We Are Men – Pilot & Dognappers

 
Beküldte: tess 2013 October 17, 17:00-kor a(z) Pilot,We Are Men témába.

Komolyan, egyetlen egy olyan sitcom pilot van jelenleg a mezőnyben, ami kilóra megvett magának a hangulatával, erre pont azt kaszálja el a CBS?! Oké, a nézettség miatt a kasza adta magát, de akkor is. Egyébként itt érződik a leginkább a krónikus couch potato mentalitás, ami jelenleg uralja a szakmát. Végre jön valami egyedi, valami formabontó koncepció, erre elvérzik a totálisan érdektelenségtől és a negatív kritikáktól. Hiába, a sok halvérű nézőnek csak az instant családi komédia a mérvadó szórakozás.

Pedig már az alapvetés is remek húzás, amire a fináléban aztán még képesek rendesen rá is kontrázni. Adott egy tipikus tutyi-mutyi papucs faszi, akit az oltár előtt hagy ott az asszony. Végső elkeseredésében összeköltözik 3 teljesen különböző karakterű elvált palival egy luxus apartmanban, hogy aztán ott elfilozofálgassanak az őket ért behatásokon. Ja, amúgy ezek a behatások többnyire a bulizásban és nőkben keresendők.

Rob Greenberg sorozata egy tipikus haver sitcom, ami a maga módján teljesen inkorrekt és csak úgy hemzseg a szexista megnyilvánulásoktól. Teszi mindezt úgy, hogy közben egy percig sem veszi magát komolyan, így nagy általánosságban sértőnek sem nevezhető. Persze a tesztoszterontól dagadó örök igazságok és a finoman elszórt hímsovinizmus sokaknál leverheti a biztosítékot, de egy zsáner műfajtól mégis mi mást várhatna el az ember. A legmeredekebb dolog viszont mégsem ez, hanem hogy nem lehet rajta röhögni. Sokkal inkább a dramedy stílusjegyei érvényesülnek, így a karakterekre is bőven jut idő és a tuskó, alpári poénokat is sikerül kivonni az egyenletből.

Na és igazából itt jön be a képbe a sorozat legnagyobb erénye, ami a remek casting-ban keresendő. Egyszerűen hihetetlen mennyire könnyed a színészi játék, már-már egyfajta jutalomjátéknak tűnhet az egész, ráadásul a színészek közti összhang is remekül megvan. Tony Shalhoub üde színfoltja eme komikus érának, érzi is a karakter lüktetését rendesen. A jól irányzott egysorosai meg szimplán egyszerűen nagyszerűek. Jerry O’Connell eddig meglehetősen felemás tanúbizonyságot tett csak a komikusi vénájáról, de jelen esetben minden klappolt vele. Vagy pontosabban majdnem minden, ugyanis ezt az indokolatlanul sok vetkőzését a legnonszenszebb helyzetek közepette egyszerűen nem tudtom hova tenni. Kal Penn ehhez képest viszont kissé fakó foltja volt a casting-nak, holott egykoron nem egy remek filmben bizonyította már rátermettségét. Christopher Smith tipikus „újfiú” volt, de szerencsére nem sűrűn lógott ki nála sem a lóláb, habár a finálé környékén azért megijedtem az örök klisétől. Szerencsére ezt olyannyira nem lőtték el, hogy a folytatásban már Rebecca Breeds-szel közösen demonstrált egy a jobb romkom filmekre jellemző könnyed chemistry-t.

Ami viszont mégis maradandóvá tette az egész agyatlanságot a számomra az a bitang erős feelgood attitűd volt. Egyszerűen az örökkévalósági elbírtam volna nézni ennek a 4 lókötőnek a szerencsétlenkedését. Sallangmentesen könnyed és magával ragadó az egész miközben a manipulatív húzások és felesleges túlkapások abszolút hiányoztak belőle. Egyfajta nyers hangvételű jutalomjáték férfias problémákkal férfias tálalásban. És igen, leginkább férfiaknak szólt, kár hogy csak 2 részig.

This entry has a rating of 3

Kommentáld!

We are Men: a második áldozat

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 10, 14:32-kor a(z) Canceled/Ended: 2013/14 témába.

Suhant a kaszás ismét. A Lucky 7 után egy újabb újonctól, a We are Men-től kell búcsút vennünk. Mindkettőnél a nézettségi mutatók adták magukat. Alacsonyak, mellyel rombolják a többi produkció életképes mivoltát. Ezt nem hagyhatja egyik adó se. Aláírom, a WaM azt kapta, ami jár neki, mert cseppet se vicces férfi szitkom.

6.61 millióval nyitott, valamint 2.0-ás demóval. Erősnek semmiképp se nevezhető, inkább közepesnek. A folytatásban azonban 18%-kal megzuhant a teljes lakosság körében, azaz 5.41 millióval zárta a hetet, valamint 1.8-as demóval, ami 10%-os csökkentést jelentene.

A mutatók alapján teljes nézettségben a CBS leggyengébb produkciója eddig. A második helyet a Hostages (6.20M), a harmadikat a Mom (7.28M), a negyediket pedig a 2 Broke Girls (7.95M) foglalja el. Célközönségben viszont volt nála gyengébb, hiszen a még műsoron lévő Hostages a sereghajtó (1.5), majd a Hawaii Five-0 (1.5), a The Mentalist (1.55), a The Good Wife (1.55) és a Blue Bloods (1.55) – viszont ők már bizonyítottak, egyet leszámítva, az újoncot.

A műsorról lekerült, a 2 Broke Girls kerül a helyére 21:30-ra, míg annak a helyére The Big Bang Theory ismétlés megy, hogy aztán november 4-én a Mike & Molly térhessen vissza. És, hogy a leadott epizódokkal mi lesz? Nos, arról egyelőre nincs szó.

Kommentáld!

We are Men – Kezdett a sorozat

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 10, 2:09-kor a(z) Pilot,We Are Men témába.

Ráérzés erejével tartottam távol a CBS szitkomjait. Eddig totális csalódással töltöttek el. A Mom egyszerűen vicctelen, továbbra se bánom, hogy annyira lehúztam. Most itt van a We are Men, amiről megint csak semmi jót nem tudok írni. A koncepciót becsülni kell, mégis csak eltávolodott a családi szegmenstől, amiből elég sokat kaptunk ősszel – és a jobbakat az ABC szállította. A nagy szitkomkirály címet továbbra is magának tudhatják, mert a CBS-nek hiába van 2-3 veterán nagyágyúja, az utánpótlásai eléggé kiábrándítók.

A történet középpontjában: egy társasház három régebbi és a frissen odaköltöző új férfilakója áll. Az első, egy jólmenő üzletember, akit Tony „Monk” Shalhoub alakít. Többször házasodott, majd vált; az egyik házasságából van is egy lánya, akire büszke. A másik egy orvos, ezt a szerepkört Jerry O’Connell tudhatja magáénak. A harmadik tagunk Kal Penn, aki a legrosszabb időzítéssel próbál lefektetni egy nőt odahaza, mely eset során a felesége leleplezi. S végezetül egy újoncot kapunk, akit az oltár előtt hagy ott a nője. Őt veszik párfogásuk alá a szingli férfiak, nehogy újra megtörténjen a baj, ami kezd kibontakozni, miután új fiúnk annyira ragaszkodik az előző kapcsolatához.

No, no, no, maybe… No.”

Kétségtelen, a főszereplő trió eszméletlen – de mindenmáson elbukik a sorozat. Jerry O’ Connell olyan karaktert kapott, ami cseppet se illik rá/hozzá. Olyan, mintha fejébe szállt volna a dicsőség úgy alapból, de milyen? Be fogja vele gyűjteni az újabb kaszáját, a sorozatpestis utoléri, mint a Jog/Ászoknál, a Do No Disturb-nél, a Carpoolers-nél, vagy az Eastwick-nél. Tony Shalgoub lazasága se jött át. Oké, talán a ráírt szerep áll legközelebb a szívemhez, mert tetszik, hogy kapott egy lányt, aki mellesleg jól is néz ki, valamint masszívan csajozik, az se zavarja, ha ázsiai a bige és csak 25 éves, de azért álljunk már meg. Most is a Monk idéződik fel bennem.

Teljesen humortalan. Ezt inkább drámának kellett volna megcsinálni, valami más felállásban, mert tényleg a casting az mesés, de egyikre se illik a karaktere. Másrészt, nekem idéződött fel csak az Entourage, amikor a kvartett fagyi evés közben megy az utcán és megfigyel egy csajszit, mikor kiírják a készítő nevét? Valamilyen szinten azért próbál hajazni az HBO lazaságára, csak hát sehogy se jön össze. Ez így gyenge.

Örültem volna, ha valami jóféle haverszitkomot kapunk, ahol tényleg a sztárparádé szócska adott, viszont a Carpoolers erőtlenségét érzem vissza, amihez speciel Rob Greenberg-nek semmi köze se volt, de ennél sokkal jobbakkal állt elő az elmúlt években. Egyetlen poénos részletet, amin elmosolyogtam az a fenti idézetkor volt, amikor újonckánk Monk lányára hajazna.

Már nem kérdéses a sorsa. Annyira gyenge nézettséget hozott, hogy megkapta pár perccel ezelőtt a kaszát. A CBS el is távolította a képernyőről, csak hát nem akartam az elejére írni mindezt. Megkönnyítették a sorsom, mert nehézkes lett volna kidobni a kukába, holott teljesen megérdemelték volna. A kvázi magasabb pontszám a castingé.

This entry has a rating of 1

Kommentáld!

Nézettség 10/07 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 10, 1:03-kor a(z) Nézettség témába.

Megindultak a lejtőn az újoncok, velük együtt a visszatérők is. Ha egyetlen mondattal kellene jellemeznem a hetet, akkor elfáradtak a nézők, mert mindenhol csökkenés mutatkozott. A legkimagaslóbb a Hostages-nél, majd a The Blacklist-nél. A We Are Men közel került a kaszához, amit a pilot megnézése után nem igazán tudok sajnálni. A Sleepy Hollow a tavaly ilyenkor adott The Mob Doctor-t 200%-ban múlta felül. A Beuaty & the Beast a The Vampire Diaries nélkül megzuhant. Az évadkezdéssel sorozatminimumot produkált.

Kábeles fronton semmi érdemleges.

A briteknél elstartolt a Sex Box című műsor. A Doc Martin kicsit gyengült, de még így se lehet rá túlzottan panaszunk. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 09/30 – Hétfő

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 4, 13:40-kor a(z) Nézettség témába.

Új hétbe kezdtünk. A Fox érthető, hogy a Sleepy Hollow mellett kitart. Hiába csökkent ismét 3%-kal a mutatója, a tavaly futott The Mob Doctor-hoz képest 200%-ot hozott, ami szerintem elég a döntésük megindokolásához. A Bones növekedett, de hát olyan mélységekből nincs máshova út. A The Blacklist félelmetesen erős – viszont a The Voice nélkül mire menne? Nyitott a We are Men, alacsonyabb mutatókkal, így a 2 Broke Girls se tudott kiemelkedni. A Hostages 1.5-ös demója már-már vicc kategória.

A kábeles részlegen csak a reality-k és a sport került előtérbe.

A briteknél a Doc Martin ismét pusztított. 32.2%-os közönségarányával verte a mezőnyt. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Újoncszemle I.

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 23, 23:34-kor a(z) 2013/14 sorozatai,Heti adag témába.

A 39. hét első napján egyből négy újoncot fogunk kapni. Hétfőre 6 van betervezve a jelenlegi felállás alapján. Ebből a Sleepy Hollow-t már megkaptuk, az Almost Human-t pedig majd valamikor november tájt fogjuk. Ha minden igaz, és a Fox pálfordulással nem hozza előrébb a debütjét. Kettőjükön kívül a további 4 ma mutatkozik be odakinn. A CBS részéről 3 db (We are men, Mom, Hostages), míg az NBC-éről 1 db (The Blacklist). Kicsit körmükre nézünk, hogy mit lehet róluk tudni, mi az, ami eddig kiderült róluk.

Kezdjük a CBS komédiáival, amikkel hamar végzünk. A We Are Men (előzetesei!) alapsztorija egy oltárnál hagyott férfiről szól, akit felkarol pár tapasztaltabb haverja, nehogy facéran halljon meg. Mindezt a How I Met Your Mother fogja felvezetni, ami a tavalyi szezon 8.31 milliós átlag nézőszámmal futott a teljes lakosság körében, illetve 3,2-es demóval a 18-49 éveseknél. Az újonc amúgy egy felszabadult timeslotot kapott, amit előzőleg a Partners, a Rules of Engagement és pár ismétlés töltött fel. Ezeknek cseppet se teljesítettek kimagaslót, így muszáj lesz odafigyelni rá. A vetélytársai között: a Dancing with the Stars (ABC), a Bones (Fox), a The Voice (NBC) és a Hart of Dixie (The CW) kap helyet, azaz cseppet sincs könnyű helyzetben.

Hogy a csatorna mennyire bízik benne, azt kb. az is mutatja, hogy már a premier előtt felkerült a netre a pilot epizódja, valószínűleg azért, mert nem tartják egy erős versenyfélnek. Legutóbbi infó hozzákapcsolódóan (már ami az adatlapjából nem derül ki), hogy Melissa Claire Egan és Jane Leeves vendégeskedni fog a szériájában, míg Bre Blairt és Aya Cash-t visszatérő státuszban emlegetik. A CBS Studios két (a másik a The Millers) szitkomot rendelt be, de hogy elég lesz-e, az már nem rajtunk múlik, hanem a készítőkön.

A CBS másik este debütáló komédiája a Mom (előzetesei), amit a Warner készített el nekik. (Külön érdekesség, hogy hasonlóan magas szitkom rendelést még a Sony TV, a Universal Studios és a Fox TV kapott. Szám szerint 4-4-4db-ról, valamint utóbbi esetében 6db-ról van szó.)

A Mom a 2 Broke Girls felvezetését élvezheti, amiről annyit érdemes megjegyezni, hogy az előző esztendőben nézettebb volt, mint a HIMYM, ugyanis a 2. szériáját a 24 epizódja alatt átlagban 9.84 millióan látták, sőt fénykorában 12.45 milliót is hozott a 2×13-as részével. A 18-49 évesek körében: 3.37-es demóval zárta az idényt, ami kimagasló. A csúcsot a 4.1-es demójával érte el ugyancsak a 2×13-as epizódjánál.

A Mike & Molly helyét töltheti fel, és szintén kulcsfontosságú helyen szerepel, hiszen a Hostages című újonctársát fogja felvezetni, tehát cseppet se mindegy, mit tesz le az asztalra. Ellenfeléül a Dancing with the Stars-ot (ABC), a Sleepy Hollow-t (Fox), a The Voice-t (NBC) és a Beauty & the Beast-et fogja kapni. A két reality ellen nem sok esélye lesz, viszont a két drámát akár meg is tudja fogni.

Jöjjön a masszív blokk. Elsőként és befejezve a CBS vonalát a Hostages (előzetesei!), ami az ősz első limitált sorozata. Ezt ne tessék összekeverni a minisorozat jelzővel. Pusztán csak annyit takar, hogy a CBS berendelt belőle 15 epizódot, ennyit kapunk a 2013/14-es idényben. Természetesen a 2. évad bekérésének jogát a csatorna fenntartja, ha hozza a kellő nézettséget. Pontosan ezért írtam a Mom-nál, hogy nagyon számítani fog a nézőszáma, mégis csak egy high-concept produkciót kapunk, így ősszel megint csak az elsőt.

Helyileg nem kapott rossz timeslotot, a Hawaii Five-0 által koptatott 22 órásit kapta, ahol a The Blacklist (NBC) és a Castle (ABC) lesz a fővetélytársa. Ingatlan tempóval tessék számolni, hiszen az ABC krimije 10.18 milliós évadátlaggal zárta a tavalyi idényt, míg 2.04-es demóval.

A Hostages-ben minden olyan szó fellelhető, amitől uuh-ááhh-zni fogunk: elnök, merénylet, túlejtés, high-concept, Dylan McDermott. A legutóbbi casting híreiben írtuk, hogy Francie Switft visszatérő státuszú lesz, mint Hilarie Burton. Történt a nyár alatt egy szerepcsere, ugyanis Kate Burton helyére Mary Elizabeth Mastrantonio került. Jah, és a Warner stúdió lesz érte felelős, tehát cseppet sincs rossz kezekben.

Végezetül pedig jöjjön a már említett The Blacklist (előzetesei!), az NBC késő esti blokkjában. Egy újabb krimi, amit a Fox The Following-jával tudnék azonosítani. Az alapfelállás az lenne, hogy a világ legkeresettebb bűnözője feladja magát, hogy aztán az FBI-nak segítsen. Érdekes, a pilottól sok fog múlni. Van egy sandagyanúm, hogy ott lesz a teljes évados újoncok között, mert James Spader jó választásnak tűnik a főszerepre.

Helyileg ugye a 22 órás blokkba kerül, ahova a Hostages (CBS) és a Castle (ABC). Tavaly ősszel a Revolution kapott helyet ekkor, ami túlélt; míg midseasonben a Deception (nyáron a Siberia), ami(k) pedig nem. Eléggé kétesélyes tehát a helye, viszont a The Voice felvezetését élvezheti. Igaz, kezd megkopni az énekes-tehetségkutató sikere, de a 3. évadjánál hétfő estéként 12.34 milliós teljes lakosságos átlagot azért össze tudott hozni, valamint 4.4-es demót a 18-49 évesek körében. Ha ezt nézzük, akkor nem kell félteni, amondó vagyok.

A Sony TV stúdió drámái közé tartozik (mint a Rake és a The Night Shift). A sorozat a Comic Con-on is kapott egy negyedórás panelt.

Kommentáld!

THR-portrék az őszi újoncokhoz

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 11, 20:53-kor a(z) 2013/14 sorozatai,Promo témába.

Nemcsak az EW szokott portrékat csinálni, hanem a THR is, azaz hosszabb nevén a The Hollywood Reporter, amit napi szinten olvasunk, hogy friss hírekkel lássunk el titeket. Tőlük származnak a most következő portrék. Vannak olyan jók, mint a „konkurenciáé”, bár az jó kérdés, hogy egymást annak tartják-e vagy szent a béke.

(Hogy mondjak valami újat is, a tévés kritikusok szerint a legígéretesebb idei újonca a Marvel’s Agents of SHIELD lett. Nem sokkal maradt el a Masters of Sex, ami a Showtime-ra érkezik, illetve a The Blacklist, ami az NBC-re. Talán ez utóbbi a legfontosabb, mert az elmúlt években leharcolták magukat a 4. helyre és pont itt az ideje annak, hogy végre felmásszon a létrán. Külön kiemelném a komédia szekciót, ahol Brooklyn Nine-Nine, a Mom és a – már kritikával rendelkezőTrophy Wife kapott helyet.)

(A többi a tovább mögött!)

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 August 22, 20:20-kor a(z) Hírek témába.

  • Eliza Coupe visszatérő szereplője lesz a The Millers-nek.
  • Meta Golding (Hunger Games) szintén visszatérő státuszban tűnik fel a The Tomorrow People-ben.
  • Nocsak, a Mad Men rajongói lehet örülhetnek, mert Kevin Rahm arról számolt be a napokban, hogy készülőben a sorozat spinoff-ja, és Vincent Kartheiser-rel nem adják fel a menetet. Ő alakítja Pete-t amúgy az anyasorozatban.
  • Shaun Sipos visszatérő szerepkörben lesz jelen a The Vampire Diaries 5. szériájában.
  • Bre Blair (Legit) a We Are Men csapatához írt alá, ott lesz visszatérő.
  • Az E! újabb utazásos sorozatot rendelt be, a Party On-t. A 8 részes sorozat félórás epizódokat szállít és különféle üdülő és strand térségekbe viszi el a nézőket. A műsorvezetője Jacqueline M. Wood (Bold & the Beautiful) lesz.
  • Az eOne tévésorozatot akar csinálni a Rambo-ból. Az ötlet egyelőre még csak terv alatti, ha lesz belőle bármi, akkor könyvelni lehet egy komplett évadnyi történetet. A készítők próbálják leszerződtetni Sylvester Stallone-t, hát ha valamilyen szerepkörre vagy stábtagságra vevő lenne. Azért durva lenne, ha ez így megvalósulna, nem?
  • Wes Ramsey (CSI: Miami) visszatérő-vendégszereplője lesz a Pretty Little Liars 4. évadjának.
  • Omari Hardwick főszereplője lesz a Power című Starz drámának, amelynek Courtney Kemp Agboh egyszemélyes mindene (showrunner, exec. producer, írója).
  • Egy forgatásos promókép a Nashville 2. szériához.
  • Keith Carradine visszatérő szereplője lesz a The Following 2. etapnak.
  • Navid Negahban ott lesz az Arrow 2. szezonjában, ahol Al-Owal karakterét kapja meg. Legalább 5 epizódjában feltűnik.
  • Megváltoztatták a címét a Castle 6×02-nek, ami előzőleg „Better Half” volt, most „Dreamworld”. – Nem tudom, ez valakinek számít-e valamit?
  • Every Other Saturday címmel egykamerás pilotötletet kért be az ABC Jon Pollack-tól. A történet lényegében egy apa-fia sztori lenne, melybe besegít még Neil Forsyth is.
  • Október 7-én folytatódik a Call Me Fitz 4. szériája a kanadai Movie Central és Movie Network műsorán.
  • Ha már Kanada, akkor megvolna a Blackstone 3. szezonjának startidőpontja is, ami szeptember 25-ére eseik. A sajtóanyagában azt írják, hogy ők lesznek az új arcok: John Cassini (Arrow, Intelligence), Tinsel Korey (Sanctuary), Cheri Maracle, Jaren Brandt Bartlett (The Twilight Zone), Wayne Charles Baker és Dakota House.
  • Berendelték a Love It or List It Vancouver 2. évadját – a Kanadaiak. A W Network adja.
  • Október 22-én fog visszatérni az Awkward. 3. évadjának második fele. Sőt, visszatér Anthony Michael Hall is a folytatásban.
  • Wendy Williams, az egyik daytime műsorvezető beugrik a The Neighbors 2×04-es epizódjába, mint vendég.
  • Dog and Beth: On Hunt augusztus 24-től új epizóddal jelentkezik a CMT-n.
  • Szeptember 16-án debütál Elizabeth Hasselbeck, Steve Doocy és Brian Kilmeade új műsora, a Fox & Frends.
  • Kevin McKidd adott interjút a Grey’s Anatomy 10. évadja kapcsán.
  • Két videót csekkolhatnak a Da Vinci’s Demons rajongói, amik rajta lesznek a DVD-jén.
  • Átkerül hétfő 21 órára a Mistresses az ABC műsorán.
  • Tatiana Maslany vendégszereplője lesz a Parks & Recreation-nek.

Kommentáld!

We are Men-plakát

 
Beküldte: Kanyecc 2013 July 25, 16:40-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Bizakodhat Jerry O’Connell, mivel ősszel a How I Met Your Mother fog gondoskodni arról, hogy megfelelő felvezetést kapjon a legújabb sorozata, a We are Men, ami előzőleg az Ex-Men címen futott. Rob Greenberg tehát bepróbálkozik egy újonccal, ha már utolsó évadja kerül képernyőre az Így jártam anyátokkalból.

Kommentáld!

2013/14-es pilotötletek: CBS – komédiák

 
Beküldte: Kanyecc 2013 February 11, 15:30-kor a(z) Pilottervek: 2013/14 témába.

Pár napnyi kimaradást követően folytatnám. Az eddig 2013/14-es pilotcikkek linkjét lehet könyvjelzőzni, hiszen májusig elég sűrűn fogjuk felemlegetni. A soron a CBS szitkom kínálata. Előzményként az NBC-jét és az ABC-jét ajánlanám figyelmetekbe – már csak viszonyítás alapként, hátha valakinél kimaradt, esetleg nem régen talált az oldalunkra és érdekli a téma, mármint, hogy miből lesz a cserebogár.

Természetesen a CBS se szeret teljesen új ötletekre építkezni. A Bad Teacher-nek alapjául az azonos című film szolgált, ami kimaradt az életemből. Esetleg valaki írna róla többet?! Hátha meghozza a kedvünket hozzá. Izraeli alapon nyugvó Mother’s Day-ről se feledkezzünk el, ahol az eredeti sorozat készítője, Daniela London-Dekel is helyet kap a készítők sorában. Őszintén, összességében egyiket sem várnom. Ennyire gyenge komédia felhozatallal nem mostanság álltak elő. Talán, ami egy jó szereplőgárdával működhet, az a The McCarthys, de a többit dobnám a kukába. Lehet túlságosan krimicentrikus lettem?

Csakhogy a statisztikának is adjunk helyet. 12 komédiaötletből 5db a többkamerás, míg 7db az egykamerás. Bár ez nem meglepő, hiszen a CBS szereti előbbiket. Gondoljunk csak a Two and a Half Men-re, a Mike & Molly-ra, a The Big Bang Theory-ra vagy a 2 Broke Girls-re – mindegyik nézett!

Nézzük a listát, némi jelmagyarázattal előbb:

(CRTR) = író/készítő
(D) = rendező
(EP) = exec. producer
(BOOK) = könyv szolgált alapul, és annak az írója.

  • Bad Teacher (egykamerás)
    Történet: Filmadoptáció egy mocskos szájú, pénzhajhász elvált asszonyról, aki elmegy tanítani, hogy rátaláljon a következő férjét.
    Szereplők: N/a
    Készítők: Gene Stupnitsky (EP), Hilary Winston (CRTR/EP), Lee Eisenberg (EP), Sam Hansen (EP), Jimmy Miller (EP).
    Stúdió(k): Mosaic Media Group · Quantity Entertainment · Sony Pictures Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • The Crazy Ones (egykamerás)
    Történet: Egy munkahelyi apa-lánya komédia a reklámszakmából. Főszerepben Robin Williams-szel.
    Szereplők: James Wolk, Robin Williams.
    Készítők: Bill D’Elia (EP), David E. Kelley (CRTR/EP), Dean Lorey (EP), Jason Winer (EP/DIR – Pilot), John Montgomery (EP), Mark Teitelbaum (EP)
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television · David E. Kelley Prodcutions
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Ex-Men (egykamerás)
    Történet: Egy újonnan facér, fiatal srácról (Chris Smith) szól, akit szárnyai alá vesz egy valag tapasztaltabb férfi.
    Szereplők: Christopher Nicholas Smith, Jerry O’Connell, Kal Penn, Rebecca Breeds, Tony Shalhoub.
    Készítők: Eric Tannenbaum (EP), Kim Tannenbaum (EP), Rob Greenberg (CRTR/EP/DIR – Pilot).
    Stúdió(k): CBS Television Studios · The Tannenbaum Company
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Friends With Better Lives (többkamerás)
    Történet: egy harmincas éveiben járó csoportról, amiben mindenki azt gondolja, hogy Ő jobb valamiben, mint a másik.
    Szereplők: N/a
    Készítők: Aaron Kaplan (EP), Dana Klein (CRTR/EP), James Burrows (DIR – Pilot)
    Stúdió(k): 20th Century Fox Television · Kapital Entertainment
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Gaffigan (egykamerás)
    Történet: Egy félig önéletrajzi komédia Gaffingan-ról, aki feleségével és öt gyerekével él New-York-i két hálószobás lakásukban.
    Szereplők: Jim Gaffigan
    Készítők: Alex Murray (EP), Jim Gaffigan (CRTR/EP), Michael Wimer (EP), Peter Tolan (CRTR/EP)
    Stúdió(k): Sony Pictures Television, Fedora Entertainment
    Forgatási helyszín: New York
  • Jacked Up (többkamerás)
    Történet: egy minap visszavonult baseball játékosról (Patrick Warburton) szól, aki rájön, hogy a visszavonulás nem is olyan könnyű, mint azt gondolta.
    Szereplők: Patrick Warburton
    Készítők: Doug Robinson (EP), Greg Malins (CRTR/EP), Patrick Warburton (EP).
    Stúdió(k): Happy Madison Productions · Sony Pictures Television · CBS Television Studios
    Forgatási helyszín: N/a
  • The McCarthys (egykamerás)
    Történet: egy Ír-katolikus, sport-centrikus Bostoni csoportról és egy meleg srácról, akinek a legnagyobb bűne nem a szexualitása, hanem hogy minél kevesebb időt töltsön a családjával.
    Szereplők: Jack McGee, Jacki Weaver.
    Készítők: Brian Gallivan (CRTR/EP), Fred Savage (DIR – Pilot), Richie Schwartz (CO-EP), Will Gluck (EP).
    Stúdió(k): Olive Bridge Entertainment · Sony Pictures Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Mom (többkamerás)
    Történet: Egy magányos, újonnan józan anyukáról (Anna Faris) szól, aki próbálja összekaparni az életét Napa völgyben. A 40-es évekbeli Ella kisebb-nagyobb-még nagyobb hazugságokkal probálja egyenesbe hozni életét.
    Szereplők: Anna Faris, Allison Janney, Blake Garrett Rosenthal
    Készítők: Chuck Lorre (CRTR/EP), Eddie Gorodetsky (CRTR/EP), Gemma Baker (CRTR/EP), Pamela Fryman (DIR – Pilot).
    Stúdió(k): Chuck Lorre Productions · Warner Bros. Television
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Mother’s Day (egykamerás)
    Történet: Izraeli feldolgozás egy 40 éves házas anyáról, aki próbálja megtalálni az egyensúlyt a család, élet és a munka közt.
    Szereplők: N/a
    Készítők: Avi Nir (EP), Dana Eden (EP/CRTR – Original Series), Daniela London-Dekel (EP/CRTR – Original Series), Elisa Zuritsky (CRTR/EP), Julie Rottenberg (CRTR/EP), Ran Telem (EP).
    Stúdió(k): CBS Television Studios · Keshet Broadcasting
    Forgatási helyszín: N/a
  • Super Clyde (egykamerás)
    Történet: egy szerény, szende gyorséttermi dolgozó úgy határoz, hogy Ő egy szuper hős lesz.
    Szereplők: N/a
    Készítők: Greg Garcia (CRTR/EP), Michael Fresco (DIR – Pilot).
    Stúdió(k): Amigos de Garcia Productions · CBS Television Studios
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Címnélküli Greg Garcia-projekt (többkamerás)
    Történet: a frissen elvált férj élete egyszer csak bonyulult lesz mikor a szülei eldöntik, hogy összeköltöznek vele.
    Szereplők: N/a
    Készítők: Greg Garcia (CRTR/EP), James Burrows (DIR – Pilot)
    Stúdió(k): Amigos de Garcia Productions · CBS Television Studios
    Forgatási helyszín: Los Angeles
  • Címnélküli Tad Quill-projekt (többkamerás)
    Történet: frissen özvegyült apáról szól, aki egyedül neveli 12 éves fiát, közbe próbál visszarázódni a randizás világába.
    Szereplők: N/a
    Készítők: Tad Quill (CRTR/EP)
    Stúdió(k): CBS Television Studios
    Forgatási helyszín: N/a

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats