Jók ezek az ünnepek, mert végre akad szabadidőm az elmaradás pótlására. Szitkomot akartam nézni, valami újat, valamit az országos adók kínálatából. Így esett a választásom a nyögvenyelősen induló Undateable-re, amiből végülis 3 részt megnéztem – de nagyon kínkeservesen. Sajnos azt a jelzőt se lehet ráhúzni, mint a Dads-re vagy a The Millers-re, miszerint „annyira rossz, hogy már tetszik”. Hamar pontot akartam tenni az alábbi kérdésre: Nézzem, ne nézzem?

Hol is kezdjem. Tisztázzuk az alapkoncepciót. Adott egy harmincas éveiben járó csávó, aki mindennap új nőt visz haza, hogy éjszakáját bearanyozza némi hancúrral. Mivel jelenlegi lakótársa elköltözik, így újat kell keresnie, akit egy bár tulajdonosában talál meg. Egyik a másik ellentéte – legalábbis, ami a csajozást illeti. Míg főhősünk Danny (Chris D’Elia) már a puszta hülyéskedéssel ledönti a nőket a lábukról, addig bártulajdonosunk Justin (Brent Morin) csak tép lából, mert nem tudja hogyan hívja el randira egyik alkalmazottját, Nicki-t (Briga Heelan), aki az egyetlen nő a haveri társaságában.
A műfaját a többkamerás mivolta menti meg, mert ha nem röhögne a közönség az adott jelenetek alatt, nekem se mozdulna kacajra a szám. Nehéz jót írni róla, mert a pilot szenvedés volt. A főszereplők unalmasak, vicctelenek, egysíkúak. Velük kellene kezdeni a megreformálását a sorozatnak, ha hosszútávra terveznek.

A főcímben kilométerről kiszúrható a készítő, Adam Sztykiel neve. Rá is kerestem, hogy némi információt gyűjtsek eddig munkásságáról. Nem nagy múltra tekint vissza. Sorozatok terén ez az első megvalósult projektje, ha lehet hinni az imdb profiljának. Érzem is az írói válságot a részekben. Ez a tipikus: haladjunk már, fogalmam sincs hogyan hozunk össze az évadot, de majd csak alakul valahogy. Sajnos ez a legrosszabb. Igazából a benne szereplő tagok egyikét se hiányolom a népszerűbb produkciókból, szóval összességében: úgy rossz, ahogy van!
De azért mondok jót is, mert 0,5/5-nél erősebb. A pozitívumot a mellékszereplők adják. Ott van csajozós főhősünk testvére, Leslie (Bianca Kajlich), aki családon belül marad. Egy elvált szingli csajt alakít, aki nyitott mindenre, leginkább a jóképű gazdag pasikra. Nincs nagy szerencséje a becserkészésükben. A Brett-et alakító David Fynn pedig olyan, mint Jay és Néma Bobból Néma Bob. A másik húzótag Rob Funches, aki egy Detroitot imádó havert alakít; kedvenc itala: a bor; humor faktorja kiemelkedő. Rick Glassman-t se feledjük el, mert olyan, mint a The Big Bang Theory-ból Rajesh. – Bődületes, mennyi hasonlóság.
Akadnak eyecandy vendégszereplők is, mint Hunter Elizabeth, akit az 1×02-es részben láthatunk a liftes jelenetnél. Egyébként visszatérőnek emlegetik, szóval vele még számolni kell a folytatásban. Újabb pozitív tény.

A pilot tényleg rossz volt, de a folytatás már több mosolyt, humort, reményt hozott. Igazából az 1×02-es részben láttam a reménysugarat, ami arra késztetett, hogy folytassam. Jól döntöttem, azaz részben. Nem csak én, de az írók is érezték a problémát, ezért az 1×03-as epizód befejeztével váratlan fordulat fog bekövetkezni. Most kussolok, mert spoiler is lehetne, bár kinek mi az. Lényeg a lényeg, hogy a leadott epizódok alapján se tudom rávenni magam a folytatására, pedig van még egy talonban a június 12-i folytatásig.
Javaslom ti se túlzottan pazaroljátok rá az időtök. Nem annyira rossz, de tényleg egy Dads vagy egy The Millers is jobb nála. A láthatatlan ténykedések (Pl.: dobok egy bocsánatkérést – Danny belemarkolt a levegőbe és átdobja Justin-nak a képzeletbeli BK-t, aki megfogja, majd a földre dobja és azt színleli mint ha összetaposná.) az elején még jók voltak, de a harmadik után inkább unalmasak, nem hogy az ötödiket követően…