Bukott sorozat, ami tetszett

 
Beküldte: Kanyecc 2011 July 10, 11:52-kor a(z) DVD témába.

A Running Wilde-hez kellett egy pihent állapot. Nem tagadom. A Fox próbálta feléleszteni a szitkomblokkját. Részben sikerült, hiszen a Raising Hope túlélte. Előbbi kihullt a sorból, viszont a Lionsgate Entertainment okosan cselekedett akkor, amikor eldöntötte, hogy augusztus 30-án kiadja DVD-n, míg a nézői el nem feledik. A borításával adós voltam, így mutatnám is rögvest.

Kommentáld!

Nézettség 04/28 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 12, 11:27-kor a(z) Nézettség témába.

Hoppá. Az American Idol csütörtöki részét majdnem elkapta a keddi The Voice. A CSI gyengécske. Így, 11 évad után kezdene kiégni a sorozat? A Nikita lehetne erősebb, de ha a Supernatural berendeléséből indulunk ki, akkor meglesz a 2. évadja. A The Vampire Diaries a legerősebb (?!) sorozata a csatornának. A The Big Bang Theory a Glee demóját hozta célközönségben. A The Office viszont nagyon erős lett ugyanennél a korosztálynál.

A Swamp People szépen teljesít a History Channel-en. Az America’s Best Dance Crew tartja magát. Lesz ebből berendelés. A The Secret Diary of a Call Girl mindössze 75 ezer embert mozgat meg? És még a Showtime műsoron hagyja? Az F/X a Running Wilde-del nem járt jól.

Az angoloknál a Long Lost Family hozta a várt visszaesést. A Three in a Bed magára szedett +20 ezer nézőt. A Peter Andre: The Next Chapter 655 ezerrel nyitotta a 4. évadját. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 May 6, 10:42-kor a(z) Hírek témába.

  • Elkészült Kökény Attila első szóló albuma.
  • Már elkezdődött a casting a Game of Thrones második évadjára.
  • Képek a Covert Affairs második évadjához.
  • Kathy Bates (Harry’s Law) vendégszereplője lesz a The Office 7×24-nek.
  • Itt nézhető meg egy interjú Kevin Corrigan-nel a Fringe kapcsán.
  • Jacquesline Bisset beugrik a Rizzoli & Isles második évadja több epizód erejére.
  • Lady Gaga a jövő heti American Idol vendége lesz.
  • Nocsak. Az a hír járja, hogy talán visszatérhet a következő idényben a Brothers & Sisters, de egy jóval rövidebb utolsó felvonással. Ez kb. annyit takarna, hogy 6 és 18 rész közötti epizódszámmal, ha berendelik persze.
  • Felkapott lett Amerika Osama bin Laden kapcsán, ugyanis tegnap a Happy Endings-ben is viccelődtek vele kapcsolatban.
  • Megszületett Jay Mohr és Nikki Cox első gyereke, aki fiú lett és a Meredith nevet kapta.
  • A Fox az Ethan Hawke-féle Exit Strategy-t is berendelte sorozatnak a pletykák szerint.
  • Az F/X-en se remekel a Running Wilde, ugyanis csütörtökről átpakolták péntekre, de legalább csak átpakolták és nem levették.
  • Ha már közös az ügy, akkor elvárja az ember, hogy támogassa egyik a másikat. Na mármost az történt, hogy a The Big C csatlakozott a rákelleni küzdelemhez. (Nekem csak annyi kérdésem lenne, hogy miért csak most?) Június 7-én fog megjeleni a sorozat soundtrack-je, melynek bevételével fogja segíteni a kutatásokat.
  • Az NBC kipofásította az America’s Got Talent Youtube channeljét. Marketingből 5-ös. Ezzel egyidejűleg online meghallgatást hirdetett.
  • Spoileres infók a The Vampire Diaries második évadja kapcsán.
  • Május 26-án lesz a The X Factor US meghallgatás Dallasban. Ezen kívül már azt is lehet tudni, hogy Cheryl Cole is csatlakozott Antonio ’L.A.’ Reid és Simon Cowell mellé a zsűritagok sorába.
  • Jen Kobert, Amad Jackson, Travis Van Winkle és Roz Witt vendégszereplője lesz a Happy Endings 1×10-es részének, míg Jon Daly, Greg Magnuson és Nick Thune az 1×11-es epizódban tűnik fel. Utóbbit Gail Lerner fogja írni.
  • Egy interjú Emilia Clarke-kal, a Game of Thrones szereplőjével.
  • Comcast 300 millió dollárt fektetett az NBC Universal-ba, melyből 200 milliót az NBC kikapott. Ráfér a csatornára.
  • Mark Burnett fogja producerizálni a következő Emmy díjátadót.
  • Taissa Farmiga és Evan Peters csatlakozott az F/X-es American Horror Story-ba.
  • Betty White rajongóknak kötelező cikk, hogy miért is gyűlölte Bea Arthur népszerű asszonyt.
  • Tracy Morgan vett magának egy házat 2.5 millió dollárért.
  • Távozik Judy McGrath az MTV Network vezető pozíciójából.
  • E szerint az oldal szerint a Modern Family második évadja nagyjából ugyanaz volt, mint a második.
  • Miért szeretik annyira az iPad-en tévézni? – cikk választ ad.
  • Az E! berendelte az After Lately második évadját.
  • Ed O’Neill legújabb háza, 3 millió dollárért.
  • Tia Mowry (The Game) terhesen fotózkodott. A gyerekének megszületése egyébként július 3-ra van kiírva és fia lesz.
  • Tényleg ijesztő lenne a Doctor Who a gyerekek számára?
  • Elkezdődött a Hawaii Five-0 második évadjának meghallgatása? WTF.
  • Nyílt meghallgatást írtak ki a The Glades második évadjára egy-két szerepre.
  • Itt egy interjú Ed Decter-rel és John Strauss-szal, azaz az In Plain Sight két exec. producerével.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 29, 22:45-kor a(z) Hírek témába.

  • Nagyszabású búcsúzásra készül Oprah, hiszen május 23-24-én befejeződik a The Oprah Winfrey Show, mivel kell a szabadidő a saját tévécsatornájához. Az utolsó adást a United Centerben veszik fel, mivel nem cirka 300 embert akar leültetni az élőadás felvételére, hanem közel 24 ezernyit. Nem semmi.
  • January Jones (Mad Men) terhes.
  • Elhunyt Hubert Schlafly, akinek neve lehet hogy nem cseng ismerősen, de annyit kell róla tudni, hogy ő találta fel a súgógépet.
  • Az FX műsorán folytatódott tegnap a Running Wilde. Ugye ők adják le a hátra maradt epizódokat.
  • Ezen kívül arról se feledkezzünk el, hogy az NBC hosszabb időtartamú részekkel jelentkezett a The Office és a Parks & Recreation kapcsán.
  • A jelek szerint, még sincs akkor veszélyben Charlie Sheen nélkül a Two and a Half Men? Legalábbis a készítők elmondása szerint aféle reboot formájában folytatódna a sorozat, melyben Jon Cryer kiemelkedőbb szerepet kapna, illetve érkezne egy új karakter is, akinek a kilétéről egyelőre hallgatnak.
  • Július 30-án fog folytatódni az Ugly Americans új részekkel.
  • A Starz nagyon belejött a sorozatgyártásba, ugyanis Dean R. Koontz-féle Twilight Eyes című regényéből minisorozatot akar csinálni. A regényt 1985-ben írta Dean, melynek főhőse egy Slim MacKenzie nevű ipse, aki goblinokra, azaz embereket másoló szörnyekre vadászik. Cirka 6-8 órás futamidejű produkcióra kell számítanunk.
  • Bill Engvall beugrik a Hawthorne-ba.
  • Cate Blanchett vendéghangoskodik a Family Guy-ban.
  • Az angolok is szép számmal rendelik be az amerikai koncepciókat. Ott van az NBC-s The Marriage Ref, amelyből érkezik az angol kiadás, illetve a Geordie Shore, amiről hamarosan videót is dogunk mutatni. Előjáróban annyit, hogy igen, az Jersey angol kiadása.
  • A YTV berendelte a Mr. Young második évadját. 26 új résszel tessék visszavárni.
  • Itt olvasható egy interjú Michael Riley-vel a Being Erica kapcsán.
  • Cynthia Addai-Robinson csatlakozott a Spartacus: Blood & Sand szereplőgárdájához, ahol az új Naevia szerepét tölti be, mivel Lesley-Ann Brandt nem hosszabbította meg szerződését.

Kommentáld!

TCA-morzsák: 7. nap – Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2011 January 16, 14:22-kor a(z) Hírek témába.

Kedden a Fox-on volt a sor, hogy lehozzon érdekesebbnél érdekesebb infókat a sorozatairól. Külön panelt kapott a Raising Hope, a The Chicago Code, az American Idol, a Bob’s Burgers, a Terra Nova, a Traffic Light, a Breaking In és a Glee Super Bowl páros. A folytatásban róluk számolnék be, egy kisebb hírmorzsa keretén belül.

(A képeken az egyes sorozatok stábjai láthatóak.)


Színészek: Delroy Lindo, Matt Lauria és Jennifer Beals.
// The Chicago Code

  • A Raising Hope-pal vette kezdetét a Fox-os TCA-nap, ami egyből a berendelésnek hírével kezdtek. Az újonc megkapta a második évadjára szóló bekérését. (Mint azt már írtuk.) Peter Rice, a Fox Networks Group Entartaiment elnöke azt is kihangsúlyozta, hogy a több évadon áttartó kísérletezgetések végre meghozták a jutalom gyümölcsét. A folytatásban, azaz a 2011/12-es idényben teret fognak adni a szitkomoknak is, mert nagyon elhanyagolták. Február 8-tól új részekkel fog jelentkezni.
  • Az eredetileg Ride-Along címen futott The Chicago Code-nak van esélye a kitörésre. Shawn Ryan előző koncepciója a Terriers volt, amit megbukott az F/X-en az alacsony nézettség miatt, viszont a szellemét szeretné a Fox produkciójába átültetni. Minőségi munkát akar a nézőknek elé tálalni ezért, viccesen meg is jegyezte: „It had become more than just being in cars with police officers.” – úgy legyen. Azt is hozzátette, hogy „The show had come to represent a city”, tehát Chicago-nak büszkének kell lennie rá. Startja február 7-én lesz.
  • Reilly sajnálja azt is, hogy a Lonestar kaszát kapott, mivel egy remek sorozatnak tartják, csak hát ettől függetlenül a nézők nem szerették. A hátra maradt hat epizódot nyáron fogja – elvileg – a Fox leadni, de konkrétumok egyelőre nincsenek. Peter Rice elmondta, hogy hittek a sorozatban, tetszett is nekik, ezért lehet hogy a közel jövőben hasonlóval bepróbálkoznak.
  • Ha már szomorú hírek, akkor a The Good Guys és a Running Wilde kaszájának hírét a készítők jóval, a bejelentés előtt tudták, viszont a TCA-n közölték hivatalosan is a törlésüket. (Mindkét produkció az egyik kedvencem, így fájó szívvel búcsúztatom őket.)


Színészek: Christine Adams, Mido Hamada, Allison Miller, Landon Liboiron, Naomi Scott, Stephen Lang, Shelley Conn és Jason O’Mara; producer: Alex Graves, Rene Echevarria és Brannon Braga.
// Terra Nova

  • A Terra Nova-n volt a legnagyobb hangsúlya a Fox részlegének. A kritikusok kaptak a pilot részből egy kis ízelítőt, mellyel levették őket a lábukról. Egyesek meg is jegyezték, a Jurassic Park-ot jutatta az eszükbe – ami még mindig a legjobb dinókkal foglakozó filmsorozat állítom. A Fox, a Glee mintájára fogja bemutatni az első két részét. Ez annyit takar, hogy május 23-án (hétfőn) a House, míg 24-én (kedden) a Glee által kap felvezetést, majd a folytatás 2011 őszén érkezik. A készítők azt is elmondták, hogy valóban sokba került a pilot rész elkészítése, viszont a további részek nem látják ennek kárát.
  • Január 19-én startol az American Idol új évadja. Steven Taylor és Jennifer Lopez is ott lesz a zsűritagok között, de ezt már tudtuk. Nigel Lythgoe elmondása szerint „Ez egy teljesen új show lesz”, majd folytatta: „The kids go in there with confidence and pride in themselves. We’re not just there to cut their legs out from under them”. Lopez nagyon örült annak, hogy mostantól részese lehet a produkciónak, mivel az egyik kedvenc műsoráról volna szó.


Steven Tyler, Jennifer Lopez; producer: Randy Jackson; műsorvezető: Ryan Seacrest.
// American Idol

  • Kevin Reilly megerősítette, hogy a gyengébben szereplő Lie to Me sorsáról nem a helyét átvevő Chicago Code teljesítménye alapján fognak dönteni.
  • Szóba került a Fringe is, amit csütörtökről áttettek péntek estére. Kevin Reily, szerint ha hozni tudja a nézőszámot (de a DVR adatokat legfőképpen), akkor nincs miért aggódni, mert szép jövő elé nézhet a sorozat.
  • A Human Target esetében is él még a remény. Matt Miller és Jonathan Steinberg kézben tartja a dolgokat, bár azzal mindenki egyet értett, hogy lehetne még nézettebb. A következő epizódja január 29-én érkezik.
  • A House és a Bones kapcsán sincs bizalmatlanság. Reilly csak annyit mondott: „we want them back” – úgy legyen!


Színészek: Aya Cash, Nelson Franklin, Liza Lapira, David Denman; készítők: David Hemingson és Bob Fisher.
// Traffic Light

  • A Traffic Light-ból szintén kaptak a kritikusok egy kis ízelítőt, viszont – az egyik kritikus elmondása szerint – nem láttak benne semmi olyant, mi felkeltette volna a kíváncsiságukat. Az újonc február 8-án 21:30-kor debütál. Az alapjául egy izraeli sorozat szolgált, mint az HBO és az In Treatment esetében. Szóba került az is, hogy révén ez egy romantikus komédia, miben lesz másabb, mint a Perfect Couples vagy a Happy Endings? Bob Foster kitérő válasszal annyit mondott, hogy ezeket a projekteket nem látta, de célja: „designed from the beginning to encourage improv”.
  • A nap utolsó panelja a Breaking In volt, ami április 26-án 21:30-kor fog debütálni. A projekt összességére egy nagyon érdekes példát hoztak fel: „The Office meets Leverage with the guy from Reaper”. Szóba került Christian Slater mérlege is, aki eddig 0:2-re vesztésre áll (My Own Worst és The Forgotten kasza miatt), de legalább még nem fáradt bele.


Színészek: Alphonso McAuley, Odette Yustman, Bret Harrison és Christian Slater; producerek: Doug Robinson, Adam F. Goldberg és Seth Gordon.
// Breaking In

1 Hozzászólás

Nézettség 12/26 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2011 January 2, 15:42-kor a(z) Nézettség témába.

Végre volt Running Wilde. Mondhatjuk poénosan, hogy őt kaptuk karácsonyra a Fox-tól. Mellesleg nem is 19 órás timeslotban, hanem a 21:30-asban. A nézők persze leszarták és inkább néztek helyette NFL-meccset.

Az ESPN 2 műsorán a World’s Strongest Man volt látható. A TLC jól döntött, hogy adott dupla Sarah Palin’s Alaska részt, mivel elverték vele a History Channel-es Ax Men-t.

Az angoloknál elstartolt a Top Gear legfrissebb évadja, a tizenhatodik, amit 5.86 millióan néztek. Ezen kívül a BBC One elkezdte adni az Upstairs Downstairs című újdonsült produkcióját. Különkiadásból se volt hiány, hiszen az ITV meglepte a nézőket egy Benidorm-mal. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2010 December 19, 15:22-kor a(z) Hírek témába.

  • Meghallgatást írtak ki a Showtime-os Homeland című pilothoz. Részletek.
  • Fekete Pákó állandó szereplője lesz a Tv2-es Ezek megörültek! című celeb vetélkedőjének.
  • Egyébként, ha netán valaki késztetést érez a felé, hogy szerepeljen az egyik amerikai tévésorozatban, akkor érdemes sűrűn néznie a következő oldalt: http://www.tvshowauditions.info/, ahol különböző meghallgatásoknak a tudnivalóit szedik össze.
  • 4 jelenet a V évadpremierjéből, illetve interjúk a szereplőkkel
  • Noha még a Game of Thrones premierje se volt meg, de ha netán berendelnék a második évadját – ami eléggé valószínű – akkor a forgatást Izlandon és Marokkóban folytatnák a készítők.
  • Mark Dacascos és Augie Tulba vendégszereplője lesz a Hawaii Five-0 1×13-as részének.
  • Van néhány címünk: Mulligan / Pit StopRoyal Pains 2×13-14;
  • Itt olvasható egy interjú Julie Plec-kel (The Vampire Diaries).
  • Forgatáson készült Gossip Girl-ös képek.
  • Hm. A magyarok is azért adnak insider cuccokat. Az origo.hu az X-Faktor koreográfusaival készített interjút.
  • Háromdimenziós csatornát indít a Viasat3 és a Tv6 tulajdonosa, a svéd Modern Times Group. – részletek az origon.
  • Hallelujah címen pilotot rendeltek be a Desperate Housewives atyjától, Marc Cherry-től. A projekt középpontjában egy Tennessee állambeli kisváros lesz, ahol a lakók két táborra oszlanak, akiket csak egy újonnan odaköltözött fazon tud megváltoztatni. Mellette még Sabrina Windre is helyet kap a készítők között.
  • Michaela McManus a Vampire Diaries után a Hawaii Five-0 vendégszereplője lesz.
  • Justin Bieber vissza fog térni mégegyszer a CSI-ba.
  • A TvFanatic.com összeszedte a 2010 legjobb párjait.
  • Roger Bart csatlakozott a The Event csapatához.
  • Az ABC zöld utat adott egyik Shonda Rhimes-pilotjának, ami In Crisis munkacímen fut és a középpontjában egy PR-tanácsadó és csapata lenne, amelynek alapját Judy Smith pályája adná.
  • Reid Scott, Tim Simons és Matt Walsh csatlakozott az HBO-s Veep című pilotba, ahol ott van még Julia Louis-Dreyfus is.
  • David Arquette fogja rendezni a CSI: Miami 9×10-et.
  • Élőben válaszoltak a Misfits-esek pár kérdésre.
  • Elvileg az 1×09-es epizóddal fog startolni hétfőn a Perfect Couples az NBC műsorán 22 órától.
  • Leelee Sobieski vendégszereplője lesz a The Good Wife 2×10-es részének.
  • Leven Rambin csatlakozott a CSI: Miami-hoz.
  • Január 4-én tér vissza Heather Hemmens értesülése szerint a Hellcats.
  • Danny Strong vendégszereplője lesz a How I Met Your Mother-nek.
  • Interjú Darin Brooks-szal, a Blue Mountain State egyik szereplőjével.
  • Robert Sheehan nem hagyja el a Mistifs-et.
  • Elvileg a Fox december 19-é, 26-án és 28-án adja le a Running Wilde hátra maradt epizódjait, de tényleg.
  • Devon Werkheiser vendégszereplője, míg Charisma Carpenter és Martha MacIsaac visszatérő szereplője lesz a Greek 4×02-nek.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2010 December 14, 10:48-kor a(z) Hírek témába.

  • Az RTL Klub elindította a www.rtlklub.hu/csillag adoldalt, ahol a Csillag születik 3-ra lehet jelentkezni.
  • Rachel Nichols (Star Trek, Alias) vendégszerepelni fog a Criminal Minds 6×12-ben.
  • Mekhi Phifer csatlakozott a Torchwood csapatához.
  • Van néhány címünk: RoundupChase 1×16; The UntouchableCSI: New York 7×16; Beauty & the LichThe Cape 1×08;
  • Forgatáson készült Fringe képek.
  • Don Cheadle lesz az egyik főszereplője a Showtime-os House of Lies-nak. A félórás fekete-komédiát Matthew Carnahan (Dirt) fogja elkészíteni, melynek alapjául a House of Lies: How Management Consultants Steal Your Watch and Tell You the Time könyv szolgál. A produkciót februárban kezdik el forgatni.
  • Promó képek a Justified második évadjából.
  • Hivatalos képregénye a The Cape-nek.
  • Leighton Meester ezt nyilatkozta, hogy még két éve van hátra a Gossip Girl-ben, aztán lelép. Ez persze nem azt jelenti, hogy már csak két évad és vége a sorozatnak.
  • A következő linken lecsekkolható a Shameless USA első 23 perce. Csak amerikai IP-vel, így mindenbizonnyal trükközni kell.
  • Elkezdődött a SpoilerTV Awards 2010.
  • Anthony Michael Hall (The Breakfast Club, Sixteen Candles) vendégszerepelni fog a No Ordinary Family-ben.
  • Trevor Donovan (90210) a CSI 11×11-es részének vendége lesz.
  • Dita Von Teese vendégszerpelője lesz a CSI 11×12-es részének.
  • A The Good Wife-ba tervbe van véve egy The Social Network-ös epizód.
  • Ethan Hawke csatlakozott a Fox-os Exit Strategy című pilotba.
  • Oprah Winfrey, Halle Berry, Jeff Bridges, Sandra Bullock és Marisa Tome már biztos, hogy díjat fog átadni az Oscar-on.
  • Quinton Aaron vendégszereplője lesz a The Blind Side című One Tree Hill epizódnak.
  • 9 év börtönre ítélték Juan-Carlos Cruz-t, a Food Network egyik műsorvezetőjét.
  • Összeállt a 11. The Biggest Loser csapata. Ebben az etapban még Jillian Michael lesz az edző, azonban évadvégén örök búcsút kell vennie tőle az NBC-nek és a nézőknek.
  • Az a hír járja, hogy a Project Runway spinoff-ot kapott a Project Runway: Accessories címen. A spinoff lényege, hogy kiegészítőket terveznének egyes ruhákhoz.
  • Tegnapi hírmorzsákból kimaradt, hogy a Transporter sorozat 48 millió dollárba fog kerülni, azaz epizódonként 4 millió. Illetve, hogy a EuropaCorp a Taken sorozatadoptációját is el akarja készíteni.
  • 10 darab nagyszerű sorozat, ami 1 évadot élt meg mindössze.
  • A Fox mégsem adott vasárnap este Running Wilde epizódot. Ennyit arról, hogy mit mondott pár héttel ezelőtt.
  • Február 20-án startol a The Amazing Race 18. évadja, ami az Unfinished Business alcímet kapta. Ettől az évadtól már HD-ben lesz látható a folytatás.
  • JWoww követ ír The Rules According to JWoww címen, melyet februárban adat ki.
  • A Saturday Night Live múlt szombaton az évadpremiert követő legjobb nézettséget produkálta, ami annyit takar, hogy a célközönség ratingje 3.0-ás volt.
  • Újabb projekten dolgozik az NBC-nek Adam Scott. A My Son Gomez címre hallgató pilot egykamerás szitkom lenne és „About a Boy” szellemében készülne, melynek középpontjában egy agglegény áll, aki gyereket tart. A pilotot Hilary Winston fogja írni.
  • Brandon Smith kénytelen kiszállni a Skating with the Stars-ból sérülés miatt.
  • Jimmy Kimmel két évre meghosszabbította szerződését.
  • 2007-ben házasodott össze Michael C. Hall és Jennifer Carpenter, most pedig vállnak.
  • Jason Lee pilotban szerepel. Az Adult Swim legújabb élőszereplős szkriptjéről van szó, melyben egy ex-gördeszkást alakít, aki 25 év után felébred a kómából, amikor is már 42 éves. A 11 perces pilotot Jack Black cége, az Electric Dynamite készíti.
  • Mark Burnett és John de Mol énekes-tehetségkutatót készít tavaszra. Az ötletet a Hollandoktól vásárolták, ahol a produkció Voice of Holland címen fut. A koncepció lényege, hogy a zsűritagok nem látják az énekeseket, tehát csak hang alapján ítélkezhetnek, viszont itt is kell mentort választaniuk majd maguknak.
  • Itt egy videó a 24 utolsó napjának forgatásáról.

Kommentáld!

Nézettség 12/07 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2010 December 13, 22:15-kor a(z) Nézettség témába.

A Glee lett a célközönség legjobbja, ami viszont a legjobban meglepett, hogy az NCIS-ismétlése hogyan hozott 12 milliós nézőszámot? Félelmetes, mennyire erős. Visszatérve a Glee-re, ami egyébként vesztett 6%-nyit az előző héthez képest. A Raising Hope javított, a Running Wilde szintén. Utóbbi magára szedett 21%-nyit, ami csak 700 ezer plusz nézőt takar. A The CW-s produkciók búcsúztak az idei évtől, ami átlagba 18%-os nézettségnövekedést takar teljesbe, míg 20%-nyit célközönségben.

Kábelen visszatértek karácsonyi epizódokkal a Syfy nyári üdvöskéi. Az Eureka 1.91 milliót, a Warehouse 13 2.01 milliót produkált. Mindketten kiemelkedőt a többi értelmes koncepcióhoz képest. A Tower Prep nem igazán tud kiugorni a bokorból. Az In Treatment fél 10-es epizódja nézettebb volt, ami általában nézetlenebb szokott lenni.

Az angoloknál tovább csökkent a Turn Back Time. A Sea Patrol UK 784 ezret hozott. Volt már sokkal-sokkal jobb. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/30 – Kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2010 December 6, 12:19-kor a(z) Nézettség témába.

9. alkalommal került megrendezésre a The Victoria’s Secret Fashion Show, amit a CBS adott le. Tavalyi produkciónál valamivel erősebb volt idén. A No Ordinary Family egy órával később kezdett, mivel az ABC különkiadást adott. A Running Wilde visszatért új epizóddal, de nagyon alacsony nézőszámot produkált. A Detroir 1-8-7 se hozza a vártakat. A Glee első lett a célközönség részéről, bár a rekordjától jócskán elmaradt.

Búcsúzott a Sons of Anarchy a harmadik évadjával, bár elmaradt a második teljesítményétől, ettől függetlenül szép zárást produkált. Az In Treatment 300 ezren átlagban. A Glory Daze veri a Stargate Universe-t, amit még az Auction Hunters is lenyomott. A Tower Prep 1 millió alatt.

Az angoloknál a I’m a Celebrity… Get Me Out of Here! újabb 1 milliónyi nézőtől szabadult meg. A Frankie Boyle’s Tramadol Nights újoncként bemutatkozott. A Sea Patrol korrektül teljesít, várható a harmadik évados berendelés. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats