Az elmúlt hetek ítéletei

 
Beküldte: Kanyecc 2014 October 4, 1:55-kor a(z) Hírek témába.

Még nincs meg az 2014/15-ös idény első újonc berendelése, de már közel járunk hozzá. Az elmúlt 2 hétben nagyon sok berendelés és kaszálás történt. Össze is gyűlt egy szép kis csokor, melyekről most egy-egy pontban meg is fogunk emlékezni.

BERENDELTÉK:
  • DCI Banks (ITV – 4. évad) – Nézettségileg adta magát a döntés. Nincs mit kommentálni.
  • Devious Maids (Lifetime – 3. évad) – A Lifetime egyetlen jól menő sorozata, még akkor is, ha az előző szériához viszonyítva 30%-kal romlott a nézettségi mutatója. Így a szériájával átlagban 1.81 milliót produkált, illetve a 18-49 évesek körében: 0.61-es demót.
  • Hollywood Game Night (NBC – 3. évad) – Nem volt kimagasló a teljesítménye, eléggé hullámzott, de az NBC azt mondta, hogy kell. Mindezt 3.92 millióra, valamint 1.14-es demóra. Logika? Ne keressük, mert nincs.
  • Married (FX – 2. évad) – Ha azt vesszük, hogy a Saint George-ot elkaszálta az első évadot követően az FX, akkor nincs igazság, azaz nincs logika a döntés hátterében; viszont ez a Marriednél cseppet se érdekel, mert a sorozat korrekt kritikai visszhangot kapott. Átlagban 680 ezer nézőt ültetett le, valamint 0.36-os demóval muzsikált a 18-49 évesek körében.
  • Mistresses (ABC – 3. évad) – 2%-nyit csökkent a teljes lakosság körében, míg 16%-nyit a célközönségben. Ettől függetlenül az ABC rábólintott, mert nyári sorozatnak tökéletes. A 2. évadjával 3.71 milliót kapart valahogy össze, illetve 0.97-es demót.
  • You’re The Worst (FXX – 2. évad) – Az FX-nél megszokhattuk, hogy inkább a minőségre utaznak, mint sem arra, hogy valami jó nézettséget generáljon. Lement a sorozat első szériája, átlagban 560 ezren nézték. 0.29-es demója se túlságosan kimagasló a teljes lakosság körében – pláne nem úgy, hogy a pilot 0.4-gyel muzsikált, illetve 765 ezer össznézővel. Ettől függetlenül a minőség adott, a csatorna nyitott a folytatására.
  • Young & Hungry (ABC Family – 2. évad) – Míg a Mysteries Girl szarul, addig a Y&H jól teljesített. Hozta is átlagban a 900 ezres mutatót a teljes lakosság körében, valamint a 0.4-es demót, amivel zöld utat kapott a folytatás berendelésére. Azt azért hozzáfűzném, hogy nagyon kellett a finálénál megtörtént 23%-os nézettség növekedés, amivel majdnem hozni tudta a pilot mutatóit.
  • Satisfaction (USA – 2. évad) – Ez egy hajszálon múlt, de tényleg! Az a harci helyzet, hogy a Rush-sal szinte fej-fej mellett haladtak. Teljes lakosságban még gyengébben is teljesített, mint előbbi, viszont egy picivel erősebb volt a 18-49 évesek körében. Ezek szerint utóbbi számíthat az USA Networknél. Vagy csak feldobtak egy érmét?
  • Star Wars: Rebels (Disney XD – 2. évad) – Még csak a sajtósok látták a legújabb Star Wars animációs sorozat kezdését, de a gyermek adónál annyira bíznak benne, hogy még premier előtt berendelték a folytatását, hogy a munkálatok ne álljanak le.
  • The Sing-Off (NBC – 5. évad) – Most akkor mi is van? Már csak azért kérdem, mert az NBC sincs tisztában, hogy mit akar. Történt ugyanis anno, 2012-ben az Upfronts időszakában, hogy elkaszálta a The Sing-Off-ot. Majd egy évvel később berendelte a 4. évadot, most pedig az 5. szériájára bólintott rá, hiszen átmeneti időszakban nagyon is megállja a helyét. Akkor meg miért ne ölne bele elegendő pénzt. Anno a 4. etap 7 résszel 5.94 milliót hozott a decemberi időszakban, valamint 1.7-es demót a 18-49 évesek körében.
ELKASZÁLTÁK:
  • Dallas (TNT – 3. évad) – A csúcson kell befejezni. Megfáradt a Dallas a 3. évadjára. Nézettség szempontjából 30%-ot vesztett legalább az előzőhöz képest. Nem beszélve arról, hogy a TNT palettáján a Legends és a Franklin & Bash előtt zárt, azaz a 7. helyen állt. Átlagban: 1.92 milliót hozott, míg egy No.1 Rizzoli & Isles éppenséggel 5.24 millión áll. Adta magát a döntés, egy újabb remake szállt ki a párbajból.
  • Jennifer Falls (TVLand – 1. évad) – Egy szitkom, amit öröm volt nézni. A TVLand az alacsony nézettség miatt inkább a spórolós elkaszálása mellett tette le a voksát. Eleve van két veteránja, ami jobban viszi a pénzt, mint előzőleg.
  • Mystery Girls (ABC Family – 1. évad) – Már a kezdése (0.759 millió; 0.34-es demó) se volt kimagasló az ABC Family nyári üdvöskéjének, de a folytatás se hozott fellendülést. A finálé alkalmával (0.542 millió; 0.24-es demó) igaz némileg megszedte magát az előző részekhez képest (0.365 millió; 0.15-ös demó), de hát ilyen mélységben nincs más lehetőség. Kasza jogos és megérdemelt. Egy részt se láttam belőle, vesztettem valamit?
  • Rush (USA – 1. évad) – Ezt nem teljesen értem. A Satisfaction úgy élte túl az 1. évadját, hogy teljes lakosságban gyengébben teljesített, mint a Rush. Sőt, 18-49 évesek körében se túlságosan nagy a differencia kettőjük között, mindössze 0.01. Pénzfeldobás dönthetett? (Nála már csak a Covert Affairs gyengébb.)

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 10, 10:35-kor a(z) Hírek témába.

  • Webrip-es változatban tölthető a Masters of Sex 1×03-as része.
  • A Grey’s Anatomy 10. évadjába felmerült az a történeti kiegészítés, hogy lesz egy esküvő. Valamikorra az évad közepe felére tervezik.
  • Lyndsy Fonseca és David Henrie duóval készült interjú a How I Met Your Mother kapcsán.
  • Alicia Lagano és Billy Miller vendégszerepelni fog a Castle 6×04-ben.
  • Michael Klesic beugrik az Agents of SHIELD 1×04-es részébe, amit Roxann Dawson fog rendezni.
  • Jessalyn Wanlin vendégként tűnt fel a Modern Family 5×04-es epizódjába.
  • Van néhány címünk: John DoeSleepy Hollow 1×05; Snake EyesWitches of East End 1×08; Live Feed / Shot Through the Heart / Taking Stock / Diamond ExchangeWhite Collar 5×10-13; The DeadAmerican Horror Story 3×07;
  • A GIF-parádé második szakaszában megleshettek néhány remek alakítást, mármint olyan pofákat, amikkel nem sűrűn találkozni a képernyőn.
  • Miután végleg befejeződött a Breaking Bad, megkezdődött a különféle forgatáson felhasznált tárgyaknak az elárverezése. Gondolok olyasmikre, mint Tuco-nak a grilljére, amit 20.250 dollárért vásároltak meg, vagy más egyébre, melynek listáját itt tessék visszanézni. Elképesztő, mennyi pénzt lehet így utólag még kisajtolni a remek drámából.
  • A Hard Knocks című NFL-dokureality következő évadjára nem volt önként jelentkező csapat, így majd ők választanak ki egyet.
  • Gondoltátok volna, hogy ennyi easter eggs van elrejtve a The Walking Dead-ben?
  • Az oroszok megvásárolták a francia Braquo című Canal+-os sorozatot, melyből remake-et fognak készíteni.
  • Robert Forster és Lou Diamond Philips vendégszerepelni fog az Ironside-ban.
  • Tom Cavanagh és Jennifer Irwin beugrik a The Goldbergs-be.
  • Chad Michael Murray és Vrandon Routh aláírt a Chosen következő évadjába.
  • Paget Brewster tiszteletét teszi a Community-ben.
  • Enver Gjokaj visszatérő státuszban emlegetett a Witches of East End által, ami a Lifetime legújabb boszorkányos sorozata.
  • Készülőben a Remington Steele folytatása, mármint az NBC berendelt egy szitkomötletet, ami kvázi ennek lennek az utódja.
  • Kate Walsh, Joey King és Josh Close a Fargo legújabb szereplőiként csatlakoztak.
  • Lauren Ambrose aláírt a Deliverance Creek címre hallgató Lifetime pilotba, amit Jon Amiel rendezhet. Ennek a története játszódik az amerikai polgárháború időszakának végén, amikoris egy fiatal nő meg akarja védeni a családját. 2 órás backdoor-pilotként szuggeráló tévéfilm készül belőle, aztán majd a nézettségfüggvényében döntenek.
  • Ashley Tisdale vendégeskedni fog a The Crazy Ones-ban.
  • Már van audiókönyv is a The Walking Dead-hez. Kezd ez a rajongás megszállottsághoz vezetni.
  • Mit gondol Lucas Neff Parade a Raising Hope 4. évadjáról, nos, ebben az interjúban mindenre fény derül.
  • Phyllis Smith és Fitz Houston vendégszereplője lesz a Trophy Wife 1×05-nek.
  • Nathan Lane (The Producers) és Fred Willard (Best in Show) a Modern Family 5×07-es epizódjában fognak feltűnni.
  • Megjött a sajtóanyag, a Being Human US negyedik évadja januárban fog folytatódni. Az előző 3-hoz készült egy recap, azaz egy gyorstalpaló videó.
  • Hogyan is állunk a Helix szereplőgárdájával és ki-kit alakít benne? – Innen kiderül minden.
  • December 9-én tér vissza újabb 7 résszel a The Sing-Off negyedik évadja. December 23-án kétórás epizóddal jelentkezik a fináléjával.
  • Az Esquire Network berendelt két új különkiadást őszre. Az egyik a Women We Love, melynek címe eléggé beszédes. Ezt november 19-én láthatjuk. Na, de tényleg a nőkről fog szólni, akik inspirálnak minket, lenyűgöznek és a többi. A másik a Best Bars in America, amelyben pedig keresik a legjobb bárokat Amerikában.
  • Január 23-án folytatódik a King of the Nerds a 2. évaddal.
  • November 10-én lesz a Shake It Up sorozatzárója, melyben hallhatjuk Zendaya legújabb zenéjét. Mondhatni, ezzel akarják megteremteni a nézőszámot, ami akár simán be is jöhet.
  • A Nickelodeon az alábbi sorozataihoz terveztetett Halloween-i témájú epizódot: a Sam & Cat-hez, a The Haunted Hathaways-hez, a Teenage Mutant Ninja Turtles-hez, a SpongeBob SquarePants-hez, a See Dad Run-hoz, a Peter Rabbit-hez és a Deadtime Stories-hez.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 March 14, 22:42-kor a(z) Hírek témába.

  • Interjú Naya Rivera-val, a Glee egyik szereplőjével.
  • Újabb forgatási képek a Once Upon a Time 2. évadjához. Kb. mindennap érkezik ki új, lassan már nem is közlöm őket.
  • Chelsea Handler beugrik a Whitney 2×15-ös részébe.
  • Van néhány címünk: Virgins / Winston’s Birthday, Part 1-2 New Girl 2×23-25; Red John’s RulesThe Mentalist 5×22; What’s Wrong with Normal / Trust Me / Ocean ViewBates Motel 1×03-05;
  • Reg E. Cathey vendégeskedni fog a Grimm 2. évadjának zárásban.
  • Larry King az 1600 Penn 1×13-as részében fog feltűnni, mint ahogy Robbie Amell; utóbbi az 1×12-esben is feltűnik, ahogy Hannah Simone is.
  • Jasika Nicole vendégszereplője lesz a Scandal 2×19-nek.
  • 12 óra alatt meglett a Veronica Mars-filmre az a 2 millió dollár, ami hiányzott a költségvetéséből. Ezzel már tényleg hivatalos is, hogy lesz. Nyáron kezdődhet a forgatás.
  • Az NBC berendelte a negyedik évadját a The Sing Off nevű reality-nek. (Az ok azért kézenfekvő, mert a rendes sorozatai nagyon csekély számokat hoznak.)
  • Változások az NBC-nél. Április 4-én keddről csütörtök estére kerül át a Go On, azaz megkapta a The Office felvezetését. Április 6-tól a Smash szombatonként lesz elérhető. Rossz nézettsége miatt száműzi a hétfőkről. Jah, és a The New Normal április 2-án duplázva búcsúzik.
  • További változás, hogy a Ready for Love április 9-től a The Voice mögé kerül. Erre leszek csak istenesen kíváncsi.
  • Március 31-én és április 7-én dupláz a Celebrity Apprentice, míg a további adásokban 1 órányi műsoridőt szállítanak csak.
  • Jamey Sheridan (Homeland) beugrik az NCIS 10×19-be.
  • John Stamos visszatérő szereplője lesz a Necessary Roughness harmadik évadjába.
  • High Dillon több epizód erejére feltűnik a Continuum második évadjában.
  • Megvolt a Bates Motel vörösszönyeges premierje.
  • Colton Haynes állandó szereplője lesz az Arrow második évadjának.
  • Szintén előléptették Jonathan Del Arco-t, aki a Major Crimes-ban lesz állandó szereplő.
  • Dakota Johnson beugrik a The Office dupla részes évadzárásba.
  • Linda Hamilton a március 24-i Lost Girl epizódban fog feltűnni. Egyébként április 14-én lesz az évadzáró epizódja.
  • Március 14-től átkerül csütörtökre a Motive. Valószínűleg vasárnap nem hozott olyan jó számokat? Aidan Devine (A History of Violence), Tammy Gillis (Less Than Kind), és a Gemini-díjas David Julian Hirsh (Weeds) pedig vendégszereplője lesz.
  • Ang Lee fogja rendezni az FX-es Tyrant című pilotot.
  • Március 16-tól elkezdi adni a TV Land a Golden Girls-t. Szombaton és vasárnap maraton formában.
  • Nyáron tér vissza a Strike Back új szériája, amelybe Robson Green, Dougray Scott és Milauna Jackson csatlakozott.
  • Április 4-én érkezik a NY Ink és az America’s Worst Tattoos új epizóddal.
  • Nyáron debütál a Bad Girls All-Star Battle új szériája, benne Ray J.

Kommentáld!

Elmaradt hétfői nézettségek: 12/05, 12/12, 12/19

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 27, 2:17-kor a(z) Nézettség témába.

(December 19-i nézettségi számokkal foglalkoznánk.) Búcsúzott a Terra Nova az első évadjával. Nem túl erősen, inkább gyengén, de mivel egy hype-olt koncepcióról beszélünk, így sanszos, hogy a Fox berendeli a második évadját. Célközönségben mindössze 2.2-es demóval a középmezőnybe hozta be magát. Nála még a Fear Factor US is nézettebb volt ilyen téren. A 2 Broke Girls lett a nap meglepetése, ugyanis ismétlésével verte a Two and a Half Men ismétlést, ami nagy szó! A Who’s Still Standing? elstartolt, ám hogy ebből mi lesz hosszabb távon, azt nehéz lenne megjósolni.

A kábeles részlegen a Monday Night Football-t nézték a legtöbben, azonban kiemelkedett a sorból a The Closer és a Rizzoli & Isles is, ami „nyári szünetéről” tért vissza.

A briteknél a Terra Nova félmillióval fut. Újoncként bemutatkozott a BBC Two műsorán a The Bleak Old Shop of Stuff, ami átlag közeli nézettséget produkált. (Részletek a tovább mögött. Először a december 19-i adatok, aztán a 12-i, majd végül az 5-i a szokott formában.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/28 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 22, 3:56-kor a(z) Nézettség témába.

Napi nézettségi adatok pótlásába kezdenék. Itt a téli szünet, ennél jobb időszakot keresve se találhattam volna. Röviden, tömören a lényegek következnének. A CBS ismételt. A Terra Nova 2.2-es nézettségével átlagos, már ha az évadteljesítményét vesszük alapul. Az ABC akár el is kaszálhatná a You Deserve It című sorozatát. Az Enlightened 151 ezerrel sereghajtó. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/21 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 30, 18:40-kor a(z) Nézettség témába.

5.2-es demóval futott a Two and a Half Men, amivel akár lehet a hét legnézettebb sorozata a 18-49 évesek körében, hiszen a hét második felében Hálaadás volt. A Terra Nova olyan mélységekben van, ahol eléggé kétesélyes a jövője. Ha a Fox be is rendeli, akkor se azért, mert megnyugtatóak a mutatói, hanem inkább a hype miatt. A The Sing-Off búcsúzott a harmadik évadjával. A House is eléggé megzuhant. A Hawaii Five-0-t majdnem elcsípte a Castle a célközönség körében. A Mike & Molly önmagában is nagyon erős, nemhogy a TAAHM mögött. A 2 Broke Girls 51%-kal hoz ki többet a 20:30-as timeslotból, mint tavaly a Rules of Engagement.

A kábeles részleg beállt. A No.1. még mindig a Monday Night Football, majd a WWE Raw dupla része a No.2-3. A Bored to Death és az Enlightened csak vergődik. Hétfőn az HBO-nak nincs semmi keresnivalója. – A számok is engem igazolnak.

Az I’m a Celebrity… Get Me Out of Here! vasárnaphoz képest 1 milliót vesztett. Úgy néz ki, hogy ez lesz a későbbiekben a menetrend. Amit összeszed hétvégén, azt elveszti hét közben. A MasterChef U.K. némit erősödött, míg Brave New World with Stephen Hawking gyengült. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/14 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 24, 2:03-kor a(z) Nézettség témába.

A CBS szitkom blokkja uralja a 18-49 éves TOP-lista első négy helyét, s aztán jön csak a Dancing with the Stars. A fura, hogy a How I Met Your Mother sikeresen a Mike & Molly előtt zárt. Volt erre mostanság példa? – Valahogy nem rémlik. A Terra Nova visszaszedte elvesztett fiatalságát. A Gossip Girl és a Hart of Dixie a továbbra se veszélyeztet senkit se. A Hawaii Five-0 kikapott a 20/20-tól, ami meglepő, hiszen a CBS totálisan nem nyerte a napot. Amit mindenképp meg kell említenem, hogy a Terra Nova a tavalyi ilyenkor teljesített House értékeknél 42%-kal gyengébb. Vajon ezt számításba veszi a Fox?

Ha hétfő, akkor az esti foci és a pankráció ülteti le a kábeles tévénézőket. Kiemelkedett a Love & Hip Hop második etapjának premierje a sorból. A Bored to Death és az Enlighetened megerősödött, de a jótól kibaszott távol.

A briteknél folytatódott az I’m a Celeberity… Get Me Out of Here! Vasárnapi évadkezdéséhez képest visszább esett, de ezen nincs mit csodálkozni. A Junior Apprentice se olyan számokkal jelentkezik, mint amivel kellene. A Terra Nova náluk 661 ezerrel fut, ami jobb, mint az előző hetek teljesítménye. (Részletek a tovább mögött. – Ismételten ausztrál nézettség kiegészítéssel!)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/07 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 10, 11:17-kor a(z) Nézettség témába.

Korrigálták a tévécsatornák a Halloween-i visszaesést. Továbbra is a Two and a Half Men a legnézettebb. Minden tekintetben. Ashton Kutcher remek utánpótlása lett Charlie Sheen-nek. Hamar megszerették a nézők. Van esélye a Terra Nova-nak? Csak arra alapozom a kijelentésem, hogy célközönségben 23%-os erősödést produkált az előző héthez képest. A másik meglepetés a 2 Broke Girls, ami biztosan továbbjutó, hiszen a Rules of Engagement tavalyi értékét 45%-kal felülmúlja. Az NBC-s produkciók stabilan tartják magukat. A Hart of Dixie esélytelen. Ha 1 milliót elkezdi súrolni, akkor biztos kasza, a The CW egyelőre halogatja a döntést. Ugye se tud nézettebb ismétlést a helyére pakolni.

Atyaég. Az HBO-s produkciók maguk alatt. Az Enlightened-et 100 ezren se nézték, míg a Bored to Death alig 150 ezren. Ami országos tévéknél a péntek, az az HBO-nál a hétfő a jelek szerint. Az ESPN viszont tarolt a Hétfői esti focival, amit 16.8 millióan néztek.

A briteknél bemutatkozott a The Jury című újonc, ami elég korrekt számokat produkált. 6.22 milliójából sanszos, hogy egyet minimum el fog veszíteni a folytatásra. A Young Apprentice stagnálva araszolgat az évadfinálé felé. Nyitott a BBC Two-n a The Proffessionals alcímre hallgató MasterChef negyedik etapja, ami a szokásost hozta. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/31 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 5, 23:14-kor a(z) Nézettség témába.

Globális mértékű visszaesés mutatkozott hétfőn. Ezt betudjuk a Haloween-nak. Egyedül a Castle erősödött az előző héthez képest a 22 órás blokkban, ahol ismételten felül kerekedett a Hawaii Five-0 teljesítményén. A Two and a Half Men megszokott 5.0 feletti demója most 4.7-es lett. Kérdés, mennyivel fog visszaemelkedni jövő héten. Volt Terra Nova is, ami az október 17-i részéhez képest 23%-kal zárt alacsonyabb számokkal célközönségben.

Az emberek inkább Monday Night Football-t néztek. A Ghost Hunter nagy népszerűségnek örvendett. Az Enlightened tovább csökkent. Tutira nem lesz meg ilyen számokkal a második évados berendelése.

A briteknél startolt a Top Boy című négy részes sorozat. Kezdésnek nem erős, inkább. A Junior Apprentice felkapott lett a BBC One jóvoltából. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/24 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2011 November 3, 1:31-kor a(z) Nézettség témába.

A Dancing with the Stars megemberelte magát, hiszen 17 millióval futott múlt hétfőn. Noha meggyengítette a baseball ötödik meccse, mégis azt kell mondanom, hogy az ABC most az egyszer magára talált. Mellesleg, amit mindenképp meg kell említenem az a 20:00 és 20:30 közötti nézőtömeg, ugyanis közel 45 millió nézőt ültetett le az 5 országos tévécsatorna a kínálatával. Ejha. A Two and a Half Men messze a 20 milliós álomnézettségtől, de így se nevezném gyengének, pláne úgy, hogy nyerte az estét toronymagasan, s ezzel a 2 Broke Girls is jól járt. Azért egyszer kíváncsi lennék, mennyit hozna egy másik napon. A Hart of Dixie lehet az a sorozat, ami lecseréli a haldokló Gossip Girl-t?

Kábeles fronton is zajlott az élet. A Monday Night Football tarolva nyert. Célközönségben hasonlót produkált, mint a Hawaii Five-0. Az Enlightened és a Bored to Death továbbra is nagyon gyenge. Ebből lesz-e folytatást, azt meg nem merném jósolni továbbra se. Túlságosan erős a mezőny hétfőn nekik.

A briteknél elstartolt a Junior Apprentice 2. évadja, ami a 4 milliós kezdésével kevéskének mondható. Pláne, ha a drámákat vesszük alapul. A Doc Martin növekedett, míg a Brave New World with Stephen Hawking jókorát zuhant. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats