A Színészek jelöltjei 2018-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2018 January 21, 10:38-kor a(z) díjátadók témába.

2018-as évi amerikai szakszervezeti listák: Írók | Producerek | Rendezők | Színészek | Vágók | Operatőrök | Látványtervezők | Hangmérnökök | Díszlettervezők + Közönség + AFI + Golden Globe 2018 – Producer’s Guild Awards

Tegnap este a producerek kihirdették a 2018-as évi díjazottaikat, azonban mielőtt még lehoznánk a nyertes listájukat, foglalkozzunk a színészekkel. Ők még tavaly decemberben hirdették ki, hogy kiket küldenének harcba a házon belüli elismerésekért.

Talán nem árulok elő nagy titkot azzal, ha felhívom a figyelmet arra, hogy a jelöltek túlnyomó többségét a stream szolgáltatók és kábeles csatornák bitorolják. Holott az évek múlásával eltűntek a határok, azonban országos tévén alig-alig tud olyan ötlet születni, ami méltóképp tudná képviseltetni magát a színészek körében. Azért akad ilyen, mivel a komédiáknál a Will & Grace, és a Black-ish próbálkozik meg a lehetetlennel, egy igen erős mezőnyben; míg a drámáknál a This is Us. Az NBC a részleg nyertese, ugyanis 3 jelöléssel indul neki, míg az ABC csak 2-vel – de a többiekhez képesti 0-tól való eltérés így is hangzatos.

Vajon a legjobb kaszkadőrcsapat címét 2018-ban kinek sikerül elnyernie? Itt tűnik fel egyedül a The Walking Dead, aminek legnagyobb kihívója kétségtelenül a Game of Thrones lesz.

A díjátadó jelöltgyűjtő nyertese a Netflix 19 jelöléssel. Számtalan sorozata tűnik fel mindegyik kategóriában. Második helyen az HBO képviseli magát 12-vel. A többiekről felesleges beszélni, mert 2-3-mal indulnak szembe – bár ugyanazzal az eséllyel. Van, ahol házon belüli harc fog zajlani, hiszen Jane Fonda és Lily Tomlin, vagy éppen Laura Dern, Nicole Kidman és Reese Witherspoon megy egymás ellen az adott kategóriában. Nyilván nagyobb eséllyel indul a sorozat és a csatorna a címért, de azért ez a fajta rivalizálás geciség.

A tovább mögött megtekinthető a jelöltek listája – a filmes szegmens a mozifilmmel foglalkozó felületeken keressétek.

Tovább…

Kommentáld!

Plakátot a magyar népnek: Váltságdíj + Sherlock 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2017 March 30, 0:50-kor a(z) hazai marketing témába.

Most jut eszembe, hogy az AXN-től megszereztük a Sherlock 4. évadjának és a Váltságdíj (Ransom) közös plakátját. Ha már mindkettőnek a hazai ajánlóját éjfél előtt kihelyeztük a blogra, amondó vagyok, ne tartsuk vissza a poszterjüket sem, melyen a mottó az alábbi: „Ragadtasd el magad!”. Előbbit április 10-én, utóbbit 4-én kapjuk meg.

AXN-CLP-SHERL_RANSOM-CENTRAL-594x841mm-v03-1

Kommentáld!

Éjszakai előzetes (2): Sherlock – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2017 March 29, 23:55-kor a(z) Magyar előzetes témába.

Nem csak a magyar, de a külföldi rajongók is sokat vártak a Sherlock 4. évadjára. Jó ideig kérdéses volt a folytatása, azonban a BBC-nek sikerült megegyeznie a készítőkkel, akik összedobtak egy eléggé megoszló etapot. Ezt kapjuk meg az AXN jóvoltából április 10-én. Mutatnám a hozzákészített hazai ajánlót.


Kommentáld!

Hírmorzsák – hazai kiadás

 
Beküldte: Kanyecc 2017 March 19, 14:48-kor a(z) Magyar hírek,videó témába.

  • Peller Anna és Lukács Miki lesz a Reggeli egyik műsorvezető párosa.
  • Ismét rossz hírekkel kell ismét szolgálnom a Provideo jóvoltából, ugyanis áprilisban sem fog megjelenni sorozatos DVD és Blu-ray kiadás. Talán majd május meghozza a változást. Elvileg a Trónok harca tavalyi évadját az új érkezése előtt szokták piacra dobni.
  • Április 10-én folytatódik az AXN műsorán a Sherlock a 4. évaddal.
  • Április 4-én országos premier formájában hozza az AXN a Váltságdíj (Ransom) című francia-amerikai koprodukciót, amit a jenkiknél a CBS adott. A 12 epizódból álló ötlet főszereplője: Luke Roberts, Sarah Greene, Brandon Jay McLaren és NAzneen Contractor. A hazai cím eléggé témajelölő, így nem folynék bele a történetébe.
  • Szintén április 4-én folytatódik az AXN műsorán a Criminal Minds a 12. évaddal.
  • Megfeledkeztünk a premierről, de azért emlékeztető jelleggel megemlítenénk, hogy az HBO péntek esténként a Tabu (Taboo) című sorozatot szinkronosan adja már. Az HBO GO kínálatában már egy ideje elérhető így.
  • Március 22-én új évaddal folytatódik az IzauraTV kínálatában a Kalandos nyár – Párizs (Les mysteries de l’amour), számszerűsítve az ötödikkel.
  • Március 23-án 22:35-ös kezdéssel 21. évaddal debütál a Cobra 11 (Alarm für Cobra 11 – Die Autobahnpolizei 21) az RTL Klub kínálatában. A folytatást már április 2-án a megszokott timeslotjában kapjuk meg, azaz 18:50-től.
  • Március 27-tel átalakul az RTL Klub esti műsorrendje. 18 órától a Híradó érkezik, 18:55-től A konyhafőnök VIP, míg 20:20-tól az Éjjel-nappal Budapest. Ezt követően a Barátok köztöt kapjuk meg 21:35 körül kezdéssel, majd jön az RTL késő esti programrendje, ahol sorozatok és filmek foglalnak helyet.
  • Március 28-án 22:20-as kezdéssel folytatódik a Castle a 7×17-es epizóddal.
  • Március 27-én debütál a Showder Klub 19. évadja az RTL II műsorán, amiről korábban már esett szó, azonban arról nem, hogy március 31-én 22:25-ös kezdéssel hoz egy különkiadást, A Showder Klub bemutatja: Édeshármasban címmel. Ha a sajtóanyag igaz, akkor A Szomszédnéni Produckiós Iroda önálló estjét csekkolhatjuk.
  • Április 2-án 14:45-ös kezdéssel az RTL Klub belekezd az Érintés (Touch) 2. évadjába – ami csak csatornapremier lesz, ugyanis még 2014 nyarán az RTL II-n lefutott a komplett etap.
  • A konyhafőnök VIP-ban, azaz az 5. évadban versenyzőként tűnik fel: Angyal András, Csollány Szilveszter, Czutor Zoli, Danics Dóra, Dombóvári Vanda, Eke Angéla, ÉNB Alexa, ÉNB Kristóf, Epres Panni, Faragó András, Gáspár Bea, Gorbunov Dmitrij, Hajdú Steve, Horváth Éva, Keleti Andrea, Kocsis Korinna, Kovács Katalin, Laky Zsuzsi, Nagy Ervin, Peller Anna, Sári Évi, Sváby Andás, Szabó Győző, Tarján Zsófi, Tóth Szabi és Winkler Róbert.
  • Március 29-én folytatódik a The Originals – A sötétség kora a Prime kínálatában a 2. évaddal.
  • Április 3-án debütál az Outcast 2. évadja a Fox műsorán.
  • Április 1-jén leadja az HBO a The Rocky Horror Picture Show: Az időgép újraindul című különkiadást.
  • A Tóth János 219 ezerrel debütál a DunaTV-n, ami 5.1%-os közönségarányt jelent a teljes lakosság körében. Ugyanezen mutatók a célközönségnél 47 ezerre és 3.2% SHR-re tehetők. Nem túl erős kezdés, de nem is tekinthető rossznak, hiszen volt ellenfele.
  • A mi kis falunk 1×06-os epizódja 903 ezerrel futott (26.9% SHR) a teljes lakosság körében, míg 416 ezerrel (30.9% SHR) a 18-49 évesek körében.
  • Vasárnap elstartol az ATV-n a Heti Napló Sváby Andrással, ami 278 ezer nézőt ültetett le (6.3% SHR) a teljes lakosság körében.
  • Van még egy műsor, ami érdekes lehet. Előző pénteken futott a Csak színház és más semmi 2×03-as epizódja, ami 199 ezret hozott (4.9% SHR) a teljes lakosság körében, míg 37 ezret (2.8% SHR) a 18-49 éveseknél.

A tovább mögött néhány előzetest megcsekkolhattok még, amik nem kapnak külön cikket!

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes: Sherlock – 4. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2016 December 4, 16:16-kor a(z) videó témába.

Egy hónap sincs már hátra a Sherlock negyedik évadjának startjáig. A BBC One stílusosan az új esztendőt vele kezdi, azaz biztosan tudom, hogy a rajongók és az angolok többsége mit fog nézni újév napján. Leírom újra, 2017. január 1-jén érkezik! Fura, nem de?! Ezelőtt 6-8 évvel el se tudtunk volna képzelni évadpremiert egy „ünnepnapon”, viszont azóta sok minden változott, mind a programkészítési, mind a tévénézési szokásokban. Sokan várjuk vissza, hiszen 2014 januárjában tettek pontot az utolsó ügy végére. A Sherlocknál a január 1-je egyáltalán nem különleges időpont, hiszen a 2×01 és a 3×01 is ugyanezen a napon startolt, csak éppen eltérő években. Előjáróban még annyit, hogy kapni fogunk egy The Abominable Bride címre hallgató különkiadás részt, azt se feledjétek!

Mutatnám a legfrissebb teaserjét, valamint egy korábbi hosszú előzetest, ami egy fokkal beszédesebb – ez utóbbi a tovább mögött lapul.


Tovább…

Kommentáld!

Összeszedtük a közelgő magyar premiereket

 
Beküldte: Kanyecc 2016 August 17, 17:31-kor a(z) Magyar hírek témába.

Az elkövetkező hetekben nagyon sok sorozat- és évadpremierrel számolhatunk a magyar tévés berkekben. A folytatásban összeszedném, hogy miket hova várjatok. Ha valami kimaradt a szórásból, akkor nyugodtan kommentek között írjátok meg. Tudom, nagy feladatra vállalkoztam, de a napi emlékeztetők ideje is kezd elmúlni.

DunaTV:
  • Ha minden igaz, akkor ősszel a DunaTV műsorára tűzi a House of Cards-ot, azaz a Kártyavár címen futott Netflix-es sorozatot, amit idehaza az AXN Playen lehetett csekkolni elsők között.
  • Augusztus 22-től újra képernyőre kerül a Ridikül és a Maradj Talpon.
  • Szintén augusztus 22-én kapjuk meg a DunaTV-n a No Limit 1. évadját.
  • Augusztus 28-tól új évaddal startol a Magyarország, szeretlek!.
  • Augusztus 30-án spanyol sorozattal erősít a DunaTV, ugyanis hozzák a Velvet-et, amit Velvet Divatház címmel adnak.
  • Szeptember 1-jén jön az új Fábry évad.
Tv2-csoport:
  • Augusztus 27-én indítja útjának a legújabb nagyszabású tehetségkutatóját a Tv2, a Star Academy-t, aminek nem tudtak magyarosabb címet adni. Amit kell róla tudni, hogy 27-28-án lesz a nagy beköltözés, dupla élő adással egybekötve, utána pedig minden hétköznap 20:30-tól érkeznek a napi összefoglalók. Az élőshow-nak szombat esténként szorítanak helyet.
    A zsűritagok sorában: Keresztes Ildikó, Pásztor Anna, Király Viktor és Vastag Csaba, a műsorvezetők között: Ördög Nóra és Majoros Péter.
  • Szintén augusztus 27-én hajnalban, 04:10-től kapunk egy premiert A Köpeny személyében. Odakinn The Cape címen élt meg egy etapot.
  • Augusztus 29-én új évaddal jelentkezik az Ezek megőrültek! A játékmesterek sorában: Kasza Tibor és Cooky. A tervezet szerint 7 héten keresztül lesz képernyőn, azaz 35 résszel számolhatunk.
  • Augusztus 29-én 3:30-kor kapjuk meg a Blue Bloods (Zsaruvér) 6. évadjának évadzáróját a Tv2-n.
  • Szeptember 2-án újra nézhetjük a Knight Rider 2008-as változatát, ami egy évadot élt meg. 13 órától duplázva adja a Tv2.
  • Szeptember 6-án startol el a FEM3 utódja, a Prime, ahol egyből egy sorozatpremiert kapunk a Scream Queens személyében. A Gyilkos történet alcímet kapta, mert meg kell tartani az eredetit is valamiért.
  • Szeptember 7-én debütál itthon a Zoo, ami a Zoo – Állati ösztön címet kapta. A Prime szolgáltat otthont számára.
  • Szeptember 8-án startol az egykori FEM3 helyén, a Prime kínálatában a Gotham 1. etapja.
  • Szeptember 11-én jön a Tv2-re a Sztárban Sztár 4. évadja. A versenyzők között: Király Linda, Kozma Orsi, Muri Enikő, Nagy Adri, Polyák Lilla és Radics Gigi, valamint Homonnay Zsolt, Kefir, Kocsis Tibor, Mészáros Árpád Zsolt, Vásáry André és Veréb Tamás.
  • A Jóban Rosszban költözik a SuperTV2-re.
RTL Klub-csoport:
  • Augusztus 19-én 21:25-ös kezdéssel jön a Csúcsformában (Rush Hour) című sorozat a 2015/16-os idényből. Az RTL Klub dupla résszel fogja adni.
  • Augusztus 28-án folytatódik a Való Világ a 8. évaddal, ami új címet kapott. Mostantól Való Világ powered by Big Brother-ként emlegessétek. Gáspár Győző és a VV6 széria győztese, Aurellio lesz a műsorvezetője. Start: 18:50-től.
  • Augusztus 29-én startol az RTL Klub celeb valóságshow-ja, a Nyerő Páros, amit hétköznap esténként 18:55-től láthatunk. A műsorvezetője: Sebestyén Balázs lesz. Az alábbi sztár párok kapnak helyet és lehetőséget megnyerni a műsort: Szabó Zsófi és Kis Zsolt, Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea, Kabát Péter és Róka Adrienne, Papp Gergő és Juhász Judit, Peller Anna és Lukács Miklós, Valkó Eszter és Radócz Péter, Pumped Gabo és Sebestyén Ágnes, valamint Király Péter és Kovács Dóra.
  • Szeptember 3-án 18:50-kor startol a Kicsi Órások. A zsűritagok sorában: Földes Eszter, Geszti Péter és Spáh Dávid. A műsorvezetők között pedig Sebestyén Balázs.
Kábeles csatornák:
  • Noha már írtuk, de azért megemlíteném, hogy augusztus 22-én folytatódik a 3. évaddal a Marvel’s Agents of SHIELD, azaz A SHIELD ügynökei.
  • Augusztus 22-én jön az AMC-re a Fear the Walking Dead 2. évadjának második fele.
  • Augusztus 24-én jön a Fox kínálatába a Marvel’s Agent Carter 1. évadja. A magyar címe: Carter ügynök lett. Nincs túlbonyolítás. Teljes mértékben megértem őket.
  • Szintén augusztus 24-én kapjuk meg a Viasat6 jóvoltából a DC’s Legends of Tomorrow 1. etapját, amit idehaza A holnap legendái címmel fognak sugározni.
  • Augusztus 24-én debütál a Criminal Minds: Beyond Borders az AXN-en, címe: Gyilkos elmék: Túl minden határon.
  • Augusztus 24-én kapjuk meg a Felhőtlen Philadelphia (It’s Always Sunny in Philadelphia) 11. évadját a Comedy Central jóvoltából.
  • Augusztus 25-én hozza a Comedy Central az Archer 7. évadját.
  • Augusztus 28-án folytatódik az AXN műsorán a Titkok és hazugságok, azaz a Secrets & Lies 2. etapja.
  • Augusztus 29-én debütál a Wayward Pines 2. évadja a Fox műsorán.
  • Augusztus 30-án a Viasat 6-ra csatornapremierrel jön Az utolsó remény, azaz a The Last Ship 1. évadja.
  • Szeptember 1-jén az AXN felfrissíti a kínálatát, ugyanis hozza dupla részekkel az NCIS: New Orleans 2. évadját.
  • Szeptember 5-én kapjuk meg az AXN jóvoltából a Sherlock: The Abominable Bride-et. A magyar címe: Sherlock: A szörnyű menyasszony lett. Kezdés 21 órától.
  • Szeptember 6-án startol magyarországi premierként a Quantico 21 órától az AXN kínálatában, amiből szintén dupla részeket fognak adni.
  • Szeptember 7-én hozza az AXN a Stalker-t, amit Zajlatók címmel ad majd 22 órás kezdéssel.
  • Szeptember 10-én a Cinemax kínálatában is elérhető lesz a Quarry, idehaza Préda címmel.
  • Október 24-én folytatódik a The Walking Dead a 7. évaddal a Fox műsorán. Nem nehéz kitalálni a dátumot, hiszen egy napot se kell várni az amerikai premiert követően rá. Bár mindegyik csatorna ragaszkodna a világpremierhez.

2 Hozzászólás

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2016 January 4, 23:14-kor a(z) Hírek témába.

  • Szilveszter napján az RTL II műsorán különkiadással jelentkezett a Heti Hetes. Tartalmilag: eljátszották Gálvölgyiék, hogy „30 évvel később” mik lehetnének az aktuális hírek. Érdemes rászentelni a 42 percet, mert vicces lett.
  • Az ABC felpakolta a netre a Wicked City 1×08-as részét, ami végül nem került adásba.
  • Michelle Yeoh visszatérő szereplőként tűnik fel a Marco Polo-ban.
  • A Netflix bekérte a pilotszkriptjét a John Douglas és Mark Olshaker által írt Mindhunter: Inside the FBI’s Elite Serial Unit-nek. Az ötlet megvalósításában: David Fincher és Charlize Theron fog közreműködni, amit Kevin Spacey írhat. A történet középpontjában: különféle gyilkossági ügyek állnak, illetve azok mögötti háttér meló – mármint a felgöngyölítésre gondolnék ez alatt.
  • A BBC One zöld utat adott az Ordinary Lies című sorozat 2. évadjának.
  • Visszatér az újévi különkiadás részével a Sherlock, ami a The Abominable Bride alcímet hordozza. Az epizód 8.4 milliót produkált a BBC One műsorán, ami 34.7%-os közönségarányt takart. Szép teljesítmény, főleg, hogy nyerte a napot vele. A Mrs Brown’s Boys kiadását 5.58 millióan nézték (31% SHR).
  • Elstartolt a briteknél az újabb War & Peace feldolgozás, melynek nyitórészét 6.30 millióan látták vasárnap este, ami 25%-os közönségarányt takar. Az ITV-n futó Beowulf: Return of the Badlands aktuális része 2.32 milliót hozott (9.9% SHR).
  • Az IFC berendelte a Benders 2. évadját.
  • A Syfy bekérte a The Expanse 2. etapját. 13 részes lesz. (Erős középmezőnyben zárt a csatorna házon belüli tabelláján. Átlagban 840 ezren látták az előző szezonját, valamint 0.23-as demót hozott a 18-49 évesek körében. Némi meglepő tény a végére, hogy a Dominion-t ennél jobb mutatókkal kaszálták el, így egyeseknek értetlen lehet a döntés.) Legkorábban 2017 telén/tavaszán kerül műsorra a folytatás, szóval egy évet várnunk kell rá.
  • George R. R. Martin elmondta az egyik blogbejegyzésében, hogy az új Game of Thrones könyv biztosan nem fog megjelenni a 6. évad premierje előtt, tehát most sopánkodhatnak azon olvasók, akik még nézték a sorozatot is.
  • Január 5-én, holnap!, folytatódik a Fresh Meat 4. évadja a briteknél.
  • Január 11-ére tűzték ki a Stella 5. etapjának premierjét a briteknél.
  • Második évadját követően elkaszálták a Meredith Vieira Show-t, amiről azért se hallhattunk, mert a napközben futó talkshowhoz kapcsolódik.
  • Matt Olmstead a THR.com oldalának adott egy kedvcsináló interjút a közelgő Chicago-trológia kapcsán.
  • Az a hír járja, hogy Michael Weatherly a 13. évad végén elhagyja az NCIS-t.
  • Currie Graham és Chris Browning vendégszereplő lesz az Agent Carter 2×02-es részében.
  • Kitűzték a Daredevil 2. évadjának premierjét, ami 2016. március 25-re esik.
  • Bakiparádé a Mr. Robot első évadjához.
  • Kim Rhodes biztosan vissza fog térni a Supernatural 11. évadjában. Utoljára a 10×08-as részben láthattuk, az előtt pedig a 9×19-ben, tehát nagyjából évadonként egyszer találkozhatnak vele a nézők. Őrüljünk a hírnek?
  • Hiro Kanagawa és Lucius Hoyos neve szerepel Greg Grunberg és Noah Gray-Cabey mellett a Heroes: Reborn 1×12-es részénél.
  • Egy kulisszás és akár spoileres forgatási kép Robbie Amell-ről a The Flash-ből.
  • Xander Berkeley alakíthatja Gregory karakterét a The Walking Dead 6. évadjában. (A képregény-rajongók biztosan vágják, ki is ő valójában.)
  • Van néhány címünk: Our Own Blood / Right Behind YouBitten 3×02-03; And Justice For AllCastle 8×13; Broussard / From the Cold / Zero Day / GatewayColony 1×07-10; Gerald Fierce / The Boyfriend ExperienceGrandfathered 1×16-17; Wish Granted / The DecisionNew Girl 5×07-08; Consequenes of Advanced Spellcasting / The World in the Walls / Mendings, Major and Minor / The Mayakovsky Circumstances The Magicians 1×03-07;
  • Scott Foley (Scandal) válaszolt pár TVLine.com-os kérdésre.
  • Kristen Bell megy az iZombie 2×11-es részébe vendégszerepelni.

Kommentáld!

Promóképek az új Sherlock évadhoz

 
Beküldte: Kanyecc 2015 November 27, 11:23-kor a(z) Promo témába.

Lezajlott a képregény őrület, megkaptuk a Jessica Jones-t, így a közönség újra a brit kínálat várósára koncentrálódhat. Január 1-jén kapjuk meg a Sherlock legújabb epizódját, melyhez a napokban érkezett néhány promóciós fotó. Stílusosan egy eléggé másszerűvel kezdenék, amin nem a két főszereplő található, hanem az egyik epizódnak a főhőse, akit majd sűrűn fognak látogatni Sherlock-ék.

Sherlock-S4_cast_010

(A tovább mögött folytatódik a galéria!)

Tovább…

Kommentáld!

Plakátba zárva: Sherlock

 
Beküldte: Kanyecc 2015 November 1, 16:35-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

A briteknél a Sherlock ad értelmet az újévnek. Január 1-jén ugyanis megkapják az új epizódját a sorozatnak, akarom írni a különkiadását, melynek különlegessége még az is, hogy mozivászonon is megtekinthetik a részt a fanatikus rajongói. Sőt, plusz jeleneteket kapnak, amik a tévés premierből ki lesznek vágva – nyilván ha később beruházik valaki a DVD vagy a Blu-ray megjelenésére, azok az extrák között pótolhatják a kimaradást, illetve azt se zárom ki, hogy később felkerül a netre. Mindegy.

Megjött hozzá az első előzetes. A dátumot nem lesz nehéz fejben tartani.

image

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 October 27, 13:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Henry Czerny megy a Supergirl szereplői közé, ahol egy bizonyos Toyman karaktert fog megformálni.
  • Wil Wheaton, Adam Nimoy és Stephen Merchant vendégszerepelni fog a The Big Bang Theory 9×07-es részében. Előbbi kettő önmagát alakítja.
  • Jordan Peele visszatérőként tűnik fel a Life in Pieces 1×06-ban, ahol Alex Borstein is feltűnik a vendégek sorában.
  • Jessica Szohr megy utcai versenyzőnek a CSI: Cyber 2×06-ba, míg Matt Lanter a 2×07-ben lesz látható.
  • Amber Stevens West visszatér a Criminal Minds 11×07-be, utoljára a 10×09-ben szerepelt. (Van ideje a színésznőnek, hiszen a The Carmichael Show befuccsolt elég csúnyán, ezért most csak a vendég alakításokból ismerhetjük.)
  • Hoppá, nem várt vendégszerep következik, hiszen a Jane the Virgin 2×05-ös részében Britney Spears fog feltűnni.
  • Január 1-jén kerül a képernyőre a Sherlock különkiadás epizódja, ami kapni fog mozis premiert is. Január 5. és 6. között Amerikában 500 moziban vetíthetik le, melynek különlegessége, hogy olyan jeleneteket is tartalmazni fog, amit a tévés nem. Nyilván ha megjelenik DVD-n és Blu-ray-en, akkor mindenki pótolhatja az elmaradást. A rész címe: The Abominable Bridge lesz.
  • Nem jeleztük még, mert várjuk a hivatalos bejelentést, de a Netflix berendelte a Gilmore Girls rebootját. Kvázi összeszedik újra a szereplőgárdát és a készítőket, hogy 4 tévéfilm keretében újabb sztorikat hozzanak. Lényegében dupla részekkel számoljunk, összesen 8-cal. Mindegyik „tévéfilm” egy-egy évszakra fókuszál, azaz kapunk tavaszt, nyárt, őszt és télt.
  • Az FX elkaszálta a Married című sorozatát. (Nézettsége nagyon gyenge, ez okozta a vesztét. A 2. etapja átlagban: 410 ezres nézőszámot generált, illetve 0.19-es demót. A legnézettebb része a 2×01-es volt, amikor 658 ezerrel futott, valamint 0.26-os demóval, de ez is 45%-kal maradt el az előző etap mutatóitól.)
  • Armani Jackson vissza fog térni a How to Get Away with Murder 2. etapjába.
  • Annie Wesching beugrik a The Vampire Diaries 7×05-be.
  • Emily Osment vendégszerelni fog a Mom 3×02-ben, ahol Sara Rue is látható lesz.
  • Regan Burns megy a 2 Broke Girls 5×01-be, amit előrébb hoztak. Ennek értelmében november 12-én lesz az etap startja. Az évadnyitó rész az „And the Wrecking Ball” címet hordozza.
  • Delia Ephrontól berendelt a Showtime egy pilotszkriptet. A forgatókönyv a 36-24-36 címet kapta, mely egy fekete modellről szól, aki a ’90-es években egy vetélkedőbe kap castingot. Természetesen a produkció kapni fog nőgyűlöletet, rasszizmust és minden olyat, ami ilyenhez társulhat. Mindezt a komédia műfajába zárva.
  • A CBS berendelt +6 forgatókönyvet a Code Black-hez.
  • A heti The Walking Dead rész, azaz a 6×04-es ismét hosszabb lesz, tehát nettó 62 perccel számoljunk, reklámokkal 90 perccel.
  • Jeremy Bobb és Sean Cullen az Elementary 4×02-ben lesz látható.
  • Julie Benz beugrik a Hawaii Five-0 6×08-as epizódjába.
  • Kurtwood Smith kiemelt visszatérő szereplőként lesz jelen az Agent Carter 2. évadjába.
  • Jason Dohring megy a The Originals 3×06-ban.
  • Rossif Sutherland a Reign 3×05-ös részébe vállalt vendég alakítást.
  • Nemcsak a Sherlock-ból kapunk különkiadás részt január 1-jén, hanem a Masterpiece-ből is a PBS jóvoltából.

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats