Déli előzetes: Salem – 3. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2016 October 9, 12:09-kor a(z) videó témába.

A Charmed után nem hittem volna, hogy kapunk értelmes boszorkányokkal foglalkozó tévesorozatot. (Az akkori elvárásaimnak bőven eleget tett, a maihoz már többre van szükség.) Az mindegy volt számomra, hogy egy országos tévén, vagy egy kisebb kábeles adón születik újjá, csak kerüljön vissza a kínálatba – hiszen egy vámpír ötletbe beágyazva cseppet se tud úgy érvényesülni, mint önmagában; ott mindig csak mellésztori lesz. Ezért is örültem anno a WGN America döntésének, miszerint beszáll a sorozatgyártásba és vele indítja el a lavinát. Azóta már két évadot magunk mögött tudhatunk, házukat pedig nem sok panasz éri. Az új szezon november 2-án startol, mutatnék egy nagyon eltalált ajánlót hozzá. Abszolút kedvet csináltak az elmaradás pótlásához.


Kommentáld!

Marilyn Manson beugrik a Salem 3. évadjába

 
Beküldte: Kanyecc 2016 August 6, 16:18-kor a(z) Promo témába.

A délutáni hírmorzsákban már elhintettem az infót, miszerint Marilyn Manson vendégszereplőként tűnik fel a Salem 3. évadjában. Egy bizonyos Thomas Dinley nevű karakterbe bújik, aki amellett, hogy borbély még orvosi beavatkozások elvégzésébe is könnyedén beleüti az orrát sebészi tudásának köszönhetően. A sorozat november 2-án tér vissza a WGN műsorára.

Íme egy fotó róla.

SAL_304_2-29-16_ 1124.cr2

Kommentáld!

Salem 2. évad DVD

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 26, 0:14-kor a(z) DVD témába.

Már nem a Salem a király a WGN America kínálatában – ha a nézettségi mutatókkat vesszük alapul. Anno viszont, amikor a csatorna bekerült a köztudatba a Manhattan mellől kiemelkedett a boszorkány koncepció, amit azóta két vérfrissítés – az Underground és az Outsiders – magamögé utasított. Ettől függetlenül a folytatás elkönyvelt tény. A Salem visszatérhet a 3. évadjával ősszel, sőt, DVD-n is kiadásra került az előző etapja, mert megérdemelte. Április 2-től beszerezhető az alábbi borítással, ami kifejezetten szemet gyönyörködtető.

(Tudom, a Netflix és az egyéb stream oldalak mellett tök felesleges ez a rovat, de akadnak még gyűjtök. Ilyenkor mindig a South Park videótékás halloween-i epizódja jut eszembe, mikor Randy vásárol egyet és kiakad, mert a kutya se megy horror-t kölcsönözni.)

Salem_s2

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 8, 23:45-kor a(z) Hírek témába.

  • A hazai AMC április 10-én 22 órás kezdéssel marathont tart a Fear the Walking Dead-ből. Ledarálják a 2×01-es rész amerikai kezdéséig, azaz hajnali 3 óráig az első etapját, hogy utána mindenki frissiben tudja folytatni a történéseket. Másnap, ami valójában aznap, azaz 11-én lesz ismétlése, amit a megszokott 22 órás blokkba pakolnak.
  • Április 12-én 7:05-re bepakolták Az ifjú fáraó (Tut) 1×01-es részét, aki elmaradt vele, az bátran pótolja, mert talán elmaradt róla az emlékeztető annak idején.
  • Fantastic Negrito önmagát alakítja az Empire 2×15-ben.
  • Heather Tom és Paul Lazenby vendégszerepelni fog a Lucifer 1×13-as részében, ami április 25-én kerül képernyőre. A sorozat április 11-én tér vissza az utolsó 3 epizódjával, de nyugi, mert berendelték a 2. etapot.
  • BD Wong és Tonya Pinkins a Gotham 2×19-es részében tűnik fel.
  • A BBC America kedveskedett az Orphan Black nézőinek, ugyanis felrakta a netre a 4×01-nek az első 4 percét, hogy akik nem bírják ki a vásár napját, ami április 14-dike, azaz jövő héten fog visszatérni az egyik kedvenc elhanyagolt sci-fim. Plusz: ha már szóba került, akkor itt megnézhető egy rakat nagyon eltalált fan-art poszter.
  • Van néhány címünk: The Day Tennyson DiedPenny Dreadful 3×01; The SingularityAgents of SHIELD 3×18; Girls Gone ViralAwkward. 5×19; She Said, Ben Said / Condom Conundrum / My Fair EmmaBaby Daddy 5×18-20; Unfaithful / For ever / NormanBates Motel 4×08-10; Daddy Dre-Careblack-ish 2×23; Much Ado About Buffing / Grime and PunishmentDevious Maids 4×09-10;  Transgressive Border Crossing / The Stigmata of ProgressOrphan Black 4×02-03; PJ’s EffectsHand of God 2×01; Predators Far and Near / Good and Evil Braided Be / A Blade of Grass / This World Is Our HellPenny Dreadful 3×02-05;
  • Jeremy Podeswa rendezte, míg David Benioff és DB Weiss írta a Game of Thrones 6×01-et.
  • Ha már szóba került a Game of Thrones 6. évadja, akkor muszáj lesz megemlíteni, hogy kik lesznek az új szereplői az etapnak: Pilou Asbaek, Essie Davis, Souad Faress, James Faulkner, Richard E. Grant, Ian McShane, Joe Naufau, Freddie Stroma és Max von Sydow.
  • Hosszú idő után végre arról számolhatunk be, hogy a Westworld forgatása folytatódhatott. Rögvest kaptunk is egy casting hírt, miszerint Lili Simons visszatérőként tűnik fel a sorozatban.
  • Melissa McCarthy, azaz Sookie is vissza fog térni a Netflix által felélesztett Gilmore Girls folytatásba.
  • A Fox a semmiből berendelt nyárra egy újoncot. A Famous ötlet egy 10 részes szitkom lesz, ami június 12-én startol Ralph Farquhar és Ty Hodges készítésével. Az áldoku stílust fogja képviselni, ami egy párterápiára fókuszál, melynek tagjai: két középiskolás tanár, kiknek régi titkolt vágya, hogy Hollywoodban fusson be karrierjük. Egyik íróként, másik popdívaként szeretné híressé válni – utóbbinak össze is jön, ami a probléma forrását alapozza meg. Szereplőgárdája egyelőre nem ismert.
  • A TBS nem szarral gurigázik. Bekért +26 részt a Full Frontal with Samantha Bee-hez. Improv/szkeccs komédiáról van szó, ami február 8-án startolt. Ha jól látom, akkor az első etapja 39 részre duzzant ennek értelmében, azaz 2016 végéig simán kihúzza.
  • Echo Kellum állandó szereplője lesz az Arrow 5. évadnak.
  • Ha minden igaz, akkor a Starz elérhetővé tette egyes platformokon az Outlander 2×01-es epizódját. Ha valaki találkozott vele, akkor kérem dobjon már egy linket hozzá.
  • Kat Graham, azaz a The Vampire Dairies Bonnie-ja a 8. évaddal távozik a sorozatból, szintén kiszáll Jeananne Goossen, a The Night Shift-ből, ahol Krista karakterét formálta meg.
  • A BBC Threee berendelte a Cuckoo 4-5. évadját.
  • A WGN America ősszel, valószínűleg Halloween hetében hozza vissza a Salem 3. évadját, amihez a napokban egy előzetest is netre bocsájtott.
  • Az FYI elkaszálta a Kocktails with Khloé-t.
  • Május 2-án tér vissza új résszel a Fat N Furious a Discovery Channel műsorára.
  • Megkezdődött a The Fosters 4. etapjának forgatása a héten. Az évadnyitó első két részt már biztosan Rob Morrow fogja rendezni. A forgatási helyszínnek továbbra is Los Angeles-ben zajlik.
  • Everardo Gout rendezte a 4×04-et, míg Loni Peristere a 4×05-öt a Banshee berkén belül.
  • John Simm (Doctor Who) csatlakozott a The Catch szereplőgárdájába.
  • Charles Mesure főszereplőként tűnik fel a Dead of Summer-ben,
  • J.D. Evermore állandó szereplőként tűnik fel a Rectify 4. évadjában – ami a sorozat záróetapja lesz és 8 epizóddal érkezik tavasszal.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 July 13, 8:52-kor a(z) Hírek témába.

  • Szeptember 11-én (péntek) debütál a Z Nation 2. évadja a Syfy-on.
  • Augusztus 23-án startol a Fear the Walking Dead az AMC műsorán odakinn, melynek pilotja dupla részes lesz, azaz bruttó 90 perces.
  • Október 11-én folytatódik a The Walking Dead 6. évadja szintén az AMC-n, ahol szintén bruttó 90 perces kezdőrészt kapunk.
  • Október 31-ig kell várnunk, hogy megkapjuk az Ash vs. Evil Dead című feldolgozást a Starz-tól.
  • Elkezdődött az Arrow 4. évadjának forgatása. A kezdő részt Greg Berlanti és Beth Schwartz fogja írni, míg Thor Freudenthal rendezni. A címe: Green Arrow.
  • Van néhány címünk: A More Perfect Union The Lash Ship 2×13; Required ReadingTeen Wolf 5×06; Hitting Home / Mea CulpaSuits 5×07-08; ExposedScream 1×05; Last Dance Pretty Little Liars 6×09; Down Time / Number Thirty NineMurder in the First 2×11-12; Arms & the Humanich / The Other SideExtant 2×08-09; When Twilight Dims the Sky AboveDefiance 3×10; The Doom in the BoomBones 11×02;
  • Teddy Sears megy a The Flash 2. évadjába vendégszerepelni (bár akár még visszatérőként is emlegethetjük a folytatásban.) Gay Garrick karakterét fogja megformálni. Hasonló cipőben Shantel VanSanten, aki pedig Patty Spivot-ot alakíthatja. (Karakterekről némi részlet.)
  • 2016 első felében tér vissza a Ch:os:en 4. évadja a Crackle kínálatába. Némi változás is felcsapta a fejét, ugyanis a megszokott 20 perces epizódok helyett 40 perces részeket szállítanak a készítők, azaz változik a formátum.
  • Craig Brewer készítésével a Fox belekezdett a pilotszezonba, ugyanis bekérték az Urban Cowboy című 1980-as mozifilm kvázi feldolgozását, mely két fiatalról szól, akik álmaikat kergetik – illetve, akiknek kapcsolatát a családfők ellenzik. A helyszín: Texas. Kicsit vegyétek olyannak, mint ha a Dallas 2.0-ról beszélnénk.
  • Az MTV berendelte a Teen Wolf 6. évadját.
  • A Comedy Central zöld utat adott a Workaholics 6-7. évadjának.
  • Igaz már jeleztem az előzetesénél, de azért hírek közé is beírom, hogy az Amazon a Hand of God komplett első évadját szeptember 4-én teszi közzé.
  • Hivatalos dátum nincs, viszont könyvelhető az Into the Badlands november startja az AMC-n.
  • Michael Hogan többepizód erejére csatlakozott a 12 Monkeys 2. évadjába.
  • A WGN America elégedett a Salem 2. évadjának mutatóival. Jelenpillanatban 1.1 milliós totálon áll átlagban, valamint 545 ezren a 18-49 évesek körében – természetesen Live+7 számokban fejezték ki mindezt. Ennek örömére bekérték a 3. szezonját, ami 2016-ban fog debütálni. A forgatás: Shreveportban zajlik majd.
  • Jeanine Mason (Bunheads) csatlakozott főszereplőként az ABC-s Of Kings & Prephets című újoncba.
  • Ezen a linken nézhettek forgatásos képeket a Shades of Blue-hoz, melyen Jennifer Lopez és Dayo Okeniyi látható.
  • Szeptember 19-én debütál a Doctor Who 9. évadja.
  • A Sherlock kapni fog karácsonyi epizódot – sőt egyes országokban (köztük a briteknél) külön mozis premierre is lehet számítani.
  • Még nem hivatalos az info, de Comic Con-on elhintették, hogy a CBS által passzolt Sneaky Pete című pilot az Amazon-hoz került, amelynek következő pilotkörében jelen lesz. Tehát ha a nézők megszavazzák, megkapják a komplett évadját.
  • Peter Facinelli csatlakozott a Supergirl-höz, mint Maxwell Lord karaktere.
  • Carli Lloyld lesz a vendége James Corden-nek ma este.
  • Némi változás a CBS őszi műsorkínálatában. Október 26-án a The Big Bang Theory felvezetésével megkapjuk a Supergirl-t, ami 20:30-21:30 között kerül képernyőre, melyet a Scorpion követ 21:30-tól. Rákövetkező héten beáll a rendes állapot, azaz 20 órára költözik a Supergirl, 21 órára a Scorpion, míg 22 órára az NCIS: Los Angeles. Csütörtökön, pedig The Big Bang Theory / Life in Pieces / Mom (S3 Premier) / Angel From Hell (P) / Elementary (S4 Premier) a menet.
  • Jeannie Mai műsorvezetésével augusztus 19-én startol a Steampunk’d a GSN műsorán, mely 8 részes lesz.

1 Hozzászólás

Promóképeken a Salem 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 22, 20:11-kor a(z) Promo témába.

Minden csatornának megvan a maga húzósorozata. Hosszú listát készíthetnék erről, de most nem fogok. Inkább arra akarom ráhelyezni a hangsúlyt, hogyha az első sajátgyártású ötlet befut, akkor bármelyik kevésbé népszerű kábeles adó új előfizetőket és nézők tud szerezni. Nem kétséges, hogy a WGN America belenyúlt a tutiba akkor, amikor a Salem-re rábólintottak. Noha más sorozatuk – tényleg nincs, most elbizonytalanodtam?! Update: hát ott az Underground és az Outsiders, de még nem került műsorra – nincs, mégis ha felmerül a csatornaneve, akkor vele azonosítja a legtöbb ember. Ez jó, mert megvan a csatornaarca sorozatformában.

A Salem 2. évadja áprilisban tér vissza, és eléggé ígéretes folytatást sugallnak az előzetesei, valamint a netre került plakátjai. – Jah, és a promóciós fotókról se feledkezzünk el, ahol egy új szereplő is feltűnik, akit mindenki csak úgy ismer, mint Xena. Ezt az összeállítást lehet a következőekben megnézni.

Salem-S2-Promo_008

(A többi promókép a tovább mögött érhető el!)

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (2): Salem – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 14, 13:11-kor a(z) videó témába.

Witch War”

Ezzel a szlogennel érkeztek február végén meg az új évad hivatalos plakátjai. A második széria április 5-én startol el. Ténylegesen is kezdődhet a boszorkány üldözés, vagy ők fogják majd a Salembe érkező embereket kiűzni inkább? Még most is bánom, hogy félbehagytam az előző etapot, holott abszolút fogyasztható a WGN America legelső sajátgyártású produkciója. A napokban jött hozzá több előzetes, egyik kifejezetten a péntek 13-ára hangoltatja a nézőket. Ezen kívül egy hosszú ajánlót is végig lehet nézni, ami több mint 3 percnyi képsorral rendelkezik.


Tovább…

Kommentáld!

Esti előzetes (1): Salem – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2015 March 2, 22:51-kor a(z) videó témába.

Tavaly robbantott a WGN America a tévés piacon a Salem-mel. Boszorkányos történetükkel kellő népszerűségre tettek szert, mert aki a Sleepy Hollow-t nézte a Fox-on, az tuti belepillantott, hogy mi a helyzet boszorkányfalván – legalábbis feltételezhetjük. Épp vacsoraidőben (nálam most van!) érkezett meg a legfrissebb ajánlója, egy hosszú rendes előzetes azoknak, akik szinten tartották. Megmondom őszintén, vagyis az igazat megvallva, semmi probléma nem volt vele, csak feledésbe merült a blog szerkesztőségénél. 3. részig szállította a megszokott minőséget (3,5/5-öt), amikoris félretettem és annyiba maradt. A 2. évad premierjének hajnalán – miután megjöttek a hivatalos plakátjai – viszont újra szem elé került. Nézzük, mit dobtak össze.


Kommentáld!

Plakátba zárva: Salem – 2. évad

 
Beküldte: tess 2015 March 1, 17:46-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Witch War

Bő egy hónap, vagy ha jobban tetszik cirka 35 nap és érkezik a WGN America első sajátgyártású sorozatának a Salem-nek a folytatása. Apropó, emlékszik még valaki az 1. évadra? Anno itt a blogon Kanyecc adott esélyt a Brannon Braga – Adam Simon kettős jegyezte természetfelettis drámának. Ráadásul a pilot egész korrekt értékelést kapott és ahogy látom az 3. részre sem nagyon esett a színvonal. Viszont a folytatás mégis elmaradt, mint ahogy a kritikusok többségénél is.

Egy éve a sorozat jókora marketinges csinnadrattával indult, elég csak a látványos plakátokra (itt, itt és itt)visszagondolni, ami derekas hype-ot generált, de valahol féltávnál kipukkant a lufi. Jól példázta ezt a nézettség, ami a premier kapcsán még 1,5M körüli értéket hozott, az a fináléra csalódást keltő 236 ezerre apadt. Gondolom mindenkinek leesett, presztízs berendelés született ez esetben is, szóval a 2. évadban a készítőknek derekasan bizonyítaniuk kell.

A marketinges szakosztály mindenesetre már megtette a magáért a hype generálásban, idén is bitang erős koncepciókkal álltak elő. Kérdés, hogy az időközben hiper gyorsan lecsengő „boszi láz” mennyire érezteti majd a hatását.

salem-s2-poster1salem-s2-poster2salem-s2-poster3salem-s2-poster4

Kommentáld!

Elmaradt nézettségi adatok (2014.05.25. – 2014.06.01.)

 
Beküldte: Kanyecc 2014 June 10, 12:49-kor a(z) Nézettség témába.

Átfutnék rajta szívesen, de már inkább a múlt heti mutatókkal foglalkoznék, így akit érdekelnek a részletek, azok kattintsanak a tovább mögé. Elég hosszú cikk következő.

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats