Upfronts 2017 – Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 22, 22:09-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Cikksorozat: NBC | Fox | ABC | CBS | The CW

Upfronts 2017 – Fox: Összegző | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

Az Upfronts harmadik állomásához érkeztünk. A következő cikkekben a Fox-ot tárgyaljuk ki, aki múlt hétfőn tartotta meg a jövő idényre szóló sajtótájékoztatóját. Megtörtük kicsit a sorrendet, hiszen közben a The CW-nek is leközöltük, ezért ezer bocsánat.

Több mérföldkőhöz érkezett. Az egyik ilyen a Family Guy 300. része, a másik a Brookly Nine-Nine 100. epizódja lesz, ami a 2017/18-as idényben lesz esedékes. Azt se feledjük el, hogy a The Simpsons is a 29. évadjába lép, mellyel a 635 epizódszámot megüti. Már egy ideje tévés történelmet ír, mint a leghosszabb futó szkriptelt animációs sorozat, azonban ezt a rekordmércét évről évre feljebb tornássza. Nem semmi a teljesítmény.

Büszkék lehetnek magukra, mert sikerült a The X-Files-szal feléleszteni egy klasszikust, ami nem hazudtolta meg régi önmagát. Azóta berendelték a 11. évadját. (Kemény menet volt, de sikerült. Chris Carter showrunner-i irányításával, valamint David Duchovny és Gillian Anderson főszereplésével jöhet a következő felvonás. Forgatás: nyáron!) A csatorna a jövőben rááll az ilyesfajta tematikára. (Mármint a jól futott klasszikusokat rebootolják!) Szó esett arról, hogy a Prison Break folytatást kaphat, azonban ez még csak pletyka szintű infó. Ha megtörténik, akkor se biztos, hogy 2017/18-ban látjuk képernyőn, lehet kimaradás. Hasonló cipőben jár a 24-franchise Legacy tagja, amiről csak annyit tudni, hogy ősszel biztosan nem kerül képernyőre.

A New Girl esetében korábban 13 részes záróévadról beszéltek, azonban a sok kavarás miatt a csatornavezetősége inkább csak egy 8 részes levezénylésre bólintott rá. A Fox jövőbéli tervei között kap helyet az is, hogy az Empire és a Star kapcsolatát felerősítse. A Scream Queens elbukott, viszont úgy tekintenek rá, mint amit később, 2-3 évvel feléleszthetnek antológia jellege miatt. Ryan Murphy biztosan nyitott lesz a projektre.

„We’re strategically pairing shows that have greater compatibility to increase audience flow and create higher duplication on each night. We endeavored to develop a mix of provocative, compelling dramas; broad, funny comedies; and exciting, live events from the best creators in the business – and we’re excited about these new shows.”

– mondta Dana Walden és Gary Newman. a Fox TV csoport két fejese.

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a The Simpsons 29. évadját,
– a Family Guy 16. évadját,
– a The X-Files 11. évadját,
– a Bob’s Burgers 8. évadját,
– a New Girl 7. évadját,
– a Brooklyn Nine-Nine 5. évadját,
– a Gotham 4. évadját,
– a The Last Man on Earth 4. évadját,
– az Empire 4. évadját,
– a Lucifer 3. évadját,
– a The Mick 2. évadját,
– a Lethal Weapon 2. évadját,
– a Star 2. évadját,
– és a The Exorcist 2. évadját.

Illetve nem-szkriptelt szemgensből igényt tart:

– a Hell’s Kitchen a 17. évadját,
– és a MasterChef Junior 6. évadját.

Végezetül pedig azok a sorozatok következnének, amik nem kerültek visszakérésre a 2017/18-as idényre, így kaszát/befejezést kapott:

– a Bones-t a 12. évadot követően (befejezték)
– a Sleepy Hollow-t a 4. évadot követően (befejezték)
– a Rosewood-ot a 2. évadot követően,
– a Scream Queens-t a 2. évadot követően,
– a Making History-t az 1. évadot követően,
– a Pitch-et az 1. évadot követően,
– az A.P.B.-t az 1. évadot követően,
– a Shots Fired-öt az 1. évadot követően,
– és a Son of Zorn-t az 1. évadot követően.

Éés… nem született döntés:

– a Prison Break 6. évadját,
– a 24: Legacy „2. évadját”,
– a Wayward Pines 3. évadját,
– a My Kitchen Rules 1. évadját,
– a You the Jury 1. évadját,
– és a Kicking & Screaming 1. évadját illetően.

Nézettségi mutatók a 2016/17-es idényre nézve:

Több hónap elteltével ki tudja felidézni, hogy a Bones teljesítményét? – Fel a kezeket! Nyugi, nekem se menne, ezért összeszedtem, hogy a 2016/17-es idényben házon belül miként teljesítettek a Fox visszatérői és újoncai. Először mutatnám a TOP-listát, aztán lentebb kielemezném a látottakat.

SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. Empire – 7.751M (-32.39%); 18-49-ben: 2.80 (-36.76%)
02. Lethal Weapon – 6.536M; 18-49-ben: 1.57.
03. 24: Legacy – 5.124M; 18-49-ben: 1.40
04. The Simpsons – 4.241M (+6.05%); 18-49-ben: 1.81 (+3.80%)
05. Star – 4.222M; 18-49-ben: 1.34
06. Lucifer – 3.715M (-18.57%); 18-49-ben: 1.06 (-27.72%).
07. Shorts Fired – 3.556M; 18-49-ben: 0.89
08. APB – 3.427M; 18-49-ben: 0.78
09. Gotham – 3.374M (-17.53%); 18-49-ben: 1.10 (-21.59%)
10. Bones – 3.226M (-31.16%); 18-49-ben: 0.81 (-18.52%)
11. Sons of Zorn – 3.032M; 18-49-ben: 1.29
12. Pitch – 3.032M; 18-49-ben: 0.83
13. Rosewood – 3.030M (-36.70%); 18-49-ben: 0.66 (-50.88%)
14. The Mick – 2.959M; 18-49-ben: 1.10
15. Family Guy – 2.856M (-7.59%); 18-49-ben: 1.32 (-9.94%)
16. Prison Break – 2.822M; 18-49-ben: 1.02
17. Brooklyn Nine-Nine – 2.227M (-18.53%); 18-49-ben: 0.91 (-25.07%).
18. Bob’s Burgers – 2.156M (-5.75%); 18-49-ben: 0.96 (-8.62%)
19. The Last Man on Earth – 2.124M (-22.70%); 18-49-ben: 0.89 (-22.90%)
20. New Girl – 2.059M (-18.22%); 18-49-ben: 0.93 (-16.56%)
21. Sleepy Hollow – 1.918M (-37.44%); 18-49-ben: 0.50 (-39.81%).
22. The Exorcist – 1.914M; 18-49-ben: 0.68
23. Making History – 1.585M; 18-49-ben: 0.69
24. Scream Queens – 1.445M (-48.16%); 18-49-ben: 0.61 (-44.50%)

Megfáradni látszik az Empire. Míg az előző szezonban 10 millió felett hozott, addig mostanra mutatkozott egy laza 30%-os visszaesés. Így se lehet panaszunk rá, hiszen 7 milliós átlagával veri a mezőnyt házon belül. Sőt, csak ő képes arra, hogy 2.8-as demóátlagot tegyen le az asztalra. A TOP3-ban foglal helyet a Lethal Weapon, ami 6.5 milliójával szintén kivívta magának a tiszteletet, a 24: Legacy esetében már torzulás mutatkozik, ugyanis a Super Bowl-nek hála a pilottal megszedte magát, amit folyamatosan leépített a végső 5 milliós átlagára.

A TOP5-ben kap helyet a The Simpsons, ami erősödött; valamint a Star, az Empire spin-offja. Alapvetően jól teljesítettek a Fox üdvöskéi, hiszen a Shots Fired a 7. helyen, az APB a 8. helyen zárt a teljes lakosság körében – csak hát a 18-49 éveseknél azért jócskán elmaradtak.

A 2017-es év Scream Queens-e a The Exorcist lett, ami gyalázatosan gyenge számokkal vívta ki magának a 2. évados berendelést. Engem speciel nem érdekel, mert örülök a hírnek, de ha csak a mutatókra kellene hagyatkozni, akkor biztos elmarasztalnám – mint ahogy azt tették a Making History-val vagy a Pitch-csel. A Brooklyn Nine-Nine-nél már látszódik a ragaszkodás, mint ahogy a The Last Man on Earth-nél.

A legnagyobb visszaesést a Scream Queens és a Sleepy Hollow produkálta, előbbinél 45%-os könyvelhető.

NEM-SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. MasterChef Junior – 3.541M (-14.07%); 18-49-ben: 1.04 (-16.47%)
02. Hell’s Kitchen – 3.480M (-2.31%); 18-49-ben:1.09 (-2.68%)
03. My Kitchen Rules – 2.268M; 18-49-ben: 0.78
04. Kicking & Screaming – 1.875M; 18-49-ben: 0.58
05. You the Jury – 1.372M; 18-49-ben: 0.33

Az őszi és a tavaszi időszak 5 nem-szkriptelt sorozatnak adott otthont. Köztük a MasterChef Junior és a Hell’s Kitchen zárt a legjobban. Látszik, hogy a Fox most nem erre a részlegre összpontosít. Hozza a kötelező adagot, bepróbálkozik egy-egy új ötlettel, de alapvetően a drámákkal és a komédiákkal akar magának piacot nyerni. Ezért se hozták vissza az American Idol-t, ami véleményük szerint 2020-ig maradhatott volna parkolópályán.

So You Think You Can Dance nyáron érkezik, ahogy a SuperHuman, az American Grift és a The F Word with Gordon Ramsay trió.

A jövő hírnökei:

Csökkentett a létszámon a Fox. Tavaly 8 drámának és 3 komédiának adott zöld utat, melyből 4-et tovább is éltet a 2017/18-as idényben; míg most 4 drámáról és 2 komédiáról emlékezhetünk meg. A Lethal Weapon­-nel a krimi műfaját helyre rakták. A The Mick­-nál jó kérdés, hogy mi az, mivel színt vittek a jelenlegi portfoliójukba. Ennél egyértelműbb a helyzet a Star­nál, amit spinoff mivoltból eredően tovább éltettek, hiszen most terveik lesznek vele. A The Exorcist kivívta magának a kritikai visszhanggal a folytatást, illetve kicsit azt érzem nála, mint ha a Scream Queens cipőjét húzta volna fel, azaz belepróbálnak egy 2. etapba, hátha megszeretik a nézők a démonűzést.

2017/18-ban az új ötletek között nincs ilyesmi, viszont felbukkan egy kórházas ötlet. A Fox nagyon szeretne ismét eredményes lenni ebben az alműfajban, mint volt egykor a House-zal. A 9-1-1-gyel és a The Resident-tel megpróbálkozik a lehetetlennel, hátha befutnak velük. A The Orville-lel némileg az országos tévén futó sci-fi világot akarják felébreszteni, amit a CBS a Star Trek-kel próbál a stream oldalán. A The Gifted fog gondoskodni arról, hogy a Gotham mellett legyen másik képregény-adoptáció. Ha tippelnem kellene, akkor csak egyet fog tovább örököltetni 2018/19-re. Ergo, házon belül lesz egy Marvel vs DC harc.

Komédiából se lesz hiány. A mezőny erősebb, mint a tavalyi, ahol helyet kap egy repülőgép legénységére és utasaira fókuszáló elgondolás az LA to Vegas személyében; illetve egy X-akták komédiaszerűség, a Ghosted által.

Dráma pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

– a The Resident-et,
– a The Orville-t,
– a The Gifted-et,
– és a 9-1-1et.

Komédia pilotokból az alábbiak kaptak zöld utat:

– a Ghosted
– és az LA to Vegas.

Egyéb produkciók:

Rent
A Christmas Story

Kommentáld!

Nézettség 09/19-09/20 – Hétfő, kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2016 September 21, 18:03-kor a(z) Nézettség témába.

Elkezdődött a 2016/17-es idény.

Hétfőn két újonc mutatkozott be. A The Good Place a The Voice mögött megszedte magát. Igaz sok nézőt vesztett a teljes lakosság körében, viszont kétségtelenül nyerte a timeslotját; valamint a negyedik hely országos fronton a 18-49 évesek körében nem tartható rossznak. A Kevin Can Wait is behúzott egy 11 milliós össznézőszámot, amit a The Big Bang Theory-nak köszönhet. Érdemes meglesni, hogy az őt követő The Case of… mennyire lemorzsolt.

A Lucifer és a Gotham közepes startot nyújtott. A tavalyi átlaghoz képest előbbi 11%-ot, utóbbi 7%-ot rontott a 18-49 évesek körében. Ha az előző évadstartot vesszük alapul, akkor ez a mutató még inkább feljebb kúszik, kb. 20%-ra.

Kedden az NCIS mögé dobott Bull remekül megtartott felvezetőjének nézőszámait. A teljes lakosságban alig vesztett, míg a 25-54 évesek körében 3.3-ról 3.4-re tudott leültetni, ami szép teljesítmény. A Fox részlege már a premiernapon befuccsolt. Egyik produkciójukkal se sikerült 2.3 millió fölé emelkedniük, ami durva. Szintén nagy pofára esésnek lehet elkönyvelni a Marvel’s Agents of SHIELD rajtját a felvezetéshez képest. Ha kicsit jobban körbejárjuk, akkor már nem, hiszen a 3×22-es rész 3.026 milliót hozott, valamint 1.03-as demót, míg az össz átlag 3.434 millión és 1.18-as demóátlagon állt meg. Ehhez képest fejlődött.

A This is Us toronymagasan nyerte a timeslotot, tippre ilyen magas mutatók nem mostanság voltak kedd esténként 22 óra után.

Mutatnám a táblázatokat. Onnan még lehet csemegézni az infókat.

Hétfő:

final-bcast-2016-sep-mon-19

Kedd:

fast-demo-2016-sep-tue-20

Kommentáld!

Délutáni előzetes (2): Prime

 
Beküldte: Kanyecc 2016 September 6, 17:55-kor a(z) magyar ajánló,videó témába.

Elstartolt a Tv2 csoport legújabb csatornája. A Mozi+ és az IzauraTV-t követően most a Prime mutatkozik be a héten, ami megkaphatja a kellő odafigyelést a sorozatfüggők részéről. Mint azt kora délután jeleztem, három újoncot hoz el, amiket országos tévépremierként kezelhetünk, mert még egyetlen csatorna se mutatta be őket. Minap mutatkozik be 22 órától a Scream Queens, holnap a Zoo, holnapután pedig a Gotham – utóbbihoz csak annyit fűznék hozzá, hogy teljes lesz vele a hazai szuperhősös éra, hiszen mindegyik valamelyik tévén fut éppenséggel. (A Netflix-eseket hagyjuk most ki a sorból.) Emlékeztető nem lesz, a különálló ajánlójukat se fogom linkelni, mert annyira hatásos lett ez a csatornapromó, hogy szerintem ennyi elég a kíváncsiság felkeltéséhez. Nincs igazam?


Kommentáld!

Prime-ra hangolódva

 
Beküldte: Kanyecc 2016 September 6, 13:29-kor a(z) szinkronhangok témába.

Szeptember 5-től a FEM3 már a múlté. Mostantól Prime néven kell emlegetnünk a csatornát, ami némileg tematikát is váltott, azaz nem a nőket célozza csak meg első körben, hanem próbál egyfajta prémiumságot hozni. Ergo mindenkit, aki nyitott az újdonságra. A kezdő hétében három újoncot is képernyőre tűz, mindegyiket 22 órától. Ma lesz a Scream Queens – Gyilkos történet, holnap érkezik a Zoo – Állati ösztön, míg holnapután a Gotham.

Mutatnám hozzá a szinkronlistát, amit a tovább mögé dugtunk.

Tovább…

Kommentáld!

Plakátba zárva: Scream Queens – 2. évad 

 
Beküldte: Kanyecc 2016 July 25, 21:41-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Ez a poszter, valami rohadt jól lett..! 

Már csak ennyiért megérdemelte a Scream Queens a folytatás jogát. A Fox a romló és alacsony nézettség hátrányára se állt el a 2. etaptól, talán azért, mert FX-esen gondolkodnak. Ott ugye az American Horror Story lovagolja meg a hasonszőrű műfajtárs szerepkörét, ami az antológa jelleggel vonzza vissza a nézőket évről évre, illetve ad egy új esélyt azoknak, akik az előzőből kiabrandultak vagy éppen kimaradtak. Azon is elgondolkdohatna a csatorna, hogy mennyire jó ötlet az őszi idényben a mélyvízbe dobni, hiszen az uborkaszezonban (nincs is már ilyen!) kapósabbak az ilyen produkciók, főleg ha tippelősdit akarnak játszatni. Emlékeztek a The River-re vagy a Harper’s Island-re? Mennyire jól feltöltötték az átmeneti időszakot. Mindegyikre tisztán emlékszem, nehezebben vesznek el a sűrűségben.
A második etap szeptemberben folytatódik. A sztori három évet ugrik az időben. Egyelőre ennyit lehet tudni.

Kommentáld!

2016-os őszi műsorrend: kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2016 July 12, 18:33-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Hírek témába.

Bejelentett műsorrend: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Napi leosztás: hétfő | kedd | szerda | csütörtök | péntek | vasárnap

A 2015/16-os idényben merészebbek voltak a csatornák, ugyanis ősszel 7 újoncot foglal helyet. A Fox és az ABC egymást versenyeztette azáltal, hogy a 20 órás blokkra bedobott egy komédia szekciót. 21 órától már a csak drámák fértek műsorra.

Nincs továbbra se változás abban, hogy az NCIS és a The Flash nyissa a CBS és a The CW műsorkínálatát 20 órától. Sőt, a The Voice is konstans a keddi adásával, ami igaz csak egyórás intervallummal bír. Újdonságként fogható fel a Brooklyn Nine-Nine, ami előzőleg vasárnaponként próbált helyt állni – inkább kevesebb sikerrel. Társul kapja majd a New Girl-t. Szintén egy megkopott népszerűségnek örvendő veteránt. Újoncként tűnik fel az American Housewife, a The Middle mögé suvasztva. Nem lesz egyszerű helyzetben, de a New Girlt tippre meg fogja tudni verni.

Ha visszanézzük a tavalyi műsorrendet, akkor a 21 órás szekcióból csak a Scream Queens maradt, minden más újként tűnik fel. A Fresh off the Boat-ot tartanám még fontosnak kiemelni, hiszen 2015/16-ban a 20:30-as timeslotban futott, most félórával későbbre pakolták. A The CW újoncot pakol a legnépszerűbb sorozata mögé, de a CBS se tesz másképp a Bull esetében. Egyedül a This is US számomra a legkérdésesebb!

22 óra után már csak tényleg a kemény drámáknak van helye. Az ABC a Marvel’s Agents of SHIELD-et 21 óráról átmozgatta, hogy valamilyen szinten próbálja rombolni az NBC-s Chicago Fire sikerét, ami ugyanazon a helyen folytatja, ahol abbahagyta. A CBS-s az ABC-vel ért egyet (vagy lehet pont fordítva történt), ugyanis ők is egy órával hátrább csúsztatták az NCIS: New Orleans-t, hogy az újoncuk egy jóval kelendőbb időben futhasson.

Számomra a 21 órás blokk lesz az, ami a legtöbb kérdést szülheti, hiszen 3 újonc mellett két második évados komédia és egy második évados – kevésbé jól futó – dráma foglal helyet. Nehéz megmondani, melyik lesz a befutó, de talán az NCIS-es felvezetés miatt a Bull-t tippelném be.

Őszi műsorrendje a kedd estéknek:

20:00-tól:
The Middle – 8. évad (ABC)
Brooklyn Nine-Nine – 4. évad (Fox)
The Voice – 11. évad (NBC)
NCIS – 14. évad (CBS)
The Flash – 3. évad

20:30-tól:
AMERICAN HOUSEWIFE – 1. évad (ABC)
New Girl – 6. évad (Fox)

21:00-tól:
Fresh off the Boat – 2. évad (ABC)
Scream Queens – 2. évad (Fox)
THIS IS US – 1. évad (NBC)
BULL – 1. évad (CBS)
NO TOMORROW – 1. évad (The CW)

21:30-tól:
The Real O’Neals – 2. évad (ABC)

22:00-tól:
Marvel’s Agents of SHIELD – 4. évad (ABC)
Chicago Fire – 4. évad (NBC)
NCIS: New Orleans – 2. évad (CBS)

A tavalyi évadtálagok:

Érdekesség kedvéért összegyűjtöttem, hogy miként hoztak a 2015/16-os szezonban a keddre került visszatérők. Akadnak olyanok, amik másik napról jöttek át, ezt tartsátok szem előtt.

The Middle (ABC – S7) – 7.328M; 18-49-ben: 1.89
Fresh off the Boat (ABC – S1) – 4.440M; 18-49-ben: 1.33
The Real O’Neals (ABC – S1) – 3.939M; 18-49-ben: 1.12
Marvel’s Agents of SHIELD (ABC – S3) – 3.434M; 18-49-ben: 1.18

Brooklyn Nine-Nine (Fox – S3) – 2.733M; 18-49-ben: 1.21
New Girl (Fox – S5) – 2.517M; 18-49-ben: 1.12
Scream Queens (Fox – S1) – 2.788M; 18-49-ben: 1.09

The Voice (NBC – S9-Kedd) – 11.223M; 18-49-ben: 2.7
Chicago Fire (NBC – S3) – 8.009M; 18-49-ben: 1.75

NCIS (CBS – S13) – 16.611M; 18-49-ben: 2.21
NCIS: New Orleans (CBS – S1) – 12.977M; 18-49-ben: 1.75

The Flash (The CW – S2) – 3.532M; 18-49-ben: 1.37

Kommentáld!

2016-os őszi menetrend: Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2016 June 19, 20:01-kor a(z) Hírek témába.

Őszi premier időpontok: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Upfronts 2016: Fox: Upfronts-összegző | Műsorrend | Szavazás | Adatlapok | Előzetesek

Jöhet a formalitás? Őszre készülnek az amerikai tévés csatornák. Cirka egy hónapja tudhatjuk magunk mögött az Upfronts-ot, ahol szinte minden olyan információt megkaptunk, ami szükséges lehet a 2016/17-es idény startjához. Már csak eggyel adósak a tévéadók, hogy melyik sorozatuk mikor kerül legelőször képernyőre! A Fox indította meg 2016-ban a lavinát, amit a The CW folytatott, viszont vele külön cikkben számolnánk be.

A Fox baromi egyszerű képletet követ. Adott a szeptember 19-diki hét, amikor a The CW kivételével az összes csatorna útjának indítja a kínálatát. 2016 őszén se lesz ez másképpen. A legkorábban érkező premierje a Gotham 3. évadja lesz, míg a legkésőbbi a The Last Man on Eath 3. etapja. Mindezt 7 nap alatt lezavarják.

Csak szólnék, hogy a kiadott őszi menetrend változott. Első körben a Bones 12. évadja érkezett volna csütörtök, 21 órára; azonban a Pitch-et hozzák inkább helyére. Ez számunkra azért jó, mert eggyel több újoncot kapunk ősszel. A tervezett 3-hoz képest 4-gyet. Nyilván felmerülhet a keresztkérdés, hogy a listáról lemaradt újoncok mikor érkeznek? Hát… midseasonben! A fentebbi linkeken lehet informálódni, a listát pedig mutatnám lentebb!

Őszi premier időpontok:

Szeptember 19. (Hétfő):
20:00-21:00 – Gotham (3. évad)
21:00-22:00 – Lucifer (2. évad)

Szeptember 20. (Kedd):
20:00-21:00 – Brooklyn Nine-Nine (4. évad)
20:30-21:00 – New Girl (6. évad)
21:00-22:00 – Scream Queens (2. évad)

Szeptember 21. (Szerda):
20:00-21:00 – LETHAL WEAPON
21:00-22:00 – Empire (3. évad)

Szeptember 22. (Csütörtök):
20:00-21:00 – Rosewood (2. évad)
21:00-22:00 – PITCH

Szeptember 23. (Péntek):
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen (16. évad)
21:00-22:00 – THE EXORCIST

Szeptember 25. (Vasárnap):
19:30-20:00 – Bob’s Burgers (7. évad)
20:00-21:00 – The Simpsons (28. évad)
20:30-21:00 – SON OF ZORN
21:00-22:00 – Family Guy (15. évad)
21:30-20:00 – The Last Man on Earth (3. évad)

Kommentáld!

Upfronts 2016 – Fox: műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 17, 18:45-kor a(z) 2016/17 sorozatai témába.

Cikksorozat: Upfronts 2016: Fox | Menetrend | Újonclista | Bekéretlen pilotötletek

Lesz-e érintetlen napja a Fox-nak? – Nyilván nem, hiszen kaszáltak kellő mennyiségben, hogy mindegyikhez hozzá kelljen nyúlni. Az NBC-hez hasonlóan Ők se fognak 3-nál több újoncot műsorukra tűzni az őszi szezonban, ami valamilyen szinten védekező stratégiának fogható fel. Biztonságra próbálnak törekedni, inkább a meglévő visszatérőkkel szeretnének megalapozni a különböző timeslotjainak a nézettségét.

Tavaly úgy gondolták, ha vasárnapra költöztetik a Brooklyn Nine-Nine, akkor valamelyest feldobják a nap nézettségi rátáját. Ez elmaradt, ezért a New Girl-lel visszahelyezik a keddi szitkomblokkba, ahol jobban tud érvényesülni. Lényegében a The Grinder és a The Grandfathered timeslotját örökölték meg, hogy aztán kellően megalapozzák a Scream Queens 2. évadjának mutatóit. Vasárnapra a Son of Zorn költözik, aminek különlegessége maga a műfaja, hiszen egy hibrid sorozatként némileg felrázhatja a jelenlegi kínálatot. (A The Muppets is ilyen volt, de míg ott bábjátékkal tették mindezt, addig itt rendesen le lesznek animálva a karakterek.) A többi timeslothoz nem nyúlnak a hét utolsó napjánál. A The Simpson és a Family Guy között megtartják a szokásos fél órányi különbséget.

Hétfőről a bukott Minority Report eltűnik, helyére pedig a Lucifer költözik. A Rosewood csütörtökön próbálhat szerencsét úgy, hogy közben felvezeti a Bones utolsó etapját. Szerdán az Empire elé bedobják a Halálos fegyver sorozatötletét, amit kevésbé jó ötletnek vélek.

Midseasonben a Grimm-et a Sleepy Hollow váltja majd, a Bones-t pedig a Prison Break. A Gotham timeslotját kapja a 24: Legacy, és hogy a nézőknek gondolkodniuk se kelljen, az Empire szlotjára került a spinoff, azaz a Star. Ez utóbbi nagyon összerakott húzás.

Őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – Gotham (3. évad)
21:00-22:00 – Lucifer (2. évad)

Kedd:
20:00-20:30 – Brooklyn Nine-Nine (4. évad)
20:30-21:00 – New Girl (6. évad)
21:00-22:00 – Scream Queens (2. évad)

Szerda:
20:00-21:00 – LETHAL WEAPON
21:00-22:00 – Empire (3. évad)

Csütörtök:
20:00-21:00 – Rosewood (2. évad)
21:00-22:00 – Bones (12. évad) PITCH

Péntek:
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen (16. évad)
21:00-22:00 – THE EXORCIST

Szombat:
19:00-22:30 – Fox Sports Saturday: Fox College Football

Vasárnap:
19:00-19:30 – NFL on Fox
19:30-20:00 – The OT / Bob’s Burgers (7. évad)
20:00-20:30 – The Simpsons (28. évad)
20:30-21:00 – SON OF ZORN
21:00-21:30 – Family Guy (15. évad)
21:30-22:00 – The Last Man On Earth (3. évad)

Midseason műsorrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – 24: LEGACY / Gotham (3. évad) (tavasztól)
21:00-22:00 – A.P.B. / Lucifer (tavasztól)

Kedd:
20:00-20:30 – New Girl (6. évad) / Brooklyn Nine-Nine (4. évad) (tavasztól)
20:30-21:00 – THE MICK
21:00-22:00 – KICKING & SCREAMING / PITCH (tavasztól) PRISON BREAK (tavasztól)

Szerda:
20:00-21:00 – Lethal Weapon / SHOTS FIRED (tavasztól)
21:00-22:00 – STAR / Empire (3. évad) (tavasztól)

Csütörtök:
20:00-21:00 – Rosewood (2. évad)
21:00-22:00 – PRISON BREAK Bones (12. évad)

Péntek:
20:00-21:00 – Masterchef Junior (5. évad)
21:00-22:00 – Sleepy Hollow (4. évad)

Szombat:
20:00-22:00 – Fox Sports Saturday

Vasárnap:
19:00-19:30 – ismétlés
19:30-20:00 – Bob’s Burgers (7. évad)
20:00-20:30 – The Simpsons (28. évad)
20:30-21:00 – MAKING HISTORY
21:00-21:30 – Family Guy (15. évad)
21:30-22:00 – The Last Man On Earth (3. évad)

Kommentáld!

Véresen komolyan gondolták

 
Beküldte: Kanyecc 2016 April 24, 11:51-kor a(z) DVD témába.

A „hot new show” jelzővel illették odakinn a Scream Queens-t az ősz folyamán, ami éppen hogy túlélte az idényt. A Fox a gyalázatosan rossz nézettség (átlagban: 2.788 millió, 18-49-ben: 1.09-es demó) ellenére berendelte a 2. évadját, mert mégis csak olyan neveket sorakoztat fel a készítőgárda, akiket nehéz lenne elengedni csatornavonalon. Nem is tették, helyette a DVR mutatókra hivatkozva magyarázatot adtak a döntésre. Nyilván ez csak ferdítés, és hiába hoz valami jó számokat utónézésben – akkor, amikor a reklámok nem olyan mennyiségben vannak jelen –, ez még nem kompenzálja ki az alacsony mutatókat. Itt némileg a presztízshelyzet is beleköpött a Fox levesébe, ettől függetlenül örülök a döntésnek.

Az Amazon oldala olykor előbb kap infókat egy-egy DVD megjelenésről, mint azt a kiadó közzétenné. Elvileg a sorozat meg fog jelenni a fenti formátumban – Blu-ray-re esélye sincs –, a lentebbi borításban, bár ez még változhat. Piacra dobási dátum még nincs, de valószínűleg nyár végére, ősz elejére ütemezi a Fox Home Entertainment.

ScreamQueens_S1_e

Kommentáld!

A Fodrászok és Sminkesek jelöltjei és nyertesei 2016-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2016 March 24, 21:58-kor a(z) díjátadók témába.

2016-os évi amerikai szakszervezeti listák: Írók | Producerek | Rendezők | Színészek | Vágók | Operatőrök | Látványtervezők | Hangmérnökök | Díszlettervezők + Közönség + AFI + Golden Globe

2016-os egyéb szakszervezeti listák: Szereplőválogatók | Fodrászok & Sminkesek

Újabb szakszervezeti díjátadóra találtam, mondtam, hogy sose lesz vége a listának? Talán a legjobban eldugott céhnek az évi elismerés osztójára bukkantam délután folyamán. Dereng, hogy 4-5 évvel ezelőtt egyszer beszámoltunk róluk, aztán feledésbe merültek. Istenigazából, a 2016-os jelöltek listájának megtalálására is jócskán rá kellett feszülnöm, mert sehol se írnak róluk (nincs akkora hírverése, mint a rendezőkének vagy a színészekének!), azaz a nagyobb tévés oldalak mind az elhanyagolható awards-ök közé sorolják.

Szóval a Hollywood Make-Up Artists & Hair Stylists Guild Awards-ről van szó, amelyből a Hollywood szócskát el szokták hagyni. Lényegében ezzel mondatják azt, hogy az amerikai részlegről beszélünk, nem pedig globálról. Próbáltam volna valami támpontot keresni a hivatalos oldalon, hogy hányadiknál járnak, de esélytelen. A MUAHS Awards totális rejtély. Sebaj, február vége óta hivatalosak a kategóriák nyertesei.

Mielőtt megtekintenétek az egyes kategóriákat és a befutottakat, azt azért szeretném megjegyezni, hogy ez az a díjátadó, ahol a „népszerű, ám a fődíj vonalon méltatlanul elhanyagolt érába” tartozó sorozatok érvényesülni tudhatnak. Gondolok a Game of Thrones-ra, a The Walking Dead-re és más egyéb fanfavorit veteránra, amik évek óta csak mellékágon szedik meg magukat, viszont egy főágas díjnak 10-szer jobban örülnének. Ennek tudatában már könnyű lesz kitalálni, hol melyik lett a befutó.

Klikk a tovább mögé. Némelyik kategóriához mellékeltem a díjnyertes művet.

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats