BAFTA TV Craft Awards 2013 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2013 April 3, 20:49-kor a(z) Brit régió,díjátadók témába.

Díjátadókból sosem elég. A briteknél a BAFTA-szériát elég nehéz nyomon követni, legalábbis furának tartom a menetrendjüket. Egy évben kb. három alkalommal rendezik meg, mindig éppen az jön, amire éppen szüksége van az embernek. Van külön filmes részlegük, illetve sorozatos. Most utóbbival foglalkozunk, annál is az elvontabbal, de mindjárt mondom mi is az!

A British Academy Television Craft Awards képviseli mindazon csoportokat a briteknél, amit a jenkiknél a különféle szakszervezetek (céhek). Tehát a jelmeztervezőket, a díszleteseket, az operatőröket és még sok mást, köztük a rendezőket és a forgatókönyveseket. Lényegében a színészeket leszámítva a többi stábost, akik nélkül nem születhetett volna meg a produkció. És hello, van ismételten magyar jelenlét, ugyanis Bolygó Balázs a Hunted-del ismételten jelölve lett. Ők fényképezős-fényes kategóriába sorolják, de mondjuk inkább operatőrnek, az a helyes megfogalmazás. Elnézve a listát, max. a Blackout jelenthet számára kihívást. Reméljük megkapja az újabb díját.

A tovább mögött a jelöltek listája kategóriákra bontva.

Tovább…

Kommentáld!

Emlékeztető: Wallander 3×01 | A főnök 5×01 | Terminátor – Sarah Connor krónikái 2×01

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 14, 21:14-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 22:10-től az AXN műsorán: Wallander – 3×01.
Ma. 22:20-tól az RTL Klub műsorán: The Closer – 5×01.
Ma. 23:55-től az RTL Klub műsorán: Terminator: The Sarah Connor Chronicles – 2×01.

Ha jól látom, akkor a The Closer kivételével mindegyik csatornapremier, hiszen a Wallander még december folyamán ment az AXN Crime műsorán, míg a Terminator: TSCC-t a Cool adta le, amikor az RTL Klub lemondott róla.

A főnök a TNT legnézettebb krimisorozata volt. Múlt idő, hiszen a 7. szériával lezáródott a története, az életpályája. Tavalyelőtt szeptemberben kaptuk meg a 4. évadját, így teljesen jogosan háborodhatnának fel a rajongói, miért kellett ennyit várni rá. Ha az RTL Klub helyében lennék, akkor bezsákolnám a spinoff-ját is.

Kommentáld!

Ők lesznek január első hírnőkei

 
Beküldte: Kanyecc 2013 January 1, 19:13-kor a(z) Magyar hírek témába.

Igyekeztem átfutni a legtöbb tévécsatornát, hogy ne maradjatok le egyetlen premierről se, de szerintem így is maradt ki. Ember vagyok, és fáradt. Ha találtok elírást, vagy plusz infót, akkor szóljatok bátran. Kommentárt nem fűznék az egyes tévéadókhoz, hiszen magukért beszélnek a látottak. Esetleg azt a kérdést fűzném hozzá, hogy van-e olyan, amit jobban vártok az átlagosnál? Gondolok itt az ABC-s V premierjére.

RTL Klub. Január 3. 23:40-től: Totál szívás (Breaking Bad) – 3×01.
RTLII. Január 3. 22:00-tól: Dollhouse2×01 1×01.
RTL Klub. Január 6. 12:55-től: Tuti gimi (One Tree Hill) – 6×06-07.
RTL Klub. Január 7. 20:45-től: Dr. Csont (Bones) – 6×19.
Prizma. Január 7. 22:00-tól: Chuck – 3×01.
RTL Klub. Január 7. 22:10-től: Csont nélkül (The Finder) – 1×01.
Cool. Január 7. 23:15-től: V, mint veszélyes (V) – 1×01.
Cool. Január 7. 00:15-től: Tengerparti fenegyerek (Son of the Beach) – 1×01.
RTL Klub. Január 8. 0:30-tól: Ments meg! (Rescue Me) – 6×01.
RTL Klub. Január 9. 21:20-tól: Szulejmán (Muhtesem Yüzyil) – 1×01.
RTL Klub. Január 12. 14:45-től: A kaméleon (The Pretender) – 3×13.
Sorozat+. Január 14. 06:00-tól: Kőgazdagok (Privileged) – 1×13.
RTL Klub. Január 14. 22:10-től: A főnök (The Closer) – 5×01.
RTL Klub. Január 14. 23:55-től: A terminátor – Sarah Connor krónikái (Terminator: The Sarah Connor Chronicles) – 2×01.

Tv2. Január 2. 15:00-tól: Szerelmes Anna (Anna und die Liebe) – 1×01.
Tv2. Január 2. 16:30-tól: Doktor House (House) – 6×01. (ism.)
Tv2. Január 3. 23:10-tól: Grimm – 2×05 – új időpont.
Tv2. Január 5. 14:30-tól: Célkeresztben (In Plain Sight) – 3×02.
Tv2. Január 5. 16:30-tól: Kettős ügynök (Covert Affairs) – 1×06. (ism.)
FEM3. Január 5. 21:50-től: Cathy! Bajban nagy! (The Big C) – 1×01.
Tv2. Január 5. 01:20-tól: A médium (The Medium) – 6×19.
Tv2. Január 6. 12:35-től: 13-as raktár (Warehouse 13) – 1×01. (ism.)
Tv2. Január 6. 13:30-tól: Zsaruvér (Blue Bloods) – 1×01. (ism.)
Tv2. Január 6. 14:25-től: Hawaii Five-0 – 2×01. (ism.)
Tv2. Január 6. 17:30-tól: Chicago Fire – 1×01. (ism.)
Tv2. Január 7. 20:20-tól: Bűnök és szerelmek – 1×01.
Tv2. Január 8. 23:20-tól: Hősök (Heroes) – 4×08. – új időpont.
SuperTv2. Január 13. 18:25-től: Rúzs és New York (Lipstick Jungle) – 1×01. (ism.)
FEM3. Január 13. 16:30-tól: Bazi nagy görög élet (My Big Fat Geek Life) – 1×01.
FEM3. Január 16. 09:20-tól: Csoda Manhattanben (Una Maid en Manhattan) – 1×01.

m1. Január 6. 18:40-tól: Elcserélt lányok (Swiched at Birth) – 2×13 1×23.
m1. Január 8. 20:15-től: Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon a Time) – 1×17.
m1. Január 8. 21:00-tól: Camelot – 1×01.
m1. Január 8. 22:30-tól: Luther – 1×01. (ism.)
m1. Január 9. 20:15-től: Bosszú (Revenge) – 1×18.
m1. Január 9. 21:00-tól: A Kennedy család (The Kennedy) – 1×01. (ism.)

AXN. Január 14. 22:00-tól: Wallander – 3×01.
AXN Player. Január. Kemény csajok (Pretty/Tough).
AXN Player. Január. Kukkolók (Look).
AXN Player. Január. Vampire Knight.

Universal Channel. Január 21. 21:00-tól: Testvérek (Brothers & Sisters) – 5×01.
Universal Channel. Január 29. 21:20-tól: Botrány (Scandal) – 2×01.
Universal Channel. Február 11. 21:20-tól: A férjem védelmében (The Good Wife) – 4×01.

Filmbox Extra. Január 12. 21:00-tól: Kard által vész (Those Who Kill) – 1×01.

____
Ha valami kimaradt, írd meg kommentbe bátran.

Kommentáld!

Emlékeztető: Wallander – 3. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2012 December 24, 20:46-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 21:25-től az AXN Crime műsorán: Wallander – 3×01.

A család egyik fele FarCry-ozik, a másik fele gagyi karácsonyi tévéfilmeket néz, a harmadik pedig éppen azon gondolkodik, hogy a Wallander-t miért nem próbálta eddig még be?! Az AXN Crime műsorára érkezik este a britek egyik jóféle komor hangvételű krimije, ami Henning Mankell svéd írótól származik. A főszerepben: Kenneth Branagh, kinek magyar hangját Lux Ádám adja. A BAFTA-díjátadón lett díjazva, eléggé elismert, szóval, aki unja a karácsonyi nyáltengert, az kapcsoljon másik fokozatra adóra.

Az AXN műsorára 2013. január 14-én érkezik. Az előző két etapját még tavaly nyáron kaptuk meg. Érdekes, azt elsőként az AXN, nem pedig az AXN Crime adta.

Kommentáld!

Nézettség 07/22 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 29, 1:51-kor a(z) Nézettség témába.

A Fox a szokottnál is hamarabb tűzte műsorára a Teen Choice Awards-öt. Az egészben a pláne, hogy tavaly ilyenkor, amikor a napi animációs blokkját ismételte, jobb nézettséget produkált 33%-kal. A The Bachelorette-t elbúcsúztatta az ABC. Előző részéhez képest 36%-os növekedést hozott. Ismételten 3 órára kötötte le a nézőket.

Trónfosztás történt kábeles tévék TOP-listáján, ugyanis már nem a True Blood a legnézettebb vasárnapi kábeles sorozat, hanem az A&E friss újonca, a Longmire, ami annak köszönheti első helyét, hogy a TB ismételten csökkent, míg ő stagnált. Természetesen 18-49-ben ég és föld a különbség. A Falling Skies is jobban szerepelt, mint szokott. A Breaking Bad előző heti teljesítménye után egy jó nagyot zuhant, viszont így se rossz. A Leverage-dzsel mizus, ugyanis nagyon sokat csökkent? Beficcent a válság? Az Episodes megállni látszik.

A Wallander sehogy se talál önmagára. 6.42 millióval kezdett, most 4.44 millión áll. 2 milliónyi néző pártolt el mellőle 2 hét leforgása alatt. Az ITV különkiadással érkezett a Dancing on Ice-ból. Az ITV2-n új évaddal startolt a The Only Way is Essex. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/15 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 24, 2:21-kor a(z) Nézettség témába.

A Big Brother olyan szempontból a nyár sorozata, hogy a 18-49 évesek többségét leköti. A CBS évadközben semmire se menne vele, viszont holtidő kitöltésre több mint jó. A Secret Millionaire-t ismételten maga mögé utasította. Az NBC megismételte az előző AGT epizódot, csakhogy megalapozza a másnapi nézettségét.

A lényeg továbbra is kábeles tévék körében van. A True Blood-ot mindjárt utoléri a Longmire teljes lakosságban. Célközönségben teljesen más a felállás. Ott 2.7-es demó megy a 0.8-as ellen. A Falling Skies minimális emelkedéssel rukkolt elő, aminek a Leverage látta előnyét. A The Glades jobban hoz, mint múlt héten. A Breaking Bad jött, látott, és noha nem győzött, de saját egyéni rekordját simán megdöntötte úgy, hogy nem vezette fel semmi. A The Newsroom stabilabb, mint amilyen volt a Girls és a Veep. Az Episodes ilyen számok mellett biztos halál elé nézhet. Kérdés, mennyire veszik számításba a DVr adatait.

Uhh, a Wallander a briteknél laza 1 milliót ledobott magáról. A Thelma’s Gypsy Girls szintén esett. A Superstar szerint ennyire nézett még előzőleg sose volt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 07/08 – Vasárnap

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 11, 13:22-kor a(z) Nézettség témába.

Csemegézzünk az országos tévék kínálatából. Már ha lehetne mit. A Family Guy dupla része ostromolja a 18-49 évesek TOP-listáját. A Secret Millionaire és az Extreme Makeover: Weight Loss Edition hasonló számokkal állt elő.

Tulajdonképp kábelen zajlik az élet. A True Blood 4.5-4.6 millióra beállt. Hasonló a helyzet a Longmire-rel, ami le se tagadhatná, hogy az A&E legnézettebb sajátgyártású doku-reality-től eltérő produkciója. Azért a The Glades-re se lehet panasz. Az Ice Road Truckers is számíthat a továbbjutatásra, már ha bérproblémák nem állnak fel addig. Az Episodes-ot alig nézik, bár a Weeds-re se lehet sok jót mondani, de nála mindegy. A The Newsroom szépen aprólékosan veszi el a nézőit, valamikor fog stagnálni?

A Channel 4-on elstartolt a Big Fat Gypsy Weddings-spinoff sorozata, a Thelma’s Gypsy Girls, ami korrekt számokkal nyitott. Visszatért a Wallander, nem okozott csalódást. A Superstar valahogy alig találja magát, vagy épp megtalálta? A Big Brother UK szó szerint beállt, mint a cövek. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Délutáni előzetes (1): Wallander – 3. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2012 July 2, 15:52-kor a(z) videó témába.

Július 3-án folytatódik a Wallander a harmadik évadjával a briteknél. Tudomásom szerint, idehaza még nem került adásba egyetlen etapja se, pedig simán beleillene a DunaTV vagy az m1 kínálatába. Ismételten három 90 perces epizóddal érkezik, ahogy a szigetország legtöbb krimije. Az ajánló nem spoileres, sok jót olvasni róla, érdemes nyáron bepótolni az előző 6 részét is.


Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2012 June 4, 10:20-kor a(z) Hírek,magyar ajánló témába.

  • Hétvégén off-oltuk magunk, utólag is bocsi érte. Voltak hazai premierek, mint pl.: pénteken elstartolt az AXN-en a Teen Wolf – Farkasbőrben, valamint a Lost Girl – Elveszett lány. Utóbbi elsőként az AXN SCI-FI kínálatában volt jelen.
  • Sixx mostanság a UPC-nek hála interjúkat csinál, itt végig nézhettek egy Éden Hotel 2 finálékor készült 7 perces inside videót.
  • Nem titok, hogy a Merlin a kedvenc britsorozatom. Colin Morgan-nel készített legutóbb a The Lady magazin interjút, melyet az alábbi oldalon magyarul is elolvashattok. Én még nem mertem, mert a 4. etap fele továbbra sincs szintre hozva.
  • Mészáros János Elek nyerte a 2012-es Csillag születiket.
  • A Sport TV június 1-jétől 13. menet címmel új bokszmagazint indított.
  • A TV2 beperelte Vágó Istvánt arra hivatkozva, hogy megsértette a „csatorna jó hírnevét”, azonban a Fővárosi Torvényszék elsőfokú ítéletében a Tv2-t megalapozatlan vádak címszó alatt elmarasztalta. 3 milliót akartak volna legombolni ex-kollégájuktól. Szép!
  • A TVLine.com értesülései szerint tévésorozat készülhet a Scream című mozifilmből.
  • Ha már mozi, akkor muszáj kiemelnem, hogy a The Expendables-ből is készülhet tévésorozat, persze nem azzal a zseniálisnak mondható szereplőgárdával. A Lionsgate előtt le a kalappal, ha összehozza azt a minőséget.
  • Nem vagyunk elkésve annyira a Prime Suspect (US) magyarországi premierjével, mivel a briteknél is majd most kerül műsorra. Náluk a Universal jóvoltából.
  • Július 8-án tér vissza a Wallander a harmadik évadjával.
  • Interjú Josh Berman-nak, a Drop Dead Diva egyik szereplőjével.
  • Wil Calhoun csatlakozott a Whitney 2. etapjába, amelynek új showrunner-e lesz.
  • A Private Practice csak 13 epizóddal fog visszatérni 2012/13-as idényben. Kate Walsh pedig már megunta a kórházasdit, és ha lenne folytatás, akkor mindenbizonnyal kiszállna. Sanszos, hogy a rajongók az utolsó évad elé néznek.
  • Spinoff-ot kapott a Toddlers & Tiaras című TLC-s sorozat, mely Here Comes Honey Boo Boo címre hallgat. A sztori Alan Thompson-ra és családjára fog fókuszálni. Startja: nyár végén lesz aktuális.
  • Aki látta már a Game of Thrones esti évadzáróját, annak ajánlom figyelmébe az alábbi 5 perces inside videót.
  • Caroline Rhea és Beth Broderick vendégszerepelni fog a Melissa & Joey második évadjában.
  • Facebook-ra már kiküldtük szombaton, hogy a Borgias 3. évadjába statisztákat keresnek. A részleteket az alábbi FB eseményen lehet kinyerni.
  • Alex Gansa és Howard Gordon fogja írni a Homeland 2×04-es részét.
  • Van néhány címünk: New Car SmellHomeland 2×04; Wasting TimeContinuum 1×03;
  • A hétvégén lábra kelt egy olyan hír, hogy Ben Edlund és Ben Blacker kiszáll a Supernatural-ból, ez csak pletyka, azóta megerősítésre került az ellenkezője. Maradnak!
  • Kathryn Joosten, a 72 éves Emmy-díjas Született feleségek főszereplőnője elhunyt.
  • Az ABC Family felrakta a netre a Jane by Design 1×11-es részének első 5 percét, valamint a Pretty Little Liars 3×01-es epizódjának az első 10 percét.
  • Elstartolt a Longmire című sorozata az A&E-nek, a TvGuide pedig meginterjúvolta Katee Sackhoff-ot.
  • Június 29-én mutatja be az XIII: The Series-et a ReelzChannel.
  • Natasha Henstridge-et faggatták a The Secret Circle kaszája után.
  • Dougray Scott vendégszereplője lesz a Doctor Who 7×06-os részének, melyet Neil Cross fog írni.
  • Damon Lindelof visszatér a tévés világba. 3 évre szóló szerződést írt alá a Warner stúdióval. Már az első hírek hallatán többen megkérdezték tőle, hogy „Jön-e az új Lost?” – mire a válasza „nem” volt. Jól is válaszolt.
  • Vanessa Redgrave vendégszereplője lesz a Political Animals-nek.
  • Andy Samberg otthagyta a Saturday Night Live csapatát.
  • Greg Malins két évre aláírt a Sony Pictures Television stúdióhoz.
  • Zack Estrin, aki a The River exec. producere volt csatlakozott a Zero Hour-be hasonló pozícióba.
  • Rumer Willis vendégszereplő lesz a Workaholics-be.
  • Diane Neal és Erinn Hayes a Suits-ben fog feltűnni.
  • Catherine Tate állandó szereplője lesz a The Office 9. évadjának.
  • Chyler Leight szintén kiszáll a Grey’s Anatomy-ból. A karakterét a készítők egy tragikus repülőgép balesetben fogják kinyírni. Ezen kívül mára az is tiszta, hogy Tim Daly, azaz Pete Wilder nem fog visszatérni a 6. felvonásba.
  • Az NBC Kerry Ehrin-től western sorozatötletet kért be.

Kommentáld!

2012-es brit premierdátumok

 
Beküldte: Kanyecc 2011 December 31, 13:56-kor a(z) Brit régió témába.

A britsorozatok csakis jók lehetnek. – Mennyiszer hallom vissza mostanság ismerősöktől, amivel nem feltétlenül értek egyet. Tény, egy teljesen más világról beszélünk, amikor őket emlegetjük. Talán azért működnek jobban, mint a jenkik, mert fix epizódszámmal dolgoznak. Ritkán olvashatunk olyan hírt, hogy kevés néző miatt levettek egyet a műsorról. Sőt, nekem speciel egy se rémlik. Csak kasza az évadzáró részt követően. Másrészről, 6-8 epizódba könnyedebben összefoglalják a lényeget. Nem kell nyújtásokban bocsátkozni, illetve felkészülniük arra, ha kapnak +9 epizódos epizódberendelést, akkor az évad végére szánt cliffhangert hogyan oldják fel és napolják el. Szóval egy teljesen más világ Anglia, ettől függetlenül oda kell rájuk figyelni.

A 2012-es évben szép számmal érkeznek újdonságok, ahogy visszatérők is. Utóbbiak közül jelenleg a legvártabbak között emlegetem: a Sherlock második -, a Skins hatodik – és a Being Human negyedik évadját. De mondhattam volna a Mad Dogs-ot, az Above Suspicion-t vagy az Upstairs, Downstairs-t a Hustle társaságában. És ők csak a visszatérők.

Újoncok között is akadnak várós fajták. Itt van az elsők között az Eternal Law, ami egy jogi dráma volna: Ukerli Roach, Tobias Menzies és Samuel West főszereplésével. Célkereszt alatt egy ügyvédi iroda, amit angyalok irányítanak. Valamikor év közben érkezik a Love Life, amit a BBC rendelt be szintén. Már csak a szereposztás miatt megéri majd a becsekkolást, hiszen David Tennant és Billie Piper került egy produkcióba. Nincs a listán a Savage se, amelyben Warren Brown kapott szerepet és egy nyomozós thriller-rel lehet számolni. Vagy emlegethetném a Vicky McClure-féle Line of Duty-t, ami egy rendőr thriller, csakhogy maradjunk a műfajnál. És persze a januárra kiírt Hit & Miss-ről se feledkezzünk el, amelyben Chloe Sevigny alakít egy szerződéses gyilkost (a csavarját persze nem lőném le).

Szép év elé nézünk. Ez persze csak a jéghegycsúcsa, mert a felét még be se rendelték, le se forgatták, de jön 2012 második felében. Jah, és nem is tudtam, hogy két Titanic van készülőben. Nézzük a listát:

Január 1. (Vasárnap)
Sherlock (2. évad)
Absolutely Fabulous (különkiadások)
Treasure Island (minisorozat)

Január 2. (Hétfő)
Endeavour (Előzményfilm)

Január 3. (Kedd)
Public Enemies (minisorozat)

Január 5. (Csütörtök)
Eternal Law (1. évad)

Január 6. (Péntek)
Stella (1. évad)

Január 7. (Szombat)
Borgen (1. évad)

Január 10. (Kedd)
The Mystery of Edwin Drood (minisorozat)

Január 19. (Csütörtök)
Mad Dogs (2. évad)

Január 23. (Hétfő)
Skins (6. évad)

Szintén januárban érkeznek:
Hit and Miss (1. évad)
Above Suspicion (4. évad)
Birdsong (minisorozat)
Upstairs, Downstairs (2. évad)
Call the Midwife (1. évad/minisorozat)
Being Human U.K. (4. évad)

Február 6. (Hétfő)
Hustle (8. és egyben utolsó évad)

Februárra ütemezve:
Silent Witness (15. évad)

Márciusra ütemezve:
Wallander (3. évad)

Április 12. (Csütörtök)
Titanic (minisorozat)

Áprilisra ütemezve:
Titanic: Blood and Steel (minisorozat)

2012-ben érkezik még:
Whitechapel (3. évad)
Parede’s End (1. évad)
White Heat (minisorozat)
The Man in the High Castle (minisorozat)

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats