A Látványtervezők jelöltjei 2012-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 25, 18:45-kor a(z) díjátadók témába.

Január és február kétségtelenül a díjkiosztók hónapja, hiszen ilyenkor a különböző „céhek”, vagy csoportok összesítik az előző évi teljesítményüket, hogy aztán díjazzák a szakmabeli kollégáikat. Ezeknél a Guild Awards-öknél nem veszik számításba a jelöltek Golden Globe-/Emmy-díj számát, vagy a közönség favoritméterét; inkább csak azt, hogy mit tettek le az asztalra. Nehéz dolog persze megítélni az ilyent is, mivel egy országos tévécsatornán futó sorozat jobban el van látva pénzzel, mint egy kábeles; de mégis azt kell mondanom, hogy olykor a legjobb megoldásokat a pénzszűke szüli.

Nézzük az archívumot: 2011-es jelöltek és győztesek, 2010-es jelöltek és győztesek; illetve a 2009-es győztesek. – Mint láthatjátok, évről évre változik a jelöltek listája. Idén szép számmal kapott voksot a Pan Am, amit ki akar fingatni az amerikai közönség; illetve a Game of Thrones is, ami az egyik legnagyobb esélyese, hogy a jelöléseit díjakra váltsa. Számokban kifejezve előbbi 2-t, utóbbi 3-at zsebelt be. A lista a tovább mögött csekkolható.

Tovább…

Kommentáld!

39. Annie Awards – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 31, 2:16-kor a(z) díjátadók témába.

Csak most hallottam először róla, pedig kapcsolódik a sorozatos közeghez. Aztán kicsit utána néztem, hogy mi a franc az az Annie Awards, és megvilágosodtam. Kérem szépen, az Animációs Oscar-nak becézik – olyanokat pedig nézünk, hiszen ott: a Futurama, a South Park, a The Simpsons és a többi. A lényeg, hogy az animációs világ egyik legfontosabb díjáról beszélünk, amit általában február tájt ad át az International Animated Film Association a tévés – és mozi részleg kiemelkedőinek. A kategóriák szerteágazóak. Feltűnnek a szokásos témák, mint a legjobb rendező, – író, – animációs effektes, – karakter designos és sorolhatnám tovább. A jelöltek számát se kvótázták be, ahogy elnézem, mert pl.: a „legjobb hangok” kategóriában: 14 jelölés született, míg a „legjobb szerkesztőjében” csak 5.

Külön kiemelném, hogy Duke Johnson a Community karácsonyi animációs részével a legjobb rendezőnek járó díjért szállt harcba. A díjkiosztóra február 4-én kerül sor. – A ránk vonatkozó jelöltlistákat a tovább mögött találjátok.

Tovább…

Kommentáld!

Kiosztották a kreatív Emmy-díjakat

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 24, 16:29-kor a(z) díjátadók témába.

Általában a Creative Emmy Awards-öt egy héttel az Emmy díjátadó előtt szokták megrendezni, ugyanis a fő díjátadó hossza így is eléggé terjedelmes. (Általában hajnali kettő körül kezdenek, ami kinyúlik hajnali 5-ig, fél 6-ig is.) Ezért kell egy „felvezető” kiosztót tartani, ahol a kisebb/lényegtelenebb kategóriák győzteseit hirdetik ki. Gondolok itt a vendégszereplőkre, a fodrászokra, a sminkesekre, az operatőrökre, a kaszkadőrősökre és még sok másra. Noha kevésbé népszerűek ezek, azért év elején mindig foglalkozunk saját Guild Awards-jeikkel, hiszen mégis csak elismerésként könyvelődik el ez is a többi rangos mellett.

Lesz pár meglepetés a győztesek sorában, hiszen a legjobb kaszkadőrnek járó díjat a FlashForward gyerte. (Egy díjat bezsebelt ezáltal, így a The Wire készítői jogosan hőzönghetnek.) Természetesen papírforma is szépen adta magát, mert az HBO vitte haza a legtöbb díjat és ahol feltűnt a The Pacific ott általában ő került ki győztesen. Számokban kifejezve a TOP3: The Pacific 7 díjjal, Disney Prep & Landing 4 díjjal, illetve Modern Family és Saturday Night Live 3-3 díjjal.

Legjobb vendégszereplő (vígjáték): Neil Patrick Harris (Glee)
Legjobb vendégszereplőnő (vígjáték): Betty White (Saturday Night Live)
Legjobb vendégszereplő (dráma): John Lithgow (Dexter)
Legjobb vendégszereplőnő (dráma): Ann-Margaret (Law and Order: SVU)

Legjobb reality műsorvezető: Jeff Probst (Survivor)
Legjobb reality: Jamie Oliver’s Food Revolution

Legjobb animációs sorozat (1 óránál hosszabb): Disney Prep and Landing
Legjobb animációs sorozat (1 óránál rövidebb): Robot Chicken
Legjobb szinkronhang: Anne Hathaway (The Simpsons)

Legjobb díszlettervező (vígjáték): The Tudors
Legjobb díszlettervező (variety/különkiadás): 82nd Annual Academy Awards
Legjobb díszlettervező (minisorozat/tévéfilm): The Pacific

Tovább…

Kommentáld!

A Látványtervezők szerint 2010-ben…

 
Beküldte: Kanyecc 2010 March 22, 14:04-kor a(z) díjátadók témába.

Lassan a Guild Award sorozatunk végére érünk. Tényleg, de ha már az írókkal kezdve, a színészeken keresztül a jelmezesekkel is foglalkoztunk, akkor senkit sem szabad kifelejteni. (Terveink között ott vannak még: az operatőrök, a hangmérnökök, a szerkesztők, a Nickelodeon díjátadója és ami így elsőre kimaradt.)

A látvány effektesek díjátadója, a VES Awards, azaz hosszabb nevén a Visual Effects Society Awards győzteseinek kihirdetése következne. Természetesen a sorozatok mellett filmeket és a reklámokat is díjaznak. Mi csak a minket érintő kategóriákkal foglalkoznánk. Február 28-án – immáron 8. alkalommal – került megrendezésre Los Angeles-ben, míg tévében március 5-én láthatták a nézők a díjkiosztó-gálát. A tavalyi jelölteket itt, a győzteseket itt tessék visszanézni. Klikk a tovább mögé, ahol a teljes lista fellelhető. (Bocsi a késésért!)

Tovább…

Kommentáld!

free web stats