Reggeli előzetes: Wu Wei: Az öt elem küzdelme

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 5, 9:41-kor a(z) Magyar előzetes témába.

Tényleg ügyelek arra, hogy egy sorozat ne kapjon rövid időn belül egy halom cikket, de a Netflix-re érkező Wu Assassins-nél nem jött ki a lépés. Tegnap mutattam hozzá: plakátot, promóciós és forgatásos fotókat, valamint előzetest; azonban ma se maradtok a felemlegetése nélkül, ugyanis kijött a magyar szinkronos előzetese – amiből lehet arra következtetni, hogy a premiert követően valamikor élesedni fog. Az elmúlt hónapból megtanulhattuk, hogy ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy már augusztus 8-án megkapjuk, de reméljük nem várattatnak meg minket, szinkron pártiakat. Ezzel egyidejűleg lelepleződött a magyar címe is, ami a ‘Wu Wei: Az öt elem küzdelme’ lett. Nem is szaporítanám a szót, mert már mindent tudtok, amit lehet róla. Mutatnám azt a bizonyos ajánlót. Jöhetnék ez alapján a vélemények a magyarhangot illetően.


Kommentáld!

Plakátba zárva: Wu Assassins

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 4, 14:23-kor a(z) Vizuális egyveleg témába.

Akkor már teljessé teszem a napot! Miután elhoztam a Wu Assassins-hez néhány képet, illetve egy kedvcsinálót, amondó vagyok, hogy egyhuzamban tudjuk le a hivatalos plakátját is, amiről ordít a honnan léte…! Pár szót még ejtenék a sorozatról, amiből 10 epizóddal számoljatok. Az első két részt Stephen Hung rendezésével érkezik. Ezen kívül Iko Uwais (Mile 22, Star Wars: The Force Awakens) nem csak főszereplőként tűnik fel a produkcióban, hanem harcművész és harci koreográfusként is, valamint kaszkadőrként is – ergo, a jeleneteinél nem hasonmást alkalmaznak, amiért jár a plussz pont. A forgatókönyvet John Wirth készítette, aki a Falling Skies-nál is közreműködött, de feltűnik még a gárdában: Chad Oakes (Fargo; Hell on Wheels), Mike Frislev (Fargo, Hell on Wheels) és Tony Krantz (24).

Augusztus 8-án okosabbak leszünk. A pilotjára mindenképpen benevezek, már csak kíváncsiságból.

A gyártókról emlékeznék még meg utolsó sorban. Az egyik a Flame Ventures, ami korábban a Dracula-t (NBC), a Blood & Oil-t (ABC) és a Nascar Drivers: 360-t (FX) munkálataihoz tette hozzá tudását; míg a másik a Nomadic Pictures, aminél a Hell on Wheels-t (AMC), a The Order-t (Netflix) és a Van Helsing-et (Syfy) emlegethetjük fel.

1 Hozzászólás

Déli előzetes: Wu Assassins

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 4, 12:55-kor a(z) videó témába.

Miután reggel mutattam néhány hangulatos promóciós és forgatásos fotót nem maradt más hátra, mint elhozni a sorozat ajánlóját. Amit a streaming szolgáltatónál lehet feliratosan is csekkolni! Nem hosszú, de a lényeg átjön belőle, miszerint az idők kezdetek óta a Wu hadurak szenvedést és halált hoznak a Földre. Megállításuk céljából ezer önfeláldozó szerzetes adotta erejét a kiválasztott Wu-merénylőnek, hogy véget véssenek uralmuknak. A jelenben egy séfben lapul mindez, akinek küldetése van, mivel a Wu hadurak San Franciscoban találkoznak. Röviden, ennyi a cselekmény, ahol a harcművészet is megkapja a maga helyét, s ez teszi csak igazán izgalmassá az egészet, mert én speciel csipázom az ilyet. Mutatnám az ajánlót, ami hozza a kötelezőt!


Kommentáld!

Promó- és kulisszás fotók a Wu Assassins-hoz

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 4, 10:15-kor a(z) Kulisszák mögött,Promo témába.

Hemzseg a blog a Netflix tartalmaktól, de csak azért, mert mértektelen mennyiségben érkeznek az anyagok. Nyilván, ha lenne időm napi 10-16 cikkre, akkor jobban elvegyülne a sokaságban, azonban vannak produkciók, amiknél hiába akarok egybe letudni több mindent, a szakaszos marketingjének hatására naponta érkezik az új tartalom. Így jártam a Wu Assassins-szel is, ahol a promóciós képek mellé néhány forgatásos is bekerült, mert, csak! [Elfér a cikkben!]

Iko Uwais és Katheryn Winnick főszereplésével érkező elképzelés a harcművészeti műfajt kedvelő nézők felé akar nyitni, amit kábeles fronton: az Into the Badlands és a Warrior fedett le az elmúlt időben. A főhős személyében az utolsó Wu bérgyilkost ismerhetjük meg, akinek küldetése van. Ő persze magáról csak azt tudja, hogy egy chef, azonban a benne lévő erő és tudás jóval ősibb és bölcsebb, mint azt gondolná az elején.

Szintén csütörtöki premiert szántak neki, augusztus 8-án érkezik, azaz már egy hetet sem kell várni rá. A forgatókönyvért az a John Wirth felelt, aki közreműködött a Terminator: The Sarah Connor Chronicles-ben vagy a Hell on Wheels-ben. A pilotját Stephen Fung rendezésével kapjuk, de exec. producerként ott a gárdában: Mike Frislev, Tony Kratz és Chad Oakes. További szereplők: Tzi Ma, Tommy Flanagan, Byron Mann, Celia Au, JuJu Chan, Lawrence Kao, Lewis Tan, Li Jun Li és Mark Dacascos. Mutatnám azokat a bizonyos fotókat hozzá!

(A ‘tovább mögött’ folytatódik a galéria, azokat se felejtsétek ki a néznivalók sorából!)

Tovább…

Kommentáld!

A Netflix augusztusi premierjei

 
Beküldte: Kanyecc 2019 August 3, 16:23-kor a(z) Hírek,Heti adag témába.

Netflix körkép: Május | Június | Július | Augusztus

Teljes körkép: Január | Február | Március | Április | Május | Június | Július | Augusztus

Bocsi! Tegnapra terveztem a cikket, csak hát millióegy teendővel szembesültem, amit nagyobb prioritást elvezett! Július után az augusztus, mintha egy kicsit feszesnek tűnne. Az előző hónap szellősebb volt a műsortervezet szempontjából, amiben a Stranger Things lopta el a reflektorfényt teljes egészében. Nagyjából három héttel a premierjét követően a streaming szolgáltató be is élesítette az összes évadjához a hazai szinkront, s ezáltal egy újabb nemtévés magyar premierrel bővülhet azok gyűjteménye, akik ilyesmire pazarolják a winchesterük tárhelyét. Ne is a múltról, hanem inkább a jelen-jövő párosáról beszéljünk és nézzük meg: mik érkeznek a következő hetekben!

Az elmúlt órákban felmentem a Netflix-re és a ‘coming soon’ szegmensben végignéztem újra a közelgő premierjeinek előzeteseit. Mondanom se kelljen: elment legalább félóra a folyamattal, ezért úgy döntöttem, hogy most csak azok a sorozatok kerülnek megemlítésre, amiknek várom debütjét. És ezzel egyidőben ígéretet teszek, miszerint a folytatásban minden megkapja maga külön bejegyzését, amelyeknél elmerülök a részletekben. Most csak felületesen mennék a lényegen végig.

Tegnap tért vissza a Dear White People a 3. évadjával, ami a felnőtt közönséget célozza meg; míg a gyermek felhasználóknak érkezett: a She-Ra and the Princesses of Power 3. felvonását – amire nem kellett sokat várni, hiszen tavasszal volt terítéken a második. Ha pedig az elborult ’90-es évek lázba hozna, akkor folytasd a Derry Girls-t – miután a recap videóját magad mögött tudtad. Jövő heti kínálatból a Dollar csigázott fel, amiben egy frissen nyitó bank és annak marketingje kerül górcső alá, amit egy egydollárosra építenek. A Wu Assassins a harcművészeti frontot frissítené fel. A Sintonia-ről már esett szó, szintén jónak érzem a nyár végi beütemezését. A hónap középén folytatódik a Sacred Games indiai sorozata is, ami vélhetően megint nagy közönséget mozgat meg – már csak a régió erejéből fakadóan, de a Love Alarm-ot se feledném el, ami megint Ázsiából érkezhet.

A hónap utolsó felében a Hyperdrive szállítja reality fronton a ‘must see‘ kategóriát, de arról se feledkezzünk meg, hogy ott a 13 Reasons Why? 3. évadjának debütje, ami tegnap befoglalta a social media hashtag TOP-listáját. Számomra még a The Dark Crystal: Age of Resistance az, amire nagyon kíváncsi leszek, mégis csak egy klasszikus került felélesztésre, és nem is akármilyen a műfaja szempontjából.

A Netflix augusztusi menetrendje:

Augusztus 2. (Péntek):
Ask the StoryBots3. évad
Basketball or Nothing1. évad
Dear White People 3. évad
Derry Girls 2. évad
She-Ra and the Princesses of Power3. évad

Augusztus 4. (Vasárnap):
Patriot Act with Hasan MinhajVol. 4.

Augusztus 5. (Hétfő):
No Good Nick – 2. évad

Augusztus 8. (Csütörtök):
Dollar1. évad
The Naked Director1. évad
Wu Assassins1. évad

Augusztus 9. (Péntek):
Cabel Girls4. évad
GLOW3. évad
Rocko’s Modern Life: Static Cling1. évad
Sintonia – 1. évad
Spirit Rider Free: Pony Tales Collection1. évad
The Big Show1. évad
The InBESTigators1. évad

Augusztus 15. (Csütörtök):
Cannon Busters1. évad
Sacred Games – 2. évad

Augusztus 16. (Péntek):
45 rpm – 1. évad
Better Than Us1. évad
Frontera Verda1. évad
Mindhunter2. évad
QB1: Beyond the Lights3. évad
Victim Number 8 – 1. évad

Augusztus 21. (Szerda):
American Factory (Netflix) – 1. évad
Hyperdrive1. évad

Augusztus 22. (Csütörtök):
Love Alarm – 1. évad

Augusztus 23. (Péntek):
Hero MaskPart 2.
Rust Valley Restorers 1. évad
13 Reasons Why 3. évad

Augusztus 27. (Kedd):
Million Pound Menu2. évad

Augusztus 29. (Csütörtök):
Workin’ Moms – 3. évad

Augusztus 30. (Péntek):
Carole & Tuesday – 1. évad
Droppin’ Cash2. évad
Mighty Little Bheem – 2. évad
Styling Hollywood1. évad
The A List1. évad
The Dark Crystal: Age of Resistance2. évad

A tovább mögött csekkolható a filmes, a komédia különkiadásos, és egyéb listái.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2019 July 17, 11:35-kor a(z) Hírek témába.

  • Itt csekkolható a brit Deep Water előzetese, amit régióbannolnak, de hogy minek?!
  • A DC’s Legends of Tomorrow 5×01-es epizódját Grainne Godfree és James Eagan írásával, illetve Kevin Mock rendezésével kapjuk meg. Íme a tweet, amiben látszódik a forgatókönyve az évadnyitónak.
  • Augusztus 8-án debütál a Netflix jóvoltából a Wu Assassins címre hallgató 10 részes természetfölötti bűnügyes sci-fi sorozata. A történetének középpontjában: az utolsó Wu-tag áll, kinek feladata, hogy gyűjtse össze az ősi „triád” erejét, mely által egyensúlyt hoz a világba. A szereplők sorában: Byron Mann, aki a harcművészeti koreográfiáért is felel, valamint Velia Au, Iko Uwais, JuJu Chan, Katheryn Winnick, Lawrence Kao, Lewis Tan, Li Jun Li, Mark Dacascos, Tommy Flanagan és Tzi Ma. A forgatókönyvet: John Wirth írta, míg  Stephen Fung rendezte a pilotot – további készítő: Chad Oakes, Mike Frislev és Tony Krantz.
  • Carrie-Anne Moss főszereplőként, míg Danielle Campbell visszatérőként tűnik fel a Tell Me a Story 2. évadjában.
  • Angelica Ross csatlakozott az American Horror Story: 1984 stábjához
  • Van néhány címünk: Windmills / CairoSuits 9×03-04; The Answer / Putting Cruelty First / Monday’s, Am I Right? / Patty – The Good Place 4×09-12; The Mountain Of Ghosts / Magicians Anonymous / Apocalypse? Now?! The Magicians 5×03-05; Eat, Pray, Love, Phone, Sex / Pappa Mia / With Enemies Like These / The Chick And The Egg Donor / The Grief Panda / Of Mouse And MenWill & Grace 11×01-06; Blood Moon / The Alpha and The OmegaKrypton 2×09-10; Never Going Back To Normal / The Mote And The BeamChicago Med 5×01-02; Payback / Honor Among ThievesMagnum, P.I. 2×01-02;
  • Újabb szereplők csatlakoztak az Army of the Dead címre hallgató Netflix sorozatba, ahova most Chris D’Elia és Omari Hardwick írt alá. A történetének középpontjában: egy olyan világkép áll, ahol kitör a zombi-apokalipszis. Las Vegasra helyeződik a hangsúly, azon belül pedig zsoldosok egy csapatára, akik próbálnak túlélni. További szereplők: Dave Bautista, Ella Purnell, Ana De La Reguera, Theo Rossi, Huma Qureshi, Hiroyuki Sanada, Garret Dillahunt, Matthias Schweighöfer, Raúl Castillo, Nora Arnezeder, Samantha Win és Rich Cetrone.
  • Astronomy Club címmel bekért egy variety szkeccs sorozatot a Netflix Kenya Barris-tól. A műsorban feltűnik: Shawtane Bowen, Jonathan Braylock, Ray Cordova, James III, Caroline Martin, Jerah Milligan, Monique Moses és Keisha Zollar.
  • Jamie Lynn Spears, Chris Klein és Justin Bruening nevével bővült a Sherryl Wood regényét feldolgozó Sweet Magnolias címre hallgató projekt. A készítője Sheryl J. Anderson lesz. Középpontjában: három nő áll, akik középiskolás koruk óta ismerik egymást, ezáltal minden téren tudják egyengetni útjaikat, legyen az a karrier vagy a család témája. További szereplők: Brooke Elliott, Heather Headley és Monica Potter. A pilot rendezéséért Norman Buckley felelt.
  • Augusztus 25-én visszatér a Good Eats a Food Network műsorára, ami 2012-ben volt utoljára műsoron, azaz 7 éves szünet után folytatódik Alton Brown főzős sorozata.
  • Making the Band címmel 2020-ban debütál az MTV-n egy verseny reality. A cím magáért beszél, a bejelentést pedig Sean „Diddy” Combs tette meg instáján.
  • A Survivor 2019/20-as idényű tavaszi évadja lesz a 40. szezon, amiről már azt lehet tudni, hogy „all-winners” jelzővel látta el a CBS.
  • Van néhány címünk 2.: Your Turn / The Big PictureNew Amesterdam 2×01-02; Doubt / Assets / Initiation / Brother’s KeeperChicago P.D. 7×01-04; A Real Shot in the Arm Chicago Fire 8×02; Julia, Smurf Animal Kingdom 4×11,13; Mrs. Baskets Goes to SacramentoBaskets 4×09; The AldermanPearson 1×01; Zods and MonstersKrypton 2×07; Regarding the Matter of Garret SpearsThe Outpost 2×04; All’s Well That Ends WelliZombie 5×13; Legacy of the FatherBlood and Treasure 1×12; Where the Sun Don’t ShineGrand Hotel 1×07; Exit StrategyAnimal Kingdom 4×10;
  • Brad Silberling rendezésével, valamint Hennie Snyder Urman írásával kapjuk meg a Jane the Virgin sorozatfináléját július 31-én.
  • Jason Bloom rendezte, míg Rob Thomas írta az iZombie sorozat fináléját, amit augusztus 1-én ad le a The CW.
  • John Sargeant és Jon McLauren ugyanazt a Jacob Reece-t nevű karaktert formálja meg a Blood and Treasure 1×12-es részében, csak előbbi a 10, utóbbi a 20 éves változatot. Mellette még vendégszerepelni fog: Catherine Berube, Olver Rosseau, Koumbal Ball és David Paetkau. Az epizódot Steve Boyum rendezi.
  • Richard Burgi és Freddie Stroma vendégszereplőként lesz jelen a Grand Hotel 1×07-ben – amit Sara Saedi írásával, illetve David Grossman rendezésével kapunk meg.

Kommentáld!

free web stats