Nézettség 10/09 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 15, 1:50-kor a(z) Nézettség témába.

Nyitott a The CW szerda estéje, de a várt mutatókkal, hiszen az Arrow elmaradt mind a tavalyi kezdéstől, mind pedig a zárástól. Ettől függetlenül nem kell temetnünk, csak volt már jobb sora is. Előtte az idény, van hova javítania. Ott a The Tomorrow People, ami kezdésként – bár ha a tavaly ilyenkor futott Supernatural-epizódot vesszük alapul, amitől 20%-kal elmaradt, akkor már koránt se. Sok jót neki speciel nem jósolok, bár a 18-34 éves korosztályt kell meggyőznie. A legnagyobb visszaesést a Super Fun Night produkálta, majd az Ironside.

Kábeles részlegen nyitott az American Horror Story: Coven, ami külön cikket kapott, így nem fecsérelném rá a szót. A South Park zuttyant egyet az előző részhez képest. Az FXX-en pedig szokásos felállásban teljesítenek az átkerül komédiák.

A briteknél befejeződött a Whitechapel. Lesz-e folytatás? – Jó kérdés, mert a mutatók ellene szólnak, főleg úgy, hogy az őt követő Big Star’s Little Star is megelőzte, pedig a konkurencia elenyésző volt számára. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/02 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 7, 22:01-kor a(z) Nézettség témába.

Az NBC folytatta a visszaesést. Hiába erős a hétfő és kedd estéje, ha nincs The Voice, akkor elvéreznek. Az Ironside az őszi idény egyik legrosszabb startját produkálta. A Revolution is esett 16%-nyit, csakhogy rendben legyen a bioritmusa. Eközben a Modern Family és a Super Fun Night remekelt – ha lehet így fogalmazni. Az Arrow összefoglaló epizódja is pluszba hozta ki a CW-t tavalyhoz képest, amikor az Oh Shit! futott. A The X Factor nem tűnik ellenfélnek. A Survivor mindkét szekcióban legyalázza.

A The Bridge stabil, a South Park pedig érzi az erőt, mert tartja magát 2.5 millió környékén. Az A&E pedig gúnyolódik a Fox-szal, hiszen a Duck Dynasty ismét 3.4-es demót tudhat magának, ami bitangerős és irigylésre méltó.

A briteknél a Whitechapel csak nem állt meg a lejtőn. A Father Figure ismét 300 ezerrel kevesebbel, míg a Science Britannica –100 ezerrel zárta a hetet. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/18 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 24, 0:50-kor a(z) Nézettség témába.

Szállingóznak vissza az sorozatok. Elstartolt a Survivor: Blood vs Water alcímre hallgató évad a CBS műsorán. A célközönség körében verte az America’s Got Talent-et. Azt hihetnénk jól nyitott, ám annyira azért nem, ugyanis a tavaly ilyen kori mutatóktól 16%-kal elmaradt. A The X Factor US eléggé hanyatlik. Maga elé engedte ismét a Big Brother-t. A többi csatornán ismétléseket nézhettek a jenkik, és néztek is.

A kábeles frontot a Duck Dynasty tartja ostroma alatt. A The Bridge kb. annyit hoz, mint egy jól teljesítő Syfy sci-fi.

A briteknél a Whitechapel minimális csökkenést mutatott, míg a Big Star’s Little Star megindult a lejtőn felfelé. Újoncként bemutatkozott a Father Figure, a Science Britannica és a The Three Day Nanny. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/11 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 17, 10:20-kor a(z) Nézettség témába.

Befürdött a The X Factor US-szel a Fox. Tudomásom szerint évadkezdések körében a leggyengébbel állt elő, de meg merném azt is kockáztatni, hogy ennyire alacsony számai nem is voltak. Ha valaki utánanézne, azt nagyon megköszönnénk. Célközönségben is csak a TOP3-ba sikerült bekerülnie éppen hogy. Előtte végzett a Masterchef, amit felvezetett, a Big Brother és az America’s Got Talent, ami az évadvégére kezd magára találni. A Camp hozza a gyenge mutatóit. A tavalyi mutatókhoz képest 50%-kal hoz rosszabbat, míg a Million Second Quiz 63%-kal a 18-49 évesek körében. Mindkettőnek könyvelhetjük a kaszát?!

A Duck Dynasty 10 millió alatt, de így se lehet panasz rá. A Royal Pains teljesít a legkiemelkedőbben az USA kínálatában. A The Bridge tartja magát 1.5 millió felett.

A briteknél újoncként nyitott a Harvest 2013 és a The Wipers Times. A Whitchapel 700 ezer nézőt vesztett a kezdéséhez képest. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/04 – Szerda

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 10, 20:21-kor a(z) Nézettség témába.

Megtörtént a visszavágó az AGT és a MasterChef között, ugyanis még se hagyhatta az NBC, hogy bárki lenyomja a tehetségkutatójukat. Egyébként a mai napig nem tudom eldönteni, mennyire jó ötlet vagy rossz az, hogy az előző adás ismétlésével vezessük fel a legfrissebb részt?. Esetleg Ti hogy látjátok? A Camp nagyon megzuhant, hiába tartják jónak, a jenkik nem igazán tudják értékelni. Valószínűleg kaszát fog kapni.

A Duck Dynasty egy hét szünet után újra robbantott. Vert minden produkciót, ami tévébe került szerda este. Így kell ezt csinálni. A Futurama is szép számokkal búcsúzott. Ezen kívül bemutatkozott az FXX és vele két visszatérő új etapja

A briteknél elstartolt a Whitechapel 4. szériája, valamint nézőt vesztett a Wentworth. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (1): The League – 5. évad

 
Beküldte: tess 2013 August 25, 15:40-kor a(z) videó témába.

Miért van az, hogy egy amúgy kifejezetten szórakoztató haver sitcom-hoz ennyire olcsó, sablonos és unalmas előzetest képesek csak összerakni? Most komolyan, ezután ki lesz az a bolond random néző, aki bepróbálja a sorozatot? Pedig emlékeim szerint tényleg jó cucc a The League, még ha ez az előzetesen abszolút nem is látszik. Szeptember 5.-én találkozunk?


Kommentáld!

Plakátba zárva: The League – 5. évad

 
Beküldte: tess 2013 August 24, 16:34-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Ahogy várható volt befutott a hamarosan induló FXX másik fall season-ös zászlóhajós komédiája a The League is, ami már az 5. évadnál tart. Egyszerűen hihetetlen, hogyan repül az idő és hogyan lesz egyre több a lemaradásom. A The League is egy tipikusan hanyagolt sorozat itt a blogon, pedig a fantasy football világában játszódó haver sitcom tényleg szórakoztató tud lenni. Sőt, ha úgy vesszük anno az 1. évad pár része ezerszer jobban lekötött, mint mondjuk a hamarosan a 9. évadját megkezdő It’s Always Sunny in Phiadelphia.

Kommentáld!

Esti előzetes (3): The League – 5. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 14, 22:15-kor a(z) videó témába.

Az FX már csak ilyen!44! Miért is várjuk el, hogy az FXX más legyen? – Igazából csak arra akarok célozni, hogy általában tízen-húszon darab teaser készít az éppen érkező sorozataihoz. Kapott is 10-et a The League 5. évadja, ami szeptemberben debütál az új helyén.


Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 23, 10:45-kor a(z) Hírek témába.

  • A Universal Channel nyereményjátékot hirdetett a Haven kapcsán. A helyes válaszokat a hónap végéig lehet elküldeni nekik.
  • Perverzkedik a TV2, ugyanis július 29-től félórával hamarabb, már 18 órakor belevágnak a Tényekbe. A jelenlegi felállás alapján 65 perces lesz, extra hosszúságú. A kérdés, hogy a nézők bírni fogják-e a híráradatot.
  • Elhunyt Dennis Farina (Luck, Law & Order).
  • A The CW felpakolta a netre a The Originals pilotjának rendezői változatát, ami elvileg 10 perccel hosszabb, mint a rendes. Egyelőre van IP-bann részünkre, ezért várnunk kell vagy trükközni, ki melyiket választja?
  • Roger Bart (Revenge) vendégszereplője lesz a How I Met Your Mother-nek.
  • Kris Humphries beugrik a The Mindy Project 2. évadjába.
  • Steven Cabral visszatérő szereplőként fog a Ravenswood-ban jelen lenni.
  • Nocsak, a The Simpsons és a Futurama is kapni fog egy crossover epizódot. A tervek szerint vagy előbbi évadfináléjában vagy a következő évadkezdésben ejtik meg.
  • Colin Hanks vissza fog térni az NCIS 11. évadjának is.
  • Megvan az FXX premier időpontja, ami szeptember 3-ára esik. Szeptember 4-én pedig megkapjuk az It’s Always Sunny in Philadelphia, a The League és a Totally Biased wtih W. Kamau Bell új évadját. Egyébként 2-án egy launch várható hozzá. A jelenlegi információk szerint 72 millió háztartásban nézheti a nézők.
  • A Syfy azt a bejelentést tette, hogy fel akarja dolgozni a 12 Monkeys című 1995-ös Terry Gilliam-féle filmet sorozatnak.
  • Van néhány címünk: Take the Money & RunCSI 14×02; LondonParks & Recreation 6×01; Food TruckPsych 8×09; Asylim / WoundedPerception 2×08-09;
  • A The Walking Dead 4×10-es epizódjában 3db visszatérő szereplő tűnik fel. John Tyler – 30-as éveiben járó vulgáris, ám bölcs csávó; Wayne Kesey – 30-as éveiben járó nagyon okos, de tapasztalt hazudozó; Jordana Barraza – 20-as éveiben járó latin nő, akinek múltjában akad szégyenfolt.
  • Így néz ki Natalie Zea az Under the Dome-ban.
  • A BBC America beszáll az Atlantis című sci-fi sorozat finanszírozásába, így már nem csak a BBC One-nak kell beleadnia pénzt. A forgatás Wales-ben és Morocco-ban zajlik. A szereplőgárdában: Mark Addy (Game Of Thrones), Jemima Rooper (Hex), Juliet Stevenson (The Hour), Sarah Parish (Hatfields & McCoys), Robert Emms (War Horse), Aiysha Hart (About Time) és Jack Donnelly (Dancing On The Edge).
  • 2016-ban érkezik az új Star Trek-mozifilm, elvileg új íróval.
  • Az oroszt Channel One nevű adó úgy határozott, hogy feldolgozzák a Hot in Cleveland-et a saját változatukra.
  • Este folyamán ellepik az amerikai tévéket a különkiadások. Az ABC legalábbis tervezi, a CBS-nek nincs még nézőpontja, hogy kellene ez nekik; a többiekről meg nem tudni.
  • Ennek örömére maradt el tegnap a Siberia.
  • A Mr. Selfridge folytatását berendelte a PBS, szóval a jenkik megkapják.
  • Felicia Day a Supernatural 9×04-es részében tűnik fel.

Kommentáld!

Upfronts 2013: FX

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 28, 19:07-kor a(z) 2013/14 sorozatai,Hírek témába.

Ne tessék meglepődni, de a kábeles csatornák már korábban megtartják az Upfronts-ot, ami a network adóknál majd csak májusban teljesedik ki. Nézzük, hogy mi történet az elmúlt 12 órában, ugyanis szépen szállingóznak a hírek. Egyébként a menetrendet már közöltük – akinél kimaradt, az klikkeljen, hogy képben legyen.

Jöjjön morzsa formában a lényeg:

  • Berendelték a Justified ötödik évadját. Evidens az ítélet, hiszen a csatorna egyik vezérhajtója. Átlagban 2.43 milliót hozott a 4×12-es epizódig a széria, valamint 0.92-es demót. Úgy tűnik ennél feljebb nincs.
  • A Legit szintén büszkélkedhet egy második évados berendeléssel. Az már egy másik kérdés, hogy mennyire érdemelte meg?! Sokan szeretik, bár a nézettsége még se ezt tükrözi, ugyanis 5-600 ezres nézettséget tud mindössze generálni.
  • Folytatódhat az It’s Always Sunny in Philadelphia is a 10. szériával. Csak erre annyit tudok mondani, hogy nézni valaki? – Nálam valahol az 1. évad felénél maradt abba, nem feküdt a poén. 2014 őszén fog visszatérni.
  • A csatorna felépítésben lesz némi változás, ugyanis az előzőleg híresztelt FXX nevű adó tényleg élesítésre kerül. Ide jönnek a csatorna szitkomjai, azaz az It’s Always Sunny in Philadelphia, a Legit és az (előzőleg bekért) The League (5-6. szezonja).
  • Totally Biased with W. Kamau Bell is megy az FXX-re, ahol 5 hetet tölthet majd el.
  • A drámák az anyacsatornán, azaz az FX-en maradnak, illetve a minisorozatok is, ha úgy vesszük. Mellesleg limitáltabb számban történik a berendelésük.
  • Berendelték az újoncok közül a Fargo-t. 10 epizóddal fog érkezni. Várhatóan valamikor 2014 tavaszán jön. A készítőgárdában: Ethan és Joel Coen, valamint Noah Hawley és Warren Littlefield. Az MGM Television készítheti el a sorozatváltozatot. A szereplőgárda nincs, ergo totál látatlanban kérték be. Merészek.
  • Jön még a The Bridge feldolgozás is sorozatnak. Főszereplők között: Annabeth Gish, Demián Bichir, Diane Kruger, Matthew Lillard, Ted Levine és Thomas M. Wright, míg a visszatérők sorában: Catalina Sandino Moreno és Emily Rios. 13 epizód jöhet belőle.
  • 2014-ben a Mily & Molly is képernyőjükre kerülhet, hiszen megvásárolták az ismétlési jogokat.

/A cikk frissülhet az este folyamán még. Az infók folyamatosan jönnek!/

Kommentáld!
« Előző oldalKövetkező oldal »

free web stats