévés elképzelését Josh Stolberg és Clark Barker vette keze ügyébe.
  • Giancarlo Esposito állandó szereplőként lesz látható a Better Call Saul 4. évadjában.
  • Az FX berendelte az Atlanta 3. évadját, ami legkorábban 2019-ben érkezhet.
  • Will Traval (Jessica Jones), Emily Kinney, Melinda Page Hamilton, Stefanie LaVie Ower, Jane Adams (Twin Peaks), Sayyid El Alami és Fares Landousil csatlakozott főszereplőként a Netflix-re készülő Messiah-ba, ahol Barbara Eve Harris, Iqbal Theba (Glee), Emily Kinney (The Walking Dead, Conviction), Jackson Hurst (Drop Dead Diva) és Nicole Rose Scimeca visszatérőként írt alá. A 10 részes sorozat Michael Petroni nevéhez fűződik. A története középpontjában a Messiás, akit a modernkorba ültetnek át. Több szemszögből lesznek nyomon követve cselekedetei. Olyan kérdéseket ütköztet majd, mint pl.: szélhámosról vagy a valós Istenről van-e szó? Szintén 2019-es premiert szántak neki is.
  • Rome Flynn állandó szereplője lesz a How to Get Away With Murder 5. évadjának.
  • John Noble jelen lesz az Elementary 6×11-es részében.
  • Jonathan Silverman vendégszereplőként tűnik fel a Salvation 2×03-ban.
  • Augusztus 1-jére tűzte ki az Alone Together 2. évados premierjét a Freeform.
  • Ben Daniels csatlakozott főszereplőként a The Crown 3. évadjába.
  • Augusztus 7-én kapjuk meg a Bachelor in Paradise 5. évadját az ABC jóvoltából, illetve ugyanezen a napon startol 22 óra után a Castaways. A reality középpontjában: 12 ember áll, akiket 12 indonéz szigetre dobnak szét, hogy utána ott túléljenek. A casting lista itt olvasható el; előzetese, míg nem kerül ki az oldalra, addig itt érhető el.
  • Az FX az Archer-rel, a Mayans MC-vel és a Legion-nal lesz jelen az idei Comic Con-on.
  • Július 10-én folytatódik a Married at First Sight 7. évadja a Lifetime-on.
  • A TVLand elkaszálta a Nobodies-t.
  • Laya DeLeon Hayes és Patrick Fabian vendégszereplője lesz a Code Black 3×12-nek.
  • Angela Kang, azaz a The Walking Dead új showrunner-je megerősítette, hogy a 9. évadban lesz időugrás a történetet illetően. Már csak az a kérdés, hogy mekkora?! Mondanom se kelljen, kicsit megosztotta a hír az internet népét.
  • Az Amazon berendelte a The Man is the High Castle 4. évadját.
  • Janet McTeer az Ozark 2. évadjában lesz látható.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2018 June 22, 16:26-kor a(z) Hírek témába.

  • Június 29-én debütál a Humor+ műsorán a LA to Vegas, ami idehaza az LA to Vegas – A Jackpontjárat címen fut.
  • A Netflix zöld utat adott a Dear White People 3. évadjának.
  • Az ABC berendelte a The Conners munkacímen futó Roseanne spinoff-ot sorozatnak. Már ősszel a képernyőre akarják helyezni. A szereplők közül visszatér: John Goodman (Dan), Laurie Metcalf (Jackie), Sara Gilbert (Darlene), Lecy Goranson (Becky) és Michael Fishman (D.J.). Ha minden igaz, akkor keddi timeslotba pakolják. 10 részt kértek belőle. A történet középpontjában: ugyanúgy a család áll, ahol egy hirtelen esemény bekövetkeztét követően olyan helyzetbe kerülnek tagjai, amilyenben még sose voltak.
  • Felicity Huffman csatlakozott Angela Bassett és Patricia Arquette mellé a Netflix-re készülő Otherhood-ba. A történet alapjául William Sutcliffe regénye, a Whatever Makes Your Happy szolgál. A forgatás New Yorkban zajlik majd.
  • Október 31-én érkezik az Ozark 2. évadja a Netflix-re.
  • Július 24-én új résszel tér vissza a Desert Flippers a HGTV műsorára. Ez lesz a 3. évadja a sorozatnak.
  • Megvan a Comedy Central Roast of Bruce Willis roast mestere, aki nem más, mint Joseph Gordon-Levitt lesz. Az eseményre július 14-én kerül sor Los Angeles-ben a Hollywood Palladiumban, míg 29-én kerül adásba. Az eventnek van külön hashtagje, a #BruceWillisRoast.
  • Július 16-án debütál az Oxygen műsorán a Serial Killer with Piers Morgan.
  • Július 26-án érkezik az új etapja a The Great Food Truck Race 9. évadjának, ami 6 részes lesz. Megint csak Tyler Florence lesz a műsorvezető.
  • Lisa Edelstein visszatérő szereplője lesz a The Good Doctor 2. évadjának.
  • Jonathan Silverman vendégszereplőként tűnik fel a Take Two 1×02-es részében, amit Holly Dale rendezett Terri Edda Miller és Andrew W. Marlowe írása mellett. Jövő héten kerül adásba.
  • Van néhány címünk: The Smoking GunShooter 3×02; The House That Built MeNashville 6×12;
  • Amanda Arcuri és Rosie Fellner vendégként fog szerepelni a Ransom 2×11-es epizódjában.
  • David Morrissey csatlakozott főszereplőként a Good Omens című Amazon ötletbe, ahol egyébként Jon Hamm visszatérő lesz. A projekt Neil Gaiman neve alatt fut (ő lesz a showrunner-je). Terry Pratchett könyve szolgál alapul, ami idehaza Elveszett próféciák címmel jelent meg. A 6 részes elképzelés középpontjában a közelgő világvége áll, ahol a Jó és a Gonosz seregei összecsaphatnak – na, de ezt nem mindenki akarja. A főszereplők között még helyet kap: Adria Arjona, Alfie Taylor, Amma Ris, Anna Maxwell Martin, Ariyon Bakare, Daniel Mays, David Tennant, IIan Galkoff, Jack Whitehall, Lourdes Faberes, Michael McKean, Michael Sheen, Miranda Richardson, Mireille Enos, Ned Dennehy, Nina Sosanya, Sam Tylor Buck, Sian Brooke és Yusuf Gatewood.
  • Desmond Chiam és Taylor Hart csatlakozott Avan Jogia, Kelli Bergland, Beau Mirchoff és Royane Mesquida mellé a Now Apocalyse-be.
  • Andrew Caldwell, Jade Pettyjohn és Anthony Keyvan főszereplőként csatlakozott John Slattery, Rafe Spall és Allison Tollman mellé a Hulu által berendelt Kansas City című komédia pilotba. Középpontjában egy olyan jövőkép, ahol a város liberálisai és konzervatívjai között egy fal áll, ami garantálja az ellenségeskedést és a félretájékoztatást a két városrész (kelet és nyugat) között.
  • Molly McCook és Josh Pence megy visszatérő szereplőnek a Good Trouble című The Fosters spinoff-ba.
  • Madeline Wise visszatérő szereplőként tűnik fel a Crashing 3. etapjában.

Kommentáld!

A Színészek jelöltjei 2018-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2018 January 21, 10:38-kor a(z) díjátadók témába.

2018-as évi amerikai szakszervezeti listák: Írók | Producerek | Rendezők | Színészek | Vágók | Operatőrök | Látványtervezők | Hangmérnökök | Díszlettervezők + Közönség + AFI + Golden Globe 2018 – Producer’s Guild Awards

Tegnap este a producerek kihirdették a 2018-as évi díjazottaikat, azonban mielőtt még lehoznánk a nyertes listájukat, foglalkozzunk a színészekkel. Ők még tavaly decemberben hirdették ki, hogy kiket küldenének harcba a házon belüli elismerésekért.

Talán nem árulok elő nagy titkot azzal, ha felhívom a figyelmet arra, hogy a jelöltek túlnyomó többségét a stream szolgáltatók és kábeles csatornák bitorolják. Holott az évek múlásával eltűntek a határok, azonban országos tévén alig-alig tud olyan ötlet születni, ami méltóképp tudná képviseltetni magát a színészek körében. Azért akad ilyen, mivel a komédiáknál a Will & Grace, és a Black-ish próbálkozik meg a lehetetlennel, egy igen erős mezőnyben; míg a drámáknál a This is Us. Az NBC a részleg nyertese, ugyanis 3 jelöléssel indul neki, míg az ABC csak 2-vel – de a többiekhez képesti 0-tól való eltérés így is hangzatos.

Vajon a legjobb kaszkadőrcsapat címét 2018-ban kinek sikerül elnyernie? Itt tűnik fel egyedül a The Walking Dead, aminek legnagyobb kihívója kétségtelenül a Game of Thrones lesz.

A díjátadó jelöltgyűjtő nyertese a Netflix 19 jelöléssel. Számtalan sorozata tűnik fel mindegyik kategóriában. Második helyen az HBO képviseli magát 12-vel. A többiekről felesleges beszélni, mert 2-3-mal indulnak szembe – bár ugyanazzal az eséllyel. Van, ahol házon belüli harc fog zajlani, hiszen Jane Fonda és Lily Tomlin, vagy éppen Laura Dern, Nicole Kidman és Reese Witherspoon megy egymás ellen az adott kategóriában. Nyilván nagyobb eséllyel indul a sorozat és a csatorna a címért, de azért ez a fajta rivalizálás geciség.

A tovább mögött megtekinthető a jelöltek listája – a filmes szegmens a mozifilmmel foglalkozó felületeken keressétek.

Tovább…

Kommentáld!

Golden Globe 2018 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2017 December 11, 21:44-kor a(z) díjátadók témába.

Előzmény: Golden Globe 2017 | Az előző évek gyűjtőlinkje

Decemberbe lépve elstartolt a díjszezon. Több főkategóriás díjátadónál bejelentették a jelölteket, és ez a következő hetekben csak sokasodik, hiszen a kevésbé népszerűek is melléjük csapódnak, mint pl.: a People Choice’s Awards. Ne lepődjetek meg, ha feléled a topik. A Golden Globe-díjátadónál mindig ki szoktam hangsúlyozni, hogy a tévés és a filmes szakma egyik túlértékelt elismerésosztó rendezvénye. Aranyglóbusznak is becézik, 2018-ban 75. alkalommal kerül megrendezésre, ami eléggé kerekszám. Az NBC kapta meg a jogot, hogy helyet szolgáltasson a ceremóniának a szokásos vasárnapi főműsoridőben, amit Seth Meyers vezényel le január 7-én, azaz tényleg szó sincs latolgatás elnyújtásról. Nem is véletlen, hogy az Év Első Rangos Award-je. A filmes részleget magunk mögött hagynánk, helyette foglalkoznánk a sorozatossal, ha már ez a tematikánk.

maiselcur

Remélem senki se feledkezett el arról, hogy évre értékelnek a bírák, nem pedig szezonra, azaz az év elejétől nagyjából ősz végéig futó produkciók játszanak. Így fordulhat elő az, hogy az ABC jóvoltából a The Good Doctor már be is zsebelte az elsőjét Freddie Highmore-ral. A 2017/18-as országos újoncok egyetlen drámaötlete, ami képes volt az Aranyglóbuszon jelölést szerezni, ami komoly teljesítmény. Az NBC 2. évados visszatérőjét se feledjük el, a This is Us-t, ami nem csak a férfi főszerepnél próbálkozhat, hanem a legjobb drámák sorában is.

Ami a drámáknál a The Good Doctor és a This is Us, az a komédiáknál a Will & Grace és a black-ish. Előbbi képviseli az idei országos komédiákat. Ez is egyfajta pozitív visszajelzés az NBC felé, hogy jó ötlet volt feléleszteni egy elismert elképzelést. Nem lennék meglepve, ha a jövő tendenciája ez lenne. Simán benn a pakliban.

Kanyarodjunk vissza a drámákhoz. Ott a listában a Game of Thrones. Tavaly is mondjuk jelen volt, de akkor a The Crown elhappolta előle az elismerést. Simán benn a pakliban, hogy a történelem ismételni fogja önmagát, mert vetélytársak főkategóriában. Mellettük pedig mire lesz képes a Stranger Things és a The Handmaid’s Tale az egy másik kérdés – szerintem most utóbbié lesz az elismerés. Komédiáknál biztosan lesz trónfosztás, mivel az Atlanta nincs, helyette viszont ott: a SMILF és a The Mervelous Mrs. Maisel, amik jó kritikai visszhanggal rendelkeznek. Nyilván a black-ish különleges mivoltából adódóan meglepetést okozhat, viszont erre csekély esélyt látok. Tévéfilmeknél vajon az HBO direkt ütemezte a Big Little Lies berendelését az elmúlt napokra? Ő valamiért annyira egyértelmű befutónak látszik. A színészek jellemzésébe nem mélyülnék el, de Kyle MacLachlan-nak drukkolok a Twin Peaks-ben nyújtott teljesítménye miatt.

Jelölés számok tekintetében: az NBC 5-öt, az ABC 3-at gyűjtött az országos adók közül. Az abszolút nyertese a részlegnek az HBO 12db-bal, amit a Netflix követ 9-cel. A stream oldalak közül az Amazon és a Hulu is 3-mal lép ringbe ellenük, mégis nagyobb eséllyel.

A tovább mögött a jelöltek listája.

Tovább…

Kommentáld!

free web stats