Délutáni előzetes (2): Sorsdöntő lövés

 
Beküldte: Kanyecc 2017 August 12, 17:27-kor a(z) videó témába.

Jó „csúnya” címet kapott a Tv2 testvércsatornájától, a Prime-tól a Shots Fired. A Fox event jelleggel meghirdetett újonca volt a 2016/17-es idényben, ami várakozáshoz mérten hozott (tudtuk, hogy a kutya se fogja nézni!), azaz mindössze egyetlen etappal kell számolni, és lezárással. (Szeretem magam számokban kifejezni, így írnék konkrétumokat, miszerint a leadott 10 része alatt mindössze 3.477 milliós átlagot csikartak ki az amerikai közönségből, valamint 0.88-as demó átlagot a 18-49 évesek ugyanezen részéből. – Eléggé sovány, meg is lett az ára.) A történet ott kap fonalat, amikor egy afro-amerikai seriff helyettes megöl egy fegyvertelen fehér főiskolai hallgatót egy észak-kaliforniai kisvárosban. Természetesen az ügyet felkapják, ahogy azt illik. Főszereplők sorában: Sanaa Lathan, Stephan James, Stephen Moyer, Will Patton, Mack Wilds, Aisha Hinds, Clare-Hope Ashitey, Conor Leslie, DeWanda Wise és Richard Dreyfuss.

Itthon, mint azt írtam a Prime karolja fel, amit már kijelenthetünk tényleg a Tv2 sorozatokkal kapcsolatos csatornájának. (A mozisat hívjuk Mozi+-nak.) Premierjét még augusztusban megkapjuk, pontosabban 23-án 22 órás kezdéssel. Mutatnám a hozzákészített ajánlót.


Kommentáld!

Upfronts 2017 – Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 22, 22:09-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Cikksorozat: NBC | Fox | ABC | CBS | The CW

Upfronts 2017 – Fox: Összegző | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

Az Upfronts harmadik állomásához érkeztünk. A következő cikkekben a Fox-ot tárgyaljuk ki, aki múlt hétfőn tartotta meg a jövő idényre szóló sajtótájékoztatóját. Megtörtük kicsit a sorrendet, hiszen közben a The CW-nek is leközöltük, ezért ezer bocsánat.

Több mérföldkőhöz érkezett. Az egyik ilyen a Family Guy 300. része, a másik a Brookly Nine-Nine 100. epizódja lesz, ami a 2017/18-as idényben lesz esedékes. Azt se feledjük el, hogy a The Simpsons is a 29. évadjába lép, mellyel a 635 epizódszámot megüti. Már egy ideje tévés történelmet ír, mint a leghosszabb futó szkriptelt animációs sorozat, azonban ezt a rekordmércét évről évre feljebb tornássza. Nem semmi a teljesítmény.

Büszkék lehetnek magukra, mert sikerült a The X-Files-szal feléleszteni egy klasszikust, ami nem hazudtolta meg régi önmagát. Azóta berendelték a 11. évadját. (Kemény menet volt, de sikerült. Chris Carter showrunner-i irányításával, valamint David Duchovny és Gillian Anderson főszereplésével jöhet a következő felvonás. Forgatás: nyáron!) A csatorna a jövőben rááll az ilyesfajta tematikára. (Mármint a jól futott klasszikusokat rebootolják!) Szó esett arról, hogy a Prison Break folytatást kaphat, azonban ez még csak pletyka szintű infó. Ha megtörténik, akkor se biztos, hogy 2017/18-ban látjuk képernyőn, lehet kimaradás. Hasonló cipőben jár a 24-franchise Legacy tagja, amiről csak annyit tudni, hogy ősszel biztosan nem kerül képernyőre.

A New Girl esetében korábban 13 részes záróévadról beszéltek, azonban a sok kavarás miatt a csatornavezetősége inkább csak egy 8 részes levezénylésre bólintott rá. A Fox jövőbéli tervei között kap helyet az is, hogy az Empire és a Star kapcsolatát felerősítse. A Scream Queens elbukott, viszont úgy tekintenek rá, mint amit később, 2-3 évvel feléleszthetnek antológia jellege miatt. Ryan Murphy biztosan nyitott lesz a projektre.

„We’re strategically pairing shows that have greater compatibility to increase audience flow and create higher duplication on each night. We endeavored to develop a mix of provocative, compelling dramas; broad, funny comedies; and exciting, live events from the best creators in the business – and we’re excited about these new shows.”

– mondta Dana Walden és Gary Newman. a Fox TV csoport két fejese.

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a The Simpsons 29. évadját,
– a Family Guy 16. évadját,
– a The X-Files 11. évadját,
– a Bob’s Burgers 8. évadját,
– a New Girl 7. évadját,
– a Brooklyn Nine-Nine 5. évadját,
– a Gotham 4. évadját,
– a The Last Man on Earth 4. évadját,
– az Empire 4. évadját,
– a Lucifer 3. évadját,
– a The Mick 2. évadját,
– a Lethal Weapon 2. évadját,
– a Star 2. évadját,
– és a The Exorcist 2. évadját.

Illetve nem-szkriptelt szemgensből igényt tart:

– a Hell’s Kitchen a 17. évadját,
– és a MasterChef Junior 6. évadját.

Végezetül pedig azok a sorozatok következnének, amik nem kerültek visszakérésre a 2017/18-as idényre, így kaszát/befejezést kapott:

– a Bones-t a 12. évadot követően (befejezték)
– a Sleepy Hollow-t a 4. évadot követően (befejezték)
– a Rosewood-ot a 2. évadot követően,
– a Scream Queens-t a 2. évadot követően,
– a Making History-t az 1. évadot követően,
– a Pitch-et az 1. évadot követően,
– az A.P.B.-t az 1. évadot követően,
– a Shots Fired-öt az 1. évadot követően,
– és a Son of Zorn-t az 1. évadot követően.

Éés… nem született döntés:

– a Prison Break 6. évadját,
– a 24: Legacy „2. évadját”,
– a Wayward Pines 3. évadját,
– a My Kitchen Rules 1. évadját,
– a You the Jury 1. évadját,
– és a Kicking & Screaming 1. évadját illetően.

Nézettségi mutatók a 2016/17-es idényre nézve:

Több hónap elteltével ki tudja felidézni, hogy a Bones teljesítményét? – Fel a kezeket! Nyugi, nekem se menne, ezért összeszedtem, hogy a 2016/17-es idényben házon belül miként teljesítettek a Fox visszatérői és újoncai. Először mutatnám a TOP-listát, aztán lentebb kielemezném a látottakat.

SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. Empire – 7.751M (-32.39%); 18-49-ben: 2.80 (-36.76%)
02. Lethal Weapon – 6.536M; 18-49-ben: 1.57.
03. 24: Legacy – 5.124M; 18-49-ben: 1.40
04. The Simpsons – 4.241M (+6.05%); 18-49-ben: 1.81 (+3.80%)
05. Star – 4.222M; 18-49-ben: 1.34
06. Lucifer – 3.715M (-18.57%); 18-49-ben: 1.06 (-27.72%).
07. Shorts Fired – 3.556M; 18-49-ben: 0.89
08. APB – 3.427M; 18-49-ben: 0.78
09. Gotham – 3.374M (-17.53%); 18-49-ben: 1.10 (-21.59%)
10. Bones – 3.226M (-31.16%); 18-49-ben: 0.81 (-18.52%)
11. Sons of Zorn – 3.032M; 18-49-ben: 1.29
12. Pitch – 3.032M; 18-49-ben: 0.83
13. Rosewood – 3.030M (-36.70%); 18-49-ben: 0.66 (-50.88%)
14. The Mick – 2.959M; 18-49-ben: 1.10
15. Family Guy – 2.856M (-7.59%); 18-49-ben: 1.32 (-9.94%)
16. Prison Break – 2.822M; 18-49-ben: 1.02
17. Brooklyn Nine-Nine – 2.227M (-18.53%); 18-49-ben: 0.91 (-25.07%).
18. Bob’s Burgers – 2.156M (-5.75%); 18-49-ben: 0.96 (-8.62%)
19. The Last Man on Earth – 2.124M (-22.70%); 18-49-ben: 0.89 (-22.90%)
20. New Girl – 2.059M (-18.22%); 18-49-ben: 0.93 (-16.56%)
21. Sleepy Hollow – 1.918M (-37.44%); 18-49-ben: 0.50 (-39.81%).
22. The Exorcist – 1.914M; 18-49-ben: 0.68
23. Making History – 1.585M; 18-49-ben: 0.69
24. Scream Queens – 1.445M (-48.16%); 18-49-ben: 0.61 (-44.50%)

