Upfronts 2014 – NBC

 
Beküldte: tess 2014 May 11, 20:01-kor a(z) Hírek témába.

Ahogy várható volt az NBC egy nappal korábban nyilvánosságra hozta a 2014/15-ös szezonnal kapcsolatos terveit. Nagy meglepetések persze nem nincsenek, lévén az elmúlt napokban nyilvánosságra került már minden. Egyedül talán csak a Parenthood volt kérdéses, de a csatorna és a készítők megállapodtak végül egy 13 részes utolsó évadban. A csökkentett epizódszámon túl a fizetések is csökkentek, így a főszereplők zöme csak 11 részben tűnik majd fel. Ugyancsak az utolsó pillanatban született döntés a Pyrex azaz a Parks and Recreation sorsáról, miszerint a 7. évaddal végleg leköszön a széria.

Fontos megemlíteni még, hogy a meglehetősen hitvány nézettség ellenére visszatér a Hannibal, igaz ennek nagy valószínűséggel anyagi vonzata van csak. Valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy David Walton esetében megszűnt az éveken át tartó balszerencse széria, ugyanis bekérték az About a Boy folytatását is.

Nagy csalódásra búcsúzik a tavalyi év fanfavrit-ja a Revolution, ami sokak számára kijózanító ítélet lehet. A post-apokaliptikus sorozat a neves készítői garmada dacára sem volt képes hozni a számokat a The Voice nélkül, ami egyben remekül rávilágít arra a tényre is, hogy a The Blacklist milyen erős önmagában. Cseppet sem véletlen tehát, hogy a csatorna új napra pakolta, kvázi bedobva a mélyvízbe James Spader-t.

nbc-upfronts

Újoncok: 9 dráma és 7 komédia lesz az NBC mérlege az ősszel startoló 2014-15-ös szezonban, szemben az idei 8+6-os felállással. Azaz egyfajta javuló tendencia van kibontakozóban, noha a nézettségi mérleg nem feltétlenül ezt mutatja. Az idei szezonból ugyanis mindösszesen csak 2 dráma és egyetlen komédia érte meg a 2. évadot. Igaz, ebből az egyik dráma a szezon legnézettebb újonca lett. Drámák tekintetében viszont kissé csalóka a kép, ugyanis a 9 dráma közt helyet foglal 4 event series is. Ezek többsége gondolom nyáron startol, de azért a midseason-re is jut egy biztosan.

  • Drámák: Allegiance, Constantine, The Mysteries of Laura, Odyssey, State of Affairs,
  • Sitcomok: A To Z, Bad Judge, Marry Me, Mission Control, Mr. Robinson, One Big Happy, Unbreakable Kimmy Schmidt
  • Event series: A.D., Aquarius, Emerald City, Heroes Reborn

Visszatérők: About a Boy, The Blacklist, Chicago Fire, Chicago P.D., Grimm, Hannibal, Law & Order: SVU, Parenthood, Parks and Recreation.

Kaszálták: Believe, Community, Crisis, Dracula, Growing Up Fisher, Ironside, The Michael J. Fox Show, Revolution, Sean Saves the World, Welcome to the Family.

Műsorrend: A műsorrend tekintetében mindenképpen ki kell emelni a már említett The Blacklist költözést, valamint a szokatlanul hosszúra nyúlt hiatus időszakot. Láthatóan a csatorna nem akarja ellőni idő előtt a puskaport, főleg hogy a jövő évi Super Bowl-t is adják majd februárban.

Meglepetésre felbomlott a már régóta biztosra vett keddi komédia blokk, igaz ezt én még nem venném készpénznek. Nem úgy mint a pénteki komorabb napot, ahol a Grimm továbbra is maradt a nyeregben, kérdés a Constantine mit tud majd ebből profitálni. Szerintem semmit. Idén a Dracula vérzett el a slotban, míg tavaly a Hannibal csak az isteni szerencse miatt élte túl.

Ja és még valami, az NBC 2032-ig megszerezte az olimpiai közvetítések jogát, szóval minden második évben garantált a nézettségi siker.

HÉTFŐ
20:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – The Blacklist / STATE OF AFFAIRS (November 17-től)

KEDD
20:00-21:00 – The Voice
21:00-21:30 – MARRY ME
21:30-22:00 – About a Boy
22:00-23:00 – Chicago Fire

SZERDA
20:00-21:00 – THE MYSTERIES OF LAURA
21:00-22:00 – Law & Order: SVU
22:00-23:00 – Chicago P.D.

CSÜTÖRTÖK
20:00-21:00 – The Biggest Loser
21:00-21:30 – BAD JUDGE/The Blacklist (Február 5-től)
21:30-22:00 – A TO Z
22:00-23:00 – Parenthood/ALLEGIANCE

PÉNTEK
20:00-21:00 – Dateline NBC
21:00-22:00 – Grimm
22:00-23:00 – CONSTANTINE

VASÁRNAP
19:00-20:20 – Football Night in America
20:20-11:30 – NBC Sunday Night Football

Kommentáld!

Berendelések és kaszák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 February 7, 0:36-kor a(z) Hírek témába.

Külön cikket akartam szinte mindegyiknek, ezzel szemben a sors mást jósolt nekik. Jöjjön az elmúlt két hét sorozatsorsairól szóló hírmorzsa:

BERENDELTÉK:

  • The Astronaut Wives Club (ABC) – Igazából ez egy pilotból sorozattá érés. Nem rég írtunk róla, az időbe fog visszavinni minket és egy űrhajósfeleségről fog szólni a története. 10 részes lesz, nem őszre szánják, szóval valószínűleg az uborkaszezont akarják feltölteni vele.
  • Bones (Fox) – Jöhet a 10. évad. A Fox legidősebb veteránja. Megélt már mindent.
  • Haven (Syfy) – Erről írtunk hírmorzsákba, de azért itt is megemlékezek róla. 26 epizódot kért belőle a Syfy, amit valószínűleg osztott formában fogunk megkapni. Most már ideje lesz felhoznom, azt írják róla, hogy eléggé jó lett. Tippre 5-6. szériáról beszélünk, vagy lehet hogy szünettel ketté osztják majd. Passzolom.
  • Inside No 9 (BBC Two) – Most hallok róla először, a briteknél megy. Esetleg valaki segítene?
  • Survivor’s Remorse (Starz) – Nem hallottam róla se, pilotból ért sorozattá. A készítője Mike O’Malley lesz, aki egy félórás dramady-t fog elénk tárni. A történet középpontjában: egy huszonéves srác áll, aki aláírja élete szerződését, mehet profi kosarasnak. Ősszel kerül képernyőre. Első ízben 6 részt kértek mindössze belőle.
  • The Exes (TVLand) – Tőle egyáltalán nem sajnálom el a berendelést, mert megérdemelten kapta. Nézettsége so-so, történetéről pedig fingom sincs, merre haladt tovább az elmúlt 3 évadjában. Esetleg valamelyik hazai adó igazán felkarolhatná.
  • Wentworth (Ten) – 3. évadját kérték be, írtunk néhányszor róla, de kritika elmaradt. Az ausztráloknál megy, és a női The Prisoner-nek becégezik.

ELKASZÁLTÁK:

  • Breathless (ITV) – Egy évados brit sorozat. Csekély nézettség okozta a vesztét.
  • Psych (USA) – az USA Network hivatalosan is bejelentette, hogy nem tart tovább igényt a Dilis detektívjeire. A nyolcadik évad nézettsége igencsak megzuhant, amit többször jeleztük a nézettséges cikkeknél, már az 1.8 milliót is ritkán tudta hozni. Március 26-án megy el végső nyugovójára, melyet egy kísérő after show-val zár le a csatorna Psych After Show címmel. Ebben a szereplők fognak beszélni mindenről.
  • Sean Saves the World (NBC) – Leállt a forgatás, könyvelhetjük a kaszát. Nem fogom megsiratni.
  • The Michael J. Fox Show (NBC) – Megérdemelt kasza? Egyelőre csak a műsorról került le, de az NBC leggyengébb szitkom újonc egyike. Már a pilotjába beletört a bicskám. Örülök, hogy nem kell újra elővenni, mert az nem esne jól.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 30, 22:58-kor a(z) Hírek témába.

  • Forgatási videó a Doctor Who 8. évadjához.
  • Austin Stowell csatlakozott a Public Morals című TNT-s produkcióhoz, amit Ed Burns fog elkészíteni. Előzőleg Ruben Satiago-Hudson, Michael Rapaport és Wass Stevens csatlakozott a szereplőgárdába. A története: 1967-ben játszódik, középpontban pedig egy rendőrség áll, ami erkölcsi kérdéseket fog firtatni.
  • Ivan Sergei és Christopher Cousins vendégeskedni fog a Twisted 1×13-ban. Ezen kívül Jack Falahee visszatérő vendégként tűnik fel.
  • Sarah Drew-val készített interjút az egyik oldal a Grey’s Anatomy kapcsán.
  • Van néhány címünk: The Blood of ManDa Vinci’s Demons 2×01; Inmates / Claimed / Still / Alone / The Grove / Us / A  The Walking Dead 4×10-16; AddictionRevenge 3×17; The Show Must Go On / Synchronicity Grimm 3×16-17; Riddled / Letharia VulpinaTeen Wolf 3×18-19;
  • Stephen Simon és Morgan McClellan vendégszereplője lesz a Criminal Minds 9×15-ös részében.
  • Cody Wood fogja alakítani a fiatal Conrad Grayson-t a Revenge-ben. A 3×17-es epizód
  • A Top Chef 12. évadját berendelte a Bravo.
  • Peter Coyote vendégszerepelni fog az Intelligence 1×05-ös részében. Lillian apját fogja alakítani, akit ugye Marg Helgenberger alakít, mármint Lillian-t.
  • John Noble és Lyndie Greenwood állandó szereplői lesznek a Sleepy Hollow-nak. Ez annyit jelent, hogy fel lettek fokozva visszatérőről, ugyanis nem akarták, hogy a pilotszezonban elszerződjenek máshova. Ez persze nem garancia a több szerepre, de mindezt meg se cáfolja. Érdekes húzás, de sűrűn élnek ilyenekkel.
  • Stephen Root állandóként írt alá a Turn című AMC-s sorozatba. Ez fog játszódni 1778-ban.
  • Jeff Hephner szintén állandó szereplőként fog feltűnni az Agent X című TNT-s akció drámápilotban, ahova előzőleg Sharon Stone igazolt le. A történet középpontjában: egy amerikai alelnöknő áll, akinek rá kell döbbennie, hogy feladat köre koránt sem csak a reprezentatívságról szól, hanem egy eltitkolt válsághelyzetnek a megfékezéséről is. Az írója: William Blake Herron lesz.
  • Február 20-án startol a The Smoke a Sky One műsorán. Végre? Végre!
  • Január 20 és 24 között így teljesítettek a különböző talkshow-k: Tonight – 4.3 millió; Late Show – 2.9 millió; Kimmel – 2.5 millió; Nightline – 1.6 millió; Late Night – 2.1 millió; Late Late Show – 1.4 millió; Last Call – 1.0 millió néző a teljes lakosság körében. Természetesen átlagolásra kerültek az elmúlt 4 nap mutatóit összevéve.
  • Augusztus 25-ére tűzte ki az NBC a 2014-es Emmy-díjátadót, ami azért nagy szó, mert ez egy hétfői nap, ergo szakítani akarnak a hagyományokkal.
  • Az ABV berendelte a Bet on Your Baby 2. évadját.
  • Websorozatot kap a The Fosters című ABC Family-s újonc, ami a Girls United alcímre fog hallgatni. A startja: február 3-án lesz, és Maia Mitchell főszereplésével jöhet.
  • Az Amazon megvásárolta a Hannibal utóvetítési jogát.
  • Sean Hayes tegnap jelentette be, hogy leállították a Sean Saves the World-öt. A stábtagjai szabadon mehetnek bárhova, ami annyit jelent, hogy a rossz nézettségnek köszönhetően kaszálásra került. Várható volt. Egyelőre várjuk a hivatalos visszajelzést.
  • Howard Gordon átlagos tweet-je.
  • John Boyega visszatérőként tűnik fel a 24: Live Another Day-ben. A forgatás már elkezdődött. Íme pár kép hozzá.
  • Gabriel Macht-tel készült egy interjú a Suits 3. évadját illetően.
  • Jeremy Davies és Chris Diamantopoulos vendégszereplőként tűnik fel a Hannibal 2. évadjában.
  • Goran Visnjic és Michael O’Neil is aláírt a nyári Extant című CBS újoncba.
  • Tea Leoni főszereplője lesz a Madam Secretary című CBS-es drámapilotnak.
  • Lori Petty megy vendégnek a Orange is the New Black 2. szériájába.

Kommentáld!

Az elmaradt amerikai országos nézettségi adatok (01.12-01.26)

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 30, 19:27-kor a(z) Nézettség témába.

Póóótlás üzemmód: ON! Nézzük mi történt az elmúlt két hétben, amiről beszélnem kell.  A Golden Globe nagyszerű számokat produkált. 5 éves mutatókat döntött meg visszamenőleg. Finálézott a Betrayal, ami valószínűleg be is fejeződött örökre. Meglepődnék, ha az ABC visszarendelné ilyen számokkal. A Grammy díjátadó agyon vert mindenkit múlt vasárnap. Hétfőn a Sleepy Hollow mozgatta meg a közönséget egy finálé erejére. Sorsa eldőlt, de azért közepesen erős mutatókat szállított úgy, hogy felvezetése nem volt. A Killer Women halva született ötlet. A The Goldbergs veri a New Girl-t és a Dads-et 18-49-ben. Az ABC biztosan továbbjutatja. A Chicago PD elstartolt. A második részénél jókorát zuhant, viszont a harmadikkal megerősödött. Ha tartja magát, akkor szinte biztos a berendelése. A Sean Saves the World bebizonyította, hogy elvérzett. Hasonló helyzetben a The Micheal J. Fox Show, ami alig hoz 2 millió nézőt már. Nyitott a Rake US, közepesen erősen. Az a baj, hogy ha az American Idol felvezetését kivennénk mellőle, akkor ennyire se futna. A Reign kicsit megzuhant, de bízom benne. A Draculat is elbúcsúztatta a nép, hogy túlélhet-e az az NBC-n múlik. Nehéz megjósolni.

A tovább mögött a részletes lista. Hamarosan jövök a kábeles és a brit elmaradással. Kis türelmeteket kérném!

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 20, 11:37-kor a(z) Hírek témába.

  • Január 21-én startol az Opposite World évadja, melynek Like Tipple (Capture) lesz a műsorvezetője.
  • A Bravo zöld utat adott a Top Chef: Extreme-nek. 2014 nyarán mutatkozik be.
  • Alec Mapa (Ugly Betty) a mai Switched at Birth epizódban fog vendégszerepelni, amit Lea Thompson rendezett, akivel lehet az este folyamán a @LeaKThompson twitter accounton keresztül beszélgetni. Hasonló lesz a helyzet a The Fosters-nél, ahol Sherri Saum (@SherriSaum1) fog válaszolni a rajongók kérdéseire a rész alatt.
  • 2 évad után elkaszálta a The CW a Breaking Pointe című reality-jét. Nem kell csodálkozni, ugyanis a nézettségei mutatói a békesegge alatt volt.
  • Májusban fog visszatérni a Beauty & the Beast új epizódokkal.
  • 2.3 millióval nyitott a The Spoils of Babylon az IFC műsorán, ami cseppet se rossz. Ebből a 18-49 évesek 1.2 milliót tettek ki.
  • Piszok erős a szindikátusi vetítésben a The Big Bang Theory január első hetében átlagban 10.327 millióan nézték, amihez 6.3-as rating társult. Egy Two and a Half Men ezzel szemben 5.4 milliót, valamint 3.5-ös ratinget hozott csak.
  • A SpoilerTV kiosztotta a – képzeletbeli – díjait a 2013-as évre vonatkozóan.
  • A TVLine.com meginterjúvolta Jared Padalecki-t, a Supernatural egyik szereplőjét.
  • Az a hír járja, hogy az About a Boy-t az NBC kicsit meg akarja támogatni, ezért a Parenthood-dal crossover epizód jöhet.
  • Donal Logue megy a Gotham-be.
  • Van néhány címünk: Tuhon / Fish Out of WaterNCIS: Los Angeles 5×15-16; The Return / Trust Me / Playing Chicken / Lifting the Veil / D.T.R. / Like Father, Like SonDallas 3×01-06; Royal Boold / The ConsummationReign 1×12-13;
  • Január 23-án 21 órától jön a Micheal J. Fox Show, míg 21:30-kor a Sean Savest he World. Azaz nagyon úgy fest, hogy a kettő helyet cserélt.
  • Lesley Nicol vendégszerepelni fog a Raising Hopew-ban, méghozzá az egyik tavaszi epizódban, ahol egy szobalányt fog alakítani. A tervek szerint a 4×19-esről van szó.
  • Lyndon Smith, Keith Nobbs, Wass Stevens és Elizabeth Masucci állandó szereplőként aláírtak a TNT-s Ed Burns által készített ötletbe, a Public Morals-be, melynek exec. producerei között Steven Spielberg is helyet foglal. Ez lesz az az 1967-ben játszódó nyomozós sorozat, amelybe még decemberbe csatlakozott Michael Rapaport.
  • Paola Turbay és Valli Marie Rivera vendégszereplőként tűnik el a Killer Women-ben.
  • 90 perces interjút nézhettek meg az Outlander című sorozat kapcsán.
  • Felkerült a netre a Black Sails első epizódja. A Starz tette közzé, egyelőre csak US blokkal nézhető, de egyes helyeken más módon is hozzá lehet jutni.
  • Carter Bays és Craig Thomas duót faggatta az IGN a How I Met Your Mother kapcsán.
  • Itt csekkoltható a Helix 1×04 első 5 perce.
  • Paul Lee szerint nincs kizárva az, hogy megújítsák a Trophy Wife-ot, de az esélyei is alacsonyak.
  • Jodie Markell, Josh Pais, Jessica Phillips és Bill Irwin nevét emlegetik a Law & Order: SVU 15×14-es részének vendégei között.
  • Judith Hoag megy a Nashville 2×14-be vendégnek.

Kommentáld!

Nézettség 01/09 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 12, 23:21-kor a(z) Nézettség témába.

Szerencsétlen ABC-re rájár a rúd. Ott a The Assets, ami igaz minisorozat (és biztosan leadásra kerül), de a siralmas premiert követően még rátett egy lapáttal a helyzetére azzal, hogy 15%-kal megzuhant a fiatalok körében. A Parks & Recration-nek jól jött a hosszú szünet, mivel majd 40%-ot javított. Kell is neki. Hiába alacsony a Community mutatója, a csütörtököt házon belül hozza a 18-49 évesek körében.

A kábeles fronton a White Collar bebizonyította, hogy nehéz 3 milliót produkálni a téli szüneti hajtásban. A Ground Floor a Cougar Town alatt – most valamiért szomorkodom.

A briteknél folytatódott a Birds of a Feather, ami cirka 800 ezer nézővel zárt kevesebbel, mint a premierjekor. A Benidorm se tudta megtartani a kezdő számait. Kettőjüket a Silent Witness múlta felül, ami majdnem 1 milliónyit vesztett, és aminek már a „hegy teteje” felé kellene az irányát vennie. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/02 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 4, 10:02-kor a(z) Nézettség témába.

Túlzottan nem hiányzott a nép a sorozatfrissítés. Elég csak rápillantani az előző részhez viszonyított mutatókra, ahol általánosságban maradtak a seggükön. A Sean Saves the World az, ami egy jókorát, legalább 20%-nyit visszaesett. A The Assets promómentessége visszaköszön, hiszen a tavaly ilyenkor adott Scandalismétlés 20%-kal több nézőt ültetett le. Startolt a Community is, ami alulmúlta magát az előző évadfináléhoz viszonyítva.

A kábeles fronton az ESPN nyomult az AllStar Suger Bowl-lel. 16 milliós nézőszám, eszméletlen. A TBS-en a Ground Floor jócskán a Cougar Town szintje alatt, de ez utóbbit erősítheti.

A briteknél visszatért a Birds of a Feather, teljesen korrekt mutatókkal. Majdnem a szigetország lakosságának egyharmada az ITV-t nézte 20 óra után. Folytatódott a Benidorm is, ami a 2012-es mutatóihoz képest visszaesett. Akkor 6.24 millióval büszkélkedett, most csak 5.99 milliót produkált. A Silent Witness is csökkent, akkor 6.9 millióan nézték az évadkezdését. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

2013-as év őszi mutatói: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2013 December 29, 23:39-kor a(z) Nézettség témába.

Cikksorozatunk második állomásához érkeztünk. Az elsőben kiveséztem, hogyan is áll a Fox. Most az NBC-n a sor, ahol hasonló tapasztalható. Nagyon jó látni, hogy végre valahára olyan újoncok kerültek berendelésre, amik tudják generálni a nézőszámokat; ahol az újdonság ereje a nézői elégedettségben visszaköszön. (Bár az újdonság szót a mai világban eléggé elvétve lehet használni, de mégis magáért beszélnek a mutatók.)

A közvetkező lista 2013. december 28-áig bezárólag tartalmazza a szükséges nézettségi adatokat. Már az elején kihangsúlyoznék egy fontos befolyásoló tényezőt: nem mindegyik sorozatnál egyezik a leadott epizódszám, így lehet, hogy valamelyik azért hoz jobban, mert még nem jutott el a mélypontjáig.

A történelem ismétli önmagát, ugyanis ahogy a Fox-nál, úgy az NBC-nél is egy újonc vette át teljes mértékben – házon belüli – a szkriptelt sorozatoknál a trónt. Messze kiemelkedik a kínálatból a The Blacklist, amelynek remekek a DVR mutatói. Bár már májusban megjósoltuk, hogy kajálni fogja az amerikai nemzet a koncepciót – ez bebizonyosodott. 11.07 milliós leadott epizódátlaggal kimagasló mutatókat produkál úgy, hogy felvezetőjéből elenyésző nézőt veszt, ami a The Voice volna a kétórás hétfői adásával. Természetesen feltehetjük a kérdés: „Miként hozna, ha másnapon, más felvezetéssel szerepelne?” – de valószínűleg mindenki sejti rá a választ: „Minimális csökkenés, de hasonló siker lenne!”. Személy szerint örülök a sikerének, mert inkább ő, mint egy Revolution, ami tavalyhoz képest 42%-kal hoz rosszabbul a 18-49 évesek körében, míg 25%-kal a teljes lakosságéban.

Visszakanyarodva, nem csak a The Blacklist-nek megy jól, ugyanis a Chicago Fire és a Law & Order: SVU is szárnyal az előző idényben nyújtottakhoz képest. Előbbi 20%-kal, míg utóbbi ~9%-kal növelte a nézettségét mindkettő szekcióban. A legnagyobb visszaesést a más említett Revolution tudhatja magáénak, majd a Parenthood 25%-os átlag csökkenésével. Nézzük a listát:

01. The Blacklist – 3.13 (HH: 11.07M, #1)
02. Chicago Fire – 2.25 (HH: 8.01M, #2)
03. Law & Order: SVU – 1.88 (HH: 7.01M, #3)
04. Revolution – 1.49 (HH: 5.42M, #5)
05. Grimm – 1.43 (HH: 5.45M, #4)
06. The Michael J. Fox Show – 1.31 (HH: 4.25M, #7)
07. Parenthood – 1.30 (HH: 3.99M, #8)
08. Parks & Recreation – 1.18 (HH: 3.10M, #11)
09. Dracula – 1.17 (HH: 3.55M, #10)
10. Sean Saves the World – 1.09 (HH: 3.59M, #9)
11. Ironside – 1.05 (HH: 5.16M, #6)
12. Welcome to the Family – 0.93 (HH: 2.63M, #7)

Mi a helyzet a nem-szkriptelt sorozatoknál? Nos, ott egyértelműen a reality és énekes-tehetségkutató király, a The Voice vezet toronymagasan, bár ez evidens. Nem véletlenül erőlteti ennyire a csatorna, hogy legyen őszi és tavaszi szereplése, viszont lassan kezd elérni ahhoz a ponthoz, amikor már megindul a beltenyészet; amikor jelentkezik a készítői érdektelenség, és megindul ezáltal a nézővesztés. A midseason egyik kiemelkedője The Sing-Off, ami a Fox-os The X Factor mutatóival büszkélkedhet.

01. The Voice (Hétfő) – 4.00 (HH: 12.96M, #1)
02. The Voice (Kedd) – 3.71 (HH: 12.30M, #2)
03. The Biggest Loser – 1.98 (HH: 6.61M, #3)
04. The Sing-Off – 1.70 (HH: 5.94M, #5)
05. Dateline NBC – 1.22 (HH: 6.06M, #4)
06. Hollywood Game Night – 1.00 (HH: 3.46M, #6)

KONKLÚZIÓ:

Talán kicsit úgy érezhetitek, hogy az NBC-nek jól megy. Ez badarság, hiszen két sorozatát leszámítva a 18-49 évesek körében a demómutatója 1.8 alatt van. Két újoncát elkaszálta már (Ironside és Welcome to the Family). Négy újonca sereghajtóként opciónál, abból kettő már eltávozott az élők sorából. A Revolution-t csak azért hozták vissza, hát ha a nézők megkedvelik, adnak neki egy újabb esélyt, viszont ezt inkább a Chicago Fire kapta meg, ami szerintem jobban megérdemli. A Grimm erősen a középmezőnyben. Noha csökkent a célközönségben, erősödött a teljes lakosságban. Biztosabbra vehető a visszakérése, mint a Revolution-nek.

A reality szekcióban nincs akkora probléma. A The Voice hozza a vártakat. A The Sing Off tavalyhoz képest célközönségben 11%-kal, teljesben 30%-kal erősödött meg. Már csak a The Biggest Loser-nél kellene valami reformot kiötleni.

Kommentáld!

Sean Saves The World – Pilot

 
Beküldte: tess 2013 November 25, 19:12-kor a(z) Pilot,Sean Saves The World témába.

Lelki szemeim előtt mintha láttam volna, hogy az NBC-s Sean Saves The World-öt kell az idei szezon sitcom újoncai közül a végére hagynom. Alapból sokáig szenvedtem már a pilot megtekintésével is, az értékelésével meg talán még ennél is többet, holott a minőség olyan csapnivaló, hogy akár egy szóval össze lehet foglalni az egészet: ÉRTÉKELHETETLEN. Vagy inkább MINŐSÍTHETETLEN.

A pilot nézése közben végig az járt a fejemben, hogy ezt most mégis, miért sikerült bekérnie a Greenblatt vezette NBC-nek? Oké, a kötelező emancipációs köröket lefutották vele, van melegekkel foglalkozó sorozat a képernyőn, de ezen túl? A sorozat a lányát egyedül nevelő szétszórt meleg fasziról szól és pont. Lényegre törően egyszerű a plot ugye? Amúgy Victor Fresco sorozata egy az egyben egy megkésett Will & Grace utózöngének tűnik, amiből sajnos hiányzik mindennemű egység és eszenciál (amit anno Grace adott). Helyette egy tipikus családi sitcom, ami kínkeservesen próbálja vegyíteni a munkahelyi elemeket vajmi kevés rátermettséggel. Ez részben az írók, részben pedig Sean Hayes hibája. Egyrészről az írók abszolút slampos, mérhetetlenül klisés komédia elemekkel traktálnak, amit csak tovább tetőznek a végtelenségig adagolt konzervröhögésekkel. Így aztán ne csodálkozzon senki, ha önmagában az írói kollektíva legalapabb szakmai kompetenciái is erősen megkérdőjelezhetőek.

Casting téren ugyanez igaz Sean Hayes munkásságára, aki tipikus példája az általam oly gyakran mantrált egyenletnek, miszerint vannak olyan középvonalas színészek, akiknek az életben egyszer bejön a siker. Hayes esetében ez a Will & Grace volt, de ennyi. Éppen ezért nem is tudtam mire vélni, amikor Frasco konkrétan rá alapozott egy tipikus one man showt. Hát lehet csodálkozni azon, hogy Hayes még a totálisan jellegtelen karakterek közt is elvérzik? A Thomas Lennon alakította főnök cinizmusa ugyan még egynek elment, de a többiek egytől egyig a béka segge alatt teljesítettek. Jó példa erre Megan Hilty, aki a Smash után sosem látott mélységekbe zuhant.

A végeredmény? Egy abszolút ötlettelen és koncepciótlan katyvasz, ami nyomokban próbál reflektálni a komikusnak szánt vénájára. Már önmagában a szimpla létjogosultsága is erősen megkérdőjelezhető, így éppolyan kár vesződni vele, mint egy éve a Partners-szel. Kínos, idegesítő és kiábrándító próbálkozás, aminek méltó helye van az all time shitcom listákon közvetlenül a Caveman vagy a már említett Partners mellett.

This entry has a rating of 0

Kommentáld!

Nézettség 11/14 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 November 16, 14:30-kor a(z) Nézettség témába.

Végre megállt a csökkenésben a Once Upon a Time in Wonderland, bár ez se fogja megmenteni, csak abban segíteni, hogy ne kerüljön le a műsorról. A Reign megindult a „hegy” felé, nőtt a nézettsége 16%-ot, amit akár a berendelésnek is köszönhet. A Sean Saves the World és a The Michael J. Fox Show az NBC zsákba macskái. Egyiket se kellett volna visszarendelni. Ha nincs The Voice, úgy fest elvéreznek. A The Vampire Diaries 18-49-ben maga mögé utasította a komplett szitkom szlottját, sőt, ugyanannyit hozott, mint a Parenthood. Sőt, fokozom, majdnem megfogta a The X Factor eredményhirdetését.

A TBS új szitkomja nem nyitott jobban a Cougar Town-nál, ami kecsegtető, legalábbis sorsát illetően.

A briteknél a Doctor Who rajongók megkapták a The Science of Doctor Who-t. A Breathless finálézott, és csökkent 200 ezerrel. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats