Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2016 February 14, 12:39-kor a(z) Hírek témába.

  • Felkerült a hazai Netflix-be a The Divide szinkronosan is. Ez az első sorozat tehát, amit a stream oldalon magyar hanggal is lehet nézni.
  • A kanadai CTV elkaszálta a Motive-ot, ami annyit jelent, hogy az érkező 4. etap lesz az utolsó. Március 22-én lesz a premierje.
  • Az AMC talkshow kibeszélőt szánt a Better Call Saul-nak. Ez annyit takar, hogy a 2. évad premierje és fináléja után lesz egy-egy Talking Saul, melynek Chris Hardwick lesz a műsorvezetője. Formátumban ugyanaz lesz, mint a Talking Dead.
  • Március 15-én folytatódik az Awkward. 5. évadja, valamint a Faking It 3. etapja az MTV-n.
  • Megszerezte magának az NBC McG-t, aki a Lethal Weapon című pilotot rendezheti. Tudjátok, ez az a szkript, ami a Halálos fegyver filmen alapul. A történetben: egy texas-i nyomozó áll, aki felesége és gyermeke elvesztését követően Los Angeles-be költözik, ahol társul kap egy veterán rendőrt – sok nézetkülönbséggel.
  • Ha már rendezés, akkor Jennifer Gezinger is az NBC berkein belül talált szkriptre. A Miranda’s Rights pilotot rendezheti, amit Katie Lovejoy készít el. A jogi dráma középpontjában: egy 28 éves nő áll, akinek karrierje egy 6 évvel ezelőtti szexbotrány miatt félresiklott. Most egy frissen alapul ügyvédi irodába kerül, ahol jobbára olyan fiatalok dolgoznak, akik együtt is laknak.
  • Április 19-én startol a The CW utolsó idei újonca, a Containment. A The Flash felvezetését kapta, szóval jobb helyet nem is szánhatott volna a sors neki.
  • Június 2-án folytatódik a Beauty & the Beast a 4. évaddal, tehát marad a nyári szegmens része.
  • A The CW menetrendjében még annyi, hogy április 12-én finálézik az iZombie 2. évadja. Dupla résszel búcsúztatja a 2015/16-os idényt. Rákövetkező héten, április 18-án pedig a Crazy Ex-Girlfriend távozik a csatorna kínálatából.
  • A Netflix a remek kritikai visszhang hatására berendelte a Master of None 2. évadját. A hozzákapcsolódó rossz hír, hogy idén már nem kapjuk meg a részeket. Leghamarabb 2017 első felében kerülhet premierre.
  • Április 9-én folytatódik a Starz-on az Outlander 2. évadja.
  • Írtuk már, hogy kapni fogunk egy újabb Roots (A gyökerek) minisorozatot. Ezt a History Channel, az A&E és a Lifetime egyszerre tűzi műsorára május 30 és június 2 között. A sztorinak továbbra is Alex Haley méltán híres regénye szolgál. Már a History fel is rakott a netre egy előzetest, aminek nem szánnék külön bejegyzést.
  • Valentin-nap alkalmából a Hallmark csinált The Walking Dead képeslapokat. Ezeket küldözgessétek inkább, ne a macisokat.
  • Kevin Smith és Greg Grunberg műsorvezetésével az ABC nyárra berendelt egy esti talkshow-t, ami a Geeking Out címet hordozza. Kettőjük a popkultúrával fog foglalkozni a geekek nézőpontjából. Kapni fog Comic Con-os különkiadást is, illetve, ami még fontos, hogy 8 részes lesz, melyek félórás időtartamúak.
  • Gwen Stefani feltűnik, mint tanácsadó az amerikai The Voice 10. évadjában.
  • Április 14-én a Fox jóvoltából egy katonai verseny reality-t kapunk, ami az American Grit címre hallgat. John Cena lesz a műsorvezetője. Felvezetője: a Bones 11. évadja lesz, ami szintén ezen a napon tér vissza.
  • Elizabeth Mitchell és Elizabeth Lail főszereplőként csatlakozott a Freeform-féle Dead of Summer című sorozatba.
  • Sajnos nem sikerül külön időt szakítanom rá, így itt említeném meg, hogy a Shades of Blue megkapta a 2. évados berendelését.
  • A CBS a Super Bowl alatt hirdette ki, hogy nem kér több The Good Wife epizódot. Tehát az idei évadja az utolsó lesz. Nem is baj, mivel minőségileg még mindig a toppon van, és mikor, ha nem ekkor kell befejezni egy remek életpályát?
  • Bryan Fuller lesz a Star Trek legújabb tévésorozatának showrunner-je. Nyilván társkészítőként is helyet foglal, de a hangsúly azon van, hogy ő viszi a stafétabotot. Mellesleg Fullernek már volt köze előzőleg a franchise-hoz, ugyanis a Deep Space Nine-ba két szkriptjét is elkészítették, illetve közreműködött a Voyager-nél is.
  • Az Amazon berendelte a Mozart in the Jungle 3. évadját.
  • A Staz zöld utat adott a The White Queens folytatásának, ami valójában egy előzményként fog funkcionálni The White Princess címmel. A sorozat showrunner-je: Emma Frost lesz.
  • Lee Majors és Ted Raimi visszatérő szereplőként tűnik fel az Ash vs Evil Dead 2. évadjában – előbbi, mint Ash apja; utóbbi, mint Ash gyermekkori barátja lesz.
  • Míg a filmes szekció azért örülhet, mert a Star Wars 8. filmének forgatása megkezdődött, addig a tévés azért, mert a Disney XD újabb sorozattal bővíti a franchise-t. Nyári starttal érkezik a LEGO Star Wars: The Freemaker Adventures. A cím árulkodó lehet, ugyanis a középpontjában: a Freemaker-ök kalandozásai lesznek, a Star Wars-érát pedig az egyik legkisebb tagban lévő „Erőhöz” való kötődés adja.
  • Joe Wright fogja rendezni az új Black Mirror évadot.
  • Február 21-én startol a Hallmark Channel-en a When Calls the Heart 3. évadja.
  • Az ABC bruttó félórás különkiadást rendelt be a Frozen című filmhez. Nagyjából arra gondoljatok, mint ami volt anno a Shrek esetében.
  • Tyler Young főszerepet vállalt a Eyewitness-be.

Kommentáld!

The Divide – A sorozatzáró epizódról

 
Beküldte: Kanyecc 2014 December 21, 14:33-kor a(z) The Divide témába.

I am the public know what all schoolchildren learn,
those to whon evil is done do evil in return.

– W.H. Auden

Sok jó idézetet tudnék kiragadni a The Divide sorozatzáró epizódjából, de akik látták elejétől a végéig, azoknál nem kell magyarázkodnom, hogy miért az alábbit választottam. Két nappal az első 7 részt követően magam mögött hagytam a finálét. Kellett rá aludnom. Először is nem fért a fejembe, hogy miért kaszálta el a WEtv?! Másodjára, amit kapunk az utolsó 8 percben… az odacsapott. Tiszta fejjel kell értékelni, tegnap pedig a zárás erős befolyása alá kerültem.

The.Divide.S01E08.To.Whom.Evil.Is.Done.HUN.WEB-DL.XviD-DART.avi_002396727

Muszáj még egyszer leszögeznem egy fontos tényt. A WEtv első sajátgyártású sorozata volt, melyet Richard LaGravenese és Tony Goldwyn neve jegyez. Talán a kulcsszó nem is a két készítőre helyeződik, inkább az „első” szóra, mert egy újabb (elnyomott, kevésbé ismert) kábeles adó mutatkozott be a piacon. Ismét bebizonyosodott, hogy már nincs jelentősége annak, hogy melyik tévécsatorna rendeli be a sorozatot. 4-5 évvel ezelőtt a pénz nagyúr volt. Most azt látom, hogy a kreatívság utat tört és a pénzhiányt jó ötletekkel kompenzálják. Talán így született meg a teljes évados átívelő nyomozós szegmens, ami valljuk be, sokkal jobban beleélteti a nézőt az ügyekbe. Nem (csak) arra helyezi a hangsúlyt, hogy izgalmas és mozgalmas legyen egy krimi, hanem az érzelmek átadására.

Egyetértek azokkal, akik a The Divide-ot a The Killing-gel azonosítják. Van alapja, hiszen a világ valójában vele ismerte meg ezt az alműfajt. Noha előzőleg a briteknél és más európai országban már teret kapott az átívelős krimi, amerikai szemszögből még újnak számított. Mondhatni, az AMC vele hódított teret, melyet később az HBO a True Detective-vel vagy a WEtv a The Divide-dal folytatott. A siker és a minőség pedig töretlen kritikai szemmel nézve. Annyira magas a léc, hogy már meghazudtolja a honját.

The.Divide.S01E08.To.Whom.Evil.Is.Done.HUN.WEB-DL.XviD-DART.avi_002361525

Richard LaGravenese, a sorozat írója még tavasszal nem tudta, hogy lesz-e folytatása a művének, ezért úgy kellett a zárást megcsinálnia, hogy nyitott legyen a sztori egy esetleges 2. évadra. Ez sikerült. Az 1×08-as rész előtt halvány lila fingom se volt arról, hogy mivel fognak az utolsó 45 percben előrukkolni. Milyen zárásra számítsak? – Igazat megvallva, nagyon nem is érdekelt, mert az előző részekre alapozva tudtam, hogy csak jót rakhatnak össze. Úgy fogják mozgatni a szálakat, ahogy azt kell, illetve mindezt egy durván nagy csavarral megfogják toldani, amitől letesszük a fejüket magunk mellé. Így is lett!

Mielőtt spoileresebbre venném a hangsúlyt, azt is kiemelném, hogy a történet a minőségi főszereplők nélkül nem jöhetett volna össze. Marin Ireland-nek többször kellene főszerepet vállalnia sorozatokban. Eddig csak pár epizódos vendégszerepek, illetve inkább filmes alakítások jutott neki, de az epizódokat éltető: mély, nyomasztóbb, már-már terrorszerű hangulathoz sokat hozzátett. Nagyon jó egyensúly állt fel a fiatal és az idősebb színészek alakításában. Jól elválasztották őket, illetve jól kapcsolták őket egymáshoz. Főleg az apa-fia kapcsolatokra gondolok.

The.Divide.S01E08.To.Whom.Evil.Is.Done.HUN.WEB-DL.XviD-DART.avi_002151607

A The Divide remek, sőt nagyszerű hangulatához a zenei -, valamint a zseniális képi világ is sokat hozzátett. A kisvárosi környezet, a havas táj nagyon berántós. A precízen szerkesztett és összeválogatott, valamint komponált hangzás és zene pedig csak erősebbé tette a kilátástalan végkifejletet, ami számtalan meglepetéssel szolgál. Az év újonca lett nálam. Nincs mit firtatni ezen. Átlagon alulira, maximum 2 epizódos sorozatra számítottam személyében, aztán a végére úgy megszerettem, hogy biztosan újra fogom nézni a közeljövőben.

Összességében nagyon eltalálták a mértékeket. A WEtv büszke lehet rá. Pár sort pedig írnék a zárás végkifejletéről. Ez már a tovább mögött olvasható, mert spoileres lesz.

Tovább…

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

The Divide – 7 rész távlatából

 
Beküldte: Kanyecc 2014 December 16, 1:25-kor a(z) Pilot témába.

 „Facts are the enemy of truth” – Miguel de Cervantes

Azt a mindenit! Tegnap este elkapott a láz, hogy nézzek olyan újoncot, amivel még nem volt szerencsém. Nyáron lement a WEtv első (rendes) sajátgyártású sorozata, a The Divide, amit idehaza az AMC is műsorára tűzött. Adta is magát, hogy be kell próbálni. Veszteni valóm nincs, hiszen maximum egy jót alszok rajta. Ám nem így lett. Lement a pilot, majd a második rész, és így tovább, mikor arra eszméltem fel, hogy hajnali 3 óra van. Feküdni kellene. Az epizód felénél megállítottam és lehunytam a szemem, majd alvást követően folytattam. Eléggé odaszögezett a minőség a képernyő elé. Ilyen jóra nem is számítottam!

The.Divide.S01E02.No.Such.Thing.As.Justice.HUN.WEB-DL.x264-DART.mkv_000164289

Basszus, manapság ami folyik a tévében az hihetetlen. Jönnek a névtelen kábeles csatornák és stream oldalak, berendelnek egy-egy ígéretesnek (vagy éppen átlagosnak) tűnő ötletet, becastingolnak remek színészeket, melynek végeredménye TOP20-ba illő minőséget eredményez. WEtv. Most se értem, hogy egy – számomra – noname adó miként tudott ilyet kivitelezni. Egyszerűen zseniális. Mind az írói teljesítmény, mind a rendezés, és a szereplőgárda se hozta a hidegzuhanyt. Helyette rátett egy lapáttal az amúgy is lobogó tűzre.

Már az elején szeretném leszögezni, hogy egy jogi drámasorozatról van szó, ami átívelő szálas cselekménnyel operál. Tehát nincsenek „heti ügyek”. Egy nagy ügyet képzeljünk magunk elé, ami mozgatja az összes szálat. Mindezt Richard LaGravenese vetette papírra 2012-ben, amelynek végkifejletét csak 2014 júliusában kaptuk meg. 488 ezres startjával összehozta a csatorna legnézettebb műsorát. Hoppá. Tony Goldwyn pedig azért gondoskodott, hogy olyan képi világot hozzon el a nézőknek, amivel eddig még nem találkoztak – vagy legalábbis nagyon ritkán. A kisvárosi környezet az egyik legmeghatározóbb mozgatórugója a The Divide-nak. Eszméletlen szép a táj. Nagyon jól játszanak a hó adta lehetőségekkel. Tényleg, már-már a valóságba ültetik át a cselekményt. Mint ha ott élnénk mi is, részesei lennének a nyomozásnak.

The.Divide.S01E02.No.Such.Thing.As.Justice.HUN.WEB-DL.x264-DART.mkv_001175466

Na, de ne rohanjak már ennyire előre. Főhősünk, Christine Rose (Marin Ireland) gyakornokként dolgozik egy ügyvédi irodánál, akik elvállaltak egy halálra ítélt ügyét. 12 napjuk van, hogy megcáfolják a vádakat, amit valójában a gyilkosnak vélt férfi el sem követett – legalábbis erre hajlik a védelem. A háttérbe mozog egy másik átívelő szál, mely a főhősnőre épül, hiszen apját szintén ártatlanul börtönözték be. Valamilyen szinten személyes ügyének tartja a férfi megmentését. Kicsit többről van szó, mint egy jogi sorozatról, hiszen számtalan nyomozós részt tartalmaz. Erre adnak is magyarázatot, hiszen amit a rendőrség felületesen vizsgált meg, vagy éppen direkt titkolt el, azokat a hasznos infókat próbálják felszínre hozni és ezzel megmenteni védencüket.

A The Divide egy másik legnagyobb ereje a mozgalmas cselekményben rejlik. Gondolhatnánk, hogy elnyújtják az ügyet, ám sokkal többet írtak bele, mint amire számíthatam először. Miért mondom ezt? Mondjuk azt, hogy ami az első 2 részben történik mindössze alapozás. Megalapozzák a folytatást, ami az 1×06-os részre olyan mélységbe kerül (abszolút jó értelemben!!), hogy már a néző se tudja, miként fog a jó győzedelmeskedni. Jogi sorozat, nyomozós érával és összeesküvéssel. – Ez a végkifejlet. Ha ilyen mérvadó jelzők valakit nem győznek meg, akkor nincs miről beszélni. Görgess a lejjebb!

Nehéz úgy beszélni a sorozatról, hogy nem adhatok életjelet az elmúlt 7 részről. De hogy egy picit spoilerezzek, valami olyat képzeljetek magatok elé, mint a Game of Thrones első évadjának végén. Azt hinnétek hogy nem teszik meg az írók, ám megteszik. És csak ezt követően kezdenek felgyorsulni az események. A dráma irtózatosan mély változatokban van jelen. A karakterek hol fenn, hol lenn vannak. Nem semmi, amit a színészek eljátszanak. Lehet kicsit túlzok, de nálam erősen a The Killing köszönt vissza. Wáh.

The.Divide.S01E04.Never.Forget.HUN.WEB-DL.x264-DART.mkv_002486693

Emlegettem a szereplők zseniális játékot. Nos, nem csak Marin Ireland-re lehet jókat írni, hanem a színesbőrűeket képviselő Damon Gupton-ra, illetve Joe Andersonra. Utóbbit a The River-ben láthattuk utoljára. Ott még számomra bénázott, ám itt amit végig visz, komolyan megérdemelne valami Golden Globe-féleséget. Egyetlen fájópont számomra Britne Oldford volt, aki azt a nőt alakítja, akinek családját lemészárolta a fentebb emlegetett halálra ítélt férfi. Hogy a karakter, vagy a casting csúszott-e el azt nehéz behatárolni, viszont amikor képernyőre kerül a nő egyből csökkent az érdeklődésem. Túlságosan műre sikerült. Szóval az egyetlen negatívum nálam.

A rendezést már fentebb dicsértem, ahogy a látványt is. Ki kell továbbá emelnem az epizódok elejére betűzdelt idézeteket is, amik a jogra fókuszálnak, illetve valamilyen szinten az adott rész tartalmára is. Nagyon megalapozzák az egész hangulatát, holott csak egy szösszenetnyi értékről van szó, amit lehet hamar el is felejtünk. Nálam másképp történt, nem is véletlenül választottam az 1×03-as rész elején elhangozottat a kritika elejére.

The.Divide.S01E06.And.The.Little.Ones.Get.Caught.HUN.WEB-DL.XviD-DART.avi_000227852

A fináléról is fogok írni, de azt majd csak pénteken nézem meg. Ha már a hazai AMC-vel daráltam le a sorozatot, akkor megtisztelem annyival, hogy kivárom a záróepizódját. Egyébként – bár dunsztom sincs milyen a külföldi szinkronja – eltalálták látatlanban a magyar hangokat. Nem volt egyetlen kirívó hang, amitől a fejemet fognám.

Most épp azon agyalok, mit fognak elém találni. Nagyon durva lavina indult meg az évad második felében, ami a „jó” oldal képviselőit akarja betemetni. Már csak 42 perc maradt, hogy helyére tegyék az írók a darabkákat. A The Divide biztosan újranézős lesz. Amit áthozott, az félelmetes. Mondhatni, így kell első sajátgyártású sorozattal kitűnő a tömegből. A WEtv büszke lehet magára, mert befutott vele nálam. Bebizonyították ők is, hogy van értelme mindig belevágni egy lehetetlen tervbe. Sajnos kaszát kapott, ezt már tudom, de a készítők próbálták úgy befejezni, hogy egy esetleges folytatással nyitva hagyjanak pár kiskaput.

Szóval pénteken jövők a zárókritikával. Ott már spoilereket is írok. Addig pedig legyen annyi elég, hogy a nyár újoncát pótoltam egy nap leforgása alatt.

This entry has a rating of 4.5

Kommentáld!

Emlékeztető: The Divide – Az ítélet ára

 
Beküldte: tess 2014 November 6, 19:41-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma 22:00-kor az AMC műsorán: The Divide – premier

Ma debütál az AMC másik sorozatos napja a szintén idei újonc The Divide-dal, ami a szezon egyik leginkább alulértékelt sorozatának is tekinthető. A 8 részes jogi drámával még anno 2012-ben a kinti AMC is kacérkodott, de a pilot berendelést csak nem követte a tényleges sorozatbekérés. Az enyészettől végül a sorozatot az AMC egyik testvéradója a főként bulvár tematikában utazó WE tv mentette meg. A szokatlan lépés azóta mint ismeretes abszolút nem áll távol a WE tv vezetőségétől, elég csak Eli Roth horror sorozatának a berendelésére gondolni.

Alig egy héttel ezelőttig úgy festett, hogy ebbe a minőségi nyitásba beletartozik még a The Divide is, de végül a csatorna mégis kaszálta a szériát. Az okokról nagyon nem hallani, de a nézettséget elnézve sanszos, hogy a cirka 50%-os esés tette be a kaput John Tinker előtt. És hát persze a hazai AMC-nek sem a legjobbkor jött a hír, lévén a hazai vezetőség 2015-re már jó előre számolt a szériával.

the-divide-premier

Kommentáld!

Plakátba és szinkronba zárva: The Divide – Az ítélet ára

 
Beküldte: Kanyecc 2014 November 6, 16:14-kor a(z) hazai marketing,szinkronhangok témába.

Újabb magyarországi premier lesz az este leple alatt. A hazai AMC műsorán mutatkozik be a The Divide – Az ítélet ára című WEtv-s produkció, melynek különlegessége, hogy Amerikában a pilotötletet elsőként az AMC rendelte be, majd passzolta, amit második körben a WEtv vett át. Ez abból a szempontból volt rossz ötlet, mivel a kábeles adó inkább az esküvői és reality témákra van ráállva, nem pedig az ilyen jellegű drámákra. Ne is csodálkozzunk, hogy az alacsony nézőszáma miatt – az évadvégére – egy kasza került kiosztásra. Érdemes belegondolni abba is, hogy ugyanez történt-e volna, ha mondjuk az AMC-nél marad, esetleg egy rangosabb kábeles tévére került volna. Tippre, simán hosszabb jövőképet jósolnék neki.

Elég friss újoncról beszélhetünk, mivel nyáron volt terítéken. Műfaját körbe írva: egy jogi drámát képzeljetek magatok elé. 8 epizódos első évadját 488 ezren nézték a premierjekor, 322 ezren félidőben, míg a fináléját 280 ezren látták.

Nekem is friss lesz, hiszen még nem találkoztam vele. Hogy megéri-e szinkronnal nézni, az más kérdés, de így, hogy nincs közöm teljes egészében a sorozathoz: miért ne?! Ha netán este nem születne róla emlékeztető, akkor tekintsétek ezt annak. 21 órás kezdéssel érkezik, éjjel pedig lesz alkalom a pótlásra az ismétlésnek köszönhetően.

TheDivide-Az-iteles-ara-HUN-Poster-001

(A szinkronhang lista és a másik három plakátok a tovább mögött.)

Tovább…

1 Hozzászólás

Mától idehaza is elérhető az AMC

 
Beküldte: tess 2014 November 5, 18:22-kor a(z) Hírek témába.

Mától hazánkban is hivatalosan elérhető amerikai egyik kedvenc és minőségileg mindenképpen iránymutató kábeles adója az AMC. Akinek nem lenne tiszta, a tengerentúlon itt kerül adásba a The Walking Dead, a Mad Men és a Breaking Bad, hogy csak a mainstream faktort emeljem ki. Közben persze olyan underdog kult sorozatoknak is helyet adtak, mint a The Killing első 3 évadja vagy a méltatlanul alulértékelt és mellőzött Rubicon. Egy szónak is száz a vége, ez az az adó, ahol sorozatok terén nem szarral gurigáztak eddig. Eddig… ugyanis a jelenlegi helyzetük mindenképpen megérne egy külön misét.

AMC – Something more

A szakmát övező hírek egyik főbb csapásiránya idén egyértelműen az Chello Media közel 1 milliárd dolláros felvásárlása volt, melynek keretében kis hazánkban is végre valahára feltűnhetett az AMC. Olyannyira, hogy a Közép-kelet Európai régiót, a Balkán- és a Benelux piacokat is hazánkból irányítják. Ráadásul decembertől nekünk, magyaroknak saját hazai AMC csatornánk lesz, ami a már felsorolt régiók adásaitól függetlenül működik. Ohh yeah, a vezetőség szemlátomást hosszútávon gondolkodik! A hazai palettán a csatorna az egykori Chello Mediás filmcsatornát az MGM-et váltja, ami cirka 1,5M háztatásban elérhető. A részletek kedvéért, ha minden igaz a UPC alap, míg a Telekom családi csomagjának a tagja, de természetesen a szolgáltatói platform folyamatosan szélesedik. Málnay B. Levente vezérigazgató állítása szerint a jövőre vonatkozó célkitűzés a 2M körüli lefedettség.

amc-promo3

Magát a programing-ot illetően a főbb csapásirány egy ideig marad az MGM örökségét adó filmes felhozatal, bár összességében ebben semmi meglepő sincs. Lévén az AMC jelentése is American Movie Classic, így odaát sem feltétlenül úszkálnak mindennap sorozatfürdőben a nézők. Hazai viszonylatban 2 sorozattal, a The Divide­-dal és a Halt and Catch Fire-rel startol a csatorna. A tervek és az alapos piackutatás szerint a premiernapok a szerda illetve a csütörtök esték lesznek. A hétvégékre tematikus film és az aktuális sorozatok fináléját követően dara-estek várhatóak. Emellett, ha hihetünk az előzetes információknak az érkező sorozatok eredeti címét mindvégig meghagyják és csak mindösszesen egy magyar alcímet kapnak. Sőt, a szinkron mellett eredeti nyelven SD, illetve HD minőségben is élvezhetjük az adást. Természetesen az HBO és a FOX által felvett modellt az AMC is tartani szeretné, így a gyors felzárkózást követően 2015-től már az amerikai premiertől minimálisan lemaradva szeretnék vetíteni a friss részeket. Jelen felállás szerint ez most csak a Halt and Catch Fire-t érinti.

A távlati célok szerint 2015-ben újabb két sorozat érkezik, valamint egy olyan 2014-es újonc, ami nem AMC-s. Azaz nem csak házon belül történik a beszerzés, noha az már kiderült, hogy piaci áron történik a vásárlás. Tehát a hosszú távú célok abszolút a csatorna fogadtatásától függnek. Magyarán idővel ki kell termelniük a befektetést, ahhoz hogy újabb sorozatok érkezhessenek. A hazai piacon már értékesített többi AMC húzónévről látványosan megy a hallgatás, de Málnay abszolút nem zárta ki, hogy rövidesen ezen sorozatok is felkerüljenek a palettára.

amc-promo1

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 7, 18:37-kor a(z) 2014/15 sorozatai,Hírek témába.

  • A Fox felpakolta a netre a Gang Related pilot epizódját. Egyelőre csak az iTunes felhasználói nézhetik meg.
  • Daniel Sharman főszereplője lesz a The Originals 2. évadjának.
  • A Fox tovább 10 epizódot hozzácsapott a Mulaney című újdonsült sorozatához, így ősztől 16 résszel fog érkezni John Mulaney szitkomja, amit már előzőleg berendelt.
  • Sorozattá érett az NBC jóvoltából az Unbreakable Kimmy Schmidt, ami előzőleg Tooken címen futott. 13 részt biztosan kapni fogunk. (Róla tegnap esett szó, ennek a sztorijában lép le egy nő egy világvégi szektából, hogy új életet kezdjen.)
  • Nocsak, nem elég a 13 részes Sleepy Hollow 2. széria a Fox-nak, ugyanis kibővíteti azt. Jelenállás alapján nagyon úgy fest, hogy 15-18 epizóddal kell a következő idényben számolni vele, egyelőre nincs pontos szám. Plusz infó: Timothy Busfield megy visszatérőnek a folytatásba.
  • Hasonló a helyzet a The Mindy Project-tel, ami a jelenállás szerint 15 részes 3. etappal fog feltűnni a 2014/15-ös idényben.
  • Az NBC berendelte sorozatnak az Odyssey-át. (Ez lesz az a Traffic-szerű thriller, melyben három család kap helyet. Részletek.)
  • Szintén sorozatstátuszban emlegethetjük a State of Affairs-t, megint csak az NBC jóvoltából.
  • Clark Gregg és Bill Paxton arról beszél, hogy mi várható az Agents of SHIELD zárásában.
  • Van néhány címünk: Knowledge Of Causes, And Secret Motion Of ThingsOrphan Black 2×07; Minute of Silence / Revolutions Per MinuteContinuum 3×09-10;
  • Samantha Logan lesz a főszereplője Bert V. Royal és Karen DiConcetto által írt Recovery Road című ABC Family-s pilotötletnek. A története Blake A. Nelson regényét veszi alapul, melyben egy függő tinilány kap szerepet, aki nappal próbál normális életet élni, míg este egy rehab központban kezelteti függőségét.
  • Nocsak, a Scandal negyedik évadjának helyszínéül lehetséges, hogy Washington DC is helyül fog szolgálni.
  • Patricia Belcher és Jennifer Jalene abban a Bones epizódban fog feltűnni, amit David Boreanaz rendezett legutóbb, szám szerint a 9×24-es évadzáróban, ami május 19-én kerül adásba.
  • Michelle Fairly vendégeskedni fog a 24: Live Another Day 1×04-es részében.
  • Sorozat státuszt kapott a Marry Me című NBC-s pilot. Casey Wilson (Happy Endings) és Ken Marino (Eastbound & Down) már biztosan megnyugodhat, mert lesz melójuk a 2014/15-ös idényre.
  • Hasonló a helyzet az Allegiance című szintén NBC-s pilottal, ami megkapta a sorozatberendelését. Nem is kell várni vasárnapig a hivatalos listával?
  • A Game of Thrones torrent történelmet írt, ugyanis a 4×05-ös epizódot egy időben több mint 200 ezren töltötték, és ilyen magas swarm számról eddig még a TorrentFreak.com oldala nem értesült. Aki a részleteit el akarja olvasni, azok klikkeljenek ide.
  • A Fox zöld utat adott az Empire címre hallgató családi drámaötletnek, ami a hip-hop zenei világába fogja elkalauzolni a nézőket.
  • Szintén berendelte sorozatnak a Red Band Society-t, ami egy kórházas sorozat lesz, melyben egy gyerekosztály lakóira megy a fókusz. Korábban az ABC próbálkozott az ötlettel, de náluk csak a pilot státuszig jutott. Egyébként remake-ről van szó.
  • Június 16-án startol a WEtv-s The Divide című sorozat.
  • Jimmy Kimmel meghosszabbította 2017 év elejéig szerződését. Az ABC örlhet, marad a seggén.

Kommentáld!

Délutáni előzetes (1): The Divide

 
Beküldte: Kanyecc 2014 April 27, 12:54-kor a(z) videó témába.

Az első sajátgyártású sorozatokra nagy felelősség hárul. A Sundance Channel a Rectify-jal befutott (leginkább a kritikusoknál), a History-nak a Vikings-e félelmetesen jó lett, a WGN America-s Salem-ről inkább hideget olvastam, és a listát lehetne folytatni még. Most a WEtv fog mérföldkőhöz érkezni, hiszen eddig a szkriptelt világban nincs referenciájuk. (Előzőleg Women’s Entertainment néven futottak, tehát főként a női nézőkre fókuszálnak.)

A The Divide első ránézésre „Hm…” kategória. Nem tudod eldönteni, hogy most ez jó lesz-e, vagy sem. Nehéz belőni az irányt, hiszen a története eléggé merész: egy átívelő jogi thrillerre kell rákészülnünk, amelyben egy ügyvédnő (noná, hogy nő!) olyan ügyeket kap, amelyeknek végkimenetele már kb. borítékolva van – viszont ezen változtatnia kell. A szereplők sorában: Clarke Peters, Damon Gupton, Joe Anderson, Marin Ireland, Nia Long, Paul Schneider és Aunjanue Ellis – utóbbi, mint visszatérő. A készítők között:Andrew Sugarman (CO-EP), John Tinker (EP), Richard LaGravenese (CRTR/EP) és Tony Goldwyn (CRTR/EP/DIR).

Első ízben 8 részt rendeltek be belőle. Premierje valamikor 2014 júniusában lesz, hivatalosan nincs még bejelentés. Íme az első komolyan előzetese, bár teaserje talán még nem is volt. (Az áttöltést köszönöm: Mindens-nek.)


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 15, 9:18-kor a(z) Hírek témába.

  • Mióta hébe-hóba  közlünk csak nézettségi adatokat, teljesen kiesnek a különféle premier a látókörünkből, így jelezném, hogy az AMC-n elstartolt a Talking Bad, azaz a Breking Bad beszélgetős műsora.
  • Charlie Bewley visszatérő szereplője lesz a Nashville 2. évadjának.
  • Michael O’Neal vendégszerepelni fog a Bates Motel 2. etapjában.
  • Adam Ferrara állandó szereplő státuszt kapott a Nurse Jackie 6. szériájába, ahol Jackie új szerelmét alakíthatja.
  • Rhys Ifans csatlakozott Philip Seymour Hoffman és Kathryn Hahn mellé a Showtime-nak készülő Trending Down című pilotba. Ennek a története szól egy marketingesről, akinek reklámügynökségét bekebelezi a fiatalok kultúrája. A készítője Shalom Auslander lesz.
  • 2014-ben debütálhat a WEtv első szkriptelt sorozata, a The Divide, ami 10 részes lesz. Tudjátok, ez készült volna az AMC-nek, de passzolták. A sztorija egy ügyvédnőről szól, aki egy halálraítélt ügyét kapja kézbe.
  • Az ABC berendelt egy címnélküli komédia szkriptet Mike Arnold-tól (Archer), melyben egy nagyváros tehetséges ügyvédnője, átköltözik egy kisvárosba, ahol szembesül számos nehéz feladattal, ami a helység velejárója.
  • June Diane Raphael (NTSF::SD::SUV) vendégeskedni fog a Parks & Recreation-ben.
  • Egy interjú Zach Roering-gel a The Vampire Diaries új évada kapcsán. Itt Colton Haynes beszél az Arrow-ról, míg itt Madeleine Matock a The Tomorrow People-ről.
  • Steven Weber (Two Broke Girls, Wings) és Scott Michael Foster (Greek) csatlakozott visszatérő vendégszereplőként a Chasing Life című ABC Family-s sorozatba, ami 2014-ben debütálhat. Előzőleg Terminales címen futott. Ennek a története alapul egy mexikói telenovellán, amelyben egy fiatal nőnél halálos betegséget diagnosztizálnak. A főszereplői között: Italia Ricci, Mary Page Keller (NYPD Blue), Aisha Dee (I Hate My Teenage Daughter), Richard Brancatisano és Haley Ramm (Red State).
  • Törölt jelenet a Game of Thrones 3. évadjából.
  • Van néhány címünk: Death & the Maiden Ravenswood 1×02; Hot for TeacherPretty Little Liars 4×18;
  • David Fury, a 24 egyik exec. producere elmondta az egyik interjúban, hogy nem mindegyik részét akarják az érkező 9. évadnak az USA-ban forgatni. Számba jött számos európai ország is, úgymint Anglia, Írország és Málta.
  • Az NBC Harris Wittels-től és Ali Rushfield-től, bekért egy komédia ötletet, ami egyelőre címnélkül fut. A történetének középpontjában egy jószándékú naplopó áll, aki küzd szüleivel, hogy öccse minél jobb nevelésben részesüljön.
  • Eric Johnson neve ott van a Rookie Blue 4×11-es vendégei között.
  • Nocsak, gőzerővel folyik a casting az NCIS-nél, hogy megtalálják mihamarabb azt a színészt/színésznőt, akit Cote de Pablo helyére tudnak behozni jövő év január-februárjában.
  • Sandra Oh kiszáll a Grey’s Anatomy-ból. – Ennek fényében itt és itt egy interjú.
  • Szeptember 10-én folytatódhat a The Heart, She Holler 2. évadja az Adult Swim-en.
  • Szeptember 3-án kapjuk meg a Brickleberry 3. évadját a Comedy Central-on.
  • Mind of a Man címet kapta a GSN legújabb vetélkedője, melyben két nő próbálja kitalálni, amit az emberek gondolnak – mindezt híres celebek segítségével próbálják megtámogatni. Kezdésképp 40 epizódot rendeltek be belőle.
  • Augusztus 27-én tér vissza új részekkel a Cashing Classic Cars.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 24, 11:10-kor a(z) Hírek témába.

  • Ma kezdődik el a TCA Press Tour nyári részlege. Július 24-26 között kisebb kábeles adókon a hangsúly, míg 27-én az NBC Universal-on, 27-én a Reelz Channel-en (illetve a producerek + rendezők paneljént), 29-én a CBS-en, 30-án a The CW-n, 31-én a Hulu-n. Augusztus 1-jén a Fox, 2-án az FX, 3-án a TCA Awards, 4-én az ABC/Disney, 5-7-ig pedig a PBS kerül a középpontba. Az eventről részletesen írni fogunk.
  • Sean Maguire érkezik Tom Ellis helyére a Once Upon a Time-ba.
  • David Anders vendégszereplője lesz a Criminal Minds-nak.
  • Michael Vartan, Rebecca Creskoff és Kenny Johnson csatlakozott a Bates Motel új szériájába, amit majd jövőre kapunk meg.
  • Michaelle Forbes visszatérő szereplőként tűnik fel a Chicago Fire-ben.
  • Leslie Odom Jr. szintén visszatérő státuszban lesz jelen a Person of Interest-ben.
  • Jessica Alba a filmes életét futtatja jelenleg, ugyanis a Stretch című mozifilmben kapott főszerepet.
  • Henry Winkler megy a Parks & Recreation-be, ahol Jean-Ralphio apját fogja alakítani.
  • Egy rakat forgatáson készült kép a Supernatural 9. évadjához.
  • Kapott a Dexter 8×04-es epizódja egy podcastot, de ahogy nézem mindegyik epizódhoz kapcsolódik egy-egy, így aki rajong a sorozatért, annak kötelező lesz a megtekintésük.
  • Taylor Handley (Vegas) és Mark Famiglietti csatlakozott a Horizon című USA Network-os drámapilotba.
  • Lauren Stamile vendégeskedni a The Mentalist 6×01-es részében.
  • Charley Rose csatlakozott a Nashville szereplőgárdájába, ahol visszatérő státuszban szerepel.
  • A Downton Abbey főcím daláról egy írás.
  • Este beszállhat mindenki az America’s Got Talent szavazásába, ugyanis tweet formájában a #voteAGT hashtag-gel lehet majd voksokat osztogatni. Plusz infó, hogy Emeili Sande beugrik az esti semi-finaléba.
  • John Travolta vendégeskedik a TVLand-es Kirstie-ben.
  • Terrence Howard a Fox-os Wayward Pines-ben lesz állandó szereplő.
  • Adriana Barrazza szintén főszereplője lesz az FX-es Saint George-nek.
  • Még be se mutatta a Channel 4 a Bad Sugar című újoncát, de már el is kaszálta. A legnagyobb gondot az okozta, hogy senki se ért rá a produkció elkészítésére, ezért házon belüli puccs történt. A kérdés, hogy bánjuk-e?
  • A Netflix nagyon titkolózik, de állításuk szerint az Orange is the New Black jobb mutatókat hozott a pilotjával, mint az Arrested Development vagy a House of Cards. Mellesleg itt azt is írják, hogy jobb lett a sorozat, mint a könyv.
  • A ’90-es évek legelfelejtettebb drámája a Party of Five. Cikk róla.
  • Nevet direkt nem írok, mert aki kíváncsi az kattintani fog, de egy érdekes cikk arról, hogy egy 34 éves színésznő mennyi sorozatban játszott és játszik tinédzsert.
  • Kel Mitchell visszatér újra a Nickelodeonba, méghozzá a Sam & Cat-ben tűnhet fel.
  • A WeTV is becsatlakozik a sorozatgyártásba. Berendelték a The Divide című első drámasorozatukat, amelynek írója: Richard LaGravenese (Behind the Candelabra) és Tony Goldwyn (Conviction) lesz. Előre láthatólag majd 2014-ben kapjuk meg. Eredetileg az AMC-re készült volna, de ott kibukott, így a testvérhez került.
  • Hannah Murray (Skins) a RadioTimes.com-nak adott interjút..

1 Hozzászólás

free web stats