Upfronts 2014 – NBC

 
Beküldte: tess 2014 May 11, 20:01-kor a(z) Hírek témába.

Ahogy várható volt az NBC egy nappal korábban nyilvánosságra hozta a 2014/15-ös szezonnal kapcsolatos terveit. Nagy meglepetések persze nem nincsenek, lévén az elmúlt napokban nyilvánosságra került már minden. Egyedül talán csak a Parenthood volt kérdéses, de a csatorna és a készítők megállapodtak végül egy 13 részes utolsó évadban. A csökkentett epizódszámon túl a fizetések is csökkentek, így a főszereplők zöme csak 11 részben tűnik majd fel. Ugyancsak az utolsó pillanatban született döntés a Pyrex azaz a Parks and Recreation sorsáról, miszerint a 7. évaddal végleg leköszön a széria.

Fontos megemlíteni még, hogy a meglehetősen hitvány nézettség ellenére visszatér a Hannibal, igaz ennek nagy valószínűséggel anyagi vonzata van csak. Valamint ne feledkezzünk meg arról sem, hogy David Walton esetében megszűnt az éveken át tartó balszerencse széria, ugyanis bekérték az About a Boy folytatását is.

Nagy csalódásra búcsúzik a tavalyi év fanfavrit-ja a Revolution, ami sokak számára kijózanító ítélet lehet. A post-apokaliptikus sorozat a neves készítői garmada dacára sem volt képes hozni a számokat a The Voice nélkül, ami egyben remekül rávilágít arra a tényre is, hogy a The Blacklist milyen erős önmagában. Cseppet sem véletlen tehát, hogy a csatorna új napra pakolta, kvázi bedobva a mélyvízbe James Spader-t.

nbc-upfronts

Újoncok: 9 dráma és 7 komédia lesz az NBC mérlege az ősszel startoló 2014-15-ös szezonban, szemben az idei 8+6-os felállással. Azaz egyfajta javuló tendencia van kibontakozóban, noha a nézettségi mérleg nem feltétlenül ezt mutatja. Az idei szezonból ugyanis mindösszesen csak 2 dráma és egyetlen komédia érte meg a 2. évadot. Igaz, ebből az egyik dráma a szezon legnézettebb újonca lett. Drámák tekintetében viszont kissé csalóka a kép, ugyanis a 9 dráma közt helyet foglal 4 event series is. Ezek többsége gondolom nyáron startol, de azért a midseason-re is jut egy biztosan.

  • Drámák: Allegiance, Constantine, The Mysteries of Laura, Odyssey, State of Affairs,
  • Sitcomok: A To Z, Bad Judge, Marry Me, Mission Control, Mr. Robinson, One Big Happy, Unbreakable Kimmy Schmidt
  • Event series: A.D., Aquarius, Emerald City, Heroes Reborn

Visszatérők: About a Boy, The Blacklist, Chicago Fire, Chicago P.D., Grimm, Hannibal, Law & Order: SVU, Parenthood, Parks and Recreation.

Kaszálták: Believe, Community, Crisis, Dracula, Growing Up Fisher, Ironside, The Michael J. Fox Show, Revolution, Sean Saves the World, Welcome to the Family.

Műsorrend: A műsorrend tekintetében mindenképpen ki kell emelni a már említett The Blacklist költözést, valamint a szokatlanul hosszúra nyúlt hiatus időszakot. Láthatóan a csatorna nem akarja ellőni idő előtt a puskaport, főleg hogy a jövő évi Super Bowl-t is adják majd februárban.

Meglepetésre felbomlott a már régóta biztosra vett keddi komédia blokk, igaz ezt én még nem venném készpénznek. Nem úgy mint a pénteki komorabb napot, ahol a Grimm továbbra is maradt a nyeregben, kérdés a Constantine mit tud majd ebből profitálni. Szerintem semmit. Idén a Dracula vérzett el a slotban, míg tavaly a Hannibal csak az isteni szerencse miatt élte túl.

Ja és még valami, az NBC 2032-ig megszerezte az olimpiai közvetítések jogát, szóval minden második évben garantált a nézettségi siker.

HÉTFŐ
20:00-22:00 – The Voice
22:00-23:00 – The Blacklist / STATE OF AFFAIRS (November 17-től)

KEDD
20:00-21:00 – The Voice
21:00-21:30 – MARRY ME
21:30-22:00 – About a Boy
22:00-23:00 – Chicago Fire

SZERDA
20:00-21:00 – THE MYSTERIES OF LAURA
21:00-22:00 – Law & Order: SVU
22:00-23:00 – Chicago P.D.

CSÜTÖRTÖK
20:00-21:00 – The Biggest Loser
21:00-21:30 – BAD JUDGE/The Blacklist (Február 5-től)
21:30-22:00 – A TO Z
22:00-23:00 – Parenthood/ALLEGIANCE

PÉNTEK
20:00-21:00 – Dateline NBC
21:00-22:00 – Grimm
22:00-23:00 – CONSTANTINE

VASÁRNAP
19:00-20:20 – Football Night in America
20:20-11:30 – NBC Sunday Night Football

Kommentáld!

2013-as év őszi mutatói: NBC

 
Beküldte: Kanyecc 2013 December 29, 23:39-kor a(z) Nézettség témába.

Cikksorozatunk második állomásához érkeztünk. Az elsőben kiveséztem, hogyan is áll a Fox. Most az NBC-n a sor, ahol hasonló tapasztalható. Nagyon jó látni, hogy végre valahára olyan újoncok kerültek berendelésre, amik tudják generálni a nézőszámokat; ahol az újdonság ereje a nézői elégedettségben visszaköszön. (Bár az újdonság szót a mai világban eléggé elvétve lehet használni, de mégis magáért beszélnek a mutatók.)

A közvetkező lista 2013. december 28-áig bezárólag tartalmazza a szükséges nézettségi adatokat. Már az elején kihangsúlyoznék egy fontos befolyásoló tényezőt: nem mindegyik sorozatnál egyezik a leadott epizódszám, így lehet, hogy valamelyik azért hoz jobban, mert még nem jutott el a mélypontjáig.

A történelem ismétli önmagát, ugyanis ahogy a Fox-nál, úgy az NBC-nél is egy újonc vette át teljes mértékben – házon belüli – a szkriptelt sorozatoknál a trónt. Messze kiemelkedik a kínálatból a The Blacklist, amelynek remekek a DVR mutatói. Bár már májusban megjósoltuk, hogy kajálni fogja az amerikai nemzet a koncepciót – ez bebizonyosodott. 11.07 milliós leadott epizódátlaggal kimagasló mutatókat produkál úgy, hogy felvezetőjéből elenyésző nézőt veszt, ami a The Voice volna a kétórás hétfői adásával. Természetesen feltehetjük a kérdés: „Miként hozna, ha másnapon, más felvezetéssel szerepelne?” – de valószínűleg mindenki sejti rá a választ: „Minimális csökkenés, de hasonló siker lenne!”. Személy szerint örülök a sikerének, mert inkább ő, mint egy Revolution, ami tavalyhoz képest 42%-kal hoz rosszabbul a 18-49 évesek körében, míg 25%-kal a teljes lakosságéban.

Visszakanyarodva, nem csak a The Blacklist-nek megy jól, ugyanis a Chicago Fire és a Law & Order: SVU is szárnyal az előző idényben nyújtottakhoz képest. Előbbi 20%-kal, míg utóbbi ~9%-kal növelte a nézettségét mindkettő szekcióban. A legnagyobb visszaesést a más említett Revolution tudhatja magáénak, majd a Parenthood 25%-os átlag csökkenésével. Nézzük a listát:

01. The Blacklist – 3.13 (HH: 11.07M, #1)
02. Chicago Fire – 2.25 (HH: 8.01M, #2)
03. Law & Order: SVU – 1.88 (HH: 7.01M, #3)
04. Revolution – 1.49 (HH: 5.42M, #5)
05. Grimm – 1.43 (HH: 5.45M, #4)
06. The Michael J. Fox Show – 1.31 (HH: 4.25M, #7)
07. Parenthood – 1.30 (HH: 3.99M, #8)
08. Parks & Recreation – 1.18 (HH: 3.10M, #11)
09. Dracula – 1.17 (HH: 3.55M, #10)
10. Sean Saves the World – 1.09 (HH: 3.59M, #9)
11. Ironside – 1.05 (HH: 5.16M, #6)
12. Welcome to the Family – 0.93 (HH: 2.63M, #7)

Mi a helyzet a nem-szkriptelt sorozatoknál? Nos, ott egyértelműen a reality és énekes-tehetségkutató király, a The Voice vezet toronymagasan, bár ez evidens. Nem véletlenül erőlteti ennyire a csatorna, hogy legyen őszi és tavaszi szereplése, viszont lassan kezd elérni ahhoz a ponthoz, amikor már megindul a beltenyészet; amikor jelentkezik a készítői érdektelenség, és megindul ezáltal a nézővesztés. A midseason egyik kiemelkedője The Sing-Off, ami a Fox-os The X Factor mutatóival büszkélkedhet.

01. The Voice (Hétfő) – 4.00 (HH: 12.96M, #1)
02. The Voice (Kedd) – 3.71 (HH: 12.30M, #2)
03. The Biggest Loser – 1.98 (HH: 6.61M, #3)
04. The Sing-Off – 1.70 (HH: 5.94M, #5)
05. Dateline NBC – 1.22 (HH: 6.06M, #4)
06. Hollywood Game Night – 1.00 (HH: 3.46M, #6)

KONKLÚZIÓ:

Talán kicsit úgy érezhetitek, hogy az NBC-nek jól megy. Ez badarság, hiszen két sorozatát leszámítva a 18-49 évesek körében a demómutatója 1.8 alatt van. Két újoncát elkaszálta már (Ironside és Welcome to the Family). Négy újonca sereghajtóként opciónál, abból kettő már eltávozott az élők sorából. A Revolution-t csak azért hozták vissza, hát ha a nézők megkedvelik, adnak neki egy újabb esélyt, viszont ezt inkább a Chicago Fire kapta meg, ami szerintem jobban megérdemli. A Grimm erősen a középmezőnyben. Noha csökkent a célközönségben, erősödött a teljes lakosságban. Biztosabbra vehető a visszakérése, mint a Revolution-nek.

A reality szekcióban nincs akkora probléma. A The Voice hozza a vártakat. A The Sing Off tavalyhoz képest célközönségben 11%-kal, teljesben 30%-kal erősödött meg. Már csak a The Biggest Loser-nél kellene valami reformot kiötleni.

Kommentáld!

Welcome to the Family – 3 rész távlatából

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 30, 21:44-kor a(z) Welcome to the Family témába.

Sajnálom, hogy az amerikaiak nem tudták értékelni a Wttf-et, mert az elmúlt 2 része se okozott csalódást. Az egyik legjobb, legaranyosabb és szerethetőbb  újoncot kaptuk meg az NBC jóvoltából, viszont az alacsony mutatói a 3. részt követően elhozta a kaszást. Ezt már tudjuk. Talonba maradt epizódok érkezéséről egyelőre semmi információ, és abban a szerencsés helyzetben sincs, mint az Ironside, hogy egy másik ország adója premierre tűzte volna a folytatását. Szóval ennyiből kell egyelőre jól lakni.

Aranyos volt a 2. epizódja. Megkaptuk a pilotot kifordítva. Nem akarom elspoilerezni, bár aki látta a kezdést, azt tudja, mire számíthat – Carolinenel kapcsolták össze. Dan Yoder helyzetében talán senki se lenne szívesen. Két oldalról kapja az áldást, melynek eredménye az agyi csőd. Jött aztán a 3. rész, ahol újra megújul a Wttf. Mindössze annyit csináltak, hogy a vendégszereplők közé elhozták Eva Longoria, aki együtt szerepelt Ricardo Antonio Chaviraval a Desperate Housewives-ba, mint egy pár. Mekkora poént vágnak már le. Az NBC kicsit oda is int ezzel az ABC-nek.

A minőségben szállítja azt, ami a heti kikapcsolódásra szükséges. A részek jól fel vannak építve. Holtpont-kezelésből jeles. Ezért se értem, miért vérzett el a csütörtöki rengetegben. Simán megérdemelte volna a back nine-t, mert az idei szitkomújonc paletta egyik kiemelkedő tagja. A legfurább dolgot se felejteném el: cseppet se zavar a családi szitkom beütése. Ezt a történetet elbírja az ember szervezete.

Összességében, csak is ajánlani tudom. Várom a „visszatérését”! Ott lesz végig mellette, kár hogy ehhez az NBC-nek is van némi beleszólása, mert mint már írtam, jelenleg nincs műsoron a gyors elkaszálása miatt. Felháborított? Igen!

This entry has a rating of 3.5

7 Hozzászólás

Elmaradt amerikai országos nézettségek (10.11-10.27)

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 29, 13:45-kor a(z) Nézettség témába.

Egy kicsit elmaradtunk az amerikai és a brit nézettségek közlésével, azonban a napokban szintre hozzuk mindegyik részleget. Kezdjük a legfontosabbal, mégis csak a jenki országos adók kínálatára helyeződik a legnagyobb hangsúly. A szükséges mutatók a tovább mögött találhatók, napi leosztásban. Ettől a héttől viszont már rendesen jelentkezünk a szokásos felállásban. Ezer bocsi, hogy nincs hozzá egyetlen veséző véleményem.

Klikk a tovább mögé. Hosszú lesz.

Tovább…

1 Hozzászólás

Az NBC hétvégi kaszái

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 20, 21:17-kor a(z) Canceled/Ended: 2013/14 témába.

Az NBC se játszott a kedvünkre. Náluk kaszákkal aprították a jelenlegi műsorrendjüket. Az Ironside és a Welcome to the Family duó húzta első körben a rövidebbet, s ezáltal elbúcsúzhattak a 2013/14-es idénytől, a teljes évados berendeléstől, és a következő idényre való visszarendeléstől. Egyik se futott hosszú életpályát, mégis mindkettő valamilyen szinten emlékezetessé vált az életemben. A WttF talán azért, mert vicces családi komédia lett; az Ironside pedig azért, mert már a pilotnál kikörvonalazódott nálam, hogy erre nincs szükségem.

Az ok eléggé kézenfekvő: ők hozták a legalacsonyabb demókat a célközönségnél. Ennyi elég volt ahhoz, hogy suhanjon a kaszás. Előbbi 1.13-at (5.60 milliós teljes lakosság mellett), míg utóbbi 0.93-at (2.63 milliós teljes lakosságnál). Ha ezt vesszük alapul, akkor a Sean Saves the World is közel áll hozzá, hiszen 1.17-en áll demóátlagban, ami mellé 3.68 millió átlag össznéző társul

A csatorna befutott sorozata jelenleg a The Blacklist, ami minden tekintetben veri házon belül a mezőnyt. 3.30-as demóátlagon áll, illetve 11.51 milliós átlag-össznézőszámon. Őt a Chicago Fire és a Law & Order: SVU követi jócskán lemaradva.

Mivel mindkettő lekerül a műsorról, így az Ironside helyét random sorozatok töltik fel, míg nem január 8-án megérkezik a Chicago PD. A WttF helyére Parks & Recreation kerül.

A tovább mögött az NBC jelenlegi nézettségi felállása.

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 10/10 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 15, 2:01-kor a(z) Nézettség témába.

Hol is kezdjem? Az NBC-nél bajok vannak. Az már erős, amikor a The CW egy ismétléssel magamögé utasít egy új epizódját. Megtörtént, a Welcome to the Family esetében, ami személy szerint tetszett, de a jenkik másképp látják. Nem túl népszerű a Sean Saves the World és a The Michael J. Fox Show se. A Glee-nek sikerült feljavítania teljesítményét, talán pont egy búcsúztató epizód kellett mindehhez. Az újoncok közül a The Millers esett a legkevesebbet az előző részhez viszonyítva. Az Arrow-nak sikerült lenyomnia a The Vampire Dairies-t. Az ABC-n megvolt Once Upon a Time in Wonderland premier, ami csúfosra sikerült – meghazudtolja az anyasorozatot.

Kábelen minimálisan növekedett az Anger Management. Talán az FX már azóta is bánja a berendelt +90 epizódját. Charlie Sheen megbukott kábelen.

A briteknél ezzel egyidejűleg tiszta inváziós hangulat kerekedett. A Breathless bemutatkozott, ám nem sokkal hozott többet, mint az előző este búcsúzott Whitechapel-finálé. Újoncként bemutatkozott továbbá: a Truckers, a Trust Me I’m a Doctor és a Countdown to Murder. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Welcome to the Family – Pilot

 
Beküldte: tess 2013 October 12, 14:49-kor a(z) Pilot,Welcome to the Family témába.

Ahogy olvastam az eddigi review dömpinget az újonc komédiákról igen gyászos kép kezdett kirajzolódni előttem. Már a Dads is valamelyest kiverte a biztosítékot és a java ugye még bőven hátravan. Éppen ezért zéró elvárásokkal ültem neki Mike Sikowitz sorozatának, amit aztán nagy meglepetésemre végig is bírtam ülni. Sőt, élvezni is tudtam, noha közben egy gyenge mosoly sem tudtam elereszteni.

A sztori két tipikus középosztálybeli családról szól, akiknek a gyermekei pont a cold open alatt fejezik be a középiskolai tanulmányaikat. A csavar ott jön, hogy a két fiatal menetközben egymásba gabalyodott, ráadásul olyannyira, hogy még egy babát is összehoztak, amit meg is szeretnének tartani. Félidőben aztán már a közös életet tervezgetik, de ekkor kerülnek képbe a szülök, akinek azért lesz egy-két keresetlen szavuk mindehhez…

Gondolom nem nehéz kitalálni, egy klasszikus családi sitcom betétet kaptunk, csak épp a kötelezően sablonos humorbonbonok nélkül. Sőt, sokkal inkább egy családi komédiával van dolgunk, amit 20 perces formátumba tömörítettek pár kierőszakolt kínos jelenettel, némi öniróniával és kellemes helyzetkomikummal megspékelve. Talán pont emiatt is volt az egész olyan könnyed és életszagú, a szokásos konzerv mentalitás helyett. Ráadásul az írók egyszerű humorbonbonokkal dolgoztak, ezzel is megalapozva a minőségi humorforrást. Persze a hangsúly a két ellentétes háttérrel rendelkező családfőre fókuszált, aki valami fenomenálisan érezték egymás rezdülését. Plusz a témából adódó instant humorra is korrektül reflektáltak.

A másik pozitívum a szerethető karakterek és azok korrekt felvezetésében keresendő. Öröm volt nézni, hogy ha csak egy hajszálnyival is, de tovább gondolták a szereplőket. Volt idő a kibontásukra, ezáltal cseppet sem tűntek légből kapottnak és sablonosnak. Valamint könnyű volt azonosulni velük, amire a szokatlanul kellemes családias légkör még inkább rásegített. Ella Rae Peck és Joey Haro imádnivaló cutie páros, már önmagában kettejük miatt megéri nézni a sorozatot. Viszont a Mike O’Mailley – Ricardo Chavira páros maga volt az instant humor melegágya. Szabályosan parádéztak az apaszerepkörben, miközben képesek voltak a szokásos inkorrekt és rasszista humort a létminimumra csökkenteni.

Persze közhelyes fordulat még így is maradt jócskán, de a Welcome to the Family ehhez képest is egy élvezetes koncepció. Főleg, ha számításba vesszük az utolsó csavart, ami egészen eredeti húzás lehet a közeljövőben. Szemlátomást az írók nem a heti agyatlan nevettetésre utaznak, hanem sokkal komplexebben gondolkodnak, ami ha beválik, garantáltan biztosítja a minőséget a folytatásra is. Már tényleg csak pár jól irányzott egysoros és néhány nonszensz helyzetkomikum dukálna és nem lenne gond. Addig viszont marad ez a szerethető családi komédiázás, amit a poénok helyett sokkal inkább a két család bensőséges rivalizálása tart életben.

This entry has a rating of 2.5

Kommentáld!

Nézettség 10/03 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 October 8, 0:52-kor a(z) Nézettség témába.

Ej, szerencsétlen Welcome to the Family, mennyire rossz nyitányt produkált. Hiába tartom az egyik legviccesebb őszi újoncnak, ilyen szerepléssel 1 hónapon belül meg fogja kapni a kaszáját. Az ABC tud ennél többet is, és bizonyította, ugyanis a Scandal a 22 órás blokkban tarolt. Oké, hogy 10 millió felett hozott, de a célközönség demója is átlépte a 3.0-át. A tavalyi 2.1-hez viszonyítva megint egy jókra előre haladás. Kajálja a nép a koncepcióját. A CBS szitkomjai zuhantak egyet. A The Crazy Ones 28%-ot, a Two & a Half Men 17%-ot, a The Michael J. Fox Show 10%-ot, míg a The Big Bang Theory 5%-ot. A CW sorozatai ellenben remekeltek. Kérdés, hogy a The Originals mire lesz képes a jövő héten, amikor új timesloton debütál.

Ez alatt pedig a kábeles részleg hanyatlik. Az Anger Management szűk 600 ezerrel futott.

A briteknél a Peaky Blinders csúszik lefelé a lejtőn. BBC Two viszonylathoz képest még ez is elmegy, de ha a honnan hova jutott szintet nézzük, akkor semmi jó a kilátásában. A Pat & Cabbage se akar megállni. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Welcome to the Family – Kezdett a sorozat

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 27, 20:35-kor a(z) Pilot,Welcome to the Family témába.

Nincs panasz az idei szezon komédia felhozatalára, mert amit eddig láttam, az az előzőekhez képest cseppet sem kiábrándító – inkább azt érzem, hogy fejlődik a műfaj. Forradalom hatja át a családi témájú koncepciókat, melynek egyik terméke a The Goldbergs volt, míg a másik a Welcome to the Family lehet, amit pusztán azért fogok nézni, mert a karakterei szerethetők. Hamar megmarad mindegyik a fejemben. Nála éreztem a legjobb castingot eddig.

Csak egy szimpla sokadjára átrágott témát ölel fel a történet, miszerint két tinédzser végez a sulival, előttük a nagyvilág, amit egy nem kívánt terhesség akadályoztat. Ha dióhéjban kell tálalni a sztorit, akkor elég ennyit tudnotok. Ha viszont többre vágynátok…: akkor megjegyezném, hogy a fiú az iskola legjobbja volt, míg a lány nem éppen. Utóbbi szülei is meglepődtek akkor, amikor a végzettek között említették a nevét – ennyire felelőtlen (?) lányt képzeljetek magatok elé.

A történet ott érik teljessé, amikor a lány apja elmegy egy bokszterembe, mert kap egy ingyenes órára feljogosító reklámpapírt. Az ott lévő férfi hazaküldi, mert látja rajta a puhányságot, nem akarja az idejét elfecsérelni rá. Na igen, de ez a pasi lesz annak fiúnk apja, akiről fentebb beszéltem, ergo, már az elején megalapozódik egy konfliktus helyzet a két fater között, míg az anyák jóformán el-elvannak egymással. A fiatalság pedig már szövi nagy terveit.

Kétség kívül Ella Rae Peck nálam az idény felfedezettje, aki a Deception-ben annyira jellegtelen szerepet kapott, hogy nagyon meg se tudott érinteni. Feltűnt előtte még a Gossip Girl-ben, amit az első évad után örök nyugovóra küldtem, szóval ha úgy fest, akkor a drámás életpályája felejthetőre sikerült, míg a komédia… Nos, a komédiában eddig kiemelkedő. Bugyuta karaktere szerethető, humoros, mosolygerjesztő. Ez kell egy működőképes szitkomhoz. A szülőket annyira nem emelném ki, mert tipikus mivoltukból eredeztethetően nálam csak a klisés poénjaikkal mélyültek el, ez persze nem jelent se rosszat, se jót, csak átlagosságot.

Az írók könnyű helyzetben vannak. Megannyi hasonló témájú komédiával és drámával találkozhattunk az elmúlt egy évtized alatt, melyekből bátran meríthetnek. Ezzel nincs probléma. Csak jól válasszanak, mert a klisés, százszor agyonrágott humorokat azért mellőzni kell. Bár Ella még ezeknél is mosolyt csalt a számra. Elképesztő. Lényeg, hogy valamikor valószínűleg jönnek a terhes poénok, majd a születés talán az évad végén.

Részemről maradós a felállás. Megtetszett elsőre, így ragaszkodni fogok hozzá. Az idény egyik meglepetése – legalábbis nálam.

This entry has a rating of 3.5

Kommentáld!

THR-portrék az őszi újoncokhoz

 
Beküldte: Kanyecc 2013 September 11, 20:53-kor a(z) 2013/14 sorozatai,Promo témába.

Nemcsak az EW szokott portrékat csinálni, hanem a THR is, azaz hosszabb nevén a The Hollywood Reporter, amit napi szinten olvasunk, hogy friss hírekkel lássunk el titeket. Tőlük származnak a most következő portrék. Vannak olyan jók, mint a „konkurenciáé”, bár az jó kérdés, hogy egymást annak tartják-e vagy szent a béke.

(Hogy mondjak valami újat is, a tévés kritikusok szerint a legígéretesebb idei újonca a Marvel’s Agents of SHIELD lett. Nem sokkal maradt el a Masters of Sex, ami a Showtime-ra érkezik, illetve a The Blacklist, ami az NBC-re. Talán ez utóbbi a legfontosabb, mert az elmúlt években leharcolták magukat a 4. helyre és pont itt az ideje annak, hogy végre felmásszon a létrán. Külön kiemelném a komédia szekciót, ahol Brooklyn Nine-Nine, a Mom és a – már kritikával rendelkezőTrophy Wife kapott helyet.)

(A többi a tovább mögött!)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats