Beküldte: Kanyecc 2014 February 1, 0:18-kor a(z) Nézettség témába.
Folytatódott a The Following. A premierhez képest 44%-os csökkenést produkált, ami várható volt. A 21 órás blokkban verte a The CW-t és a NBC-t, amelyeket nem volt nehéz. Közepes mindössze ez a teljesítmény, lehet hogy nem a premier ismétlésével kellett volna felvezettetni. A The Blacklist a teljes lakosság körében a TOP3-ban. Megértük, de a Mike & Molly magamögé utasította a HIMYM-t, ami megemberelte magát, és némileg felfejlődött. Az Intelligence ráerősített, a tavalyi mutatókhoz képest is 25%-kal jobban hoz. Ha ez számít valamit, akkor a CBS üdvöskéje jelenleg biztonságban van, még ha nézettlenke is.
A Teen Wolf ugyanannyit hozott, mint a The Foster az összlakosságban. Ez előbbinek talán szégyen, mert az MTV visszatérője 2 millió felett is járt már. A Bravo-n futó Vanderpump Rules majdnem megfogta őket. Ez gáz! A Switched at Birth nem talál magára. Az Archer araszol, ugyanúgy teljesít, mint az előző hetekben.
A Benefits Street sose látott mutatókat hoz annak a Channel 4-nak, ahol általában a 2 milliós nézőszám tekinthető a májerségnek. Ha belegondolunk, hogy a Skins mindössze 800e-1,5M között mozgott, akkor pedig pláne kalapot kell előtte emelni. A The Bletchley Circle nagyon beállt 3-4 millió közé. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2014 January 12, 22:36-kor a(z) Nézettség témába.
Az NBC egyetlen jól menő újoncát ismétli agyba-főbe. Ők tudják, pontosan így csinálja a Sleepy Hollow-val a Foxis. Az Almost Human az őszi zárását követően növekedett. A Hostagess-ből ennyit kapunk. Biztosra veszem, hogy a CBS nem pazarol több pénzt rá, hiszen a finálé epizódot kevesebben nézték, mint a felvezetését. Mellesleg, ha a tavalyi mutatókat vesszük alapul, akkor az akkori 2 Broke Girls–Mike & Molly–Hawaii Five-0 ismétlés trió is jobban muzsikált.
Kábeles adóknál az ESPN bebizonyította, hogy mekkora ereje van a sportnak. 25 milliós nézettséget, valamint 8.7-es demót hozott össze a 18-49 évesek körében. Eszméletlen sok. Mindezek mellett a Major Crimes-nak sikerült lenyomnia a WWE Raw-ot. Nem sokkal, és csak teljes lakosságban.
A BBC One belekezdett a minisorozatába, a The 7.39-be. A kezdés szokásos BBC átlag lett, 5 millió feletti. Az itv-n a The Bletchley Circle mutatkozott be, csatornaátlag alatti mutatókkal. A Channel 4-on a Celebrity Big Brother megzuhant. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2014 January 6, 9:58-kor a(z) Hírek témába.
A Netflix elérhetővé tette a House of Cards első évadjának összes részéhez a rendezői kommentárokat – kicsit megkésve, de megkapjuk.
A Tv.com szavazatai alapján a legjobb reality műsorvezető RuPaul lett.
Valahogy így nézne ki, ha a The Wire és a Breaking Bad találkozott volna. (Két nagyszerű sorozat, kell ennél több?)
Jorge Garcia ismételten visszatér a Hawaii Five-0-ba.
A TVLine.com interjút készített Emily Wickersham-mal, az NCIS egyik szereplőjével.
A The Flash című Arrow spin-off-ba keresnek egy 22-28 éves afro-amerikai színésznőt. A karakter egy okos, csínos, pszichológiát tanult nő lesz.
Van néhány címünk: Waves – Lost Girl 4×10; The Seven Wonders – American Horror Story: Coven 3×13; Over the Mountain – Justified 5×04; More Bad Than Good / Galvanize / Illuminated – Teen Wolf 3×14-16; Wreckage / Power / Boom – House of Lies 3×01-03;
Joel Grey vendégszereplője lesz a CSI 14×12-es részének.
Carla Jimenez, James Cavlo és Tiffany Engen neve ott van a Raising Hope 4×11-es epizód vendégszereplői között.
Valerie Cruz és Camille De Pazzis vendégként tűnik fel a The Following 2×01-es részében.
Január 6-án fogja leadni a BBC One a The 7.39 címre hallgató új tévéfilmjét, melyben David Morrissey, Sean Maguire és Olivia Colman lesz a főszereplő. Szintén ezen a napon folytatódik az ITV-n a The Bletchley Circle.
Julian Fellowes egy interjújában elmondta, hogy bizonytalan egyelőre, hogy lesz-e Downton Abbey-nek 6. évadja. Ezt azért lehet így, mert az írónő épp a jenkiknek ír egy drámát, ami a The Gilded Age címet viseli.
John Badham fogja rendezni a Supernatural 9×11-es részét, melyben Tim Omundson (Psych) lesz a vendégszereplő.
Bex Taylor-Klaus és Caity Lotz beugrik az Arrow 2×11-be.
Peter Gerety és Paul Sorvino szerepelni fog az Elementary 2×13-as részében.
Monica Lawson nővér szerepében tűnik fel az NCIS 11×13-ban.
Camryn Manheim és Saul Rubinek a holnap visszatérő Person of Interest 3×12-ben alakíthatnak valami bődületesen nagyot.
Josh Peck nevét jegyzik a The Big Bang Theory 7×13 vendégei között.
Elhunyt 65 éves korában James Avery (Fresh Price of Bel-Air).
Január 13-án folytatódik a Being Human a 4. évaddal a Syfy-on, illetve a Lost Girl 4. szériával, valamint ekkor mutatkozik be a jenkiknél a Bitten.
A Wild Card Saturday az NBC műsorán a tavalyi számokhoz képest idén 9%-ot erősödött. 18.7/32-es demót produkált.
Hogy állnak eddig a jenki tévécsatornák? Mondom. A CBS 11.39 milliós idényátlaggal az első helyen, majd utána az NBC 9.73 millióval, az ABC 8.13 millióval, a Fox 6.93 millióval és végül a The CW 1.99 millióval.
Beküldte: Kanyecc 2013 November 7, 15:58-kor a(z) Brit régió,díjátadók témába.
Számtalan díjátadó létezik a világon, amikről egy szó se esik a blogon. Azon vagyok, hogy ezen valahogy változtassak, hiszen olykor segítenek a döntéshozatalban. Itt a brit ITV3-hoz kapcsolódó Crime Thriller Awards, mely azt a cél szolgálja, hogy évről évre megkoronázzák a krimi műfaj nagyjait. Most senki se jöjjön az NCIS-szel, a CSI-vel és a Hawaii Five-0-val. Vannak sokkal minőségibb műfajt képviselő koncepciók, gondoljunk csak a Luther-re, a The Killing-re, a Broadchurch-re vagy a Top of the Lake-re.
Idén 6. alkalommal került megrendezésre október végén. Kicsit nekem is szelektív a látásmódom, mert legutoljára 2011-ben foglalkoztunk vele, amikor az év krimije a Case Histories, míg nemzetközi vizeken a The Killing lett. 2012-ben a Sherlock és a The Bridge vitte haza az elismeréseket, míg 2013-asról a leplet a tovább mögötti lista rántja le. Klikk tehát!
Az Új Ász információja szerint Stohl András fogja vezetni az X-Faktor következő évadját. Ördög Nóra tehát megy talonba. A cikket itt olvashatjátok el. – A poén, hogy két hete a HVG.hu azt írta, hogy még sem ő kapja ezt a nemes feladatot.
Alföldi Róbert csak nem megy az RTL II-ön futó Heti Hetesbe. Nekem mondjuk nem hiányzik.
Osvárt Andrea a The Late Late Show-ban járt a héten. Az interjú egy-egy részletét itt leshetitek meg.
A Skins menetrendje úgy lesz, hogy Effy-ről szól a 7×01-02, Cassie-ről a 7×03-04, míg Cook-ról a 7×05-06.
Natalie Dormer az Elementary 1×22-es epizódjának vendégszereplője lesz.
Megkezdődtek az előzetes pilot berendelések. Hamarosan külön cikk formájában jönnek a részletek, addig viszont legyen annyi elég, hogy az NBC és a Fox nem bírt magával. Beigazolódott az egyik oldalnak a tippje.
Halarie Burton-nal készítettek interjút a Grey’s Anatomy 9. évadja kapcsán. A TVLine.com is kifaggatta.
Az NBC elkaszált a Deception-t hivatalosan is.
Rosie O’Donnell, Cheyenne Jackson, Ron Rifkin és Bernadette Peters neve szerepel a Smash 2×16-17-es részének vendégei között. Tudjuk, hogy többször feltűntek már a sorozatban, de közleményben így lettek feltűntetve.
A TNT maratont csinál a Falling Skies-nek. A 3. évad előtt fogja megejteni az event-öt, amelynek keretében mind az első, mind a második szériáját le fogják adni. (Részletek.)
A CTV berendelte a Motive 2. évadját. Újabb 13 epizóddal térhet majd jövőre vissza. Egyébként az 1. etapja május 16-án búcsúzik.
Suzanne Quast beugrik a The Bridge 1×04-es epizódjába.
A neten nagy áradozásokat olvasok a The Mentalist idei fináléjával kapcsolatban, ezért Robin Tunney-val készült interjút linkelném is gyorsan.
Lisa Lampanelli vendéghang lesz a The Simpsons évadfináléjában.
A franciák is „mini-Upfronts” eventet tartanak, ugyanis a Canal+ névre hallgató adó törölte a Maison Close című sorozatát, míg nagyvalószínűséggel a XIII megkapja a 3. évados berendelését, ha a kanadai Showcase is rábólint.
Az ITV kért egy újabb évadot a The Bletchley Circle című sorozatból.
A BBC One berendelte az Everybody Loves Raymond brit feldolgozását, melynek szereplői között: Lee Mack és Catherine Tate lesz. Náluk The Smiths címen fog futni.
Tamzin Outhwaite csatlakozott a New Tricks-be.
Kialakult az Atlantis szereplőgárdája, ahol Aiysha Hart (The Pursuit), Karl Johnson, Mark Addy (Game of Thrones), Juliet Stevenson (White Heat), Sarah Parish (Mistresses), Jemima Rooper (Lost In Austen), Aiysha Hart (Honour), Jack Donnelly (Dancing On The Edge) és Robert Emms (War Horse) lesz jelen.
A Sky One-ra érkező The Smoke szereplői között: Amit Shah (Bluestone 42), Sarah Hoare (Pramface), Jamie Bamber, Rhashan Stone, Pippa Bennett-Warner, Jodie Whitaker, Gerard Kearns, Taron Egerton és Madeline Duggan (Silent Witness) lesz, amit Londonban fognak felvenni. 8 rész jöhet belőle.
A 6 epizódos 1960-as években játszódó kórházas sorozatnak, a Breathless szereplői között: Jack Davenport (Smash), Iain Glen (Game of Thrones), Shaun Dingwall (Above Suspicion), Natasha Little (Kidnap and Ransom), Oliver Chris (Green Wing), Zoe Boyle (Sons of Anarchy), Joanna Page (The Syndicate), Catherine Steadman (The Tudors), Sarah Parish (Hatfields & McCoys), Ronny Jhutti (Vexed) és Pippa Haywood (Mr Selfridge). – 6 részt kapunk első ízben, az ITV-re jön.
Daniel Kendrick (Run) és Vincenzo Nicoli (EastEnders) visszatérő szereplője lesz Mr. Selfridge 2. évadjának.
Az ITV-re érkezik egy The Widower címre hallgató drámasorozat, ami igaz történeten alapszik, méghozzá Malcolm Webster sztoriját dolgozzák fel. Szereplők között: John Hannah (Spartacus), ScottAinslie (EastEnders), Reece Shearsmith (Psychoville), Paul Blair (The Day of the Triffids), KateFleetwood (Way To Go), Kate Arneil (Jack Ryan), Alan Convy (Doctors). – 3 egyórás epizódra tessék számítani.
Beküldte: Kanyecc 2012 September 25, 14:36-kor a(z) Nézettség témába.
A nap befutója a The X Factor. Egyelőre. A héten viszont már társaságot kap. Nem is akármilyent, a CBS részéről. A Saturday Night Live-ből megkaptuk az évadnyitó különkiadást. Az Up All Night is új évaddal startolt, ránézésre az utolsóval, mert harmatgyenge teljesítményt produkált. A The Office nála jobban zárta a napot, bár sorsa megpecsételődött. A Wipeout javított az előző héthez képest, ahogy a The Next is.
Kábeles fronton az Awkward. évadot zárt, 2 millió felett az átlagnézettsége, amire az MTV-nek rossz szava se lehet. Befutott vele, de vajon mikor fárad el?
A briteknél a The Bletchley Circle-t emelném ki a rengetegből. Csökkent ismételten. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2012 September 19, 1:46-kor a(z) Nézettség témába.
Elrajtolt a Glee 4. szériája, ami elmaradt a 3×01-es évadkezdéstől, viszont, ha a fináléját vesszük alapul, akkor jól hozott. Csakhogy számokat is mondjak: 4.0-val startolt, míg 2.9-es demóval búcsúztatta a 2011/12-es idényt. Most úgy, hogy alig volt ellenfele: 3.3-mal muzsikált. Lesz ez jobb, vagy innen csak lefelé mehet? Tippünkre jövő héten egy nagyobb csökkenés várható, már csak a papírforma miatt, de ha visszatérnek a CBS-es sorozatok, akkor még rosszabbra is fordulhat a helyzete. A Rock Center With Brian Williams nyert az ismétlések ellen. A The X Factor visszább esett a szerdához képest, viszont ez papírforma volt.
Az Awkward. az MTV-n erősödött. Noha berendelése megvan, azért az ilyen kiugrások nagyon sokat jelentenek visszajelzés szemszögéből. A Wilfred és a Louie nagyon beállt 4-600 ezerre. Nagyon távoli számukra az 1 milliós határ.
A briteknél folytatódott a Good Cop, ami nagyobbat zuhant; illetve a The Bletchley Circle, ami kisebbet. A Shameless UK-ből szintén kaptunk részt. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2012 September 12, 1:12-kor a(z) Nézettség témába.
Az America’s Got Talent hátraszorult a mezőnyben – már ami a 18-49 éveseket takarja. Kiemelném, hogy a Wipeout-ért se rajonganak már annyian, mint a 3-4. évad tájt. A Big Brother nyárra tökéletes, hiszen a CBS-nek hozza a megszokott számot. A The CW erőlteti a The Next-et, ami az Oh Sit!-nél is gyalázatosabb.
Kábeles adók harcánál az MTV Video Music Awards lett a befutó, de azt ki kell hangsúlyozni, hogy a tavalyi eredményéből 40-45%-nyit vesztett. A Sullivan & Son a TBS száját elégedett mosolyra görbítheti.
A BBC One-on futó Good Cop 4.06 millióról 3.35 millióra zuhant. Talán hozzájárult ehhez a The Bletchley Circle rajta, talán nem. (Részletek a tovább mögött.)
Beküldte: Kanyecc 2012 August 30, 10:35-kor a(z) Brit régió,videó témába.
Az ITV örült kampánnyal rukkolt elő. Megmutatta mindegyik sorozatának az előzetesét, ami a közeljövőben, azaz őszfolyamán érkezik a kínálatukba. Rengeteg minisorozatról, sorozatról és tévéfilmről beszélünk – ha összességében nézzük. 9db-ról, szóval eléggé ha unnátok az amerikai részleget, akkor barátkozhattok a brittel. A visszatérők között a Downton Abbey-t és a Monroe-t emlegetjük.
Az újoncok között a Mrs. Biggs-et, ami egy kosztümös sorozat lesz. Az 1963-as évekbe repít vissza, ahol Charmian és Ronnie Biggs életébe nyerhetünk bepillantást. 5 résszel érkezik. Számolnunk kell a Homefront-tal, melynek főszereplője: Claire Skinner, Clare Higgins, Nicola Stephenson és Antonia Thomas lesz. A készítői között: Sue Teddern-t, Jan McVerry-t (Coronation Street) és Joe Turner-t (Robin Hood, Holby City, Casualty) emlegetjük. A 6 epizódos produkció sztorija olyan feleségekről és barátnőkről szól, akiknek párjuk Afganisztánban szolgál. Ne feledkezzünk el a The Scapegoat-ról se, melynek alapjául Daphne du Maurier regénye szolgált. Szeptember 12-én lesz a premierje a tévéfilmnek.
A Leaving-ről most hallok először. A díjnyertes Helen McCrory és Callum Turner repít vissza 1909-be, ahol egy bonyolult szerelmi történetet ismerhetünk meg. A Mr. Selfridge-ről viszont esett szó. A Leaving-díjas Jeremy Piven lesz a főszereplője. 10 résszel érkezik. Harry Gordon Selfridge életéről fog szólni. Az A Mother’s Son se ismert számomra. Főszerepben: Paul McGann és Alexander Arnord. Májusban forgatták Londonban és Suffolk-ban. Egy anya áll a középpontjában, akit gyötör az a tudat, hogy a fia képes lenne gyilkolni. És végül még a The Bletchley Circle-ről nem beszéltem. Szintén kosztümös dráma lesz. A második világháború győzelme után játszódik, amikor néhány tag újra visszatér a rendes életébe. 3 részes lesz, Anna Maxwell Martin (Accused), Rachael Stirling, Sophie Rundle (Episodes, Garrow’s Law) és Julie Graham (Survivors) főszereplésével.
Szóval ennyi a kínálat. Jöjjön először egy csatornapromó, majd a tovább mögött az alábbi sorrendben az ajánlók.