Upfronts 2017 – Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 22, 22:09-kor a(z) 2017/18 sorozatai témába.

Cikksorozat: NBC | Fox | ABC | CBS | The CW

Upfronts 2017 – Fox: Összegző | Műsorrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek | Szavazás

Az Upfronts harmadik állomásához érkeztünk. A következő cikkekben a Fox-ot tárgyaljuk ki, aki múlt hétfőn tartotta meg a jövő idényre szóló sajtótájékoztatóját. Megtörtük kicsit a sorrendet, hiszen közben a The CW-nek is leközöltük, ezért ezer bocsánat.

Több mérföldkőhöz érkezett. Az egyik ilyen a Family Guy 300. része, a másik a Brookly Nine-Nine 100. epizódja lesz, ami a 2017/18-as idényben lesz esedékes. Azt se feledjük el, hogy a The Simpsons is a 29. évadjába lép, mellyel a 635 epizódszámot megüti. Már egy ideje tévés történelmet ír, mint a leghosszabb futó szkriptelt animációs sorozat, azonban ezt a rekordmércét évről évre feljebb tornássza. Nem semmi a teljesítmény.

Büszkék lehetnek magukra, mert sikerült a The X-Files-szal feléleszteni egy klasszikust, ami nem hazudtolta meg régi önmagát. Azóta berendelték a 11. évadját. (Kemény menet volt, de sikerült. Chris Carter showrunner-i irányításával, valamint David Duchovny és Gillian Anderson főszereplésével jöhet a következő felvonás. Forgatás: nyáron!) A csatorna a jövőben rááll az ilyesfajta tematikára. (Mármint a jól futott klasszikusokat rebootolják!) Szó esett arról, hogy a Prison Break folytatást kaphat, azonban ez még csak pletyka szintű infó. Ha megtörténik, akkor se biztos, hogy 2017/18-ban látjuk képernyőn, lehet kimaradás. Hasonló cipőben jár a 24-franchise Legacy tagja, amiről csak annyit tudni, hogy ősszel biztosan nem kerül képernyőre.

A New Girl esetében korábban 13 részes záróévadról beszéltek, azonban a sok kavarás miatt a csatornavezetősége inkább csak egy 8 részes levezénylésre bólintott rá. A Fox jövőbéli tervei között kap helyet az is, hogy az Empire és a Star kapcsolatát felerősítse. A Scream Queens elbukott, viszont úgy tekintenek rá, mint amit később, 2-3 évvel feléleszthetnek antológia jellege miatt. Ryan Murphy biztosan nyitott lesz a projektre.

„We’re strategically pairing shows that have greater compatibility to increase audience flow and create higher duplication on each night. We endeavored to develop a mix of provocative, compelling dramas; broad, funny comedies; and exciting, live events from the best creators in the business – and we’re excited about these new shows.”

– mondta Dana Walden és Gary Newman. a Fox TV csoport két fejese.

Nézzük, melyek azok a szkriptelt sorozatok, amiket visszarendeltek a következő idényre:

– a The Simpsons 29. évadját,
– a Family Guy 16. évadját,
– a The X-Files 11. évadját,
– a Bob’s Burgers 8. évadját,
– a New Girl 7. évadját,
– a Brooklyn Nine-Nine 5. évadját,
– a Gotham 4. évadját,
– a The Last Man on Earth 4. évadját,
– az Empire 4. évadját,
– a Lucifer 3. évadját,
– a The Mick 2. évadját,
– a Lethal Weapon 2. évadját,
– a Star 2. évadját,
– és a The Exorcist 2. évadját.

Illetve nem-szkriptelt szemgensből igényt tart:

– a Hell’s Kitchen a 17. évadját,
– és a MasterChef Junior 6. évadját.

Végezetül pedig azok a sorozatok következnének, amik nem kerültek visszakérésre a 2017/18-as idényre, így kaszát/befejezést kapott:

– a Bones-t a 12. évadot követően (befejezték)
– a Sleepy Hollow-t a 4. évadot követően (befejezték)
– a Rosewood-ot a 2. évadot követően,
– a Scream Queens-t a 2. évadot követően,
– a Making History-t az 1. évadot követően,
– a Pitch-et az 1. évadot követően,
– az A.P.B.-t az 1. évadot követően,
– a Shots Fired-öt az 1. évadot követően,
– és a Son of Zorn-t az 1. évadot követően.

