Mérföldkő

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 16, 18:06-kor a(z) Elvagyunk témába.

Nyithatjuk a pezsgőt FERCSA!

Emlékeztek március végén miről számoltunk be? (Itt egy kis nosztalgia.) Igen, akkor lett meg az 500.000. GuruTube nézőnk. Hogy ki volt vagy milyen IP-vel csekkolta az egyik videónkat, arról fogalmunk sincs, de most újabb mérföldhöz érkeztünk.

Ma, valamikor 17 óra tájékon, történt meg a márciusi érték megduplázása, azaz túl vagyunk az 1 milliós nézettségen kicsiny videó-megosztónk, a GuruTube történelmében. Köszönjük szépen, hogy minket (és nem a YouTube-ot vagy más megosztót) választottatok, hiszen mint azt az idő is mutatja: Elég volt félév ahhoz, hogy elérjük az a számot (azaz a plusz 500.000-t), amit az előzőekben majdnem egy esztendő alatt sikerült.

A folytatásban persze rendületlenül hozzuk el az előzeteseket, interjúkat, valamint a netre felkerült unaired epizódokat – mint azt tettük: a Sons of Tucson, a The Cleveland Show vagy a Community esetében –, de ezeket csak bejelentkezett (=regisztrált) felhasználók nézhetik meg.

Jelenpillanatban az állás: 1.000.315. Majd 2 milliónál vagy 2,5-nél is beköszönünk. Remélhetőleg minél hamarabb.

2 Hozzászólás

Átalakultunk

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 19, 2:09-kor a(z) Elvagyunk,Szavazás témába.

A héten nagyon ellustultunk, amelynek (részemről) szemmel látható a hátránya, mert ha csak a másfél hetes nézettségpótlásra gondolok, már akkor elmegy újra a kedvem az egésztől. (Nyugalom, erős leszek!) De mondhattam volna a híreket is. Szerencsére annyira fontos dolgok nem történtek, viszont azért van mégis pár megemlítésre méltó. Reggeli hírmorzsánkat velük fogjuk kezdeni. A Crusoe emlékeztetője is elmaradt, amit jövő pénteken fogunk a második rész alkalmával pótolni.

De most adjuk át magunkat az új designnek. Miben változtunk? Minimális designváltás, maximális gyorsaság! Igen, feltettük a legfrissebb wordpress motort, ami már az első betöltésnél odaverte az előzőt. Kicsit ducibbak lettünk. Adtunk helyet a GuruTube ajánlójának, ahol egyszerűbben megleshetitek a legfrissebb 10 videónkat. Mostantól azt a cikkünket tweettelhetitek, amelyiket szeretnétek, mert erre is megadtuk a módot és egy alsó menüsávval is gazdagodtunk.

Reméljük, tetszik az új style. Ha nem az se baj, mert „vagy megszoksz, vagy megszöksz” alapon úgy is dűlőre jutsz. Kövessetek bennünket twitteren (Kanyecc, tess, FERCSA), valamint szavazzatok, mivel adunk a véleményetekre:

[poll id=”39″]

2 Hozzászólás

Apró mérföldkő a blog életében

 
Beküldte: Kanyecc 2009 March 25, 22:48-kor a(z) Fun témába.

Lassan három évesek leszünk, (wáááóó) de mérföldkövünk másra orientálódik. Tavaly áprilisnak második hetében belevágtunk egy saját projektbe. Létrehoztuk a GuruTube-ot, ami egy „előzetes-megosztóportál” lenne. (So-So, meguntuk a Youtube-ot, mivel állandóan törölte és törli a jobbnál jobb sorozatcsatornákat, amiről szoktunk linkelni, ezért sajátot hoztunk létre.) Az idő telt-múlt, Ti pedig egyre nagyobb érdeklődéssel vetettétek rá magatokat a külföldi- és hazai előzetesekre. (Utóbbiból közel 300-zal büszkélkedünk.) Szép számmal rendelkezünk belőlük, de inkább a nézettségére szeretnék kitérni, ami sokszor okozott nekünk fejfájdalmat, a szervernek meg „lehalást”. Átléptünk az 500 ezredik nézőszámot. (Jelenlegi felállás szerint 520.099-nél tartunk.) Legtöbben a Doktor House pilot epizódjára „cuppantak rá”, melyet több mint 22 ezren néztetek meg, ahogy a további négy részt is.

2 Hozzászólás

Boldog, békés karácsonyt mindenkinek!

 
Beküldte: Kanyecc 2008 December 24, 19:00-kor a(z) Elvagyunk témába.

Ho-Ho-Ho. Minden kedves olvasónknak, bloggerünknek, AXN-es és SorozatGuru-s) munkatársunknak, barátunknak és barátnőinknek… Békés, boldog, meghitt karácsonyi ünnepeket kívánunk. (…mielőtt még azt hinnétek, hogy megfeledkeztünk róla.) Az az igazság, hogy lusták vagyunk átadni magunknak az ünnep szellemének, mert a jó blogger mindig csak dolgozik, hiszen hír az bizony van, csak meg kell találni.

Nem voltunk restek kikeresni az elmúlt évek karácsonyi bejegyzéseit. A tavalyi itt, míg a tavaly előtti itt olvasható vissza. Idén melyik sorozat lesz a favorit karácsonykor? Még nem tettük le voksunkat, egyik mellett sem. Tavaly a Reunion volt palettán, idén nagy esélyekkel indul a South Park, mert régi vágyam ledarálni az első évadtól az utolsóig, egy ülőhelyben az egészet. Igazából ez szántuk volna ajándékba nektek, de meghiúsult, mert lusták voltunk és inkább foglalkoztunk mással, mint sem ezzel. (Természetesen nem maradtok ajándék nélkül, pusztán késleltetjük, mert az oldal egyik szolgáltatása – amivel FERCSA foglalkozott oly sokat – frissítésre kerül. Konkrétumokról később, most mindenki vegye elő/töltsön magán karácsonyos filmet, mert mi is ugyan ezt csináljuk.)

(És persze sorozataddikt kollégáknak is Boldog, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk. Tudjuk hogy figyelik a ténykedésünket, még ha kommentek részükről nem érkeznek. Tehát csak nevekben az illetők: sixx kollégának – olvastuk a hét bloggere interjút (!!!) –, winnie-nek és human-nek, valamint rocker8ivi, mert megkedveltette a Bones-t vele és blogunk legaktívabb „kommentcsöve”. ÉÉÉés Ádámnak, kedves bossunknak; végezetül, de nem utolsó sorban darkufo-nak, a SpoilerTV munkatársának!)

3 Hozzászólás

1 éves a munkahelyünk

 
Beküldte: Kanyecc 2008 October 24, 21:02-kor a(z) Elvagyunk témába.

Tényleg kaptunk hideget és meleget, főleg előbbit, de ennek ellenére egyszer sem ment el a kedvünk a blogolástól. Barátaim TOP2-es listáján ott szerepelnek sorozatok. Emlékszem, amikor először találkoztam velük, mindenki a mozifilmekre „gerjedt”, aztán jöttem és a feje tetejére állítottam mindent.

Kicsit túlzásnak mondanám, hogy „mindent tudnak a sorozatokról”, de igyekszünk. Igazából 2006 nyarán kezdtem el/kezdtünk el foglalkozni velük. Azelőtt csak a nagyágyúkat (24, Jóbarátok, stb.) nézegettük, azokat se napi szinten, hanem amikor kedvünk szottyant. Egyáltalán nem voltunk függők, sőt a színészek neveit se tudtuk, csakhogy, mikorra várható a következő rész, ha netán felhoztuk a lemaradást.

Először az AXN és a GURU (ne kérdezzétek honnan jött a nevünk, fogalmam sincs, mivel előtte TvGuide névem futottunk tudtommal) a Jericho premier előtti vetítésén találkozott. FERCSAval közösen jelentünk meg a titkos, zártkörű partin – mi csak így emlegetjük­­­­­ –, ahol megnézhettük pilot epizódját. Szuvenír gyanánt elhoztam az ingyenes promo cuccokat (tollat, füzetet), valamint a plakátot az egyik falról, ami a mai napig költözik velem. (Tudni illik, kollégista vagyok, azaz egy évbe kétszer költözöm.) A következő esztendőben érkezett a felkérés, amit mi elfogadtunk. Első beköszönőnket itt olvashatjátok vissza.

Néhány kulisszatitok, hogy telik el egy hetünk. Általában kapunk egy blogtáblát, amelyen fel van tűntetve: miről kell írnunk a héten. Első hallásra furán hangozhat, viszont teljesen jól ki lett találva. Néha nagyon káros tud lenni, hiszen az új sorozatok érkezésénél már aznap posztolnánk jó hírt. Tehát némi kötöttsége van. Ettől függetlenül mi is szoktunk írunk különböző random bejegyzéseket.

Nem szeretek évet összegezni, mert 365 napban sok minden történik az emberrel, a sorozatok világában meg pláne… Ezért szoktam azt mondani, hogy ezzel a munkával soha sem lehet végezni, csak eltenni a maradékot másnapra. Tudni kell szelektálni, de csak ésszel. Legnagyobb fennakadást számomra a párhuzam megteremtése jelentette a kezdetekben, hiszen nem lehetett spoilerezni, ennek függvényében többször meg volt kötve a kezem, de miután ráéreztem az egész ízére, ment minden, mint a karikacsapás.

Miért lehetünk büszkék az AXN-re? Rengeteg jó sorozatot “honosított meg”. Egyaránt válogat az újdonságokból, valamint a régi kedvencekből. Nem akartam példákkal dobálózni, de muszáj párat megemlítenem: Démonirtók (Reaper), Eltűntek (Lost), Időbe zárva(Day Break), Balfék körzet(Paco’s Men), The Amazing Race, Survivor, Painkiller Jane, stb.. Ééés ott vannak a különböző maratonok, amiket minimum kéthavonta meg szokott ejteni. A munka jobbik részét kaptuk, merthogy ki legyen a következő… huh, azt nem vállaltam volna el. (Sok-sok jó koncepció születik manapság.)

Számomra a legemlékezetesebb pillanat, a felkérés olvasása mellett, a csatorna születésnapján ért, amikor együtt ünnepelhettem a kollégákkal és A.J. Buckleyvel. Noha élménybeszámoló nem érkezett, azért mi írtunk külön egyet blogunkra. (Kíváncsiskodók ide klikkeljenek.)

Zárásképpen annyit fűznénk hozzá, hogy nem bántunk meg döntésünket. A jövőben még nagyobb odafigyelést fordítunk a negatív kritikákra, akik pedig nem csak a rosszat látják bennünk, azoknak köszönjük lelkesítő szavaikat. Egyébként, tévedni emberi dolog, de isteni érzés! :D Boldog születésnapot, tartsatok velünk a továbbra is, mert rengeteg újdonság érkezik és hamarosan nagy változásokon esik át kicsiny kis blogunk. (…mert ez már a miénk.:))

1 Hozzászólás

Hihetetlen nagy buli-arc A.J. Buckley: Megvolt az AXN 5. születésnapi partyja. Mikor lesz a következő? (frissítve)

 
Beküldte: Kanyecc 2008 October 8, 12:09-kor a(z) Elvagyunk témába.

Elsőként tisztázzunk egy kérdést: Hogy jutottunk el az AXN-hez? Biztosan vannak olyan újdonsült Guru-olvasóink, akik még nem tudják a sztorinkat. Dióhéjban annyi volna a lényeg, hogy tavaly szeptember körül felkértek bennünket hivatalos médiablogjuk szerkesztésére, amit mosolygós arccal elfogadtunk. Mint tegnap kiderült, elsőként Magyarország rendelkezik ilyen „szolgáltatással”, míg a környező országokba – pl.: a cseheknél – most tervezik a honosítást, ottani örült sorozatrajongókkal. (Na, de nem lövök le minden kulisszát az elején.)

Tehát meg lett mindenhol hirdetve, még sixx kolléga is írt néhány szívhez szóló sort, amit külön köszönünk és üzenjük neki, megváltoztunk! – ő tudja mire gondolunk. Szal, 17:30-as busszal go Népliget hogy aztán ’F’-fel – FERCSA-t csak így becézzük – találkozzunk a Blahán. Jó fej buszsofőrnek hála 400Ft-ot megspóroltunk, amit aztán az egyik ’B’ betűs gyorskajáldában elköltöttünk, mert nem voltunk biztos abban: mi fog fogadni a József Attila 4-6 között. (A menüt nem sorolnám fel, de ettünk is, jól se laktunk szitu érvényesült.)

Idehaza meglestem google maps-on merre kellene menni, ennek ellenére engedtem FERCSA tájékozó-képességének. Újpest végállomáson szálltunk le, ellőttünk néhány morbid poént (pl.: mi lenne ha: zöld-fehér sállal mászkálnánk?, stb.), majd az aluljáróból felérve tudatosult bennünk, hogy nem lesz könnyű menet, mivel fogalmunk sem volt merre kell mennünk. Fel is szálltunk az egyik buszra, ami kivitt az Árpád-üzletházhoz – remélem ez a hivatalos neve – csak éppen pont az ellenkező irányba kellett volna mennünk. Már félórás késésben voltunk. Tess ekkor hívtuk fel: Mizus veletek? alapon, amire megnyugtató válasz érkezett: Úton vagyunk! Megérkezett a 104-es busz, vissza a kiindulási ponthoz, majd öt-hat megállóval arrébb leszállás. Ekkor már tudtuk, jó helyen járunk, mivel két limuzint is láttunk elmenni. Jobbosra vettük az irányt és akkor láttuk meg a fényeket, az egyik tömbház falára kivetített b*szott nagy AXN logót, amolyan Batman-styleban. (A kép alatt, a tovább mögött a folytatás videókkal és képekkel fűszerezve!)


Oké, jó helyen járunk.

Tovább…

2 Hozzászólás

5000-szer már megmondtuk a frankót

 
Beküldte: Kanyecc 2008 July 23, 22:40-kor a(z) Elvagyunk,Fun témába.

…azaz, hogy pontosabb legyek 5.018-szor (nincs beleszámítva ez a poszt)!

Egy újabb fordulóponthoz, mérföldkőhöz – vagy nem tudom minek nevezzem – érkezett a kicsiny kisblogunk, ami ezek szerint már rendelkezik némi múlttal?! Ha már a számoknál tartunk, akkor mindebből részemről 3.064 poszt lett kiposztolva az elmúlt két év alatt. Legtöbb írásunk a Hírek kategóriából, majd a Nézettségből és videóból származik. (Bár már egy ideje megvolt a bűvős szám, mivel 72 poszt fityeg a draftunkban – még publikálatlan iromány –, bár abból 20-30 darab nem is fog soha kikerülni! Belső titok, mik ezek :P) Az 5.000-dik egyébként egy hírmorzsa volt még tegnap estéről.

Kommentáld!

Két évesen szép az élet…

 
Beküldte: Kanyecc 2008 May 9, 23:05-kor a(z) Elvagyunk témába.

Tess tartotta magát a naphoz, én nem. Yeah, immáron már tényleg két éves a GURU. Nagyon jó érzéssel tudja eltölteni az embert. Higgyétek el nekem. Egy blog, akkor ír történelmet, ha vissza tud utalgatni előző posztjaira. (Ekkor és ekkor ez volt és ennek és annak ez lett a következménye.) Igazából, ekkor élvezhetjük munkánk gyümölcsét vagy éppen nem.

Sok jó dolog történt velem ez alatt az egy év alatt. El se hinnétek milyen helyesírásom volt általános iskolában. (Hehe, most sem vagyok még toppon, de igyekszem.) Jelenpillanatban, egy öntevékenykör vezetője/elnöke vagyok, fullon tele önbizalommal, ha valami megmérettetés elé nézek. Igaz, néha van para is, hiszen hazudnék, ha azt mondanám nincs. Valójában, május végén csatlakoztam a bloghoz, így még teljes egészében nem mondhatom magam két évesnek, már ami a GURU-s pályafutásomat illeti. Itt jegyezném meg, hogy anno szó sem volt GURU-ról. Fogalmam sincs merről jött ez a fura szó, mert bezony TVGuide-ként kezdtük bele az egészben. (Van köze Amerika legolvasottabb sorozatújságának a nevéhez.)

Kétségtelenül a legnagyobb forgalom vizsgaidőszakban zúdul ránk. Itt van május, itt van jövő hét. Ha jól számolom, csak kilenc zéhám lesz, ami mellé még keményen betársul az Upfront. Igaz, tess megnyugtatott, hogy idén megint csak le fogja vezényelni az egészet, de most komolyan, ki tud tétlenül ülni, látván mennyi új finomságot hoz a sorozat Jézuska.

Szóba kerültek az új fejlesztések. Itt jegyezném meg, a galériával még mindig nem vagyok megelégedve. A közeljövőbe, mindenképpen le fogjuk cserélni. (HALLOD FERCSA?!) Egyébként, a GURUTube kezdeményezése az én fejemből pattant ki. Voltak ErOK-ék, akik rendjén közöltek nekünk előzeteseket a YouTube Channelükön, viszont folyton törölték őket. Ekkor gondoltam, miért ne lehetne saját videó megosztó részlegünk?! …Mindez január, február tájékán vetettem fel. Az idő telt, múlt én meg basztattam elég rendesen a mi kis design-fejlesztőnket. A móka áprilisban indult be, majd lenn közlöm, éppen mennyi videóanyagnál járunk. Miért ez lett a neve? Hát ezzel szeretnénk be inteni a világ legnagyobb videós portáljának. (Bár lehetett volna GURUvlog, GURUMotions, GURUinda, meg még volt pár. Jól el szórakoztunk emlékszem.) Egyébként minden ezzel a párbeszéddel kezdődött:

Kanyecc: nem tudnánk csinálni egy youtube-t nekünk :D
FERCSA: lol, mar multkor akartam de nem jott ossze :D
FERCSA: mondjuk nem is volt idom sokat foglalkozni vele
(… 3 órával később…)
FERCSA: csinaltam egy sajat youtubot :D

Hasonló vicces beszélgetéseket ejtettünk, míg kialakult a Gurutube név:

FERCSA: Találj ki valami jo nevet
Kanyecc: Gurutúb
Kanyecc: GuruMotions
Kanyecc: GuruVlog, GuruInda
FERCSA: GuruTube ez jol hangzik de messze vunk egy youtube klontol:P
(Nem voltunk olyan messze!)

Az epizód leírásaink számai sem csökkent. A múlt év számának másfél szeresét tutira hoztuk. Célpontba, főként mindig az aktuális idény sorozatait helyeztük, viszont mivel 2006/07-es idénytől létezünk, ezért még őket sem hanyagoljuk el. Az előtte lévő sorozatok javára találta ki tess a Rég volt és Hős volt nevű kategóriákat. Mint már volt róla szó, a DVD-piacot sem hanyagoljuk el. Ha bár a megjelenéssel megint egy hónapos lemaradást sikerült összehoznunk, de legalább a friss borítómintákat és DVD/Blu-ray infókat mindig elhozzuk nektek. A nézettségre sem lehet panaszotok. A heti zárás, nem igazán sikerült tartanom, azonban májustól egy eléggé vad koncepció kivitelezésébe kezdtem bele. Minden sorozat évadpremierjekor kíváncsiak vagyok a számokra, nos létre hoztam az évadnézettséges kategóriát, ahol 2006/07 őszétől minden sorozat évadja meg fogja kapni az egybe gyűjtött évadnézettséget, valamint kivesézett kimutatását. Emellett még, a napi nézettségük kibővült a rating, mellett a milliós és timeslot kimutatással is.

Próbálok/próbálunk minél újabb ötleteket megvalósítani. Tess álma az adatbázis. Közelebb járunk hozzá, mint hinnétek. Még egyelőre nem mondjuk meg, mit értünk ez alatt. Legyen meglepetés, de szépen fog kinézni, annyi szent. Oldalt lévő programajánlókat tessék figyelni. Részletesebb, mint a thefutoncriticé. THX Fercsa.

Októbertől az AXN Hungary médiablogját a SOROZATGURU TEAM-je szerkeszti. Igen, akkoriban kaptuk a felkérést. Itt jegyezném meg, hogy a blog már féléves elmúlt. Az információk csak úgy áramlanak. Néha lusták vagyunk megírni, néha csak a megírtat át Copy-zuk, viszont más csatornáknál is vannak haverjaink. A látogatottságunkra sem lehet panaszunk, mivel hiába nem voltunk még a kezdetekbe kedvencek, csak benéznek felénk a konkurens rajongók, aminek örülünk. Májusban szövetséget kötöttünk, hazánk egyik – talán a legnagyobb, legkevesebb DC-vel rendelkező – legnagyobb WoW fan/tört-szerverének tulajdonosával is, közös erősítés címen. Kicsit megnőtt a nézettségünk, köszönet nekik.

Tess kolléga múlt évben sem tett említést az állásról. Tetszik tudni, már tavaly beelőztem a szülőatyakat. Mondanék számokat, mert tényleg a Fő GURU-s cím nekem jár.

Kanyecc: 2606 poszt
tess: 1661 poszt
FERCSA: 75 poszt
Eszter: 26 poszt
scooperman: 11 poszt.

Hát igen. Lehet arra fogni, hogy nem dolgozom! ..vagy még sem, hiszen rendesen dolgozom. Na, de nem ez a lényeg. Szépen zártunk a második szüli napot. A GuruTube videóanyag mennyisége: 237 darab. Kíváncsi leszek jövő ilyen korra ezek a számok milyen mértékben fognak változni.

Köszönöm mindenkinek, hogy velünk tartott. Már várom a harmadikat! :P

1 Hozzászólás

2 éves a GURU, mi meg hamarosan részegek

 
Beküldte: tess 2008 May 8, 21:00-kor a(z) Hírek témába.

Kissé nyálas, kissé klisés, de azért mégis jó kimondani: Végre két évesek vagyunk! Ilyenkor akarva akaratlanul is előjönnek a régi emlékek, a retro feeling és persze az a rengeteg hiba, amit közben elvétettünk. Ezek mind-mind olyan momentumok, amikre jó emlékezni, amik erőt és persze lelkesedést adnak a folytatásra, meg hatalmas méretű bőrréteget a pofánkra, hisz verjük is a mellünk elég rendesen.

Szigorúan csak az újak kedvéért jöjjön némi emlékezetfrissítés, hisz nem mindenki tart velünk a kezdetek óta. Anno ez volt itt az első post, amitől szerintem mára már fényévekre vagyunk. Ez meg itt az első születésnapunk az én öröm könnyimmel és Kanyecc nyugodt visszaemlékezésével. Asszem Fercsa is produkált anno valamit, de azt nem találtam :D Itt jegyezném meg, hogy Kanyecc nem volt a kezdetek óta tag, de lelkesedése és kitartása a sorozatok iránt meghozta a gyümölcsét és mára tényleg egy két lábon járó sorozatlexikon lett hozzánk hasonlóan. Nagyképűen hangzik, tudom, de hát az átlag sorozatnézőknél kissé szélesebb az érdeklődésünk. Ami mondjuk néha problémákat is okozott.

Ha már problémák, akkor mindenképpen érdemes megemlíteni a fuckin’ skoolt, hisz rendszeresen szopunk vele. Vizsgaidőszakban ugyanis napi szinten blogolni és persze sorozatot nézni nem kis munka. Annak meg főleg nem, aki még diplomázni is akar. Személy szerint én buktam is a diplomát minimum egy évre, de hát megérte. Majd egyszer meglesz, ha másra nem hát legalább erre jó a kreditrendszer. Aztán ott van még a lelkes kritikus tábor is, bár róluk már egy ideje nem veszünk tudomást. Nem is részletezném ezt, helyette inkább csak annyit mondok AXN. Misem bizonyítaná jobban a munkánkat, minthogy az AXN felkért minket egy laza kis blogolásra. Kanyecc és én csináljuk a mókát, amit néha élvezünk néha nem, de azért csináljuk, mert megéri. Főleg mert fasza gyerek a Boss. Nagy pacsi Ádámnak meg az AXN fejeseknek!

Ahogy telik-múlik az idő mindig épül és szépül a blog a ti érdeketekben. Fercsa mostanság nagyon kitett magáért, amiért tényleg maxi respect neki. A GuruTube valami eszement jó vállalkozás volt és hát sikeres is. Nem kis meló volt összehozni. Hasonlóan szenvedős volt az új blogmotor beüzemelése is, de hát váltani kellett végre. Aztán persze rengeteg változás történt, de nem térnék ki egyesével mindegyikre. Legyen annyi elég, hogy már tényleg napi szinten foglalkozunk dvd hírekkel, korszerűsödött a nézettség kategória, van saját műsorújságunk és hát elég pöpecül rágyúrtunk 2007/08-as szezon sorozataira.

És itt most végre el is jutottunk az adatbázisig. Merthogy ez nekem még mindig nagy álmom, még így két év után is. Eddig prózai okokból nem igen valósult meg, de azt kell mondjam nem is baj. Mostanra jutottunk el arra a szintre, hogy tényleg hatalmas háttér van már mögöttünk, amit csak össze kell rendezni. Remélem sikerül és remélem minél hamarabb. Ugyanis mondjon bárki bármit, de én még nem láttam idehaza sorozatos adatbázist. Tervek persze voltak rá, de még mindig mi állunk a legközelebb hozzá. A jövő tehát ez, egy éve is ez volt, de most már tényleg itt az ideje.

Minden szempontból tehát azt kell, hogy mondjam kellett ez a két év. Végre rendesen kiforrott a dolog és végre látjuk a fényt az alagút végén. Vannak céljaink, vannak tapasztalataink és persze van kitartásunk. Mert azt azért szögezzük, le ide kell az is. Nem elég csak sorozatot nézni napi szinten, együtt kell velük élni. Ez pedig hatalmas áldozatokat követelhet, higgyétek el én tudom. Hogy megéri, hát ezt mindenki maga mérlegelje, de nekem mindenképpen. A Guru először egy szimpla ötlet volt, majd egy kényszervállalkozás, aztán hobby és mostanra munka. Egy olyan munkahely, ami a hobbink. Számomra a sorozat nézés és a Guru egy és ugyanaz, legyek bárhol és bárkivel. És ezt az életérzést tényleg annak a két évnek köszönhetem.

Végezetül pedig jöjjön a szokásos tiszteletkör, mert néha azért a nagypofájú embernek is nyalnia kell. Köszönöm a Guru Team-nek, Fercsának és Kanyeccnak a közreműködését, Thingolnak a rövid vendégblogolást, a hazai torrent oldalaknak a sok-sok hivatkozást, az AXN-nek a lehetőséget, a kritikusainknak a sok anyázást és persze a maréknyi lelkes kommentet. Végezetül pedig köszönet mindenkinek, aki minket választott. Nem vagyunk sokan, de azért évről évre többen vagyunk. Gyarapodjunk hát együtt, hisz a 3. születésnap nincs is olyan messze. Mi meg örömünkben leisszuk magunkat a napokban. Hisz tudjátok az első mindig a kultúra és a deviancia, minden más csak ezek után.

És legvégén jöjjenek a számok, amik ugye minősítenek minket. Sok? Kevés? Mindenki maga döntse el, de szerintem azért tiszteletreméltó. Nem sok sorozatos oldal rendelkezik hasonlóval.

500.000 látogató majdnem
4434 post
1000-res nagyságrendű ep beszámoló és kritika
998 regelt tag
263 Pilot kritika
233 kategória
30 szavazás
3,5 maraton
3 beteg szerkesztőés sorozat rajongó
1 közös cél
és mérhetetlenül nagy lelkesedés

Kösz, hogy velünk tartottatok!

1 Hozzászólás

1 éves a Guru

 
Beküldte: Kanyecc 2007 May 8, 21:20-kor a(z) Hírek témába.

A mai napon, eléggé érdekesen alakult! Reggeli időszakomban egy zh jött volna – amire természetesen nem vittem túlzásba a készülést – de aztán, közben szólt a szerencse, mivel kiderült – rajtam kívül még kb. 40 ember meglepetésére – hogy majdcsak jövő héten lesz. Gondoltam most csoda történt. És az is! A délután kapcsán megtudtam, hogy mint KAC főnök hozzájutok egy 2 napos VIP jegyhez, ami azért basz*tt jó, mert ma Bikini, holnap Alvin, Belga, Tankcsapda lép fel! Szóval van miért örülni. Na, de a mellé fecsegések helyett jöjjön a történelem.

Én még nem voltam a szülő attyak között. Útközben csatlakoztam Tess felkérésére, mivel akkoriban én egy rajongói fanoldal készítésével és üzemeltetésével foglalatoskodtam. Aztán az ABC törölte a sorozatot, így a kedvemet is elszállt a további folytatástól. Azonban nekem a honlap volt a mindenem, no meg a sorozatok! Úgy döntöttem elsőként csak epizód leírásokkal színesítem az oldalt. Akkoriban még a szavak embere sem voltam, de az idő során megedződtem! Ezt követően átvettem a nézettségi lista készítését is. Egyre jobban telt, múlt az idő, minél többet akartam megtudni minden sorozatról. Mondhatni: Élvezni akartam a tudás bőségét. Napra kész voltam, így nem egyszer heteken át csak én posztoltam, persze ennek egyéb okai is voltak.

Mennyire űzzük fanatikusan a nézést?! Hát meg fogtok lepődni, de nagyon! Volt olyan időszak, mikor Tess-sel felosztottuk, ki mit nézzen! Miért tettünk ilyen? Bele gondoltatok mennyi sorozat jön ki naponta. Kb. 5-6 új résszel lehet számolni, azonban a régieket se feledjük ki, amiből szép számmal le is vagyunk maradva! Ilyen a 24 is. Néznénk, de mást is néznénk! Mindent néznénk! Én perfekt most hat sorozatot nézek, felváltva! Ha szabadidőből telik, akkor csak egyet! Lásd pár nappal ezelőtt a Lost, valamint most az Euréka, melyből még nem került fel ismertetés.

Közeledünk a 2000. poszthoz, amit én már most el szerettem volna érni! Nem lehetünk nagya vágyóak, de akkor is szépen mutatott volna a 300 reges tag mellett. Amit Tess elfelejtett közölni az, az aprócska tény, hogy pillanatnyilag beelőztem posztolásban! De gáz már, neeem? (Pillanatnyi állás: 948/913 poszt) Ennyit a szülőatyakról! :D

Népszerűségünk az idő során egyre jobban nőt, mint elszántságunk is. Eleinte még feleslegesnek találtam a blogolást, de manapság már kikapcsolódásként tekintek rá. Emellet még meg is szépültünk! Szerintem is, de a visszajelzések is ezt mutatták. Egyre jobban pofásodott a lap, melyet Fercsának köszönhetünk. Bár a Galéria még mindig nem tetszik, majd csak egyszer belátod Te is!

Aztán még miről is akartam írni? Jah, ne feledjük vendégbloggereinket sem, kiknek a cikkük, szintén színesítette oldalunk tartalmát, bár lelkesedésük idővel mulandóvá vált, azért jöttek posztjaik szépen sorjában, mint ahogy kiegészítő, vagy éppen kijavítandó információik is. Bezony! Volt pár olyan alkalom, mikor pihent állapotomban úgy félre fogalmaztam/fordítottam, hogy még Tesséknek is felállt a hajúk. Olyan április 1-i tréfának is simán megállta volna a helyét.

Kommentáld!
« Előző oldal

free web stats