Hírmorzsák
Beküldte: Kanyecc 2016 July 10, 12:09-kor a(z) Hírek témába.
- Alex Kingston csatlakozott a Gilmore Girls folytatásába.
- Eloise Smyth főszerepet vállalt az ITV-re érkező Harlots című sorozatba – amit a Hulu-val koprodukcióban készítenek el Moira Buffini felügyelete alatt. A sztori a 18. századi gregoriánus Londonában játszódik, ahol a szex, mint árucikk éppen virágzásnak indul. A főhős egy anya, aki egy borbély tulajdonosa. Helyet kell állnia a konkurencia ellen, valamint a lányainál is meg kell felelnie. További szereplők: Samantha Morton és Jess Brown Findlay. A rendezésért: John Cameron Mitchell lesz a felelős.
- Adrian Martinez főszereplőként csatlakozott a The Blacklist: Redemption című újoncba.
- A Syfy megvált a Hunters című sorozatától. (A döntés adta magát, ugyanis a jelenlegi leggyengébb újoncuk volt. Az első etapja 315 ezret hozott mindössze, valamint 0.08-as demót. Nem sokkal maradt el a Bitten S3-tól, ami 347 ezerrel zárt.)
- A DirecTV (vagy másabb nevén az Audience Network) berendelte a Kingdom 3. évadját.
- A TNT zöld utat adott az Animal Kingdom 2. etapjának. (A csatorna házán belül erősen a középmezőnyben – de inkább annak végén – foglal helyet. Átlagban 1.230 milliót hozott, valamint 0.43-as demót. További érdekesség, hogy az Agent X-et 1.101 milliós átlaggal kaszálták el – bár igaz, hogy 18-49-ben: csak 0.23-as a demóátlaga.)
- Négy újabb főszereplővel bővül a The Walking Dead szereplőgárdája. Most Jeffrey Dean Morgan, Tom Payne, Austin Amelio és Xander Berkeley írt alá az AMC sorozatába.
- Ha már The Walking Dead, akkor érdekességből mutatnám, hogy a 7. évadban kik lesznek a tényleges főszereplők: Andrew Lincoln (Rick), Norman Reedus (Daryl), Steven Yeun (Glenn), Lauren Cohan (Maggie), Chandler Riggs (Carl), Danai Gurira (Michonne), Melissa McBride (Carol), Michael Cudlitz (Abraham), Lennie James (Morgan), Sonequa Martin-Green (Sasha), Alanna Masterson (Tara), Christian Serratos (Rosita), Josh McDermitt (Eugene), Seth Gilliam (Gabriel apja), Ross Marquand (Aaron), Austin Nichols (Spencer), Jeffrey Dean Morgan, Tom Payne, Austin Amelio és Xander Berkeley.
- Angel Parker csatlakozott a BET-féle Rebel című ötletbe.
- Nazneen Contractor kiszállt az NBC-s Chicago Justice-ból, mivel átigazolt a CBS-féle Ransom című ötletbe, ahol Sarah Greene és Brandon Jay McLaren is jelen lesz. Az ötletet koprodukcióban készíti el a csatorna a TF1 nevű francia tévével. A sztori középpontjában: egy profi túsztárgyaló lesz, aki jobban ismeri a bűnözőket, mint ők önmagukat. A manipulálást már-már professzionális módon űzi, ami konfliktusokat szül a magánéletében. A főszerepet: Luke Roberts kapta.
- Zachary Quinto aláírt a Biopunk: DIY Scientiests Hack the Software of Life című adoptációba, mint főszereplő.
- Colin Cunningham a Syfy-féle Blood Drive-ba csatlakozott.
- Harold Perrineau és Jen Lyon főszerepet vállalt a TNT-féle Claws-be, ahova korábban Niecy Nash is castingot nyert. Eliot Laurence készítésével berendelt pilot egy dramady-nek ígérkezik, ami egy dél-flóriadi körömszalonra fókuszál, ahol 5 manikűrös nő életét követhetjük nyomon, akik belekóstolnak a szervezet bűnözésbe.
- Liz Sczudlo (The Following) írásával és Chris Grismer rendezésével a Lifetime bekért még májusban egy pilotot Sea Change címmel. Azóta megkezdődött a casting, ahova Emily Rudd, Skyler Maxon (Faking It), Keenan Tracey (Bates Motel) és Maria Dizzia (Orange is the New Black) felvételt nyert. Az ötlet alapjául Aimee Friedman YA-regánye szolgál. Középpontjában: egy fiatal lány, aki apja halála után egy kis szigetre költözik, hogy elhidegült anyjával folytassa az életet, ám ott számos konfliktusba kerül. Mindezt némi természetfeletti pikantériával is megízesítik, ugyanis rejtélyekkel teli szigetet sikerült választania, amelynek legendái lehet, hogy igazak.
- Matt Lauria főszerepet vállalt a Dimension 404-be.
- Az ausztrál ABC berendelte a Please Like Me 4. évadját-
- A BBC One zöld utat adott a Poldark 3. etapjának. 2017-ben térhez vissza legkorábban.
- Az ITV berendelt Loch Ness címmel egy 6 részes misztikus thriller-t Laura Frasher főszereplésével. Tovább szereplők között: Siobhan Finneran (Happy Valley), John Sessions, Don Gilet (Holby City), Gray O’Brien és William Ash (The Tunnel). A szkriptért: Alan J Wands lesz a felelős, míg a rendezésért: Tim Haines (The Tunnel). A sztori egy kisvárosi krimi lesz, melyben egy nyomozó egy sorozatgyilkost próbál elkapni, aki kihasználja annak legendáját.
- Az ABC elkaszálta az Uncle Buck című újoncát. (Nézettségileg: 3.829 milliót hozott átlagba, míg 1.12-es demót a 18-49-ben. A csatorna nyári szegmensében középmezőny végében szerepel. A trónt a $100 000 Pyramid tartja, ami 7.336 millión áll, illetve 1.45-ös demón.)
- A TBS berendelte az Angie Tribeca 3. évadját.
- A TBS zöld utat adott a Wrecked 2. etapjának.