Éés… nem született döntés:

– a Prison Break 6. évadját,
– a 24: Legacy „2. évadját”,
– a Wayward Pines 3. évadját,
– a My Kitchen Rules 1. évadját,
– a You the Jury 1. évadját,
– és a Kicking & Screaming 1. évadját illetően.

Nézettségi mutatók a 2016/17-es idényre nézve:

Több hónap elteltével ki tudja felidézni, hogy a Bones teljesítményét? – Fel a kezeket! Nyugi, nekem se menne, ezért összeszedtem, hogy a 2016/17-es idényben házon belül miként teljesítettek a Fox visszatérői és újoncai. Először mutatnám a TOP-listát, aztán lentebb kielemezném a látottakat.

SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. Empire – 7.751M (-32.39%); 18-49-ben: 2.80 (-36.76%)
02. Lethal Weapon – 6.536M; 18-49-ben: 1.57.
03. 24: Legacy – 5.124M; 18-49-ben: 1.40
04. The Simpsons – 4.241M (+6.05%); 18-49-ben: 1.81 (+3.80%)
05. Star – 4.222M; 18-49-ben: 1.34
06. Lucifer – 3.715M (-18.57%); 18-49-ben: 1.06 (-27.72%).
07. Shorts Fired – 3.556M; 18-49-ben: 0.89
08. APB – 3.427M; 18-49-ben: 0.78
09. Gotham – 3.374M (-17.53%); 18-49-ben: 1.10 (-21.59%)
10. Bones – 3.226M (-31.16%); 18-49-ben: 0.81 (-18.52%)
11. Sons of Zorn – 3.032M; 18-49-ben: 1.29
12. Pitch – 3.032M; 18-49-ben: 0.83
13. Rosewood – 3.030M (-36.70%); 18-49-ben: 0.66 (-50.88%)
14. The Mick – 2.959M; 18-49-ben: 1.10
15. Family Guy – 2.856M (-7.59%); 18-49-ben: 1.32 (-9.94%)
16. Prison Break – 2.822M; 18-49-ben: 1.02
17. Brooklyn Nine-Nine – 2.227M (-18.53%); 18-49-ben: 0.91 (-25.07%).
18. Bob’s Burgers – 2.156M (-5.75%); 18-49-ben: 0.96 (-8.62%)
19. The Last Man on Earth – 2.124M (-22.70%); 18-49-ben: 0.89 (-22.90%)
20. New Girl – 2.059M (-18.22%); 18-49-ben: 0.93 (-16.56%)
21. Sleepy Hollow – 1.918M (-37.44%); 18-49-ben: 0.50 (-39.81%).
22. The Exorcist – 1.914M; 18-49-ben: 0.68
23. Making History – 1.585M; 18-49-ben: 0.69
24. Scream Queens – 1.445M (-48.16%); 18-49-ben: 0.61 (-44.50%)

Megfáradni látszik az Empire. Míg az előző szezonban 10 millió felett hozott, addig mostanra mutatkozott egy laza 30%-os visszaesés. Így se lehet panaszunk rá, hiszen 7 milliós átlagával veri a mezőnyt házon belül. Sőt, csak ő képes arra, hogy 2.8-as demóátlagot tegyen le az asztalra. A TOP3-ban foglal helyet a Lethal Weapon, ami 6.5 milliójával szintén kivívta magának a tiszteletet, a 24: Legacy esetében már torzulás mutatkozik, ugyanis a Super Bowl-nek hála a pilottal megszedte magát, amit folyamatosan leépített a végső 5 milliós átlagára.

A TOP5-ben kap helyet a The Simpsons, ami erősödött; valamint a Star, az Empire spin-offja. Alapvetően jól teljesítettek a Fox üdvöskéi, hiszen a Shots Fired a 7. helyen, az APB a 8. helyen zárt a teljes lakosság körében – csak hát a 18-49 éveseknél azért jócskán elmaradtak.

A 2017-es év Scream Queens-e a The Exorcist lett, ami gyalázatosan gyenge számokkal vívta ki magának a 2. évados berendelést. Engem speciel nem érdekel, mert örülök a hírnek, de ha csak a mutatókra kellene hagyatkozni, akkor biztos elmarasztalnám – mint ahogy azt tették a Making History-val vagy a Pitch-csel. A Brooklyn Nine-Nine-nél már látszódik a ragaszkodás, mint ahogy a The Last Man on Earth-nél.

A legnagyobb visszaesést a Scream Queens és a Sleepy Hollow produkálta, előbbinél 45%-os könyvelhető.

NEM-SZKRIPTELT SOROZAT TABELLA:

01. MasterChef Junior – 3.541M (-14.07%); 18-49-ben: 1.04 (-16.47%)
02. Hell’s Kitchen – 3.480M (-2.31%); 18-49-ben:1.09 (-2.68%)
03. My Kitchen Rules – 2.268M; 18-49-ben: 0.78
04. Kicking & Screaming – 1.875M; 18-49-ben: 0.58
05. You the Jury – 1.372M; 18-49-ben: 0.33

Az őszi és a tavaszi időszak 5 nem-szkriptelt sorozatnak adott otthont. Köztük a MasterChef Junior és a Hell’s Kitchen zárt a legjobban. Látszik, hogy a Fox most nem erre a részlegre összpontosít. Hozza a kötelező adagot, bepróbálkozik egy-egy új ötlettel, de alapvetően a drámákkal és a komédiákkal akar magának piacot nyerni. Ezért se hozták vissza az American Idol-t, ami véleményük szerint 2020-ig maradhatott volna parkolópályán.

So You Think You Can Dance nyáron érkezik, ahogy a SuperHuman, az American Grift és a The F Word with Gordon Ramsay trió.

A jövő hírnökei:

Csökkentett a létszámon a Fox. Tavaly 8 drámának és 3 komédiának adott zöld utat, melyből 4-et tovább is éltet a 2017/18-as idényben; míg most 4 drámáról és 2 komédiáról emlékezhetünk meg. A Lethal Weapon­-nel a krimi műfaját helyre rakták. A The Mick­-nál jó kérdés, hogy mi az, mivel színt vittek a jelenlegi portfoliójukba. Ennél egyértelműbb a helyzet a Star­nál, amit spinoff mivoltból eredően tovább éltettek, hiszen most terveik lesznek vele. A The Exorcist kivívta magának a kritikai visszhanggal a folytatást, illetve kicsit azt érzem nála, mint ha a Scream Queens cipőjét húzta volna fel, azaz belepróbálnak egy 2. etapba, hátha megszeretik a nézők a démonűzést.

2017/18-ban az új ötletek között nincs ilyesmi, viszont felbukkan egy kórházas ötlet. A Fox nagyon szeretne ismét eredményes lenni ebben az alműfajban, mint volt egykor a House-zal. A 9-1-1-gyel és a The Resident-tel megpróbálkozik a lehetetlennel, hátha befutnak velük. A The Orville-lel némileg az országos tévén futó sci-fi világot akarják felébreszteni, amit a CBS a Star Trek-kel próbál a stream oldalán. A The Gifted fog gondoskodni arról, hogy a Gotham mellett legyen másik képregény-adoptáció. Ha tippelnem kellene, akkor csak egyet fog tovább örököltetni 2018/19-re. Ergo, házon belül lesz egy Marvel vs DC harc.

Komédiából se lesz hiány. A mezőny erősebb, mint a tavalyi, ahol helyet kap egy repülőgép legénységére és utasaira fókuszáló elgondolás az LA to Vegas személyében; illetve egy X-akták komédiaszerűség, a Ghosted által.

Dráma pilotötletekből az alábbiakat kérték be sorozatnak:

– a The Resident-et,
– a The Orville-t,
– a The Gifted-et,
– és a 9-1-1et.

Komédia pilotokból az alábbiak kaptak zöld utat:

– a Ghosted
– és az LA to Vegas.

Egyéb produkciók:

Rent
A Christmas Story

Kommentáld!

Plakátba zárva: Humor+

 
Beküldte: Kanyecc 2016 October 23, 13:53-kor a(z) hazai marketing témába.

Televíziózás évének nevezhetném a 2016-ost. A TV2 és az RTL Klub Csoport se ült a seggén, és elindított cserébe jó néhány kábeles tévécsatornát. Ezek azért jók a nézőknek, mert amellett, hogy a kedvenceket újra és újra nézhetik, egyre valószínűbb, hogy olyan sorozatokat is kapunk a közeljövőben, amik égetően hiányoznak a magyar kínálatból. Mellesleg előfordulhat olyan is – mint pl.: a Humor+ esetében –, hogy roppant gyorsan műsorra tűznek egy amerikai premiert, akár a 2016/17-es idényből.

Az első főbb premier időpontok:

10.30. (Vasárnap), 22:00-tól: Kapsz egy fülest! – 1. évad
11.03. (Csütörtök), 21:40-től: Atyám, Zorn! (Son of Zorn) – 1. évad
11.05. (Szombat), 06:20-tól: Tesóm nyakán (What I Like About You) – 1. évad

Október 30-án startol el idehaza a Tv2 Csoport legújabb tévécsatornája, a Humor+.

A csatorna hangja Markovics Tamás lesz. A UPC Digital Bronze és Gold csomagjában található meg egyelőre, de a további szolgáltatókkal is folyik a tárgyalás a kínálatba való beépítésbe.

Két saját gyártású műsor érkezik a következő hónapokban. Az egyiket a premiernapon kapjuk meg Kapsz egy fülest! címmel. Másolnám a hozzákapcsolódó részt a közleményből: „A műsorvezetők instrukciói alapján egy-egy híresség teszi próbára a gyanútlan áldozatok türelmét és nevetőizmait. Az átverések ceremóniamesterei ezúttal az Irigy Hónaljmirigyből ismert Sipos testvérek lesznek, akik olyan inkognitóba bújt sztárokat instruálnak, mint Dér Heni, Kelemen Anna, Lakatos Márk, Csonka András, Vastag Tomi vagy éppen Miskovits Marci. Legyen szó pincérkedésről, rúdtáncról, vagy éppen jógáról, a meghökkentő helyzetek elől senki nem menekül.” A másik az Ember vs. Légy (Man vs. Fly), ami rövid epizódokkal fog operálni. Benne, szokatlan eszközökkel, de nem mindennapi kösztümökben állnak ki a legbátrabbak egyperces meccs erejére a bosszantó szárnyas rovarok ellen. (Egy külföldi videó, mit is képzeljünk magunk elé.)

Kapunk korábban nem látott országos premierek is. A premierhetén debütál a Son of Zorn-t, a Fox idei hibrid komédiáját, amiben egy rajzfilmhős próbálja helyre tenni az életét. A slusszpoén, hogy rajta kívül mindenki élőszereplő, na jó, azért akadnak élőlények és tárgyak, amik nem.

Mutatnám a hozzákészült plakátot.

humor

Kommentáld!

Plakátba zárva: Son of Zorn

 
Beküldte: Kanyecc 2016 July 20, 18:58-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Vizuális egyveleg témába.

Az ősz legvárósabb komédiája közé sorolom a Son of Zorn-t, ami szokatlan megvalósításával nyithat meg egy olyan piaci részt, ami eddig kiaknázatlan. Tavaly az ABC megpróbálkozott a The Muppets-szel a lehetetlenre, de nem jött össze a mutatvány. Míg ott bábfigurákkal dolgoztak, addig itt rajzoltakkal fognak, amik szerintem sokkal jobban beleilleszkednek a valós közegben. Lásd: a posztert. Ezen kívül, már az ajánlójával jól megmosolyogtattak, szóval egyáltalán nincs mitől félnie a készítőgárdának – pláne a Pokemon Go megjelenését követően, ami éppen aratja a neki szánt sikereket.

Lassan, a Comic Con előtt minden tévécsatorna marketingosztálya megvillogtatja tudását. A most következőt a Fox tette, simán behúzható nekik a piros pont. Premierje szeptember 25-én lesz esedékes.

sonofzorn

Kommentáld!

2016-os őszi menetrend: Fox

 
Beküldte: Kanyecc 2016 June 19, 20:01-kor a(z) Hírek témába.

Őszi premier időpontok: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Upfronts 2016: Fox: Upfronts-összegző | Műsorrend | Szavazás | Adatlapok | Előzetesek

Jöhet a formalitás? Őszre készülnek az amerikai tévés csatornák. Cirka egy hónapja tudhatjuk magunk mögött az Upfronts-ot, ahol szinte minden olyan információt megkaptunk, ami szükséges lehet a 2016/17-es idény startjához. Már csak eggyel adósak a tévéadók, hogy melyik sorozatuk mikor kerül legelőször képernyőre! A Fox indította meg 2016-ban a lavinát, amit a The CW folytatott, viszont vele külön cikkben számolnánk be.

A Fox baromi egyszerű képletet követ. Adott a szeptember 19-diki hét, amikor a The CW kivételével az összes csatorna útjának indítja a kínálatát. 2016 őszén se lesz ez másképpen. A legkorábban érkező premierje a Gotham 3. évadja lesz, míg a legkésőbbi a The Last Man on Eath 3. etapja. Mindezt 7 nap alatt lezavarják.

Csak szólnék, hogy a kiadott őszi menetrend változott. Első körben a Bones 12. évadja érkezett volna csütörtök, 21 órára; azonban a Pitch-et hozzák inkább helyére. Ez számunkra azért jó, mert eggyel több újoncot kapunk ősszel. A tervezett 3-hoz képest 4-gyet. Nyilván felmerülhet a keresztkérdés, hogy a listáról lemaradt újoncok mikor érkeznek? Hát… midseasonben! A fentebbi linkeken lehet informálódni, a listát pedig mutatnám lentebb!

Őszi premier időpontok:

Szeptember 19. (Hétfő):
20:00-21:00 – Gotham (3. évad)
21:00-22:00 – Lucifer (2. évad)

Szeptember 20. (Kedd):
20:00-21:00 – Brooklyn Nine-Nine (4. évad)
20:30-21:00 – New Girl (6. évad)
21:00-22:00 – Scream Queens (2. évad)

Szeptember 21. (Szerda):
20:00-21:00 – LETHAL WEAPON
21:00-22:00 – Empire (3. évad)

Szeptember 22. (Csütörtök):
20:00-21:00 – Rosewood (2. évad)
21:00-22:00 – PITCH

Szeptember 23. (Péntek):
20:00-21:00 – Hell’s Kitchen (16. évad)
21:00-22:00 – THE EXORCIST

Szeptember 25. (Vasárnap):
19:30-20:00 – Bob’s Burgers (7. évad)
20:00-21:00 – The Simpsons (28. évad)
20:30-21:00 – SON OF ZORN
21:00-22:00 – Family Guy (15. évad)
21:30-20:00 – The Last Man on Earth (3. évad)

Kommentáld!

Melyik a legvárósabb Fox-os újonc? Szavazz!

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 25, 13:25-kor a(z) 2016/17 sorozatai,Szavazás témába.

Szavazási előzmények: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Bevallom, picit megcsúsztunk az Upfronts részleteivel, de ettől függetlenül még mindig aktuális minden, hiszen ősztől kerülhetnek legkorábban képernyőre az újoncok. Tehát ha két héttel később hoznám ugyanezt a posztot, akkor se vesztené aktualitását. Az NBC üdvöskéiről már döntöttetek. Olvastátok az adatlapjaikat, láthattátok az előzeteseit, és végül a fentebbi linken le is adtátok voksaitokat, hogy melyik a legvárósabb drámájuk, komédiájuk és reality-jük. Most ugorjunk a következő fejezetre, ugyanis a Fox-on a sor.

A Fox eléggé vegyes idényt tár elénk. A drámák közül nehéz lenne behatárolni azt, hogy melyik a leginkább várós, de a komédiáknál egyszerű a helyzetem. Kezdjük velük. Számomra a Son of Zorn abszolút elsöprő erővel rendelkezik. A második helyre a Making History-t hoznám be, míg az utolsóra a The Mick-ot, amit szívem szerint műsorra se helyeznék, annyira távol állt tőlem.

Térjünk vissza a dráma szegmensre. Szép hosszú lesz a lista. Az elsők között emelném ki a The Exorcist, ami az alapötletével is, és az ajánlójával is hamar kedvencek közé került. Azért az vad, hogy egy ilyen ötlet országos adón köt ki! A Prison Break is hozta abszolút a deja vu érzést, amit vártam tőle. A 24: Legacy pedig bebizonyíthatja, hogy Jack Bauer nélkül is lehet a CTU-t éltetni, valamint világot megmenteni. A Pitch felélesztheti a készítőkben azt a vágyat, hogy merjék a sporttal kapcsolatos ötleteiket tévére vinni. Az A.P.B. egy jó utánpótlása lehet a régivágású rendőrös ötletek újragondolásának. A Lethar Weapon pedig arról szeretne gondoskodni, hogy a haverzsarus koncepcióknak igenis van jövője 2016/17-ben. A Star-nál viszont csillaghullást jósolnék. A Shots Fired az antológia jelleget mélyítheti az országos tévék körében, bár nem érzem annyira erősnek.

A reality-knél túlélő és a főzős alapötletet vegyítik némi versenyzéssel.

Ez az összkép. Már csak egyetlen dolgotok marad: szavazni! Csak egyre lehet, szóval döntse el mindenki maga, az adott műfajokon belül melyik a legeslegvárósabb! Számomra egyszerű volt a döntés.

A végére pedig jöhet némi támpont: Upfronts 2016: Fox | Menetrend | Adatlapok | Előzetesek

[poll id=”72″]

[poll id=”73″]

[poll id=”74″]

Kommentáld!

Fox-előzetes (5): Son of Zorn

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 25, 10:50-kor a(z) 2016/17 sorozatai,videó témába.

Útbaigazítás: Upfronts-összegző | Őszi/tavaszi menetrend | Adatlapok

A Son of Zorn a különcök közé tartozik. Kb. a The Last Man on Eath-höz tudnám hasonlítani, hiszen az se egy olyan ötlet, amiből sokat néztünk volna ki, de mégis egyediségével nézők millióit ültette a képernyők elé, mára pedig 3. évados berendeléséről beszélhetünk. Valami hasonlót jósolnék neki is, hiszen az ajánlójával abszolút megvettek az írók. Nagyon elborult a humora, jól bele tudták integrálni a rajzfilmkaraktert az élőszereplős környezetbe. A The Muppets-et kenterbe veri, ehhez kétség se fér. A legvárósabb komédia lett hirtelenjében. Nem is szaporítanám a szót, a fentebbi linken minden szükséges infót megtudhattok róla.


Kommentáld!

Fox újoncok (11): Son of Zorn

 
Beküldte: Kanyecc 2016 May 20, 21:27-kor a(z) Upfronts 2016: Fox témába.

SonOfZorn-banen-

Műfaj: egykamerás szitkom / hibrid műfajú, azaz élőszereplős és animációs.

Stúdió(k): 20th Century Fox Television · Lord Miller Productions

Forgatási helyszín: N/a

Írók: Eli Jorne (Blunt Talk, Wilfred) és Reed Agnew (The Andy Milonakis Show, Wilfred).

Rendező: Eric Appel (NTSF:SD:SUV, Benched).

Producerek: Christopher Miller (The Last Man on Earth, How I Met Your Mother), Phil Lord (The Last Man on Earth, How I Met Your Mother), Sally McKenna és Seth Cohen.

Történet: Hibrid műfajú, azaz az animált és az élőszereplős komédiát vegyítik. Főhősünk Zorn, egy animált harcos, aki egy távolabbi csendes-óceáni szigetről hazatér Kaliforniába, hogy visszaszerezze családját, azaz volt feleségét és gyermekét. Előbbi már azóta új pasival rendelkezik. Zorn ezért kénytelen felvenni a harcot egy olyan terepen, ami számára ismeretlen, hiszen más jellegű harcot kell vívnia, mint amihez hozzászokott.

Szereplők: Artemis Pebdani (Scandal, It’s Always Sunny in Philadelphia), Cheryl Hines (Curb Your Enthusiasm), Johnny Pemberton (21 Jump Street) és Tim Meadows (Saturday Night Live).

Csak hangként lesz jelen: Jason Sudeikis (The Last Man on Earth)

Berendelve: 13 epizód.

Premier: 2016. ősze, vasárnap 20:30-kor – A The Simpsons 28. évadja vezeti fel.

Kanyecc szerint: Nincs kérdés: kell! Amikor megpillantottam a promóciós fotót, egyből tudtam, hogy megérkezett a 2016/17-es idény legkülönc és leginkább  várt újonca. Félórás műfajban fogyasztható lesz. Szerencsére a The Muppets-hez képest több potenciált látok benne. 100%-os várós faktort húznék be neki.

Tess szerint: N/a

Közösségi hálós elérések: Weboldal | Facebook | Twitter | Hashtag: #SonOfZorn

(A tovább mögött néhány promóciós fotó található!)

 

Tovább…

Kommentáld!

free web stats