Beküldte: Kanyecc 2017 April 12, 12:31-kor a(z) Magyar DVD témába.
Rég írtunk jó hírt a Provideo háza tájáról. Januárban kaptunk egy stand-up kiadást, ami után egy hosszú böjt időszak következett. Se februárban, se márciusban, se áprilisban nem került kiadásra tévésorozatos DVD. Más kiadók is csak mesékkel és animációkkal kedveskedett felénk – inkább kevesebb sikerrel, de hát tisztában vagyunk azzal, hogy ezek kiadási költsége eléggé csekély, és legalább hoznak újdonságot a piacra.
Májusban – a jelenlegi felállás szerint – megtörik a csend, ugyanis a Provideo kiadja a Cinemax egyik tavalyi üdvöskéjét, a Quarry-t, azaz hazai címén a Prédát. A borító hátlapjára a Tv Guide kritikáját biccentették oda, miszerint „PISZKOSUL szórakoztató”. Ha valaki nem lenne képben, mondanám, miről szól a sorozat: „Mac Conway történetét meséli el, aki 1972-ben arra tér haza Vietnamból memphisi otthonába, hogy egykori szerettei nem törődnek vele, a közvélemény pedig megveti őt. Miközben a háború démonaival próbál megbirkózni, Conway a gyilkosságok és korrupció mindent átszövő hálójában találja magát, melyből aligha lehet szabadulni…”
A 8 epizódot 3 dupla rétegű DVD-n kapjuk meg. A képarány maradt a 16:9-es megszokott. Hangzásban nem kedveskednek a magyar embernek, mert sztereónál jobbat csak angol és német nyelven érhetünk el a lemezeken 5.1-es formában. 464 percnyi játékidő közel 3 órányi extrát rejt magában, többek között:
– színfalak mögött készült interjúkat,
– audiokommentárokat,
– videóklippekat,
– kimaradt jeleneteket,
– valamint összeállítások segítségével felfedezgetjük Conway múltját és a vietnami háború korszakát.
A megjelenésének dátumával zárnám soraim, ami május 31-re esik.

Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2016 August 17, 17:31-kor a(z) Magyar hírek témába.
Az elkövetkező hetekben nagyon sok sorozat- és évadpremierrel számolhatunk a magyar tévés berkekben. A folytatásban összeszedném, hogy miket hova várjatok. Ha valami kimaradt a szórásból, akkor nyugodtan kommentek között írjátok meg. Tudom, nagy feladatra vállalkoztam, de a napi emlékeztetők ideje is kezd elmúlni.
DunaTV:
- Ha minden igaz, akkor ősszel a DunaTV műsorára tűzi a House of Cards-ot, azaz a Kártyavár címen futott Netflix-es sorozatot, amit idehaza az AXN Playen lehetett csekkolni elsők között.
- Augusztus 22-től újra képernyőre kerül a Ridikül és a Maradj Talpon.
- Szintén augusztus 22-én kapjuk meg a DunaTV-n a No Limit 1. évadját.
- Augusztus 28-tól új évaddal startol a Magyarország, szeretlek!.
- Augusztus 30-án spanyol sorozattal erősít a DunaTV, ugyanis hozzák a Velvet-et, amit Velvet Divatház címmel adnak.
- Szeptember 1-jén jön az új Fábry évad.
Tv2-csoport:
- Augusztus 27-én indítja útjának a legújabb nagyszabású tehetségkutatóját a Tv2, a Star Academy-t, aminek nem tudtak magyarosabb címet adni. Amit kell róla tudni, hogy 27-28-án lesz a nagy beköltözés, dupla élő adással egybekötve, utána pedig minden hétköznap 20:30-tól érkeznek a napi összefoglalók. Az élőshow-nak szombat esténként szorítanak helyet.
A zsűritagok sorában: Keresztes Ildikó, Pásztor Anna, Király Viktor és Vastag Csaba, a műsorvezetők között: Ördög Nóra és Majoros Péter.
- Szintén augusztus 27-én hajnalban, 04:10-től kapunk egy premiert A Köpeny személyében. Odakinn The Cape címen élt meg egy etapot.
- Augusztus 29-én új évaddal jelentkezik az Ezek megőrültek! A játékmesterek sorában: Kasza Tibor és Cooky. A tervezet szerint 7 héten keresztül lesz képernyőn, azaz 35 résszel számolhatunk.
- Augusztus 29-én 3:30-kor kapjuk meg a Blue Bloods (Zsaruvér) 6. évadjának évadzáróját a Tv2-n.
- Szeptember 2-án újra nézhetjük a Knight Rider 2008-as változatát, ami egy évadot élt meg. 13 órától duplázva adja a Tv2.
- Szeptember 6-án startol el a FEM3 utódja, a Prime, ahol egyből egy sorozatpremiert kapunk a Scream Queens személyében. A Gyilkos történet alcímet kapta, mert meg kell tartani az eredetit is valamiért.
- Szeptember 7-én debütál itthon a Zoo, ami a Zoo – Állati ösztön címet kapta. A Prime szolgáltat otthont számára.
- Szeptember 8-án startol az egykori FEM3 helyén, a Prime kínálatában a Gotham 1. etapja.
- Szeptember 11-én jön a Tv2-re a Sztárban Sztár 4. évadja. A versenyzők között: Király Linda, Kozma Orsi, Muri Enikő, Nagy Adri, Polyák Lilla és Radics Gigi, valamint Homonnay Zsolt, Kefir, Kocsis Tibor, Mészáros Árpád Zsolt, Vásáry André és Veréb Tamás.
- A Jóban Rosszban költözik a SuperTV2-re.
RTL Klub-csoport:
- Augusztus 19-én 21:25-ös kezdéssel jön a Csúcsformában (Rush Hour) című sorozat a 2015/16-os idényből. Az RTL Klub dupla résszel fogja adni.
- Augusztus 28-án folytatódik a Való Világ a 8. évaddal, ami új címet kapott. Mostantól Való Világ powered by Big Brother-ként emlegessétek. Gáspár Győző és a VV6 széria győztese, Aurellio lesz a műsorvezetője. Start: 18:50-től.
- Augusztus 29-én startol az RTL Klub celeb valóságshow-ja, a Nyerő Páros, amit hétköznap esténként 18:55-től láthatunk. A műsorvezetője: Sebestyén Balázs lesz. Az alábbi sztár párok kapnak helyet és lehetőséget megnyerni a műsort: Szabó Zsófi és Kis Zsolt, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea, Kabát Péter és Róka Adrienne, Papp Gergő és Juhász Judit, Peller Anna és Lukács Miklós, Valkó Eszter és Radócz Péter, Pumped Gabo és Sebestyén Ágnes, valamint Király Péter és Kovács Dóra.
- Szeptember 3-án 18:50-kor startol a Kicsi Órások. A zsűritagok sorában: Földes Eszter, Geszti Péter és Spáh Dávid. A műsorvezetők között pedig Sebestyén Balázs.
Kábeles csatornák:
- Noha már írtuk, de azért megemlíteném, hogy augusztus 22-én folytatódik a 3. évaddal a Marvel’s Agents of SHIELD, azaz A SHIELD ügynökei.
- Augusztus 22-én jön az AMC-re a Fear the Walking Dead 2. évadjának második fele.
- Augusztus 24-én jön a Fox kínálatába a Marvel’s Agent Carter 1. évadja. A magyar címe: Carter ügynök lett. Nincs túlbonyolítás. Teljes mértékben megértem őket.
- Szintén augusztus 24-én kapjuk meg a Viasat6 jóvoltából a DC’s Legends of Tomorrow 1. etapját, amit idehaza A holnap legendái címmel fognak sugározni.
- Augusztus 24-én debütál a Criminal Minds: Beyond Borders az AXN-en, címe: Gyilkos elmék: Túl minden határon.
- Augusztus 24-én kapjuk meg a Felhőtlen Philadelphia (It’s Always Sunny in Philadelphia) 11. évadját a Comedy Central jóvoltából.
- Augusztus 25-én hozza a Comedy Central az Archer 7. évadját.
- Augusztus 28-án folytatódik az AXN műsorán a Titkok és hazugságok, azaz a Secrets & Lies 2. etapja.
- Augusztus 29-én debütál a Wayward Pines 2. évadja a Fox műsorán.
- Augusztus 30-án a Viasat 6-ra csatornapremierrel jön Az utolsó remény, azaz a The Last Ship 1. évadja.
- Szeptember 1-jén az AXN felfrissíti a kínálatát, ugyanis hozza dupla részekkel az NCIS: New Orleans 2. évadját.
- Szeptember 5-én kapjuk meg az AXN jóvoltából a Sherlock: The Abominable Bride-et. A magyar címe: Sherlock: A szörnyű menyasszony lett. Kezdés 21 órától.
- Szeptember 6-án startol magyarországi premierként a Quantico 21 órától az AXN kínálatában, amiből szintén dupla részeket fognak adni.
- Szeptember 7-én hozza az AXN a Stalker-t, amit Zajlatók címmel ad majd 22 órás kezdéssel.
- Szeptember 10-én a Cinemax kínálatában is elérhető lesz a Quarry, idehaza Préda címmel.
- Október 24-én folytatódik a The Walking Dead a 7. évaddal a Fox műsorán. Nem nehéz kitalálni a dátumot, hiszen egy napot se kell várni az amerikai premiert követően rá. Bár mindegyik csatorna ragaszkodna a világpremierhez.
2 Hozzászólás