Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 28, 13:51-kor a(z) Hírek témába.

  • Reggie Lee és Nadia Gray visszatérő szereplőként tűnik fel a CBS-féle All Rise című újoncban.
  • Mayim Bialik (The Big Bang Theory) 2 évre szóló szerződést írt alá a Warner Bros TV stúdióval, aminek az újonnan elindított produkciós cégénél, a Sad Clown Productions-nál fog új sorozat ötletekben közreműködni.
  • Jeff Meacham még korábban visszatérőként szerepelt a Black-ish-ben, ahol Dre (Anthony Anderson) értetlen munkatárást, Josh-t formálta meg; a 6. évadtól azonban kiemelt szereplőként tűnik fel, azaz megkapta az állandó státuszát.
  • Eddie Cahill több epizód erejére aláírt az NCIS: New Orleans-be.
  • Susanna Fogel is aláírt a The Flight Attendant címre hallgató HBO Max sorozatba, aki az első két rész rendezéséért fog felelni. Chris Bohjalian regénye szolgál alapjául, amit Steve Yockey írásával készülne. A történet középpontjában: egy légiutas-kísérő áll, aki egy halott ember mellett ébred egy dubai szállodaszobában – persze fogalma sincs, hogy mi történt. Szépen fokozatosan jönnek felszínre az emlékei, amelyek egy részét az alkohol befolyásoltsága nyomott el, ami alatt volt. További készítői: Greg Berlanti, Kaley Couco, Marcie Ulin, Meredith Lavender, Sarah Schechter és Suzanne McCormack.
  • A Netflix-féle legújabb upcoming drámájának, a Selena: The Series-nek a főszereplője Christian Serratos lesz. A készítők között: Moiseés Zamora, valamint Abraham Quintanilla Jr., Jaime Dávila, Rico Martinez, Samran A. Singh és Suzette Quintanilla. Ennek a története szól Selena Quintanulla-ról, az egyik legikonikusabb mexikói popsztár életéről.
  • Sam Littlefield is benne lesz a Batwoman című The CW-s újoncban.
  • Megvan a Madam CJ Walker című Netflix drámájának szereplőgárdája, amiben Blair Underwood, Carmen Ejogo, Garret Morris, Kevin Carroll, Octavia Spencer és Tiffany Haddish tűnik fel. A 8-részes limitált sorozat középpontjában: Madam C.J. Walker, az első afro-amerikai milliomos, aki vállalkozóként lett sikeres, tehát egy igaztörténet feldolgozását tálalja majd elénk Nicole Jefferson Asher. A pilot rendezését Kasi Lemmonds intézi; további készítők: Christine Holder, Elle Johnson, Jamal Henderson, Janiene Sherman Barrois, LeBron James, Mark Holder, Maverick Carter és Octavia Spencer. Legkorábban 2020-ban kerülhet műsorra.
  • Laura Bell Bundy visszatérő szereplőként tűnik fel a Perfect Harmony című NBC-s újoncban.
  • Lena Dunham és Anna Delvey közösen sorozatot fejleszt az HBO-nak. Egyelőre még nincs címe a projektnek.
  • Karen Pittman visszatérőként szerepel a Yellowstone 3. évadjában.
  • Richard Hammond (The Grand Tour) és Tory Belleci (MythBusters) 6 részes sorozatot készít az Amazon-nak, aminek egyelőre nincs címe. A páros egy távoli, ám gyönyörű sivatagban szenved rejtélyes módon „hajótörést”, és próbálja azt túlélni. A káosz és az epikus kalandozás adott. A készítők sorában: Gareth Cornick és Samuel Simon.
  • Carter MacIntyre, Adam J. Harrington és Terrence Terrell feltűnik a Bosch soron következő évadjában, az Amazon-on.
  • Mégsem annyira biztos, hogy lesz sorozat Serena Valentino regényének ötletéből, a Book of Enchantment-ből, amit Michael Seitzman készítene el. Ugye egy epikus univerzum teremtése lett volna a cél, melyben klasszikus Disney-meséket hozna egy kalap alá. Christina Davis exec. producerként volt jelen. A jelenlegi felállás szerint kreatív aggályokba ütköztek, de nyitott az írószoba, hogy megoldják mindezt.
  • Michael Beach visszatérőként tűnik fel a Chicago P.D.-ben.
  • Megvan Angela Basset-féle doku sorozatának a címe, amit mostantól The Imagineering Story címen emlegetett. Leslie Iwerks felel a rendezésért. A története a 65 éves Walt Disney Imagineering-et dolgozza fel.
  • Liza Weil is ott lesz Amy Sherman-Palladino mellett a The Marvelous Mrs. Maisel folytatásában.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 5, 14:51-kor a(z) Hírek témába.

  • Nem csak a CBS, de a kanadai GlobalTV is elkaszálta a Ransom-ot. A 3. évaddal így lezárult az életciklusa.
  • Denim Richards állandó szereplője lesz a Yellowstone 3. évadjának.
  • Van néhány címünk: It’s Hard To Be A Saint in the CityCity on the Hill 1×06; I Want to KnowBig Little Lies 2×07; The Pork SpecialSweetbitter 2×02; Chicken P***yClaws 3×07;
  • November 14-én érkezik a magyar mozikba a legújabb Charlie’s Angels mozifilm. A történetben: egy új triót ismerhetünk meg – mivel ott veszi fel a fonalat a sztori, hogy a Charles Townsend ügynökség több csapattal dolgozik világ szerte; kiragadnak egyet az összből. A főszerepben: Kristen Stewart, Naomi Scott és Ella Balinska. A rendezésért: Elizabeth Banks felelt.
  • Többszöri showrunner váltás után a Freeform elkaszálta az Unrelated című Kenya Barris által jegyzett sorozatötletet. A szereplők között: Jordin Sparks, Gigi Zumbado, Matt Shively, Jessika Van és Davi Santos foglal helyet. Ők most felszabadultak ezáltal.
  • Augusztus 2-án érkezik az HBO legújabb szkeccs sorozata, az A Black Lady Sketch Show. A készítők között: Robin Thede, Issa Rae, Dave Becky és Jonathan Berry. Olyan hírességek tűnnek fel, mint Robin Thede, Ashley Nicole Black, Gabrielle Dennis vagy Quinta Brunson.
  • A WarnerMedia streaming szolgáltató azt vette a fejébe, hogy egy sornyi klasszikus komédiát élesztene fel. A felmerült címek sorában: a Step By Step, a Perfect Strangers és a Family Matters szerepel. – Kit hozott lázba a hír?
  • Patrick J. Adams visszatér a Suits 9. és egyben utolsó évadjába.
  • Kaley Cuoco főszerepet vállalt a The Flight Attendant címre hallgató drámába, amit a WarnerMedia streaming szolgáltató rendelt be. A történetének alapjául: Chris Bohjalian könyve szolgált, melynek középpontjában egy légiutas-kísérő, aki egy furcsa szállodában ébred fel egy halott ember mellett.
  • Augusztus 10-én ter vissza a Black Love a 3. évadjával az OWN kínálatába. Az etapban ott lesz: Terry & Rebecca Crews, LeToya Luckett & Tommicus Walker, David & Tamela Mann, és még sokan mások.
  • 2020 őszén érkezik az Attack on Titan 4. és egyben utolsó évadja. Ugye a Netflix által kaptuk meg.
  • Július 9-én érkezik a Love Island a CBS műsorára 20 órás kezdéssel. A premierkor másfél órás részt kapunk, hogy aztán a folytatásban heti 1 órásokkal fusson ki. A szereplőkről itt olvashattok egy casting összesítőt.
  • Lydia Antonini, az IDW Entertainment elnöke megerősítette, hogy a Wynonna Earp nem került kaszálásra. A Syfy 2020-ban hozza a negyedik évadját.
  • A The Witcher-rajongók többsége felháborodott a nemrég kijött plakáton, ugyanis a főhős hátán csak egy kard van, és az se a neves ezüstkard. A készítők mindezt azzal indokolták – mármint hogy a másik nem látszodik rajta -, hogy a könyvben sincs mindig nála, sőt előfordul olyan eset is, hogy a lovával viteti.
  • Július 11-én debütál az Oxygen műsorán a Killer Affair címre hallgató doku-sorozat, ami a ‘true crime’ műfaj kedvelőinek kedvez azáltal, hogy szerelmi történetek ügyeit hozza el, ahol már a gyilkosság is felmerült.

Kommentáld!

free web stats