Nic Pizzolatto semmiből jött, majd hirtelen az egész tv-s világot alapjaiban felkavaró kriminek álcázott mély karakterdrámája szent és sérthetetlen. Mindazonáltal cseppet sem megismételhetetlen! Persze a folytatás körüli felfokozott elvárások, az a bizonyos hype machine idejekorán megtette a hatását. A felemás megítélés, az új koncepciótól való ódzkodás viszont jelen esetben csak gyerekes hiszti. Ne akarjuk a két évadot összehasonlítani, totálisan felesleges. Ráadásul, ha maga Pizzolatto sem tette ezt egyszemélyes írószobájában, akkor miért pont mi tennénk meg?
Ettől független, akaratlanul is a script szoros hasonlóságot mutat az előddel. A katalizátor jelen esetben is egy bizarr gyilkosság, melynek nyomozása vélhetően érdekkapcsolatok egész hálózatát tárja majd elénk. Mindehhez hozadékként hozzácsapódik a mindent átható korrupció. Ahogy várható volt, a script teljes egészében szakított egykori karakterjegyeivel. Hátrahagyta sokat méltatott okkultista-gótikus karakterjegyeit, Rust karakterére oly jellemző filozófiai töltetet és a körmönfont nagy monológokat. Ezzel együtt viszont mégis összetettebb világot prezentált, bonyolultabb és tán kissé jobban is kidolgozott karakterekkel, aki immáron már kétszer többen vannak. Mindezt egy remekbeszabott californian noir-ba oltott jellemzően felemás szürreális környezetben prezentálva. Itt aztán minden a személyes démonaikkal viaskodó karakterekre és a hihető bűnügyi töltetre lett kihegyezve. Ezáltal alapjaiban megváltozott a status quo és a történetvezetés dinamikája. Félreértés ne essék, a tempó továbbra is elmélázósan lassú, de ugyanennyire komplex és alapos. Az egységes, lineáris történetvezetés abszolút nem ugrál az időben, de a 4 szálon csordogáló story line így is grandiózus. Főleg, hogy Pizzolatto még véletlenül sem ismétli magát egyetlen jelenetben vagy karakterábrázolásban.
If you ever bully of hurt anybody again, I’ll come backand butt fuck your father with your mom’s headless corpse on this goddamn lawn.
Apropó karakterábrázolás, Pizzolatto már a legelején lefektette a mindenki számára egyértelmű alapszabályt: a vezérdrót jelen esetben a karakterközi dráma lesz, a nyomozás pedig csak egyfajta körítés mindehhez. Éppen ezért már a „pilot” kapcsán egy komplikált, több szereplős kapcsolatrendszert prezentált. Egy olyan, napi szinten a belső démonaikkal és a pszichés elkorcsosulással küzdő lebilincselő karaktergárdát, akik csakúgy lubickolnak a californian noir adta nyomasztóan depresszív légkörben. Mindehhez kimagaslóan minőségi casting társul, ahol aztán tényleg mindenki a legjavát adja. Colin Farrell szakadásig húzott addikciója, Rachel McAdams megkerülhetetlen bizalmatlansága vagy Taylor Kitsch frusztráló titkai mind-mind kellően megágyaztak a folytatásnak. No és persze Vince Vaughn mesteri átszellemülése, ami ugyan még nem említhető egy lapon McConaughey brillírozásával, de szemlátomást jó úton halad felé. Mind ahogy Pizzolatto is kijavította az előző évados hibáit és végre a mellékszereplőkre kellő figyelmet fordított. Kelly Reilly példának okáért már az első részben kimaxolta, amit ki lehetett hozni a sablonosnak ígérkező femme fatale feleségből. De legalább ennyire odatette magát a badass szegmensben Timothy V. Murphy.
És természetesen az ötödik főszereplő maga California és annak eddig kevésbé ismert árnyoldala. Az előző évad lüktetően nyomasztó atmoszférája Justin Lin keze nyomán némileg módosult, de továbbra is beférkőzik a legapróbb pólusainkba. A füstös californiai ipar negyedek, a kusza, betondzsungelnek látszó közlekedési hálózat sajátos közege újfent ránk nehezedik egy szempillantás alatt. Fukunaga megbabonázó képi öröksége némileg érezhető, de bevallom, ezen a szinten kissé szkeptikus vagyok a 3. résztől érkező William Friedkin renoméjában. Elvégre mégis csak Fukunaga festői képeit és Lin abszurd kameraállásait kellene überelnie. Ami viszont örök az T. Borne Burnett főcíme és Leonard Cohen aláfestő zenéje.
Noha a végeredmény a várakozásokhoz mérten nem annyira kifinomult és elegáns, sőt olykor kifejezetten megbicsakló és döcögős, de korántsem reménytelen. Anno az 1. évad sem kezdett sokkal jobban. Viszont az kétségtelen, hogy az ígéretes casting eddig kissé halovány, valamint az a bizonyos sokkoló eredetiség is még várat magára. Ettől függetlenül határozottan érzem, kritikai dicshimnusszal és szerzői Valhallával való dobálózás lesz itt a 8. rész végén.
