2014/15-ös pilotötletek: NBC – drámák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 4, 19:08-kor a(z) Pilottervek: 2014/15 témába.

Jövő vasárnap indul a móka, elstartol a 2014/15-ös Upfronts országos szekciója!

Bizony, ennyire a végére hagytam a pilot összegzőket, szóval most bele kell húzni, hiszen van még három tévécsatorna, amikről nem írtunk. Köztük az egyik a leggaládabb, az NBC, ami sose várja ki a vásár napját, azaz hiába van május 12-ére beütemezve a hivatalos bejelentési napja, ők biztosan vasárnap már belekezdenek, csak hogy boldogítsanak. Legalább nem lesz annyira sűrű a hétfő, vagy a fene se tudja. Meglátjuk.

Nézzük miből élünk. Drámáknál semmi értelmest nem találtam, semmi eredetit. Na jó, talán a Constantine az, ami kíváncsivá tett, hiszen a DC Comics részlegét jobban csipázom, mint a Marvell-ét. Noha a Hellblazer-mozifilm kimaradt az életemből, azért kíváncsi lennék rá, mire képesek sorozatformációban. Az Óz modern köntösű Emerald City-t és az ausztrál alapokon nyugvó The Slap-et már biztosan megkapjuk 2014/15-ben, de szívesen elnézném a State of Affairs-t, ahol a Scandal-t és a The West Wing-et ötvözik az írók. Lesz továbbá két „ez a következő evolúciós lépcső” témával foglalkozó ötlet is lentebb – remélem képernyőn egyikkel se találkozom.

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal:

(CRTL) = író/készítő
(D) = rendező
(CO-EP) = társkészítő
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv/képregény szolgál alapul, ennek írója

  • Allegiance (aka. Coercion)
    Történet: a sztori alapjául az izraeli The Gordin Cell című könyv szolgál. A történetében egy családot ismerhetünk meg, azon belül is a család gyermek tagját, aki háborús hős és CIA elemző. A csavart azzal adják meg mindennek, hogy a szülőkről útközben kiderül, hogy alvó orosz ügynökök, akiket aktiválnak egy új küldetésre.
    Szereplők:
    Alexandra Peters, Annie Ilonzeh, Gavin Stenhouse, Hope Davis, Kenneth Choi, Margarita Levieva, Morgan Spector, Scott Cohen.
    Készítők:
    Amit Cohen (EP), Avi Nir (EP), George Nolfi (CRTR/EP/DIR – Pilot), Giora Yahalom (EP), Ron Lesham (EP), Yona Wiesenthal (EPDaniel Cerone (CRTR/EP), David S. Goyer (CRTR/EP), Neil Marshall (DIR – Pilot).
    Stúdió(k):
    Keshet Broadcasting · Tedy Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • Babylon Fields
    Történet: Babylon városa áll a sztori középpontjába, ahol a holtak visszatérnek, s ezáltal régi sebeket tépnek fel, családtagokat adnak vissza – de olykor nem a legjobb értelemben. Gyorsabban gyógyulnak a regenerált testek, mindenki arról beszél, hogy ez az emberi evolúció legújabb állomása. Ezt a világot tárják elénk. (A projekt legelőször 2007-ben a CBS által indult el, azonban a pilot státusznál meg is állt.)
    Szereplők:
    Kyle Schmid, Meagan Good, Ritchie Coster, S. Epatha Merkerson, Skeet Ulrich, Virginia Madsen, Yul Vazquez.
    Készítők:
    Gerald Cuesta (CRTR/EP), Michael Atkinson (CRTR/EP), Michael Cuesta (EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k):
    20th Century Fox Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • Constantine
    Történet: A DC Comics-ból ismert Hellblazer képregény adja a sorozat alapját, melyben egy nyomozót ismerhetünk meg, aki arra tette fel az életét, hogy az embereket megvédje a természetfeletti gonosztól. Ennek a különös részlegnek a szakavatatott ismerője.
    Szereplők:
    Charles Halford, Harold Perrineau, Lucy Griffiths, Matt Ryan.
    Készítők:
    Daniel Cerone (CRTR/EP), David S. Goyer (CRTR/EP), Neil Marshall (DIR – Pilot).
    Stúdió(k):
    DC Comics · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín:
    Atlanta.
  • Emerald City [berendelve: 2014/15-re, 10 epizód]
    Történet: A projekt már berendelésre került, de a casting eléggé foghíjas. Mint az a címből kiderülhet, Óz történetét öltöztetik új köntösbe. Dorothy huszonéves korába csöppenünk, amikor veszélyes harcok dúlnak a világukban.
    Szereplők:
    N/a.
    Készítők:
    Josh Friedman (EP), Matthew Arnold (CRTR/EP).
    Stúdió(k):
    Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    N/a.
  • The Mysteries of Laura
    Történet: A spanyol Los Misterios De Laura adj az alapjait. Egy női nyomozó áll a középpontjában, aki a nehéz gyilkossági ügyekre specializálódott. Emellett kordában kell tartani magánéletét is, ahol egy ex-férj és egy iker fiúpár kap helyet.
    Szereplők:
    Debra Messing, Janina Gavankar, Josh Lucas, Laz Alonso.
    Készítők:
    Aaron Kaplan (EP), Carlos Vila (CRTR – Original Series), Greg Berlanti (EP), Javier Holgado (CRTR – Original Series), Jeff Rake (CRTR/EP), McG (EP/DIR (Pilot), Melissa Kellner Berman (CO-EP).
    Stúdió(k):
    Berlanti Productions · Kapital Entertainment · Warner Bros. Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • The Odyssey
    Történet: egy Traffic-szerű thrillert ismerhetünk meg. A középpontjában: három család áll, ahol egy katonafeleség, egy kiábrándult vállalati ügyvéd és egy politikai aktivista kap helyet – akiket egy nemzetközi katonai összeesküvés fog szétszéleszteni.
    Szereplők:
    Adewale Akinnuoye-Agbaje, Anna Friel, Daniella Pineda, Elena Kampouris, Jake Robinson, Nate Mooney, Peter Facinelli, Treat Williams.
    Készítők:
    Adam Armus (CRTR/EP), Henrik Bastin (EP), Kay Foster (CRTR/EP), Kristen Campo (EP), Mikkel Bondesen (EP), Peter Horton (CRTR/EP/DIR – Pilot), Simon Maxwell (EP).
    Stúdió(k):
    Fabrik Entertainment · Red Arrow Entertainment Group · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    Boston, Morocco.
  • Salvation
    Történet: provokatívvitás fogja jellemezni az ötletet, ugyanis egy Texas-i templom áll a középpontjában, ahol a hit, a család és a korrupció egyenlő arányban kap helyet. A sztori egy családra fókuszál, annak is női tagjára (aki védelmezi gyermekeit), ugyanis a férj rejtélyes halált halt.
    Szereplők:
    Ashley Judd, Danny Huston, Emma Dumont, Jake Picking, Meg Steedle, Rob Brown as Miles Strickland, Ryan McPartlin, Stark Sands, Warren Kole.
    Készítők:
    David Janollari (EP), Jeffrey Reiner (DIR – Pilot), Liz Heldens (CRTR/EP).
    Stúdió(k):
    David Janollari Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    Dallas, Texas.
  • The Slap [berendelve, 8 rész – minisorozat]
    Történet: az alapját az ausztrál azonos című sorozat adja, mely egy családi dráma lesz.
    Szereplők:
    N/a.
    Készítők:
    Jon Robin Baitz (CRTR/EP), Laurie MacDonald (EP), Ted Gold (EP), Tony Ayres (EP), Walter Parkes (EP).
    Stúdió(k):
    Parkes-MacDonald Productions · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    N/a.
  • State of Affairs
    Történet: odakinn csak úgy emlegetik, mint a Scandal és a The West Wing találkozását. Egy ex-CIA ügynök áll a középpontjában, aki új munkát keresett, miután a CIA-nál „likvidálták”. Most az elnök és az ország védelmezését kapta feladatul – ami új életstílust is jelent életében, hiszen hatalmas politikai felelősség hárul rá.
    Szereplők:
    Adam Kaufman, Alfre Woodard, Cliff Chamberlain, Katherine Heigl, Leslie Odom, Jr., Sheila Vand, Tommy Savas.
    Készítők:
    Alexi Hawley (EP), Bob Simonds (EP), Henry Crumpton (EP), Joe Carnahan (CRTR/EP/DIR – Pilot), Julia Franz (EP), Katherine Heigl (EP), Nancy Heigl (EP), Rodney Faraon (EP), Sophie Watts (EP).
    Stúdió(k):
    Abishag Productions · The Bob Simonds Company · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.
  • Tin Man
    Történet: egy pszichológiai krimi-thrillerről van szó, melyben egy robotot azzal vádolnak, hogy gyilkosságot követett el. Egy fiatal női ügyvédet kap, akinek fel kell göngyölíteni az ügyet, és ártatlanságát bebizonyítani, mégis csak az emberiség következő lépcső fokát képviseli a mesterséges teremtmény.
    Szereplők:
    Kara Killmer, Kathleen York, Kristen Connolly, Patrick Heusinger, Shaun Toub, Vondie Curtis-Hall.
    Készítők:
    D.J. Caruso (DIR – Pilot), Daniel Bobker (EP), Ehren Kruger (CRTR/EP), John Glenn (EP).
    Stúdió(k):
    John Glenn Entertainment · Universal Television.
    Forgatási helyszín:
    New York.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 26, 11:32-kor a(z) Hírek témába.

  • Február 9-én folytatódik A nagy Duett!. A 3. évadban az alábbi párok lesznek: Cserpes Laura és Gesztesi Máté, Sipos Péter és Csisztu Zsuzsa, Király Viktor és Dundika, Radics Gigi és Hujber Feri, Hien és Cooky, Nótár Mary és Fekete László; Sarka Kata és L.L. Junior, Kárász Róbert és Oroszlán Szonja, Csepregi Éva és Joshi Bharat, Dolhai Attila és Pokorny Lia. A zsűri tagok között: Balázs Klári, Dobrády Ákos és Kasza Tibor.
  • Ősszel újra a Tv2 képernyőjén a Sztárban sztár.
  • Van néhány címünk: Survivor Zero / BloodlineHelix 1×07-08; Learning to FlyCougar Town 5×06; Panic Womb / Pack It Up, Pack It In Being Human USA 4×04-05; Dark Horse – 4×13; Dressed to KillCastle 6×14;
  • Georgina Rylance csatlakozott a Gracepoint című Fox sorozatba.
  • J.J. Feild és Vincent Regan vendégszereplője lesz a The Musketeers 1×04-es részében.
  • Craig Thomas (@HimymCraig) sokkoló tweetje a How I Met Your Mother rajongóinak címezve. (Nyugi, szó sincs spoilerről, csak egy fajta emlékeztetőről.)
  • Megkezdődött az Orange is the New Black második évadjának forgatása. A sorozat készítői és szereplői már el is kezdték az instagrammot „szennyezni” a képeikkel. Találni bőven vicceseket. A premier majd valamikor az év második felében.
  • IGN interjút készített a How I Met Your Mother stábtagjaival a 200. epizódját illetően.
  • Ian Kahn csatlakozott a Turn című sorozatba.
  • Jonathan Keltz-zel készített interjút a MyFanbase csapata a Reign kapcsán; míg itt Bob Saget-tel olvashattok egyet a HIMYM-re fókuszálva.
  • Peter Stormare, Vicent M. Ward és John Lacy lesz a Psych 8×04-es epizódjának a vendégszereplője.
  • Analeigh Tipton aláírt a Címnélküli Jeff Lowell-féle szitkomötletbe, ami egykamerás lesz, ahol egy fiatal párt ismerhetünk meg kapcsolatuk első felében – mindezt egyedibb monológokkal fűszerezve.
  • Kathleen York és Kristen Connolly állandó szereplőként tűnik fel a Tin Man című NBC-s drámaötletben, amit Ehren Kruger fog írni.
  • Két forgatásos kép az NCIS 11. évadjának második feléhez.
  • Újabb színész csatlakozott a Cabot College-be, most Margaret Cho.
  • Rose McGowan a 3×18-as Once Upon a Time-ban ismételten fel fog tűnni. Előzőleg a 2×16-os epizódban láthatták a rajongók.
  • Michael Trucco alakíthatja Riley ex-pasiját az Intelligence 1×04-ben.
  • Az Aetios, egy francia-kanadai produkciós cég két sorozat remake-jét fogja elkészíteni a közeljövőben. Az egyik az Unité 9, aminek a története egy gyilkosságért börtönbe került özvegyről szól, aki két gyermek anyja is egyben. A forgatókönyvét Steve Galluccio fogja elkészíteni, a CBC műsorára kerülhet angol nyelven. A másik a Trauma, ami egy csapatnyi sebészre fókuszál. Egyelőre róla többet nem tudni.
  • Pam Dawber megy a The Crazy Ones-ba vendégszerepelni.
  • A heti Saturday Night Live-ból egy nem semmi jelenet.
  • Nick Zano pedig a Mom-ban fog feltűnni egy vendégszerepre.
  • Jodi Lyn O’Keefe, Adam Senn és Brent Antonello is csatlakozott a Hit the Floor című VH1-es sorozat 2. évadjába. Tudjátok, ez szól a kosárlabdázókról és családjukról. A felvétel január 31-én indul, premier majd valamikor nyáron jöhet.
  • Jane Kaczmarek aláírt a Fox-féle Here’s Your Damn Family-be. A készítője Ricky Blitt lesz. Egy többkamerás szitkomról van szó, melyben egy 20 éve szingli anya újraházasodik, miközben van egy 35 éves fia, míg új férjének 3 gyereke.
  • Adrianne Palicki az About a Boy-ban fog vendégeskedni.
  • Carl Reiner ismét feltűnik a Two and a Half Men 11×13-ban, ahol Tim Conway, Steve Lawrence és Garry Marshall vendégeskedni fog. Utóbbiak Marty haverjait alakítják.

Kommentáld!

Magyar nézettség: 14. hét (04.05-04.11)

 
Beküldte: Kanyecc 2010 April 16, 20:00-kor a(z) magyar nézettség témába.

Húsvét másnapján sokkal többen értek rá Tin Man-t nézni, mivel a 13. héten.

A kedd ismételten meglepetést tartogatott, mivel a Barátok köztöt 2.011 millióan nézték, ami durva szám. A mentalista nem is csoda, hogy produkálta magá és elverte a Bajnokok Ligája rávonatkozó felé, de A Grace klinika kevésnek bizonyult a teljes lakosság körében, míg a célközönség körében nem. Szerdán a Rendőrakadémia 7. című film szorongatott, csütörtökön pedig az Esti Showder Fábry Sándorral.

Az NCIS: Los Angeles megint alul maradt a CSI: A helyszínelők által vívott harcban, míg a Gyilkos elmék A férjem védelmébent picsázott el. A választásoknak köszönhetően elmaradt a Heti Hetes, míg a Tv2 adott Frizbit.

Részletek a tovább mögött. Forrás: AGB Nielsen, Sajtóklub.

Tovább…

Kommentáld!

Magyar nézettség: 13. hét (03.29-04.04)

 
Beküldte: Kanyecc 2010 April 7, 19:18-kor a(z) magyar nézettség témába.

Emelet fővel távozhatott a Dr. Csont ugyanis a szünet előtt sikerült mind a teljes lakosság, mind a célközönség körében elvernie az NCIS-t, ami új évaddal nyitott. (Jövő héten a helyére Győzike érkezik.) A Dollhouse-nak sikerült magára szedni pár ezer nézőt, de a Gyilkos számok ellen ez is kevésnek bizonyult.

Kedd este hiába volt Bajnokok Ligája A mentalista ellen semmi, de tényleg semmi esélye sem volt, ellenben összességében A Grace klinikát sikerült lenyomni. A XXI. század elhusángolta A médiumot. A Doktor House ellen előszedte az RTL a régi favorit kedvencet, a Rendőrakadémia 6. részét, amivel célközönség részéről meg is fogta, de az összlakosság Dokink mellett rakta le voksát. A Gálvölgyi-showra érdemes költeni, ahogy a Kész átverés!-re is.

Péntek már-már egyhangúan telik az elmúlt hetekben. A CSI: A helyszínelők verte az NCIS: Los Angelest, míg a Gyilkos elmék A férjem védelmébent. Szombaton A Bádogember 284 ezerrel nyitott. Vasárnap hiába adott Bridget Jones-maratont a Tv2 a Superman visszatér lenyomta, ahogy a Heti Hetes is (viszont a célközönségben nem!).

Részletek a tovább mögött. (Forrás: AGB Nielsen, RTL Klub Sajtóklub.)

Tovább…

Kommentáld!

Emlékeztető: A Bádogember

 
Beküldte: Kanyecc 2010 April 3, 10:17-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 16:45-től a Tv2 műsorán: Tin Man – 1×01. (Előzetese)

tinman-cast

(A következő részek menetrendje: április 4-én 14:50-től lesz látható az 1×02, míg 5-én 15:20-től az 1×03.)

A SyFy – hajdanán SciFi Channel – minden évben meglep bennünket egy minisorozattal. Ez olyan bevett szokás manapság, mint Mikuláskor az ajándékozás. Hiányozna is az ember életéből, mert tényleg jókat szokott összedobni. Bár minden második esztendőben megfigyelhető egy hullámhegy-hullámvölgy görbe, ami mintha eltűnt volna a legutóbbinál. Vagy nem? (Az Alice-t sajnos nem láttam, így nem tudok véleményt foglalni.)

A Tin Man 2007 decemberében mutatkozott be. Három epizódos minisorozat, az Óz modernkori feldolgozása. A pilot része nekem bejött. Másrészről Zooey Deschanel benne a főszereplő, aki egyébként gyönyörű színésznő.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 February 24, 11:36-kor a(z) Hírek témába.

  • A The CW hivatalosan is berendelte a Melrose Place-remaket. A rajongók kezdhetnek vigadni, mert bizony újabb kultsorozat felújítása közeledik. (A 90210-ről meg annyit, hogy bárhogy is teljesített az elmúlt esztendőben, jönni fog belőle a folytatás.)
  • A Nielsen adati szerint egy átlagos amerikai januárban 151 órát tölt tévéképernyő előtt, ami rekordnak számít, mivel 2008 ¾-ben a havi adatok 140 óra körül alakultak, míg utolsó negyedében 145 óra körül.
  • Az America’s Next Top Model következő etapjába a készítők magassági korlátot húznak. Ez azt jelenti, hogy aki 5 láb 7-nél magasabb az egyből kiesett már a selejtezőből, mivel most inkább az alacsonyabb csajokat részesítik előnybe. Egyetértünk velük. (A korhatár 18 és 27 között lesz.) (Részletek.)
  • Adam Carolla csatlakozott az Ace in the Hole című pilot sorozatba, melyben a családfőt fogja játszani. Az egyik producere a sorozatnak Jimmy Kimmel lesz.
  • Még nincsen pénteki nézettségünk, azonban már tudjuk, hogy a folytatás majd 15%-kal hozott kevesebbet, mint a pilot epizód. Kezdhetünk megijedni?
  • Matthew Weiner, a Mad Men készítője CLIO-díjat kapott.
  • Már elstartolt múlt héten az American Idol selejtezője. A tovább jutottak itt beszélnek magukról.
  • A SCI FI bejelentése szerint, nincs tervbe a Tin Man minisorozatnak a sorozatosítása, hol ott roppant nagy népszerűségnek örvend a mini. (A záró epizód még nem láttuk, de egyre nagyobb a késztetés a megnézésre.)
  • Ha megkapja a Fringe a második évadra szóló berendelését, akkor a stáb Amerikából a kanadai Vancouverbe fog költözni, mivel olcsóbb forgatni a szomszédban.
  • Ron Howard nyugtatgatja az Arrested Development-mozifilm váróit. (Részletek.)
  • A mexikói rendőrség letartoztatta David Caruso (CSI: Miami) egyik rajongóját, aki megszállottan bombázta a színészt, csakhogy kapjon tőle egy nyamvadt autogramot. Az egészben a vicc, hogy nem kapott még így sem.
  • A következő Youtube-linket ajánlom mindenki figyelmébe, aki imádja Amy Poehler-t, mert néhányszor feltűnt Conan bácsinál.
  • Ma lesz – kérem szépen – a Dirty Jobs 200. epizódja. Gratulálunk neked Mike Rowe.
  • Ebben a bejegyzésben rátaláltok az idei Paley Fest menetrendjére.
  • Meredith Vieira vendégszerepelni fog a 30 Rock 3×15-ös részében.
  • Itt olvashatjátok el a Kyle XY utolsó részének a plot-ját.
  • Christine Baranski vendégszereplő lesz az Ugly Betty 3×18-as részében.
  • Josh Hopkins (Swingtown, The Perfect Storm), Amésa Detmer (What About Brian, Saving Silverman) és Amber Benson (Buffy the Vampire Slayer) vendégszereplő lesz a Private Practice 2×18-ban.
  • A Brothers & Sisters 3×19-es részében fel fog tűnni: Luke Grimes, Corey Mendell Parker, Patricia Martinez, Deprise Brescia, Adrian Qui–onez, Desiree Hall, Leslie Karpman, Camilla Greenberg és Todd Julian.
  • Brian Cox és Miguel Ferrer vendégeskedni fog a Kings 1×02-es részében.
  • Hery Winker vissza fog térni a Numb3rs-be.

Kommentáld!

Zooey Deschanel a decemberi Complex-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2008 December 13, 11:41-kor a(z) cukorfalat témába.

Zooey Deschanel-ról mutattunk nyár végén néhány képet a Blackbook magazin által, mivel készítettek vele egy interjút, no meg a hónap leányzója volt náluk. Számomra tavaly decemberben a Tin Man érkezésekor vált ismerté. Talán ennek fényében kaphatta meg a decemberi Complex címoldalát. Még mindig nagyon dögös csaj, csak kár hogy kevés sorozatszerepet kap, hol ott pont az ilyen csaj lenne szüksége néhány sorozatnak.

(Ha már szóbahoztuk a Tin Man-t. Minden évben a Sci-Fi Channel, új nevén Sci-fi – szoknom kell – évvégén meglep bennünket egy minisorozattal. Most valahogy erről megfeledkeztek volna? …vagy csak az én agyam szelektál, mert egyről sem tudok így hirtelen. Segítsetek ki, PLS, hogy most mi franc van.)


Tovább…

Kommentáld!

Zooey Deschanel, az elfeledett szépség

 
Beküldte: Kanyecc 2008 August 17, 23:20-kor a(z) cukorfalat témába.

Most komolyan! Hányszor esett szóba Zooey Deschanel neve az elmúlt félévben. Egykezemen meg tudnám számolni! Sehányszor! (Mondjuk már a nevének a leírásával nagy gondok adódnának, ha szóban hallanám, és ezt követően kellene rögzítenem papírra.) Ezt leszámítva tudja egyáltalán valaki, bárki: Ki volna a lenti képen látható szépség?! …mármint melyik sorozatban tűnt fel? Bevallom őszintén nekem is kisebb fejfájdalmat okozott a megfejtetése. Hol ott láttam egy kép szerepben, sőt az egyik pilot kritikám között is feltűnt a neve. (A megfejtés a kép alatt, aki nem akarná egyből lelőni a poént, annak egy görgőnyi gondolkozási idő.)


A megfejtés nagyon egyszerű. Gondoljunk a tavalyi év Sci-Fi Channel-jének minisorozatára? Igen, a Tin Man DG-jéről volna szó, aki elindult három „útfélen” megismert barátjával felderíteni: Ki ő valójában. Sajnos, csak az első részéhez volt szerencsém, viszont akkor nekem nagyon bejött. Nagyon jó képi világgal rendelkezik, valamint bírom az ilyen stílusú sorozatokat. Főleg a miniket. Ezen kívül, persze feltűnt a Weeds második évadjának finálé előtti részeiben, mint Kat karaktere. Aztán ezt a műfajt nagyon el is feledhetjük, mert inkább filmes csajsziról van szó.

Őt szerepelt a Blackbook magazin júniusi/júliusi kiadásának címlapján, valamint néhány fotó készült róla, amiken – hát mit ne mondja – nem lehet összehasonlítani a mi kis DG-s karakterünkkel. Nem tudom, mennyiben van a képekhez köze a photoshopnak, de nagyon tetszetős leányzó lett belőle. (Katt. a képekre és lásd mindegyiket nagyban!)


1 Hozzászólás

free web stats