Beküldte: Kanyecc 2012 September 20, 13:21-kor a(z) Nézettség témába.
Másfél hét alatt öt The Voice-epizód került adásba, ami nem rossz teljesítmény. Főleg úgy, hogy az előző részéhez képest 15%-os emelkedést produkált. A Go On minimális csökkenését elnézzük, hiszen így se lehet panaszkodni rá. Ugyanez a The New Normal-ről nem állapítható meg, hiszen eleve sokat veszít felvezetőjéből, és az előző részéhez képest. A So You Think You Can Dance emelkedett, viszont ahol volt, onnan csak ez a megengedett.
A kábeles részleg csütörtöki királya maradt a Sons of Anarchy. Továbbra is tartja magát 4 millió felett, míg a Covert Affairs és a White Collar kiegyenlítik egymást.
A briteknél folytatódott a Vikings (UK) című sorozat a BBC Two-n. Nézettségi számait elnézve korrekt. A Bad Education-re viszont panaszkodhatunk, hiszen 1.3 milliós startjához képest sehol sincs. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2012 September 12, 0:26-kor a(z) Nézettség témába.
Kicsit vicces, hogy Gordon Ramsay kajával foglalkozó reality-jei elverték az America’s Got Talent-et a célközönség körében. 22 óra utána a demokratákra helyeződött a hangsúly, amit a kábeles tévéadók is adtak.
A Covert Affairs és a White Collar fej-fej mellett, viszont nagyon megzuhant nézőszámmal. A Coma elmaradt a várttól, hiszen se a Face off-ot, se egy Top Gear-t nem tudta magamögé utasítani.
A briteknél folytatódott a Bad Education. 851 ezren áll jelenleg, bár már megkapta az évadberendelését. Az Accused 4.08 millióról visszaesett 3.35 millióra. Talán a BBC One-nak másképp kellene csinálnia. Az A Mother’s Son simán lenyomta. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2011 December 29, 21:09-kor a(z) Brit régió,díjátadók témába.
A Britsh Comedy Awards talán a leggyorsabb lezajló díjátadók közé tartozik, mivel szűk 2 hét leforgása alatt történik meg a jelöltek listájának kihirdetése, illetve a győzteseké. A 2011-es mérce is javarészt a BBC-nek kedvezett, mivel 11 jelölést gyűjtött be, míg a Channel4 és az E4 8-8-at, a Sky One 3-at, az ITV pedig 2-t. – Ha eddig nem esett volna le, akkor a brit komikus részleg házon belüli díjkiosztójáról beszélek, amit évről évre megrendeznek az év utolsó hónapjában. A tavalyi győztesek kilétéről és a tavalyelőttiről is beszámoltunk. Amit külön kiemelnék, hogy a Fresh Meat vitte el a legjobb újoncnak járó díjat, míg a legjobb komédiadrámát a Psychoville. Talán nagyobb odafigyelést kellene szentelni rájuk.
Amit a listában nem találhattok az az Akadémia Életműdíja, amit a Have I Got News For You nyert el, illetve Kimagasló díja (vagy minek is mondják ezt), amit pedig a The Inbetweeners. A komplett lista a tovább mögött. A kategória győzteseit aláhúzással jelöltük.
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2011 August 21, 9:47-kor a(z) Nézettség témába.
Péntek a Flashpoint-é, de csak a teljes lakosság körében. Célközönségben az ABC és az NBC hírműsora is elveri. Nyitott a Friends with Benefits, ami beigazolta a csatorna kételyeit. Átlagban cirka 2.15 milliójával eléggé szánalmasnak tekinthető. Erre mondják azt, hogy halva született.
A Disney Channel-t nézték a legtöbben, ami leadta a legújabb tévéfilmjét a Phineas & Ferb-nek. A Haven továbbra se változik. A ThumderCats előző héten még korrekt volt, azonban a harmadikban nagyot zuhant. Kb. most van a Futurama szintjén. A Platinium Hit rémesen gyenge, de legalább leadták belőle az összes részt. Folytatásra ne igazán számoljuk, legalábbis meg lennék lepődve. Az MTV egy nappal a Jersey Shore premierje után is ismételt, amikor már csak 1 millióan voltak kíváncsiak az olasz birkákra.
A briteknél az ITV-n nyitott a Someone’s Daughter, Somaone’s Son című sorozat, ami csatorna viszonylatban alacsonynak számít. Szombaton is érkezett újdonság Ronnie Corbett’s Comedy Britain által. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2011 August 15, 8:17-kor a(z) Nézettség témába.
A Flashpoint-nak 4 rész kellett, hogy magára találjon. Nemcsak, hogy nyerte a timeslotját, de teljes lakosság körében a napot is. Mellesleg az előző heti 6.18 milliós nézőszámát javította 6.80 millióra, ami jó pont lehet a CBS-nél neki.
A Haven befagyott. Nem mozdul 2 millió környékéről. Ezáltal el lehet mondani, hogy jobban áll a sora, mint az Alphasnak, vagy az Eurekának. Kábeles fronton a legnézettebb az American Restoration volt 18-49-ben, illetve a Pawn Stars-ismétlést, ami felvezette. Nyitott a Thundercats is, eléggé korrekt számokkal. A Star Wars: The Clone Wars hasonlót produkált tavasszal. A Platinium Hit kisebb erősödést hajtott végre.
A briteknél bemutatkozott a Charles and Diana: The Wedding of the Century az ITV műsorán péntek este. Szombaton búcsúzott a Penn & Teller: Fool Us az első etapjával, amivel sikerült alulmúlnia magát. Elstartolt a John Bishop’s Britain második etapja. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2011 August 14, 1:34-kor a(z) Nézettség témába.
A Flashpoint csak feltornászta magát az első helyre. Országoson más egyéb nem történt.
Kábeles fronton a Torchwood: Miracle Day jókorát zuhant. 636 ezren áll jelenleg. A Haven noha 2 millió alatt, mégis benn a TOP5-ben. Reméljük, hogy számításba veszi a vezetőség, hogy pénteken ez korrektnek tekinthető. A Platinum Hit-et átrakta a Bravo péntekre ugye, ahol 300 ezerrel sereghajtó pozíciót tölt be.
A briteknél pénteken startolt a The Rob Brydon Show második évadja. Szombaton folytatódott The Impressionists: Paintings and Revolution, ami csökkent. A The Marriage Ref U.K. kaszájával egyet kell értenem, nagyon gyenge. A Penn and Teller: Fool Us kétesélyes. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2011 April 28, 11:35-kor a(z) díjátadók témába.
A BAFTA Awards-öt az brit Oscar- és Emmy díjátadónak is szokták nevezni, mivel a szigetország egyik legrangosabb díjátadója, ahol nem csak sorozatok, hanem filmek mellett egyéb produkciók is díjra pályázhatnak a megfelelő kategóriájukban. Hosszabb nevén: British Academy of Film & Television Arts-nak hívják. (A filmes részleg jelöltjeit itt lehet megtekinteni.)
Az idei jelölések között szép számmal szerepel a BBC-franchise. Összesen 51 jelöléssel indul a legesélyesebb angol tévécsatornák sorában. Őt a Channel 4 követi 26-tal, majd az ITV 8-cal és a Sky-franchise 6-tal. 26 kategória vonatkozik ránk, ahol sorozat, színészek, valóságshow-k, szórakoztató műsorok, varieté-k és más egyéb műfajbeli produkciók kapnak helyet. Ezen kívül számíthatunk a Youtube közönség díjra, ami annyit takar, hogy az angolok szavazhatnak az adott produkcióra. (Talán a megtekintés szám minősül egy szavazatnak, de nem vagyok most benne biztos.) A komplett listát a tovább mögött találhatjátok. Nincs olyan sok ismeretlen, legalábbis aki nyomon követi a nézettséges posztjainkat, azok képben lehetnek, hogy kategórián belül, mi-milyen esélyekkel indul.
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2011 January 5, 10:37-kor a(z) Nézettség témába.
Az év utolsóelőtti napján országos tévécsatornán csak ismétléseket lehetett nézni. A legnézettebb a célközönség részéről a The Big Bang Theory volt, míg a teljes lakosság szerint a The Mentalist. Egyhangú a CBS uralma.
Kábeles nézettség hamarosan…
Az angoloknál a The Rob Brydon Show új résszel folyatódott. A Celebrity Juice volt már nézettebb. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2010 October 29, 23:58-kor a(z) Nézettség témába.
Tény, a Medium-nak nincs sok keresni valója a péntek estéken. Fura, hogy a CSI: New York-nál is nézett, hol ott múlt esztendőben uralta a trónt heteken keresztül. Mellesleg a CSI-franchise legfiatalabb ragja volt a célközönség kedvence. A Blue Bloods pedig a teljes lakosságé. A The Good Guys-t sajnos temethetjük. Az, hogy még a School Pride is nézettebb nála, szerintem nagyon égő. Talán a jövő hét jobban kihozza az ízét.
Kábeles csatornák sorából a Suite Life in Deck-et emelném ki a sorból, ami nemcsak hogy 3.53 milliójával kitűnik a tömegből, de a tinédzser lurkók körében eléggé népszerű volt. A Victorius mindössze 2.86 millióval araszol. A Sanctuary hozta a várt visszaesést, pedig a felvezetőjén semmi sem múlt,. A Say Yes to the Dress: Big Bliss a szokás számokkal rukkolt elő, míg a Star Wars: The Clne Wars 2 millió alatt.
Az angoloknál startolt a The Event. A Channel 4 műsorán 1.96 millióan voltak átlagban rá kíváncsiak, azaz a lakosság 10%-a nézte. A The Graham Norton Show új évaddal startolt. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!
Beküldte: Kanyecc 2010 October 19, 23:59-kor a(z) Nézettség témába.
Nem rossz, mármint nem hozott rosszat a Smallville 200. epizódja. Hogy a számoknál maradjunk: a teljes lakosság körében 38%-os, a célközönségében 30%-os növekedést produkált. A legszebb mégsem ez az egészben, hanem az, hogy a Supernatural megtartotta mindegy szálig ezeket, mert ugyanezekkel a számokkal erősödött. A Medium szintén rábiflázott, viszont a Blue Bloods mellől el sem lehet rángatni a nézőket. A School Pride halva született. Nem hiszem, hogy sokáig marad képernyőn.
Nyitott a Sanctuary is. Hiába hiányzik mellőle a Stargate Universe, ez így nagyon korrekt. 1.78 milliójával akár – ha tudja tartani – megkaphatja a negyedik etap bekérését. A Wizards of Waverly Place semmit sem változott, ahogy a Star Wars: The Clone Wars sem.
Az angoloknál debütált a The Mentalist harmadik évadja. (Részletek a tovább mögött.)
Tovább…
Kommentáld!