Beküldte: Kanyecc 2009 March 24, 13:13-kor a(z) Hírek témába.
2005/06-os idényig visszamenőleg szeretném felhozni magam, minimum egy pilot-kritika erejére. Ez annyit tesz: ami kijött és érdemleges, abba belekóstolok, mert hátha elszalasztottam egy piszok jót belőlük, csak éppen erre még nem derül fény. Lehetne a taktikája a DirecTV-nek ez is, hiszen olyan törölt koncepciókat fog feléleszteni, amik két-három vagy annál több évvel ezelőtt volt láthatóak a külföldi országos csatornák egyikén.
Szám szerint háromról van szó: az Eyes-ról (Figyelők), a Smith-ről és a The Nine-ról (Kilenc túsz). Mint feltűntettem, háromból kettő látható volt már a hazai csatornák egyikén. A Figyelők az RTL Klub-on, ahogy Kilenc túsz is Tv2 műsorán.
Kezdjük szépen sorban. Április 8-án érkezik – szerda estére – a Smith című CBS-es sorozat. Nem volt szerencsém hozzá, ellenben tess-nek annál inkább. Három epizódot követően törölték alacsony nézettsége miatt. Május 24-én jön a The Nine. Itthon a Tv2 RTL Klub-n ment, majd bukott meg. Azóta se került levetítésre – ha nem csal az emlékezetem – a komplett évad. Pedig főműsoridős helyére szombat délutánra is átvándorolt. Láttam már jobb túszejtős bankrablós koncepciót, ezért még az átlagot se ütötte meg a mércém szerint. Hat részig jutottam, aztán feladtam, mert én sem nézek minden sz*rt. Végezetül, júliusra tehető az Eyes premierje. Kedvenc sorozataim egyike, bár a befejezést jól lespórolták. (Szintén) az RTL Klub-on néztem végig. Már vagy fél éve csúsztatom az évadkritikát, de fogom is, mivel halvány foltok rémlenek a részletekről.
A csatornának nem ez volt az első ilyen húzása, mivel decemberben bejelentették, hogy a közel jövőben lehet számítani a Wonderfall érkezésére. Mióta az NBC-vel közös köteléke van a Friday Night Lights miatt, egyre többen választják a kínálatukat. Elméletileg, rendes HD minőségben lesznek levetítve, azaz a gyűjtőknek van lehetőségük a pótlásra.
1 Hozzászólás
Beküldte: Kanyecc 2008 May 31, 15:27-kor a(z) The Nine témába.

Premier: 2006/11/08
Írta: Joy Gregory
Rendezte: Alex Graves
Lizzie felfedi egy olyan kapcsolatot, amit a bankrablás során alakított ki Lucas-szal. Egan nem igazán tud magával mit kezdeni, ezért összehívja a csapatot egy közös pókerpartyra, ahol Kathryn megismeri Nick egyik káros szenvedélyét, amiből még máig nem tudott kigyógyulni a jelek szerint. Jeremy és Fanny kapcsolatukban újabb döntést hoznak…
Megjegyzés: Kisebb nagyon szünetekre tagolva, de folytatom az unalmas bankrablós sorozatot. Megint kaptunk egy harmatgyenge részt, amiből sok mindent nem tudtunk meg. Már kezd az idegeimre menni, már kezdem érteni, hogyan alakult ki a végső felállás, azaz a kasza. A készítők most a drámát próbálták megcélozni, mint oly sok alkalommal, de nem sikerült. Az állandó rinyálások nem éppen tekinthetőek annak.
Egan-t még mindig utáljuk. A legfeleslegesebb karakter mindenki között. Kathryn van, de minek. Jah igen, mert minden lében kotnyeles. Nick nyomozó kollégánk sem ragadtatott el bennünket. Lökte a süket dumát rablás alatt. Azon csodálkozom, hogy túlélte! Én már rihtig egy golyóval megajándékoztam volna, vagy éppen kiutasítottam volna, mint engedmény alanyt. Lizzie tetszik egyedül. Összeszedett, ért a dolgához. Ő lehetne a mintakép, mindenki szemében. A néger kiscsaj sem kapta meg a jussát.
Áhh, nem tudom minek nézek ilyen hót gyagyi sorozatot. Van olyan Gurus egyáltalán, aki velem együtt követi az eseményeket?
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 February 17, 15:38-kor a(z) magyar ajánló,videó témába.
Ma. 16:35-től az RTL Klubon – Runaway (Szökésben).
Ma. 17.35-től az RTL Klubon – The Nine (Kilenc túsz).
Hm… Mit mondjak róluk. A The Nine-ról már a mai napon írtam. Érdekes koncepció, de bukott. Kilenc részig pörgette le az ABC 2006/07-es idényben. A többire – 13 részes összesen – várnunk kellett tavaly nyárig. A Runaway, már nem volt ennyire szerencsés. A szintén 2006/07-es CW újonc csak három részt élt meg tévé képernyőn. Róla csak később fogok tudni írni kritikát, ugyanis még nem jött le. (Külön érdekesség, hogy csak az első három részt találtam meg, hol ott kilenc részes.)
Szóval két bukott sorozat vasárnap délutánra. Szerintem, nem rosszak. Jobb mintha unalmas filmek mennének. Mivel még nem láttam a Runaway-t, kihagyom a mai Smallville évadfinálét, ami ellene fog indulni/irányulni. Mindkét sorozat előzetese a Runaway promo kép alatt, a tovább, mögött!
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2008 February 17, 11:44-kor a(z) Magyar hírek témába.
Mind az RTL Klub, mind a TV2 részéről kapunk újdonságokat. Azt már tudjuk, hogy az M1 egy minisorozattal próbálja feldobni szombat délutánjainkat. A 5ive Days to Midnight-ról lenne szó. Hogy ez mennyire sikerült, az talán pilot-kritikám tükrözi. Hamarosan jövök a második rész eseményeivel, valamint kritikájával.
Mielőtt még belevágnék az RTL Klub kínálatába, a TV2-vel folytatnám. Az sem titok már előttünk, hogy a csatorna egyből berendelte a második évadot. Legjobb döntéseink egyike, amit meghozott. Azt viszont még nem tudhattátok, hogy a Smallville hatodik évadjára sem mondott nemet, így nála is hasonló lesz a felállás: ötödik évadot követően, egyből jön a folytatás. Az RTL Klub részéről ma egyből két 2006/07-es újoncot kapunk. Mind a kettő megbukott, de ez annyira ne zavarjon bennünket. Az egyik a Kilenc túsz (The Nine), míg a másik a Szökésben (Runaway). Emlékeztetővel a délután folyamán jövők, addig ajánlanám figyelmetekbe előbbi pilot-kritikáját. Hamarosan jön a Runaway-é is.
Letudva a nagyok, de koránt sem ért véget a sor. Tegnap az AXN műsorán debütált a The Amazing Raxe 8. évadja. Heti rendszerességgel kapunk két részt, szombat délutánonként. Emellett még ott a HBO kínálata. Elindította a Törtetők harmadik évadját. Szintén kiváló sorozat, valamint március elején jön a Slágermájerek (Flight of the Conchords) című sorozat.
Kommentáld!