Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 30, 19:36-kor a(z) Hírek témába.

  • A HGTV nem tartja kizártnak, hogy attól, hogy elbúcsúznak a héten az A Very Brady Renovation-től, még a jövőben találkozni fogunk a családdal és a felújítókkal különkiadás műsor formájában, hiszen nagyon korrekt számokat tettek le az asztalra.
  • Az ExtraTV kifaggatta Bob Odenkirk-et azzal kapcsolatban, hogy a Better Call Saul kapcsán mik a jövőbeni elképzelései, íme, amit mondott.
  • A Freeform elkaszálta a Pretty Little Liars: The Perfectionists-et az 1. évadot követően. Mondjuk a döntéssel nem illik vitatkozni, mert valóban a leggyengébben teljesítő sorozataik között szerepelt a tavalyi idényben. Míg a Siren 2. évadja 479 ezres átlagot tett le, valamint 0.16-os demó értéket, addig ő mindössze 260 ezret és 0.12-es demót. Nála már csak a The Body Type volt a gyengébb, ami a 3. évadjával 237 ezret generált mindössze, valamint 0.10-es demót.
  • A TBS elkaszálta a The Guest Book-ot a 2. évadot követően. – Érdekes, mert annyira nem hozott rosszul. 907 ezres átlagot tett le az asztalra, valamint 0.32-es demót a célközönségnél. Persze mindez elmaradt 20%-kal az előző idénytől, de már mindegy.
  • Ray Romano nevével bővül a Made for Love című HBO MAX-ra készülő sorozat, amit a streaming szolgáltató 2020 tavaszán hoz el. Ugye korábban: Cristin Milioti írt alá. A forgatókönyvét Alissa Nutting azonos című könyve adja, amit S.J. Clarkson rendezésével hoznak el. 10 részes bekérés már adott. Ennek a középpontjában van egy harmincas éveiben járó nő, aki, miután belefárad 10 évnyi házaséletbe, lekoccol férjétől, azonban ekkor szembesül, hogy az az agyába ültetett egy olyan kütyüt, amivel nemcsak hogy letudja követni pozícióját, de még a gondolatait és érzéseit is tudja. További készítők: Liza Chasin, Patrick Somerville és Dean Bakopoulos.
  • Az HBO MAX három Ellen DeGeneres projektnek adott zöld utat. Az egyik az Ellen’s Design Challenge, ami egy verseny-reality lesz, amelyben 8 előrelátó tervező mérheti össze fantáziáját. A másik a First Dates Hotel, ami brit alapokra építkezik, melyben a párok egy bulihotelben kereshetik a Nagy Ő-t. A harmadik pedig egy animált elképzelés Little Ellen címmel, ami New Orleans-ben dolgozná fel a fiatal Ellen életet. Mindegyik 2020 tavaszára van beütemezve.
  • Azt vágjátok, hogy az It’s Always Sunny in Phiadelphia a jelenlegi rekord tartó a műsoron lévő komédiák körében?!
  • A Netflix elkaszálta a BoJack Horseman-t. A már berendelt 6. évadja lesz az utolsó, viszont a megszokott módon kettészedik. Az első felét október 25-én, a másodikat 2020. január 31-én kapjuk meg.
  • November 3-án érkezik a The Real Housewives of Atlanta 12. évadja a Bravo műsorára. Mutatnék egy előzetest hozzá.
  • Midseasonben fog visszatérni az America’s Got Talent: The Champions a 2. évadjával, aminek különlegessége, hogy Simon Cowell, Howie Mandel és Heidi Klum mellé érkezik Alesha Dixon a zsűritagok sorába, míg a műsorvezetői pozícióban marad az előző évadban megszerett: Terry Crews. Íme a bejelentő videó mellé.
  • A Showtime nem sokat packázott, berendelt On Becoming a God in Central Florida 2. évadját. Pedig nézettség szempontból nem megy jól a szekere. A 194 ezres átlag az semmi, pláne, hogy a Shameless 9. évadja 1 milliót produkált.
  • Elkezdődött az Absentia 3. évadjának forgatása, ahova Geoff Bell és Josette Simon újként csatlakozott, míg visszatér a régiek közül: Katic, Heusinger, Jackson, Freeman, McAuley és Le Nevez. A felvétel egyébként Szófiába startolt el, premierre legkorábban 2020-ban kerülhet sor. A showrunner-i székben: Samantha Corbin-Miller ülhet.
  • Olyan hírek vannak a levegőben, hogy közelben egy Thirtysomething előzménysorozat berendelése, bár semmi konkrétum nincs, csak maga a pletykahíre.
  • A Hulu kukába küldte a Marvel’s Ghost Rider projektet. Mégsem lesz az égő koponyafejből sorozat, legalábbis náluk nem! Pedig a szereplők között már ott volt: Gabriel Luna, illetve a készítők sorában: Stephen Lighfoot, Paul Zbyszewski és Jeph Loeb.
  • Október 6-án startol a River of No Return címre hallgató Discovery Channel-es sorozat. Mutatnék hozzá egy kedvcsinálót.
  • Michael Rosenbaum nem fog visszatérni Luther szerepében az Arrowverse eventjében az évad végén, pedig nagyon szerette volna a nézőközönség, hiszen nemrég robbant a hír, hogy Tom Willing és Erica Durance jelen lesz a Crisis on Infinite Earths-ben.
  • A BET elkaszálta az In Contempt-et. Mindössze egyetlen évad született belőle.
  • December 5-én startol a Tell Me a Story 2. évadja a CBS All Access kínálatában. A forgatás Nashville-ben zajlott, visszatérőként látható lesz majd Danielle Campbell, Garcelle Beauvais, Caleb Castille és Christopher Meyer.
  • Craig Mazin, a Chernobyl egyik készítője megerősítette, hogy nem terveznek folytatást a sorozatnak.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 16, 18:38-kor a(z) Hírek témába.

  • Augusztus 4-én debütál a TLC műsorán az Unexpected 3. évadja. A dokureality lényege, hogy fiatal szülőkön keresztül mutat a családos életbe betekintést. Amondó vagyok, hogy a magyar tévébe pont ilyen kellene, hogy fellendüljön a család alapítás ténye.
  • A Cartoon Network berendelte a Craig of the Creek 3. évadját.
  • A Cartoon Network zöld utat adott a Victor and Valentino 2. évadjának.
  • Talán még nem esett szó arról, hogy a The Walking Dead legújabb spin-off ötlete 10 részes berendelést kapott. Ugye ebbe csatlakozott nem rég Alexa Mansour, Nicolas Cantu és Hal Cumpston. A forgatása elvileg nyáron lesz, de még tart a casting rész.
  • Mandy Gonzalez és Patricia Kalember vendégszereplője lesz az Elementary 7×10-nek.
  • Esta Spalding (Masters of Sex) lesz a showrunner-je a jövő hónapban érkező On Becoming a God in Central Florida-nak, ahol Sarah Shepard exec. producerként kapott helyet.
  • Augusztus 21-én debütál a Mountain Mosters 4. évadja a Travel Channel-en – vele kapcsolatban még annyi érdekesség, hogy dupla résszel startol.
  • Jelenpillanatban 30 darab 2019/20-as idényben búcsúzó sorozatról van tudomásunk, felsorolás jelleggel mutatnám mik is ezek: a The Affair, az Arrow, a Blindspot, a Corporate, a Criminal Minds, a Dark, az Empire, a Fuller House, a Future Man, a The Good Place, a Homeland, a How to Get Away with Murder, a Lier, a Lucifer, a Madam Secretary, a The Man in the High Castle, a Modern Family, a Power, a Preacher, a The Ranch, a Schitt’s Creek, a Silicon Valley, a The Spanish Princess, a Strike Back, a Suits, a Supernatural, a Tin Star, az Unrelated, a Vikings és a You Me Her.
  • David Paetkau és Maxim Roy vendégként tűnik fel a Blood and Treasure 1×13-ban – amit Steve Boyum rendezésével kapunk meg.
  • A TVLand által nem rég startol Younger 6. évadjának sikerült az út közbeni javítás. Míg a 6×01-es résznél 635 ezret generáltak a Nielsen mutatói, addig a 6×04-nél 648 ezret. Igaz a 18-49 évesek körében a 0.15-ös demót nem sikerült feljebb tornászni, az megállt 0.13-on.
  • Az Entertainment Weekly és a Deadline is kifaggatta az Arrow készítőit az utolsó évad kapcsán.
  • Gina Rodriguez csatlakozott a Disney+ által berendelt Diary of a Female President címre hallgató elképzelésbe, amelynek pilot részének rendezője lesz.
  • Van néhány címünk: Ancient HistoryInstinct 2×05; The Latest ModelElementary 7×10; The Revenge of Farouk Blood and Treasure 1×13; Enter StanmanAmerican Dad 15×17; Dreams and Nightmares Grow-ish 2×21; The Two O’Clock FightReef Break 1×06; New World OrderSiren 2×16;
  • Noah Hawley és John Cameron rendezésével kapjuk meg a Legion sorozatzáró epizódját augusztus 12-én.
  • Andrew Polk, Kate Reinders és Lilli Stein beugrik vendégszereplőnek az Instinct 2×05-ös epizódjába – amit Randy Zisk rendezésével kapunk meg.
  • Jelzés értékűen szólnék, hogy a Grown-ish 2. évadja 21 részes lesz. Augusztus 7-én kapjuk meg az évadzárást. Míg a Siren 2. etapja csak 16 résszel operál, amit augusztus 1-jén búcsúztat a Freeform.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 3, 8:36-kor a(z) Hírek témába.

  • A Netflix-re érkezik egy többkamerás komédia ötlet Mario Lopez és Seth Kurland felügyelete alatt. A szereplők között: Paula Chavez és Jencarlos Canela. A 16 részre bekért projektből.
  • Van néhány címünk: Fake LoveGrown-ish 2×12; Ride the Ram / Kinda SortaA.P. Bio 2×12-13; Why’ve you brought that?Gentleman Jack 1×07; Ghost in the FireKrypton 2×01; The Hurt That Will HappenFear the Walking Dead 5×02; Rosie’s Band / The Fish Abby’s 1×08-09; Butterfly/CocoonPose 2×03; Wild Women DoAmerican Dad 15×10; HomamakersBaskets 4×03; TankAnimal Kingdom 4×04;
  • Október 18-án hozza el a Hulu a Looking for Alaska című sorozatát. A 8 részes elképzelés John Green regényére alapszik, ami itthon Alaska nyomában címmel jelent meg. A történetről itt olvashattok bővebben. A szereplők sorában: Charlie Plummer, Denny Love, Henry Zaga, Jay Lee, Jordan Connor, Kristine Froseth, Landry Bender, Rachel Matthews, Ron Cephas Jones, Sofia Vassilieva, Timothy Simons és Uriah Shelton. A készítők között. Josh Schwartz és Lis Rowinski, valamint exec. producerként: Isaac Klausner, Jessica Tuchinsky, John Green, Mark Waters, Marty Bown és Stephanie Savage. A pilotját: Sarah Adina rendezésével kapjuk meg.
  • Mary Pat Gleason vendégszereplője lesz a Life in Pieces 4×11-es részének, ahol még feltűnik Vivaan Bisoi is.
  • Chuck Shamata és Ali Hassan beugrik a Blood and Treasure 1×05-ös epizódjába.
  • Hoppácska, a CBS átveszi a streaming szolgáltatásának egyik üdvöskéjét. A The Good Fight kap országos premiert, amit június 16-án dupla résszel startoltat el 21 órás kezdéssel. Rákövetkező héten kapjuk meg a 1×03-04-et, hogy aztán június 30-tól beálljon a nyári vasárnapjuk az alábbi képpen: 20 órától Big Brother, 21 órától Instinct S2, és 22 órától The Good Fight.
  • A Netflix berendelte a Dark 3. évadját, ami egyben a befejező is lesz.
  • A kanadai CityTV is zöld utat adott a Hudson & Rex 2. évadjának.
  • Az NBC elkaszálta a The Village-et, a The Enemy Within-t és az Abby’s című újoncait. Egyik sem térhet vissza 2. évaddal – illetve arról sincs szó egyiknél sem, hogy a készítők/stúdiók megpróbálkoznának a jogok eladásával.
  • A Starz berendelte a Vida 3. évadját. Tonya Saracho marad a folytatásban is a showrunner-je a sorozatnak.
  • Dagad a Rebecca című produkciói szereplőgárdája, ahova Keeley Hawes, Ann Dowd, Sam Riley és Ben Crompton csatlakozott Kristin Scott Thomas, Lily James és Armie Hammer mellé. A sorozat rendezéséért: Ben Wheatley felel, míg a készítők között még: Eric Fellner, Tim Bevan és Nira Park. A szkriptet Jane Goldman, Joe Shrapnel és Anna Waterhouse írja, akik Daphne Du Maurier könyvét veszik alapul. A középpontjában: Rebecca áll, egy frissen házasodott asszony, akinek meg kell küzdenie a hely sivárságával és férjének első halott feleségének rejtélyével, aki még most is kísért a házban.
  • Ramy Youssef: Feelings címmel kapunk egy HBO különkiadást június 29-én. Ez lesz a komikus/színész első HBO-s fellépése, aminek a Chicago Cultural Central ad helyet.
  • Elstartolt a 2. évadja az HBO-n az Axios-nak.
  • Az HBO elkaszálta a Silicon Valley-t a 6. évadjával.
  • Rob Bartlett, Nick Rehberger és Maddie Joe Landers vendégszereplőként tűnik fel az Elementary 7×05-ös epizódjában.
  • A Freeform berendelte a Siren 3. évadját.
  • Augusztus 9-én folytatódik a GLOW a 3. évadjával a Netflix-en.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 May 22, 10:50-kor a(z) Hírek témába.

  • Alfonso DiLuca vendégszereplője lesz a Jane the Virgin 5×11-es részének, amit Leo Zisman rendezésével kapunk meg június 5-én.
  • Van néhány címünk: Light-Years from HomeKrypton 2×01; Fine Push / Breaking Through the Noise The Bold Type 3×09-10; Percussions / Torn / – Good Trouble 2×01-02; Fake Love / You Decide / Can’t Knock the Hustle / TweakinGrown-ish 2×12-15; No North Star / All in / Mixed Signals / SerenitySiren 2×09-12; Handcuffed / Spectacle – A.P. Bio 2×10-11; Backup – Abby’s 1×07; Made of StoneThe InBetween 1×02; Worth ItPose 2×02; Baby ChipBaskets 4×02; The ScratchmakeriZombie 5×06;
  • Június 27-én dupla résszel érkezik a Siren 2. évadja.
  • Az a mozifilmes hír megvolt, hogy a Tom és Jerry is megkapja az élőszereplős feldolgozását. A főszereplők sorában: Grace Moretz és Michael Pena. A történet egy Park Hotel nevű elegáns szállodában játszódik majd, melynek középpontjában: egy Kayla (Grace) nevű lány áll, aki miután feltűnik Jerry az állását kezdi el félteni a rágcsáló miatt. A premier: 2021. április 16-ra van kiírva.
  • Július 10-én debütál a Hulu kínálatában a Harlots 3. évadja.
  • A Disney+-ra érkezik a távolabbi jövőben a True Lies tévés feldolgozása. Az ötlet idehaza Két tűz között címen vált népszerűvé, melynek készítésére McG-t bízták meg, aki azt se tartja kizártnak, hogy Arnold Schwarzenegger is feltűnjön valamilyen formában a reboot-ban.
  • Augusztus 30-án hozza el a Netflix a The Dark Crystal: Age of Resistance premierjét, mármint a komplett első évadját.
  • Közelebbi a Black Mirror 5. évadjának rajtja, mint amire számítottatok, ugyanis már június 5-én elhozza a streaming szolgáltató, azaz a Netflix a folytatását. Az etapban feltűnik, mint vendégszereplő: Miley Cyrus, Anthony Mackie, Topher Grace, Yahya Abdul-Mateen II, Andrew Scott, Nicole Beharie és Ludi Lin.
  • A Cartoon Network berendelte a Summer Camp Island 2. évadját.
  • A Cartoon Network folytatja az Apple & Onion című sorozatát, ugyanis zöld utat adott a komplett évados berendelésének.
  • Június 18-án folytatódik a Comedy Central-on a Drunk History a 6. évad a második felvonással. Természetesen most se hiányozhatnak belőle a hírességek, akik között feltűnik: Colin Hanks, Vanessa Bayer, Paget Brewster, Sophia Bush, Adam Campbell, Josh Charles, Camille Chen, Emily Deschanel, Calvin Dutton, Niles Fitch, Dave Foley és Elijah Wood. Van hozzá ajánlók is, amit ide klikkelve lehet csekkolni.
  • Nyári uborkaszezon egyik mosolygatós realityje, a BattleBots is visszatér a 4. évadjával. A Discovery Channel június 7-én, míg a Science Channel 12-én kezd bele az új etapban. Ugye az első két évadjának az ABC szolgált otthonul.
  • Anno országoson rajtolt az Are You Smarter Than a 5th Grader?, azonban most a felélesztett gameshow a Nickelodeon műsorában térhet vissza. Június 10-én a 19 órás sávot kapja meg. John Cena lesz a házigazdája.
  • Nemrég volt az Angel, azaz a Buffy spinoffjának búcsújának 15. évfordulója, így a The Warp felkereste David Boreanaz-t, a sorozat egyik főszereplőjét, és készített vele interjút a sorozatzárást illetően. Itt olvasható el.
  • Július 14-én tér vissza a Sweetbitter 2. évadja a Starz műsorára.
  • Az AMC elkaszálta a Humans című sorozatát, a 3. évadjával ért véget a történet. Természetesen a Channel 4 részéről sincs más döntés, így a búcsú eldőlt.
  • Június 24-én kerül az HBO műsorára a Years and Years című sorozat, amit idehaza az HBO GO kínálatában talán már nézhetünk is?!
  • A Bravo nevű tévécsatorna berendelt egy sorozatot Indian-ish címmel. Premieridőpontról még nem tudunk nyilatkozni, viszont arról igen, hogy egy Indiából származó többgenerációs családot követ figyelemmel Amerikában, Miamiban. A stílus doku-reality jellegű, tehát ne számítsatok plusz nézni valóra annyira.
  • Június 25-én rajtol a Big Brother 21. évadja a CBS műsorán. A folytatás 26-án kapjuk meg, majd 30-án. Mindegyik napon 20 órakor jön a rész. Június 10-től áll be a rendes ütemterv, amikoris szerdán és csütörtökön 21 órától kapjuk a rajtot, míg vasárnap 20 órától.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 28, 8:34-kor a(z) Hírek témába.

  • Május 28-án hozza vissza a TNT az Animal Kingdom 4. évadját. (A csatorna jelenleg futó sorozatai közül a legnézettebbről van szó, ami a 3. etapjával 1.306 milliós összátlag nézőszámot szállított tavaly, illetve 0.39-es demó értéket.)
  • Április 6-án tér vissza az ITV műsorára a Britatin’s Got Talent 19:15-ös kezdéssel. A 13. évadját várjuk a tehetségkutatónak.
  • Április 7-én folytatódik az ITV-n a The Durrels a negyedik és egyben utolsó etapjával. A 20 órás blokkot kapta meg a vasárnap estékből.
  • A CTV műsorán elstartolt a Jann című komédia. A pilot részhez a csatorna feldobta a bakiparádét exkluzív anyag gyanánt, akit érdekel az ilyen, mellette pedig vágja az IP-trükközést, azok itt csekkolhatják.
  • Van néhány címünk: The Secret The Magicians 4×12; Me & My BabyFosse/Verdon 1×03; The UnknownBetter Things 3×09; …If One of Them is Dead ­– Pretty Little Liars: The Perfectionists 1×03; TallahasseeHappy! 2×02; Tell Me The TruthChicago Med 4×18; HomefrontThe Rookie 1×18; This CityChicago PD 6×18; This is This is Spinal TapThe Goldbergs 6×20; There’s No Fighting in Fight ClubSchooled 1×10; Olivia OlsonThe Blacklist 6×15;
  • Charlie Barnett visszatérő szereplőként tűnik fel a You 2. évadjában.
  • Candace Bushnell elviek dolgozik egy újabb ötleten, amit nagyon a Sex & the City utódjának kezel a külföldi sajtó, melyben New York City lesz ismét górcső alá véve 50 feletti karakterek megtoldásával, akiken keresztül a randizást és a szerelmet ismerhetjük meg.
  • Április 19-én debütál a Nickelodeon műsorán a Ryan Mystery Playdate című sorozat.
  • A Bravo kitűzte a Southern Charm 6. évadjának premierjét, amit május 15-én kapunk meg. Az új szezonban feltűnik/visszatér: Craig Conover, Kathryn Dennis, Cameran Eubanks, Austen Kroll, Chelsea Meissner és Shep Rose. A forgatás Charlestonban zajlott. Egyébként ezzel jelentette be a berendelését is.
  • David Koechner, Stepganie Courtney és Brent Spiner vendégszereplőként tűnik fel a The Goldbergs 6×20-ban.
  • Lennon Parham és Karan Brar beugrik a Schooled 1×10-be vendégszereplni.
  • Az HBO úgy döntött, hogy Game of Thrones: The Last Watch címen a rajongókat megajándékoztatja egy dokumentumfilm kiadással, amit május 26-án 21 ürás kezdéssel kapunk meg. A cucc, két óra hosszúsággal bír.
  • Június 5-én tér vissza a Grown-ish a 2. évadjának második felével a Freeform kínálatába.
  • Június 18-án folytatódik a Good Trouble a 2. évad második felével a Freeform-on.
  • Július 11-ig kell várnunk a Siren 2. évadjának második felével.
  • A Freeform bejelentette, hogy extra hosszúságú finálé estet kap a Shadowhunters, ugyanis 20 órakor kezdődő május 6-diki búcsú 22:30-as végződéssel ér véget, azaz 2.5 órás fináléval rendelkezik majd a sorozatfinálé.
  • Újabb szereplőkkel bővült a Game of Thrones spinoffja, ahova most: Marquis Rodriguez (Iron Fist, Chicago Fire), John Simm (Doctor Who, The Catch), Richard McCabe (Poldar), John Heffernan és Dixie Egerickx (Patrick Melrose) csatlakozott. Csak a tisztán látás kedvéért, előzménysorozatról lesz szó, ahova korábban már aláírt: Naomi Watts, Josh Whitehouse, Naomi Ackie, Denise Gough, Jamie Campbell Bower, Sheila Atim, Ivanno Jeremiah, Georgie Henley, Alex Sharp, Toby Regbo és Miranda Richardson.
  • Shawn Ashmore és Michael Beach vendégszereplője lesz a The Rookie 1×18-as részének.
  • Wndell Pierce és Charles Michael David neve szerepel a Chicago PD 6×18-as részének vendégei között.
  • Jennifer Ferrin benne lesz a The Blacklist 6×15-ban.

Kommentáld!

Plakátba zárva: Siren

 
Beküldte: Kanyecc 2018 February 19, 12:39-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Ne keverjük véletlenül se össze a többesszámban használt USA Network-ös Sirens-szel, amit még 2015. áprilisában kaszáltak el. A cím majdnem megegyezik, de mégsem. Ilyenkor jön elő, hogy ki-mennyi Guru és van képben azzal, hogy az adott sorozat merre is futott valójában, illetve kikkel és milyen történettel! És akkor még szóba se hoztam a Chiller azonos című elképzelését, ami még nem került képernyőre.

Visszakanyarodva… a Freeform tavaly tavasszal zöld utat adott a Siren címre hallgató tinédzsereket megcélzó koncepciójának. A sztori középpontjában: egy tengerparti kisváros áll, amit a szirének egykori otthonának tartanak a legendák. Hamar azonban kiderül, hogy a legendáknak van valóság tartalma, ugyanis még most is fellelhető a faj. Fiatal lányok személyében jönnek el, mint azt már a filmekben megszokhattuk. A készítők sorában: Dean White, Eric Wald és Scott Stewart foglal helyet – utóbbi rendezői pozícióban. A szereplők között: Alex Roe, Aylya Marzoff, Eline Powell, Fola Evans-Akingbola, Ian Verdun, Rena Owen, Sedale Threatt Jr. és Sibongile “Sibo” Mlambo. Kezdésképpen 10 részt kapunk, csütörtökönként 20 órára ütemezte be a csatorna.

Mutatnám a napokban napvilágot látott plakátjait.

siren_ver2_xlg
siren_xlg

Kommentáld!

free web stats