A Közönség szerint 2015-ben

 
Beküldte: Kanyecc 2015 January 8, 13:19-kor a(z) díjátadók témába.

Kezdjünk bele! Januárban rengeteg  melónk lesz – már ami a díjátadós részleget illeti, hiszen jönnek azon céhek és szakszervezetek jelölései, amik még nem kerültek bejelentésre, valamint amiknél már megtörtént, azoknak az eredményhirdetői. Az év első díjátadói között tartjuk számon a People’s Choice Awards-öt, melynek végső jelöltjei két forduló keretében tevődtek össze. Mindkettőről – egyik és másik – külön cikk formájában emlékeztünk meg, de aki nyitott a történelemre, azoknak itt a közös címkéje.

PCA2015_960x360

Szóval Choice Awards. A minőségről vagy a szimpátiáról szól-e valójában? Nehéz belőni, mert sok a befolyásoló tény. Pl.: az egyik, hogy ha nem láttad az adott sorozatnak egyetlen részét sem, akkor nem szavazol rá. Vagy, ha szerepel éppenséggel a kedvenc színészed/színésznőd benne, akkor ráteszed a voksod, révén, mert kedvenc. Én azt vallom, hogy ezeknél nem a minőség dönt, inkább az, hogy kinek mi tetszik. Ez abból a szempontból jó dolog (már ha ezt így le lehet írni), hogy vannak esélyei azon produkcióknak, amik alapvetően esélytelenül kerülnek be a végső körbe. Pl.: a Game of Thrones is ilyen, amit hiába éltetnek a kritikusok, hiába akkor a hype-ja, mint a Csendes óceán nem tud rendesen kibontakozni a díjszezonban.

Egy évben kétszer beszélünk Kedvencről szóló díjátadóról. Nyáron a Teen Choice Awards hódít a Fox által, télen pedig a CBS-en a People’s Choice Awards. Mindkettő brutális szavazat leadási számot gyűjt be. Apropó, idén 41. alkalommal került megrendezésre. No, de félre a mellébeszéddel, nézzük a tényeket.

Számos érdekes végkimenetelű kategória született. Számomra talán a legmeglepőbb, hogy a már-már (rajong által is) túl hype-olt sorozatok egyáltalán nem tudtak érvényesülni, még a kisebb kategóriákban sem. Gondolok ezalatt a felemlegetett Game of Thrones-ra, ami se a „kedvenc tévésorozat”, se a „kedvenc kábeles sci-fi/fantasy” kategóriában nem gyűjtött be elismerést. Hasonló cipőben jár a The Walking Dead is, ami ismét üres kézzel távozott. – Személy szerint mindkettő kudarcának valamelyest örülök, még ha a rosszmájúság is beszél belőlem. Ráhúzható az is, hogy „nem minden arany, ami fénylik”. Most ez bebizonyosodott.

Összegezzünk! A legtöbb díjat a Grey’s Anatomy zsebelte be, szám szerint 4-et. Őt holtversenyben a Castle és a The Big Bang Theory követte 3-3-mal, majd pedig kettővel a Beauty & the Beast 2-vel. Az ABC gyűjtötte a legtöbb elismerést, számszerűsítve 8-at, majd a The CW követte őt 6-tal, végül pedig a FOX–NBC–CBS trió 3-mal.

Meglepetésekből se volt hiány, ugyanis kábeles sorozatok (komédia és dráma) terén az ABC Family vitte haza a főkategóriák díjait, míg országoson a The CW. A legjobb országos dráma a The Flash, míg vígjáték a Jane the Virgin lett.

A többi részlet a tovább mögött rejlik! Klikk akit érdekel!

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 June 9, 10:50-kor a(z) Hírek témába.

  • Van néhány címünk: Fire in the Hole / Sick of Goodbyes / Return of Oz / KarmaTrue Blood 7×03-06; SisterhoodNurse Jackie 6×11; My Hero is Me / Leaser of the PackUndateable 1×05-06; Loyalty / Best Laid PlansPower 1×07-08; Magic Number / H-a-Double-P-Y / The Unlucky One / Los Malos / The EndsGraceland 2×04-08;
  • Itt megnézhető a Falling Skies 4×01-es részének az első 5 perce.
  • Malin Akerman és Kellan Lutz szintén feltűnik a The Comeback 2. évadjában.
  • Anthony Ruivivar vendégeskedni fog a Beauty & the Beast 2×20-es részében.
  • Brian Van Holt (Cougar Town, The Bridge) csatlakozott a Syfy-féle Ascension című minisorozatba, ami november tájt jön.
  • Június 14-én debütál a Reelz Channel műsorán az Autopsy: The Last Hours of…. (Részletek.)
  • Július 23-án folytatódik az 5. évaddal a TLC-n a Who Do You Think You Are?, ami 6 részes lesz. A műsorban jelen lesz: Valerie Bertinelli, Jesse Tyler Ferguson, Lauren Graham, Kelsey Grammer, Rachel McAdams, Kayleen McAdams és Cynthia Nixon.
  • A Lifetime berendelt 4 darab új reality-t, amelyek közül minket egyik se túlzottan érdekel, mert mindegyik szkript nélküli, azaz reality, de azért mondanám. Az egyik a Born in the Wild, melyben a természetben született gyerekekről lesz szó. A másik a Girlfiends Intervention, ami egy átalakító show lesz. A harmadik a Kosher Soul, ami O’Neal McKnight és felesége életére fókuszál. A negyedik pedig a Threads, ami egy új versenyreality lesz, melyben tízen-huszonéves divattervezek mérettetik meg magukat.
  • Rajtuk kívül még három másik új produkció is jön. Az egyik a Smile, melyben rendbe teszik az extrém fogsorokat a fogorvosok. A másik a Worst Stylist Ever, ami egy verseny reality lesz, melyben Amerika legrosszabb fodrászai versenyezhetnek. A harmadik az Ugly Models,, egy doku-sorozoat, melyben a világ vezető modellügynökségei szokatlan kinézetű emberekre fókuszálnak.
  • Július 11-én folytatódik a Syfy műsorán a The Almighty Johnsons, ami egy új-zélandi dramady.
  • Lara Logan visszatér a CBS News-ba. Tavaly ősszel függesztették fel munkáját egy hibás 60 Minutes riportot követően.
  • Raini Rodriguez (Austin & Ally) és Adam Irigoyen (Shake It Up) csatlakozott a Disney Channel-féle Growing Up & Down című pilotötletbe.
  • Ők már biztosan díjat fognak átadni az idei Tony Awards-ön: Orlando Bloom, Barrett Foa (NCIS: Los Angeles), Jonathan Groff (Glee), T.I., LL Cool J (NCIS: Los Angeles), Samuel L. Jackson (The Avengers), Judith Light, Rosie O’Donnell és Patrick Wilson (A Gifted Man).
  • Zuzanna Szadkowski több epizód erejére feltűnik a Girls-ben.
  • Rachel Nichols és Harry Hamlin csatlakozott a Rush című orvosi drámasorozatba.
  • Hivatalosan is a legnézettebb sorozatává vált a Game of Thrones az HBO-nak. Eddig a The Sopranos-é volt a trón 18.2 milliós nézettséggel (adott rész heti átlaga: friss + ismétlés), míg a jelenkor nagy fantasy-ja átvette tőle 18.4 millióval.
  • BoJack Horsemant címmel rendelt be animációs sorozatot a Netflix, melynek főszereplője egy lófejű ember lesz. A szereplők hangok között: Will Arnett, Amy Sedaris, Alison Brie és Aaron Paul. Az előzetesét itt lehet megtekinteni.
  • A D-Day emlékére múlt héten az HBO leadta a Band of Brothers című 10 részes minisorozatát.
  • Augusztus 4-én startol a Bachelor in Paradise. Innen kiderül, hogy kik fognak feltűnni a szériában.
  • Június 25-én folytatódik új résszel a Love Thy Neighbor az OWN műsorán. Nem írtam róla külön cikket annak idején, de amit kell tudni róla, hogy Tyler Perry a készítője; és többkamerás szitkom. A szereplők sorában: Andre Hall, Darmirra Brunson, Jonathan Chase, Kendra C. Johnson, Palmer Williams, Patrice Lovely és Zulay Henao. Eddig 40 epizód ment le belőle, tehát hátra van még 12, mert 52 epizódos az első szériája.
  • Ha pedig már felemlegettem az OWN-t, akkor az If Loving You is Wrong-ot se feledjük el, amiből 20 epizódot rendeltek be. Szintén Tyler Perry a készítője. Ez már drámasorozatnak van feltűntetve. A szereplők sorában: Aiden Turner, Amanda Clayton, April Parker-Jones, Charles Malik Whitfield, Edwina Findley, Eltony Williams, Heather Hemmens, Joel Rush, Octavio Pizano és Zulay Henao. Előzőleg a Single Mom’s Club címen futott. Középpontjában: olyan házaspárok, férjek és feleségek állnak, akik egy utcában élnek.
  • Június 24-én debütál a Motor City Masters a truTV-n. Itt az előzetese.
  • Sorozatrekorddal nyitott a Party Down South a CMT műsorán a 2. évadjával.
  • Borid Kodjoe és Li Jun Li vendégszerepelni fog az Unforgettable 3×01-es részében.
  • Megkezdődött a White Collar 6. évadjának felvétele.

Kommentáld!

Emlékeztető: A nagy svindli – 3. évad

 
Beküldte: Kanyecc 2014 May 19, 17:21-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma. 18:00-tól az RTL II műsorán: White Collar – 3×01.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 March 22, 12:20-kor a(z) Hírek témába.

  • David Benioff és Dan Weiss, a Trónok harca két showrunner-je marad a sorozat 5-6. évadjára, már ha berendelik – hiszen az HBO még nem tette meg, de csak idő kérdése. A lényeg, hogy a két készítőn nem múlik a folytatás.
  • Keith Powell vendégszereplője lesz az április 8-i About a Boy résznek.
  • Daisy Betts és W. Earl Brown megy a Chicago Fire április 8-i epizódjába vendégnek.
  • Az április 9-i Chicago PD vendéglistája az alábbi: Ian Bohen, Robert Ray Wisdom, Sydney Tamiia Poitier és Stella Maeve.
  • Pilot szereposztások: Dan Bucatinsky (visszatérő vendégszereplő) – Marry Me (ABC); Terri Hoyos, Roxana Ortega, Carlos Ponce, Andrew Leeds, Sarah Halford (visszatérő) – Cristela (ABC); Vanessa Aspillage (visszatérő) – Flesh & Bone (Starz); Leah Renee – Mission Control (NBC); Victor Rasuk – Címnélküli Kevin Williams-pilot (CBS)
  • V.. Thomas Howell és Mary Elizabeth Mastrantonio a Grimm-ben fog feltűnni.
  • A Revolution újabb szünetre vonult el. A következő részt április 16-án kapják meg a rajongók, addig pedig tavaszolnak.
  • Mira Sorvino és Billy Zane a Psych sorozatzárójába fog beugroni.
  • Van néhány címünk: Harrison LeeThe Blacklist 1×17; The Laws of Gods and MenGame of Thrones 4×06; EscApe From New YorkPretty Little Liars 5×01;
  • Április 29-én folytatódik a 16 & Pregnant című MTV-s sorozat az 5. évaddal.
  • Danny Huston a Masters of Sex 2. szériájának fontos visszatérő szereplője lesz.
  • Ha már nyakunkon a Scandal 3. etapjának magyarországi startja, akkor mutatnék két interjút két szereplővel. Az egyiknél a THR faggatta Dan Bucatinsky-t, a másiknál a TVLine Jeff Perry-t.
  • Az IFC berendelte a Comedy Bang! Bang! 4. évadját.
  • A MyNetworkTV vásárolta meg a The Walking Dead szindikátusú utósugárzási díját. Nem tudni, mennyiért a külön részeket, de van egy sandagyanúm, hogy átlagon felül árat kértek el érte.
  • Beigazolódott az, amit tegnap írtunk. A White Collar megkapta a 6 epizódos következő évados berendelését. Emellett az USA két másik újoncot is berendelt. Az egyik a Rush, ami egy orvosos sorozat lesz olyan dokikról, akik gazdag családokhoz járkálnak ki – akik a diszkréciót igénylik. A szereplők sorában: Rick Gonzalez és Tom Ellis; készítőkében: Gina Matthews, Grant Scharbo és Jonathan Levine. A másik a Complications, ami szintén egy dokiról szól, aki megment egy fiatal fiút a haláltól egy lövöldözés során, míg egy támadót megöl. Természetesen utóbbiak nem állnak le, így a fiú védelmezését erőlteti. A készítője: Matt Nix lesz; a szereplők sorában: Beth Riesgraf, Demitrius Grosse, James O’Mara, Jessica Szohr és Lauren Stamile.
  • Május 22-én startol a Last Comic Standing 8. évadja, ahol ott lesz a zsűriben: Roseanne Barr, Russell Peter és Keenen Ivory Wayans.
  • 6 epizódos spinoff kapott a The Bachelor, ami Bachelor in Paradise címet viseli. Ergo, mennek a paradicsomba.
  • A CMT berendelte a Party Down South 2. évadját.
  • A heti The Vampire Diaries epizód nagyon jól teljesített a 18-34 éves kategóriában. Átlagban 10%-os,  a nők körében pedig 14%-os a növekedés.
  • Április 21-én folytatódik a negyedik (és egyben utolsó) évadja a The Boondocks-nak az Adult Swim-en.
  • Április 10-én és 11-én is kapunk egy-egy Shark Tank epizódot.
  • Nézd meg Oprah Prime: Kevin Hart előzetesét.
  • Az A&E egy epizód után lekapta a műsoráról a Breaking Boston-t.
  • Március 10-14 között az alábbi módon teljesítettek az amerikai szappanoperák: #1 Young & the Restless – 4.654M (18-49-ben: 1.2/8); #2 The Bold & the Beautiful – 3.529M (18-49-ben: 1.0/7); #3 General Hospital – 2.600M (18-49-ben: 0.9/6); #4 Day of Our Lives – 2.446M (18-49-ben: 0.9/6).
  • Az IFC berendelte a The Birthday Boys 2. évadját.
  • Április 12-én folytatódik a Destination America műsorán a BBQ Pitmasters 6. évadja.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2014 March 21, 10:02-kor a(z) Hírek témába.

  • Victor Slezak vendégszereplője lesz az Unforgettable 2×09-nek. Április 11-én kapjuk meg ezt az epizódot.
  • Margo Harshman az NCIS 11×20-ban teszi meg tiszteletkörét.
  • John Groban visszatérő-, míg Brad Paisley vendége lesz a The Crazy Ones 1×19-nek. David Copperfield pedig önmagát alakíthatja az 1×20-ban.
  • Desi Lydic, Pamela Marie és Tara Holt neve ott szerepel a Friends with Better Lives 1×02-ben.
  • Jeffrey Tambor ismét Nathan főnökét alakítja a The Millers 1×19-ben.
  • Xzibit ismét feltűnik a Hawaii Five-0-ban, méghozzá a 4×19-es részében. (Hoppá, ilyen vendégszereplőt nem hangsúlyozni ki a sajtóanyagban? Egyébként a 4×07-es részben volt még látható. Fura, hogy visszatérőként emlegetik, amikor lehetne szimplán vendég is, ami szerintem reálisabb.)
  • Jövő héten adja lesz az NCIS-be ágyazva az NCIS: New Orleans című backdoor pilotot a CBS. Lényegében ez a legfrissebb spinoff ötlet. Ha jól teljesít, akkor berendelik 2014/15-re, ha rosszul, akkor megy az NCIS: Red sorsára. (Hu, de pocsék volt az.)
  • Creed Bratton és Kevin McKidd vendégszereplőként tűnik fel a Franklin & Bash 4. évadjában.
  • Igaz, az USA Network által még nincs megerősített hivatalos hír, de a Deadline értesülése szerint a White Collar megérett a befejezésre. Ennek értelmében egy 6 részes záró széria berendelésére bólintott rá a csatorna. Várjuk, hogy tényleg igaz-e, de 99%, hogy az.
  • Vicces Sleepy Hollow PlayFest-es képek.
  • Amanda Detmer (Necessary Roughness) beugrik a Baby Daddy 3×12-be.
  • A The CW örül annak, hogy a The 100 ilyen remekül nyitott, ezért ki is adott egy sajtóanyagot, melyben a számok beszélnek. A lényeg: 3 és fél éve nem nyitott ilyen jól újonc, illetve 4 éve nem startolt ennyire erősen midseason-ös újonc.
  • Pilot szereposztások: Maggie Q – Címnélküli Kevin Williams-pilot (CBS); Tracey Ullman – Good Session (CBS); Ethan Peck, Ed Quinn és Hart Bochner – Feed Me (NBC); Desmond Harrington – Astronaut Wives Club (ABC); Sharon Gless – Saint Francis (ABC); Leslie Odom Jr. – State of Affairs (NBC); Rebecca Corry – One Big Happy (NBC); Eric André, Britt Lower és Maya Erskine – Man Seeking Woman (FX); Patricia Wetting – Identity (The CW); Craig Frank – The Messengers (The CW);
  • David Lascher, Elisa Donovan és Sterling Knight vendégként tűnik fel a Melissa & Joey 3×28-ban.
  • Joe Adler a The Mentalist 6×17-ben újra látható lesz. (Eddig részei: 6×10-13.)
  • Április 10-én, csütörtök este 8-kor új Shark Tank epizódot kap a nép.
  • Az Adult Swim berendelte a Your Pretty Face is Going to Hell 2. évadját.

Kommentáld!

Emlékeztető: A nagy svindli + Banshee

 
Beküldte: tess 2014 February 8, 16:57-kor a(z) magyar ajánló témába.

Ma 17:30-kor az RTL Klub műsorán: White Collar – premier
Ma 22:00-kor a Cinemax műsorán: Banshee – 2. évados premier

Ezt nevezem, kreatív műsorstruktúrának kérem! Az RTL2-n két évad után leköszönt (eddig legalábbis nem folytatták a 3. évaddal) a White Collar, hogy az anyacsatorna délutáni matiné keretében műsorra tűzhesse a sorozatot. Ezt most mégis, hogyan?! Mindegy, aki lemaradt volna Jeff Eastin fehérgalléros bűnüldözős sorozatáról az legalább pótolhatja. Anno a pilot hozta a kellemes középszert, akárcsak az 1. évad. Aztán a 2. évadban elkezdődött valami olyan minőségromlás, ami nálam végérvényesen betette a kaput. Ettől függetlenül a nézők továbbra is kajálják a lassan USA zászlóhajóssá előlépő sorozatot, ami nemrégiben köszönt le az 5. évaddal.

Ezzel szemben a mai napra jut egy érdemleges premier is a Cinemax jóvoltából. 5 részes lemaradással ugyan, de végre képernyőre kerül az általunk is az előző szezon legjobb újoncának titulált Banshee. Egyszerűen nem tudom leírni, mekkora hozsannát kapott tőlünk az 1. évad és az a helyzet abszolút nem alaptalanul. Jonathan Trooper és David Schickler sorozata új perspektívába állította a ’80-as évek B-mozis vonalát. Egyszerűen sugárzott belőle a nyers erő, miközben fulladoztunk a kőkemény tesztoszteron faktortól. A pattanásig túlhúzott feszültségforrás meg egy külön kurzust is megérdemelne, akárcsak Greg Yaitanes pazar rendezői megoldásai. Kanyecc szerint a 2. évad eddig még nem hozta az elvárt szintet, ám én még így is bizakodó vagyok. Részemről ebből egy hatalmas „egy segges matiné” lesz, mivel ezt a fajta tömény élményt szerintem bűn heti szinten adagolni.

Kommentáld!

Nézettség 01/30 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2014 February 4, 12:05-kor a(z) Nézettség témába.

Semmi se javított az előző héthez képest. Volt 3 sorozat, ami megtartotta a nézőjét, mint pl.: a Reign, az Elementary, a Parks & Recreation és a Community. Utóbbinál talán nagy szó. A CBS szitkomjai visszatértek a hosszabb téli szünetről (január 9 óta off!), de inkább ártott az nekik, mint használt. A legnagyobbat a The Crazy Ones és a Two and a Half Men zuhant. A Rake (US)-t pedig lehet temetni? 23%-kal zárt rosszabbul, mint a kezdésekor. A felvezetője 51% vesztette el. Nem akarok vészjós lenni, de ez nem egészséges.

A White Collar viszi a hátán az USA-t. A Cougar Town rajongóinak jelezném, hogy a King of the Nerds gyengébb egyelőre, de csak idő kérdése már. Az Anger Management stabilan 700-900 ezer között, ez várható a 100. részéig.

A briteknél a napot a Birds of a Father nyerte. A The Jump zuhant ismét egy nagyot. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Az elmaradt amerikai kábeles nézettségi adatok (01.12-01.26)

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 30, 20:09-kor a(z) Nézettség témába.

Póóótlás üzemmód: ON! Csapó kettő, hiszen az országos mutatókról itt beszéltem. Mi történt az elmúlt napokban a kábeles szekcióban? Mindjárt írom!

Nyitott a True Detective. 2010 óta nem volt ilyen remek nyitánya az HBO-nak, mint vele. Ez már most sejteti, hogy a 2. évadját lehet könyveltetni az antológiának. Igaz a folytatásra megzuhant a nézettsége, de még így is szállítja azt, amit elvár tőle a csatorna. A Girls-nél csak a Looking teljesít rosszabbul a csatorna berkében. Ettől függetlenül valószínűleg mindegyik megéli a folytatását, meglepődnék ha másképp történne. A hétfőt a Major Crimes uralja. A The Fosters lenyomta a Teen Wolf-ot, viszont a 18-49 évesek körében pont fordítva történt. Az Archer korrekt mutatókat szállít az FX-nek, míg a Chozen-t szoknia kell a népnek. A Being Human USA beállt, mint ahogy azt várni lehetett. A Lost Girl és a Bitten fej-fej mellett. A Klondike a Discovery Channelt éltette 3 napig. Bebizonyosodott, hogy van értelme belefogni a sorozatgyártásba. Enye, a Cougar Town 2 millió alatt. A Ravenswood valószínűleg kihull a sorból, az ABC Family leggyengébb újonca.

A szerdán a Duck Dynasty tarolt, de nincsenek már azok a jó számai, mint előzőleg. A Psych nagyon elengedte magát. 2 milliót se tudott hozni, egy Dreamworks Dragons is nézettebb. Az American Horror Story: Coven erősödőben. A Men at Work még gyengébb, mint a Cougar Town, talán ez víg előbbi rajongóinak. Csütörtökön a White Collar ráerősített, de messze az egykori kimagasló demóitól. Az Anger Management sehogy se lesz nézettebb – beletörődhet az FX az 1 milliójába. A Helix tarja az 1.3 milliós nézőszámot. A Black Sails a premiert követően csökkent. Stagnálnia kellene, hogy túlélhesse.

A részletek a tovább mögött. A harmadik részlettel valószínűleg hétvégén érkezem. Szeretném a brit régiót is szintre hozni, mert nagyon sok premier volt náluk.

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 01/09 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2014 January 12, 23:21-kor a(z) Nézettség témába.

Szerencsétlen ABC-re rájár a rúd. Ott a The Assets, ami igaz minisorozat (és biztosan leadásra kerül), de a siralmas premiert követően még rátett egy lapáttal a helyzetére azzal, hogy 15%-kal megzuhant a fiatalok körében. A Parks & Recration-nek jól jött a hosszú szünet, mivel majd 40%-ot javított. Kell is neki. Hiába alacsony a Community mutatója, a csütörtököt házon belül hozza a 18-49 évesek körében.

A kábeles fronton a White Collar bebizonyította, hogy nehéz 3 milliót produkálni a téli szüneti hajtásban. A Ground Floor a Cougar Town alatt – most valamiért szomorkodom.

A briteknél folytatódott a Birds of a Feather, ami cirka 800 ezer nézővel zárt kevesebbel, mint a premierjekor. A Benidorm se tudta megtartani a kezdő számait. Kettőjüket a Silent Witness múlta felül, ami majdnem 1 milliónyit vesztett, és aminek már a „hegy teteje” felé kellene az irányát vennie. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!

Nézettség 11/14 – Csütörtök

 
Beküldte: Kanyecc 2013 November 16, 14:30-kor a(z) Nézettség témába.

Végre megállt a csökkenésben a Once Upon a Time in Wonderland, bár ez se fogja megmenteni, csak abban segíteni, hogy ne kerüljön le a műsorról. A Reign megindult a „hegy” felé, nőtt a nézettsége 16%-ot, amit akár a berendelésnek is köszönhet. A Sean Saves the World és a The Michael J. Fox Show az NBC zsákba macskái. Egyiket se kellett volna visszarendelni. Ha nincs The Voice, úgy fest elvéreznek. A The Vampire Diaries 18-49-ben maga mögé utasította a komplett szitkom szlottját, sőt, ugyanannyit hozott, mint a Parenthood. Sőt, fokozom, majdnem megfogta a The X Factor eredményhirdetését.

A TBS új szitkomja nem nyitott jobban a Cougar Town-nál, ami kecsegtető, legalábbis sorsát illetően.

A briteknél a Doctor Who rajongók megkapták a The Science of Doctor Who-t. A Breathless finálézott, és csökkent 200 ezerrel. (Részletek a tovább mögött.)

Tovább…

Kommentáld!
Következő oldal »

free web stats