Az amerikai kritikusok jelöltjei és nyertesei 2019-ben…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 5, 8:48-kor a(z) díjátadók témába.

A nyár egyik kedvenc időszaka számomra: a július két okból kifolyólag. Az egyik, hogy ilyenkor kerül megrendezésre a Comic Con, ami olyan, mint a magyar embernek a fesztivál – azaz egy hosszabbított hétvége alkalmával lepörög és arra mész el, amire akarsz, de közben mellékágon (standoknál, egyéb kihelyezéseknél) zajlik az élet, szóval egyáltalán nincs megállás, mert, ha már fizettél, akkor legyél elégedett a színvonallal. A másik a TCA Press Tour sorozat nyári szegmense, ahol az amerikai újságírók végigmennek a streaming szolgáltatókon, valamint a kábeles és országos tévéken, akik elhintenek nekik olyan infókat, amiket korábban még sehol se hallhattál, s ezáltal ösztönöznek arra, hogy őket válasszátok az ősz beköszöntével.

Ilyenkor kerül megrendezésre a TCA Awards, ami lényegében egy afféle idényzáró díjátadó. Míg a szakszervezetek években gondolkodnak, addig a kritikusok idényekben, azaz ősztől-nyárig ami futott, azokat díjazzák. A 2019-es esztendőben 65. alkalommal került megrendezésre a gála, ami azért tartott szép számmal meglepetést! Végre nem tudom azt írni, hogy papírforma, bár manapság ez a szó kezd megkopottá válni.

Először is a jelöltek számáról beszélnék, hiszen mindig van egy egészséges f*szmérgetés ezalatt. Az HBO gyűjtötte a legtöbbet, szám szerint 15-öt, míg a Netflix követte 14-gyel. Ezt az összecsapást tehát megnyerte a kábeles adó, ami talán a legnagyobb konkurense a streaming szolgáltatónak. A sort az FX követi 8-cal, majd az Amazon 5-tel. Már csak az a kérdés, hogy mennyit képes belőle díjra váltani. Tévésorozatok szempontjából a Pose és a Russian Doll osztozik meg 4-4 jelölésével a trónért, majd pedig a Fleabag követi őket 3-mal az Amazon-nal. Érdekesség, hogy a Chernobyl csak két jelölést szerzett, ugyanannyit, mint házon belül a Veep vagy a Barry.

Az abszolút befutó a Fleabag lett, ami jelölésének mindegyikét díjra tudta váltani. Tehát Phoebe Waller-Bridge-dzsel a legjobb főszereplő lett komédiában, elvitte a legjobb komédia és Az év sorozata kategóriájának díját is. Váó. John Oliver-re se lehet panaszkodni, mert tavalyhoz képest idén is a legjobb varieté díját megszerezte. A többi szegmensben újakat avattak.

Életműdíjat kapott David Milch, illetve a Deadwood „kulturális örökség díjban” részesült. Gratulálunk a nyerteseknek!

Legjobb dráma:

Better Call Saul – AMC – NYERTES
The Good Fight – CBS All Access
Homecoming – Amazon
Killing Eve – BBC America
Pose – FX
Succession – HBO

Legjobb komédia:

Barry – HBO
Fleabag – Amazon – NYERTES
The Good Place – NBC (2018-as nyertes)
The Marvelous Mrs. Maisel – Amazon
Russian Doll – Netflix
Schitt’s Creek – Pop TV
Veep – HBO (2014-es nyertes)

Az év sorozata:

Chernobyl – HBO
Fleabag – Amazon – NYERTES
Game of Thrones – HBO (2012-es nyertes)
Pose – FX
Russian Doll – Netflix
When They See Us – Netflix

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a lista a többi kategóriával, ahonnan kiderül az is, hogy kik lettek a legjobb színészek az évadban, illetve, mely sorozatok kapta még elismeréseket teljesítményükből fakadóan.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 April 23, 11:53-kor a(z) Hírek témába.

  • Ma esti (sorozat) vendégszerepek: Idris Elba (The Wire) – The Office, Hector Elizondo (Pretty Woman) és Amy Madigan (Carnivale) – Grey’s Anatomy, Josh Hopkins (Swingtown) és Idina Menzel (Rent) – Private Practice, C. Thomas Howell és Tom Sizemore (Crash) – Southland, Henry Thomas – CSI: Crime Scene Investigation, Billy Zane (Titanic) – Samantha Who?.
  • Ma esti talkshow vendégek: Paula Abdul (American Idol) és Jamie Foxx – Late Show With David Letterman, Elisha Cuthbert (24) és Channing TatumJimmy Kimmel Live, Heather Graham (Baby on Board) és Barry Watson (Samantha Who?) – The Bonnie Hunt Show, Marg Helgenberger (CSI: Crime Scene Investigation) – Rachael Ray, Eddie Izzard (Valkyrie) – The Late Late Show With Craig Ferguson, Beyoncé Knowles és Amy Poehler (Parks and Recreation) Today, Ali Larter (Obsessed) – Late Night With Jimmy Fallon, Lindsay Lohan – The Ellen DeGeneres Show, Jim Parsons (The Big Bang Theory) – The View, Ryan Reynolds (X-Men Origins: Wolverine) – The Tonight Show With Jay Leno, (G.I. Joe: The Rise of Cobra).
  • Ez az, ez az, ez aaaz! Az ABC már tuti biztos, hogy hozni fogja ősszel a Flash Forward című újoncát, ugyanis a 100. Lost epizód alatt – reklámszünetében – fogja leadni az első előzetesét, azaz május 6-án. Mind a kettőről írtunk már.
  • Augusztus 23-án visszatér az ABC műsorára a Who Wants to be a Millionaire, azaz a Legyen Ön is Milliomos című vetélkedő show, melynek házigazdája Regis Philbin lesz. Szindikátusi sugárzásban megy most is, Meredith Vieira műsorvezetésével.
  • A következő sorozatokból kért be újabb évadot a VH1: Sex Rehab With Dr. Drew, New York Goes to Work, I Want to Work for Diddy, Brooke Knows Best, Gotti’s Way 2 és Tool Academy és Celebrity Rehab With Dr. Drew.
  • Copper címen érkezik egy 13 részes sorozat az ABC műsorára, amely kanadai produkció lenne. A forgatás Toronto-ban kezdődik júniustól. Amúgy újonc zsaruk lesznek a középpontjában.
  • Új sorozatot rendelt be a Style Network, amely az anya-lánya kapcsolatra fog rávilágítani. Készítők között: Allison Grodner, Peter Tartaglia, Sarah Weidman és Merah Chung. Előzetes címe Mothers & Daugherts lenne, premierje pedig őszre várható.
  • Kevesebb epizóddal fog érkezni a Heroes jövőre. Most ugyebár 25 résszel jelentkezik, mert az írók sztrájkja miatt pár a harmadik évadból visszamaradás történt. A csatornánál azonban rájöttek, hogy ez nem a legjobb, így 18-25 rész közé határolták be a negyedik évad epizódszámát, ami inkább a minimumhoz fog közelíteni, sem a maximumhoz.
  • Evan Rachel Wood csatlakozott a True Blood szereplői közé.
  • Susan Boyle folyik a vízből is. No komment, több cikk nem érkezik róla, csak ha tényleg hírtelenül leszünk.
  • Damon Lindelof és Carlton Cuse válaszolt néhány kérdésre, ami éppen felmerült az interjújuk alatt.
  • A PBS csinált magának egy külön videómegosztó-portált. Lehet streamelve csekkolni a kínálatot.
  • A Pinguins of Madagascar a harmadik legnézettebb sorozat, amit néznek a lurkók a kábelcsatornákon. (Az első szerintem annyira egyértelmű.)
  • Itt nézhető meg egy lista az TOP5 legkörnyezetbarátabb tévésorozat-tévécsatorna párosításáról.
  • Gordon Ramsay nem lesz rajta az 50 legjobb étteremlistáján? Nagyon úgy tűnik.
  • Itt nézhető meg egy grafikon Oprah Winfrey twitter „követői forgalmáról”, mégis miképpen növekedett az elmúlt napokban. Jelenpillanatban 513.006 embere followolta.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 March 2, 17:04-kor a(z) casting,Hírek témába.

  • A BBC Three elégedett a Being Human című sorozatával, melyből berendelte a második évadot. Mi csak a pilot epizódot láttuk belőle, de nem véltük nagyon izgalmasnak. (Folytatás nézettségével ma vagy holnap jelentkezünk.)
  • Rossz hírekkel kell szolgálnom a The Hills rajongói felé, hiszen Lauren Conrad azt nyilatkozta, hogy az ötödik évad lesz az utolsó a realityből.
  • Jennifer Aspen csatlakozott a Glee-be.
  • Ma lesz a The Bachelor évadzárója. Aki szeretne róla megnézni egy preview-et, az klikkeljen a következő linkre, ide.
  • Lou Diamond Phillips, Ming Na, Alaina Huffman és Elyse Levesque csatlakozott a Stargate Universe szerepgárdájához.
  • Május 21-én érkezik a So You Think You Can Dance című FOX-os reality ötödik évadja, azaz a csatorna nyárra építkezik. Amúgy a megszokott szerdai-csütörtöki timeslotban fog jelentkezni egy-egy epizóddal, azonban május 27-én még egyszer dupla epizóddal fog jelentkezni.
  • Christopher J. Hanke csatlakozott a Three Rivers című pilotba.
  • Anastasia Griffith ott lesz az NBC-s Trauma című pilotban.
  • Melissa George csatlakozott a CBS-es ügyvédes pilotba, a U.S. Attorney-be.
  • Rebecca Rand Kirshner Sinclai két évvel meghosszabbítatta a 90210-es showrunner pozícióját. Ennek értelmében, ha a The CW fejesei is úgy akarják, 2010/11-es idényig betöltöttnek vélhetik, ha csak cancelt nem kap.
  • Christa Miller csatlakozott a Cougar Town című szitkomhoz.
  • Alexis Bledel vendégszerepelni fog az ER április 2-i részében.
  • Itt olvashatjátok el a Vampire Diaries című The CW-s pilot plotlineját és Casting Callját. Ezen kívül még egy hozzákapcsolódó hír, miszerint Steven McQueen csatlakozott a pilotba.
  • Itt olvashatjátok el a Day One című pilotnak a plotlineját és Casting Callját. Készítők között: Alex Graves.
  • Egy aprócska érdekesség az American Idol kapcsán. Ugyebár javában zajlik/zajlott a wild card, ami azt jelenti, hogy visszahívhatnak kiesett versenyzőket. Nos, azt azért ne feledjük ki a sorból, hogy a legjobb 36-ból kiesettnek is ugyan annyi esélye van, mint azoknak, akik még a selejtezőben távoztak. Ezek a lehetőségek.
  • Robert Wisdom és Julyza Commodore vendégszerepelni fog a Law & Order: SVU 10×17-es epizódjában.
  • Bloodline lesz a címe a Legend of the Seeker 1×16-os részének.
  • Vannak olyan sorozatok, sorozattervek, amelyekről még mi se hallottunk. A Showtime-os The Farm ezek közé tartozik. Íme a Casting Sides-ja.
  • A CBS berendelte a Back címre hallgató dármapilot-ot, amit Danny Widenmann fog készíteni. Alapkoncepciója egy férfiről fog szólni, aki visszatér elhagyott (város)környezetébe, ahol mindenki azt hitte, hogy valami rossz történt vele, hol ott nem.
  • A SPIKE TV berendelte a Pros vs. Joes negyedik évadját, melyből 8 epizódot kapunk. Egyelőre nincs premier időpont, viszont azt már tudjuk, hogy Michael Strahan lesz az új műsorvezető.
  • Ma este dupla résszel jelentkezik a 24. Mi csak azon kaptuk fel a fejünket, hogy a készítők bele akarnak csempészni a sztoriba egy romantikus vonalat, ami Renee Walker és a Jack Bauer között alakulna ki. (Miért? Eddig bármilyen se volt?)
  • Tom Arnold és Courtney B. Vance (Law & Order: CI) vendégeskedni fog az ER 15×21-es részében.
  • A Dollhouse 1×06-es részében vendégszerepelni fog: Amy Acker, Reed Diamond, Miracle Laurie, Kevin Kilner, Liza Lapira, Mark A. Sheppard, Aisha Hinds, David Barry Gray, Patrick Stinson, Patton Oswalt.
  • A Terminator: TSCC 2×19-es epizódjában a következő színészek lesznek vendégek: Busy Philipps, Stephanie Jacobsen, Chad L. Coleman, Drew Rausch, Theo Rossi, Chris Ellis as Hayes, Yuri Lowenthal, Krishna Cole, Erin Fleming, Bill Tangradi.
  • A Bones 4×17-ben fel tűnik majd: Pej Vehdat, Nichole Hiltz, Monique Coleman, Kayla Ewell, Andrew Borba, Amy Pietz, Ramon De Ocampo, Brando Eaton, Spencer Breslin, Matt Bushell, Heidi Sulzman, Earnestine Phillips, Lu Parker.
  • Erik Palladino (ER) vendégszerepelni fog a Reaper 2×03-ban.
  • Aven Eric saját sorozatot kapott a PBS-től. (A TOP Chef-ből ismerhetjük.)
  • Austin Nichols vendégszerepelni fog a One Tree Hill 6×17-ben.
  • Harmon Walsh, Laura Breckenridge és Sebastian Stan vendéglő lesz a Gossip Girl 2×18-ban.
  • Anjelica Huston vissza fog térni a Medium-ba.
  • Ed Asner (Studio 60 on the Sunset Strip) fel fog tűnni a CSI: New York egyik áprilisi epizódjában.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 October 15, 10:12-kor a(z) casting,Hírek témába.

  • November 2-án tér vissza a Top Gear Angliába. (Ha valaki nem tudná: mi ez, az csak gondoljon magyarba a TotalCar-ra.)
  • Oltári hír. Az ABC berendelt négy újabb forgatókönyvet az Eli Stone-nól. Miért oltári? …mivel még a évadnyitó számait sem tudja. Ezt nevezem jó döntésnek, egyébként várjuk a számokat, mert az egyik 2007/08-as kedvencről van szó, ami szintén ABC-s, mint ahogy a másik, Dirty Sexy Money is.
  • Shannen Doherty még két epizódban fog vendégeskedni a 90210-ben. (Pontosítok az 1×11-ben és 1×12-ben.)
  • Oltári Battlestar Galactica PC-modding. Klikk ide.
  • A PBS volt olyan jó fej a „”The Choice 2008” címen csinált Obama-nak és McCain-nek egy aloldalt.
  • Lehet, vissza fog tér Portia de Rossi a Nip/Tuck hatodik évadjában. – legalábbis az a hír járja.
  • Andy Richter feltűnik a Bones negyedik évadjában.
  • WTF! A NYPost-on egy olyan hír olvashattok, miszerint elképzelhető, hogy Emmy-díjazni is fogják a különböző reality-k zsűritagjait. (Gondoljatok pl.: a Dancing with the Stars-ra, meg ilyesmikre.)
  • A Deadwood komplett sorozatpakkját kis csellel akarják eladni a kiadónál, mivel a 180$-os gyűjtemény tartalmazni fog egy olyan extrát, melyben David Milch, a készítő, elmondja a rajongóknak az igazat, miszerint mi lett volna a folytatás, ha megkapták volna a berendelést. (Részletek.)
  • Charles herceg még sem fog vendégeskedni a Doctor Who-ban, mivel az exkluzív producer, Russel T. Davides „miserable swine” (szánalmas disznónak) nevezte. Szerintem, meg leszünk nélküle. Vannak jobb színészek, csak hát nézettséget minden bizonnyal emelte volna.
  • A Showtime és Matthew Perry, valamint Peter Tolan összedugta a fejét egy szitkom pilotra, melynek az End of Steve címet kölcsönözték. Főszerepben Perry egy boldogtalan, egoista TV-s beszélgető show házigazdája lenne, akit rendbe kell tennie mind magánéletét, mind szakmait.
  • Mark Shivas elhunyt 70-en éves korában. Nyugodjon békében! …amúgy egy angol producerről van szó.
  • Colin Callender elhagyja az HBO-ot, 20 év után már ideje lesz.
  • A Lifetime egy újabb drámapilotba fogott The Amazing Mrs. Novak címen. Egy újabb remake-ről volna szó, hiszen az angolok megfelelője a The Amazing Mrs. Pritchard volna.
  • Anna Paquin csatlakozott a Hallmark-os tévéfilm szerepgárdájához, a The Irena Sendler Story-be.

Kommentáld!

Heti US premierek

 
Beküldte: FERCSA 2008 May 7, 19:31-kor a(z) Heti adag,premier témába.

Szemfüles olvasóinknak már feltünhetett, hogy a jobb oldali sáv pár napja kiegészült egy napi szintű tv műsorral. Az ajánlónk az aktuális sorozatokat szedi egy csokorba. Természetesen arra is van mód, hogy akár 1 hétre előre megnézzhetjük lesz-e képernyőn kedvencünk vagy sem, ehhez klikk ide. A listát folyamatosan frissítjük, így érdemes akár napi szinten is visszanézni.

A kis bevezető után lássuk a héten milyen premierek lesznek.

Elsőként itt egy kis doping botrány. A PBS-en debütál nyolcadik évadjával a Secrets of the Dead – Doping for Gold című dokú sorozata. Jelenlegi részében a ’70-es évekbeli német doping botrányról lesz szó, melyben a német sportolónők nagyipari “felturbósításáról” lesz szó. Akiknek nem ugrott be ’72-ben volt a Müncheni olimpia. Kezdés este 8-tól.

Másik premierünk a History Channel-en lesz egy újabb dokú személyében, holnap este 10-től. Címe: Tougher In Alaska ,melyben Geo Beach vezényletével betekintést tehetünk Alaszka zord világában.

Kommentáld!

free web stats