Az Írók jelöltjei 2013-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 26, 18:11-kor a(z) díjátadók témába.

December végével beindul a díjszezon őrület. A különböző céhek és szervezetek januártól márciusig megejtik az évenkénti díjosztásukat, melynek keretében: összegzik az egész éves munkájukat, és a legkiemelkedőbb arcoknak díjat osztanak. A Writers Guild Awards, azaz az írók szakszervezetének jelöltek listáját mutatjuk meg a folytatásban, melyet még a hónap első felében hirdettek ki, csak akkor valamiért nem került rá elég odafigyelés.

Mielőtt pillantást vetnétek a tovább mögötti listára, visszakalauzolnálak a 2011-es jelöltek és győztesek, valamint a 2010-es jelöltek és győztesek soraiba, hátha valaki él-hal a statisztikáért. Számomra mindig is az újoncokra fókuszáló kategóriák álltak a legközelebb a szívemhez. Mennyire érvényesül az a kritikai visszhang, amelyet még az idény megkezdése előtt hallhatunk. A jelek szerint nagyon is tud, mivel a Nashville és a The Mindy Project befért a TOP5-be, ahol a másik 3 jelölthelyet az HBO üdvöskéi foglalták be, név szerint: a The Newsroom, a Girls és a Veep. Vajon az ABC összeszed egy díjat, vagy esélye sincs. A legérdekesebb kategóriák között emlegetném a legjobb drámaepizódra fókuszálót, hiszen 6-ból 4 helyet a Breaking Bad tudhat magáénak. Lesz pofára esés szerintetek? – mert ott a Homeland is!

Na igen, a különböző céhek díjkiosztóit ezért imádom, mert nehéz megjósolni a befutót, főleg, ha ilyen kiélezetett a harc, hogy legszívesebben bárkinek odaadnád azt. Február 17-én kiderül minden, addig szemezgessetek a listával, a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

Megérkeztek a 2013-as Golden Globe-jelölések

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 19, 15:23-kor a(z) díjátadók témába.

Hangolódjunk az újév legfelkapottabb tévés (és filmes) díjátadójára, a Golden Globe-ra. Míg az Emmy Awards-ön csak a sorozatokkal foglalkoznak (ezért is nevezik tévés Oscar-nak), addig a GG-nél a mozifilmek is teret kapnak, ezért van kevesebb tévés kategória. Idén 70. alkalommal fogják kiosztani az elismeréseket január folyamán. A „tavalyi” esztendő meglepetése egyértelműen Matt LeBlanc lett, aki a legjobb férfi komédia főszereplője díjat vihette haza sokak meglepetésére. Ezen kívül kimaradt a listából a Mad Men, mivel hosszabb szünetre távozott, mint azt az AMC előzetesen akarta. A részletekről itt és itt számoltunk be.

A 2013-as event is rendelkezhet pár meglepetéssel, hiszen a Nashville két jelöléssel akár robbanthat. A kritikusok egyik kedvence volt a nyárfolyamán, de ahogy olvashattátok tess kritikáját, ő se tudott sok rosszal előállni. A legjobb drámák között a Mad Men megint kimaradt, viszont a Homeland jelen, és kéri a 2. győzelmét. A The Newsroom vajon tud mellette érvényesülni? A komédiánál is lehet trónfosztással számolni, mivel a Girls erősebb és jobb lett, mint azt páran gondolták, szóval szintén szép esélyekkel indulhat a Modern Family és a The Big Bang Theory ellen.

A jelöltek listája a tovább mögött tekinthető meg. 2013. január 13-án kerülnek kiosztásra az elismerések. Fura a mezőny, és egyre kiszámíthatatlanabb. Ez jó!

Tovább…

Kommentáld!

A Színészek jelöltjei 2013-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 12, 19:23-kor a(z) díjátadók témába.

Tökéletes nap (2012.12.12) arra a mai, hogy a színészek 2012-es jelöltek listáját lehozzuk. Mint minden évben, most is, leírjuk a szokásos bevezető sorainkat, csakhogy a frissen függővé vált olvasóink se szenvedjenek hiányban. Decemberben indul be a lavina, amikor a különböző céhek (írók, rendezők, speciális effektekkel foglalkozók, stb) kollégáikat és azok műveiket kategorizálva jelölik, mely után januárban/februárban/márciusban, egy hosszú procedúra után a legjobbakat díjazzák is. A Screen Actors Guild Awards, azaz a SAG Awards foglalkozik a színészekkel.

Ööö… Gondolkodtak már abban, hogy kitágítják a látókörüket a céhen belül? Boardwalk Empire, Breaking Bad, 30 Rock, The Big Bang Theory, Glee, Modern Family és a The Office tavaly is feltűnt a jelöltek sorában. Ha ismétlődne a történelem, akkor közülük kerül ki ismételten a győztes. Legjobb kaszkadőr biztos, hogy a Game of Thrones lesz. A drámák között a The Newsroom és a Homeland; a komédiáknál: Louie érkezett „újoncként”.

Nézzük a komplett listát! Kiosztóra 2013. január 27-én fog sor kerülni. Akit részleteiben is érdekel a bonyolult menet, az klikkeljen ide.

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/29 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 August 3, 23:36-kor a(z) Nézettség témába.

Az NBC élvezheti jövő vasárnapig az Olimpia Játékok okozta sportlázat, hiszen péntek óta folyamatosan nyerik a főműsoridőt, általában 20+ millió nézővel. A hét utolsó napján 35.45 millióan nézték részükről, és ebben nincs benn a kábeles közvetítés.

Az A&E pihenteti a Longmire-t, amit a True Blood kihasznált, így újra No.1 kábeles produkciója az estének – teljes lakosságban is. Jól teljesít a The Newsroom, nincs rá panasz, pedig nincs könnyű helyzetben. Az Episodes nagyon kaszaveszélyben. Kíváncsi leszek, miként dönt sorsáról a Showtime, mivel a Weeds is kétszer nézettebb. Az Olimpiára se lehet ráfogni a visszaesését, mert előzőleg se nyűgözött le a heti számaival.

A brit részleg nézettségi adatait jegeljük, mivel főként a sportesemények uralják az adókat. Nem véletlenül. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/22 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 29, 1:51-kor a(z) Nézettség témába.

A Fox a szokottnál is hamarabb tűzte műsorára a Teen Choice Awards-öt. Az egészben a pláne, hogy tavaly ilyenkor, amikor a napi animációs blokkját ismételte, jobb nézettséget produkált 33%-kal. A The Bachelorette-t elbúcsúztatta az ABC. Előző részéhez képest 36%-os növekedést hozott. Ismételten 3 órára kötötte le a nézőket.

Trónfosztás történt kábeles tévék TOP-listáján, ugyanis már nem a True Blood a legnézettebb vasárnapi kábeles sorozat, hanem az A&E friss újonca, a Longmire, ami annak köszönheti első helyét, hogy a TB ismételten csökkent, míg ő stagnált. Természetesen 18-49-ben ég és föld a különbség. A Falling Skies is jobban szerepelt, mint szokott. A Breaking Bad előző heti teljesítménye után egy jó nagyot zuhant, viszont így se rossz. A Leverage-dzsel mizus, ugyanis nagyon sokat csökkent? Beficcent a válság? Az Episodes megállni látszik.

A Wallander sehogy se talál önmagára. 6.42 millióval kezdett, most 4.44 millión áll. 2 milliónyi néző pártolt el mellőle 2 hét leforgása alatt. Az ITV különkiadással érkezett a Dancing on Ice-ból. Az ITV2-n új évaddal startolt a The Only Way is Essex. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/15 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 24, 2:21-kor a(z) Nézettség témába.

A Big Brother olyan szempontból a nyár sorozata, hogy a 18-49 évesek többségét leköti. A CBS évadközben semmire se menne vele, viszont holtidő kitöltésre több mint jó. A Secret Millionaire-t ismételten maga mögé utasította. Az NBC megismételte az előző AGT epizódot, csakhogy megalapozza a másnapi nézettségét.

A lényeg továbbra is kábeles tévék körében van. A True Blood-ot mindjárt utoléri a Longmire teljes lakosságban. Célközönségben teljesen más a felállás. Ott 2.7-es demó megy a 0.8-as ellen. A Falling Skies minimális emelkedéssel rukkolt elő, aminek a Leverage látta előnyét. A The Glades jobban hoz, mint múlt héten. A Breaking Bad jött, látott, és noha nem győzött, de saját egyéni rekordját simán megdöntötte úgy, hogy nem vezette fel semmi. A The Newsroom stabilabb, mint amilyen volt a Girls és a Veep. Az Episodes ilyen számok mellett biztos halál elé nézhet. Kérdés, mennyire veszik számításba a DVr adatait.

Uhh, a Wallander a briteknél laza 1 milliót ledobott magáról. A Thelma’s Gypsy Girls szintén esett. A Superstar szerint ennyire nézett még előzőleg sose volt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 17, 18:31-kor a(z) Hírek témába.

  • William Asher 90 éves korában elhunyt. Olyan szitkomokhoz adta a nevét, mint az I Love Lucy, a Bewitched, vagy a Gidget. RIP.
  • A magyar HBO kiadott egy sajtóközelményt, hogy milyen újdonságok érkeznek hozzájuk. (El lehet olvasni.) Jön a Versenyben az elnökségért (Game Change), a Híradósok (The Newsroom), Az alelnök (Veep) és folytatódik a Sírhant művek.
  • 2.6 millióval debütált a Political Animals az USA Network műsorán vasárnap este. Ebből a célközönség: 675 ezret, a 25-54 évesek: 834 ezret tettek ki. Mivel a kritikusok szerint baromi jóra sikerült, ezért belelesünk a minibe. A csatorna egyébként több online platformra felrakatta, köztük: a Hulu-ra, az iTunes-ra, stb.
  • Jóféle Community-s pólót árazott le az NBC.com a csajoknak, bár az tény, hogy a postaköltség kicsit borsós.
  • James Duff írta a Major Crime 1×01-es részét, Steven Kane az 1×02-t, míg Michael Alaimo az 1×03-at. Rendezőknél a sorrend: Michael M. Robin – Steve Robin – Paul McCrane.
  • A TNT berendelt egy pilotötletet, ami The Last Ship címre hallgat. A készítője Michael Bay lesz. Az alapsztori arról szól, hogy egy járvány a Föld lakosságának 99%-át kiírtja, azonban néhol túlélnek, mint egy torpedóromboló legénysége is. További készítő: Steven Kane (The Closer) és Hank Steinberg.
  • Van néhány címünk: Reloaded / Before and After / Medical Causes Major Crime 1×01-03; Unfinished BusinessLongmire 1×10; The War at Home / HandicapArmy Wives 6×20-21; The Helpful GallaghersShameless 3×04;
  • Zoe Aggeliki csatlakozott a Gossip Girl 6. évadjának szereplőgárdájába.
  • Bailee Madison vissza fog térni a Once Upon a Time 2. szériájába. Ő alakítja a fiatal Snow White karakterét. Ezen kívül plusz hír, hogy a 2×01-es részben fel fog tűnni egy bizonyos Philip herceg, akit egy vendégszereplő fog majd alakítani.
  • Gaius Charles visszatérő szereplője lesz a Grey’s Anatomy 9. etapjának.
  • Sam Bain, a Peep Show írója nekilátott a Strange Pairs című Sky One-ra szánt pilotnak, ami egy szkeccs show lesz.
  • Átpakolta a TVLand a Retired at 35-öt 22 óráról 23 órára.
  • Augusztus 7-én tér vissza új évaddal a Shipping Wars 21 órás kezdéssel.
  • A CMT 4 újoncot rendelt be a napokban. Az egyik a Full Metal Racket, ami kentucky-i lőtér tulajdonosokról szól. A másik a Rock Raiders, amelyben két csávó keres rock zenei műfajhoz kapcsolódó tárgyakat. Guberálós reality lényegében. A harmadik a Chainsaw Gang, melyben olyan tagok kapnak helyet, akik mesterien bánnak a motorfűrésszel. A negyedik a Redneck Intervention, melyben olyan embereket próbálnak visszacsábítani Redneck-be, akik ott éltek.
  • Július 29-én debütál a Bar Rescue 2. évadja a SpikeTV-n, míg augusztus 5-én a Flip Men-é.
  • Jennifer Lopez szintén otthagyta az American Idol-t. Ennek oka, hogy nem kapja meg azt a gázsit, amit szeretne. A Fox elvileg már megtalálta a helyére való celebet, aki hasonló népszerűségnek örvend. Tyler se maradt ugye. A csatorna nagyon a költségcsökkentést tartja szem előtt, gondolom a The X Factor USA-ra helyezték át a hangsúlyt. Érthető.
  • Terry Kinney csatlakozott a The Mob Doctor-ba, mint visszatérő szereplő.
  • Augusztus 1-jén megkapjuk a TLC részéről a My Teen is Pregnant & So Am I című különkiadást.

Kommentáld!

Plakátba zárva: Political Animals

 
Beküldte: tess 2012 June 29, 19:37-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

A USA Network közelgő 6 részes miniéről már írtunk párszor, így nagyon nem is ragoznám túl a dolgot. Eddigi minden írásunk a sorozatról itt található. Részünkről várós, hatalmas potenciál feszül benne, igaz a csatornaválasztással tudnánk kötözködni, de remélem július 15-én pozitívan fogunk csalódni.

Kommentáld!

Délutáni előzetes (2): Political Animals

 
Beküldte: tess 2012 June 26, 15:05-kor a(z) videó témába.

Na kérem, ilyen előzetesekkel kéne támadni a USA-nek és nem is lenne semmi gond. Persze a minőséggel továbbra is tudnék vitatkozni, de érzésre a Political Animals más lesz. Ilyen színészgárdával és alapfelállással zakózni egyszerűen nem lehet. Bár az is igaz, ha valamelyik csatorna képes erre, akkor az egyik ilyen biztosan a USA lesz.


Kommentáld!

Promóképek a Political Animals-höz

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 20, 15:35-kor a(z) Promo témába.

Júliusban érkezik az USA Network-re egy minisorozat, a Political Animals, amiből bármi lehet. Bármi, mivel a Critics Choice TV Awards-ön ki is hangsúlyozták, hogy az egyik legjobban várt sorozatok egyike. Az már csak jelent valamit, bár ha azt vesszük figyelembe, hogy mindössze 2. alkalommal került megrendezésre a 2012-es esztendőben, akkor semmit. Mindegy! Greg Berlanti 6 résszel próbál levenni a lábunkról. A főszereplők között: Brittany Ishibashi, Carla Gugino, Ciaran Hinds, Ellen Burstyn, Jimmy Wolk, Sebastian Stan és Sigourney Weaver. Ez alapján, illetve a most következő promóképek alapján lehet okoskodni: nézős lesz?

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats