2019/20 – Az első hét nézettsége újoncokra fókuszálva

 
Beküldte: Kanyecc 2019 October 3, 19:27-kor a(z) Nézettség témába.

Túl vagyunk az első tévés hetén a 2019/20-as idénynek. Mint az majd látható, 13 újonc mutatkozott be több-kevesebb sikerrel. Terveztem, hogy felélesztem a nézettséges rovatot, azonban nem volt elég kapacitásom, viszont mindenképp fontosnak tartom, hogy legyen egy összegzés arról, miként teljesítettek a „pilot epizódok”.

Emlékeztek a márciusi összegző írásomra, amiben az addig képernyőre tűzött országos újoncok nyitányáról csináltam egy TOP-listát? – Ha nem, akkor ide klikkelve pótolhatjátok. Szerintem felesleges arról beszélni, hogy melyiket mi vezette fel és milyen timeslotban futott, helyette térjünk rá a lényegre, ami a The Conners-nél, a Manifest-nél, az FBI-nál és a God Friended Me-nél adja magát, hiszen ez a négyes volt arra képes, hogy 10 millió felett hozzon a 2018/19-es szezonban. Direkt nem vettem bele a pakliba a The World’s Best-et, mivel a Super Bowl által szép megtámogatást kapott. Ha átbattyogunk a 18-49 évesek körébe, akkor a The Conners, a Manifest és a The Masked Singer teljesített 2.0-ás demóérték felett.

Most, hogy előttünk néhány fogózkodópont, amondó vagyok, lessünk egy pillantással rá a 2019/20-as idény első fecskéire.

Teljes lakosságban:

Mi történt? – tehetném fel teljesen jogosan a kérdést, mert a 10 milliós nézőszám közelében se voltak. Annyira nem, hogy 6 millió az, ami jónak tekinthető a listán. Ezt pedig két CBS-es újonc pakolta le az asztalra: a The Unicorn és az All Rise. A dobogó harmadik fokát is ő foglalja el a Carol’s Second Act-tal, és a negyedik helyet is behúzták a Bob Hearts Abishola-val.

A leggyengébben a Bless The Harts teljesített a Fox részéről, bár ez könyvelhető volt, mégis csak egy vasárnapi animációs újoncról van szó. 1.815 milliós részátlagát azonban az NBC-nek sikerült überelnie a Sunnyside-dal, ami mindössze 1.773 millióval rajtolt. Tavaly, hasonlóan gyengén csak a The CW-es üdvöskék rajtoltak.

Mutatnám a listát teljes egészében:

01. The Unicorn (CBS – 1×01) – 6.043 millió
02. All Rise (CBS – 1×01) – 6.030 millió
03. Carol’s Second Act (CBS – 1×01) – 5.965 millió
04. Bob ♥ Abishola (CBS – 1×01) – 5.886 millió
05. Stumptown (ABC – 1×01) – 4.614 millió
06. Bluff City Law (NBC – 1×01) – 4.605 millió
07. Evil (CBS – 1×01) – 4.558 millió
08. Emergence (ABC – 1×01) – 4.122 millió
09. Prodigal Son (FOX – 1×01) – 4.046 millió
10. Mixed-ish (ABC – 1×01) – 3.914 millió
11. Perfect Harmony (NBC – 1×01) – 2.627 millió
12. Bless The Harts (FOX – 1×01) – 1.815 millió
13. Sunnyside (NBC – 1×01) – 1.773 millió

A fiatalok körében:

Nem csak a teljes lakosságnál mutatkoztak a megbotránkoztató mutatók, hanem a célközönségnél is. Ha vettek egy kószapillantást a lenti listára, akkor hamar abszolválhatjátok, hogy nincs olyan elsőévados nyitóepizód, ami 1-es demóérték felett hozott volna. Holott tavaly, ha a reality blokkot leszámítjuk, akkor is tíznél többet fel tudnék sorolni. És csak egyetlen év telt el, arról se beszélhetek, hogy 3-4-hez mérten hasonlítgatok.

A jelenlegi trónfoglaló a Prodigal Son, és ha belegondoltok, akkor így már adja is magát, hogy miért adott ki a Fox egyből két kritikusokra építkező kedvcsinálót a premierjét követően. (Itt nézhetők meg.) Nyilván a második helyet behúzta az ABC spinoff komédiája, a Mixed-ish, ami érthető; és ha már jól szerepelt a teljes lakosságnál a Bob Hearts Abishola, itt se maradhatott le a TOP5-ből.

Meglepő mód az Evil a vártnál jelentősen gyengébben teljesített. Mire fel akkor ez a kritikai visszhang? Mutatnám a listát:

01. Prodigal Son (FOX – 1×01) – 0.96
02. Mixed-ish (ABC – 1×01) – 0.91
03. Bob ♥ Abishola (CBS – 1×01) – 0.87
04. Bluff City Law (NBC – 1×01) – 0.81
05. The Unicorn (CBS – 1×01) – 0.80
06. Emergence (ABC – 1×01) – 0.79
07. Carol’s Second Act (CBS – 1×01) – 0.70
07. Bless The Harts (FOX – 1×01) – 0.70
09. All Rise (CBS – 1×01) – 0.69
09. Stumptown (ABC – 1×01) – 0.69
11. Evil (CBS – 1×01) – 0.60
12. Perfect Harmony (NBC – 1×01) – 0.50
13. Sunnyside (NBC – 1×01) – 0.40

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 23, 12:16-kor a(z) Hírek témába.

  • Felkerült a netre a Prodigal Son mellet a The Unicorn pilot epizódja is – így a talpraesett tévésorozat függők már csekkolhatják.
  • Brian Thomas Smith, Aynsley Bubbico és Eliza Shin beugrik a The Neighborhood 2×02-es részébe – amit Mark Cendrowski rendezésével érkezhet.
  • Lisa Linke vendégszereplőként tűnik fel a Bless This Mess 2×02-es részébe – amit Ken Whittingham rendezhetett, míg Rob Rosell felelt a forgatókönyvéért.
  • Október 25-én „különleges premier” címszóval debütál a Botched 6. évadja az E! műsorán, majd pedig a folytatást november 5-től kapjuk meg. Középpontjában: Dr. Terry Dubrow és Dr. Paul Nassif, akik híresek a plasztikai sebészet szakmájában. Az előbbi eventnek az alcíme: a Most Outrageous Patients Speciel lesz.
  • November 10-én érkezik 21 órás kezdéssel a Showtime műsorára a Back to Life premierje, ami a búcsúzó The Affair timeslotját örökli meg, aminek sorozatzárása november 3-án lesz terítéken. Előbbi napon rajtol a Shameless 10. évadja, ami 20 órára kerül.
  • Február 9-én térhet vissza a Kidding a 2. évaddal a Showtime-ra.
  • Van néhány címünk: Better is the End of a Thing Than Its BeginningThe Righteous Gemstones 1×09; Care PackageMrs. Fletcher 1×03; The Seven Stages / 743 / The End of SomethingThe Umbrella Academy 2×08-10; StardustThe Bold Type 4×08; PurgatoryThe Magicians 5×10; Funny MoneyS.W.A.T. 3×03; OutbreakSchooled 2×05; We Few, We Happy Few, We Band of Gallaghers! / Sleep Well My Prince, For Tomorrow You Shall Be King / Which America? / A Little Gallagher Goes A Long Way Shameless 10×01-04; Welcome to the BullyThe Neighborhood 2×02; Phase TwoBless This Mess 2×02; 3 StarsEvil 1×03;
  • A Lifetime berendelte a Married at First Sight 10. és 11. évadját. A csatorna egyben ki is tűzte a premierjét a folytatásnak, amit január 1-jén kapjuk meg. Most majd Washington DC-ben zajlanak a történések.
  • Sakina Jeffrey (House of Cards) vendégszereplőként tűnik fel a Prodigal Son 1×03-as részében, Charlayne Woodard és Frank Wood társaságában.
  • Michael Stahl-David visszatérő szereplő lesz az Almost Family-ben.
  • Nem csak a kanadai CBC műsorán tér vissza az Anne with an E 3. évadja, hanem a Netflix-re is. A csatorna főszereplője tette közzé a streaming szolgáltatós debüt időpontot ami január 3-ra esik. A kanadaiaknál szeptember 22-én debütál.
  • Van még néhány címünk: A Secret Which I Desired to Divine / There is Something at Work in My Soul Which I Do Not Understand / What Can Stop the Determined Heart / A Hope of Meeting You in Another WorldAnne with an E 3×01-04; Do You Think I’m a Bad Man? How to Get Away with Murder 6×03; Goat Yogurt and Ample ParkingMom 7×03; You Broke LoveEmpire 6×03; Breaking Up is Hard to DoThe Unicorn 1×03; Proverbs 17:3 / Golden Time / Last CallSupernatural 15×05-07; Fear ResponseProdigal Son 1×03; Jenny UnfilteredBless the Harts 1×02;
  • A Prodigal Son-ban Malcolm Bright-et alakító Tom Payne fiatal megfelelője Kashan Wilson lesz. Tehát valamilyen szinten lesz időben való ugrálás.
  • Október 5-én debütál a Pit Bulls & Parolees az Animal Planet műsorán a 14. évaddal.
  • A Netflix berendelte a GLOW 4. és egyben utolsó évadját. A debütje 2020-re várható.
  • Alaina Huffman (Supernatural) csatlakozott a The 100 7. és egyben utolsó évadjába. Ő fogja alakítani Nikki karakterét, aki egy kiszámíthatatlan és heves bankrabló; aki egy vezető lesz a Sanctum világában. Nézzétek el, nem nézem a sorozatot, így remélem nem írtam butaságot. A The CW 2020-ban hozza vissza.
  • Paget Brewster vendégszereplője lesz a Mom 7×03-as epizódjának, ahol Bernie Kopell, Jayson Blair és Helen Siff is feltűnik. A rendezésért James Widdeos felelhet.
  • Bre-Z lesz az egyik visszatérője az Empire 6×03-as részének.
  • Ha pedig már Empire, az megvolt minden nézőjének biztosan, hogy Lucious karakterét alakító Terrence Howard-et fiatalon Jeremy Carver formálja meg; míg Cookie-t felnőttként: Taraji P. Henson, fiatalként pedig Ajiona Alexus.
  • Nicole Byer formálja meg Michelle testvérét a The Unicorn-ban, akivel az 1×03-ban is találkozhatunk. A vendéglistán még feltűnik: Christina Moore és Princess K. Mapp.
  • John Glover és Dascha Polanco vendégszereplője lesz az Evil 1×03+nak, ahol Marti Matulis-t visszatérőként emlegetik a stáblistában.
  • Holly Hunter vendéghangként lesz jelen a Bless the Harts 1×02-ben, ahol Drew Tarver is hallgató lesz, aki egyből két karakternek adja a hangját.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 18, 12:45-kor a(z) Hírek témába.

  • Craig T. Nelson visszatérő szereplője lesz a Young Sheldon 3. évadjának.
  • Október 1-jén búcsúzik a Pandora az 1. évadjával, amikor is dupla részes zárást kapunk. Az 1×11 vendégszereplői között: Manu Bennett és Angelica Celaya, míg az 1×12-ben: Tina Casciani és Manu Bennett foglal helyet. A zárás Mark A. Altman rendezésével érkezik.
  • Bill Goldberg és Natassia Halabi vendégeskedni fog az NCIS: Los Angeles 11×02-ben – amit Dennis Smith rendezésével tálalnak, valamint Kyle Harimoto írásával.
  • Stephen Colbert önmagát alakítja a Madam Secretary 6. évadjának nyitó részében, ahol még Wentworth Miller, Tonya Pinkins és Jordan Lage is feltűnik a vendégszereplők között, illetve José Zúñiga a visszatérőkébe.
  • Simone Missick, Wilson Bethel, Marg Helgenberger és Jessica Camacho vendégként tűnik fel az All Rise 1×02-ben, aminek a forgatókönyvét Gregory Nelson rakta össze, míg a rendezésért Michael M. Robin felelt.
  • James Christopher Pratt vendégszereplőként tűnik fel a Bob (Hearts) Abishola 1×02-ben – amit Beth McCarthy Miller rendezésével kapunk meg.
  • Felélesztené Al Ruddy az 1960-as évek egyik komédiáját, a Hogan’s Heroes-t, ami az eredeti karaktereinek leszármazottjaira helyezné a hangsúlyt. Egyelőre még csatorna nélküli projektet a Rough House Pictures és a Village Roadshow Entertainment venné a kezébe. A sorozat 1965 és 1971 között a CBS műsorán volt terítéken.
  • Október 7-én tér vissza az Elena of Avalor a 3. évadjával a Disney Channel műsorára. 12:30-as délutáni premierrel büszélkedhet. Az etap vendéghangjai között helyet kap: Rachel Brosnahan, Tony Shalhoub, Auli’i Cravalho, John Leguizamo, Melissa Fumero, Stephanie Beatriz, Arturo Castro, Sofia Carson, Kether Donohue, Kate Micucci, Allen Maldonado, Gina Torres, Tovah Feldshuh, Roman Reigns (WWE SmackDown), Anthony Ramos, Andrea Martin, Olga Merediz és James Monroe Iglehart.
  • A Quibi rendelte a ­The Fugitive rebootját, melynek főszereplői között: Kiefer Sutherland és Boyd Holbrook foglalhat helyt. A forgatás októberben veszi kezdetét. Az elképzelés elődje a 1960-as években élt sorozatként, míg ’93-ban kapott egy filmes feldolgozást is. Ennek a története szólt egy kékgalléros munkásról, aki csak arról akar megbizonyosodni, hogy nem történt feleségének és lányának baja azon a metró vonalon, ahol bomba robbant, és amiért ő is lehet a felelős.
  • Betsy Brandt, Hellen Hong és Cindy Drummond vendégszereplője lesz a The Unicorn 1×02-es epizódnak – amit John Hamburg rendezésével kapunk meg. A forgatókönyvet: Micke Schiff rakta össze.
  • Dan Hedaya, Ariel Shafir és Lydia Grace Jordan beugrik vendégnek a Blue Bloods 10×02-be – amit John Behring rendezhetett.
  • Van néhány címünk: I’ll Be Your Baby Tonight / Knocking on Heaven’s Door / Simple Twist of Fate Pandora 1×11-13; DecoyNCIS: Los Angeles 11×02; Hail to the ChiefMadam Secretary 6×01; Long Day’s Journey into ICEAll Rise 1×02; Nigerians Don’t Do Useless ThingsBob Hearts Abishola 1×02; Widows’s GroupThe Unicorn 1×02; Naughty or NiceBlue Bloods 10×02; End of the LineFear the Walking Dead 5×16; Yacht RockyFamily Guy 18×01;
  • A Fox felpakolta a Youtube-ra a Prodigal Son pilot epizódját. A csavar az, hogy IP-trükközés elengedhetetlen, ugyanis csak amerikaiaknak lehet csekkolni.
  • Kitűzte a premieridőpontját a Freeform a Party of Five-nak, amit 2020. január 8-án kapunk meg.
  • A Netflix berendelte a Family Reunion 2. évadját. A streaming szolgáltató még karácsonykor hozni fog egy különkiadás részt belőle, hogy aztán 2020 januárjában műsorára tűzze a 2. évadot.
  • A Cinemax is zöld utat adott a C.B. Strike-nak – amit ugye a BBC One-nal közösen készítene. A 2. évadjának forgatása már javában zajlik. A 4 részes folytatás a Lethal White címre hallgat, a szereplők között pedig Tom Burke és Holliday Grainger ugyanúgy jelen lesz, ahogy visszatér Robert Glenister, Natasha O’Keeffe és Kerr Logan. Megint az alapokat J.K. Rowling best-seller műve, a Cormoran Strike krimi regények adják. Sue Tully lesz a felelős mindegyik rész rendezéséért.
  • A PopTV kitűzte a Schitt’s Creek 6. és egyben utolsó évadjának a premieridőpontját, ami 2020. január 7-re esik.
  • Az NBC zöld utat adott a The Titans Games 2. évadjának. – Nézettség szempontjából az 1. évadjával 5.017 milliós átlagot generált a teljes lakosság körében, míg a célközönségnél 1.29-es demó értéket, ami megint csak korrekt teljesítmény. Premierjének időpontja egyelőre nem tisztázott.
  • Aaron Lazar csatlakozott a Fox által berendelt Filthy Rich című elképzelésbe. A forgatás New Orleans-ben vette kezdetét a napokban. A sorozat érdekessége, hogy re-casting történt, melynek értelmében Paul Luke Thomas karakterét formálhatja meg, amit korábban Steven Pasquale csinált volna, aki azelőtt David Denman-t váltotta. Nem egyszerű ez a szerep.
  • Szeptember 29-én búcsúzik a Fear the Walking Dead az 5. évadjával – ami 16 részes volt.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 September 5, 12:23-kor a(z) Hírek témába.

  • Duane Shepard Sr., Carol Mansell és Dennis Cockrum vendégszereplőként tűnik fel a Young Sheldon 3×01-es évadnyitó részében – aminek rendezéséért Jaffar Mahmood felel.
  • A God Friended Me 2×01-es részének egyik különlegessége az lesz, hogy Párizsban vették fel. A vendéglistáján helyet kap: Zach Appleman, Esteban Benito, Susan Misner és Emma Thorne. Az epizódot Victor Nelli rendezésével tálalják.
  • Patton Oswalt (A.P. Bio) vendéghangként lesz hallható a Marvel’s Spider-Man 3×02-ben, ahol Ben bácsit szólaltatja meg.
  • Az NCIS: Los Angeles 11. évadjának nyitórészében feltűnik: David James Elliott, Harmon Rabb Jr. és Catherine Bell. Az epizód írását Kyle Harimoto végezte, míg a rendezés Christine Moore által valósult meg.
  • Szeptember 29-én helyezi képernyőre a CNN a This is Life with Lisa Ling 6. évadjának, valamint a Declassified: Untold Stories of American Spies 3. évadjának premierjét. Előbbihez itt, utóbbihoz pedig itt lehet egy beharangozó promót megtekinteni.
  • Október 14-én érkezik a The Casagrandes című animációs sorozata a Nickelodeon-nak. Tulajdonképp, ez lesz a The Loud House spinoff elképzelése, amiben egy többgenerációs mexikói-amerikai családra helyeződik a hangsúly. A szinkronhangok között fellelhető: Eugenio Derbez, Carlos Alazraqui, Melissa Joan Hart, Lexi Sexton, LEah Mei Gold, Carlos PenaVega és Alexa Pena Vega. A csatorna kiadott hozzá egy kedvcsinálót, amit itt lehet csekkolni. A forgatókönyvért: Lalo Alcaraz mellett Alan Forman, Mike Rubiner és Karen Malach felelt. 20 résszel számolhattok.
  • Lucas Neff visszatérőként van emlegetve a Carol’s Second Act pilotjának szereplői között.
  • A 2019-es E! People’s Choise Awards-ön 43 kategóriában lehet majd szavazni. A díjátadóra november 10-én kerül sor, 19 órától kapjuk a Red Carpet felvezető műsort, míg 21 órától a gálaestet. Szeptember 4. és október 18. között lehet a voksokat leadni. Beharangozó videó is érkezett hozzá, amit ide klikkelve csekkolhattok.
  • Gina Yashere visszatérőként szerepel a Bob (Hearts) Abishola 1×01-ben, míg vendégként van számon tartva: Raymond Ma, Kirsten Eggers, Tangie Ambrose, Ivar Brogger, Omar Adam és Minerva Garcia. A nyitány rendezését: Beth McCarthy Miller végezte.
  • Natalie Ceballos és Bianca Kajlich vendégszereplője lesz a The Unicorn 1×01-es részének.
  • Van néhány címünk: Quirky Eggheads and TexasYoung Sheldon 3×01; JoyGod Friended Me 2×01; MunicipalBallers 5×04; Let Fate DecideNCIS: Los Angeles 11×01; I Came from Your Balls?Mr. Inbetween 2×03; My Own Worst EnemySpider-Man 3×02; The Pool: Part II. / JoltsThis is Us 4×02-03; Schnof Town / MondaleSunnyside 1×04-05; Trick or TreatSuperstore 5×06; More to It Than FunDirty John 2×04;  No Time For Losers / Fork Fest / Info the WoodsPerfect Harmony 1×02-04; Legends Of The Fall Issue / #Scarlet / Marathon / Babes In Toyland / Tearing Down The Donut Wall / To Peg Or Not To PegThe Bold Type 4×01-06; Buckle Up / InfectionChicago Fire 8×04-05;
  • Andrene Ward-Hammond (Claws) és Ellen Tamaki (Charmed) visszatérő szereplőként lesz jelen a Manifest 2. etapjában.
  • A Blue Bloods 10×01-es epizódja lesz a sorozat történelmének 200. epizódja, amit David Barrett rendezésével kapunk meg. A forgatókönyvet: Kevin Wade és Siobhan Byrne-O’Connor dobta össze. A vendéglistán: Tom O’Keefe, Silvia Bond, Ashlie Atkinson és David Coussins.
  • Visszarendelte a Netflix a Grace and Frankie 6. évadját, ami 2020. januárjában érkezhet legkorábban a jelenlegi állás szerint.
  • Van még néhány címünk: Hustle & Motivate / Speak Ya Clout / Never No More / They Reminisce Over YouAll American 2×01-04; A Long Day’s Journey Into IceAll Rise 1×02; Related / Notorious / Fake / RiskyAlmost Family 1×02-05; The Book of Occupation: Chapter I-IVBlack Lightning 3×01-04; When The Levee Breaks / Fire in a Crowded Theater / The All-American / American Epidemic / No Man Left Behind / Redemption SongBluff City Law 1×04-09; Pimemento / The Jimmy Jab Games II / DebbieBrooklyn Nine-Nine 7×03-05; InfectionChicago Med 5×06; False Positive / Familia / Brother’s Keeper / No Regrets / Infection, Part II. / InformantChicago P.D. 7×03-08; Event HorizonSupergirl 5×01; The Real Deal Blue Bloods 10×01;

Kommentáld!

2019/20 – Az őszi műsorrend: csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 19, 17:18-kor a(z) 2019/20 sorozatai,Hírek,Heti adag témába.

Körkép: Hétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap

Folytatnám a megkezdett hétköznapok sorát: a csütörtökkel!

Mit érdemes tudni a napról? Itt foglal helyet az ABC veterán kórházas drámája, a Grey’s Anatomy, illetve ide ütemezi a Shondaland-zónáját. A CBS részéről elég csak felidézni a The Big Bang Theory-t, ami egy évtizeden keresztül szállította a humort és a jó kedélyű geekséget – most a spinoff-ján a sor, a Young Sheldon-on. A The CW a Supernatural-lel szögezi nézőit a képernyő elé, immáron 3 éve, hiszen a 10. évadnál még kedd (majd midseasontől szerda) esténként érkeztek a részei. A Fox a sportban hisz, így november végéig nem is szállít mást, csak futballt. És az NBC-nél mizus? Marad a kétórás komédiablokk, ami mögé újfent drámát hoz zárásképp.

„Ha csak egyet választhatnék, mi lenne az?!” kérdést is vonultassuk végig a lenti mezőnyön. Részemről a Young Sheldon – Perfect Harmony duó nyerte a 20 órás blokkot. 21 órától adnék esélyt a The Good Place-nek, ha már a záróévadjával érkezik, illetve belekóstolnék a Sunnyside-ba, ami jobban megmozgat, mint a Carol’s Second Act. 22 órától induló egyórás intervallumból egyértelműen az Evil lenne a befutó, mivel a Law & Order-fanchise-hoz fiatal vagyok, a HtGAwM pedig az 1. évadjával a kiszállás mezejére terelt.

A legkevesebb variáció 20:00 és 20:30 között, illetve 22 óra után történt, ahol csak egyekre tudom felhívni a figyelmet. A leköszönt TBBT helyét megörökölte a spinoff, a Young Sheldon; míg a S.W.A.T. új estére került, így jön egy újonc a helyére az Evil személyében. A CBS és az NBC is újoncot pakolt 20:30 és 21óra közé, amiket kvázi veteránokkal vezettet fel.

Csütörtök egyik különlegessége, hogy 5 elsőévados foglal elyet. A CBS részéről 3, míg az NBC-éről 2 darab. A többi országos tévé visszatérőkkel dolgozik. Hogy a Fox mit hoz majd az év utolsó időszakában a kieső foci helyére, az egyelőre nem tisztázott, de vélhetően lesz közte újonc. Amint megtudjuk, azt is megírjuk. A nap befutója, ha nem történik csoda, akkor vélhetően a Young Sheldon lesz mindkét korosztályban.

Így festenek az őszi csütörtök esték:

20:00-tól:
Young Sheldon (CBS) – 3. évad (tavaly: The Big Bang Theory S12)
Superstone (NBC) – 5. évad
Grey’s Anatomy (ABC) – 16. évad
Thursday Night Football (Fox) – 13. évad
Supernatural (The CW) – 15. évad

20:30-tól:
THE UNICORN (CBS) – 1. évad (tavaly: Young Sheldon S2)
PERFECT HARMONY (NBC) – 1. évad (tavaly: The Good Place S3)

21:00-tól:
Mom (CBS) – 7. évad
The Good Place (NBC) – 4. évad (tavaly: Will & Grace S10)
A Million Little Things (ABC) – 2. évad (tavaly: Station 19 S2)
Legacies (The CW) – 2. évad

21:30-tól:
CAROL’S SECOND ACT (CBS) – 1. évad (tavaly: Murphy Brown S1)
SUNNYSIDE (NBC) – 1. évad (tavaly: I Feel Bad S1)

22:00-tól:
EVIL (CBS) – 1. évad (tavaly S.W.A.T. S2)
Law & Order: Special Victims Unit (NBC) – 21. évad
How to Get Away with Murder (ABC) – 6. évad

Kommentáld!

A 2019-es őszi premiernaptár: CBS

 
Beküldte: Kanyecc 2019 June 24, 7:21-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Az őszi premier körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Kicsit meg volnék csúszva az őszi premieridőpontok közlésével, azonban változtatok a helyzeten napvégéig. A 2019-es idény a megszokott módon startol el a CBS részéről, ami annyit jelentene, hogy fogják szeptember utolsó teljes hetét, és amit hozni akarnak, azt szinte akkor el is rajtoltatják. Azt azért futólagosan megemlíteném, hogy az előző évekkel ellentétben most a sort nem az NBC nyitotta meg, ami, azóta már közzétette szintúgy a startját, hanem a CBS, ezért is kezdem kronológiailag a sort velük.

Szeptember 23-án a komplett hétfő elindul, ahogy 24-én a komplett kedd. Másnap van egy kis csavar, mert nem lehet beszélni teljes szerdáról abból kifolyólag, hogy a Survivor másfél órás kezdéssel rajzol, illetve a Big Brothers ugyanilyen hosszúságú évadfináléval búcsúztatja a nyarat. Szeptember 26-án a csütörtök, 27-én pedig a péntek érik teljessé az ősz szempontjából. A vasárnapnál szintén lesz némi csúszás, ami miatt a Madam Secretary csak egy héttel később mutatkozhat be. Tehát októberben kompletizálódik a szerdai és a vasárnapi műsorrendje az országos tévének.

A sort a The Neighborhood nyitja meg, ami után egyből két újonc érkezik a Bob ❤ Abishola és az All Rise személyében; míg a Madam Secretary zárja. Mutatnám a menetrendet napi és timeslot leosztásban.

A CBS őszi naptárja az alábbi:

Szeptember 23. (Hétfő):
20:00-20:30 – The Neighborhood (2. évad)
20:30-21:00 – Bob ❤ Abishola (1. évad)
21:00-22:00 – All Rise (1. évad)
22:00-23:00 – Bull (4. évad)

Szeptember 24. (Kedd):
20:00-21:00 – NCIS (17. évad)
21:00-22:00 – FBI (2. évad)
22:00-23:00 – NCIS: New Orleans (6. évad)

Szeptember 25. (Szerda):
20:00-21:30 – Survivor (39. évad, másfél órás)
21:30-23:00 – Big Brother (Élő évadfinálé)

Szeptember 26. (Csütörtök):
20:00-20:30 – Young Sheldon (3. évad)
20:30-21:00 – The Unicorn (1. évad)
21:00-21:30 – Mom (7. évad)
21:30-22:00 – Carol’s Second Act (1. évad)
22:00-23:00 – Evil (1. évad)

Szeptember 27. (Péntek):
20:00-21:00 – Hawaii Five-0 (10. évad)
21:00-22:00 – Magnum P.I. (2. évad)
22:00-23:00 – Blue Bloods (10. évad)

Szeptember 28. (Szombat):
20:00-22:00 – Crimetime Saturday
22:00-23:00 – 48 Hours (32. évad)

Szeptember 29. (Vasárnap):
19:30-20:30 – 60 Minutes (52. évad)
20:30-21:30 – God Friended Me (2. évad)
21:30-22:30 – NCIS: Los Angeles (11. évad)

Október 2. (Szerda):
20:00-21:00 – Survivor (rendes timeslot)
21:00-22:00 – Seal Team (3. évad)
22:00-23:00 – S.W.A.T. (3. évad)

Október 6. (Vasárnap):
19:00-20:00 – 60 Minutes (rendes timeslot)
20:00-21:00 – God Friended Me (rendes timeslot)
21:00-22:00 – NCIS: Los Angeles (rendes timeslot)
22:00-23:00 – Madam Secretary (6. évad)

Kommentáld!

free web stats