Nézettség 03/22 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 30, 15:45-kor a(z) Nézettség témába.

25%-ot esett az Awake előző héthez képest. Csak-csak meg kellene állni, mivel így eléggé veszélyes játékot folytat az NBC-vel. Immáron csak 4.65 milliót hozott a csatornának a 22 órás blokkban. Ellene megy a Touch, ami 17%-ot csökkent, de még így bőven az elfogadható szint felett van. Majd ha 8 millió körül lesz, akkor kell aggódnunk. Visszatérve előbbire, tavaly ilyenkor a 30 Rock és az Outsourced 31%-kal jobb számokat hozott. Vajon ezt is számításba veszik? Csak a The CW sorozatoknak sikerült pozitívba kijönniük a végelszámoláskor.

A kábeles részlegen a Jersey Shore összegző részt alig nézték. Az évad feketebárányának is tekinthetjük 2.9 millióját, ami a JS-széria jelenlegi korszakában a vicc kategória. Az Archer stagnál 1.3 millión. Az F/X-nek bejött az élet vele, nem úgy mint az Unsupervised-dal.

A Love Life című ITV-s minisorozatból új részt kaptunk. Talán túlélhet, és kaphat folytatást sorozatként, hiszen a Law & Order: UK se hozott erősebbet. Újoncként a John Bishop’s Sport Relief Hell mutatkozott be. A BBC Three-n futó Pramface 375 ezret, míg a White Van Man 360 ezret hozott. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 03/15 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 March 20, 9:01-kor a(z) Nézettség témába.

Alapvetően jól nyitott a Missing, viszont ki kell hangsúlyozni, hogy a CBS részéről csak NBA meccseket kaptunk. Se The Big Bang Theory, se más! 10.52 milliójával kitűnik a sorból, viszont a demója közepesen alacsony. Pl.: lehagyta a Grey’s Anatomy-t teljes lakosságban, de 18-49-ben nem. A Touch premierjén is túl vagyunk. A Fox nagy bízik benne, de kezdésnek ez egy közepes, amit tuti 5-7 millióra le fog harcolni 2 hét leforgása után. Az Up All Night jelenleg az NBC leggyengébb csütörtöki szitkomja. A The CW-s természetfelettik csökkentek előző héthez képest.

A Swamp People nyerte a kábeles részleget, viszont ha a Jersey Shore új része mellé odaírjuk pluszba az ismétlését is, akkor már nem. Érdekességképp muszáj megemlíteni, hogy 23 órakor a Suits 1.7 milliót produkált.

A briteknél bemutatkozott a Love Life. ITV-s viszonylatban alacsony számokkal. Ilyeneknél már kaszálni is szokott, bár ha a Law and Oder: UK-t vesszük alapul, akkor van esélye. A Masterchef UK viszont tartja magát. A White Heat esett a kezdéséhez képest. Az ausztálok nézettségi adata között semmi említésre méltól. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/16 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 February 22, 16:00-kor a(z) Nézettség témába.

Csütörtökön az American Idol és a The Big Bang Theory harcára fókuszálódott a figyelem, hiszen ismételten fej-fej mellett végeztek. Mindkettő 5.0-ás demóval futott a célközönség körében. A The Vampire Dairies-en is meglátszik kettőjük kiugró nézettsége, hiszen kezd távolodni a 3 milliós össznézettségtől. Egyébként a 20:00 és 20:30 között 43 millió jenki ült a tévéképernyő előtt – és ez csak az országos kínálatok összessége. A Rob minimális csökkenést produkált, de bőven jó az, amit hoz. A Person of Interest teljesen korrekt, könyvelhetjük a 2. évadját. Az NBC megismételte a Grimm előző heti részét. Kevesebben nézték, mint ha szitkomot rakott volna a helyére.

Kábeles fronton a Jersey Shore-Swamp People-Mudcats trió uralja a dobogót. Középsőn meg sem lepődöm, mert a pilotjával egyből berántott. Az Archer megerősödött, ahogy az Unsupervised is. Ennek ellenére utóbbinak kaszát jósolunk. Nyitott 23 óra után az I Just Want My Pants is, első blikkre korrekt.

Az angoloknál az Inside Man veszti hétről hétre a nézőket. Immáron csak 3.5 millión áll. A Wonderland UK tartja magát 1 millió felett.

Az ausztráloknál a The Straits konstatált. Maradt 540 ezren, viszont hátrább zárta a napot, mint előzőleg. A The Biggest Loser AUS maradt a seggén. A My Kitchen Rules nyerte a csütörtököt, amin lassan meg se lepődöm. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/09 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 February 15, 10:07-kor a(z) Nézettség témába.

Meglepően jól teljesít a Rob. Ebből simán lesz évad berendelés. Kicsit a ’Til Death-t juttatja az eszembe, ami túlélt úgy, hogy közben oly sokan nem szerettük. A Person of Interest a 3.3-as célközönség demójával nagyon jó. A The Big Bang Theory-t lenyomta az American Idol, de a nagykönyvben is ez volt megírva, még ha olykor csodák vannak. A The Voice-ismétlés szimpla szitkomnézettséggel futott. A The Secret Circle visszaesett. A The Finder a Bones alatt, lehet befuccsolni látszik egy újabb spinoff?

Hiába első a Jersey Shore a kábeles fronton, ahol a Swamp People foghatná maximum meg, koránt se olyan nézett, mint két évaddal ezelőtt. A 6 milliót ritkán súrolja, hát még a 7-8-at. Az Archer hozza a várt nézettséget, viszont az Unsupervised cseppet sem.

A briteknél a Super Smart Animals második része visszaesést hozott, ahogy az Inside Men-é. Az Eternal Law a kaszára hajaz, míg a Mad Dogs eléggé két esélyes.

Az ausztráloknál ismételten a My Kitchen Rules nyerte az estét. A The Straits minimálisan csökkent, viszont bőven benne van az elfogadhatók során. A Family Confidential előtte zárt, ami szintén előző héten startolt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 02/02 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2012 February 7, 11:49-kor a(z) Ausztrál régió,Nézettség témába.

Hoppá, a The Big Bang Theory teljesítménye mutatja a legjobban, hogy mennyire lehagyta magát az American Idol, aminek a fellegekben, vagy még afelett kellene lennie. 18-49 évesek körében ugyanannyi demót hozott. A Person of Interest nézői nyugodt szívvel hátra dőlhetnek, mert 15 milliót közelíti a sorozat, amivel évadrekordot döntött. Nem rossz. Magasan vert is mindenkit a timeslotjában. A The Finder pedig kaszálásra fog kerülni, mert 17 milliót 7 millióra harcolt le a 21 órás részlegbe, ami durva. A Rob is elvileg továbbjutós, míg a 30 Rock hanyatlik, de beírjuk az erős mezőnynek (Idol és TBBT). A The Firm utolsó részét láthattuk csütörtökön. Nagyon gyenge. Azóta már elpakolták szombatra.

A kábeles részlegen a Jersey Shore nyerte a napot, amin cseppet se csodálkozunk. Messze egyébként az évadrekordtól. Az Archer 1 millió felett, ami jó, viszont az Unsupervised eléggé a sírját ássa 600 ezer körüli nézettségével. A Project Runway: All Time hozza az anyasorozat nézettségét, sanszos hogy meg is fogja tartani.

Nyitott a BBC-n az Inside Men. Elmaradt a csatornaátlagtól, ami nem sok jót ígértet. Főleg úgy, hogy a papírforma szerint vissza fog esni. Az Eternal Law is mélységekben jár. 2.72 milliós nézettségével sanszos a kaszája. A Mad Dogs pedig eléggé képlékeny, mivel 725 ezret hozott előző héten, ami 132 ezerrel alacsonyabb a nyitáshoz képest. Ergo 857 ezren nézték a 2×01-et.

Az ausztráloknál bemutatkozott a The Straits az ABC One-on. 599 ezerrel, amivel a #13 helyre hozta be magát. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Holnap bemutatkoznak

 
Beküldte: Kanyecc 2012 January 18, 22:47-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Hogy viccesek lesznek-e, az már egy másik kérdés, minden esetre bízunk az FX-ben, hiszen az Archert is már harmadik évadja nyaggatja. Valószínűleg hasonló sors vár rá, és nem olyan, mint az Fox-os próbálkozásokra. Bízunk benned FX.

Kommentáld!

Esti előzetes (2): Unsupervised

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 10, 23:20-kor a(z) videó témába.

Az F/X az Archer sikerére alapozva berendelte egy másik animációs sorozatot, mellyel ha bejönne nekik az élet, akkor akár versenybe is szállhat a Fox-szal és a többi kábeles konkurenciával. Mivel a részletekről itt beszámoltunk, ezért most csak a friss ajánlóját mutatnám.


Kommentáld!

Délelőtti előzetes (1): Unsupervised

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 18, 11:37-kor a(z) videó témába.

Az Archer kvázi sikerére alapozva az F/X berendelte pár héttel ezelőtt az Unsupervised című animációs sorozatot, ami 2012 januárjában mutatkozik majd be. A sztori középpontjában két optimista jóbarát, akik próbálnak a valóéletben helyes döntéseket hozni úgy, hogy közben nem mondják meg nekik, mi a jó és a rossz. A készítők között: Adam Reed, Rob Rosell, Scott Marder és David Hornsby foglal helyet, mint exec. producer; míg Rob McElhenney, Charlie Day és Gleen Howeron, mint az írók sorában. A karakterek hangjait olyan neves színészek adják, mint Justin Long, Kristen Bell, Romany Malco, Fred Armisen, Kaitlin Olson vagy Alexa Vega. Íme az első előzetese.


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2011 October 12, 9:45-kor a(z) Hírek témába.

  • Rachael Harris vendégszerepelni fog a New Girl-ben.
  • Neal McDonough és Mykelti Williamson csatlakozott a Justified harmadik évadjába, ahol rosszfiúkat fognak alakítani.
  • December 19-én ugye befejeződik a Terra Nova, de mielőtt még reménykednétek, nem fog kapni +9 epizódos kiegészítést.
  • Megan Stevnson benne lesz a Hart of Dixie-ben.
  • Október 28-án folytatódik a Flying wild Alaska a második etapjával.
  • Janeane Garofalo csatlakozott az Adult Swim-es Delocated-be.
  • Kikörvonalazódott a Syfy jövő évi műsorrendje: január 6-án tér vissza a Merlin negyedik etapja, 11-én jön a Ghost Hunters nyolcadik – és a Face Off második évadja; 16-án a Being Human U.S. második – és Lost Girl második szezonja. Februárra várható a Ghost Hunters: International S2.5, míg márciusban debütál a Monster Man.
  • A Harry’s Law-hoz bekértek +6 szkriptet.
  • Diane Farr aláírt a CSI: Miami 10×06-ba.
  • Az NBC megvásárolta a Ten Years című pilotot, amelyben Courteney Cox és David Arquette fog segédkezni (mint producer) Howard Morris-nak, aki az írója lesz.
  • Promóképek a Chuck évadkezdéséből.
  • Az ABC megváltoztatta az Apartment 23-nak a címét: Don’t Trust The B— – in Apartment 23-ra, nehogy túl rövid legyen. Másik hír, hogy Kevin Sorbo és Dean Cain önmagát fogja alakítani a sorozatban.
  • Jason Schwartman azt nyilatkozta, hogy felőle folytatódhat a Bored to Death.
  • Jamie Murray vissza fog térni a Hustle következő évadjába.
  • W. Merritt Johnson dolgozik egy újabb dráma produkción a Showtime-nak. A projektben Lee Daniels is részt vesz, mint rendező. A történet középpontjában: az LGBT szubkultúra áll. New York ad majd helyet a környezetnek.
  • Itt olvasható egy részletesebb írás az „első heti” DVR teljesítményekről.
  • Rachel Eggleston szerepelni fog a Chuck 5×08-ban.
  • Cheryl Ladd és Carrie Wiita vendégszerepelni fog az NCIS 9×06-ban, míg Melinda McGraw (Mad Men, Men of a Certain Age) a 9×07-ben.
  • Nicholas Gonzalez és Niki Novak beugrik a Two and a Half Men 9×05-be.
  • Parker Posey vendége lesz a The Good Wife 3×06-nak.
  • Van néhány címünk: Disaster Averted How I Met Your Mother 7×09; A Kisss Before Lying Pretty Little Liars 2×18; Time for a WeddingSupernatural 7×08; Snow Falls / The Price of Gold / The Still Small Voice / The Shepherd / The Heart is a Lonely HunterOnce Upon a Time 1×03-07;
  • December 6-án jön az Eureka, a Warehouse 13 és a Haven ünnepi epizódja.
  • Keith Burke benne lesz a Prime Suspect 1×06-ban.
  • Roderick McCarthy a Body of Proof szereplőgárdáját fogja erősíteni, mivel 2×06-ba beugrik.
  • Régi hír, de nem írtuk, hogy az F/X berendelte sorozatnak az Unsupervised-et, amiből 13 epizódot kért be. Az alapsztori két jóbarátról szól, aki úgy akarják irányítani magukat a tinédzser életükbe, hogy a helyes út szerint járjanak el. A készítők sorában Rob Rosell, Scott Marder és David Hornsby. Jah, és animált sorozat lesz.
  • Todd Andrews a The Mentalist 4×06-ban tűnik fel.
  • Terry Mullett egy rabot fog játszani az Alcatraz 1×02-ben.
  • Massi Furlan a One Tree Hill 9×06-ban lesz jelen.

Kommentáld!

free web stats