Megfáradni látszik az Empire. Míg az előző szezonban 10 millió felett hozott, addig mostanra mutatkozott egy laza 30%-os visszaesés. Így se lehet panaszunk rá, hiszen 7 milliós átlagával veri a mezőnyt házon belül. Sőt, csak ő képes arra, hogy 2.8-as demóátlagot tegyen le az asztalra. A TOP3-ban foglal helyet a Lethal Weapon, ami 6.5 milliójával szintén kivívta magának a tiszteletet, a 24: Legacy esetében már torzulás mutatkozik, ugyanis a Super Bowl-nek hála a pilottal megszedte magát, amit folyamatosan leépített a végső 5 milliós átlagára.

A TOP5-ben kap helyet a The Simpsons, ami erősödött; valamint a Star, az Empire spin-offja. Alapvetően jól teljesítettek a Fox üdvöskéi, hiszen a Shots Fired a 7. helyen, az APB a 8. helyen zárt a teljes lakosság körében – csak hát a 18-49 éveseknél azért jócskán elmaradtak.

A 2017-es év Scream Queens-e a The Exorcist lett, ami gyalázatosan gyenge számokkal vívta ki magának a 2. évados berendelést. Engem speciel nem érdekel, mert örülök a hírnek, de ha csak a mutatókra kellene hagyatkozni, akkor biztos elmarasztalnám – mint ahogy azt tették a Making History-val vagy a Pitch-csel. A Brooklyn Nine-Nine-nél már látszódik a ragaszkodás, mint ahogy a The Last Man on Earth-nél.

A legnagyobb visszaesést a Scream Queens és a Sleepy Hollow produkálta, előbbinél 45%-os könyvelhető.

NEM-SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. MasterChef Junior – 3.541M (-14.07%); 18-49-ben: 1.04 (-16.47%)
02. Hell’s Kitchen – 3.480M (-2.31%); 18-49-ben:1.09 (-2.68%)
03. My Kitchen Rules – 2.268M; 18-49-ben: 0.78
04. Kicking & Screaming – 1.875M; 18-49-ben: 0.58
05. You the Jury – 1.372M; 18-49-ben: 0.33

Az őszi és a tavaszi időszak 5 nem-szkriptelt sorozatnak adott otthont. Köztük a MasterChef Junior és a Hell’s Kitchen zárt a legjobban. Látszik, hogy a Fox most nem erre a részlegre összpontosít. Hozza a kötelező adagot, bepróbálkozik egy-egy új ötlettel, de alapvetően a drámákkal és a komédiákkal akar magának piacot nyerni. Ezért se hozták vissza az American Idol-t, ami véleményük szerint 2020-ig maradhatott volna parkolópályán.

So You Think You Can Dance nyáron érkezik, ahogy a SuperHuman, az American Grift és a The F Word with Gordon Ramsay trió.

A jövő hírnökei:

Csökkentett a létszámon a Fox. Tavaly 8 drámának és 3 komédiának adott zöld utat, melyből 4-et tovább is éltet a 2017/18-as idényben; míg most 4 drámáról és 2 komédiáról emlékezhetünk meg. A Lethal Weapon­-nel a krimi műfaját helyre rakták. A The Mick­-nál jó kérdés, hogy mi az, mivel színt vittek a jelenlegi portfoliójukba. Ennél egyértelműbb a helyzet a Star­nál, amit spinoff mivoltból eredően tovább éltettek, hiszen most terveik lesznek vele. A The Exorcist kivívta magának a kritikai visszhanggal a folytatást, illetve kicsit azt érzem nála, mint ha a Scream Queens cipőjét húzta volna fel, azaz belepróbálnak egy 2. etapba, hátha megszeretik a nézők a démonűzést.

2017/18-ban az új ötletek között nincs ilyesmi, viszont felbukkan egy kórházas ötlet. A Fox nagyon szeretne ismét eredményes lenni ebben az alműfajban, mint volt egykor a House-zal. A 9-1-1-gyel és a The Resident-tel megpróbálkozik a lehetetlennel, hátha befutnak velük. A The Orville-lel némileg az országos tévén futó sci-fi világot akarják felébreszteni, amit a CBS a Star Trek-kel próbál a stream oldalán. A The Gifted fog gondoskodni arról, hogy a Gotham mellett legyen másik képregény-adoptáció. Ha tippelnem kellene, akkor csak egyet fog tovább örököltetni 2018/19-re. Ergo, házon belül lesz egy Marvel vs DC harc.

Komédiából se lesz hiány. A mezőny erősebb, mint a tavalyi, ahol helyet kap egy repülőgép legénységére és utasaira fókuszáló elgondolás az LA to Vegas személyében; illetve egy X-akták komédiaszerűség, a Ghosted által.

Dráma pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

– a The Resident-et,
– a The Orville-t,
– a The Gifted-et,
– és a 9-1-1et.

Komédia pilotokból az alábbiak kaptak zöld utat:

– a Ghosted
– és az LA to Vegas.

Egyéb produkciók:

Rent
A Christmas Story

Kommentáld!

Plakátba zárva: Shots Fired

 
Beküldte: Kanyecc 2017 February 23, 10:33-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

A tavasz event sorozata lehet Gina Prince-Bythewood által készített ötlete, ami egy gyilkosságra helyezi a hangsúlyt faji identitást vonalat érintve. Ez egy érzékeny téma Amerikában, így jó eséllyel korrekt nézettséget generálhat még akkor is, ha a Fox szolgál otthonául. A történet két nyomozóra teszi a fókuszt, akik egy olyan ügyben vizsgálódnak, amiben egy fekete rendőr egy fegyvertelen fehéret öl meg, aki tetejében még csak főiskolás. Mondanom se kelljen, de nagy port kavar az ügy, amiből újabbra is fény derül, csakhogy érezzük a törődést.

A főszereplők sorában: Aisha Hinds, Clare-Hope AShitey, Conor Leslie, DeWanda Wise, Helen Hunt, Rchard Dreyfuss, Sanaa Lathan, Stephan James, Stephen Moyer, Tristan Wilds és Will Patton. A jelenlegi felállás szerint március 22-én kerülhet képernyőre, az Empire mögött.

Shots-Fired-Poster

Kommentáld!

Esti előzetes: Shots Fired

 
Beküldte: Kanyecc 2016 July 16, 18:58-kor a(z) 2016/17 sorozatai,videó témába.

Kapott egy új előzetest a Shots Fired, amit csak a Fox midseasonjában kapunk meg. Bevallom őszintén: nem néztem meg, hogy az előzőhöz képest mi a változás, de elvileg van – legalábbis hiszek a forrásunknak. (Ha pedig nincs, így jártunk.) Tudjátok, ennek a sztorija játszódik egy déli kisvárosban, ahol faji inditatású gyilkosság történik, ami totálisan feje tetejére állítja az ottlakók hétköznapjait. Event jellege miatt sokak számára fogyasztható lesz, amit antológiával ütnek fel, hogy siker esetén máshol, másokkal egy hasonló eset végére tehessenek az írók pontot. Nézzük csak, mit is kaptunk!


Kommentáld!

Melyik a legvárósabb Fox-os újonc? Szavazz!

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 25, 13:25-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Szavazás témába.

Szavazási előzmények: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Bevallom, picit megcsúsztunk az Upfronts részleteivel, de ettől függetlenül még mindig aktuális minden, hiszen ősztől kerülhetnek legkorábban képernyőre az újoncok. Tehát ha két héttel később hoznám ugyanezt a posztot, akkor se vesztené aktualitását. Az NBC üdvöskéiről már döntöttetek. Olvastátok az adatlapjaikat, láthattátok az előzeteseit, és végül a fentebbi linken le is adtátok voksaitokat, hogy melyik a legvárósabb drámájuk, komédiájuk és reality-jük. Most ugorjunk a következő fejezetre, ugyanis a Fox-on a sor.

A Fox eléggé vegyes idényt tár elénk. A drámák közül nehéz lenne behatárolni azt, hogy melyik a leginkább várós, de a komédiáknál egyszerű a helyzetem. Kezdjük velük. Számomra a Son of Zorn abszolút elsöprő erővel rendelkezik. A második helyre a Making History-t hoznám be, míg az utolsóra a The Mick-ot, amit szívem szerint műsorra se helyeznék, annyira távol állt tőlem.

Térjünk vissza a dráma szegmensre. Szép hosszú lesz a lista. Az elsők között emelném ki a The Exorcist, ami az alapötletével is, és az ajánlójával is hamar kedvencek közé került. Azért az vad, hogy egy ilyen ötlet országos adón köt ki! A Prison Break is hozta abszolút a deja vu érzést, amit vártam tőle. A 24: Legacy pedig bebizonyíthatja, hogy Jack Bauer nélkül is lehet a CTU-t éltetni, valamint világot megmenteni. A Pitch felélesztheti a készítőkben azt a vágyat, hogy merjék a sporttal kapcsolatos ötleteiket tévére vinni. Az A.P.B. egy jó utánpótlása lehet a régivágású rendőrös ötletek újragondolásának. A Lethar Weapon pedig arról szeretne gondoskodni, hogy a haverzsarus koncepcióknak igenis van jövője 2016/17-ben. A Star-nál viszont csillaghullást jósolnék. A Shots Fired az antológia jelleget mélyítheti az országos tévék körében, bár nem érzem annyira erősnek.

A reality-knél túlélő és a főzős alapötletet vegyítik némi versenyzéssel.

Ez az összkép. Már csak egyetlen dolgotok marad: szavazni! Csak egyre lehet, szóval döntse el mindenki maga, az adott műfajokon belül melyik a legeslegvárósabb! Számomra egyszerű volt a döntés.

A végére pedig jöhet némi támpont: Upfronts 2016: Fox | Menetrend | Adatlapok | Előzetesek

[poll id=”72″]

[poll id=”73″]

[poll id=”74″]

Kommentáld!

Fox-előzetes (6): Shots Fired

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 25, 11:03-kor a(z) 2016/17 sorozatai,videó témába.

Útbaigazítás: Upfronts-összegző | Őszi/tavaszi menetrend | Adatlapok

A Fox-nak két „event sorozata” lesz a 2016/17-es idényben. A 24: Legacy testesíti meg az elsőt, a második pedig a Shots Fired. A cselekmény bonyodalmát az adja, hogy egy fekete zsaru lelő egy fehér fegyvertelen menekülő fiatalt. A sztori teljes egészében egy évadra lesz felütve, azaz ha meg is kapná a második etapos berendelését, akkor antológia formájában érkezhetne, avagy ezt lezárják és egy újabb ügyet nyitnak hasonló vázra húzva, másabb csavarokkal. Tehát senkit se zavarjon az a meglátás, hogy miként lehet mindezt 3-4 évadon át elénk tárni úgy, hogy még érdekes is legyen. Alapvetően az átívelős nyomozók időszakát éljük, így simán kinézném belőle a sikert. Jó témát ölel fel, nyit a színes bőrű nézők felé, mint az Empire. Társadalomkritikára próbál majd alapozni, szerintem nem sok gond lesz vele.


Kommentáld!

Fox újoncok (6): Shots Fired

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 18, 12:14-kor a(z) Upfronts 2016: Fox témába.

ShotsFired-banner

Műfaj: dráma

Stúdió(k): 20th Century Fox Television · Imagine Television · Undisputed Cinema

Forgatási helyszín: Charlotte, N.C.

Író: Reggie Rock Bythewood (New York Undercover)

Rendező: Gina Prince-Bythewood.

Producerek: Brian Grazer (Breakthrough, The Bastard Executioner, 24: Legacy) és Francie Calfo (Gang Related, How to Live with Your Parents (For the Rest of Your Life), The Great Escape)

Történet: egy déli kisvárosba történt gyilkosságok felgöngyölítése kapja az átívelő szálat, amit két nyomozó fog végrehajtani, hogy igazságot szolgáltassanak. A sztori csavarját az adja, hogy egy fekete zsaru megölt egy fegyvertelen fehér tinédzsert – mindez rányomja a koncepcióra a faji indíttatást, melytől a társadalmi feszültség is érezhetővé válik. Lényegében: ez lesz a Fox saját American Crime Story-ja, hiszen simán volt már ilyen Amerikában.

Szereplők: Aisha Hinds (Detroit 1-8-7, Cult, Under the Dome), Alicia Sanz (From Dusk Till Dawn: The Series), Angel Bonanni, Clare-Hope Ashitey (Doctor Foster), Conor Leslie (Klondike), DeWanda Wise, Edwina Findley (Treme), Helen Hunt (Mad About You), Jill Hennessy (Crossing Jordan), Manny Perez (Third Watch), Marqus Clae, Richard Dreyfuss (Coma, Your Family or Mine), Sanaa Lathan (Nip/Tuck, Boss), Shamier Anderson (Wynonna Earp, The Next Step), Stephan James, Stephen Moyer (True Blood, The Bastard Executioner), Tristan Wilds (90210, The Wire) és Will Patton (Falling Skies).

Berendelve: 10 epizód, event sorozat

Premier: 2016. midseason

Kanyecc szerint: A kulcsszavai a koncepciónak: a „faji indítatás” és a „kisváros”. Ezekkel simán azt érzem, hogy az írók megvettek kilóra. Másrészről, mi ez a rengeteg név a szereplőgárdában? A Trónok harcában szoktam hasonló mennyiséghez hozzá, nem pedig a true crime ötletnél. Simán kinézem a sikerét. Mostanság a nézők kapósak az event jellegre. 10 rész alatt felgöngyölítik az ügyet, a 2. évadra pedig jöhet akár egy új.

Tess szerint: N/a

Közösségi hálós elérések: Weboldal | Facebook | Twitter | Hashtag: #ShotsFired

(A tovább mögött néhány promóciós fotó található!)

Tovább…

Kommentáld!

Upfronts 2016 – Fox: műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 17, 18:45-kor a(z) 2016/17 sorozatai témába.

Cikksorozat: Upfronts 2016: Fox | Menetrend | Újonclista | Bekéretlen pilotötletek

Lesz-e érintetlen napja a Fox-nak? – Nyilván nem, hiszen kaszáltak kellő mennyiségben, hogy mindegyikhez hozzá kelljen nyúlni. Az NBC-hez hasonlóan Ők se fognak 3-nál több újoncot műsorukra tűzni az őszi szezonban, ami valamilyen szinten védekező stratégiának fogható fel. Biztonságra próbálnak törekedni, inkább a meglévő visszatérőkkel szeretnének megalapozni a különböző timeslotjainak a nézettségét.

Tavaly úgy gondolták, ha vasárnapra költöztetik a Brooklyn Nine-Nine, akkor valamelyest feldobják a nap nézettségi rátáját. Ez elmaradt, ezért a New Girl-lel visszahelyezik a keddi szitkomblokkba, ahol jobban tud érvényesülni. Lényegében a The Grinder és a The Grandfathered timeslotját örökölték meg, hogy aztán kellően megalapozzák a Scream Queens 2. évadjának mutatóit. Vasárnapra a Son of Zorn költözik, aminek különlegessége maga a műfaja, hiszen egy hibrid sorozatként némileg felrázhatja a jelenlegi kínálatot. (A The Muppets is ilyen volt, de míg ott bábjátékkal tették mindezt, addig itt rendesen le lesznek animálva a karakterek.) A többi timeslothoz nem nyúlnak a hét utolsó napjánál. A The Simpson és a Family Guy között megtartják a szokásos fél órányi különbséget.

Hétfőről a bukott Minority Report eltűnik, helyére pedig a Lucifer költözik. A Rosewood csütörtökön próbálhat szerencsét úgy, hogy közben felvezeti a Bones utolsó etapját. Szerdán az Empire elé bedobják a Halálos fegyver sorozatötletét, amit kevésbé jó ötletnek vélek.

Midseasonben a Grimm-et a Sleepy Hollow váltja majd, a Bones-t pedig a Prison Break. A Gotham timeslotját kapja a 24: Legacy, és hogy a nézőknek gondolkodniuk se kelljen, az Empire szlotjára került a spinoff, azaz a Star. Ez utóbbi nagyon összerakott húzás.

Őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – Gotham (3. évad)
21:00-22:00 – Lucifer (2. évad)

Kedd:
20:00-20:30 – Brooklyn Nine-Nine (4. évad)
20:30-21:00 – New Girl (6. évad)
21:00-22:00 – Scream Queens (2. évad)

Szerda:
20:00-21:00 – LETHAL WEAPON
21:00-22:00 – Empire (3. évad)

Csütörtök:
20:00-21:00 – Rosewood (2. évad)
21:00-22:00 – Bones (12. évad) PITCH

Péntek:
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen (16. évad)
21:00-22:00 – THE EXORCIST

Szombat:
19:00-22:30 – Fox Sports Saturday: Fox College Football

Vasárnap:
19:00-19:30 – NFL on Fox
19:30-20:00 – The OT / Bob’s Burgers (7. évad)
20:00-20:30 – The Simpsons (28. évad)
20:30-21:00 – SON OF ZORN
21:00-21:30 – Family Guy (15. évad)
21:30-22:00 – The Last Man On Earth (3. évad)

Midseason műsorrend:

Hétfő:
20:00-21:00 – 24: LEGACY / Gotham (3. évad) (tavasztól)
21:00-22:00 – A.P.B. / Lucifer (tavasztól)

Kedd:
20:00-20:30 – New Girl (6. évad) / Brooklyn Nine-Nine (4. évad) (tavasztól)
20:30-21:00 – THE MICK
21:00-22:00 – KICKING & SCREAMING / PITCH (tavasztól) PRISON BREAK (tavasztól)

Szerda:
20:00-21:00 – Lethal Weapon / SHOTS FIRED (tavasztól)
21:00-22:00 – STAR / Empire (3. évad) (tavasztól)

Csütörtök:
20:00-21:00 – Rosewood (2. évad)
21:00-22:00 – PRISON BREAK Bones (12. évad)

Péntek:
20:00-21:00 – Masterchef Junior (5. évad)
21:00-22:00 – Sleepy Hollow (4. évad)

Szombat:
20:00-22:00 – Fox Sports Saturday

Vasárnap:
19:00-19:30 – ismétlés
19:30-20:00 – Bob’s Burgers (7. évad)
20:00-20:30 – The Simpsons (28. évad)
20:30-21:00 – MAKING HISTORY
21:00-21:30 – Family Guy (15. évad)
21:30-22:00 – The Last Man On Earth (3. évad)

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2015 December 18, 19:30-kor a(z) Hírek témába.

  • Tóth Kriszta és Sixx együtt kocsikázott, melyből egy teljesen jó interjú lett. Ajánlom figyelmetekbe. Egyébként D. Tóth indított egy websorozatot a Youtube-on, ahol az adott hírességeket/celebeket elviszi magával.
  • Az USA felpakolta a netre a Colony pilot epizódját. Némi instrukciót itt találtok hozzá.
  • Mark Ghanimé vendégszerepelni fog a Reign 3×08-as részében.
  • Van néhány címünk: Company Woman – Heroes: Reborn 1×12; The Assassination of Eddie MorraLimitless 1×12; Core ValuesNCIS: Los Angeles 7×12; Estrategia de Entrada Queen of the South 1×03; Blowback – Suits 5×11; The Last ChimeraTeen Wolf 5×11; The Empathy OptimazationThe Big Bang Theory 9×13; ShanzhaiThe Last Ship 3×03; Young & ParentsYoung & Hungary 3×04; Like a Boss / The Jade CrusadeYounger 2×03-04;
  • Február 18-án debütál a Vikings 4. évadja. A premier dátummal érkezett egy hír is hozzá, miszerint megtoldották plusz 4 résszel az etapot, így 20 epizódos lesz a folytatás, amit két részletben fognak leadni.
  • Itt olvasható egy interjú a Haven sorozatzárójával kapcsolatban.
  • Marc Guggenheim felrakott twitterre egy képet a DC’s Legends of Tomorrow forgatókönyv-borítójáról.
  • Az ABC felrakta a netre az American Crime 2. évadjának nyitórészét.
  • Albert Torres írásával a Fox berendelt egy pilotötletet, ami az Apparition címet hordozza. Paranormális drámára készüljünk, ha bekérik, melynek középpontjában egy sikeres new orleans-i orvos áll, aki felfedezi, hogy kapcsolatba tud lépni a túlvilággal, így próbál segíteni a bajba jutott életeken, lelkeken.
  • Bradley Cooper megy vendégszereplőnek a Limitless 1×12-es részébe.
  • Helen Hunt rendezésével kapjuk meg a Life in Pieces 1×12-es epizódját, melyben feltűnik Marshall Faulk és Brenda Song.
  • Treat Williams és Joe Tapper beugrik a Blue Bloods 6×11-be.
  • Emmitt Smith önmagát alakíthatja a CSI: Cyber 2×11-ben.
  • Az Amazon berendelte a 2. évadját a The Man in the High Castle-nek. A döntésen azért se csodálkozunk, mert olyan kampányt rittyentettek mögé, amire még nem volt példa egyik sorozatuknál sem. Az epizódszám marad az első évadéhoz hasonlóan.
  • Maya Rudolph több epizód erejére feltűnik a The Grinder-ben.
  • Április 1-jén startol a Banshee 4. évadja.
  • Reggie Rock Bythewood és Gina Prince-Bythewood készítésével, valamint Sanaa Lathan főszereplésével berendelte a Fox sorozatnak a Shots Fired című ötletet. A sztori középpontjában: egy nyomozó és egy ügyész áll, akik egy olyan ügyet vizsgálnak ki, melyben egy fekete rendőr megöl egy szintén fekete tinit Tennessee államában.
  • Január 5-én és 6-án érkezik az NCIS és az NCIS: New Orleans közös crossover epizódja.
  • Február 5-én startol a Vice 5. évadja az HBO-n.
  • Január 7-én debütál a Deve & Ethan: Lovemakers címre hallgató szkeccs és randizós sorozat a SeeSo műsorán. A közleményt róla és egy kedvcsináló előzetest az alábbi linken érhettek el.
  • Január 31-én az NBC előrukkol egy különkiadással az American Ninja Warrior kapcsán, mely az USA vs The World címet hordozza.
  • Csúszik a Grimm visszatérése. Eredetileg január 22-én kaptuk volna meg az NBC jóvoltából a folytatást, azonban a jelenlegi felállás szerint csak 29-én.
  • Regina Hall visszatérő szereplőként tűnik fel a Grandfathered-ben.

Kommentáld!

free web stats