Déli előzetes (1): The Saint

 
Beküldte: tess 2013 April 17, 11:12-kor a(z) videó témába.

Bevallom a The Transporter remake óta kissé szkeptikusan állok az európai sorozatok feldolgozásához, de a jelek szerint a The Saint remake meg fogja törni az eddigi negatív képet. Ez így előzetes szintjén legalábbis igen csak betalált, mintha csak egy európai környezetbe helyezett Human Target-tel lenne dolgunk.

Mondjuk, az összképet nagyban javítja, hogy a scripten Jesse Alexander jegyzi, míg a rendezői feladatokat Simon West látja el, a jelek szerint igen csak látványosan körítve. De persze a szereplők listája sem utolsó, Adam Rayner (Dexter), Eliza Dushku (komolyan, napestig lehetne sorolni) és Enrique Murciano (CSI) feszít a főbb szerepekben, míg menetközben olyan ismert arcokba futhatunk, mint Thomas Kretschmann, Marius Beatrice Rosen, Yani Gellman, Greg Grunberg, Michael Ornstein, Sanlii Castillo vagy Jason Brooks.

Az pedig csak hab a tortán, hogy a készítők megnyerték maguknak az előző sorozatok két főszereplőjét, Roger Moore-t és Ian Ogilvy-t, akik már az előzetesben is tiszteletüket teszik. Nem mellesleg a készítők a közelmúltban kezdték el házalni a sorozat nemzetközi vetítésének a jogaival és az előzetes érdeklődések alapján igen csak bíztató a helyzet. Még a végén megéljük, hogy tényleg lesz egy kellemes akció-krimi sorozat a kisképernyőn is.


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: tess 2012 December 11, 10:00-kor a(z) Hírek témába.

  • A Fringe nézettsége egyre inkább a szánalmas kategória felé orientálódik. A pénteki részt mindösszesen 2,71M néző látta, amihez 0,9-es demo dukált. Ez bizony lassan CW szint lesz kérem.
  • A kreatív hanyatlás csúcsa lenne, ha a Tv2 jövőre tényleg elindítaná a Gyerek-Megasztárt! Pedig az Origo értesülései szerint igen sanszos a hír.
  • A Disney Channel favoritja Brenda Song visszatérő szereplő lehet a New Girl-ben.
  • Továbbra is remekül teljesít a Les Revenants a Canal+ műsorán, a legutóbbi részt 1,4M-an látták.
  • Tyrant címen pilotot rendelt be az FX a Homeland producereitől. Az írói teendőket Gideon Raff és Howard Gordon látják el, míg a showrunner várhatóan Craig Wright lesz. A munkálatok várhatóan tavasszal kezdődnek el. A sztori egy amerikai családról szól, akik egy diktatórikus közel-keleti országba költöznek.
  • A napokban elkezdték leforgatni a Breaking Bad maradék 8 részét. Azt hiszem lassan tényleg egy korszak ér véget.
  • A Royal Pains 2 órás filmes kikacsintást kapott The Royal Wedding címen, ami december 16-án kerül majd adásba.
  • Robert Patrick a Last Resort után várhatóan a True Blood 6. évadjában lesz állandó szereplő.
  • A The Walking Dead 3. évadjának eddig adásba került 8 része 5,32-es demoval futott átlagban.
  • Kikerültek a Spartacus: War of the Damned epizód címei a netre, eszerint a finálé 2013. március 29-én lesz esedékes és az árulkodó Victory címet kapta.
  • RuPaul vendégszerepelni fog a Happy Endings egyik 2013-as részében.
  • Ahogy várható volt a Dallas készítői beleírják Larry Hagman azaz Jockey halálát a sorozatba. A színész előtti tisztelgés és a karakter temetés várhatóan a 2×08-ban lesz március 11-én.
  • Ever Carradine feltűnik majd a Bones-ban.
  • Dan Stevens kiszáll a Downton Abbey-ből, a karakterével kapcsolatban egyelőre még semmi hír, de beszélnek egy lehetséges újra castingról is.
  • Eliza Dushku lehet a The Saint női főszereplője. Igen, a ’62-es Roger Moore féle sorozat remakejéről van szó!

1 Hozzászólás

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2008 June 16, 15:26-kor a(z) casting,Hírek,Heti adag,magyar ajánló témába.

  • 24-rajongóinak figyelem. Jon Voight ott lesz a sorozat hetedik évadjában. A színész nem mai kutyának számít a szakmában. Igaz, nem mostanság játszott sorozatokban az is szent, viszont A nemzet aranyában vagy éppen a Transformers-ben láthattuk. Továbbá már az sem titok, hogy a kétórás tévéfilmben fogják felvezetni szerepét. Novemberig tessék várni, ha új hír jön, azt meg új is megírjuk.
  • Nem írók róla emlékeztetőt, viszont mától újra láthatják a kedves tévénézők a Filmmúzeum műsorán Az Angyal (The Saint) című 1962 és 69 között futó krimisorozatot, miben a kémtörténet kedvelői meglelik mindazt, ami ebben a korszakban nézők millióit ültette a képernyők elé.
  • Megint egy original filmben gondolkodik a TNT, melynek a Living Proof címet adta. A casting javában tart, így nem csoda hogy már ott van a szerepgárda között: Bernadette Peters, Swoosie Kurtz (Pushing Daisies, Huff) és Angie Harmon (Women’ Murder Club). Készítők között pedig: Renee Zellweger, Craig Zadan és Neil Meron.
  • Na, most látom a hírt, hogy a True Blood premierjét szeptember 7-ére tűzték ki. Az unaired-pilot már felkerült netre. Ezt délelőtt folyamán jeleztük, vizsgám után jön a kritika róla, viszont addig pár szót róla. A vágatlan pilot – tuti az, hiszen 56 perces – nem dobott hanyatt. Ha választanom kell, akkor inkább a TNT-s Blood Ties mellett teszem le a voksom, viszont egy nézést megér, de nagyon B/C-kategóriás az egész.
  • A HBO újabb pilotnak adott berendelés, a Palladium, amit drámasorozatnak szánna, és ami egy éjszakai bárban fog játszódni.
  • A Fringe-nek nem kis feneket kerítenek a készítők. Mielőtt még jönne a pilot rész augusztus végén megjelentetnek egy képregényt belőle, amolyan felvezető gyanánt! Ha bejön, akkor hasonló lesz a felállás, mint a Heroes-esetében.
  • Az ABC belevág egy fantasy pilot készítésébe, melynek a Captain Cook’s Extraordinary Atlas címet adták. Eddig kaszting híreink szerint, már leszerződtették Janel Moloney-t (Brotherhood, The West Wing) és Jodelle Ferland-et (Kingdom Hospital).
  • S, végezetül! Újabb sztrájk elé nézünk? A SAG nem enged a követeléseiből, azaz legyen minden ár, juttatás, meg amiből be tudnak részesedési pénzt szedni legyen magasabb. Na fasza lesz, ha most meg ők kezdenek bele egybe!

Kommentáld!

free web stats