A Látványtervezők jelöltjei 2014-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2014 February 6, 12:54-kor a(z) díjátadók témába.

Mindennapra egy díjátadó? Már kezdem lassan azt érezni, hogy sose érek a végére. Mindig van egy olyan céh, szakszervezet, amiről nem számoltunk be, de szeretünk precízek lenni, így végig megyünk az összesen, ami megér két potya posztot. Itt a következő a sorban, a VES, azaz a Visual Effect Society díjátadója, más néven a látványtervezők vagy vizuáliseffekt mesterek éves össznépi elismerést osztó eseménye, amit 2014-ben immáron 12. alkalommal rendeznek meg.

Ismét adóssággal megadásával kezdek, mert a tavalyi jelölteket szépen felsoroltam, viszont a győztesekről már nem született cikk. Akkor a Boardwalk Empire, a Game of Thrones és a Last Resort örülhetett, sőt a Trónok harca három díjat is magának tudhatott.

Szintén egy olyan szakszervezetről van szó, ahol előfordulnak olyan sorozatok, amiknek máshol nincs esélye, még egy jelölésre sem. Ilyen pl.: az Agents of SHIELD vagy az Almost Human. Hozhatnám a Da Vinci’s Demons-t is példának, vagy egy Banshee-t, ami nem egy, hanem egyből két jelölést gyűjtött be. Persze azt már tudjuk hogy a legnagyobb esélyes az HBO fantasy nagyágyúja, a GoT, de hátha az egyik kategóriában a Hell on Wheels lenyomja.

A tovább mögött a jelöltek listája. Február 12-én kerülnek kihirdetésre a győztesek. Akit pedig érdekel, hogy az előző esztendőkben miként alakult a jelölések és a nyertesek sora, azoknak csináltam egy gyűjtőlinket.

Tovább…

Kommentáld!

Az Operatőrök jelöltjei 2014-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 27, 14:21-kor a(z) díjátadók témába.

A föld alól kapartam elő az operatőrök szakszervezetének (eredeti nevén: American Society of Cinematographers, rövidebben: ASC) 2013-as évre vonatkozó jelöltek listáját. Kezdjük ott az egészet, hogy már novemberben bejelentették, hogy kik szállnak harca 26. alkalommal az elismerésekért. Ez az a csapat, ami legkiszámíthatatlanabb, de azért van egyfajta kiszámíthatósági faktorja mégis. Mint pl.: itt a Trónok harcának a legnagyobb a nyerési esélye, míg a többi részlegnél (producerek, színészek, stb.) elenyésző. Tavaly sikerült is Kramer Morgenthau-nak megszereznie a legjobb drámának járó díjat holtversenyben Bolygó Balázzsal.

Sajnos a mezőnyben 2014-ben nincs magyar név, akire felfigyelhetünk, helyette viszont kapunk egy olyan jelöltet, amire senki se számítana, és mindezt az Amazon-tól. Tetőzni is tudom mindezt, hiszen a legjobb drámák között helyet kap a Dracula, a Sleepy Hollow és a [dobpergés] Beauty & the Beast. Utóbbitól hátast dobtam, mert hát ilyen jelölést begyűjteni… hát nem semmi. Kiélezett egy részleg, annyi szent.

A jelöltek listája a tovább mögött tekinthető meg. A kiosztóra február 1-jén kerül sor. Az előző évek listáját pedig itt és itt lehet visszakövetni.

Tovább…

Kommentáld!

A Jelmeztervezők jelöltjei 2014-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 23, 13:07-kor a(z) díjátadók témába.

Újabb elmaradás, újabb szakszervezeti jelölt lista következne. A CDGA Awards vagy CDA Awards vagy CGA Awards nem más volna, mint a Costume Designers Guild Awards, azaz a jelmeztervezők céhének díjátadója. Több rövidítési formációban fellelhető az interneten, szerintem a CDGA a tökéletes, hiszen minden szó kezdőbetűje fellelhető. 2014-ben 16. alkalommal fogják kiosztani az elismeréseket. Cseppet se tekinthetjük őket se fiatalnak, illetve kiszámíthatónak; de utóbbit a jelöltek is fogják tükrözni.

Nézzük csak át, hogy mire számítsunk. Összesen 6 kategóriájuk van, fele-fele arányban osztozkodik a tévés szekció a filmessel. (Plusz egy bónusz reklámokra orientált.) Utóbbiakat a hivatalos oldalukon tessék keresni. A legjobb tévésorozatok között jelölést kapott a House of Cards, ami nagy esélyese lett. Meglepő módon a Scandal mindentekintetben kimagaslik a 3. évadjával, ugyanis itt is begyűjtött egy jelölést – bár sok esélye nincs az erősnek mondható mezőnyben. A másik eléggé ingázó részleg a tévéfilm/minisorozat részlege, ugyanis számos ilyen produkció tűnik fel, aminek simán odaadnám, pl: a legesélyesebbik egyik a Behind the Candelabra, a másik pedig a Phil Spector. Meglátjuk mit hoznak ki győztesnek egy hónap múlva.

Az előző évekhez kapcsolódó írásaink az alábbi linkeken érhetőek el: 2013-as jelöltek és győztesek; 2012-es jelöltek és győztesek; 2011-es jelöltek és győztesek; 2010-es jelöltek és győztesek. – Idén február 22-én fogják kiosztani az elismeréseket, a megszokott helyen: a Beverly Hilton Hotel-ben. A jelöltek kiléte a tovább mögött!

Tovább…

Kommentáld!

Emlékeztető: Hazugságok gyűrűjében + Borgiák 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 17, 20:55-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 21:35-től a Tv2 műsorán: Son / The End / Lögnen – 1×01.
Ma. 22:30-tól az m1 műsorán: The Borgias – 2×01.

A magyar nézőket úgy tűnik, csak török sorozattal lehet a képernyők elé vonszolni. Egyre nagyobb piaca van hazánkban a produkcióiknak. Lehet jó vagy rossz értelembe venni, mindenki döntse el maga, viszont esélyt megtagadva már előre kaszát kapott tőlem. Miért? Csak, de meggyőzés jogát olvasóinknak fenntartanám. Mellesleg odakinn pszicho-thrillerként emlegetik. WTF! Tavaly startolt, hivatalosan az 1. évadja 25 epizódos. Castingról és más egyéb infóról itt tessék informálódni.

A történetben Aylin, az építész édesanya példás családi életet él, szerető férjjel és problémamentes gyermekkel. Férjét kikíséri a repülőtérre az induló járathoz, ám a békésnek induló utazás rémálommá válik: a gép lezuhan, túlélő nincs. De reménysugár csillan: a férj neve nem szerepelt az utaslistán. A repülőtéri kamerák szerint a férfi nem szállt fel, hanem egy másik nő társaságában elhagyta a repülőteret. Titokzatos, fordulatos események, szerelem, barátság, gyűlölet teszi lebilincselően izgalmassá a TV2 vadonatúj sikersorozatát, amely a mesés Törökországban játszódik.

Kommentáld!

Kaszát kapott a The Borgias

 
Beküldte: tess 2013 June 5, 23:03-kor a(z) Hírek témába.

Szép lassan a teljes Robert Greenblatt éra termése búcsúzik a Showtime műsoráról. A Weeds és  a The Big C már leköszönt,  szeptember végére pedig a Dexter is búcsút int a csatornának. Azonban még kedvenc sorozatgyilkosunk előtt távozik a kis hazánkban forgatott The Borgias is. Neil Jordan sorozata tehát 3 évadon keresztül bírta, ráadásul a június 16-ai évadfinálé egyben a sorozat zárása is lesz. Vagyis az elmúlt hetekben pletykált lezáró tv film lehetőségnek is lőttek.

“It has been an honor to work with the great Neil Jordan and the incomparable Jeremy Irons on The Borgias. Neil has written nearly every episode of this series himself. His extraordinary storytelling combined with Jeremy’s fascinating portrayal of the infamous Pope Alexander VI, has made for truly outstanding television that will live on. I look forward to future collaborations.”

David Nevins csatornafőnök elismerően nyilatkozott a sorozatról búcsú beszédében, de szemlátomást saját projektjeire akar koncentrálni a közeljövőben. Pedig az eddigi 10 Emmy jelölés, a részenként 2,4M-s átlagnézettség (ebben benne van minden) és a Jeremy Irons-t magasztaló kritikák nem igen a kaszára engedtek következtetni.

Ettől függetlenül új éra van kibontakozóban és ezt kihangsúlyozva hamarosan érkezik a hasonló témával operáló The Vatican a Friday Night Lights nagy kedvencével Kyle Chandler-rel, amit ráadásul a roppant impozáns Paul Attanasio – Ridley Scott páros jegyez majd. És nem szabad megfeledkezni a hamarosan induló Ray Donovan-ról, valamint a Masters of Sex-ről sem. Tehát megint csak izgalmas korszak előtt állunk.

Kommentáld!

Emlékeztető: Borgiák + Real Humans

 
Beküldte: tess 2013 May 28, 21:18-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma 22:00-tól az HBO műsorán: The Borgias – 3×01
Ma 23:00-tól az AXN SCIFI műsorán: Äkta människor – pilot

Odaát lassan vége a 3. évadnak, erre az HBO menetrendszerűen szállítja az idehaza készülő The Borgias 3. évadját. Tényleg, valaki itt a blogon szinten van a sorozattal, ugyanis szívesen fogadnánk vendégírásokat, én valahol az 1. évad környékén kidőltem és sanszos, hogy végleg.

Az este abszolút kuriózumát viszont egyértelműen az AXN szállítja a 2012-es Äkta människor személyében, ami a nemzetközi piacon Real Humans címen futott eddig. A pilot-on már egy ideje túl vagyok és azt kell mondjam méltán rászolgált a hírnevére az androidok és emberek kapcsolatát boncolgató svéd sci-fi sorozat.

Kommentáld!

Nézettség 05/05 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2013 May 9, 19:27-kor a(z) Nézettség témába.

A Red Widow megerősödött. Ez se segít neki a túlélésben, de azért kompenzálni tudja az „égését”. Az országos adók sorozatai egyáltalán nem szárnyalnak. A vasárnap kezd terrorrá változni. Lehet, hogy már nem is az a nap, amelyikre bármelyik produkció szívesen kerülne.

Ha a kábeles viszonylatot vesszük elő, akkor lehet ez nem igaz, mert az HBO és a Game of Thrones csak nő és nő. Másrészről, ne feledjük el a 18-49 évesek körében összehozott sikerét sem, mivel míg 2.9-es demót produkált a kábeles üdvöske, addig országoson a legmagasabb érték csak 2.3-at érintett. Nem mellesleg újabb nézettségi rekordot szedett össze. Kíváncsi leszek az évadfináléjának mutatójára, mert ha elérné a 6 milliót, akkor földre kényszerítetné még az NBC-t is.

A briteknél az Endeavour és a The Village premierjükhöz képest sokat vesztett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Jeleznénk a létüket

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 14, 15:57-kor a(z) Hírek témába.

Van nekünk két törölt sorozatunk. Az egyik a még ősszel elkaszált Animal Practice, melyből mindössze 6 epizód került adásba. A folyamatosan romló tendencia miatt került le a műsorról. Október 24-e óta várjuk, hogy valami égi csoda folytán megkapjuk a 7 részét, ami polcon maradt. Nos, irány a net, ugyanis az 1×07-08-09-es részek felkerültek netre. Valószínűleg valamelyik ország beérte a jenkiket és folytatták az adását. (Anglia, Ausztrália vagy Kanada lesz a ludas.) Hasonló a felállás a 666 Park Avenue-vel is. 9. részt követően vette le az ABC a műsorról. Szóba került, hogy majd az ausztráloknál érkezik a további 4 epizódja, ami megkésve, de meg is érkezett. Szintén fenntaláljátok a p2p világában 1×10-11-et.

A Showtime pedig megkezdte a szokásos premier előtti webrip szivárogatást. Mind a The Borgias negyedik-, mind pedig a Nurse Jackie ötödik évadjának első két epizódját csekkolhatjátok. Jó keresgélést.

3 Hozzászólás

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 2, 17:42-kor a(z) Hírek témába.

  • A Huffington Post összegezte, hogy milyen április 1-jei tréfák láttak napvilágot tegnap. Köztük talán a legdurvább, amit a HBO adott ki, miszerint Peter Dinklage elhagyja a Game of Thrones-t, és helyére új „törpeszínészt” keresnek. A lehetséges választottak között Warwick Davis (Life’s too Short) is helyet kapott.
  • A Channel 4 elkaszálta a Hotel GB-t, Gordon Ramsay egyik sorozatát.
  • Nem készül előzményjáték a Doctor Who-hoz. Pedig úgy volt, hogy érkezik a Doctor Who: The Eternity Clock, aztán mégsem!
  • Tegnap leadásra került a Castle 100. epizódja. Boldogok, akik Castle rajongók.
  • A Cinemax berendelte a The Straits című pilotötletet. A készítők között Tony Gayton és Joe Gayton. Az azonos című ausztrál sorozat adná az alapokat, hiszen egy feldolgozásról beszélünk, amely egy maffiózó családról szól. A szikrát az fogja beindítani, hogy a maffiafőnök fater közli a fiaival, hogy még nem tudja ki a legalkalmasabb a pozícióra. Főszerepben: Brian Cox.
  • Megkezdődött az indiai 24 sorozat forgatása. A főszerepben: Anil Kapoor, aki Jack Baur-t fogja alakítani. (Kép róla.) További színészek: Anupam Kher, Ajinkya Deo, Gurpreet Saini, Sapna Pabbi, Kiran Srinivas, Priyansh Jora, Aradhana Jagota, Faezeh Jalali, Rahul Singh és Priyanka Bose. Rensil D’Silva fogja írni, míg Abhinay Deo rendezni. Valamikor nyár második felében fog debütálni.
  • Van néhány címünk: HomeRevolution 1×15; Paper AirplaneThe Office 9×20; Retaliation Hit Chicago Fire 1×21; Omega Sigma DiePretty Little Liars 4×05; Second SonsGame of Thrones 3×08;
  • Mark Valley-vel készített interjút a BFTV a Body of Proof kapcsán.
  • Elképesztő, hogy mennyien használták a P2P világát a Game of Thrones 3×01-es részének a letöltésére. Itt bőven kifejtik, de a lényeg annyi, hogy cirka 24 óra alatt több mint egy millióan töltötték le.
  • Melinda Clark vissza fog térni a Vegas 1×18-as részébe.
  • A The CW-nek is összeállt a nyári menetrendje. Július 16-án debütál a Whose Line is it Anyway? című sorozatuk, ami improvizációs komédia lesz Aisha Tyler műsorvezetésével, minimum 10 epizóddal. Ryan Stiles, Wayne Brady és Colin Mochrie biztos a vendégei között. Szintén ekkor startol a Perfect Score, melynek Arielle Kebbel lesz a házigazdája, ami egy randizós game show lesz Scott St. John-tól, Thom Beers-től és Jennifer Mullin-től.
  • Július 29-én tér vissza a 2. évaddal a Breaking Pointe is a The CW-re.
  • Ezen kívül lesz még egy sorozatpremier, a The Hunt. A készítők között a Ready for Love stábja (David Garfinkle, Jay Renfroe és Greg Goldman). 12 csapat verseng a 250 ezer dolláros jutalomért a vadonban, ahol szűkös keretek hátráltatják céljuk elérést.
  • 2013. október 21-én jelenik a How I Met Your Mother 8. évadja DVD-n.
  • Új visszatérő szereplőkkel fog bővülni a Haven 4. évadja. Mint pl.: Duke féltestvérével. A további leírások itt.
  • Cory Monteith rehab okok miatt kihagy(ott) két Glee epizódot.
  • Steven Moffat adott egy interjút a Doctor Who-val kapcsolatban.
  • A The Borgias 4. évadjának epizódismertetői.
  • Április 28-án meg fogja ismételni az AMC a Sundance Channel-re érkező Rectify pilot epizódját. Ezáltal kapni fog támogatást.
  • Március 25 és 31 között a Supernatural-Revolution-The Vampire Diaries trió volt a GetGlue legnézettebb sorozata network-ön, míg a The Walking Dead-Game of Thrones-Doctor Who a kábeles részlegen. (További lista.)

5 Hozzászólás

Délutáni előzetes (2): The Borgias – 3. évad

 
Beküldte: tess 2013 March 9, 13:03-kor a(z) videó témába.

A Showtime idehaza forgatott kardozós-baszós, de inkább csak baszós történelmi sorozata hamarosan startol a 3. évaddal, de még előtte a készítők megörvendeztették a rajongókat egy kellemes insider anyaggal. A premier április 14-én lesz esedékes, szóval még van idő a pótlására, főleg hogy ez eddigi két évad idehaza is adásba került már.


Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats