2010-es Satellite Awards – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2010 December 14, 11:37-kor a(z) díjátadók témába.

(Ha lehet hinni a naptáramnak, akkor elvileg ma fogják bejelenteni a Golden Globe jelöltjeit. Estére kiderül, addig is foglalkozzunk a Satellite Awards-szel.) Az International Press Academy nevű szervezet december 19-én osztja ki az elismerést, immáron 15. alkalommal. A poén, hogy tagságot teljesen könnyű kiérdemelni, mivel olyan újságírók foglalhatnak helyet, akik évente 6 cikket minimum publikálnak és a vezetőség is megfelelőnek tart. Négy fő kategóriájából (film, tévésorozat, DVD és média) mindössze egyet hoznánk le, ami bennünket érint.

A 12 tévés kategóriában 38 sorozat foglal helyet, ami 15 csatornát takar összesen. A legtöbb jelelölést az HBO szedte össze, hiszen a minisorozatok mellett, mind dráma, mind vígjáték kategóriában is feltűnik egy-egy produkciója, színésze. Ez szám szerint 17-et takar, míg utána a Showtime jön 10-zel. Szép számmal kapott a The Good Wife és a Mad Men is, bár utóbbi annyira nem nagy meglepetés. A díjkiosztóra Los Angeles-ben kerül sor a Hyatt Regency Century Plaza-ben. A teljes listát a hivatalos oldalán tessék keresni. A tavalyi győztesekről itt értekeztünk, akkor a Glee tartolt. Tévés jelöltek pedig a megszokott módon a tovább mögött.

Tovább…

Kommentáld!

Emmy 2010 – A győztesek

 
Beküldte: Kanyecc 2010 August 30, 5:12-kor a(z) díjátadók témába.

Jöjjön az összesítő bejegyzés azoknak, akik nem akarnak sokat olvasni, mert bizony idén sem maradt el a Live blogolás és a live twittezés sem. Előjáróban annyit, hogy a legunalmasabb Emmy-díjátadón vagyunk túl. Rengeteg reklám volt. Jól fel is húztak és az is tuti biztos, hogy az utolsó félórában rengeteg nézőt veszíthettek, mert tényleg orbitálisan nyomatták a reklámot. Értitek 27 díjat osztottak ki, mely közé 14 darab 3-5 perces reklámblokkot dobtak be. Kegyetlen volt, de komolyan. Jöjjön tehát a lista.

(Tippelősdiből csak a felét sikerült eltalálnom. *-gal jeleztem a találatokat.)

Legjobb sorozat (dráma): Mad Men*
Legjobb sorozat (vígjáték): Modern Family*
Legjobb sorozat (minisorozat): The Pacific
Legjobb sorozat (tévéfilm): Temple Grandin
Legjobb sorozat (variety): Daily Show with Jon Stewart

Legjobb női főszereplő (dráma): Kyra Sedgwick (The Closer)
Legjobb férfi főszereplő (dráma): Bryan Cranston (Breaking Bad)*
Legjobb női főszereplő (vígjáték): Edie Falco (Nurse Jackie)*
Legjobb férfi főszereplő (vígjáték): Jim Parsons (The Big Bang Theory)
Legjobb női főszereplő (minisorozat/tévéfilm): Claire Danes (Temple Grandin)
Legjobb férfi főszereplő (minisorozat/tévéfilm): Al Pacino (You Don’t Know Jack)

Legjobb női mellékszereplő (dráma): Archie Panjabi (The Good Wife)
Legjobb férfi mellékszereplő (dráma): Aaron Paul (Breaking Bad)
Legjobb női mellékszereplő (vígjáték): Jane Lynch (Glee)*
Legjobb férfi mellékszereplő (vígjáték): Eric Stronestreet (Modern Family)
Legjobb női mellékszereplő (minisorozat/tévéfilm): Julia Ormand (Temple Grandin)
Legjobb férfi mellékszereplő (minisorozat/tévéfilm): David Strathairn (Temple Grandin)

A legeslegdurvább az, hogy a legjobb női főszereplőnek járó díjat dráma kategóriában Kyle Sedgwick nyerte a The Closer-rel, nem pedig valaki más. Azért erre nem sokan gondoltunk volna, valljuk be őszintén. A tévéfilm és minisorozatok kategóriája teljes mértékben hozta a papírformát. Csak HBO-s koncepciók szerepelnek. Sőt, ha a legjobb minisorozatot és tévéfilmet nem szedték volna külön, akkor a The Pacific üres kézzel távozott volna.

Bob Hope különdíja: George Clooney

Legjobb író (dráma): Matthew Weiner és Erin Levy (Mad Men)
Legjobb író (minisorozat/tévéfilm): Adam Mazer (You Don’t Know Jack)
Legjobb író (variety): Dave Boone és Paul Greenberg (83rd Annual Tony Awads)
Legjobb író (vígjáték): Cristopher Lloyd és Steven Levitan (Modern Family)

Legjobb rendező (dráma): Steve Shill (Dexter)
Legjobb rendező (vígjáték): Ryan Murphy (Glee)
Legjobb sorozat (reality): Top Chef
Legjobb rendező (minisorozat/tévéfilm): Mick Jackson (Temple Grandin)
Legjobb rendező (variety): Bucky Gunts (Téli olimpiáért)

Kommentáld!

TCA Awards 2010 – A jelöltek

 
Beküldte: Kanyecc 2010 June 4, 20:24-kor a(z) díjátadók témába.

Nyáron sincs pihenés a díjátadók körében. Vége az Upfronts-nak, ami rengeteg információt hozott magával, viszont nyáron még ott van a TCA-sajtóturné, ami szintén rengeteget fog hozni. Egyébként félévente rendezik meg, minden télen és nyáron. (Hamarosan kap egy fogalomtáras bejegyzést, hátha valaki nincs tisztában a részletekkel.)

A TCA Awards, hosszabb nevén Televisions Critics Association Awards, azaz az amerikai tévékritikusok szervezete, merthogy ilyen is létezik és ők is díjazni szokták a legjobbakat több kategóriában. Ez mindig csak a nyári részlegükben kap helyet. (A tavalyi jelölteket és győzteseket az alábbi linkeken olvashatjátok vissza.) A legmeglepőbb számomra, hogy a legjobb vígjáték között nincs ott a 30 Rock. A másik dolog, amire nagyon kíváncsi leszek, hogy a The Pacific-nek sikerül-e elvinni a legjobb minisorozatnak/tévéfilmnek járó díjat vagy sem. A teljes jelöltlistát a tovább mögött találjátok meg.

Tovább…

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 August 4, 19:46-kor a(z) Hírek témába.

  • Beigazolódott a papírforma, miszerint a Defying Gravity elhasalt már a premierje alakalmával. Nézettséggel holnap jelentkezünk, kritikával pedig a héten.
  • A TruTV érdekes koncepciót rendelt be, ugyanis a Conspiracy Theory címre hallgató realityje arról fog szólni, hogy a legnépszerűbb összeesküvéseket kielemezzék: mit-miért-hogyan tettek. Jesse Ventura lesz az az emberke, aki ezt elmeséli nekünk.
  • Swoosie Kurtz csatlakozott a Rita Rocks második évadjába, ahol állandó szereplő lesz.
  • Brenda Vaccaro a You Don’t Know Jack-et fogja erősíteni, melyet Jack Kevorkian és Barry Levinson nevéhez kötünk.
  • Jennifer Ehle az HBO egyik pilotjába, a Game of Thrones-be kapott szerepet.
  • John Barrowman állítólag tárgyalásokat folytat a Desperate Housewives készítőivel egy vendégszerep erejére.
  • Rory Cochrane mégsem fog szerepelni a CSI: Miami évadnyitó epizódjában, ami önmagában egy flashback volna.
  • A következő színészek már biztos, hogy hangjukat fogják adni a The Simpsons 21. évadjában: Anne Hathaway, Seth Rogen, Sarah Silverman, Chris Martin of Coldplay, Jonah Hill, Neve Campbell és Seth Rogen.
  • Anna Friel (Pushing Daisies) nemet mondott Simon Cowell lemezszerződésére.
  • Nocsak. Kapott saját twitteret a Castle főszereplőjének karaktere, Richard Castle. Itt lehet követni.
  • Shirley Jones szintén csatlakozott a Ruby & the Rockits-be.
  • Jesse Matcelfe vissza tér a Desperate Housewives hatodik évadjában.

Kommentáld!

Hírmorzsák

 
Beküldte: Kanyecc 2009 July 23, 13:14-kor a(z) Hírek témába.

  • Ma dupla hírmorzsákkal jövünk, mert terveink szerint a Comic Con-ról este felé jön egy Comic-morzsa.
  • Elindult Jay Leno honlapja, a http://thejaylenoshow.com, ahol sok mindent lehet megnézni, mert tele van jó dolgokkal, sőt még streamelni is lehet a műsorait. Na mi ez, ha nem előre lépés az NBC-nek vele kapcsolatban?
  • A CNN arról írt egy cikket, hogy manapság mizus a túlsúllyal és a televíziózással. Az ötletet a Dance Your Ass Off adta nekik, mivel ez egy olyan tánc-reality, amelyben molett emberkék versenyeznek a fődíjért.
  • Jon Gosselin elárulta, hogy rajongója a Jon & Kate Plus 8-nek.
  • Robin Hood harmadik évadja szeptember 12-én, szombaton mutatkozik be az amerikai közönség előtt. Ugyebár törölték, folytatást ne várjunk.
  • Hamarosan végső nyugalmat kap Drawn Together-filmje, a The Drawn Together Movie: The Movie.
  • Hogy függ össze az iPhone és a Mad Men, klikk ide és kiderül.
  • A TBS elégedett a Tyler Perry-felé House of Payne-nel, ezért a 26 epizód mellé berendelt tovább 20-at, így 46 epizóddal számolhatnak a rajongók/nézők, akik leülnek elé. Amúgy remek nézettsége van a sorozat, hiszen átlagba 3 millióan mindig ott ülnek előtte, amit irigyelhetne is tőlük a The CW.
  • Brooke D’Orsay csatlakozott a Gary Unmarried szereplői közé.
  • Sasha Pieterse a Hank című ABC-s újoncot fogja erősíteni.
  • Gyűlnek a szereplők a You Don’t Know Jack HBO Films-es projektbe, ahol felmerül: Al Pacino, Susan Sarandon és John Goodman került szóba. Rendező: Barry Levinson.
  • Forog a Doctor Who?
  • 2.5 milliós nézettséggel nyitott a Desperate Romantics az angoloknál, míg a The Street 5.1 millióra csökkent vissza.
  • Nem szeretek a készítők, ha valamihez hasonlítják a sorozatukat. David Nutter arról világosította fel a „sorozatfüggőket”, hogy az Eastwick egyáltalán nem lesz Charmed-klón és ne tessék ráragasztani ilyen bélyeget. (Részletek…)
  • Ashlee Simpson sikolyát hallhatjuk a legújabb Melrose Place 2.0 előzetesében. (Ma lesz róla szó. Mutatunk előzetest és új plakátokat.)
  • Neked melyik a kedvenc fantasy harcosod, Xena vagy Buffy?
  • Melissa Rycroft vissza fog térni a következő héten a The Bachelorette-be.
  • A jelek szerint mégsem kell eltemetnünk a Fox-os The Station című sorozat, melynek egyik főszereplője már meg is van, aki John Goodman volna. Ez jó hír, mert az alapkoncepcióját érdekesnek találtuk.
  • Azért az se semmi, hogy Terrel Owens pucérkodik a The T.O. Show című VH1-es sorozatának plakátján. Csak női olvasóink klikkeljenek.
  • A FutonCritic információ szerint a Project Runway visszatérést egy kétórás Project Runway: All Star Challenge című különkiadással akarja elővezetni augusztus 20-án.
  • Martha Plimpton több rész erejére fel fog tűnni a Grey’s Anatomy-ban.
  • A TBS berendelte az Are We There Yet? című sorozatot, abból is 10 epizódot, melynek alapját Ice Cube filmje adná. A premierje jövő nyáron lesz. Főszereplője Terry Crews, aki mindent megtesz, hogy kiszemeltjét meghódítsa.
  • Nem írtuk, de jó tudni, hogy a The Wanted egy dokureality volna, amely terroristák megtalálását, követését és kiiktatását mutatja be. Egyből elkeltek a nemzetközi jogok.

Kommentáld!
« Előző oldal

free web stats