Crime Thriller Awards 2011 – Jelöltek és győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 13, 14:23-kor a(z) Brit régió,díjátadók témába.

A britek 2008-ban egy újabb, műfajhoz kötődő díjátadót indítottak el. A krimi és a thriller részleget akarták díjazni, illetve azon belül is azokat a produkciókat, amelyek feltűnnek a kínálatukban. Az élőgála otthonául az ITV3 szolgál – kb. ennyit kell tudni a múltjáról, iletve azt, hogy az első legjobb kriminek járó díjat a Criminal Justice vitte el, míg nemzetközi tekintetben a The Wire. Tavaly ugyanezekben a kategóriákban a Sherlock és a Wallander került díjazásra. No, de hogy idén mely produkciók játszottak, és melyek voltak a kiemelkedők, azt a tovább mögött találjátok.

(A bejegyzést még azért is ajánlanám figyelmetekbe, mivel kaphattok egy összképet arról, hogy mik azok a minőségi krimi-thrillerek, amik még frissek és jók.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/31 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2010 November 4, 22:54-kor a(z) Nézettség témába.

Meccs, meccs hátán. Ezzel írnám le a vasárnap estét, amikor is volt, aki az esti focimeccs elé ült le, volt aki pedig a baseball elé. A Desperate Housewives lett végül a legnézettebb sorozat mindközül. A CSI: Miami egyelőre jobban teljesít, mint péntek esténként a Medium, de azért a CSI: New York-nál már nem.

Kábeles csatornán debütált a Walking Dead, mint ahogy azt már megírtuk. Az AMC történelmének a legnézettebb sorozatnyitását könyvelhette el. Összességében a második helyen zárt a célközönség jóvoltából, azaz a Desperate Housewives mögött, de az Undercover Boss előtt. A Boardwalk Empire 2.5 milliót közelíti lassacskán. A Bored to Death nagyon gyenge, és visszahúzza az Eastbound & Down-t. Az IRT: Deadliest Roads folyamatosan esik vissza. A Dexter elmaradt az előző heti számoktól. A Syfy a különkiadásos Ghost Hunters résszel átlagon alul teljesített.

Az angoloknál is volt Halloweeni különkiadás, méghozzá a Psychoville-ből. Míg a Strictly Come Dancing rosszabbul, addig a The X Factor jobban teljesít szombathoz képest. A Single Father gyengült, míg a Downton Abbey szépen tartja magát. A The Cube-tól pedig az állam leesik. Újoncként bemutatkozott a James May’s Man Lab, majdnem 2 millióval. A Thorne is volt már sokkal jobb. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/24 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2010 October 31, 0:28-kor a(z) Nézettség témába.

Fránya NFL-meccs miatt megint megváratta nézőket a CBS, ugyanis 17 perces csúszást könyvelt el a Nielsen. A napot mégsem nyerték meg vele, ugyanis az esti focimeccs jobban lekötötte a népet. A Fox nem adott új részeket. Az ABC háza tájáról mindössze a Desperate Housewives az említésre méltó, ami a legerősebb napi sorozat volt.

Kábeles frontot több minden történt. A Dexter cseppet sem gyengült az évadpremierjéhez képest. Majdnem 2 milliót hozott a Showtime-nak. Nagyon megvesznek érte a nézők. Az IRT: Deadliest Roads 3 millió alatt még mindig. A Bored to Death és az Eastbound & Down hozza a szokásost, ahogy az Boardwalk Empire is. A VH1 útjának indította a Football Wives című realityjét, amit többen néztek, mint a szokásost.

Az angoloknál a The X Factor 44.9%-os közönségaránnyal futott, ami több mint jó. A Strictly Come Dancing csak 35.5%-kal, de így sem panaszkodhat. Az ITV-s The Cube cefetül nézett még mindig. A Downton Abbey berendelése teljesen érthető. A Single Father 4 millió alatt, míg a Thorne 400 ezerrel araszolgat. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/17 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2010 October 20, 11:24-kor a(z) Nézettség témába.

A Fox hozta a baseball részlegét, csak az a probléma, hogy a kutya sem nézi, mert mindenki az amerikai focira van rágerjedve. Az ABC-s sorozatok tartották magukat. Semmi kimozdulás 20 óra után, előtte viszont az America’s Funniest Home Videos hozott +12%-os növekedést.

Az AMC műsoráról búcsúzott a Rubicon és a Mad Men. Előbbi elmaradt jócskán a premier számaitól. Meg is lennék lepődve, ha a csatorna berendelné a folytatását. A Sonny with a Chance szépen teljesít, ahogy a Good Luck Charlie is. A Boardwalk Empire visszaesett, így az őt követő Bored to Death és Eastbound & Down duó szintén. Az ICT: Deadliest Roads tartja magát. A Dexter nagyon korrekt. A Sister Wives pedig teljes meglepetés.

Az angoloknál a The X Factor korrigálta a szombati visszaesését. A Single Father rontott, míg a Downton Abbey erősödött. A The Cube bejön a briteknek. A Secret Milionaire hetedik évadja startolt. A Thorne jócskán bukott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/10 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2010 October 15, 23:42-kor a(z) Nézettség témába.

A CBS-en megint jól elcsúszott az NFL meccs miatt a program rend. 58 perccel, hogy pontos legyek, így a 19 órás 60 Minutes csak 20-kor került adásban. Az egészben pedig az a fura, hogy ez az elcsúszás jót tett az Amazing Race-nek, ami 13%-kal volt erősebb, mint az előző héten. Az ABC-s sorozatok mindegyik csökkent 5-7%-nyit, míg a Fox-osok voltak talán a legnagyobb buktások, amik 13% feletti zuhanást produkáltak mindkét részlegen.

Erősödött a Rubicon. 1 millióról 1.2-re húzta fel magát. A Mad Men hasonlóképpen magára szedett +200 ezer nézőt. A Broadwalk Empire megint drasztikus visszaesést produkált. Számokban kifejezve ez 24%-ost takar, aminek a Bored to Death és az Eastbound & Down is kárát látta. Az Ice Road Truckers: Deadliest Roads is 3 millió alatt zárt.

A briteknél egy újabb krimisorozat tűnt fel Thorne címen, ami viszonylag – Sky One viszonylatban – nem teljesített annyira rosszul. Az ITV-n bemutatkozott a Single Father, míg folytatódott a Downton Abbey. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Thorne: Újabb krimi érkezett

 
Beküldte: Kanyecc 2010 October 15, 22:10-kor a(z) Promo,videó témába.

Csípem a briteket, mert mindig hoznak valami új krimisorozatot. Valljuk be, vannak jó megmozdulásaik, hiszen vegyünk csak alapul a nyáron debütált Luther-t, amit mindketten istenítettünk a Guru-háza táján. Ezen kívül hozhatnánk példaként a Sherlock-ot, ami nagyon jó kritikai visszhangot kapott. No, de hogy a jelenből is hozzak egyet, ott van a két epizódos DCI Banks: Aftermath vagy a Downton Abbey, melyről szintén kellene írnunk, de időnk szűkében nagyvalószínűséggel télre tolódnak.

Scary-Cat

Szóval a Thorne vasárnap mutatkozott be a Sky One műsorán. Egy újabb krimisorozat, mint az említettem fentebb. 403 ezren látták, ami nem túl magas, de egy Caprica szintjénél mindenképp erősebb. (Briteknél ott megy.)

Mondanom se kelljen, de egy újabb feldolgozásról beszélhetünk. Az első történet (első évad) három epizódos lesz és Mark Billingham-et emlegethetjük az írók sorában. A vasárnapi rész a Thorne: Sleepyhead címet viseli, mely könyvformájában 2001-ben jelent meg és Tom Thorne rendőrfelügyelőről szól. A történet pedig arról szólna, hogy Tom és csapata egy sorozatgyilkos után hajt, aki nagyon jól végzi a dolgát. A második részt egyébként Benjamin Ross rendezte, de jelen van még a készítők sorában Jim Keeble és Dudi Appleton.

A szereplők között egyébként ott van: Natascha McElhone (Californication), Aidan Gillen (Identity), Eddie Marsan és David Morrissey is. A legszebb az egészben, hogy egy Grey’s Anatomy-s csajszi is jelen van, mint nyomozó. Képen látható a személy. (Nem lövőm le, ha nem baj, mert akkor poén, hogy csak na.)

A tovább mögött találhattok róla egy amolyan színfalak mögött promót.

TS-Elenco

Tovább…

Kommentáld!

free web stats