Két brit berendelés

 
Beküldte: Kanyecc 2012 August 1, 0:15-kor a(z) Berendelés,Brit régió témába.

Két brit berendelés történet a napokban. Kezdjük a frissebbel. Mindkettő produkció a BBC Two produkciója.

Hosszú húzás után megkapta a Rev a 3. évados berendelését. Azért mondom, hogy hosszú, mivel cirka fél év telt el azóta, hogy a 2. széria lezárult. Ebben a sorozatban kap helyet egy plébános, aki kivonul London külváros részébe, mert fontosnak tartja, hogy mindenkihez eljusson Isten szava. Nem lesz könnyű helyzetben – főleg, mivel az egész a modernkorba lett átültetve. Az anglikán tiszteletes sztorija egyaránt tartalmazza az örömet, a bánatot, egy szóval: adott benne a dráma.

A főszereplői között: Tom Hollander, Olivia Colman, Simon McBurney, Steve Evets és Miles Jupp kapott helyet. A csavar a kései berendelésben, hogy csak 2013 második felében indulhat meg a forgatás, azaz csak 2014-ben kapjuk meg a folytatást. Továbbá az se tiszta, mennyi részt kértek be belőle. Odakinn a BBC Two adta.

A második sorozat a Line of Duty, aminek bejósoltuk volna simán a továbbjutását. Nyomozós koncepció, melyben meglapul a korrupció is. Nem olyan régi, nyáron startolt újoncról van szó, melynek szereplői között: Martin Compston, Adrian Dunbar, Lennie James, Vicky McClure, Gina McKee, Neil Morrissey, és Craig Parkinson kap helyet. Jövőre érkezik a folytatás. Nem tisztázott egyelőre, hogy hány epizóddal, de valószínűleg annyival, amennyivel az előző.

Kommentáld!

Elmaradt csütörtöki nézettségek: 12/08, 12/15, 12/22

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 28, 22:26-kor a(z) Nézettség témába.

(Csak a december 22-i adatokat elemezünk.) Búcsúzott a The X Factor USA kétórás show-val. 4.0-ás demója már elfogadhatóbb, mint amennyivel évadközben menetelt. Nyerte is a napot, a The Big Bang Theory ismétlés azért felhozta magát a dobogó alsó fokára 18-49 évesek körében. A Who’s Still Standing-ből szintén kaptak a nézők új részt, bár hogy érdemes volt-e leadni, az már egy másik kérdés. Előző héthez képest egyébként a Prime Suspect-ismétlés 25%-kal volt nézettebb, míg a tavalyi Office-ismétlésekhez képest 5%-kal. Hm. Csak meglesz?

Kábeles frontról búcsúzott a The League dupla résszel. A sorsa biztosított, így az 1 millió alatti nézettsége annyira nem problémás. A részleget a csütörtök esti focimeccs nyerte az NFL Network-ön.

A briteknél három héttel ezelőtt elstartolt a Without You című sorozat, ami premierjekor 6.34 millión állt, azonban ezt leharcolt 4.57 millióra, ami nem túl előnyös teljesítmény. A Celebrity Juice különkiadással jelentkezett. A Living with the Amish is folyamatosan csökken. (Részletek a tovább mögött. Először a december 22-i számokat lehet csekkolni, majd a 15-it, és végül a 8-it.)

Tovább…

Kommentáld!

Elmaradt keddi nézettségek: 12/06, 12/13, 12/20

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 27, 4:07-kor a(z) Nézettség témába.

Nincs sok hozzáfűzni valóm a keddi nézettségi adatok amerikai országos részéhez, hiszen az elmúlt „két hétben” karácsonyra hangolódtak a csatornák. Mint pl.: december 20-án volt ünnepi Saturday Night Live kiadás, ami a nap legnézettebbje lett célközönségben.

Kábeles részlegen már jóval több minden történt, hiszen a Storage Wars és annak spinoffja, a Storage Wars: Texas befoglalta a dobogó legfelsőbb fokait. A Teen Mom 2 jogosan van ott az év legnézettebb kábeles sorozatai között. Bár az USA Network-öt ilyen számokkal egyáltalán nem fogja meg, maximum mostanság, téli időszámításban. Conan célközönségben erősebb, mint a Dirty Jobs.

Búcsúzott a britektől a Life’s Too Short az első évadjával. Visszaesett a premierjéhez képest, de mivel bekérték a második évadját időközben, ez már annyira nem játszik. A Don’t Tell the Bride különkiadással jelentkezett. Két héttel ezelőtt a Death in Paradise is távozott a BBC One műsoráról, ahol végülis 5.32 milliót produkált. Ez egy gyengébb Merlin-nek feleltethető meg. Kérdés, hogy miként döntenek a későbbiekben az ügyében. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 12/01 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 22, 4:19-kor a(z) Nézettség témába.

A CBS és a The CW ismétlést adott. Az ABC az ünnepi különkiadás mellet voksolt. A Fox adta a The X Factor friss epizódját, amivel csak célközönségben tudott nyerni. A csavar az egészben, hogy a The Big Bang Theory-ismétlés majdnem megfogta, hiszen 2.9-es demóval ment a 3.1 ellen. A Prime Suspect nézettebb a teljes lakosságban, mint a Whitney, még sincs jobb helyzetben. A Burn Notice szintén megcsinálta azt, amit előző napokban az USA Network-ös produkciók. A Beavis & Butt-Head tartja magát. A Life’s Too Short megindult a lejtőn, már csak 1 millió tájt teljesít. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/24 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 6, 2:00-kor a(z) Nézettség témába.

Csütörtökön országos tévén semmi említésre méltó nem történt. Maxiumum annyi, hogy a Fox eladta az Ice Age: Mammoth Christmas különkiadást, amivel a célközönség körében 3. lett, viszont a TBBT és az RoE ismétlése ellen nem tudott mit kezdeni.

A nézők jobbára az NFL Network-öt nézték. Kábeles viszonylatban az NFL meccs nyerte az estét, sőt cirka 1 millióval maradt el a The Big Bang Theory-ismétlése ellen. Az USA Network filmet adott okosan, ahogy a Disney is az Aladdin-film mellett tette le a voksát.

A briteknél az I’m a Celebrity… Get Me Out of Here! erősebben zárt, mint előző héten. A The Master Chef: The Professionals is, de elenyészővel csak. A Life too Short továbbra se állt meg a csökkenésben, és tippemre nem is fog az 5. részig. A Rev hasonló cipőben tengődik. Újoncként a Channel4-on bemutatkozott: a Living with the Amish.

Az ausztráloknál a Beautity & The Geek Australia 1.253 millióval nyerte a napot a győztes bejelező műsorával, míg a felvezetővel 1.075 milliót hozott a Seven-nek. A The Slap az ABC One-on 831 ezerrel futott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/17 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 24, 22:43-kor a(z) Nézettség témába.

A The Big Bang Theory múlt héten ismételten kikapott a Modern Family-től, pedig megvolt rá az esély, hogy most bekeményít. A Person of Interest továbbra is erős a teljes lakosság körében, s ezáltal No.1 drámasorozat, viszont a célközönség mutatói gyengék. A dupla Private Practice rész nem hozott az ABC-nek fellendülést, de tény, a Charlie’s Angels-t remekül helyettesített a 20/20 hírműsor. A Community rajongói félhetnek, ahogy a Parks & Recreation-é is, mert kasza felé hajlanak a produkciók. Ezzel szemben a Prime Suspect erősebb nála, így még koránt se temetném, még ha 1.1-es demót is hozott.

Kábeles fronton érdekes, hogy a Burn Notice a Covert Affairs és a Psych között zárt heti viszonylatban. Utóbbinak ez persze kedvez. A Beavis & Butt-Head korrekt, de a Good Vibes halott. Lassan lekerül a műsorukról. A The League is mélyzuhanásba kezdett.

A briteknél az I’m a Celebrity… Get Me Out of Here! nem állt meg a csökkenésben. 7.71 milliónál jár jelenleg, ami még mindig teljesen elfogadható. A Life’s too Short iszonyat sokat vesztett. Bő 1 millióval zárt kevesebbel, mint előzőleg. A Rev szintén zuhant, de legalább felvezetője előtt zárt. A The Slap-ra se lehet jót mondani. A five-on startolt a Fairground Attractions 1 millióval. – Tudjuk be a celebeknek a zuhanásokat?!

Az ausztráloknál a Beauty & the Geek Australia 1.20 millióval fut, amivel a nap második legnézettebb műsora lett. A The Slap, mert hogy ausztrál produkció volna, az ABC One-on 832 ezret hozott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/10 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 17, 2:36-kor a(z) Nézettség témába.

Hát valahogy az ág is húzza a The X Factor USA-t. A CBS két szitkomja elpicsázta. Sőt, a téli szünetre vonuló Grey’s Anatomy se lógott ki a sorból. – Mindkét kategóriában alul maradt ellenük. A The Big Bang Theory 5.2-es demójával erős. A Bones túl sokat esett a remek startjához képest. (Ez viszont az ABC-s Body of Proof kedvelőknek jó.) A Charlie’s Angels vergődik, mint hal a kevés vízben. 5 milliót közelíti elég rendesen. A szlotjában már csak az NBC-s szitkomok a leggyengébbek. Mellesleg se a Community, se a Park & Recreation nem éri el a 4 milliót. A The CW sorozatok is távoztak szünetükre. Tartották magukat az előző hetek teljesítményéhez. Külön kiemelném, hogy a TVD 2.1-et, míg a TSC 1.2-et hozott a 18 és 34 éves nők körében, ami eléggé nagy különbség. A Whitney az NBC részéről középmezőnyben 18 és 49 évesek körében.

Kábeles adókon a csütörtök esti meccset nézték a legtöbben. Ráfoghatjuk, hogy miatta esett vissza a Burn Notice. A Good Vibes egy hét múlva 1 millió alá fog zuhanni. Az F/X-es sorozatok közül a The League is maga alatt, de szerintem csak a sport miatt.

Nyitott a briteknél a Life’s too Short. A BBC Two viszonylatában nem rosszak a számai, persze lehetnének erősebbek is. A Rev is visszatért, ami felvezetőjéből minimálist vesztett. A pilotjához (2.19 millióhoz) és az előző évad fináléjához (1.69 millióhoz) képest jobban nyitott, így sorozatrekordot könyvelhetett el. A The Jury javított a negyedik napján. Az ausztrál The Slap továbbra se erős a BBC Four-on. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Héten érkezik a Rev második évadja

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 9, 18:06-kor a(z) DVD témába.

A bona fide masterpiece” – The Times

A pap. Ismeritek? A BBC Two tavaly szeptemberben mutatta be a Rev című sorozatát, amelynek középpontjában: egy anglikán pap áll, akit áthelyeznek, hogy az igét egy teljesen más környezetben hirdethesse. (Részletesebben itt számoltunk be róla.) 2010. október 25-én jelent DVD-n, szóval kicsit idejét múlt a bejegyzés. Azóta berendelték a második etapját is, ami november 10-én érkezik. Lényegében erre hívnám fel a figyelmét azoknak, akik nyomon követték az eseményeit.

Az első évad DVD-megjelenéséhez annyit fűznék hozzá, hogy rákerült a BAFTA Awards logója, mivel megnyerte a legjobb szituációs komédiák kategóriájának díját. Tehát elismerték a nagyok. A kiadás cirka 13 fontba kerül, amin találhatók extrák, mint pl.:

Blogs
Rev- Tom Hollander’s Production Diary
Behind the Scenes/Making of Documentary
Out-takes
Deleted scenes
Photo Gallery
Commentaries

Kommentáld!

BAFTA 2011 – A győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 23, 12:59-kor a(z) díjátadók témába.

Május 22-én Londonban kiosztották a BAFTA 2011-es díjait. A brit Oscar- és Emmy díjátadónak is szokták nevezni, egyébként pedig a legrangosabbak között tartjuk számon a szigetországban jelenlévők között. A jelöltek listáját már olvashattátok. A BBC indult a legnagyobb esélyekkel, hiszen 51 jelölést gyűjtött be. Számomra, ami meglepő, hogy a szórakozás kategóriában nem a The X Factor lett a befutó. A másik érdekesség, hogy a nemzetközi sorozatok kategóriájában, nem a Mad Men, se a Boardwalk Empire, de még a Glee se rúghatott labdába a … – nem lövöm le a poént, mert néztem egy picit. A győztesek kiléte a tovább mögött. Csak a sorozatokkal foglalkoztunk. A komplett lista elérhető a hivatalos oldalon.

Tovább…

Kommentáld!

BAFTA 2011 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 28, 11:35-kor a(z) díjátadók témába.

A BAFTA Awards-öt az brit Oscar- és Emmy díjátadónak is szokták nevezni, mivel a szigetország egyik legrangosabb díjátadója, ahol nem csak sorozatok, hanem filmek mellett egyéb produkciók is díjra pályázhatnak a megfelelő kategóriájukban. Hosszabb nevén: British Academy of Film & Television Arts-nak hívják. (A filmes részleg jelöltjeit itt lehet megtekinteni.)

Az idei jelölések között szép számmal szerepel a BBC-franchise. Összesen 51 jelöléssel indul a legesélyesebb angol tévécsatornák sorában. Őt a Channel 4 követi 26-tal, majd az ITV 8-cal és a Sky-franchise 6-tal. 26 kategória vonatkozik ránk, ahol sorozat, színészek, valóságshow-k, szórakoztató műsorok, varieté-k és más egyéb műfajbeli produkciók kapnak helyet. Ezen kívül számíthatunk a Youtube közönség díjra, ami annyit takar, hogy az angolok szavazhatnak az adott produkcióra. (Talán a megtekintés szám minősül egy szavazatnak, de nem vagyok most benne biztos.) A komplett listát a tovább mögött találhatjátok. Nincs olyan sok ismeretlen, legalábbis aki nyomon követi a nézettséges posztjainkat, azok képben lehetnek, hogy kategórián belül, mi-milyen esélyekkel indul.

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats