A The Ultimate Braai Master óta megtanultam, hogy nyitott szemmel kell járnom, mert sose tudhatom, melyik lesz a következő olyan ötlet, ami beszippant. A ChiliTV jóvoltából találkoztam a szabadtéri főzős-realityk királyával, amiből mind az 5 évadot le is adták. (Jelenpillanatban a negyedikjét darálom!) A csatorna most egy újabb versenyreality-darálásába kezdett, melyet egy Food Network-től megvásárolt ötlet tesz ki, a The Great Food Truck Race. Nem hallottatok róla? – Megnyugtatunk mindenkit, mi sem, pontosan ezért gondoltam úgy, hogy ha még fel sem veheti a versenyt Justin Bonello-ékkal, azért adok esélyt nekik, hiszen 2010/11-es évadban startolt el – ha a nyári időszakot már besorolhatjuk az új szezonhoz; ha nem, akkor eggyel korábban.
„Ez a műsor nem taco-s kocsikról, csótányjáratokról vagy mobilebédlőkről szól…”
Tyler Florence műsorvezetésével kapjuk meg a felkonfokat. Nagyon vicces, hogy már az elején kihangsúlyozzák a fentebbi idézetet, miszerint ez a reality sokkal prémiumabb, mint az a címből kiderülne. [Már az első percekben magyarázkodnak? WTF] Az alapfelállás rémegyszerű: egy casting-sorozatból összeszedték a 7 legjobb csapatot, akiknek különböző városokban kell eladniuk a főztüket. Mindegyik epizódban egy új városba látogatnak, ahol különféle nehézségekkel fognak szembesülni. A lényeg, hogy a legnagyobb forgalmat generálják az ott töltött idő alatt. Az évad végére csak két csapat marad, akiknek majd New York belvárosában kell érvényesülnie. A nyertes markát 50 ezer dollár üti, illetve a cím, miszerint ők a legjobb büfékocsisok. Minden rész végén a legkevesebbet bevételt gyűjtött csapat kiesik.
A készítők sejtették, hogy ez így nagyon egyszerű snassz felállás, hiszen minden rész ugyan arról szólna: adj el a legtöbbet és nyerj! Hogy megcáfolják kijelentésemet – amit nem fognak – néhány csavart tettek a feladatokba. Ilyen mondjuk, hogy a versenyzők nem tudják, mi lesz a következő város. Ez abból kifolyólag szülhet érdekes döntéseket, hogy nem feltétlenül biztos, hogy a versenyzők megszokott étlapja a legfrappánsabb az adott környezethez. Pl.: egy hidegebb városban a fagylalt lehet nem annyira kelendő, mint egy melegebben; de a jellegzetes szokásokról se feledkezzünk el, mint pl.: az adott hely lehet jobban preferál egy fűszerkombinációt. Ha pedig ez se lenne elég, akkor jön a „telefonhívás”, amivel egy plusz feladatot kapnak a csapatok, mellyel védettséget lehet szerezni: azaz, ha a legkevesebb bevételt generáltad, de mégis megszerzed a védettséget, akkor nem esel ki a játékból.
Nagyjából ez a felállás. Egy fontos dolgot majdnem elfelejtettem mondani. Minden új városban üres raktárral és egységes nyitóösszeggel indulnak a versenyzők. Tehát tisztalappal – ha úgy tetszik. Senkit se érdekel, hogy mennyi pénzt szedtél össze előzőleg, azt nem használhatod fel. Ezen kívül, az epizódnyertesek extra díjazásban részesülnek, melynek keretében egy pár napos kikapcsolódást kapnak az adott város egyik puccos hoteljében.
Kérdés feszegetés szempontjából nagyon találó tud lenni a reality. Olyan témákat érint, mint pl.: (1) Hova célszerű az adott városon belül menniük, hogy beszerezzék a raktárjukat a legolcsóbban?, vagy (2) Érdemes-e betársulni másik csapat mellé a forgalomgenerálás céljából?, vagy (3) Érdemes-e befektetni egy drágább, ám forgalmas hely megszerzésébe?, vagy (4) Milyen ingyen reklámokkal, akciókkal szerezhetnek népesebb fogyasztói kört?, vagy (5) Reklámozás szempontjából meddig mehet el az ember, amivel még nem járatja le a büfékocsit?… A sort tudnám még folytatni. Láthatunk majd nagy elbukást is, hiszen a nyitórészben pont az a csapat esik ki, akik a legjobb helyet találták San Diego-ban, egy fesztivál kellős közepén. Nyilván a menedzselés is nagy hangsúlyt kap a főzés mellett. Talán pont ezért tisztázható le első körben, hogy szó sincs egyszerű taco-t áruló büfékocsikról. Ez nem a Street Food kaják ízvilágára fókuszáló műsor.
Ígéretes mindaz, amit leírtam, mégis erőtlen egyben. Holott nem lenne probléma vele, de annyira érződik rajta a pénzhiánya. Már maguk a versenyzők sem bizalmat gerjesztők. Talán a legidegesítőbb csapat a Ragin’ Cajun, ahol egy öreg papóka néha olyan stílust enged meg magának, amivel elijesztene a büfékocsijuktól, nem pedig odavonzana. Érdekes látni azt is, hogy a Spencer on the Go csapata miként akarja francia stílusát érvényesíteni az adott helyeken, mert náluk az elit kaja a békacomból áll. Negatívumok ellenére azért van olyan team is, akinek drukkolok, ilyen az Austin Daily Press, akik grillszerű szendvicseikkel csorgattatnak nyálat; vagy a Nom Nom Truck, akiknek nem csak a neve találó, de a stratégiájuk is. Nem sokszor látni őket a részek alatt, de talán azért, mert a legösszeszedettebb munkát teszik le az asztalra. A Gril ’Em All közepes szimpatizálást nyújt, míg a Compton-i hölgyeknek, azaz a Nana Queens-nek csak a szája nagy.
A készítők ügyelnek arra, hogy bejárják egész Amerikát a bennmaradt versenyzők. (A Braai mesterében ugyanezt csinálják csak Dél-Afrikában.) 6 hét alatt 7 városban járnak. A nyitányra Los Angelesben kerül sor, ahonnan egyből mennek is tovább az első versenyhelyszínre: San Diegoba. A folytatásban Santa Fe, Fort Worth, New Orleans, Jonesborough és végül New York szolgáltat otthont. Egy valamit viszont nagyon elrontanak mindig, a végeredmény hirdetést, ami maximum a nézőknek izgalmas abból kifolyólag, hogy az adott csapatok mindig tudják, nagyjából mennyi pénzt gyűjtöttek. Terry mindig az összeggel kezd, azaz, ha tudom, hogy 3 ezer dollárt nem kapartam össze, akkor esélyem sincs a nevemet hallani az összeg bemondását követően. Sajnos az összeg elárulásakor a legtöbb csapat arca árulkodó. Jobb lenne, ha megfordítanák a kihirdetés menetét, mert ez így vontatottá teszi az utolsó perceit.
Az operatőrök se túlságosan profik. Hozzák a kötelezőt, fehér háttér előtt beszéltetik a versenyzőket a történésekről, a látottakról. Amit hiányolok, hogy kevés az a fajta anyag, amikor láthatjuk, hogy mi a véleménye a vásárló embernek az ételről. Gasztro-reality jelleget viszont átadják, mert legalább az összerakott ételekről készítenek felvételt, mármint láthatjuk, hogy miket pakolnak bele a versenyzők, mielőtt átadnák a fogyasztónak. Olykor nekem is összefut a nyál a számba, adnék is értük néhány dollárt.
Összességében: egy nézhető realityt kaptunk, de van hova fejlődnie. Látván, hogy már 8 évadot maga mögött tudnak, várhatóan ez meg fog történni, csak ki kell tapasztalniuk, miként lehetne alacsony büdzséből minőségibbet asztalra tenni. Terry-nek viszont több teret kellene adniuk, mert műsorvezetőként csak a részek elején és végén kapja a főszerepet, illetve egyszer a védős küldetések bejelentésekor. Nyilván nem egy helyen vannak a versenyzők, mint a Braao mesterében, ahol Justin-nak egyszerűbb a helyzete, de találjanak rá valami megoldást, mert nélküle is ugyanilyen lenne a minőség – jelenleg.
