72. Golden Globe-díjátadó – A nyertesek

 
Beküldte: Kanyecc 2015 January 12, 6:17-kor a(z) díjátadók témába.

Öregszünk. Évente két díjátadóról lehetne élőben blogolni, ami a sorozatos témát érinti, illetve a kategóriáján belül a legrangosabbak közé tartozik (az egyik a Golden Globe, a másik az Emmy), de mindkettőt átaludtuk az elmúlt 1 évben. Pedig most, a 72. Golden Globe számtalan meglepetést tartogatott, mellyel rájátszottak arra, hogy ma bepótoljam az a cirka 1,5-2 órás ceremóniát, amit az NBC 3 óra alatt adott le jó néhány reklámblokkal megszakítva. Őket is meglehet érteni, hiszen Amerikában jó nézettségi mutatókat hoz, akarom írni jóval magasabbat, mint amit az össz sorozataival átlagban generál.

72nd Annual Golden Globe Awards - Show
A Fargo lett az év minisorozata.

Szóval ott tartottam, hogy számtalan meglepetést tartogatott a Golden Globe. Nem is tudom, hol kezdjem. Menjek-e végig először azon, hogy kik és mik nem kaptak díjat; vagy inkább a meglepetéseket vegyem-e górcső alá? Nehéz a döntés, mert túl sok gondolat kavarog a fejemben jó és rossz értelemben.

Talán kezdeném előbbivel, mert pont a minap fejeztem be a True Detective-et, ami A-osztályos színészekkel díj nélkül távozott. Elhappolták előle az összes kategóriában, de valahol nem bánom, mert olyan kapta, ami hasonlóan jó és kiemelkedő. Amolyan kellemes csalódásról van szó, hiszen a Fargo-nak összejött az élet. Örülök neki, hogy az FX beintett az HBO-nak, bár a True Detective pont hozzájuk tartozik, legalább nem tévéfilmnél landolt ez az ékes elismerés. (Azt azért hozzátenném, hogy mind Matthew McConaughey, mind Woody Herrelson megérdemelte volna, annyira parádésan alakította a szerepét.) Ismételten csak jelölést tudott összeszedni a Game of Thrones, pedig a 4. évad sokkal jobbra sikerült, mint bármelyik előző, mégis a mezőnyben volt nála jelentősen erősebb – de legalább nem a Downton Abbey húzhatta ki magát a drámák főkategóriájában.

A nagy legnagyobb nyertese a The CW és az Amazon. Mindkettő olyat hajtott végre, ami példaértékű. Előbbi azért, mert az országos csatornák között neki egyedül az elérhetetlenebb egy rangos díjátadón egy díj. Inkább fanfavorit sorozatokat termelnek, ám most befutott egy olyan, amivel legjobb komédia főszereplőnő kategóriában beintettek a Showtime-nak, az HBO-nek és a Netflixnek – igen, az Orange is the New Black is üres kézzel távozott, ami egy nagyon durva WTF-ot eredményezett részemről. Utóbbi azért, mert ismét bebizonyosodott, hogy márpedig van értelme olyan adónak is sorozatot gyártani, aki eddig totális kezdő a témában. Az Amazon a Transparent-tel szintén a Netflix-nek bökött oda első sorban, hiszen számukra az Orange is the New Black volt a legnagyobb ellenfél – amolyan brother féle.

72nd Annual Golden Globe Awards - Show
A Transparent-tel az Amazon tündökölt.

Sok vesztese van az estének. Ha a jelölést számot vesszük alapul, akkor az HBO legnagyobb vesztese, mert 15 jelöléséből mindössze 1-et tudott érvényesíteni, míg The CW a legnagyobb nyertese (ami – hát nem akarok hülyeséget írni – de nem rémlik hogy mostanság szerzett volna ilyen rangos elismerést bármelyik sorozatával, sőt tippre ez lesz az első, de majd utána nézek ennek, addig zárójelezem!). Tehát az Amazon, a Showtime és az FX 2 díjjal, a The CW, a BBC/Sundance Channel, az HBO, az ITV/PBS és a Netflix 1 díjjal búcsúztatta az estét.

Az Amazon kimaxolta a Golden Globe-ot. A Transparent-tel 2 kategóriában indult, mindkettőben hazavitte a díját. A The CW hasonló cipőben lehetett volna, de nála csak az egyik jött be. A Fargo szerezte a legtöbb díjjelölést sorozatok szemszögéből, ami 2/5-öt tudhat magáénak.

Mind azt már említettem, akadtak pofára esések. Az, hogy ez minek tudható be, szerintem döntse el mindenki maga. Sajnálom, hogy a True Detective végül üres kézzel ment haza, mert nagyon megérdemelte; azt viszont nem, hogy a minőségét némileg megkoptatott Orange is the New Black ne, illetve azt se, hogy a Game of Thrones se tudott érvényesülni. Számtalan bizonyíték akad arra a tovább mögötti listán, hogy a 2014-es év baromi jóra sikerült. Kijelentésemet az is alátámasztja, hogy a 11 kategóriából – ami minket illet – 9-nél vagy újonc, vagy idei tévéfilm/minisorozat vitte haza az elismerést. Remélem hasonló lesz 2015 is.

72nd Annual Golden Globe Awards - Show
The Affair megtekintésére még egy ok, hiszen legjobb dráma lett.

Akit érdekelnek az előzmények, azok itt rághatják át – valamint van nekünk egy gyűjtőtagünk, ahol az előző évi események is visszaolvashatók.

Tovább…

Kommentáld!

Crime Thriller Awards 2014 – Jelöltek és nyertesek

 
Beküldte: Kanyecc 2014 December 14, 22:29-kor a(z) díjátadók témába.

Díjszezon szempontjából nem semmi hetet tudhatunk magunk mögött. Nem egy, nem is kettő, hanem egyből három díjátadónak (NAACP Image Awards, SAG Awards és Golden Globe 2014) a bejelentése történt meg cirka másfél héten belül. Ilyenkor szoktam mindig kikacsintgatni a nagyvilágba, hiszen nem csak az amerikai részleg foglalkozik az elismerés osztogatással, hanem szerte a világban szinte minden nagyobb ország. Így találtam rá még 2011-ben a Crime Thriller Awards-re, amivel azóta foglalkozunk éves szinten.

A Crime Thriller Awards neve eléggé árulkodó, hiszen a krimi-thriller kategóriát célozza be a jelöltjei körében. A brit ITV3-tól származik a díjátadó, melynek eredményhirdetése még novemberben lezajlott. Fókuszban tehát a nyomozós sorozatok, és továbbra se azok, ahol inkább csak a heti ügyek dominálnak – helyettük az átívelő szálal rendelkezők. Ennek érelmében ne is keressük a jelöltek között se az NCIS-t, se a CSI-t, se a Hawaii Five-0-t. A főkategóriák amúgy a brit kínálatra fókuszálnak, de azért találhatunk nemzetközi kiemelkedő indulókat, mint pl.: a True Detective vagy a Fargo.

Hogy mennyire kritikus a döntőbizottság azt csak sejteni lehet, hiszen főként azok a krimik kerültek előtérbe, amik remek kritikai visszhanggal rendelkeznek. Mint a fentebb emlegetett két amerikai kábeles produkció. A brit régióban a Line of Duty, a Sherlock, a Happy Valley vagy a Vera szinten hasonlóan kiemelkedő minőséget szállít. De hogy melyiknek sikerült az adott kategóriában érvényesülni, az csak a tovább mögött derül ki.

cta33-1024x682
James Norton két díjjal büszkélkedhet a Happy Valley által.

Másrészről, az előző évek nyerteseit itt tessék keresni, illetve ez egy remek ajánlás azoknak, akik esetleg szereti ezt a műfajt, és még akad olyan is, amikkel nem találkoztak.

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/11 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2014 September 19, 1:19-kor a(z) Nézettség témába.

A sport nyeri mindenhol az estéket – már ahol adják. Most a CBS tudhatta magának a napot a Thursday Night Football-lal. Igaz, nincs a vasárnapi meccshez képest sehol se, mert akkor még több amerikai nézi a képernyőt, de ettől függetlenül az 5.5-ös demót jónak kell tekintenünk. A The Biggest Loser elstartol az új szériájával. Ránézésre gyengébb kezdésnek tűnik, mint a tavalyi, bár mondom mindezt hasra ütésszerűen. Az ABC újabb két részt adott le a The Quest-ből, valószínűleg az utolsókat.

A kábeles részlegen két sorozatot emelnék ki. Az egyik a Garfunkel & Oates, ami az IFC-n 130 ezer nézővel futott, a másik a The Honorable Woman a Sundance Channel-en, ami 89 ezerrel. Mindkettő teljesítménye lomha, viszont kritikailag jó visszhanggal rendelkeznek, így ne alapozzunk erre. Bátran próbáljuk be őket.

A briteknél a Cuckoo folytatódott, illetve a Siblings-ből is új részt kaptunk. Az itv2 két sorozatába is belekezdett. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 27, 16:29-kor a(z) Hírek témába.

  • 2014. május 12-16 között az alábbi nézőszámokat hozták a talkshow-k:
  • A teljes lakosság körében 23:35 és 00:35 között a Tonight (NBC) 3.646 milliót hozott, a Late Show (CBS) 2.775 milliót, míg a Kimmel (ABC) 2.441 milliót. 00:35 és 01:05 között futó Nightline (ABC) 1.553 milliót; a 00:35 és 01.35 között a Late Night (NBC) 1.611 milliót, míg a Late Late Show (CBS) 1.486 milliót produkált. 01:35 után startoló Last Call 0.904 milliónyi nézőt vonzott.
  • Ezen kívül a 18-49 évesek körében az NBC a legnézettebb a talkshow-ival, ugyanis a Tonight 1.14/5-ös rating/share-rel, míg a Late Night 0.57/4-gyel zárta az estét.
  • Hétvégén megvolt a British Soap Awards 2014 a briteknél, ahol úgy sikerült 24,7%-os közönségarányt összehoznia, hogy a Britain’s Got Talent 38%-kal felvezette 19 órás kezdéssel. Egyébként a győztesek kiléte innen derül ki.
  • Július 31-én debütál a Sundance Channel legújabb minisorozata, a The Honorable Woman. A főszereplők között: Maggie Gyllenheaal. A történet egy nőről szól, aki megörökli az apja katonai üzletét. Itt egy interjú.
  • A TVLand átszabja az őszi programját, ezért a The Exes átkerül kora őszre, augusztus és november között kerül adásba a 4. szériája.
  • Június 1-jén folytatódik a Mountain Men 3. évadja a History Channel-en.
  • Van néhány címünk: Our Own Private America / Departures Salem 1×07-08; Wanting / Going Under – Rookie Blue 5×04-05; The Dying Minutes / Last MinuteContinuum 3×12-13; I Gotta Go / Who You with?Power 1×05-06; FUD / High Plains HardwareHalt & Catch Fire 1×02-03;
  • Június 21-én debütál a BBC America első sajátgyártású komédiája, az Almost Royal. A főszereplők sorában: Ed Gamble és Amy Hoggart. 7 részt rendeltek be belőle, Jason Hazeley és Joel Morris neve jegyzi a projektet. A történet középpontjában: két fiatal brit arisztokrata áll, akik Amerikába utaznak – a csavar, hogy mindezt reality stílusban veszik fel, azaz az utca emberét is megszólítják benne. Igen, én se tudom így elképzelni, de jónak fest.
  • Június 3-án startol a Sierian Cut a Dicovery Channel műsorán, melyben olyan favágókat ismerhetünk meg, akik zord körülmények között csinálják a napi melót.
  • Június 5-én folytatódik a Party Down South 2. évadja a CMT-n.
  • Június 11-én debütál az A&E újabb reality-je, amit úgy se fogunk nézni, a Big Smo, melynek középpontjában a címben olvasható country rapper áll. Kell ez is nekünk, mint egy falat kenyér.
  • Június 4-én folytatódik a Trough the Wormhole 5. évadja a Science Channel-en.
  • Augusztus 13-án startol a Legends a TNT műsorán, ami mögé került a Franklin & Bask 4. évadjának nyitánya 22 órára.
  • Augusztus 18-n jön a Dallas 3. évadjának második fele.
  • 2018-ig lesz Conan a TBS műsorán, ugyanis addig meghosszabbításra került a sorozat joga. Talkshow király tehát nem tűnik fel a képernyőről.
  • Június 2-án startol a Nickelodeon legújabb gameshow-ja, a Webheads, melynek műsorvezetője Carlos Penavega (Big Time Rush) lesz.

Kommentáld!

free web stats