Elkezdtem daláról venni a hangvételt a midseason-ös sorozatokkal. Itt a nyár vége, hivatalosan holnapután már a szeptember hónapjába lépünk és még így is van olyan koncepció, amire egy pilot erejére se köszöntünk be. (Minden évben ezen megyünk keresztül, de legalább az utolsó hetekbe rá tudunk kapcsolni, mert kevesebb a meló, mint nyár közepén.)

A The Unusuals egy baszottul érdekes sorozat. Komolyan, nem tudtam eldönteni, miért üljek le a folytatása előtt. Olyan az egész, mintha az országos tévécsatornák megviccelték volna a kritikusokat. Mást nem tudok elképzelni. Az NBC a Southland-del hívta fel magára a figyelmet, ami tényleg jobban mutatna kábelcsatornán, míg az ABC a fent említett újoncával. Teljesen másvilágot hoztak el a képernyőre, amit szokunk kell. Jesszus, mit monda egy vérbeli CSI-rajongó, amikor meglátja ezt a teljesen komolytalan sorozatot?! Néha meg tudnak engem is lepni az ilyen berendelésekkel. Most hasonló történt, merthogy ez egy sz*r lenne (!), ha a szórakozás faktora nem húzná ki belőle.
Ha már emlegettük a Southland-et, akkor mindenképp az elő üljetek le, mert jóval szaftosabb, komolyabb, elhivatottabb. A The Unusuals-t inkább azoknak a nézőknek ajánlanám, akik csípik, ha a rendőrök megtréfálják talpnyaló társukat. Egész nap csak – szó szerint – sz*patják, akinek még a nap végére se esik le a szitu, mert annyira beleélte magát az ügyvezető-pozíciójába.

Ekkor szembesülünk a remek hangulatvilággal. Iszonyat, mit hoztak össze! Ennyire vicces krimisorozattal rég találkoztam. (Pontosabb tavaly a Polic Squad! esetében.) Elgondolkoztatják az ember, hogy ezek tényleg rendőrök, mert olyan dolgok után nyomoznak, olyan tetteket hajtanak végre olyan eszközökkel, ami teljes mértékben mindezt megkérdőjelezi. Ott van a macskagyilkos sorozatgyilkos, akit egy véletlen kapcsán elkapnak. Kihallgatáskor behoznak egy nyomtató-scannel-fénymásoló gépre hasonlító hazugságvizsgálót, ami bescanneli a kezét az illetőnek egy kérdést követően és azonnal ki is nyomtatja a válasszal: „true” vagy „lie”.
Pontosítok! Három karakter miatt kötelező (!) leülni a folytatás elé. Adam Goldberg egy beteg állat! Mit alakít már benne? Elképesztő. A sorozat kulcsembere. Nélküle mit sem érne. (Egyszer majdnem elüteti magát egy metróval, másszor shutgon-nal lelöveti magát. Mindezt egy vállvonással előkészítve, mert előbb-utóbb úgy is meghal.) Ott a társa, Harold Perrimeau (Lost-os Michael), aki kiegészíti. Ha netán hiányérzetünk lenne egy jó poénra, akkor egyből érkezik részéről. Mintha tudnák, hogy pont erre van szükségünk. Jeremy Renner-t se hagyjuk ki a sorból, akinek a társát ölik meg. Lényegében erről fog szólni a pilot epizód, azaz ennek a nyomozásáról.

Gyerekek. Hiába kap alacsony pontszámot a felvezető rész, a bugyutaságával veszettül megvett magának. Muszáj lesz beneveznem a folytatásra. Biztosra veszem, hogy a fenn említett három színésszel titeket is le tudnak ültetni minimum 2 rész elé.
Premier: 2009/04/08
Írte: Noah Hawley
Rendezte: Stephen Hopkins
Nézettség: 6.82 millió (#8), A18-49: 2.2 (#T6)
Szerintem: 2/5