2018/19-es őszi műsorrend: kedd

 
Beküldte: Kanyecc 2018 June 25, 20:34-kor a(z) 2018/19 sorozatai témába.

KörképHétfő | Kedd | Szerda | Csütörtök | Péntek | Szombat | Vasárnap

Folytassuk cikksorozatunkat. Tegnap már olvashattátok a hét első napjának felállását, ahol a Magnum P.I. okozhatja a legnagyobb meglepetést. Nyilván benn a pakliban mindkét opció (mármint a pozitív és a negatív is). Két csatorna is biztonsági játékra törekszik, három pedig alakít a megszokott műsorrenden, bízván abban, hogy ez beválik. Aki kommentálná nézeteit, a fentebbi linken teheti meg, most foglalkozzunk a keddel.

THE KIDS ARE ALRIGHT - "Pilot" (ABC/Tony Rivetti) SAWYER BARTH, SANTINO BARNARD, CALEB FOOTE, CHRISTOPHER RICHARDS, JACK GORE, MICHAEL CUDLITZ, MARY MCCORMACK

Vessünk egy pillantást a 2017-es őszi műsorképre. Az NBC a This is Us-szel annyira uralta a napot a 18-49 évesek körében, hogy olykor a The Voice fölé tornyosult nézettségben. Alapvetően a teljes lakosság a CBS-é volt, hiszen veterán krimijeinek legjavát idepakolta – melyet a Bull-lal fűszerezett. A The CW DC-s estet csinált, ami jó húzásnak is tűnt. A Fox dráma + 2 komédia párossal próbált túlélni. Az ABC 2 komédia + reality – dráma trióval ugrott neki napi küldetésének. Nézzük 2018-ban miként mókoltak az egyes országos tévék?!

A 20 órás blokkban az ABC megtartja a komédia blokkját. Egyből két újonccal – a Roseanne spinoff-tal és a The Kids Are Alnight-tal – nyitja a kedd estéket, amiknek nem sok esélye lesz a The Voice ellen. Előbbi a távozó The Middle szlotját örökli, utóbbi pedig a Fresh off the Boat-ét. Az NBC a megszokott módon másnap is tálal egyórás kiadásban, mert a nézők gyomra még elbírja. Ők megtartják a tutit. A Fox a Lethal Weapon helyét a The Gifted-del tölti fel, amit hétfő 21 óráról pakolt át. (Akkor a Lucifer-rel alkotott párt, de az ugye kihull a sorból a májusi Upfronts során.) A The CW és a CBS szintén nem változtat a műsorrendjén. Előbbi az NCIS-t, utóbbi a The Flash-t hozza, ugyanúgy, mint 2017. őszén.

A 21 órás blokkba lépve szembesülhetünk a ténnyel, hogy az ABC még egyórányi komédiával szeretné lekötni a nézőket. Tavalyhoz képest csak a 21:30-as sávhoz nyúl, ahonnan a kihullott The Mayor-t a Splitting Up Together-rel pótolja. A black-ish-t nem bántja. A CBS kivette innen a Bull-t hétfőre, helyére egy újoncot, az FBI-t pakolja. Szintén cserét láthatunk a The CW-nél is, hiszen a DC’s Legends of Tomorrow egykori őszi timeslotjába a Black Lightning kerül – ami nem új elképzelés, hiszen a midseasonben se volt ez már másképp. A csatorna tehát a két legnézettebb sorozatát egy estén tartja. A Fox a szitkom szekcióját (The Mick & L.A. to Vegas/Brooklyn Nine-Nine) felszámolta, hogy egy órával későbbre csúsztathassa a Lethal Weapon-t.

A főműsoridő utolsó órájához a CBS nem nyúlt. Az NCIS: New Orleans-t megtartotta ott, ahol tavaly olyan közömbösen muzsikált. Az ABC a kihullott Kevin (Probably) Saves the World helyére hozza a The Rookie című újoncát, míg az NBC a Law & Order: SVU-éra a New Amsterdam-ot – utóbbi a veteránját másnapra pakolja.

Mint az látható, a The CW nagyon ráment arra, hogy biztonsági játékot játsszon. Két legnézettebb DC-sorozatához nem nyúl, lényegében a midseason-ös műsorrendjét megtartja. A CBS is csak 33%-ban nyúlt a naphoz, mert a Bull timeslotját fel kellett töltetnie. Ezzel szemben az ABC beleveti magát az ismeretlenbe, és 3 újonccal tölt fel egy olyan napot, ahol a The Voice és az NCIS diktálja a nézettségi mutatókat. A Fox is rájött, hogy drámákkal könnyebben szerez nézőket, megpróbálkozik egy új struktúrával.

A kedd esti leosztás az alábbi:

20:00-tól:
THE CONNERS (ABC)
NCIS (CBS) – 16. évad
The Voice (NBC) – 15. évad
The Gifted (Fox) – 2. évad
The Flash (The CW) – 5. évad

20:30-tól:
THE KIDS ARE ALNIGHT (ABC)

21:00-tól:
black-ish (ABC) – 5. évad
FBI (CBS)
This is Us (NBC) – 3. évad
Lethal Weapon (Fox) – 3. évad

Black Lightning (The CW) – 2. évad

21:30-tól:
Splitting Up Together (ABC) – 2. évad

22:00-tól:
THE ROOKIE (ABC)
NCIS: New Orleans (CBS) – 5. évad
NEW AMSTERDAM (NBC)

Nézettségi mutatók a 2017/18-as idényből:

NCIS (CBS – S15) – 13.045M; 18-49-ben: 1.41
The Voice (NBC – S13-T) – 9.995M; 18-49-ben: 1.99
The Gifted (Fox – S1) – 3.305M; 18-49-ben: 1.01
The Flash (The CW – S4) – 2.214M; 18-49-ben: 0.80

black-ish (ABC – S4) – 4.270M; 18-49-ben: 1.19
This is Us (NBC – S2) – 11.135M; 18-49-ben: 3.07
Lethal Weapon (Fox – S2) – 4.113M; 18-49-ben: 0.99
Black Lightning (The CW – S1) – 1.732M; 18-49-ben: 0.56

Splitting Up Together (ABC – S1) – 4.317M; 18-49-ben: 1.23

NCIS: New Orleans (CBS – S4) – 8.885M; 18-49-ben: 0.96

Kommentáld!

2018-as őszi menetrend: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2018 June 20, 7:27-kor a(z) Hírek témába.

ifeelbad-nbc

Cikksorozat láncszemei: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Pörög a nyári uborkaszezon, amit inkább csak az országos tévék kínálatán lehet érzékelni. Az NBC nem csak Upfronts-kor szeret az elsők között híresztelni, hanem úgy egészében mindig, így meg se lepjen senkit sem, hogy első fecskeként a májusi bejelentés hullám után 1 hónappal már közzéteszik a menetrendjüket. Régen hangzatos volt a lentebbi lista, ma már azért nincs sok hírértéke, mert, aki 12 éve benne van a témában, az nagyjából ki tudja következtetni, hogy szeptember 25-dike felére eső héten kezd bele mindenki az idénynyitásba – a műsorrend pedig adott előző hónap óta, szóval max. 1-2 hetet lehet félrelőni, de azt se náluk.

Most szeptember utolsó hete teljes lesz, így mindenki 24-ével fogja elstartoltatni az őszi műsorrendjét.

Az NBC esetében mindez azt jelenti, hogy nyit a The Voice a 15. évaddal hétfőn és kedden, hiszen két este adják. Előbbi napra mögé pakolják a MANIFEST címre hallgató újoncot, melynek adatlapjával még adós vagyok, (igazából az összesével!) de ez lesz az az ötlet, amelyben egy repülőgép tűnik el utasaival együtt, majd 5 évvel később előkerül. Kicsit olyan, mint ha a Lost és a The Crossing keveredne, meglátjuk, mit hoznak ki belőle. Utóbbi napra érkezik a This is Us, valamint a New Amsterdam, ami egy kórházas sorozat utánpótlásként könyvelhető el, ami Eric Manheimer dokukönyvét veszi alapul.

Szerda teljes egészében a Chicago-franchise jegyében zajlik. Csütörtököt két részletben indítják el, pénteket pedig háromban, hogy az ember még inkább össze legyen zavarva. Bár azt hozzátenném, hogy a Midnight, Texas olyan késői startra került, hogy kétszer se biztos az őszi premierje. Vasárnap továbbra is üres a csatorna részéről.

Az NBC őszi menetrendje az alábbi:

Szeptember 24. (Hétfő):
20:00-21:00 – The Voice (15. évad)
22:00-23:00 – MANIFEST

Szeptember 25. (Kedd):
20:00-21:00 – The Voice (15. évad)
21:00-22:00 – This Is Us (3. évad)
22:00-23:00 – NEW AMSTERDAM

Szeptember 26. (Szerda):
20:00-21:00 – Chicago Med (4. évad)
21:00-22:00 – Chicago Fire (7. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (6. évad)

Szeptember 27. (Csütörtök):
20:00-21:00 – The Good Place (2. évad, dupla)
21:00-22:00 – Law & Order: Special Victims Unit (20. évad, dupla)

Szeptember 28. (Péntek):
22:00-23:00 – Dateline NBC (28. évad)

Október 4. (Csütörtök):
20:00-21:00 – Superstore (4. évad)
20:30-21:00 – The Good Place (2. évad)
21:00-21:30 – Will & Grace (10. évad)
21:30-22:00 – I FEEL BAD
22:00-23:00 – Law & Order: Special Victims Unit (20. évad)

Október 12. (Péntek):
20:00-21:00 – Blindspot (4. évad)

Október 26. (Péntek):
21:00-22:00 – Midnight, Texas (2. évad)

Kommentáld!

Vasárnapi premier: Rólunk szól! – 2. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2018 February 18, 12:19-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 19:00-tól a Sony Max műsorán: This is Us – 2×01-02.

Nem csak a tavalyi szezonban volt kimagasló a This is Us teljesítménye, hanem az ideiben is. Az NBC furfangos módon a Super Bowl mögé tette a 2×14-es részét, hogy újabb nézőket vonzzon be második évados visszatérőjéhez, ami össze is jött. Az amerikai futball mögött 26.972 milliós – sose teljesíthető – sorozatcsúcsot tett le az asztalra, valamint 9.3-as demót a 18-49 évesek körében. Ha ezt a torz mutatót leszámítjuk, akkor se lehetnek elégedetlenek, hiszen 9-11 millió között ugrálgat az össz nézőszáma, amivel a csatorna legnézettebb szkripteltje jelenpillanatban.

Az új etapot félév csúszással kapjuk, úgy, mint 2017-ben. (Akkor a Viasat3+-on futott, február 6-án kezdtek bele.) A változás mindössze annyi, hogy most duplázva szállítja, azaz a 18 részt 9 hét alatt hozzák el a magyar nézőknek.

this-is-us-variety-cover-story

Kommentáld!

Hírmorzsák – hazai kiadás

 
Beküldte: Kanyecc 2018 February 11, 10:52-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Február 12-én szünet nélkül folytatja a Tv2 A Piramis című vetélkedőjét a 2. évaddal. A döntés logikus, hiszen az RTL Klub hozta A falat, és nem akarják, hogy a nézőik egyik pillanatról a másikra elvesztődjenek.
  • Február 19-én folytatja a DunaTV a Kártyavár (House of Cards) című sorozatát a 4. évaddal.
  • Új csatornán folytatódik a Rólunk szól! (This is Us) 2. évadja. Korábban a Viasat3 adott otthont számára, azonban a 2. etapot a Sony Max hozza elsőként február 18-án 19 órás kezdéssel, azaz korai főműsoridős timeslotot kap tőlük.
  • Február 13-án belekezd az RTL Klub a Halálos fegyver (Lethal Weapon) 2. szériájának premierjébe. Az egész különlegessége, hogy heti 2 epizóddal számolhatunk, ugyanis kedd és csütörtök esténként 22 óra után kerül képernyőre a legfrissebb része. Amerikában 15 epizódja került eddig leadásra, így nem kell tartanunk, hogy hamar beérjük őket. Egyébként épp pihenőn tart, a 2×16 február 27-én érkezik.
  • 2018-ban se leszünk Virtuózok nélkül. A 4. évad várhatóan tavasszal érkezik a DunaTV-re, melynek jelentkezési határidejét a csatorna meghosszabbította: február 20-ig. Ismételten 3 korosztályba várják a jelentkezőket. Aki kényszert érez arra, hogy megmutassa tehetségét a magyar népnek, azok klikkeljenek ide.
  • A premierjét „elfeledtük”, de említésképpen mindenképp írnám, hogy az HBO3-on elstartol a Modern család (Modern Family) 9. évadja.
  • Nem csak Amerikában, hanem idehaza is érkezik a The Walking Dead folytatása február 26-án. Nálunk a Fox szolgáltat otthont számára, ami éjjel feliratosan, este pedig szinkronnal hozza a friss részeket a megszokott módon.
  • Ha jól dereng, nem tettem említést arról, hogy a DunaTV-re március 3-án tér vissza új részekkel a Csak színház és más semmi. A 3. évadhoz csatlakozott Kamarás Iván, Bánsági Ildikó, Szabó Erika, Mohai Tamás és Osváth Juditt. A készítők sorában maradt minden a régi, azaz a forgatókönyvért Goda Krisztina, a rendezésért pedig Miklauzic Bence és Orosz Dénes a felelős. A produkció vezető írója: Divinyi Réka maradt változatlanul. Plusz információ, hogy Lovas Rozinak nem lesz szerepe a folytatásban.
  • Megállás nélkül érkezik a Washington kémei (Turn: Washington’s Spies) 3. évadja az Epic Drama műsorára. A jelenlegi felállás alapján március 2-án kapjuk meg 22 órás kezdéssel.
  • Február 25-én érkezik 2018-as év első magyar tévéfilmje, ami Szász Attila nevéhez kapcsolódik. Az Örök télnek a DunaTV szolgáltat premiert 21 órás kezdéssel. A történet a ’40-es évek közepén játszódik, és nem titkolt célja, hogy a Szovjetunióba deportált magyaroknak állítson méltó emléket. A forgatókönyvért Köbli Norbert a felelős. A szereplők sorában helyet foglal: Csányi Sándor, Kiss Diána Magdolna, Fazekas Franciska és Gera Marina.
  • Február 27-én érkezik az Epic Drama műsorára a Mr. Selfridge 4. évadja 20:15-ös kezdéssel.
  • Február 17-én startol a Sony Max kínálatában a Királyság! (The Royals) című sorozat. Duplázva kapjuk, ami nem is baj, mert már a 4. évadjának tavaszi startja előtt vagyunk.
  • A hazai torrent oldalak jelenlegi legnépszerűbb sorozata A mi kis falunk és a Válótársak. A csavar, hogy mindkettő ingyen és bérmentve megtekinthető az RTL Most kínálatában, azonban sokan inkább a P2P világát választják. Köztük én is!
  • Február 16-án kerül képernyőre a Képmás, azaz a Counterpart az HBO kínálatába.
  • Március 29-ére van kiírva a Terror hazai premierje, amit az AMC hoz el.
  • Szintén az AMC műsorára érkezik április 16-án a Fear the Walking Dead 4. évadja a megszokott módon, azaz hajnalban a feliratos változat, míg este a szinkronos.
  • Április 23-án folytatódik az HBO GO-n a Westworld a 2. évaddal. A tévés premierjéről egyelőre nincs információnk, de várhatóan nem sokkal később lesz.
  • Február 26-án felkerül az HBO GO kínálatába egy 4 részes stand-up különkiadás, ami a 2 Dope Queens címre hallgat. Jessica Williams és Phoebe Robinson lesz a főszereplője, csak felirattal tekinthető meg, szinkront nem kap.
  • Február 25-én szintén az HBO GO-ban elérhető lesz az Itt és most (Here, Now). Felirattal, majd később szinkronnal is.
  • Február 26-tól heti rendszerességgel bővül az Ash vs Evil Dead szegmense is, mivel elstartol a 3. évadja Amerikában. Aki kíváncsi rá, azok felirattal csekkolhatják.
  • Szintén felirattal jön a John Oliver-show az elmúlt hét híreiről (Last Week Tonight with John Oliver) február 21-én. 5 részt kapunk.
Extra:

A végére pedig egy stábfotó a Csak színház és más semmi 3. évadjához.

CsakSzinhazMasSemmi_S3

Kommentáld!

A Színészek jelöltjei 2018-ban…

 
Beküldte: Kanyecc 2018 January 21, 10:38-kor a(z) díjátadók témába.

2018-as évi amerikai szakszervezeti listák: Írók | Producerek | Rendezők | Színészek | Vágók | Operatőrök | Látványtervezők | Hangmérnökök | Díszlettervezők + Közönség + AFI + Golden Globe 2018 – Producer’s Guild Awards

Tegnap este a producerek kihirdették a 2018-as évi díjazottaikat, azonban mielőtt még lehoznánk a nyertes listájukat, foglalkozzunk a színészekkel. Ők még tavaly decemberben hirdették ki, hogy kiket küldenének harcba a házon belüli elismerésekért.

Talán nem árulok elő nagy titkot azzal, ha felhívom a figyelmet arra, hogy a jelöltek túlnyomó többségét a stream szolgáltatók és kábeles csatornák bitorolják. Holott az évek múlásával eltűntek a határok, azonban országos tévén alig-alig tud olyan ötlet születni, ami méltóképp tudná képviseltetni magát a színészek körében. Azért akad ilyen, mivel a komédiáknál a Will & Grace, és a Black-ish próbálkozik meg a lehetetlennel, egy igen erős mezőnyben; míg a drámáknál a This is Us. Az NBC a részleg nyertese, ugyanis 3 jelöléssel indul neki, míg az ABC csak 2-vel – de a többiekhez képesti 0-tól való eltérés így is hangzatos.

Vajon a legjobb kaszkadőrcsapat címét 2018-ban kinek sikerül elnyernie? Itt tűnik fel egyedül a The Walking Dead, aminek legnagyobb kihívója kétségtelenül a Game of Thrones lesz.

A díjátadó jelöltgyűjtő nyertese a Netflix 19 jelöléssel. Számtalan sorozata tűnik fel mindegyik kategóriában. Második helyen az HBO képviseli magát 12-vel. A többiekről felesleges beszélni, mert 2-3-mal indulnak szembe – bár ugyanazzal az eséllyel. Van, ahol házon belüli harc fog zajlani, hiszen Jane Fonda és Lily Tomlin, vagy éppen Laura Dern, Nicole Kidman és Reese Witherspoon megy egymás ellen az adott kategóriában. Nyilván nagyobb eséllyel indul a sorozat és a csatorna a címért, de azért ez a fajta rivalizálás geciség.

A tovább mögött megtekinthető a jelöltek listája – a filmes szegmens a mozifilmmel foglalkozó felületeken keressétek.

Tovább…

Kommentáld!

Golden Globe 2018 – A nyertesek

 
Beküldte: Kanyecc 2018 January 8, 19:12-kor a(z) díjátadók témába.

Előzmény: 2018-as jelöltek | Golden Globe 2017 | az előző évek gyűjtőlinkje

Az év első díjátadójának szeretnék megtartani a Golden Globe-ot a szervezők, így 2018-ban se várattattak meg a színészeket és színésznőket a díjkiosztással. Tavalyhoz képest mondjuk előbb került műsorra, de csak azért, mert az év második vasárnapját a lehető legkorábban kaptuk meg.

Mielőtt bármiféle említést is tennék a nyertesekről, muszáj megemlítenem, hogy a rendezők nem mehettek el az elmúlt hónapok főtémája, a zaklatási botránysorozat mellett. A köszöntőbeszédek többségében is számtalanszor előfordult a #MeToo és a #TimesUp mozgalom. A gála házigazdája, Seth Meyers egy jópofa beszólással állt ki a nők mellett, miszerint: It’s 2018 – marijuana is finally allowed, sexual harassment finally isn’t.” – és mennyire igaza van.

75th Annual Golden Globe Awards - Season 75

Beszéljünk kicsit a jelöltekről. A nagy kérdések sorában emlegethetjük azt, hogy kinek sikerült az Emmy-t követően befutnia. Tetszik tudni, ritkaszámba megy az, hogy valaki mindkét awards-ön díjat zsebeljen be. Ha ezt vesszük alapul, akkor a minisorozatok és tévéfilmek részlegében úgy nyertest kellene avatnunk, azonban a Big Little Lies-nél nem akadt jobb a 2017-es évi palettán. Az HBO sorozata elvitte az összes díjat, amire jelölték – kettőt csak azért nem, mert kategórián belüli versenyhelyzetben maradt egyik színésze alul a másik által. Ergo, az este nyerte egyértelműen ők lettek.

Nem csak neki, hanem a The Handmaid’s Tale-nek is sikerült a bravúr, aki szeptemberben az Emmy-nél győzedelmeskedett a legjobb dráma kategóriájában. Sőt, mind a női, mind a férfi részlegnél maradt az Emmy-nyertes a Golden Globe-nál is. És… címvédés történt-e valahol? Nem! Mindenhol új befutót hirdettek. A komédia volt talán a legérdekesebb, ahol egy őszi üdvöske tűnik fel, a The Marvelous Mrs. Maisel jóvoltából.

Mutatnám a nyertesek listáját:

Legjobb dráma: The Handmaid’s Tale (Hulu)
Legjobb női főszereplő (dráma): Elisabeth MossThe Handmaid’s Tale (Hulu)
Legjobb férfi főszereplő (dráma): Sterling K. BrownThis Is Us (NBC)

Legjobb komédia: The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)
Legjobb női főszereplő (komédia): Rachel BrosnahanThe Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)
Legjobb férfi főszereplő (komédia): Anthony Andersonblack-ish (ABC)

Legjobb tévéfilm/minisorozat: Big Little Lies (HBO)
Legjobb női főszereplő (tévéfilm/minisorozat): Nicole KidmanBig Little Lies (HBO)
Legjobb férfi főszereplő (tévéfilm/minisorozat): Ewan McGregorFargo (FX)

Legjobb női mellékszereplő: Laura DernBig Little Lies (HBO)
Legjobb férfi mellékszereplő: Alexander Skarsgard, Big Little Lies (HBO)

Kommentáld!

Golden Globe 2018 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2017 December 11, 21:44-kor a(z) díjátadók témába.

Előzmény: Golden Globe 2017 | Az előző évek gyűjtőlinkje

Decemberbe lépve elstartolt a díjszezon. Több főkategóriás díjátadónál bejelentették a jelölteket, és ez a következő hetekben csak sokasodik, hiszen a kevésbé népszerűek is melléjük csapódnak, mint pl.: a People Choice’s Awards. Ne lepődjetek meg, ha feléled a topik. A Golden Globe-díjátadónál mindig ki szoktam hangsúlyozni, hogy a tévés és a filmes szakma egyik túlértékelt elismerésosztó rendezvénye. Aranyglóbusznak is becézik, 2018-ban 75. alkalommal kerül megrendezésre, ami eléggé kerekszám. Az NBC kapta meg a jogot, hogy helyet szolgáltasson a ceremóniának a szokásos vasárnapi főműsoridőben, amit Seth Meyers vezényel le január 7-én, azaz tényleg szó sincs latolgatás elnyújtásról. Nem is véletlen, hogy az Év Első Rangos Award-je. A filmes részleget magunk mögött hagynánk, helyette foglalkoznánk a sorozatossal, ha már ez a tematikánk.

maiselcur

Remélem senki se feledkezett el arról, hogy évre értékelnek a bírák, nem pedig szezonra, azaz az év elejétől nagyjából ősz végéig futó produkciók játszanak. Így fordulhat elő az, hogy az ABC jóvoltából a The Good Doctor már be is zsebelte az elsőjét Freddie Highmore-ral. A 2017/18-as országos újoncok egyetlen drámaötlete, ami képes volt az Aranyglóbuszon jelölést szerezni, ami komoly teljesítmény. Az NBC 2. évados visszatérőjét se feledjük el, a This is Us-t, ami nem csak a férfi főszerepnél próbálkozhat, hanem a legjobb drámák sorában is.

Ami a drámáknál a The Good Doctor és a This is Us, az a komédiáknál a Will & Grace és a black-ish. Előbbi képviseli az idei országos komédiákat. Ez is egyfajta pozitív visszajelzés az NBC felé, hogy jó ötlet volt feléleszteni egy elismert elképzelést. Nem lennék meglepve, ha a jövő tendenciája ez lenne. Simán benn a pakliban.

Kanyarodjunk vissza a drámákhoz. Ott a listában a Game of Thrones. Tavaly is mondjuk jelen volt, de akkor a The Crown elhappolta előle az elismerést. Simán benn a pakliban, hogy a történelem ismételni fogja önmagát, mert vetélytársak főkategóriában. Mellettük pedig mire lesz képes a Stranger Things és a The Handmaid’s Tale az egy másik kérdés – szerintem most utóbbié lesz az elismerés. Komédiáknál biztosan lesz trónfosztás, mivel az Atlanta nincs, helyette viszont ott: a SMILF és a The Mervelous Mrs. Maisel, amik jó kritikai visszhanggal rendelkeznek. Nyilván a black-ish különleges mivoltából adódóan meglepetést okozhat, viszont erre csekély esélyt látok. Tévéfilmeknél vajon az HBO direkt ütemezte a Big Little Lies berendelését az elmúlt napokra? Ő valamiért annyira egyértelmű befutónak látszik. A színészek jellemzésébe nem mélyülnék el, de Kyle MacLachlan-nak drukkolok a Twin Peaks-ben nyújtott teljesítménye miatt.

Jelölés számok tekintetében: az NBC 5-öt, az ABC 3-at gyűjtött az országos adók közül. Az abszolút nyertese a részlegnek az HBO 12db-bal, amit a Netflix követ 9-cel. A stream oldalak közül az Amazon és a Hulu is 3-mal lép ringbe ellenük, mégis nagyobb eséllyel.

A tovább mögött a jelöltek listája.

Tovább…

Kommentáld!

2018-as téli műsorrend: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2017 December 9, 19:21-kor a(z) Hírek témába.

GoodGirls-banner

Kapcsolódó cikkek: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Az NBC májusban ismét a maximumot kihozta a berendeléseiből. Mindezt nem feltétlenül a minőségre, hanem a mennyiségre értem, ugyanis 12 újoncnak adott zöld utat, melynek több, mint a felével adós. Az azért számottevő mennyiség, de hát olyan időket élünk, amikor a nyárra is kell gondolni, nem csak az őszi és a tavaszi szezonra. Várhatóan a bekért reality-jeit ilyenkor tűzi képernyőre, míg a rendes ötleteket megtartja a főszezonra.

A csatorna a kivárattatás mellett tette le a voksát. Januárban visszahozza az őszi sorozatait, illetve eggyel felfrissíti a kínálatát. Január 12-én ugyanis jön a Blindspot mögé a Taken 2. évadja, péntek 21 órára – azaz a Dateline NBC csúszik egy órával későbbra. Nyilván a Chicago Med lett volna a másik csavar a gépezetben, azonban előbb premierre tűzték, mint azt tervezték.

Február 26-ig nem fogunk újonccal találkozni – legalábbis a hivatalos közlemény szerint, viszont akkor debütál a Good Girls. A lepihenő The Brave-et váltja időszakosan hétfő estéről. Nem igazán hozott egyik se lázba, ezért is írtam, hogy nagyon a kivárattatásra hajaznak a 2017/18-as szezonban.

Amikről nincs információnk egyelőre, az a komédia részlegből a Champions és az A.P. Bio; a drámákból: a Reverie; valamint a bekért reality elképzelései.

Az NBC midseason menetrendje:

Január 2. (Kedd)
20:00-21:00 – ELLEN’S GAME OF GAMES
21:00-22:00 – This Is Us
22:00-23:00 – Chicago Med

Január 3. (Szerda)
20:00-21:00 – The Blacklist
21:00-22:00 – Law & Order: SVU
22:00-23:00 – Chicago P.D.

Január 4. (Csütörtök)
20:00-20:30 – Superstore
20:30-21:00 – The Good Place
21:00-21:30 – Will & Grace
21:30-22:00 – Great News
22:00-23:00 – Chicago Fire

Január 7. (Vasárnap)
20:00-23:00 – The 75th Annual Golden Globe Awards

Január 8. (Hétfő)
22:00-23:00 – The Brave

Január 12. (Péntek)
20:00-21:00 – Blindspot
21:00-22:00 – Taken (2. évad premier)
22:00-23:00 – Dateline

Február 4. (Vasárnap)
18:30-22:15 – Super Bowl LII
22:15-23:15 – This Is Us (különleges premier)

Február 9. (Péntek)
19:30-tól – 2018 Winter Olympics Opening Ceremonies

Február 26. (Hétfő)
20:00-22:00 – The Voice (14. évad premier)
22:00-23:00 – GOOD GIRLS (SOROZATPREMIER)

Kommentáld!

2017-es őszi premierdátumok: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2017 June 21, 17:58-kor a(z) 2017/18 sorozatai,Hírek témába.

Őszi premier körkép: ABC | CBS | Fox | NBC | The CW

Upfronts bejelentések: ABC | CBS | FoxNBC | The CW

Folytassuk a sort. A napokban az NBC is bejelentette, hogy melyik sorozata, mikor kezdi meg a 2017/18-as idényt. Elsőre, ami szemet szúrhat majd, az nem más, mint a The Voice, ami egymást követő 3 nap fog képernyőn lenni: hétfőtől szerdáig. Korábban csak a hétfő és a kedd szolgáltatott otthont számára, azonban a csatorna kíváncsi, hogy milyen nézettséget sikerül a Survivor ellen hoznia, mégis csak az lesz az első számú ellenfele.

Tessék megnyugodni, mert csak az ördögöt festem a falra. Az NBC olyan csavaros, hogy a szeptember 25-i héten fog 4 órányi The Voice-szal elénk állni, majd rákövetkező héttől átadja a bizonyítási lehetőséget a The Blacklist-nek a szerdánként. Tehát nincs módosulás a korábban leközölt műsorrendhez viszonyítva, csak a 2017/18-as nyitó időszak lesz másabb az előző évekhez képest.

Legkorábban a The Voice startol, míg legkésőbb – jelen állás szerint – a Blindspot. Utóbbira október 27-ig várni kell. Egy másik megszokott érdekesség, hogy november 9. és december 14. között a csütörtök estéké a Thusrday Night Football sporteseményé lesz.

Őszi premier időpontok az NBC-nél:

Szeptember 25. (Hétfő):
20:00-22:00 – The Voice (13. évad)
22:00-23:00 – THE BRAVE

Szeptember 26. (Kedd):
20:00-21:00 – The Voice (13. évad)
21:00-22:00 – This Is Us (2. évad)
22:00-23:00 – LAW & ORDER TRUE CRIME: THE MENENDEZ MURDERS

Szeptember 27. (Szerda):
20:00-21:00 – The Voice (13. évad)
21:00-22:00 – Law & Order: SVU (19. évad)
22:00-23:00 – Chicago P.D. (5. évad)

Szeptember 28. (Csütörtök):
20:00-20:30 – Superstore (3. évad)
20:30-21:00 – The Good Place (2. évad)
21:00-21:30 – WILL & GRACE
21:30-22:00 – Great News (2. évad)
22:00-23:00 – Chicago Fire (2. évad)

Szeptember 29. (Péntek):
21:00-22:00 – Dateline NBC

Október 4. (Szerda):
20:00-21:00 – The Blacklist (5. évad)

Október 27. (Péntek):
20:00-21:00 – Blindspot (3. évad)

November 9. (Csütörtök):
20:00-23:00 – Thursday Night Football (december 14-ig)

Kommentáld!

Upfronts 2017 – NBC: műsorrend

 
Beküldte: Kanyecc 2017 May 15, 8:11-kor a(z) Hírek témába.

Cikksorozat: Összesítő | Menetrend | Adatlapok | Előzetesek | Bekéretlen pilotötletek

Az NBC túlvan egy újabb stabilnak tekinthető esztendőn. A 18-49 évesek körében ismét nyerte az idényt, és ha már nem így lenne, akkor komolyan el kellene gondolkodniuk, hogy mit csináltak másképp az előzőekhez képest. Ilyenről azonban szó sincs, így bátran nekikezdtek a kísérletezgetésnek, hiszen csak úgy lehet még előrébb haladni. Tavalyhoz képest felkavarják az állóvizet, de ebben nincs semmi meglepetést – hiszen megtehetik ilyen mutatók mellett. Mutatnám, mik lesznek tavaly őszhöz képest az eltérések.

Hétfőn a 20 órás blokkban maradt a The Voice, mert biztos számokat hozó tehetségkutatót nem szabad új időpontba rakni. Őt a The Brave című újonc fogja követni, azaz másolják a tendert, miszerint első évados sorozatot pakolnak mögé, hogy kellőképpen meglegyen támogatva nézettséggel. Ha netán nem válik be, akkor mehet a levesbe. Kedd is a The Voice-é, azonban 21 órától visszahozzák a szitkomblokkot, amit olykor eltűntetnek helyszűkében. Ide a Superstore és a The Good Place kerül, ahol korábban a This is Us foglalt helyet. 23 órától a Chicago Fire érkezik, de ebben nem történt módosítás.

Szerda is részlegesen átalakult, hiszen a Blindspot helyére a The Blacklist került, amit csütörtök 22 óráról egy jóval előnyösebb timeslotba pakoltak. 22 és 23 órás blokkhoz nem nyúltak. Csütörtökkel már teljesen más a helyzet, hiszen teljesen megváltozott. 20 órára érkezik a Will & Grace, míg 20:30-ra a Great News. 21 órától a This is Us próbálkozik a nézőszám gyűjtéssel. Itt az érdekesség, hogy a timeslotot megtartott a csatorna, csak a keddet változtatta meg. Végezetül pedig a Law & Order: True Crime érvényesülhet 22 óra után a The Blacklist egykori helyén.

Péntek is a totális átalakulás jegyében zajlik. Idekerült szerdáról a Blindspot, aminél szintén timeslot-ot tartottak, valamint a Taken, ami midseason a 22 órás blokkban volt hétfőnként.

Az őszi műsorrend:

Hétfő:
20:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – THE BRAVE

Kedd:
20:00-21:00 – The Voice
21:00-21:30 – Superstore
21:30-22:00 – The Good Place
22:00-23:00 – Chicago Fire

Szerda:
20:00-21:00 – The Blacklist
21:00-22:00 – Law & Order: SVU
22:00-23:00 – Chicago P.D.

Csütörtök:
20:00-20:30 – WILL & GRACE
20:30-21:00 – Great News
21:00-22:00 – This Is Us
22:00-23:00 – LAW & ORDER TRUE CRIME: THE MENENDEZ MURDERS

Péntek:
20:00-21:00 – Blindspot
21:00-22:00 – Taken
22:00-23:00 – Dateline NBC

Szombat:
20:00-22:00 – Dateline Saturday Night Mystery
22:00-23:00 – Saturday Night Live (ism.)

Vasárnap:
19:00-20:20 – Football Night in America
20:20-23:00 – NBC Sunday Night Football

Kommentáld!
« Előző oldalKövetkező oldal »

free web stats