Hírmorzsák a hazai frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 18, 9:22-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Megkezdődött a Viasat3 által berendelt A 200 első randi 2. évadjának forgatása, ami legkorábban ősszel kerülhet képernyőre. A készítők azt ígérték, hogy az évad végére kiderül, mi lesz Luca (Gáspár Kata) és édesanyja (Pápai Erika) fogadásának sorsa. 58 részt kapunk, melynek egyenként hossza egyórás lesz.
  • A ProVideo jóvoltából nem kapunk sorozatos DVD-t júliusban.
  • Hasonló helyzetben a BontonFilm-mel, ahol szintén nem tudok miről megemlékezni.
  • Június 15-én felkerült az HBO GO streaming szolgáltatásába a Los Espookys címre hallgató sorozat, amit magyar felirattal lehet csekkolni. A történet középpontjában: egy baráti társaságról szól, akik a horror iránti rajongásukat sajátos vállalkozásban kamatoztatják: horrorisztikus élményeket szolgáltatnak azoknak, akiknek szükségük van erre hazájukban, az álomszerű latin-amerikai országban, ahol a bizarr és hátborzongató események a hétköznapok részei. A szereplők sorában: Julio Torres, Ana Fabrega és Fred Armisen. Itt csekkolható a hazai ajánlója. 6 részt kapunk.
  • Június 19-én 20:30-as kezdéssel érkezik szerdánként a Sony Max műsorára a Younger 5. évadja, azaz szünet nélkül hozza a csatorna a folytatást. A megszokott módon, hétköznaponként kapjuk a friss részeit.
  • Július 1-jén eléggé korai időpontban, 19 órás kezdéssel barátkozhatnak meg a magyar nézők a New Amersterdam-mal a Viasat3 műsorán. Cserébe a jó hír, hogy hétköznap esténként mindig kapunk friss epizódot belőle.
  • Szintén július 1-jén startol napiban 20 órás kezdéssel a Viasat3-on az Éjszakai műszak (The Night Shift) 1. évadja. A hétköznapi premierjének köszönhetően már 11-én megkapjuk a 2. évadot, majd pedig 31-én a 3. évadja rajtolhat el, ami nem rossz tempóban.
  • Július 15-én a Sony Max hétköznaponként, 22:00-ás kezdéssel műsorára tűzi a Supergirl 4. évadját, ami azért jó hír, mert vélhetően az őszi amerikai premierre szintre hoz minket.
  • Június 15-én kezdett bele a Sony Max 23 órás kezdéssel a Gázos páros (You’re the Worst) 4. évadjába, amit duplázva hoz el a nézőinek. Mivel hétvégi premierről van szó, ezért kicsit lassabb a lefolyása, ettől függetlenül szünet nélkül érkezik az 5. évadja is a sorozatnak, július 6-től, hogy pontos legyek.
  • Jelzés értékűen írnám, hogy június 17-től az HBO-n és az HBO GO-n is megvolt az Eufória (Euphoria) premierje, igaz, egyelőre még csak magyar felirattal lehet csekkolni a 8 részes produkciót, amit hetiben tálal a csatorna és annak stream szolgáltatása. A szinkronos premierjét az HBO3 szállítja június 30-án.
  • Június 5-tól magyar felirattal csekkolható a Doom Patrol az HBO GO kínálatában, aminek a tévés premierje nyáron lesz, mármint ilyenkor a szinkronosra gondolok, aminek az HBO szolgáltat majd helyet.
  • Június 21-én felkerül az HBO GO-ba a Rejtjelek (Blindspot) 3. évadjának 22 epizódja. A csavar, hogy mindegyik részt szinkronnal is meg lehet tekinteni a magyar felirat mellett. Tévés premierről nincs információ, azaz ne igazán várjatok ilyesmit.
  • Június 29-én kerül fel az Agymenők (The Big Bang Theory) 12. évadja feliratos és szinkronos formában az HBO GO kínálatába. Részükről nem lesz tévés premier, mivel a Comedy Central-nal vannak jelenleg a jogok.
  • Június 6-tól csekkolható az HBO GO-n A szolgálólány meséje (The Handmaid’s Tale) 3. évadja. Az amerikai sugárzást követő napon már nézhető magyar felirattal, a szinkronos premierről még nincs információ, de várhatóan nyáron sor kerül rá.
  • Június 15-től nézhető az HBO GO-n a JETT első évadja. Nyilván hetiben hozzák a részeit. A tévés premierje várhatóan a Cinemax-on lesz, egyelőre felirattal csekkolható.
  • Június 17-től az HBO GO-n debütál és az hozza heti rendszerességgel a Város a hegyen (City on a Hill) 1. évadját – tévés premierje későbbre tehető. A története az alábbi: Az 1990-es évek elején tombol az erőszak Bostonban, míg a hatóságok a korrupció és a rasszizmus mocsarában vergődnek. Egy afroamerikai kerületi ügyész háborút hirdet a bűnözők ellen. Valószerűtlen szövetségest talál a korrupt ügynökben.
  • Július 2-án lesz az HBO-n az Évek alatt (Years and Years) 1. évadjának szinkronos bemutatója, ami már május 22-dike óta elérhető a csatorna streaming szolgáltatásában. A 6 részről beszélünk személyében.
  • Június 18-án hozza az HBO A spanyol hercegnő (Spanish Princess) 1. évadját, ami már május 6 óta elérhető az HBO GO-ban, igaz ott csak feliratosan. Most viszont a szinkronról sem kell lemondani.
  • Június 30-án kerül sor az HBO részéről a 22-es csapdája (Catch 22) című minisorozat szinkronos tévés premierjére. A streaming szolgáltatásában május 18-án került fel a kezdés.
  • Július 2-án kapjuk meg az HBO jóvoltából a Válás (Divorce) 3. évadját.
  • Június 18-án érkezik a Tv4 jóvoltából a Kisvárosi doktor (Familie Dr. Kleist) címre hallgató németsorozat 6. évadja a 18:55-ös blokkba.
  • Jelzés értékűen említeném, hogy a Tv4 hétfőn belekezdett a Doyle és Doyle – Ketten bevetésen (Republic of Doyle) 1. évadjába 20 órás kezdéssel – ma lesz a folytatása. Anno már a Universal Channel részéről megkaptuk, de hátha valaki szívesen darálná újra.

Kommentáld!

Emlékeztető: Doyle és Doyle – Ketten bevetésen | A konyhafőnök 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2015 April 13, 18:25-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 18:55-től az RTL Klub műsorán: A konyhafőnök – 2×01.
Ma. 19:20-tól a Universal Channel-en: Republic of Doyle – 1×01.

Nocsak, az országos csatornákra is egyre inkább jellemző a gasztro vonal erősítése? A Tv2 péntek estéként nyomja a nagy étterem-átalakításokat, amit a nézhető státuszban emlegetnék. Kb. az 1×06-ig tudtam le. Ma pedig rákezd az RTL Klub is A konyhafőnökkel. Legalább 30 epizódot kapunk, napi fogják sugározni, amivel elvesztettek, mert aki lemarad, az elmarad… Nem szabad így csinálni, de azért benevezek, és írok is róla, hogy lássátok, mi a helyzet ilyen téren. Jobb-e, mint ha a TVPaprikán néznék valami hasonszőrű társát?

A Universal Channel is támogatja a napi sugárzást, ezért belekezd estéként a kanadai Republic of Doyle-ba. Nyomozós sorozat, kisvárosba ágyazva. Majd belenézek, mert fingom sincs milyen jelenpillanatban. Egyébként már futott Doyle Köztársaság – Ketten bevetésen címmel.

ROD1

Kommentáld!

Sok berendelés történt

 
Beküldte: Kanyecc 2014 June 9, 19:42-kor a(z) Berendelés témába.

…amiről külön akartam megemlékezni, de ez egyre kivitelezhetetlen. Jöjjön tehát az elmúlt 1 hónap történése. Jól olvassátok, amikről nem esett szó a blogon azon átfutok, hogy legyen majd a jövő nemzedékének lehetősége a visszaolvasásra. Ha valami kimaradt, azért előre is elnézéseteket kérném, több forrást vettem alapul.

BERENDELTÉK:

  • Bitten (Space/Syfy – 2. évad) – A Syfy-on nem bravúrozott, de miután a Space berendelte kanadai oldalról, így ők se ellenezték a folytatását. A premierjét 1.015 millióan látták, míg a finálét 0.813 millióan. A Defiance-hez képest sehol se volt, bár tavasszal ment, az is igaz. A lényeg, hogy Laura Vandervoort-öt még fogjuk látni vérfarkas szerepkörben.
  • Broen (SVT1/DR1 – 3. évad) – A hír annyira friss, hogy még szinte ropog. Nem volt kérdéses a berendelése, hiszen az első szériához képest jobban teljesített a második. A wikipedia profiljából kiderül, mit is takar ez pontosan – mellesleg a briteknél is bravúrozott. Adta magát a visszarendelése. Amit még lehet tudni, hogy Sofia Helin visszatér, de Kim Bodnia (Martin) nem, ergo főhősnőnk új társat fog kapni – legalábbis a józan paraszti ész ezt mondatja.
  • Cougar Town (ABC/TBS – 6. évad) – Folyamatosan romlott a nézettsége, viszont a TBS volt olyan jófej, hogy visszarendelje egy utolsó évadra. Nem hinném, hogy bármelyik adó átvenné, azaz kész csoda lenne, szóval örüljünk a hírnek, ami egyben kaszát is jelent.
  • Faking It… (MTV – 2. évad) – “Faking It has proved to be the perfect companion show to Awkward, retaining nearly 90 percent of its lead in each week” – az érv, amit Susanne Daniels, az MTV egyik feje mondott a döntést illetően. Jól kiegészítik egymást, bár nézettségben gyenge.
  • King of Nerds (TBS – 3. évad) – A TBS örül nerds reality-je folytatódik. Tudomásom szerint valamelyik hazai tévéadó is adott már le belőle részeket.
  • Motive (CTV – 3. évad) – Részben köszönhető az ABC-nek is, hiszen az amerikai néphez ők juttatták el az amúgy kanadai produkciót. Idehaza se lehet ismeretlen. Egyelőre nincs infó arról, hogy epizóddal számoljunk.
  • Penny Dreadful (Showtime – 2. évad) – Ritka az, hogy a Showtime egy évadot követően elkaszáljon bármit. A Penny Dreadfull-nól 5 rész ment le. A tendencia folyamatos romlást mutat, ettől függetlenül nekik kell a folytatás. 872 ezerrel startolt, most 730 ezren áll. A 0.3-as demót viszont beton stabilan tartja.
  • Vera (ITV – 5. évad) – Brit veterán. Még ugyanennyi évadot jósolok neki!

ELKASZÁLTÁK:

  • Men at Work (TBS – 3. évad) – Nem fogom megsiratni.
  • Republic of Doyle (CBC – 6. évad) – Nem tudok róla nyilatkozni. Kimaradt az életemből. A 6. évadja lesz a befejező, ennyi a biztos.
  • The Smoke (Sky One – 1. évad) – Az alacsony mutatók miatt járt ki neki a döntés. A Sky One berkeiben az amerikaiaktól átvett 24: Live Another Day vagy más egyéb is jobb számokat generált, mint a saját gyárátású produkciójuk.
  • Those Who Kill (A&E/LMN) – Miután rossz nézettséget hozott, és át is tették egy kevésbé nézett testvércsatornára adta magát a döntés. Még nem láttam belőle egyetlen részt se, de érdekelne, hogy tényleg ilyen rossz?

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 April 21, 9:54-kor a(z) Hírek,Kanadai régió témába.

  • A Viasat3 jóvá szeretné tenni a bakiját a The Blacklist-nél (Feketelista), így felrakta a Viasat Play műsortárába a pilot epizódot, amit regisztráció után elvileg lehet szabadon nézni.
  • Nagyon úgy fest, hogy Gwen Stefani lesz Christina Aguilerát helyettesítő zsűritag, aki éppen a második gyermekével várandós. A hírt elsőként a TMZ.com oldala hozta le, szóval ne vegyük 100%-ban biztosnak, csak 99%-osnak.
  • Randy Flagler, Melissa Ponzio és Kenny Johnson vendégszereplője lesz a Chicago Fire május 6-i részének, míg Sophia Bush az évadfinálénak.
  • Donal Logue ismét feltűnik a Law & Order: SVU egyik májusi epizódjában.
  • Az Orphan Black stábja (Graeme Manson, Jordan Gavaris, Titiana Maslany) nagyon ígéretes infókat hint el a 2. évaddal kapcsolatban. Még egy ok, hogy elővegyem már.
  • Némi érdekesség a Star Wars Rebels kapcsán: tudtátok, hogy először a Disney Channel műsorán tűnik fel egy egyórás hosszúságú különkiadás, mielőtt a Disney XD műsorán debütálna a sorozat? Ezen kívül már kikörvonalazódtak a hangok, ahol Tiya Sircar, Steve Blum, Freddie Prinze Jr. és Vanesse Marshall kapott helyet. Plusz néhány kép az új R2-D2 droidról.
  • A Game of Thrones-os Jeffrey TOP 10 leggonoszabb pillanata.
  • Wormwood címmel Ben Templesmith egy animációs sorozatot készít, ami a 2004-ben megjelent Lofi magazin hősét kelti életre. A történetben egy transz-dimenziós félisten zombi kap helyet, akinek az a célja, hogy megmentse az adott világot a természetfeletti veszélyektől. Itt az egykori magazinborító, ne tévesszük össze a The Walking Dead-del.
  • Bret Harrison és Stephenie Savege megy az Astronaut Wives Club-ba főszerepelni.
  • Brannon Brage-et, a Salem készítőjét faggatta a THR.com csapata. Ha már tegnap volt a premierje, akkor amondó vagyok hogy nézzük hozzá interjút.
  • Robert Kirkman egy interjúban elmondta, hogyha lesz is The Walking Dead-spinoff ő azt tartaná a legesélyesebb történet kivitelezésnek, hogy egy másik csoport túlélőire fókuszálnának, a világ egy másik pontján. Azt is hozzátette, nem tartja valószínűleg, hogy az eredeti castingból építkezzenek, helyette inkább újból, persze fedések előfordulhatnak.
  • Ben Savage fogja rendezni a Girls Meet World-öt.
  • Kerry Condon és Trieste Kelly Dunn vendégszereplőként tűnik fel a Believe május 4-i részében.
  • Mark Valley, Fred Dryer és Arnold Vosloo beugrik a Crisis május 4-i epizódjába.
  • Annie Mumolo megy a május 6-i About a Boy-ba.
  • Lili Reinhart a Survivng Jack 1×05-ben fog vendégszerepelni.
  • B.D. Wong visszatér a Law & Order: SVU 15×23-as részébe. A nézők rég láthatták, ugyanis legutóbb a 14×19-ben tűnt fel.
  • Van néhány címünk: Ghost in the MashineFalling Skies 4×01;
  • Kristen Bell nincs kizárva, hogy vendégszereplője legyen a Once Upon a Time-nak.
  • Tiffany Dupont (Greek) és Tony Okungbowa megy az NCIS: Los Angeles 5×23-as részébe vendégnek.
  • A CBC berendelt egy kosztümös gyilkossági drámát Strange Empire címmel, melynek írója az a Laurie Finstand lesz, akihez a Durham Country is kapcsolódik. A szerializált dráma középpontjában a nők egy csoportja áll, akik egy nyugati határnál fekvő kisvárosban élnek, ahonnan a férfiak eltűnnek. Mindez az 1860-as évekbe átültetve. 13 részes lesz, Jeff Sagansky és Timothy Johnson is besegít a készítésébe.
  • Ősszel visszatér a Murdoch Mysteries, a Dragons’ Den, a Republic of Doyle és a Heartland új évaddal a CBC műsorára.
  • Elkaszálta viszont a csatorna a Cracked-et és a The Ron James Show-t

Kommentáld!

Upfronts 2013: CBC

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 3, 22:10-kor a(z) 2013/14 sorozatai,Kanadai régió témába.

Ha április, akkor kanadai Upfronts. Múlt évben is meglepődtünk, amikor a hónap közepén egy jókora berendelési hírpakk fogadott az amerikai szomszédságból. Kezdem a lényeggel, miszerint 2013/14-es idényben vissza fog térni: a Cracked (S02), az Arctic Air (S03), a Mr. D (S03), a Heartland (S07), a Murdoch Mysteries (S07), a Republic of Doyle (S04) és a Dragons’ Den (S08) – csak hogy a népszerűbbeket emeljem ki.

Mire kell következtetni? Arra, hogy jól teljesítettek. Bevallom férfiasan, hogy jó lett volna, ha nem lustulok el, és hetente hozom a kanadai nézettségeket, de így se egyszerű. Most így nehéz megállapítani, melyik mennyire teljesített kimagaslóan, de bízunk a CBC vezetőségében. Ami funtos, hogy a Murdoch Mysteries és a Republic of Doyle teljes évados berendelést kapott. Előbbi 18 epizóddal, míg utóbbi 16 résszel fog visszatérni. A többiek epizódszámáról nincs információ, de valószínűleg 10-13 részekkel tessék számolni. Ha többet tudunk, akkor úgy is megírjuk hírmorzsák.

Rajtuk kívül még bekérést kapott: a 22 Minutes, a Battle of the Blades, a Best Recipes Ever, a Coronation Street, a Doc Zone, a the fifth estate, a George Stroumboulopoulos Tonight, az In the Kitchen with Stefano Faita, a Just for Laughs, a Marketplace, a The Nature of Things, a The Rick Mercer Report, a The Ron James Show, a Twenty Twelve és a Steven & Chris.

Christine Wilson, a CBC egyik feje a következőt nyilatkozta: „Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy egy bonyolult pénzügyi helyzet ellenére is a CBC tudja szállítani az erős, jól bevált kanadai programokat, valamint sajátgyártású sorozatokat.


Kommentáld!

CBC Upfronts-ot tartott?

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 19, 23:59-kor a(z) Kanadai régió témába.

A CBC bejelentést tartott a minap. A tévécsatorna berendelte az Arctic Air és a Mr. D második évadját. Mindkettőjük remekül teljesített, így valahol evidens döntés született. Előbbit átlagban 872 ezren nézték, míg utóbbi 860 ezren. Ezen kívül a veterán produkciók sorából: a Heartland érkezik a hatodik -, míg a Republic Doyle harmadik etapjával. 2013-ban vissza fog térni a Murdoch Mysteries is, amit a CityTV-től vett át.

Kaszákból se volt hiány. Ez részben az alacsonyabb nézőszámnak, részben a költségvetési megszorítások miatt történtek. Az InSecurity-ből nem kapunk többet, illetve a Michael: Tuesdays & Thursdays-ből se. Szintén nem tér vissza a Being Erica és a Little Mosque. Ergo, aki bizakodott előbbiben, azt sajnos el kell szomorítanom, mert az Universal Channel-en futó 4. etapja ténylegesen is az utolsó lesz.

Update: Sőt, törölték még a Battle of the Blades-et, a Cover Me Canada-t és a The Debaters-t.

Update 2.: Az alábbi sorozatnak a folytatását berendelte a csatorna: a Doc Zone-nak, a Dragon’s Den-nek, a George Stroumboulopoulos Tonight-nak, a Marketplace-nek, a The Big Decision-nek, a The Fifth Estate-nek, a The Nature of Things-nek és a The Ron James Show-nak.

Kommentáld!

Kanadai hírek

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 25, 15:34-kor a(z) kanadai nézettség,Kanadai régió,Promo témába.

  • A Citytv berendelte a The Bachelor Canada című kanadai Nagy Ő-t, ami ősszel kerülhet a képernyőre legjobb esetben. A forgatásnak Vancouver ad helyszínt. 9 epizódot kértek be belőle. A castingra már keresik a hölgyeket, akik az alábbi címen tudnak jelentkezni.
  • Rossif Sutherland (ER, The Con Artist), Karen Robinson (Lars and the Real Girl) és Romina D’Ugo (Turn the Beat Around) csatlakozott a King második évadjába, ami február 29-én tér vissza a Showcase-re.
  • Egy interjút nézhettek meg a Bomb Girls szereplőivel.
  • Február 24-én fog visszatérni új részekkel a DeGrassi a MuchMusic-ra, ami a tévécsatorna egyik legnézettebb sorozata. Mellesleg ki kell emelnem, hogy a GLAAD Media Awards-ön kapott egy jelölést.
  • A CBC összedobott egy aloldalt, ahonnan kiderül, hogy januárban milyen sorozatok mentek/mennek náluk. Érdemes rápillantani.
  • Megvolt a CBC műsorán az Arctic Air című akció-kaland tévésorozatnak a premierje, ahol 1.05 milliót hozott. Ez rekord. Az elmúlt 20 évben nem nézték ilyen sokan egyetlen újonc drámának a kezdő részét se. 331 ezer néző ebből a 25-54 éves körét teszi ki. (Szintén a CBC-n futó 22 Minutes 666 ezret, míg a Rick Mercer Report 837 ezret hozott, szóval eléggé lenyomta.)
  • A Mr. D. is bemutatkozott, ami 1.23 milliót produkált. Ez is jónak számít, hiszen 2007 óta, a Little Mosque on the Prairie debütje óta nem volt ilyen nézett egy újonc szitkom se.
  • Január 15-én visszatért az új, azaz a harmadik évaddal a Less Than Kind című sorozat az HBO Canada-ra. A jenkiknél a DirecTV vásárolta meg anno a vetítési jogait.
  • A Republic of Doyle évadnyitását 1.496 millióan nézték, melyből a 25 és 54 évesek 580 ezret tettek ki.
  • A Dragons’ Den című reality-t ennél kevesebben, mivel csak 1.361 millióan ültek le elé, melyből 520 ezer volt a 25-54 éves néző.
  • Ha már a kanadai híreket emlegetem, akkor meg kell jegyezni, hogy Alex Paxton-Beesley, a Republic of Doyle szereplője a The Firm-ben fog vendégszerepelni.
  • Lauren Holly vendégszerepelt/visszatért a Lost Girl-ben, méghozzá a január 22-i részében.
  • A kanadaiaknál bemutatkozott a The L.A. Complex című sorozat, amiről mindössze annyit írtunk, hogy elvileg a The CW megvásárolta nyári sorozatnak. A produkció a CTV és a MuchMusic jóvoltából egészült ki 13 részesre, mivel eredetileg 6-ot akartak belőle. A toronto.com itt írt róla részletesebben. Érdemes elolvasni.
  • Billy MacLellan benne lesz a Bomb Girls 6 epizódjából 4-ben. A pilot epizódját 1.4 millióan nézték. Ugye a GlobalTV legújabb minisorozatáról volna szó, amiről megannyi cikket írtunk.

A végére pedig két promókép. Az első a The L.A. Complex-é, míg a második a King második évadjáé.

1 Hozzászólás

2012-es kanadai premierdátumok

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 2, 16:18-kor a(z) Kanadai régió témába.

A teljesség kedvéért egy újabb részleg kínálatát vázolnánk fel. Ha megvolt már az amerikai és a brit premierdátumos bejegyzésünk, akkor vessetek egy pillantást a kanadaiéra is, ahol azért akar néhány ismerős arc. Mint pl.: a King, ami január 8-án startol el a GlobalTV-n. Ugye a Showcase sorozatáról beszélünk. Mindebből utóbbinak az a haszna, hogy a 2. évad startjára elvileg lemegy a legtöbb része, így akár úgy nézőkre is szert tehet, már ha addigra előfizetnek műsorára azok, akik egyelőre nincsenek. Ott a Blackstone, amivel noha kevesebbet foglalkoztunk, még is született hozzá jó pár bejegyzés. Vagy pl.: a Lost Girl, ami január 22-én tér vissza új részekkel. No, de ott a lista lentebb, tessék átvizslatni.

(Itt jegyezném meg, hogy a kanadai sorozatokhoz kapcsolódó cikkeket egy kategórián belül találjátok, ha mondjuk ide klikkeltek.)

Január 4. (Szerda)
Bomb Girls (minisorozat) – GlobalTV

Január 8. (Vasárnap)
Heartland (5×10-től) – CBC
King (1. évad) – GlobalTV
The Firm (1×01-02) – GlobalTV

Január 9. (Hétfő)
Mr. D (1. évad) – CBC
Little Mosque on the Prairie (6.5 évad) – CBC
Canadian Pickers (?. évad) – History Channel
Redemption Inc – CBC

Janár 10. (Kedd)
Arctic Air (1. évad) – CBC
22 Minutes (?.??) – CBC
Rick Mercer Report – CBC
Dragons’ Den (6×11-től) – CBC

Január 11. (Szerda)
Blackstone (2. évad) – APTN
Republic of Doyle (3. évad) – CBC

Január 12. (Csütörtök)
The Firm (1. évad) – GlobalTV

Január 15. (Vasárnap)
Less Than Kind (3. évad) – HBO Canada

Január 18. (Szerda)
Gastown Gamble – OWN Canada

Január 22. (Vasárnap)
Lost Girl (2.5. évad, 2×14-es résztől) – Showcase
Million Dollar Neighbourhood – OWN Canada

Február 28. (Kedd)
King (2. évad) – Showcase

Március 8. (Csütörtök)
Murdoch Mysteries – (5.5 évad) – Citytv

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 August 3, 10:35-kor a(z) Hírek témába.

  • Anastasia Grittith több epizódra aláírt a Once Upon A Time-ba.
  • Zachary Abel (Make It or Break It) vendégszereplője lesz a Awkward első évadjának,Két epizódjában fog feltűnni.
  • Őszre betárazott a Syfy sorozatokkal. Szeptember 7-én érkezik a Paranormal Witness, ami egy doku-dráma lesz. Októberben jön a 31 Days of Halloween és a Ghost Hunters Halloween Live, mint különkiadás, ezen kívül új részekkel a Scare Tactics (4.5 évad), a Fact or Faked: Paranormal Files (2.5 évad), a Sanctuary (4. évad), és egy tévéfilm: a Zombie Apocalypse, melynek főszereplője: Ving Rhames lesz. Decemberre várható a Neverland című 4 órás minisorozat.
  • Augusztus 18-án debütál a Science műsorán két új sorozat. Az egyik a JUNKies (beszédes a cím), a másik a Stuck with Hackett, amiben Chris Hackett küzd meg a természettel. (Mint egy Man vs. Wild, ahogy kivettem.)
  • Brittany Belt beugrik a Parenthood-ba, míg John Corbett visszatérő szereplője lesz.
  • Jason Priestley (90210) visszatér a tévés világba. A 90210 után most a Haven-ben lesz jelen, annak is 4 részében.
  • Ők már biztos, hogy vendégszereplői lesznek az Alphas-nak: Summer Glau (Terminator: The Sarah Connor Chronicles) – aug. 22-én, Garret Dillahunt (Raising Hope) – aug. 29-én, Rebecca Mader (Lost) – szept. 12-én, Alaina Huffman (Stargate Universe), Brent Spiner (Star Trek: The Next Generation) – szept. 12-én, Lindsay Wagner (The Bionic Woman) és Peter Wingfield (Caprica).
  • Troy Garity csatlakozott a The Playboy Club szereplői közé.
  • Az ABC hétfő este, a The Bachelorette alatt egy hosszú előzetest adott a Take The Money & Run című újoncának, melynek premierje tegnao volt.
  • Szinte biztos, hogy be fogják rendelni a Warehouse13 negyedik évadját.
  • A Bravo rendelt be új sorozatokat, mint az Around the World in 80 Plates munkacímre hallgatót, amit Dan Culforth és Jane Lipstiz fog elkészíteni, ami egy gasztronómiai műsor lesz, mint Gordon Ramsay-féle Étterem életre-halálra. A Plaint the Town hat fiatal csajról szól, akik New York-ba költöznek, hogy kergessék a művész álmaikat. A Newlyweds: The First Year-t Will MacDonald és David Granger készíti majd, melyben ami a fiatal házasokra fókuszál, azoknak is az első, rögös évükre.
  • Szeptember 12-én lesz az NBC-n a 2011-es Miss Universe Pageant, melynek műsorvezetője: Natalie Morales és Andy Choen lett.
  • A múlt heti The Closer-t egészében 9.3 millióan nézték, ami bigatta erős.
  • Jane Kaczmarek (Malcolm in the Middle) vendégszereplője lesz a csütörtöki Wilfred epizódnak.
  • Augusztus 4-én, csütörtökön Eric Johnson végig fogja twittelni a Rookie Blue epizódját. Na ki tart majd vele?
  • Edge Will is beugrik 4 epizód erejére a Haven-be.
  • Karen Gillan beugrik a Doctor Who-ba.
  • Molly Parker csatlakozott a The Firm című újoncba.
  • Russell Crowe vendégszereplője lesz a kanadai Republic of Doyle-nak.
  • 13 kép a Jersey Shore olasz lakról.
  • Alec Baldwin fogja vezetni a Saturday Night Live évadnyitó részét. A második héten Melissa McCarthy tölti be ugyanezt a szerepet.
  • Az NBC szerint nincs arra garancia, hogy a 30 Rock visszatérjen csütörtök estére. Reméljük, nem valami baljós előjel.
  • Nagyon úgy fest, hogy a The Glee Project is továbbfutó lesz.
  • Sarah Palin-féle fodrászszalon reality műsort kapott a TLC-n.
  • Ricky Gervais beugrott David Letterman-hoz. Videó.
  • A Shark Week nagy számokkal nyitott a Discovery Channel műsorán.
  • Charlene Yi csatlakozott a House új évadjához, ahol dokit fog alakítani.

Kommentáld!

12-13. heti kanadai nézettség (03.21-04.03)

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 27, 12:45-kor a(z) kanadai nézettség témába.

Az InSecurity jól megúszta, mivel anno 724 ezerrel nyitott, viszont az évadfinálé alkalmával mindössze 362 ezret hozott. Az Endgame se remekel. Durván kasza közelbe került a 3. hetén, mivel megfelezte a nézettségét. A Heartland zárása korrekt lett. A Wipeout Canada debütálása szintén, holott harmadára számítottam volna. A The Listener belekezdett a csökkenésbe. Két héten keresztül 1 millió alatt teljesít, amivel vágja maga alatt a fát.

Little Mosque on a Praire (CBC – 5.12-13) – 426e-582e
InSecurity (CBC – 1.12-13) – 321e-362e
Republic of Doyle (CBC – 2.11-12) – 1.021M-730e
The Listener (CTV – 2.06-07) – 996e-851e
18 to Life (CBC – 2.13) – 344e
Endgame (Showcase – 1.02-03) – 154e-106e
Halifax Comedy Fest (CTV) – 244e
Heartland (CBC – 4.18) – 1.253M
Rick Mercer Report (CBC – 8.18) – 1.236M
Dragon’s Den (CBC – ?.??) – 1.07M
Wipeout Canada (TVTropolis – 1.01) – 510e

A Dancing with the Stars teljesítménye a Survivor-ével vetekszik. A kanadaiak is imádják a celebtáncos showt. A The Borgias is remekelt a Bravo!-n. Lenyomta a The Event heti részét. Az Off the Map akár kanadai részről folytatódhatna, mert stabilan tartja magát.

Survivor: Redemption Island (GlobalTV – 22.06-07) – 2.5 M-2.4M
Dancing with the Stars (CTV – 12.01,03-04) – 2.5M-2.66M-1.269
American Idol (CTV – 10.22,24) – 2.715M-2.67M
The Amazing Race (CTV – 18.06) – 1.089M-1.586M
Off the Map (GlobalTv – 1.10-11) – 1.108M-1.069M
The Chicago Code (GlobalTV – 1.06-07) – 1.333M-638e
Haven (GlobalTV – 1.10) – 307e-223e
Criminal Minds: Suspect Behavior (CTV – 1.06-07) – 1.607M-1.80M
Hawaii Five-0 (CTV – 1.19-20) – 1.413M-818e
No Ordinary Family (CTV – 1.18) – 960e
Mr Sunshine (CTV – 1.08) – 163e
The Event (CityTv – 1.15) – 426e
Harry’s Law (CityTv – 1.11) – 507e
The Borgias (Bravo! – 1.01) – 575e

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats