Emlékeztető: Érett szépség – Avagy nemcsak a húszéveseké a világ

 
Beküldte: Kanyecc 2010 February 13, 19:10-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 21:00-tól a Zona Club műsorán: She’s Got the Look – 1×01.

0000048869_20080528163107[1]

Megszokhattuk, hogy a Viasat 3 és a Zone Club csap le a különböző „te leszel a következő modell” koncepciójuk reality-kre. (Előbbi műsorán araszol az America’s Next Top Model, ami immáron a 10. évadnál tart. Lehetne emlegetni még a Szeretem a testem című reality-jüket, amiben próbálnak plusz az elégedetlen nőkön segíteni.)

Célkereszt alatt a női nézők. Ne feledjük. A Zone Club-nak erre kell építkezni, mint ahogy – részben – a Viasat 3-nak és a FEM3-nak. A She’s Got the Look a TVLand műsorán mutatkozott be a 2007/08-as idényben. Az alapkoncepciója arról szólna, hogy ne csak a tizen- és huszonévesekre épüljön a modell szakma, hanem az érett nőkre is, ezért a műsorba olyan hölgyeket castingoltak, akik túl vannak 35 éves határon. Igen, a szépség az nincs korhoz kötve. Mindenhol ezt olvashatjuk, hát akkor úgy gondolták, hogy ne is legyen.

A zsűritagok között: Beverly Johnson, Sean Patterson és Robert Verdi. Az első évadja 6 epizódos, a második 8. Szerintem mindkettő leadásra kerül, de majd meglátjuk. A főnyereménye pedig egy szerződés a Wilhelmina model ügynökségnél.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 November 17, 10:40-kor a(z) Hírek témába.

  • Lorraine Bracco (The Sopranos) csatlakozott a TNT-s Rizzoli című sorozatba.
  • Abigail Spencer szintén ott lesz az NBC-s Rex Is Not Your Lawyer-ben.
  • A Nickelodeon zöld utat adott egy újabb „sikergyanús” ötletnek, a Summer Camp-nek. A félórás pilot epizódot Peter Barsocchini (High School Musical) fogja írni. A forgatást még ebben a hónapban megkezdik Malibu-ban. Ez egy vígjátéksorozat lesz, melynek középpontjában az egyre inkább elfeledett nyári táborok fognak állni, ahol a gyerkőcök fel fognak tűnni.
  • Újabb animációs sorozatot készít a Cartoon Network-nek Horrorbots címen. Az alapkoncepció Thrasher-ről és Blastus-ról fog szólni, két tizenéves robotról, akik nem sokkal rosszabbak, mint az „utlrapowerful robotok”, ezért harcolnak a népszerűségükért. Thrasher karakterének Nate Corddry fogja adni a hangot. A készítők között pedig: Michael Buckley és Joe Deasy.
  • Erős nyitást produkált az A&E-n a The Prisoner. 2.2 millióan ültek le a kétórás premierje elé, míg előző héten a Mad Men harmadik évad fináléja elé 2.3 millióan. Majdnem megverte, de mára várható a nézettség visszaesés. (Részletekkel hamarosan.)
  • Neil Patrick Harris jelen van a twitteren.
  • A CBS tesz egy próbát. A héten felcseréli a Three Rivers-t és a Cold Case-t. Kíváncsi arra, hogy lesz-e valami kiugró változás az eddig bunnyadáshoz képest, ami azért érdekes, mert a TR, még mindig az élők sorában van, hol ott nem kéne.
  • Alyssa Milano örülhet a Castle-s szerepének, de bánkódhat is, mivel Romantically Challenged című szitkomjának berendelését 13-ról 7 epizódra vették vissza.
  • 2014-ig biztosan lesz az USA Network műsorán Monday Night Raw.
  • Justin Theroux visszatérő szereplő lesz a Paks & Recreation-ben. Illetve Will Arnett cameozni fog.
  • Melissa McCarthy (Gilmore Girls, Samantha Who?) vendégszerepelni fog a Private Practice-ben.
  • Pontosan mi várható a Dancing with the Stars fináléjában. Ebből a bejegyzésből kiderül.
  • Lisa Kudrow nem valami bizakodó, hiszen a következőt jelentette ki: „I doubt a “Friends” reunion will ever happen.” Tehát esélytelen a mozifilm az eredeti szereplőkkel?
  • John Stamos Hollywood Walk of Fame sztár lett. (Pár kép róla.)
  • Orlando Jones szerepelni fog a House-ban, mint Foreman testvére.
  • A CW még jobban fel akarja dobni a Melrose Place nézettségét, ezért a szexjeleneten kívül még csinál egy olyant, amelyben Amanda, Jane, Michael és Jo egy jelenetben fog feltűnni. Ők lennének ugyebár az eredeti sorozat szereplői.
  • Heidi és Spencer Pratt szeretne saját reality-t, de valahogy úgy, hogy maradnának közbe a The Hills-ben is, mivel azt nem akarják elhagyni.
  • Nincs kizárva, hogy a közel jövőben újra találkozzunk a Buffy-val, csaképpen websorozat formájában.
  • George Segal többkamerás szitkomot készít a TVLand-nek Retired at 35 címen, melyben a főszereplő ott hagyja a menő New York-i üzleti életet.
  • Szintén TVLand-es infó, hogy berendelték a She’s Got the Look harmadik etapját.
  • Január 14-én tér vissza a Supernatural új epizóddal.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 November 12, 13:39-kor a(z) Hírek témába.

  • Forgatási képek a 24 8. évadjából.
  • Kétszer rúgták tökön az Eastwick készítőit. Először, amikor elkaszálták a sorozatot; másszor, amikor észbe kaptak, hogy az a „hajó már elment”, amivel rendesen be tudták volna fejezni a sorozatot. Jogosan mérgelődhetnek, mert a sorozatrajongói ilyenesetekben csak egy remek zárással elégszenek meg. Ciki!
  • Itt olvasható el a Legend of the Seeker 2×04-es epizódjának szinopszisa.
  • Ugyebár törölték a Dollhouse-t. Szomorú hír. Joss Whedon már reagált tegnap éjjel a hírre. Itt tessék elolvasni, hogy mit is pontosan. És megerősítették, hogy január 22-én lesz a sorozat záróepizódja.
  • A SyFy szitkomsorozat készítésébe fogott, melynek az Outer Space Astronauts címet adták. 5 epizódot rendeltek be belőle. Az egész különlegessége, hogy az élőszereplős részeket 2D-s és 3D-s animációkat fogják vegyíteni. Az alapsztori: 5 katonáról fog szólni, akik haladnak hajójukon a világűrben a céljuk felé.
  • Mak Burnett game showjába majd 500 ezer dollár lesz a fődíj, amit a legokosabb 6-12 éves nyerhet meg, ha eléggé rátermett és tudása a helyén van. A Fox-ra fog érkezni Our Little Genius címen és jó párszor élvezheti majd az American Idol felvezetését.
  • Itt egy írás a Trauma forgatásáról, ami éppen Oaklandben forgat.
  • Új séróval mutatkozott Kellie Pickler.
  • Reconstruction címen érkezik egy western pilot az F/X-nek. Középpontban egy Missouri állambeli kisváros, ahol a polgárháború nyomait kell eltűntetniük az ott lakóknak. Az írója: Joshua Brand. (Ez már a második ilyen koncepciója, hiszen ott van még a Lawman is.)
  • Ron Livingston (Standoff) és Rosemarie DeWitt összeházasodott.
  • Az ABC komolyan jó fej, mivel jövő héten a Hank helyére hozza a Modern Family-ismétlést. Nem is baj, mi örülünk neki.
  • Hoppácska. Marsha Thomason egy epizód után távozott a White Collar-ből, de már megvan a következő sorozat szerepe, méghozzá egy szappanoperában, a General Hospital-ben. Ennyire leadni a szintet…
  • Komolyan. Hülyék ezek az Aggódó Szülők, mivel most a Gossip Girl-ben feltűnő édeshármast szeretnék célkeresztjük alá venni, de ezen a héten nem sikerült.
  • Jó hírekkel szolgálhatok a Torchwood nézőinek, ugyanis meglehet, hogy a sorozatuk előbb fog visszatérni. Ha minden okés, akkor januárban munkába látnak.
  • Anna Burrell fogja vezetni a Worst Cooks in America-t.
  • Január 29-én kerül adásba a Smallville összefüggő epizódja, amit a CW, mint tévéfilmként fog bereklámozni. Hát nagyon kíváncsiak leszünk rá.
  • Az NBC jövő héten át megy „zöldbe”, mivel leadja az évenkénti környezetvédős kampányát.
  • A She’s Got The Look harmadik évadjával 2010 első felében fog visszatérni a TVLand műsorára.
  • Itt olvasható el a 10 legjobb kajás reality kiléte.
  • Ellen Pompeo 40 éves.
  • Itt olvasható el a legrosszabb talkshow kiléte.
  • Januárban egy érdekes Desperate Housewives epizóddal lepi meg a nézők a készítőbrigád, ugyanis belepillanthatunk az alternatív jövőbe.
  • Hogy miért volt a mostani Dancing with the Stars különleges? (…) Hát mert fellépett Susan Boyle és Michael Buble.

Kommentáld!

Heti adag + Nézettség + Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 July 10, 19:51-kor a(z) casting,Hírek,Heti adag,Nézettség témába.

Heti adag:

  • Emlékeztek a Pimp my Ride-ra? Igen az a tuningolós sorozat, aminek X-zibit volt a műsorvezetője. Na, abból volt először amcsi, majd UK verzió, aztán jött a nemzetközi és még kitudja mi. A Survivor-rel is hasonló a helyzet. Mire akarok kilyukadi? Hát a SCI-FI Channeles Ghost Hunters International megvolt a nyári premierje, valamint a Scare Tactics harmadik évadja. Az MTV befejeződött a Real World 20. évadja, míg a TV LAND-en a She’s Got The Look első évadja.

Nézettség, nem országos viszonylatban:

  • Tegnap írtunk a Bonekickers című régész sorozatról esti hírmorzsáinkban. Mára megvannak a pontos számok, már ami a premierjét illeti. 6.8 millióval nyitott a BBC-műsorán, ami első nekifutásra nem rossz.

Hírek:

  • Courtney Cox (Friends, Dirt) színésznő úgy tűnik, nem marad munka nélkül. Bár ilyen múlttal néznék, mint boci a süveges malomtetőre. Három epizódra szerződtették le a Scrubs-ba, ahol főnökösödni fog, de többet nem írnék, mert az spoileres volna.
  • Mindenkinek rémlik az MXC? Anno tess írt róla, mármint a negyedik évadpremierjéről egy kritikát. Na mármost a SpikeTV feldobott a YouTube-ra – miért nem a GuruTube-ra nem is értem – egy videót, amin azt mutatják be, hogy hogyan lopták meg őket az ABC-sek, melynek végeredménye a Wipeout lett. Az ABC-nek sem kellett több, ráállította az ügyre az embereit, melynek hatására a videó lekerült a portálról, mint bizonyíték. Faszok mi?
  • Ausiello megint hozza a rossz hírek új bloghelyén. Most a Friday Night Lights második évadjáról szivárogtak ki a rajongóknak szívfájós hírek, miszerint Gaius Charles – Brian ‘Smash’ Williams karaktere – és Scott Porter – azaz Jason Street – csak mint vendégszereplők fognak feltűnni a folytatásban. Mivel nem néztem meg belőle egyetlen részt sem, így nagyon nem vágott haza, viszont aszondják két jelentős karaktertől kell búcsút vennünk, amire Jason Katims azt válaszolta: Le lesz zárva frankon a sztorijuk.
  • (A napokban már megírtam szerinte, de címet még nem közöltem!) Az Ozzy-család ellátogat a FOX-ra egy hat epizódos szkeccs show keretében, melynek a The Osbournes: Loud and Dangerous címet adták. Az MTV után most országoson lesznek. De jól megy egyeseknek.
  • Visszatérő vendégszereplőként fog feltűnni Carla Gugino és Beverly D’Angelo az Entourage 5. évadjában, melynek premierje szeptember 7-én lesz.
  • Hu-ha. A Swingtown eddig hatalmas port kavart premierje óta odakinn. Ugye voltak az aggódó szülők, akik piciny kis fiaikat akarták megvédeni az ingyen pornótól, erre most meg jönnek a különböző cégek, akik fizetnek a CBS-nek reklámjaikért, hogy ne rakják már be a szünetébe az övükét, mert rossz fényben tűntetik fel ezáltal.
  • Újabb képek a Lipstick Jungle második évadjának forgatásáról.
  • Hogy áltok a The Shield-del? Jól?! …akkor most következne némi friss infó róla. Elsőként is az évadnyitó epizód címe a Coefficient of Drag lesz, továbbá ha ellátogattok erre a linkre, akkor megláthatjátok az első promo képeket, s végezetül az AXN ugye tolja most az ötödik évadját. Nos közvetlenül utána jön a 6. évad. …Jah és a Sneak Peek-et se feledjük ki.
  • Újabb forgatási képek az Ugly Betty köv. évadjából.
  • Traci Dinwiddie, aki eddig csak kisebb szerepeket vállat sorozatokban vendégszerepelni fog a Supernatural negyedik évadjában.
  • Július 30-án debütál a Criss Angel: Mindfreak következő évadja.
  • A CMT berendelte a My Big Redneck Wedding reality második évadját. Plusz 8 epizód még az elsők mellé.
  • A HBO zöldutat adott a Fat Sells címre hallgató pilotnak, amiben hétköznapunkhoz tartozó dolgokat járnak körbe, azaz amiről azt hisszük, hogy működik az ténylegesen működik-e. Rendezők között Forest Whitaker (Biggest Loser) és Gren Wells.

Kommentáld!

Heti adag + Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 July 1, 13:12-kor a(z) casting,Hírek,Heti adag témába.

Heti adag:

  • Még szerencsére tegnap nem jött semmi újdonság, így a maiakról számolnék be röptében. Reggel már szóba került The Secret Life of The American Teenager, melyről két darab előzetest belinkeltünk. Nos, vele lehet elsőként számolnotok, valamint még jön az A&E műsorára a The First 48 8. évadja.

Hírek:

  • Hírmorzsánkat egy szomorú hírrel kezdenénk meg: Elhunyt Don S. Davis (Stargate: SG-1, Twin Peaks) színész.
  • A TNT bepróbálja a lehetetlent, még hozzá a brit Cracker című kultsorozatot akarja „amerikaiasítani”, azaz hazájukban honosítani, melynek főszerepében sok-sok káros szokás emberei jelennek meg (pl.: láncdohányos). Nem ez volt az első ilyen terv, hiszen anno az ABC is bepróbálkozott vele, csak éppen csúnyán padlót fogott.
  • A pletykák szerint nagyon úgy tűnik, hogy az AMC megint egy bombabiztos sorozata elé néz, mivel a Prisoner-ből akar remake-t csinálni. A tervek szerint a projekt 2009-re lenne kivitelezve 6*1 órás epizódokban, minisorozat formájában. (Infobooster)
  • Nem sokunk hallott még az N tévécsatornáról gondolom. Most szerintem majd fogunk, hiszen egy reality-be kezdett bele, The N’s Student Body címen! – tudhattuk meg a DigitalSky jóvoltából. A Show-ban 12 tini fogja összemérni fizikai tudását.
  • Szintén tőlük tudni, hogy az ITV már megint egy zenés drámasorozaton töri az agyát, aminek a Britannia Highcímet adták. Hivatalos honlapja már elkészült, ahol megtaláltok róla minden részletesebben. Szereplők között: Marcquelle Ward, Sapphire Elia, Mitch Hewer, Georgina Hagen, Rana Roy és Matthew James Thomas.
  • A TV LAND nem áll le a She’s Got The Look, sőt visszahozza. A reality-ről annyit kell tudni, hogy 35 évkörüli nők modellkednek benne. (Gondolom, itt jön képbe az a nóta, hogy nem csak a 20 éveseké a világ…)
  • Az ABC azt ígéri, hogy náluk a Scrubs elnyeri méltó jutalmát, azaz a HD kedvelő is nézhetik durva nagy képfelbontásban.
  • A Doctor Who-rajongóinak megint csak összeszedte a SpilerTV a negyedik évad befejező részével kapcsolatos cikkeket, minden nagyobb tévés újságból. Klikk ide.
  • Monk-éknál már a századik résznél gondolkodnak, mivel megvan mi lesz a címe: Monk’s 100th Case
  • A FOX Lie to Me címre hallgató pilotjának főszereplője Tim Roth lesz. Láthatatlanban 13 epizódot rendeltek be belőle. Szereplők között: Monica Raymund, készítők között: Brain Grazer, Sam Baum és David Nevins. A sorozat középpontjában egy csóka, aki mondhatni élő: hazugságvizsgáló.
  • 16 epizódos lesz a Burn Notice, a Monk és a Psych is, melyből idén 8-at biztosan láthatunk, de pletykák szerint 9-et kapunk, majd a folytatás jön jövőre.

1 Hozzászólás

Nyári programajánló: Június (1)

 
Beküldte: Kanyecc 2008 May 25, 12:17-kor a(z) Heti adag témába.

Tegnap megvolt az NBC őszi programterve, de ősz még rohadt messze van, főleg ha meleg nyár elé nézünk. (Már pedig az időjósok szerint az lesz.) Nézzük meg ezen a nyáron miket fogunk nézni. Hiába nevezzük nyárt a punnyadás időszakának, sorozatokból nem lesz hiányunk. Igaz a nézettségek az elkövetkezendő hónapokban egyhangúnak fognak tűnni, viszont ez teljesen jól van, hiszen az újdonságok főleg kábeles szinten fognak utolérni minket.

Miket várok nagyon? Hát elsőként a június 2-án visszatérő The Mole-t, azaz magyar címen a Téglát. Rémlik még? …anno a TV2-n ment, ha jól emlékszem a mediterrán Földközi-tenger valamelyik országában. Aztán még ott van a SwingTown, a CBS utolsó olyan újonca, ami visszamaradt a 2007/08-as idényből. Lesz még részünk Nashville Star-ból, My Boys-ból, tovább megérkezik a The Burn Notice második-, a Weeds negyedik-, az Army Wife második-, a Stargate Atlantis ötödik évadja. Újdonságok részéről lesz: Generation Kill a HBO részéről, Flashpoint a CBS részéről, The Factory a Spike TV-től és Black Gold a TruTV-től. (A sor, persze koránt sem ért véget.)

Na, de ne rohanjunk annyira előre. Három részes felosztásban jöjjön mindaz, amiről majd naponta fogunk emlékeztetni benneteket. Első felvonásban a május végét és a júniusi újdonságokat mutatnánk meg.

Május 26. (hétfő)
A&E, 21:00 – The Andromeda Strain – Part 1.
E!, 22:00 – Denise Richards: It’s Complicated – 1×01
E!, 22:30 – Living Lohan – 1×01

Május 27. (kedd)
FOX, 20:00 – The Moment of Truth – 1×11 (nyári premier)
A&E ,21:00 – The Andromeda Strain – Part 2.

Tovább…

Kommentáld!

free web stats