Kiosztották a kreatív Emmy-díjakat

 
Beküldte: Kanyecc 2012 September 18, 12:45-kor a(z) díjátadók témába.

Vasárnap, szeptember 23-án este osztják ki az Emmy-díjakat (amit a magyar HBO is adni fog élőben, illetve ha lesz energiák, akkor egy live-bloggal szintén készülünk!), így egy héttel az esemény előtt nem annyira meglepő, hogy a kreatív Emmy-díjátadót megtartották. Ez az az esemény, ahol azok a részlegek kerülnek díjazása, amik a főceremóniába nem férnek bele, vagy jóval kisebb kaliberűek, mint pl.: a fodrászok, a sminkesek, a látványtervezők, a zenei vágók és – szerkesztők, illetve a többiek, akik és amik listája a tovább mögött.

De ne rohanjunk ennyire lőre. Ki kell hangsúlyoznom a Trónok harcát, hiszen 12 jelöléssel indult neki az idei Emmy Awards-nek. Reménykedünk benne, hogy minél többet sikerül ebből kiviteleznie. A fele már adott, hiszen az alábbi kategóriákban egyet-egyet bezsebelt: designerben, jelmezesekében, sminkesekében és látványtervezőkében, míg a zenei szerkesztőknél 2 db-ot vihetett haza. Amik még futottak, mint elismert produkciók: az a Hemingway & Gollhorn, a Frozen Planet, a Great Expectations, a Boardwalk Empire és a Saturday Night Live. A The Walking Dead egyelőre csak egyetlen elismerést gyűjtött be. Meglepetés kategóriában: a Smash és a Southland, ami szintén 1-1 díjjal mehetett haza.

Mint írtam, a teljes lista a tovább mögött, ha jól dolgoztam, akkor mindegyik kategóriát le is magyarosítottuk. (Már amit tudtunk.) Tehát hétfő hajnali 2-kor Emmy-díjátadó. A kreatív részleg 2012-es jelöltjeit visszaolvasható az archívumból, ahogy a főbb – és a „mellé” kategóriáké is. Összesítő tabellánk szintén van, ahogy egy eseményhez kapcsolódó plakát is.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 April 19, 11:36-kor a(z) Hírek témába.

  • George Lopez lesz a műsorvezetője a Take Me Out nevű randizós reality-nek.
  • A BET is megtartotta az Upfronts-át. Új projektek között: a Don’t Sleep, melyben T.J. Homles fog gondoskodni arról, hogy késő este felélénküljünk. A House Husbands, ami félig megírt lesz, illetve reality Kevin Hart vezetésével. A The Mathis Projekt, ami bűnügyis reality lesz, melyet Greg Mathis fog felügyelni. A Second Generation Wayans, ami a Wayans családra fog fókuszálni.
  • Ezen kívül vissza fog térni: a 106 & Park, a Bobby Jones Gospel, a Reed Between the Lines, a Let’s Stay Together, a Sunday Best és a The Game; valamint ismételten megrendezésre kerül az A Very Bet Christmas, a BET Awards, a Bet Hip Hop Awards, a Black Girls Rock, a Celebration of Gospel, a RIP the Runway és a BET Honors.
  • Zooey Deschanel-lel reklámozzák az iPhone-t Okosak az apple-nél.
  • Nick Carter vendégeskedni fog a 90210 4×23-ban.
  • Elizabeth Hurley beugrik a Gossip Girl 5×23-ba.
  • Május 2-án osztják ki a 2012-es British Soap Awards díjait, amit az ITV ofg közvetíteni, melynek Philip Schofield lesz a házigazdája. Az ITV2 pedig közvetíteni fogja a British Soap Awards: The Party-t, amit Zoe Hardman és Joe Swash fog műsorvezetni.
  • Április 3-án startolt a Holliston első évadja, melynek be is rendelte a FEARnet a második évadját, amivel 2013 nyarán érkezik. De ne rohanjunk előre. Íme az első évad vendégszereplő-listája: Brian Posehn (The Sarah Silverman Show), Derek Mears (Predators), Colton Dunn (Parks and Recreation, Hatchet 2), Tony Todd (Candyman, The Rock), John Landis (An American Werewolf in London, Animal House) és Kane Hodder (Friday The 13th).
  • Matt Smith is benne akart volna lenni a Footballers Wives-ban.
  • Bob Loblaw is vissza fog térni az Arrested Development-be, amelynek forgatását nyáron kezdik el. A premier 2013-ban lesz, 10 résszel, mint azt már írtuk előzőleg, de a hírértéke annyival bővült, hogy egyszerre kapjuk meg minden epizódját.
  • Alex Cary aláírt 2 évre a 20th Century Fox Television-höz.
  • Kicsit a Magic City nézettségéről. 25%-kal nőtt a második részre, ami 370 ezer nézőt takar. Az este folyamán, azaz az ismétlésekkel együtt kb. 556 ezren nézték, ami 31%-os erősödés a pilothoz képest. Azt se feledjük, hogy az első 3 rész fellelhető a neten. Az 1×01-et így összességében kb. 3.5 millióan, míg az 1×02-t 1.75 millióan látták. Ez már nem is olyan rossz.
  • Danielle Sanchez-Witzel, aki komédiák írásával foglalkozik aláírt a CBS TV Studios-hoz két évre.
  • Beperelték Nathaniel Claybrooks-ot és Christopher Johnson-t, a The Bachelor és a The Bachelorette készítőjét, valamint a gyártót, mivel az eddig leadott idények egyikében se volt színesbőrű Nagy Ő, amit az egyik néző mára megelégelt és undorítónak tart.
  • A Fox történelmének legjobb sorozatai?
  • A Discovery Channel elkaszálta a Cash Cab című sorozatát.
  • A Syfy műsorára új évaddal vissza fog térni június 11-én a Tia & Tamera, valamint valamikor 2012-ben a Glam Fairy, melyben Alexa Prisco van jelen.
  • Jah, és a Syfy is megtartotta az Upfront-ját, ahogy nézem.
  • A BAFTA Youtube Audience Awards-ön jelölést kapott a Celebrity Jusice és a Sherlock is. Rajtik kívül még ott lesz a Frozen Planet, a The Great British Bake Off és a The Only Way is Essex. Ajánlom még figyelmetekbe a hivatalos Youtube oldalukat is.
  • A briteknél is leszerepelt a Touch pilotjához képest már 50%-ot elvesztett a Sky One-on.
  • 2012/13-as idény téli időszakában az NBC újabb társkereső realityvel próbálkozik be, a Ready for Love-val, melynek műsorvezetője: Giuliana és Bill Rancic lesz, s melynek Eva Longoria lesz az exec. producere. A történetben 3 sikeres és jóképű férfi fog csajt keresni magának.
  • Április 30 és május 4 között a Live! with Kelly vendégszereplői között: Donald Trump, Daniel Dae Kim, Samantha Ronson, Mark Ruffalo, Lisa Rinna, Sissy Spacek, Beth Behrs és Nathan Fillion.
  • Dead Souls címmel érkezik egy krimi tévéfilm, melyben: Jesse James, Bill Moseley, Magda Apanowicz, Noah Fleiss, Jaiden Kaine és Geraldine Hughes kapott főszerepet. Michael Laimo novelláját fogják feldolgozni.
  • Eli Roth beszélt a Hemlock Grove című Netflix-es sorozatról.
  • Május 1-én mutatja be a BBC America a Jamie Oliver’s 30-Minute Meals folytatását.
  • A Cartoon Network stream formában támad, csak hogy többen nézzék.
  • Április 20-án újabb The Penguins of Madagascar részeket fogunk kapni.

Kommentáld!

39. Annie Awards – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 31, 2:16-kor a(z) díjátadók témába.

Csak most hallottam először róla, pedig kapcsolódik a sorozatos közeghez. Aztán kicsit utána néztem, hogy mi a franc az az Annie Awards, és megvilágosodtam. Kérem szépen, az Animációs Oscar-nak becézik – olyanokat pedig nézünk, hiszen ott: a Futurama, a South Park, a The Simpsons és a többi. A lényeg, hogy az animációs világ egyik legfontosabb díjáról beszélünk, amit általában február tájt ad át az International Animated Film Association a tévés – és mozi részleg kiemelkedőinek. A kategóriák szerteágazóak. Feltűnnek a szokásos témák, mint a legjobb rendező, – író, – animációs effektes, – karakter designos és sorolhatnám tovább. A jelöltek számát se kvótázták be, ahogy elnézem, mert pl.: a „legjobb hangok” kategóriában: 14 jelölés született, míg a „legjobb szerkesztőjében” csak 5.

Külön kiemelném, hogy Duke Johnson a Community karácsonyi animációs részével a legjobb rendezőnek járó díjért szállt harcba. A díjkiosztóra február 4-én kerül sor. – A ránk vonatkozó jelöltlistákat a tovább mögött találjátok.

Tovább…

Kommentáld!

A Gyerekek szerint 2011-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2011 April 9, 12:30-kor a(z) díjátadók témába.

24. alkalommal osztották ki a Nickelodeon-féle Kids’ Choice Awards díjait. (A jelöltek kihirdetésére február 10-én került sor, de mivel megfeledkeztünk a közléséről, ezért úgy a fair, ha ezeket is feltűntetjük a listánkon.) Április 2-án a los angelesi Galen-központban adták az elismeréseket. A díjátadóról annyit kell tudni, hogy a gyermek korosztályban – tehát nem a tinédzserben – tett kimagasló eredmények dominálnak. Értelem szerűen, amit többen néznek, arra többen is szavaznak. A díjátadók között feltűnt: Russell Brand, Miranda Cosgrove, Heidi Klum, Jason Segel, Josh Duhamel, Victoria Justice, Kim and Kourtney Kardashian, Joe Jonas és Shaun White. (A tavalyi győzteseket itt, míg a tavalyelőttiét itt nézhetitek vissza.) Az idei jelöltek és nyertesek kiléte a tovább mögött található.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 31, 15:08-kor a(z) Hírek témába.

  • Eddie Izzard csatlakozott az United States of Tara harmadik évadjába, mint visszatérő szereplő. Igazán mesés casting.
  • Steve Wizniak önmagát fogja alakítani a The Big Bang Theory 4×02-es részébe.
  • Promó képek: a Supernatural 6×01-hez, a Lie to Me 2×22-höz, a Human Target 2×01-hez, a Bones 6×01-hez, a Fringe 3×01-hez.
  • Shannon Lucio vendégszerepelni fog a The Gates 1×11-ben.
  • Ed Bernero (Criminal Minds) interjú.
  • Elton John-t is szeretnék megszerezni American Idol zsűritagnak.
  • Greg Grunberg egy újabb interjúban elmondta, hogy még hisz abban, hogy lesz Heroes-film. Szegényke. Szóljanak már neki.
  • Három új névvel bővül a Saturday Night Live következő évadja, ahol Taran Killam-et, Paul Brittain-t és Vanessa Bayer-t emlegetik. Az új etap ősszel startol, immáron a 36. évaddal. Emellett még emlegetik: Will Ferrell, Chris Kattan, Jon Lovitz, Maya Rudolph és Ana Gasteyer
  • Julia Stiles, Johnny Lee Miller és Peter Weller is benne lesz a Dexter új évadjában.
  • Victorius Justice (Victorious) és Jennette McCurdy (iCarly) benne lesz a szeptember 4-i The Penguins of Madagascar-ban.
  • Sylvester MyCoy-val (Doctor Who) tárgyalnak, hogy csatlakozzon a The Hobbit c. mozifilmbe.
  • Ha már mozifilmet emlegetünk akkor: a Shark Attack-ba csatlakozott: Sinqua Walls (Friday Night Lights) és Chris Carmack (The O.C.), míg a Midway Point-ban ott lesz Bruce C. McKenna (The Pacific).
  • Mandrake címen egy Syfy-os tévéfilm érkezik szeptember 11-én, melynek szereplői között: Max Martini (The Unit), Betsy Russell (Saw 6) és Benito Martinez (The Shield) van ott.
  • Michael Riley lett az ABC Family új elnöke.
  • Let’s Make a Deal szeptember 20-án érkezik a második évaddal.
  • Szeptember 20-án a The Price is Right is új évaddal tér vissza, immáron a 39-dikkel, melynek műsorvezetője Drew Carey lesz.
  • Rory Kennedy-féle dokumentumfilmet, a The Fence (La Barda)-t szeptember 16-án dobja műsorra az HBO.
  • Pair of Kings címen szeptember 22-én egy újabb tinisorozat érkezik a Disney XD műsorára.
  • 5 nap alatt 31 meccset fognak közvetíteni. Részletek.
  • Lazán nyomult Thomas Jane az Emmy party-n, mivel nem volt rajta cipő.
  • Jackson Rathbone vendégszerepelni fog a No Ordinary Family-ben.
  • Ez lesz a U.S. Open teniszbajnokságnak a menetrendje.
  • http://www.teamcoco.com/ címen él Conan új honlapja. Sőt van blog része is, illetve a Youtube-on is jelen van.
  • Itt meghallgatható egy podcast Michelle Forbes-szel Durham County kapcsán.
  • Itt egy hosszú cikk Callum Keith Rennie-ről, aki a Shattered-ben lesz benne.
  • Szeptember 16-án kerül adásba az I Love Money című sorozat a VH1 műsorán.
  • Szeptember 14-én érkezik a 1000 Ways to Die című Spike TV harmadik évadja.
  • Ivanka Trump vendégszereplője lesz a Gossip Girl-nek.
  • Canada Sings! munkacímen emlegetett új tehetségkutató érkezik ősszel a Global TV műsorára.
  • A CTV műsorán az Emmy-t csak 2.674 millióan nézték. Ez haladás, hiszen előző évben 2.05 millióan.
  • Jon Hamm vendégszereplője lesz az élő epizódos 30 Rock résznek, illetve még aláírt vendégszerepre Paul Giamatti is.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2010 July 19, 16:04-kor a(z) Hírek témába.

  • A Deadline.com remekül összeszedte, hogy az egyes napokon hol-mi lesz a Comic-Con-on. Ugye csütörtökön kezdődik meg – péntek, szombat – és tart vasárnapig.
  • Oprah-ról szóló botránykönyvből tévéfilmet akarnak készíteni.
  • Fred Lehne és Corin Nemec vissza fog térni a Supernatural következő évadjában is.
  • David Cross a Fox-os Running Wilde csapatát fogja erősíteni.
  • Itt nézhettek meg egy interjút Ian Somerhalder-rel, míg itt egyet Katerina Graham-mel.
  • Augusztus 24-én búcsúzik az évadzárásával a HawthoRNe és a Memphis Beat. Szeptember 5-én a Leverage, míg 13-án a The Closer és a Rizzoli & Isless tartja a félévad zárását.
  • Forgatáson készült videó a Vampire Diaries kapcsán.
  • Az HBO pihenteti a bokszmeccsek közvetítését, mert a kutya se nézi őket.
  • Ma este startol fél órás különkiadással a Penguins of Madagascar második évadja. Csak azért szólnék, mert utána július 23-tól jönnek a következő részek heti rendszerességgel.
  • Jáj de beteg a Konami kiadó, ugyanis Wii platformra Glee: Karaoke Revolution címen karaoke-játékot fog kiadni.
  • Chi McBride (Human Target) vendégszerepelni fog a Psych ötödik évadjában.
  • Lindsay Lohan holnap vonulhat be a 90 napos börtönbüntetésének letöltésére. Egyes források szerint a Lindsay akár félmillió dollárt is kaszálhat ezzel, mármint hogy elítélték, mert van pár olyan elmebeteg bulvárlap, ami a megadná a pénzt a friss infókról róla.
  • Snooki-ban (Jersey Shore) látnak saját sorozatra jövőt!
  • Erin Cummings állandó szereplője lesz a Detroit 1-8-7-nek. Ő fogja alakítani a halottkémet.
  • Három új taggal – egy állandóval és két visszatérővel – fog bővülni a Torchwood szereplőgárdája.
  • November 29-én tér vissza a Men of Certain Age a második évadjával.
  • Szombaton volt Persons Unknown és ezután már csak ezen a napon láthatják a nézői.
  • Selena Gomez-nek a negyedik lesz az utolsó évadja a Wizard of Waverly Place-ben.
  • LoL. A Deadliest Warrior is megkapja a PS3-as és xBox360-as platformra szóló játékát, melyet Deadliest Warrior: The Game címen keressünk.
  • Az AMC bajban van. Legalábbis a kapzsisága bajba sodorhatja, mivel az egyik szolgáltatótól, az AT&T-től többet akar kérni, viszont ők meg nem akarnak többet adni. Mielőtt még az AMC mellé állnánk, azt se feledjük, hogy a nézőkről a szolgáltató gondoskodik.
  • Bryan Cranston (Breaking Bad) twitteren van.
  • Richard Dreyfuss a Weeds hatodik évadjában fog vendégszerepelni.

Kommentáld!

2009-es Artios Awards: A jelöltek és a győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2010 March 30, 12:15-kor a(z) díjátadók témába.

Ha jobban belegondolok, akkor a guild awards sorozat végére értünk. Mindenkit kitárgyaltunk elvileg, ami említésre méltó, de díjátadóknak a végére nem. (Terveink szerint pár angolra és kanadaira szintén benevezünk, mert vannak ismert sorozatok, amik nyertek.)

Kicsit megkésve, de leközölnénk a CSA Awards listáját, azaz a Casting Society of America Awards díjátadójának összességét. Ott a nevében (=casting) mit takar. Sokkal beszédesebb, mint ha az Artios Awards-ként emlegetnénk. 2009. november 2-án hirdették ki a győzteseket New York-ban. Itt aztán tényleg meglepődhet az ember, mert olyan, hogy In the Motherhood, Easy Money és Sit Down, Shut Up a jelölték sorában… hát kicsit döbbentem csak meg. Nyugi, nem nyert egyik se, de maga a tudat, hogy már jelölést szereztek… KÉSZ! Klikk a tovább mögé.

Tovább…

Kommentáld!

Lurkók ma díjaznak

 
Beküldte: Kanyecc 2010 March 28, 0:23-kor a(z) díjátadók témába.

Maholnap szintén lesz egy díjátadó. Március 27-én tartja a Nickelodeon 23. alkalommal a Kids’ Choice Awards-ét. Szombaton! Bizony. Több kategóriában osztanak díjat: film, zene, sport, de bennünket csak a sorozatok érdekelnek. Tovább mögött a jelöltlista. No, ki lesz a befutó?

Tovább…

Kommentáld!

Régebbi kábelnézettségek

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 10, 10:25-kor a(z) Nézettség témába.

Hajdanán neki által a kábelnézettség felhozásának, amikor még a márciusi pótlás készült, azonban mára már nagyon sok gyűlemkedett fel, így majd csak azokról a sorozatokról kaptok számokat, amelyeket hasznosnak és érdekesnek vélünk. A lista a mostaninál – biztosra veszem – nem lesz rövidebb, úgy hogy kis még egy kis türelmet szeretnék kérni tőletek. A mostani adagban van júniusi is és java részt április adat.

Big Love (HBO) – 2.7M (3×10)
Breaking Bad (AMC – 2.05-06) – 1.213M, 1.407M
Damages (FX) – 0.632M (2×11), 0.890M (2×12), 1.048M (2×13)
Dirty Jobs (Discovery – 5.09) – 1.602M
Deadliest Catch (Discovery) – 4.158M (5×01)
Eastbound & Down (HBO) – 0.904M (1×06)
Flight of the Conchords (HBO) – 0.678M (2×10)
Hannah Montana (Disney Channel) – 4.538M (3×11), 3.492M (3×12), 4.815M (3×13)
Hung (HBO) – 2.80M (1×01)
iCarly (NICK – 2.13-14) – 3.921M, 3.565M
In Plain Sight (USA Network) – 5.113M (2×01)
I Love Money (VH1) – 2.361M (2×07), 2.551 (2×10)
Kyle XY (ABC Family – 3.10) – 1.662M
Law & Order: Criminal Intent (USA Network) – 4.578M (8×01),
MythBusters (Discovery Channel – 7.01) – 1.981M
Real World (MTV – 21.xx) – 1.389M, 1.410M
Rescue Me (FX – 5.02) – 2.297M
Trust Me (TNT – 1.08-09) – 0.541M, 0.577M
Saving Grace (TNT) – 2.063M (2×11), 2.539M (2×13)
South Park (Comedy Central) – 3.266M (13×02), 2.773M (13×03), 3M, (13×04)
Star Wars: The Clone Wars (Cartoon Network) – 3.297M (1×22)
Wizards of Waverly Place (Disney Channel) – 2.871M (2×16)
The Hills (MTV) – 2.970 (5×01-02),
The Penguins of Madagascar (NICK) – 6.439M (1×02), 4.862M (1×03)
The Secret Life of the American Teenager (ABC Family) – 3.117M (1×22), 4.493M (1×23)

Kommentáld!

Kábelnézettség – 16. hét (04.13-04.19)

 
Beküldte: Kanyecc 2009 May 18, 11:13-kor a(z) Nézettség témába.

Újra belekezdenénk a kábelcsatorna nézettségek közlésébe. A 16. héttől kezdődően felhozzuk a következő napokban. Azért innentől, mivel három sorozat is ekkor kezdte meg az új évadját. Mielőtt szólnék róluk, nézzük a magot!

05. In Plain Sight (USA Network – 2.01) – 5.113 millió
06. Penguins of Madagascar (Nickelodeon – 1.13) – 4.894 millió
09. Hannah Montana (Disney Channel – 3.13) – 4.815 millió
10. Penguins of Madagascar (Nickelodeon – 1.12) – 4.804 millió
12. Law & Order: Criminal Intent (USA Network – 8.01) – 4.578 millió
16. Deadlieth Catch (Discovery Channel – 5.01) – 4.158 millió

Ne tessék megijedni! A tovább mögött rátaláltok a teljes TOP20-as listára, amely között sok NCIS és Spongyabob ismétlés kap helyet. Remek számokkal zárta az évadot a Penguins of Madagascar. Nem csodálkozunk a Kung fu Panda berendelésén. Az In Plain Sight-ra sincs panaszunk, mivel az előző évadot 3.780 millióval zárta. A Law & Order: Criminal Intent visszaesett. 7×22-es részét 5.150 millióval zárta, ehhez képest most csak 4.5 millióval nyitott.

(Ha netán lenne olyan perverz, aki kíváncsi lenne a csatorna nézettségre, az látogasson el erre az oldalra, ahol rátalál napi főműsoridős és egész napos elosztásban.)

Végezetül a TOP20-ból kimaradt sorozatok következnének, amiket valamilyen szinten emlegetünk itt a blogon.

Wizards of Waverly Place (Disney Channel – 2.19) – 3.72 millió.
My fake Fiance (ABC Family) – 3.69 millió.
Suite Life on Deck (Disney Channel – 1.18) – 3.466 millió.
iCarly (Nick – ism.) – 3.42 millió.
House of Payne (TBS) – 2.98 millió.
Ghost Hunters (Sci-Fi – 5.06) – 2.94 millió.
Chicago Bulls vs. Boston Celtics – 2.89 millió.
South Park (Comedy Central – 13.06) – 2.78 millió.
The Hills (MTV Network – 5.03) – 2.61 millió.
Saving Grace (TNT – 2.14) – 2.24 millió.
Bill Engaval – 2.13 millió.
Mythbusters (Discovery Channel – 7.06) – 1.995 millió.
Making the Band 4 (BRAVO) – 1.97 millió.
Real Housewives of NYC (BRAVO – 1.0x) – 1.89 millió.
The Cougar (TVLand – 1.01) – 0.660 millió.

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats