A múlt heti (2019. április 8-14.) magyar nézettségről…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 April 20, 18:11-kor a(z) magyar nézettség témába.

Múlt héten már körvonalazódott, hogy az RTL Klubnak tavasszal sincs vetélytársa. Hétről hétre ugyanaz három műsora foglal helyet a dobogón, a teljes lakosságnál. A mi kis falunk, a Drága örökösök és a Barátok közt trióról van szó, amik legalább 700 ezer tévénézőt vonz a képernyők elé. Ez minimum 17%-os közönségarányt takar, illetve 9% körüli AMR-értéket, ami ugye arra fókuszál, hogy a magyar lakosságból mennyien kapcsolták be a tévét és nézték őket. Kicsit egyhangú, hogy nincs semmi változás, de ha az apróságokra is odafigyelünk, akkor már másabb a 15. hét az előzőhöz képest.

Pl.: a Tv2-nek volt végre egy esti filmje, a Kellékféleség, ami legalább annyi embert mozgatott meg, mint az Exatlon Hungary. Sőt, a fiatalok annyira komálták, hogy ez lett a legnézettebb heti műsora a csatornának. Van más is, folytatnám azzal…

Az M4 Sport több élő közvetítéssel is felkerült a Top100-as listára, viszont a 18-49 éveseknél nem a Forma 1 lett a legkelendőbb a kínáltukból, hanem a Bajnokok ligája mérkőzés, amit 148 ezren láttak, míg előbbit csak 143 ezren. Természetesen közönségarányban a száguldócirkusz hozta a mutatókat, ugyanis a futamnál, ami reggel 8 és 10 óra között zajlott, 23%-os SHR értéket rögzített a Nielsen, nagyjából annyit, mint amennyit főműsoridőben A mi kis falunk hoz egy átlagosabb hetében. És ha kötözködni akarok, akkor SHR-ben le is nyomták a pajkaszegieket, hiszen 22.7% ment a 20.3% ellen a tévénézőknél.

Évad- és vélhetően sorozatfinálézott kedd este Az Alvilág, ami alulmúlta eddig mutatóit, és sorozatminimummal búcsúztatta az RTL Klub tavaszát. Meglepődnénk, ha ezek után berendelnék a folytatását. Gyenge hetet tudhat maga mögött a már emlegetett A mi kis falunk is, de ha azt vesszük alapul, hogy még így is No.1, akkor miről beszélünk…?!

Hétről hétre meglep, min mennek keresztül azok a DunaTV-s műsorok és sorozatok, amik a Honfoglaló mögött kapnak helyet. Ott a Fábry, ami kb. kéthetente jelentkezik új résszel, de kb. a nulláról kell építkeznie. Most is közel háromszor annyian néztek, mint előbbit.

Az RTL Klub ismét abszolút nyertese a múlt hétnek, ha a főműsoridőre és a 18-49 éves korosztály metszetéré helyezzük a hangsúlyt. Így már 90 napot (+6) tudhat magáénak, míg a Tv2 13-at (+1), az M4 Sport pedig 1-et. Azért akadtak szép különbségek: szombaton 15.8% ment a 6.5% ellen, míg vasárnap 7% a 15.3% ellen – utobbit nyerte a Tv2 a fentebb említett filmmel, illetve a Harcban élvével.

15. heti magyar nézettség:

Hétfő (április 8.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×69) – 726e (17.2% SHR); 18-49-ben: 246e (17.4% SHR)
Cápák között (RTL Klub – 1×08) – 293e (10.3% SHR); 18-49-ben: 126w (11.0% SHR)
Isten veled Magyarország! (RTL Klub – 1×08) – 178e (10.6% SHR); 18-49-ben: 65e (9.1% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×71) – 588e (14.6% SHR); 18-49-ben: 211e (15.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×24) – 224e (8.1% SHR); 18-49-ben: 79e (7.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 315. rész) – 84e (2.2% SHR); 18-49-ben: 4.4e (0.4% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 2×12) – 72e (2.1% SHR); 18-49-ben: 19e (1.5% SHR)
1890 (DunaTV – 1×05) – 46e (2.1% SHR); 18-49-ben: 5.7e (0.6% SHR)

Kedd (Április 9.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×70) – 808e (19.1% SHR); 18-49-ben: 270e (19.5% SHR)
Alvilág (RTL Klub – 1×08) – 237e (7.8% SHR); 18-49-ben: 76w (6.4% SHR)
Házon kívül (RTL Klub – 495. rész) – 193e (9.0% SHR); 18-49-ben: 83e (9.2% SHR)
XXI. század (RTL Klub – 486. rész) – 108e (6.9% SHR); 18-49-ben: 37e (5.7% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×72) – 557e (13.6% SHR); 18-49-ben: 179e (13.3% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×25) – 244e (7.8% SHR); 18-49-ben: 58e (4.8% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 316. rész) – 55e (1.4% SHR); 18-49-ben: 433 (0.0% SHR)
Diagnózis (Diagnoza) (DunaTV – 1×11) – 89e (2.5% SHR); 18-49-ben: 12.8e (1.0% SHR)

Szerda (Április 10.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×71) – 775e (17.9% SHR); 18-49-ben: 245e (17.4% SHR)
Toplista (RTL Klub – 1×08) – 253e (8.0% SHR); 18-49-ben: 97e (7.8% SHR)
CSI: New York-i helyszínelők (CSI: New York) (RTL Klub – 3×01 – ism.) – 129e (7.0% SHR); 18-49-ben: 60e (7.7% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×73) – 602e (14.4% SHR); 18-49-ben: 216e (15.7% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×26) – 219e (7.8% SHR); 18-49-ben: 62. (5.5% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 317. rész) – 64e (1.6% SHR); 18-49-ben: 4.9e (0.4% SHR)
A maffia csak nyáron öl (La mafia uccide solo d’estate) (DunaTV – 1×02) – 36e (0.8% SHR); 18-49-ben: 3.7 (0.3% SHR)

Csütörtök (Április 11.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×72) – 778e (18.3% SHR); 18-49-ben: 235e (16.9% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×08) – 268e (9.0% SHR); 18-49-ben: 108e (9.3% SHR)
Privát kopók (Private Eye) (RTL Klub – 2×04) – 110e (6.2% SHR); 18-49-ben: 24e (3.3% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×74) – 609e (14.7% SHR); 18-49-ben: 208e (15.3% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×27) – 239e (8.5% SHR); 18-49-ben: 78e (7.1% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 318. rész) – 53e (1.3% SHR); 18-49-ben: 5e (0.4% SHR)
Fábry (DunaTV – ?x??) – 113e (2.7% SHR); 18-49-ben: 16.9e (1.2% SHR)

Péntek (Április 12.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×73) – 778e (18.2% SHR); 18-49-ben: 244e (17.4% SHR)
Doktor Murphy (The Good Doctor) (RTL Klub – 2×11) – 358e (10.8% SHR); 18-49-ben: 135e (10.4% SHR)
Showder Klub (RTL Klub – 23×03) 200e (9.0% SHR); 18-49-ben: 87e (9.0% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×75) – 624e (15.1% SHR); 18-49-ben: 221e (16.2% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×28) – 270e (8.7% SHR); 18-49-ben: 84e (6.8% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 319. rész) – 54e (1.3% SHR); 18-49-ben: 4.6e (0.4% SHR)

Szombat (Április 13.):
A mi kis falunk (RTL Klub – 3×09) – 865e (20.3% SHR); 18-49-ben: 353e (23.7% SHR)

Csak színház és más semmi (DunaTV – 4×07) – 129e (3.1% SHR); 18-49-ben: 14.8e (1.1% SHR)
Cseppben az élet! (DunaTV – 1×04) – 195e (4.6% SHR); 18-49-ben: 5.4e (0.4% SHR)

Vasárnap (Április 14.):

Alex felügyelő (Komisarz Alex / Inspector Alex) (Tv2 – 2×03) – 220e (7.4% SHR); 18-49-ben: 36e (3.6% SHR)

Forma 1 (M4 Sport – 2019R3) – 379e (22.7% SHR); 18-49-ben: 143e (23.2% SHR)
Magyarország, szeretlek! (DunaTV) – 245e (5.4% SHR); 18-49-ben: 11e (0.7% SHR)

Kommentáld!

A múlt heti (2019. április 1-7.) magyar nézettségről…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 April 14, 20:30-kor a(z) magyar nézettség témába.

Áprilisba lépve kikörvonalazódott, hogy A mi kis falunknál nincs jobban teljesítő műsor és sorozat a magyar tévében. Ez azért fura, mert a Drága örökösök hasonló elképzeléssel állt elő, csak éppen hétköznap esti kivitelben… és hogy mi a fura ebben, hát az, hogy az utcaembere komálja a vidéken játszódó témákat. Az RTL Klub stabilan uralja a 2019-es esztendőben a főműsoridős sávot a fiatalok körében. A konkurencia alig tud érvényesülni, így bátran kijelenthető, hogy az, amit a műsorszerkesztők kitalálnak, mindig összejön.

Nézzük meg, milyen változások születtek az előző héthez képest. A 14. héten nem kaptunk Forma 1-es közvetítést, így nem sok mindenről kell megemlékeznünk vasárnapi viszonylatban.

A sort kezdeném a már fentebb emlegetett A mi kis falunkkal, ahol egy kisebb nézőszámvesztés állt fel. Míg előző héten 1 millió felett hozott a teljes lakosságban, most a 900 ezer feletti érték is alig-alig lett meg. Ez nagyjából egy 11%-os nézőszámcsökkenés, amivel még így is verte a mezőnyt, de valami elindult. A kérdés, hogy ez lesz-e kevesebb, és ha igen, akkor mikor éri el a mélypontját? A magyar lakosság 10%-a (AMR mutató!) érdeklődött a pajkaszegi történések iránt. Ugyanez a fiatalok körében 8.9%, ami megint csak roppant mód magas, még ha el is marad az évadrekordtól.

A héten a második és harmadik legkelendőbb produkciót is az RTL Klub szállította a Drága örökösök és a Barátok közt személyében. Az Ötöslottó sorsolás továbbra is közkedvelt program a DunaTV-nél. Hiába egy nagyjából 20 perces műsort kapunk, a tévénézők 10%-át (SHR!) átvonzza erre az időre. A Gasztroangyal a DunaTV másik „frontembere” a teljes lakosságnál, ugyanis 301 ezernyi nézőt leültet, s ezáltal épp lecsúszik a TOP50-ből.

Az Alvilág visszaerősödött, ami kellett is, hiszen rákövetkező héten jön az évadzáró – a sorsa felöl pedig még nem született hivatalos ítélet, így a nézőinek van oka a félelemre. A Privát kopók elstartol – egyelőre ismétlő résszel –, ami rosszabb számokat hozott, mint előzőleg a Páratlan Páros (Take Two). A Halálos fegyver pedig évadfinálézott, de volt már jobb mutatója is.

A végére egy érdekesség, miszerint több limitált sorozatot kéne a DunaTV-nek készítenie, ugyanis a Cseppben az élet! megint elverte az őt felvezető Csak színház és más semmit.

Az elmúlt hetek alapján az RTL Klub 84, a Tv2 12, míg az M4 Sport 1 estét nyert a főműsoridőben, a fiatalok körében. Ez az RTL Klub-nak egy laza 87%-os tortaszeletet jelentene, ami mondhatni behozhatatlannak tűnik. Azt viszont meg kell jegyeznem, hogy a 14. héten egész napos időszakban a Tv2 Csoport ugyanezen korosztálynál 23.4%-ot ragadott ki a tortából, míg az RTL Klub Csoport 22.2%-ot. A Viacom a harmadik helyen 8.4%-kal, megelőzve az MTVA-t, ami csak 6.1%-ot tud felmutatni.

14. heti magyar nézettség:

Hétfő (április 1.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×64) – 808e (18.6% SHR); 18-49-ben: 282e (19.5% SHR)
Cápák között (RTL Klub – 1×07) – 356e (12.3% SHR); 18-49-ben: 150e (12.5% SHR)
Isten veled Magyarország! (RTL Klub – 1×07) – 186e (11.4% SHR); 18-49-ben: 69e (9.7% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×66) – 563e (13.4% SHR); 18-49-ben: 213e (15.1% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×19) – 299e (9.3% SHR); 18-49-ben: 95e (7.5% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 310. rész) –67e (1.7% SHR); 18-49-ben: 2e (0.2% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 2×12) – 63e (1.7% SHR); 18-49-ben: 20e (1.5% SHR)
1890 (DunaTV – 1×05) – 44e (1.9% SHR); 18-49-ben: 8e (0.9% SHR)

Kedd (Április 2.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×65) – 801e (18.5% SHR); 18-49-ben: 276e (19.3% SHR)
Alvilág (RTL Klub – 1×07) – 320e (10.1% SHR); 18-49-ben: 124e (9.9% SHR)
Házon kívül (RTL Klub – 494. rész) – 215e (9.6% SHR); 18-49-ben: 87e (9.4% SHR)
XXI. század (RTL Klub – 485. rész) – 132e (8.1% SHR); 18-49-ben: 65e (9.8% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×67) – 593e (14.3% SHR); 18-49-ben: 209e (15.0% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×20) – 280e (9.6% SHR); 18-49-ben: 77e (6.5% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 311. rész) – 59e (1.4% SHR); 18-49-ben: 2e (0.2% SHR)
Diagnózis (Diagnoza) (DunaTV – 1×10) – 79e (2.1% SHR); 18-49-ben: 8.6e (0.6% SHR)

Szerda (Április 3.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×66) – 839e (19.1% SHR); 18-49-ben: 297e (19.9% SHR)
Toplista (RTL Klub – 1×07) – 285e (9.4% SHR); 18-49-ben: 86e (7.2% SHR)
Halálos fegyver (Lethal Weapon) (RTL Klub – 2×15) – 144e (7.9% SHR); 18-49-ben: 48e (6.3% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×68) – 611e (14.5% SHR); 18-49-ben: 220e (15.6% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×21) – 292e (9.4% SHR); 18-49-ben: 112e (9.2% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 312. rész) – 56e (1.4% SHR); 18-49-ben: 563 (0.0%% SHR)

Csütörtök (Április 4.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×67) – 857e (20.1% SHR); 18-49-ben: 289e (20.7% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×07) – 350e (11.2% SHR); 18-49-ben: 158e (12.7% SHR)
Privát kopok (Private Eye) (RTL Klub – 2×03) – 139e (7.5% SHR); 18-49-ben: 53e (6.7% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×69) – 612e (15.0% SHR); 18-49-ben: 205e (15.2% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×22) – 284e (10.2% SHR); 18-49-ben: 85e (7.4% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 313. rész) – 65e (1.6% SHR); 18-49-ben: 6e (0.5% SHR)
Bagi-Nacsa Orfeuma (DunaTV) – 76e (1.8% SHR); 18-49-ben: 6e (0.4% SHR)

Péntek (Április 5.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×68) – 807e (19.0% SHR); 18-49-ben: 268e (18.9% SHR)
Doktor Murphy (The Good Doctor) (RTL Klub – 2×10) – 339e (10.2% SHR); 18-49-ben: 121e (9.0% SHR)
Showder Klub (RTL Klub – 23×02) 185e (8.2% SHR); 18-49-ben: 48e (5.0% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×70) –629e (15.3% SHR); 18-49-ben: 227e (16.3% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×23) – 314e (11.3% SHR); 18-49-ben: 108e (9.4% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 314. rész) – 54e (1.4% SHR); 18-49-ben: 3.5e (2.1% SHR)

Szombat (Április 6.):
A mi kis falunk (RTL Klub – 3×08) – 911e (21.8% SHR); 18-49-ben: 358e (25.4% SHR)

Alex felügyelő (Komisarz Alex / Inspector Alex) (Tv2 – 2×02) – 214e (7.7% SHR); 18-49-ben: 35e (3.8% SHR)

Csak színház és más semmi (DunaTV – 4×06) –128e (3.3% SHR); 18-49-ben: 10.5e (1.4% SHR)
Cseppben az élet! (DunaTV – 1×03) – 197e (4.7% SHR); 18-49-ben: 5.9e (0.4% SHR)

Kommentáld!

A múlt heti (2019. március 25-31.) magyar nézettségről…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 April 7, 12:40-kor a(z) magyar nézettség témába.

Előző héten A mi kis falunk egy olyan résszel tért vissza, amit bármelyik tévécsatorna megirigyelhetne. Fel is merült a kérdés, hogy a „második hetében” képes lesz-e hasonlót az asztalra tenni, vagy csak megközelíti azt az 1 millió körüli nézőszámát? Előjáróban még annyit jegyeznék, hogy a célközönségben kimagasló 28.8%-os közönségarányt hozott akkor, ami elképesztően magas 2019-es viszonylatban. Hasonlóra maximum egy kiemelt sportesemény lehet képes, nem pedig egy szimpla hazai gyártású sorozat.

Amondó vagyok, hulljon le a lepel és nézzük meg, miként teljesített!

Mint ha másolta volna az előző hetét. Igaz, nézőszám tekintetében kevéssel maradt csak el – de ha a közönségarányra tesszük a fókuszt, akkor a 28.8%-ot most is hozta 18-49-ben, ami 422 ezer nézőt jelent. Ezzel az eredménnyel egyébként minden 10. fiatalt ültetette le az RTL Klub képernyője elé az országból. A teljes magyar lakosságra szűrve pedig az AMR aránya (tévénéző és nem néző!) 11.6%. Szép teljesítmény, de a Drága örökösök-re se lehet panaszuk, hiszen 18%-os SHR mutatót simán hoz, és napi sorozatról beszélünk, nem pedig hetiről.

Ismét kaptunk Forma 1 közvetítést. Most emberibb időpontban. A futamra félmillió magyar volt kíváncsi, míg a közvetítésre (ami a futam előtti és utáni műsor részt jelenti) 430 ezren. Volt két évadfinálé a héten. Az egyiket az RTL Klub szállította a Páratlan páros (Take Two) kifutásával, a másikat a DunaTV a Tóth Jánoséval. Hiába kapta meg utóbbi a Fábry új részének felvezetését, nem igazán tudta megváltani a világot. A fiatalok körében mindössze 6 ezren ültek le elé.

Szombaton a Cseppben az élet! folytatása hozta a várt csökkenést. Pénteken a Honfoglaló ismét bebizonyította, hogy miként kell nézősávot égetni, ugyanis a fiatalok részéről mindössze 76 főt mozgatott meg az ominózus részével. Érdekességképpen említeném meg, hogy a #Bochkor és a Heti napló Sváby Andrással erősödött a 12. héthez képest, már 300 ezer nézővel futott mindkettő. Az Alvilág nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, még a Toplista is kelendőbb, ami valahol gáz…

Mutatnám számügyileg a múlt hét történéseinek eredményeit. Ha valami kimaradt, kérdezz kommentbe és pótolom!

13. heti magyar nézettség:

Hétfő (március 25.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×59) – 783e (17.5% SHR); 18-49-ben: 250e (16.3% SHR)
Cápák között (RTL Klub – 1×06) – 380e (13.1% SHR); 18-49-ben: 156e (14.0% SHR)
Isten veled Magyarország! (RTL Klub – 1×06) – 222e (13.6% SHR); 18-49-ben: 71e (11.1% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×61) – 620e (14.3% SHR); 18-49-ben: 230e (15.4% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×15) – 289e (10.1% SHR); 18-49-ben: 99e (9.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 305. rész) – 49e (1.1% SHR); 18-49-ben: 8e (0.6% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 2×11) – 66e (1.8% SHR); 18-49-ben: 12e (0.9% SHR)
1890 (DunaTV – 1×04) – 50e (2.2% SHR); 18-49-ben: 3e (0.4% SHR).

Kedd (Március 26.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×60) – 803e (18.4% SHR); 18-49-ben: 274e (18.5% SHR).
Alvilág (RTL Klub – 1×06) – 254e (8.9% SHR); 18-49-ben: 90e (8.4% SHR)
Házon kívül (RTL Klub – 493. rész) – 180e (8.8% SHR); 18-49-ben: 31.6e (4.1% SHR)
XXI. század (RTL Klub – 484. rész) – 103e (6.6% SHR); 18-49-ben: 21e (3.6% SHR).

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×62) – 577e (13.6% SHR); 18-49-ben: 194e (13.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×16) – 296e (10.1% SHR); 18-49-ben: 96e (8.8% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 306. rész) – 62e (1.5% SHR); 18-49-ben: 4e (0.3% SHR)
Diagnózis (Diagnoza) (DunaTV – 1×10) – 68e (1.9% SHR); 18-49-ben: 5e (0.5% SHR)

Szerda (Március 27.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×61) – 849e (19.6% SHR); 18-49-ben: 282e (19.5% SHR)
Toplista (RTL Klub – 1×06) – 394e (13.6% SHR); 18-49-ben: 127e (11.9% SHR)
Halálos fegyver (Lethal Weapon) (RTL Klub – 2×14) – 152e (8.7% SHR); 18-49-ben: 47e (7.0% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×63) – 581e (13.9% SHR); 18-49-ben: 206e (14.8% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×17) – 258e (8.8% SHR); 18-49-ben: 87e (8.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 307. rész) – 55e (1.3% SHR); 18-49-ben: 2e (0.2% SHR)

Csütörtök (Március 28.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×62) – 796e (17.2% SHR); 18-49-ben: 261e (17.6% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×06) – 302e (10.2% SHR); 18-49-ben: 147e (12.6% SHR)
Páratlan páros (Take Two) (RTL Klub – 1×13) – 150e (8.4% SHR); 18-49-ben: 50e (7.0% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×64) – 623e (14.9% SHR); 18-49-ben: 230e (16.2% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×18) – 313e (10.4% SHR); 18-49-ben: 103e (8.7% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 308. rész) – 62e (1.5% SHR); 18-49-ben: 1.8e (0.1% SHR)
Fábry (DunaTV – ?x??) – 124e (3.0% SHR); 18-49-ben: 9e (0.6% SHR)
Tóth János (DunaTV – 2×52) – 42e (1.3% SHR); 18-49-ben: 6e (0.5% SHR)

Péntek (Március 29.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×63) – 779e (18.2% SHR); 18-49-ben: 272e (18.5% SHR).
Doktor Murphy (The Good Doctor) (RTL Klub – 2×09) – 305e (10.1% SHR); 18-49-ben: 92e (8.1% SHR)
Showder Klub (RTL Klub – 23×01) 169e (8.7% SHR); 18-49-ben: 40e (5.2% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×65) – 637e (15.4% SHR); 18-49-ben: 232e (16.4% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×19) – 302e (10.0% SHR); 18-49-ben: 93e (8.2% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 309. rész) – 50e (1.2% SHR); 18-49-ben: 76 (0.0% SHR)

Szombat (Március 30.):
A mi kis falunk (RTL Klub – 3×07) – 1.029M (24.4% SHR); 18-49-ben: 422e (28.8% SHR)

Forma 1 (M4 Sport – 2019R2 – Időmérő) – 225e (11.4% SHR); 18-49-ben: 89e (14.4%)
Csak színház és más semmi (DunaTV – 4×05) – 122e (2.9% SHR); 18-49-ben: 10e (0.7% SHR)
Cseppben az élet! (DunaTV – 1×02) – 172e (4.2% SHR); 18-49-ben: 8.8e (0.6% SHR)

Vasárnap (Március 31.):
Forma 1 (M4 Sport – 2019R2) – 443e (11.7% SHR); 18-49-ben: 205e (19.9% SHR)

Kommentáld!

A múlt heti (2018. március 18-24.) magyar nézettségről…

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 31, 12:21-kor a(z) magyar nézettség témába.

Mi történt múlt héten a magyar tévében? – Igazából a leglényegesebb tényről még a hét elején beszámoltunk, ami A mi kis falunk 3. évadjának nyitánya volt. A tanár 2. évadjának búcsújával felszabadult a szombat 20 órás timeslot, ahol ismét 1 millió feletti nézőszám generálódott. Szintén kimagasló volt az eredménye a 18-49 éveseknél, ahol 28.8%-os közönségarányt tett le az asztalra. Nincs mese, a nézők várták a visszatérését.

És még mire figyeljünk oda?!

A köztévék szállítják a legmegrázóbb adatokat. Történt ugyanis, hogy a keddi Honfoglaló-epizódot 370 néző látta a célközönségből, ami 0.0%-os SHR-értéknek feleltethető meg; de ha azt hinnétek, hogy ez katasztrofális, akkor megálljt parancsolnék, mivel pénteken ismét negatív – ismétlő – rekord született a kemény 0 fős értékkel. Bár, hogy miként kalkulál a Nielsen korosztálybeli nézőszámot, az még mindig nem tiszta teljesen, de adataik alapján a fiatalok 100%-ban elkerülték a vetélkedőt. Vasárnap került terítékre az M4-en az EB-selejtező, ami meglepően szép számokkal futott, 656 ezres összt generált 17:52 és 20 óra között. 16.4%-os SHR értéke elégedett biccentésre elegendő. A 18-49 éveseknek is tetszett az összecsapás, ugyanis a héten a 4. legnézettebb műsor helyét kaparintották meg a 20.8%-os aránnyal.

A Tv2 pénteken műsort változtatott. Elküldte szabadnapra a Pénzt vagy éveket!, melynek helyére hozta Curtis: Tiszta lappal című dokufilmjét, ami a rapper/műsorvezető drogproblémáit dolgozta fel. Nyilván kikapott a konkurencia kínálatától, de legalább erősebb mutatókat pakolt le az asztalra, mint ha Kasza ment volna.

Bemutatkozott a Cseppben az élet a DunaTv-n. Hiába vezette fel a Csak színház és más semmi!, nem volt sok esélye kimagasló számokkal előállni, mivel az RTL Klub-on némileg fedésben futott A mi kis falunkkal, viszont azért jobban hozott, mint felvezetője. Két érdekesség még a végére, az egyik, hogy az Ötöslottó sorsolásra mindössze a lakosság 4.8%-a volt kíváncsi (ezt ARM érték!); a másik, hogy a Heti napló Sváby Andrással és a #Bochkor 290 ezres nézőközönség megmozgatására képes vasárnap esténként az ATV-n, ami nem rossz!

12. heti magyar nézettség:

Hétfő (március 18.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×54) – 835e (18.4% SHR); 18-49-ben: 288e (18.5% SHR)
Cápák között (RTL Klub – 1×05) – 406e (13.2% SHR); 18-49-ben: 171e (14.6% SHR)
Isten veled Magyarország! (RTL Klub – 1×05) – 274e (15.1% SHR); 18-49-ben: 106e (14.1% SHR).

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×56) – 650e (14.7% SHR); 18-49-ben: 242e (16.2% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×11) – 343e (10.6% SHR); 18-49-ben: 100e (8.3% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 300. rész) – 63e (1.4% SHR); 18-49-ben: 4e (0.3% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 2×10) – 79e (2.2% SHR); 18-49-ben: 14e (1.1% SHR).
1890 (DunaTV – 1×03) – 51.7e (2.2% SHR); 18-49-ben: 9e (1.0% SHR)

Kedd (Március 19.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×55) – 819e (18.8% SHR); 18-49-ben: 271e (19.1% SHR)
Alvilág (RTL Klub – 1×05) – 267.2e (9.1% SHR); 18-49-ben: 88e (7.8% SHR).
Házon kívül (RTL Klub – 492. rész) – 202e (10.1% SHR); 18-49-ben: 68e (8.5% SHR)
XXI. század (RTL Klub – 483. rész) – 139e (9.0% SHR); 18-49-ben: 49e (8.1% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×57) – 596e (10.2% SHR); 18-49-ben: 210e (15.1% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×12) – 305e (10.2% SHR); 18-49-ben: 88e (7.8% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 301. rész) – 58e (1.4% SHR); 18-49-ben: 370 (0.0% SHR)
Diagnózis (Diagnoza) (DunaTV – 1×09) – 71e (2.0% SHR); 18-49-ben: 6e (0.5% SHR)

Szerda (Március 20.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×56) – 786e (17.6% SHR); 18-49-ben: 261e (17.2% SHR).
Toplista (RTL Klub – 1×05) –.298e (10.0% SHR); 18-49-ben: 112e (9.7% SHR)
Halálos fegyver (Lethal Weapon) (RTL Klub – 2×13) – 134e (7.5% SHR); 18-49-ben: 47e (6.5% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×58) – 582e (13.6% SHR); 18-49-ben: 210e (14.3% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×13) – 252e (8.1% SHR); 18-49-ben: 86e (7.4% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 302. rész) – 58e (1.4% SHR); 18-49-ben: 3e (0.2% SHR)
A becsület ideje (Czas honoru) (DunaTV – 2×13) – 40.3e (1.2% SHR); 18-49-ben: 1e (0.1% SHR)

Csütörtök (Március 21.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×57) – 751e (17.1% SHR); 18-49-ben: 239e (16.6% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×05) – 296e (9.7% SHR); 18-49-ben: 111e (9.9% SHR)
Páratlan páros (Take Two) (RTL Klub – 1×12) – 149e (8.7% SHR); 18-49-ben: 44e (6.7% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×59) – 582e (13.6% SHR); 18-49-ben: 190e (13.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×14) – 252e (8.1% SHR); 18-49-ben: 68e (6.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 303. rész) – 56e (1.3% SHR); 18-49-ben: 0.9e (0.1% SHR)
Bagi-Nacsa Orfeuma (DunaTV – ?x??) – 114e (2.6% SHR); 18-49-ben: 10.2e (0.7% SHR)
Tóth János (DunaTV – 2×51) – 38.6e (1.0% SHR); 18-49-ben: 6.5e (0.5

Péntek (Március 22.):
Drága örökösök (RTL Klub – 1×58) – 842e (19.5% SHR); 18-49-ben: 313e (21.4% SHR)
Doktor Murphy (The Good Doctor) (RTL Klub – 2×07) – 337e (10.7% SHR); 18-49-ben: 110e (9.0% SHR).
Doktor Murphy (The Good Doctor(RTL Klub – 2×08) 281e (13.9% SHR); 18-49-ben: 105e (12.8% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×60) – 581e (13.8% SHR); 18-49-ben: 198e (9.0% SHR)
Curtis – Tiszta lappal (Tv2 – doku-film) – 331e (10.2% SHR); 18-49-ben: 113e (9.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 304. rész) – 64e (1.6% SHR); 18-49-ben: 0 (0% SHR)

Szombat (Március 23.):
A mi kis falunk (RTL Klub – 3×01) – 1.039M (24.5% SHR); 18-49-ben: 420e (28.8% SHR)

Csak színház és más semmi (DunaTV – 4×04) – 128e (3.1% SHR); 18-49-ben: 17e (1.3% SHR)
Cseppben az igazság (DunaTV – 1×01) – 169e (4.1% SHR); 18-49-ben: 15e (1.0% SHR)

Kommentáld!

11. heti magyar nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 19, 11:01-kor a(z) magyar nézettség témába.

Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyi értelme van hazai nézettségről heti rendszerességgel beszámolni, és arra jöttem rá, hogy nem sok. Mármint ha történik valami változás, arról írni szoktunk, de amikor a számok az előző hetet ismétlik, csak éppen kisebb/nagyobb mértékben, arról feleslegesnek vélem a külön bejegyzést. Pláne azért, mert egy ilyen cikknek a beszerkesztése akár fél órát is felemészt az életemből. Tudom, csinálhatnám kevésbé részletesen is, de annak meg mi értelme lenne? Vagy rendesen, vagy sehogy, így ne kövezzetek meg, hogy az idei évben ez lesz az ötödik bejegyzés a ’rovatban’, aztán már a 11. hétnél járunk!

Elstartol a Forma 1-es idény. Az ausztrál nagydíjat – melynek közvetítése 5:30-kor kezdődött vasárnap reggel – több mint 200 ezer magyar követte figyelemmel, ami 20.4%-os közönségarányt hozott a teljes lakosságban az M4 Sport-nak. Nyilván nem vetekedhet a Kézilabdával, amit aznap délután 240 ezren láttak, mert azért hozzátenném, hogy a 17:30-as kezdésidőpont sokkal barátibb, viszont neki csak 6.3%-os a SHR értéke, ami jelentősen elmaradásként könyvelhető. Külön kihangsúlyoznám, hogy a 200 ezer nézőnek majdnem a fele a 18-49 éves korosztályból származik, amivel 26%-os közönségarányt pakolt le az asztalra az adott időszakban. Nem semmi!

Pénteken, március 15-én az RTL Klub magyar filmekkel ment a Tv2 ellen. A műsorszerkezetet kajálták a nézők, ugyanis a Kincsem és a Budapest Noir is verte a konkurencia megszokott kínálatát. Értem, hogy nem akar változtatni a megszokott duóján, de talán érdemes lett volna – mégis csak egy ünnepnapról van szó.

Szombaton finálézott A tanár a 2. évaddal. A 18-49 éveseknél évadrekordot állított fel, ugyanis majdnem 20%-os közönségaránnyal futott, amivel nyerte a hetet. Másrészről muszáj kihangsúlyoznom, hogy a teljes lakosságban volt jobban teljesítő része, ugyanis az évadkezdését 757 ezren látták, hasonlóan magas, 16.4%-os SHR értékkel. Egyébként ugyanez az epizód anno januárban 314 ezret pakolt le az asztalra a fiataloknál.

Más lényeges nem nagyon történt, ezért mutatnám lentebb a számokat, amik hasonlóan beszédesek.

A 11. heti, azaz 2019. március 11. és 17. között nézettségi mutatók:

Hétfő:
Drága örökösök (RTL Klub – 1×50) – 816e (18.1% SHR); 18-49-ben: 269e (17.7% SHR)
Cápák között (RTL Klub – 1×04) – 363e (12.6% SHR); 18-49-ben: 150e (13.5% SHR)
Isten veled Magyarország! (RTL Klub – 1×04) – 194e (12.8% SHR); 18-49-ben: 57e (9.7% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×51) – 657e (15.1% SHR); 18-49-ben: 241e (16.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×06) – 324e (10.2% SHR); 18-49-ben: 120e (10.0% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 285. rész) – 77e (1.8% SHR); 18-49-ben: 3e (0.2% SHR)
A legendák hivatala (Le Bureau des Légendes) (DunaTV – 2×09) – 69e (1.9% SHR); 18-49-ben: 14e (1.1% SHR)
1890 (DunaTV – 1×02) – 39e (1.7% SHR); 18-49-ben: 10e (1.2% SHR)

Kedd:
Drága örökösök (RTL Klub – 1×51) – 871e (19.6% SHR); 18-49-ben: 288e (19.3% SHR).
Alvilág (RTL Klub – 1×04) – 287e (9.1% SHR); 18-49-ben: 88e (7.2% SHR)
Házon kívül (RTL Klub – 491. rész) – 234e (10.3% SHR); 18-49-ben: 65e (7.0% SHR)
XXI. század (RTL Klub – 482. rész) – 157e (9.4% SHR); 18-49-ben: 53e (7.8% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×52) – 618e (14.2% SHR); 18-49-ben: 227e (15.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×07) – 335e (10.5% SHR); 18-49-ben: 115e (9.3% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 286. rész) – 71e (1.6% SHR); 18-49-ben: 3e (0.3% SHR)
Diagnózis (Diagnoza) (DunaTV – 1×09) – 73e (2.0% SHR); 18-49-ben: 3e (0.3% SHR)

Szerda:
Drága örökösök (RTL Klub – 1×52) – 861e (19.7% SHR); 18-49-ben: 293e (19.5% SHR)
Toplista (RTL Klub – 1×04) – 353e (11.5% SHR); 18-49-ben: 100 (8.8% SHR).
Halálos fegyver (Lethal Weapon) (RTL Klub – 2×12) – 179e (10.3% SHR); 18-49-ben: 51e (7.4% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×53) – 543e (12.8% SHR); 18-49-ben: 182e (12.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×08) – 274e (8.7% SHR); 18-49-ben: 97e (8.3% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 287. rész) – 84e (2.0% SHR); 18-49-ben: 7e (0.5% SHR)
A becsület ideje (Czas honoru) (DunaTV – 2×12) – 52e (1.5% SHR); 18-49-ben: 15e (1.2% SHR)

Csütörtök:
Drága örökösök (RTL Klub – 1×53) – 821e (18.9% SHR); 18-49-ben: 293e (19.9% SHR)
Gyertek át! (RTL Klub – 4×04) – 304e (9.5% SHR); 18-49-ben: 125e (10.0% SHR)
Páratlan páros (Take Two) (RTL Klub – 1×11) – 149e (7.3% SHR); 18-49-ben: 69e (8.0% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×54) – 578e (13.7% SHR); 18-49-ben: 210e (14.5% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×09) – 351e (10.6% SHR); 18-49-ben: 122e (9.6% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 298. rész) – 49e (1.2% SHR); 18-49-ben: 0.229e (0.0% SHR)
Fábry (DunaTV) – 99e (2.3% SHR); 18-49-ben: 15e (1.0% SHR)
Tóth János (DunaTV – 2×50) – 42e (1.2% SHR); 18-49-ben: 5e (0.4% SHR)

Péntek (Március 15.):
Kincsem (RTL Klub – film) – 757e (17.9% SHR); 18-49-ben: 272e (18.2% SHR)
Budapest Noir (RTL Klub – film) – 280e (11.2% SHR); 18-49-ben: 111e (10.4% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×55) – 545e (12.6% SHR); 18-49-ben: 190e (12.9% SHR)
Pénzt vagy éveket! (Tv2 – 3×10) – 274e (8.1% SHR); 18-49-ben: 73e (5.4% SHR)

Honfoglaló (DunaTV – 299. rész) – 77e (1.9% SHR); 18-49-ben: 5e (0.4% SHR)
Kárpathy Zoltán (DunaTV – film) – 151e (3.4% SHR); 18-49-ben: 10e (0.7% SHR)

Szombat:
A tanár (RTL Klub – 2×10) – 715e (16.4% SHR); 18-49-ben: 298e (19.7% SHR) – ÉVADFINÁLÉ

Csak színház és más semmi (DunaTV – 4×03) – 121e (2.8% SHR); 18-49-ben: 13e (0.9% SHR)

Vasárnap:
Forma 1 (DunaTV – 2019R1) – 212e (20.4% SHR); 18-49-ben: 97e (26% SHR)

Kommentáld!

Hírek a magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 18, 16:25-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Van néhány magyar címünk: Bor és víz / Telihold 1890 1×03-04; Halálos háromszög / HalálugrásAlpesi nyomozók (Soko Kitzbuhel) 4×10-11; A Birodalmi BankA becsület ideje (Czas honoru) 2×13; Szent János / HagymaszagTóth János 2×50-51;
  • A Viasat3 se szeretné, ha elfeledkező nézői lemaradnának az újdonságokról. Ugye hétfőnként 21 órától kapjuk meg az Ízig-vérig 1. évadját, melyet másnap 23 órás kezdéssel ismétel meg. Hasonló cipőben Az újonc (The Rookie), amit keddenként 21 órától ad, illetve szerdánként 23 órától ismétel. Utóbbiból dupla részt kapunk, nem feledni.
  • Nem említettem, így most pótolnám, hogy az Észbontók 6. évadja dupla részekkel érkezik hétköznap 18 órás kezdéssel, azaz bruttó kétórányi agyzsibbasztaással akarnak minket a képernyők előtt tartani. Nem lesz egyszerű dolguk.
  • Március 26-án a XXI. század – a legendák velünk élnek! 484. részének alakja: Big Wind, a világhírű magyar olajtűzoltó lesz.
  • Március 21-én jön a Gyertek át! All-Stars különkiadás epizódja, melyben Hajdú Péter csapata (Ábel Anita, ÉNB Lali, és Kabár Peti) csap össze Dombóvári István csapatával (Megyeri Csilla, Nádai Anikó és Vadon Jani).
  • Az RTL Most!-be felkerült az Alvilág következő, 1×04-es részéhez kapcsolódó Kibeszélő, amit ezen a linken érhettek el. Aki pedig arra kíváncsi, hogy mi fog történi a folytatásban, azok klikkeljenek ide, mert már nézhető az ajánló.
  • Hazai nézettséges érdekesség következne. A 10. héten, azaz március 4. és 10. között főműsoridőben (19:00-23:00) a 18-49 évesek körében csak pénteken (márc. 8) sikerült legyőznie a Tv2-nek az RTL Klub-ot, amikor is 14.4% ment a 13.6% ellen. A többi napon mindig kikapott. Ha vesszük a 7 nap átlagát, akkor az RTL Klub-ot 13.7%-nyi fiatal, míg a Tv2-t 11.9%-nyi nézte. A DunaTV-nél (1.1%) még a Viasat3 (2.0%), a Film+ (4.7%) és a Cool (2.7%) is nézettebb, csak hogy párat emeljek ki konkurenciái közül.
  • A 10 hét alatt eltelt 69 nap alatt az RTL Klub 60-szor, míg a Tv2 9-szer nyerte meg a főműsoridőt a fiatalok körében. Ez arányaiba véve 87% kontra 13%. Nyilván itt akar mindenki érvényesülni, a többivel inkább kevésbé foglalkozni.
  • Március 27-én hajnalban, 3:30-kor engedi útjára a LiChiTV A nagy büfékocsi-verseny (The Great Food Truck Race) 8. évadját, ami még elméletileg nem volt műsorukon. Onnan veszem, hogy nincs még meg, csak az első 7 etapja.
  • Március 18-án a PetőfiTV­-re visszatér Dallos Bogi talkshow-ja, a 7kornálam! – Dallos Bogival a második évaddal. A cím becsapós a kezdéssel kapcsolatban, mivel 21 órakor kapjuk meg. Az új etapban feltűnik: Caramel, Rúzsa Magdi, Hajnóczy Soma, Henry Kettner és Nagy Viktor. A műsorvezető az alábbit nyilatkozta nemrég: „Mindig is imádtam a különböző talkshowkat, és a szabadidőmet általában Ellen DeGeneres, Jimmy Fallon, vagy James Corden társaságában töltöm. Nagyon régi vágyam volt, hogy egyszer én is kipróbálhassam magam valami hasonlóban, és nemrég eljött a pillanat, hogy a Petőfi TV-n ezt megvalósítsam. Este 7-kor áthívom magamhoz egy ismert barátomat, hogy dumáljunk, együnk egy kis popcornt, és vicces játékokat játsszunk. Nagyon örültem a pozitív visszajelzéseknek, és imádtam ötletelni, kreatívkodni ezen a műsoron, ezért megkezdtük a 3. évad forgatásait.” – Előzetes hozzá.
  • Április 8-án érkezik az AXN műsorára a SEAL Team 2. évadja.
  • Március 16-án elstartol az AXN kínálatában a MacGyver 3. etapja – amiről nem született emlékeztető írás, viszont találtam hozzá ajánlót, amit itt tessék megnézni.
  • Nem csak a lengyeleknél és máshol lesz április 9-én az Elfeledve (Absentia) 2. etapjának premierje, hanem a hazai AXN-nél is, szóval, aki várja, azt nem várakoztatja meg a csatorna.
  • Az HBO3-ra lát elég fantáziát az HBO család a The Shop – A fodrásznál megdumáljuk (The Shop) című sorozatban, ugyanis március 29-ével műsorukra tűzik, azaz nem csak az HBO GO kínálatában láthatjuk, hanem tévés premier formájában is.
  • Április 8-án debütál az Epic Drama kínálatában a Poldark 3. évadja.

Kommentáld!

Hírmorzsák a magyar frontról

 
Beküldte: Kanyecc 2019 March 15, 14:01-kor a(z) Magyar hírek témába.

  • Március 13-tól folytatja az AXN a S.W.A.T.-ot a 2. évaddal.
  • A közmédia M5 csatornája kapta az innovációs szövetség Média Díját
  • Miért jó az HBO GO? Talán azért, mert aki kevésbé tud angolul, az az amerikai premier követő másnap már kap magyar feliratot egy-két olyan sorozathoz, amikre lehet több napot/hetet várni kellene. És miért írtam le mindezt? Hát mert érkezik március 21.-ével a kínálatukba a Hazug csajok Társaság: A Perfekcionisták (Pretty Little Liars: The Perfectionists) és A tett (The Act).
  • A mi kis falunk 3. évadja 21 részes lesz, melyből 16 epizóddal még adós az RTL Klub. A 3×06-os epizód A húsvéti tojás címet hordozza.
  • Március 25-én elstartol a VIASAT3 tavasza. Kezdésképpen megkapjuk a következő saját gyártású sorozatát, az Ízig-vérig 1. évadját, melynek főszereplői között: Gryllus Dorka, Simon Kornél, Pokorny Lia, Száraz Dénes, Badár Sándor, Schmidt Sára és Klem Viktor.
  • Szintén március 25-én érkezik a VIASAT6 kínálatába a Dragon Ball: Super folytatása. Ugye még adós pár résszel.
  • 2019. március 5-től a Telekom IPTV és Sat TV csatornakiosztásában is elérhetővé válik a TV2 Csoport sportrajongóknak szóló csatornája, a Spíler2 TV, HD minőségben.
  • Az RTL Klub berendelte a Házasodna a gazda következő, 2. évadját. Azokat a gazdasszonyokat és gazdákat keresi a csatorna, akik földművelésből, borászatból, állattartásból, erdő-, hal- vagy biogazdálkodásból élnek, önálló egzisztenciával rendelkeznek, keményen dolgoznak és szeretnének párt találni maguknak. Jelentkezés a weboldalon. Ismét Nádai Anikó lesz a műsorvezető. Várható bemutató őszre tehető.
  • Mai napon rajtol a Forma 1 2019-es szezonja, melyre az M4 Sport is készült az autóverseny rajongóinak egy újdonsággal, ami a tegnap közölt sajtóanyagból ki derül. Itt tessék keresni.
  • Március 28-án búcsúzik a Tóth János a 2. évadával, ami azért hírértékű, mert még nem született sorsáról döntés. Várhatóan kaszát kap, hiszen nagyon gyenge mutatókat szállitott.
  • Március 25-én rajtol a Viasat3-on az Észbontók 6. évadja.
  • Van néhány magyar címünk: A húsvéti tojás / A tablettaA mi kis falunk 3×06-07; A hal neve: Hubert / Sorsok / Új utakon The Good Doctor 2×07-09; Csodabogyó / Bújócska / Terjed a pletyka / Fogfájas / Negyvenhét, harmincegy, tizenhét… / Dr. Fazekas rendel / Születésnap / Zsírosbödön / Özvegy kerestetik / Rádió Ökörapáti / Búcsúlevél Drága örökösök 1×53-63; Törésvonal Lethal Weapon 3×14; Kell egy tolvaj / Csőbe húzva Take Two 1×12-13;
  • Ez volna Az alvilág 1×05-nek a leírása: Nóra beavatja az apját. Lipták minden követ megmozgat, hogy megoldja az ügyet. A kikötőben probléma adódik a szállítmánnyal. Milánnak egyre gyanúsabb Steve. Nóra nagyon összeveszik a lányával. Ez pedig az 1×06-nak: Nóra kétségbeesve próbálja megtalálni Natasát. Liptáknak sikerül megtörnie a család egyik tagját. Jozsó Nóráék segítségére siet. Schneider komoly bajba kerül.
  • A jövő heti XXI. század Lakatos Ernővel foglalkozik majd, ami, 483. része lesz a sorozatnak.
  • Március 29-én újra megismétli az Odaát (Supernatural) 10. etapját hajnali kezdéssel, holott most is az van terítéken.
  • Március 29-én csak szimpa Doktor Murphy (The Good Doctor) epizódot kapunk, mivel 22:40-es kezdéssel hoznak egy új A Showder Klub bemutatja különkiadást, ahol Szobácsi Gergő kap egy önálló estet. A címe: Bye-bye, Budapest!
  • Március 28-án búcsúzik a Páratlan páros (Take Two) 1. etapja az RTL Klub csütörtöki 22:40-es timeslotjából. Ergo, rákövetkező héten valami újdonságra lehet számítani.
  • Április 13-án az RTL Spike műsorára érkezik a Yellowstone, melynek hazai premierje azért is lesz különleges, mivel ezzel egy időben a Telekom TV GO szolgáltatásában, a MoziKlubon egyben is elérhető lesz a teljes első évad mind a kilenc epizódja a Paramount+ tartalmai között.
  • Április 8-án folytatja az AXN a SEAL Team 2. évadját.
  • Március 26-án a Viasat3 műsorán elstartol Az újonc (The Rookie) című idei újonca az ABC-nek. Az első etapja 18 részes lesz, ami odakinn április 2-vel búcsúzik az idénytől.

Kommentáld!

3. heti magyar nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2019 January 27, 10:25-kor a(z) magyar nézettség témába.

Előző heti számok: 2018. december 31.-2019. január 6.2019. január 7-13.

Három hét elteltével már sok minden leszűrhető a Drága örökösök című sorozat teljesítményéről. Az egyik az, hogy az RTL Klub összehozta azt, ami a célja volt, mert stabilan 900 ezer nézőt ültetett le az elmúlt 5 részével is. A másik, hogy simán hozza a 20%-os közönségarányt a 18-49 évesek körében. A siker szót bátran lehet használni, mert ilyen jó számokat napi sorozattal nehéz hozni, de neki sikerült, így nincs mese, le a kalappal. Azt azért megjegyezném, hogy péntekre elfáradt a produkció, össze is hozott egy sorozatminimumot.

A Legyen Ön is milliomos!-on érezhető leginkább, hogy nem tett jót neki az RTL Klub műsorváltoztatása, amivel átlagosan 100 ezer nézővel csökkentette a teljes lakosság számát a kvízműsornak. Az Exatlon Hungary-ra inkább az ingadozás szót használnám. A keddi országok közötti kihívást kajálta a nézőközönség, jöhet még ilyen különkiadás, viszont csütörtökre megint elfáradt. Egyébként előző héten is ugyan ezen a napon hozott gyengébb számokat, de most elmaradt a sorozatminimum.

Új évaddal kezdett A Dal, ami sorozatminimummal startolt. Ilyen kevesen még sose nézték a premierjét. Viszonyításként mutatnám a Köztévé Blog által készített grafikont, amiből kiderül, hogy fénykorában 912 ezret is érintette, de az 2013-ban volt. 5.9%-os közönségaránya több, mint kiábrándító – legalábbis a tavalyi 10%-hoz képest. Nyilván a kísérőműsorára már csak az maradt ott, akinek mindegy mi szól a tévében. A Fábry se remekel, de azért 125 ezer nézőt még megmozgat a showman. A legendák hivatala szállította a kötelezőt, nem sokat csökkent a premierjéhez képest. A Halálos fegyvert emelném még ki a sorból, ami jócskán megzuhant.

A mutatók 2019. január 14. és 20. közötti mérések:

Drága örökösök (RTL Klub – 1×10) – 987e (21.8% SHR); 18-49-ben: 323e (21.7% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×11) – 970e (21.3% SHR); 18-49-ben: 336e (21.6% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×12) – 969e (22.1% SHR); 18-49-ben: 360e (24.6% SHR).
Drága örökösök (RTL Klub – 1×13) – 947e (20.7% SHR); 18-49-ben: 323e (20.5% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×14) – 902e (19.3% SHR); 18-49-ben: 306e (19.9% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×11) – 583e (13.1% SHR); 18-49-ben: 219e (15.0% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×12) – 726e (16.2% SHR); 18-49-ben: 297e (19.3% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×13) – 577e (13.3% SHR); 18-49-ben: 205e (14.1% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×14) – 608e (13.5% SHR); 18-49-ben: 234e (15.2% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×15) – 717e (15.6% SHR); 18-49-ben: 265e (17.2% SHR)

Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×09) – 379e (10.0% SHR); 18-49-ben: 105e (7.8% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×10) – 387e (11.8% SHR); 18-49-ben: 125e (10.3% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×11) – 398e (10.9% SHR); 18-49-ben: 118e (9.2% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×12) – 367e (9.2% SHR); 18-49-ben: 91e (6.4% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×13) – 410e (11.4% SHR); 18-49-ben: 126e (9.3% SHR)

Dr. Csont / Bones (RTL Klub – 11×20) – 171e (7.5% SHR); 18-49-ben: 68e (7.5% SHR)
Halálos fegyver / Lethal Weapon (RTL Klub – 3×04) – 190e (8.7% SHR); 18-49-ben: 97e (11.2% SHR)
Páratlan Páros / Take Two (RTL Klub – 1×04) – 194e (8.5% SHR); 18-49-ben: 84e (9.1% SHR)
A tanár (RTL Klub – 2×02) – 664e (14.1% SHR); 18-49-ben: 278e (16.1% SHR).

A legendák hivatala / Le Bureau des Légendes (DunaTV – 2×02) – 60e (1.7% SHR); 18-49-ben: 9e (0.8% SHR)
Fábry (DunaTV – ?x??) – 129e (2.9% SHR); 18-49-ben: 17e (1.1% SHR)
Tóth János
(DunaTV – 2×42) – 46e (1.3% SHR); 18-49-ben: 8.8e (0.7% SHR)
A Dal 2019 (DunaTV – 8×01) – 273e (5.9% SHR); 18-49-ben: 48e (2.8% SHR)
A Dal 2019 – Kulissza (DunaTV – ?x01) – 90.7e (2.3% SHR); 18-49-ben: 19.3e (1.2% SHR)

Kommentáld!

2. heti magyar nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2019 January 19, 18:40-kor a(z) magyar nézettség témába.

Előző heti számok: 2018. december 31.-2019. január 6.

Folytatódott az RTL Klub sikersorozata, a Drága örökösök. Immáron a hétköznapok mindegyik estéjén szerepelt, és ez meg is mutatkozott a teljesítményben. Cirka 9 rész elteltével látszik rajta, hogy a koncepció kezd átmenni átlagosba, mármint hogy a nézők ezt érzékelik is, ugyanis míg az 1. hetében 1 millió felett tartotta magát stabilan, addig most már a 900 ezret is nehezen teljesítette péntek estére. Nyilván a stabil 20% feletti közönség arány kimagasló, és okunk se lehet a panaszra, mert mindegyik részével legalább a heti TOP10-be került, viszont nagy kérdés, hogy mikor áll meg a lineáris csökkenése?

Az Exatlon Hungary is mélypontozott múlt héten, hiszen 600 ezer alatt még nem járt, ezt csütörtökön sikerült teljesítenie. Ezzel szemben azt vettem észre, hogy a 18-49 évesek nézőbázisa a stabilabb inkább nála, mert ott hozza az előző hetét. A Legyen Ön is milliomos!-nál érezhetőbb a visszaesés, immáron 500 ezer alatt jár, azt viszont stabilan hozza. Inkább a célközönségben érezném az erősségét, mert képes arra, hogy két nap elteltével nagyobb ingadozást hozzon a Nielsen kimutatásába.

A hétvégé egy újabb magyar sorozat folytatást hozott. Visszatér A tanár a 2. évaddal, ami jobban hozott, mint bármelyik 1. évados epizódja nézőszám ügyileg. A teljes lakosságban a csúcsot az 1×01 tartotta 730 ezerrel, míg a célközönségnél az 1×02 334 ezerrel. Közönségarányban viszont elmaradt. Tavaly a pilot 17%-kal futott a teljes lakosságban, 20.7%-kal pedig az 1×06 a 18-49 éveseknél. Nyilván jobb döntés volt őt képernyőre rakni, mint A mi kis falunkat, főleg így a Drága örökösök premierje idején, ami nagyon hasonló.

A Halálos fegyver kihasználta felvezetését, mert a 3. évad eddigi legjobb számait produkálta; a Páratlan páros ezzel szemben az 1. évadjának a legrosszabbját. A Tóth János kemény 8 ezer embert mozgatott meg a 18-49 évesek körében. Nem sok! Mutatnám a számokat!

A mutatók 2019. január 7. és 13. közötti mérések:

Drága örökösök (RTL Klub – 1×05) – 1.075M (24.1% SHR); 18-49-ben: 412e (27.7% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×06) – 1.061M (24.3% SHR); 18-49-ben: 360e (25.0% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×07) – 980e (23.0% SHR); 18-49-ben: 372e (26.9% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×08) – 979e (23.0% SHR); 18-49-ben: 335e (24.0% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×09) – 906e (20.5% SHR); 18-49-ben: 320e (21.4% SHR) 

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×06) – 611e (13.2% SHR); 18-49-ben: 237e (15.0% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×07) – 617e (13.6% SHR); 18-49-ben: 240e (15.5% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×08) – 638e (14.4% SHR); 18-49-ben: 239e (16.1% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×09) – 563e (12.8% SHR); 18-49-ben: 209e (14.2% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×10) – 683e (15.0% SHR); 18-49-ben: 270e (17.4% SHR) 

Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×04) – 479e 12.1(% SHR); 18-49-ben: 127e (8.7% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×05) – 490e (12.5% SHR); 18-49-ben: 185e (12.7% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×06) – 480e (12.5% SHR); 18-49-ben: 166e (11.6% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×07) – 485e (12.7% SHR); 18-49-ben: 147e (10.3% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×08) – 484e (11.9% SHR); 18-49-ben: 159e (10.5% SHR) 

Dr. Csont / Bones (RTL Klub – 11×19) – 278e (8.2% SHR); 18-49-ben: 162e (12.4% SHR)
Halálos fegyver / Lethal Weapon (RTL Klub – 3×03) – 324e (10.0% SHR); 18-49-ben: 151e (11.8% SHR)
Páratlan Páros / Take Two (RTL Klub – 1×03) – 269e (8.5% SHR); 18-49-ben: 121e (9.8% SHR)
A tanár (RTL Klub – 2×01) – 757e (16.4% SHR); 18-49-ben: 314e (19.1% SHR) 

A legendák hivatala / LBureau des Légendes (DunaTV – 2×01) – 63e (1.7% SHR); 18-49-ben: 4e (0.3% SHR)
Tóth János (DunaTV – 2×41) – 35e (1.3% SHR); 18-49-ben: 8e (0.8% SHR)

Kommentáld!

1. heti magyar nézettség

 
Beküldte: Kanyecc 2019 January 7, 14:06-kor a(z) magyar nézettség témába.

A 2019-es számokat elnézve, egyelőre kiegyensúlyozott a hazai versenyhelyzet, ugyanis a 18-49 évesek körében, a főműsorsávban, ami 19 és 23 óra között van számon tartva 3 napot nyert a Tv2, illetve 3 napot az RTL Klub – utóbbi tudhatja magáénak a szilvesztert és az újévet, azaz előbbinek az új műsorrend beválni látszik, de azért van mitől tartaniuk.

Ott van pl.: a Drága örökösök című telenovella stílusú saját gyártású sorozata az RTL Klub-nak, ami mindegyik részével 1 millió felett tudott nézőt leültetni. Ez 2019-es viszonylatban kimagaslónak tekinthető eredmény. Főleg úgy, hogy újoncként mutatkozott be minimális előpromózással. Alapot adva a tényeknek írnám másképp: minden ötödik tévénéző magyar benevezett rá, amire eléggé kevés műsor képes. A heti TOP-lista trónját el is foglalta az újévi epizódjával. TOP5-be csak az egyik Híradó jutott. (Érdekességkép említeném meg, hogy annak idején A mi kis falunk 1.108 millióval rajtolt, míg a 2. évadja 1.129 millióval. Bár ott jelentősebb közönségarányt könyvelhetett el a csatorna, ugyanis a pilotja 30.3%-os, míg a 2×01 24.9%-os közönségarányt generált.)

Az Exatlon Hungary és a Legyen Ön is milliomos! szépen tartja magát átlagosan 600 ezer felett. Nyilván előbbi a sávját elvesztette a Drága örökösök ellen, de miután RTL sorozata befejeződött, azért a nézők átcsordogáltak a Tv2-höz, megy megnézzék, miként próbálnak emberek milliókat szerezni Gundelnél. A Halálos fegyver az évadkezdéssel nézőszámban erősödött tavalyhoz képest (295e vs 297e; 18-49-ben: 141e vs 146e), viszont közönségarányban nem (11.4% vs 7.9%; 18-49-ben: 12.9% vs 8.9%).

Mutatnám a nézettségi mutatókat:

Drága örökösök (RTL Klub – 1×01) – 1.175M (24.0% SHR); 18-49-ben: 455e (24.7% SHR).
Drága örökösök (RTL Klub – 1×02) – 1.032M (22.6% SHR); 18-49-ben: 351e (22.8% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×03) – 1.061M (23.4% SHR); 18-49-ben: 363e (24.6% SHR)
Drága örökösök (RTL Klub – 1×04) – 1.020M (22.9% SHR); 18-49-ben: 346e (24.1% SHR)

Exatlon Hungary (Tv2 – 1×01) – 741e (16.0% SHR); 18-49-ben: 284e (17.9% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×02) – 694e (14.9% SHR); 18-49-ben: 248e (15.9% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×03) – 639e (14.1% SHR); 18-49-ben: 210e (14.2% SHR)
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×04) – 530e (11.5% SHR); 18-49-ben: 205e (12.9% SHR).
Exatlon Hungary (Tv2 – 1×05) – 720e (15.0% SHR); 18-49-ben: 2057e (15.3% SHR).

Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×01) – 793e (17.3% SHR); 18-49-ben: 278e (16.8% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×02) – 660e (14.9% SHR); 18-49-ben: 223e (13.4% SHR)
Legyen Ön is milliomos! (Tv2 – 13×03) – 613e (13.3% SHR); 18-49-ben: 182e (11.2% SHR)

Halálos fegyver/Lethal Weapon (RTL Klub – 3×01) – 297e (7.9% SHR); 18-49-ben: 146e (8.9% SHR)
Halálos fegyver/Lethal Weapon (RTL Klub – 3×02) – 246e (8.7% SHR); 18-49-ben: 119e (8.1% SHR)

Páratlan páros/Take Two (RTL Klub – 1×01) – 336e (8.7% SHR); 18-49-ben: 141e (9.2% SHR)
Páratlan páros/Take Two (RTL Klub – 1×02) – 263e (9.0% SHR); 18-49-ben: 92e (7.3% SHR)

Tóth János (DunaTV – 2×40) – 46e (1.5% SHR); 18-49-ben: 1.3e (0.1% SHR)

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats